Benézegetés

Elmagyarázta, hogy jó, talán neki sem mindent egyszerre kellett volna rázúdítani, én meg egyet tudtam érteni vele. Persze, jobb, ha az ember lassan, fokozatosan adagolja az ilyesmit, pláne, ha az első alkalom. De ezt hogy lehetett volna adagolni? Van egy pasim? Van egy pasim, aki gazdag? Van egy pasim, aki híres, gazdag és extrémsportoló? Van egy pasim, aki híres, gazdag, extrémsportoló és tegnap nálam aludt? Nem hiszem, hogy ettől jobban kezelte volna a hírt.
- Ha szeretnéd, szólj előre, aztán kerítek egy napot, amikor éppen szabad vagyok - nevettem fel halkan. Valahogy képtelenségnek tartottam egy ilyesféle kapcsolatot a részemről, de jó volt ez így, nem kell mindent tudnia.
Ha az előző témában nem is született teljes egyetértés, annyi biztos, hogy azt a kis kuszit mind a ketten szívesen hazahoztuk volna. Ki tudja. Talán egyszer majd valami hasonlót. Persze, nem most. Ő suliba járt, én szintén és a meló is... emellé nem való kicsikuszi.
- Így is szeretlek, oda se neki - mosolyodtam el szélesen, mielőtt még leesett volna, hogy na, azt a bizonyos szót is sikerült rendesen kimondani végre. Nem pont így terveztem. Persze, mondtam már neki, csak így, ilyen egyszerűen, mindenféle szinonima alkalmazása nélkül kimaradt.
Mielőtt elhajolhattam volna, Ms Merész elkapta a nyakkendőmet, én meg abban a pillanatban ledermedtem. Nem azért, mert mondjuk megrémültem, vagy bármi, csak mint akinél megnyomták a pause gombot mozdulat közben. Halványan, majd egyre szélesebben elvigyorodtam, hogy aztán közelebb csúszva leüljek és ismét apró csókot nyomjak az ajkaira, mintegy válaszként.
- Nem tudtam, hogy érdekel... talán majd legközelebb - közöltem szórakozottan, majd végigsimítottam az állán finoman, hogy aztán lágyan az alsó ajkába harapjak. - Ugye ma már többször nem öntöd le magad?
Ez csak afféle érdeklődés volt, a kezem a combján nyugtatva. Az anyag még mindig kissé nedves volt, dehát, mit van mit tenni? mégsem száríthatja bele varázslattal az anyagba a cukros lötyit.
- A szünetre mik a terveid? Meglátogatsz, remélem...

Benézegetés

Nem kellett a kis fiaskója ahhoz, hogy pontosan tudjam, nem igazán a kedvenc hobbija órára járni. Szerintem ezzel az, aki egy kicsit is ismerte, teljes mértékben képben volt, én pedig... hát, mondjuk azt, hogy volt időm kiismerni az utóbbi időben.
Bármennyire is próbálnám meg tagadni, attól még fontos volt a számomra, hogy szeressen és boldog legyen. Nyálasan hangzik, persze, de míg az előzőre szükségem volt az önzőségem miatt, az utóbbi egyszerűen aggasztott. Rettenetesen ki voltam idegileg tőle, mikor szomorú volt. Szóval a mosoly láttán hasonlóan elvigyorodtam és megcirógattam az arcát lágyan.
- Én imádom a bénázásaid is, ameddig nem jár sérüléssel - kuncogtam fel, kissé elszakadva az ajkaitól, deee ez az állapot nem tartott soká. Talán egy-két másodperc volt. Végül elhajoltam a leányzótól és csillogó szemekkel figyeltem az arcát, aztán a fejem kissé a vállának döntöttem. Kissé furán festhetett a helyzet, de egyszerűen nem tudott érdekelni, mert ez így most jó volt.
Ő közben elmesélte, hogy hát az anyja várja haza, de ezen kívül köszöni, semmi dolga. Így belegondolva a mi kapcsolatunk részben jó hatással volt rá, másrészt megértem, hogy Veszna utál. Én is utálnám magam, hiszen az esetek nagy többségében, mikor otthon lehetne, inkább nálam van. Gondolj másra, Lewy!
- Ha lenne sem érdekelne - közöltem még mindig rajta nyugtatva a buksim, hogy aztán kis sóhajjal felemeljem és ismét inkább az arcát figyeljem.
- Persze, majd ki kell mennem Münchenbe, de az még odébb van. És amúgy sem jelenti, hogy nem jöhetnél velem... - jegyeztem meg kis mosollyal. - Kérsz a teámból?

Benézegetés

- Legyen mindkettő - hezitáltam pár pillanatig a válaszadás előtt, de aztán meg már csak meg voltam győződve, hogy ez a helyes válasz. - De első sorban persze magadra vigyázz. Nem aggódom páwafiúkért.
Ez van, mikor az ember eldönti, hogy a saját neme bizony már elkorcsosulni látszik és jobb lesz ha vigyáz, mert így bizony hamarosan az egész bolygón himnős egyedek lesznek. Nem, köszönöm, Lewy Bojarski szeretne férfi maradni, csak semmi rózsaszín dekoltázsos póló.
Hát, azt hiszem, hogy a buksi neki döntése nem is volt olyan jó ötlet, mert összeturkálta a hajamat. Nem igaz, hiszen nem zavart a dolog, én is rendszeresen csináltam, bár ma csodával határos módon nem nézett ki annyira rémesen. Legalábbis, eddig. Maja viszont láthatóan szerette összebarmolni.
- Oké, vettem a célzást, el kell mennem fodrászhoz! - nevettem fel halkan, noha sejtettem, hogy első sorban nem emiatt csinálta. Csak hát, ilyenkor esik le, hogy megint mennyire megnőtt és jobb lenne már egy kicsit visszafogni a dolgot. Múltkor a meccs után is úgy néztem ki, mint valami madárfészek.
A leányzó egyből kiszúrta, mikor benyögtem, hogy hát ja, amúgy nem megyek be vizsgákra. Pedig csak vicceltem, legalább azokon bent szoktam lenni, ha már az előadásokon nem is mindig. De komolyan, ki akar minden nap bemenni? Bullshit.
Amúgy is az előadások pont négyszer olyan hosszúak, mint amennyit egy normális ember koncentrálni képes.
-  Hm... majd csak egy-két hét múlva... Edzések, egymás után négy nap is. Meg csoportos kajálás. Nincs kedvem minden nap hoppolni, kiveszi belőlem az energiát - ráztam meg a fejemet tiltakozón. Nem volt a kedvenc utazási formám, a válogatott is sokszor több megálló beiktatásával utazott távolabbi helyekre, nehogy fizikai tünetek jelentkezzenek. Mint mikor Brazíliába mentünk és lehánytam Czerny cipőjét. Szép volt. - Persze, hát ha nem lenne oké, miért mondanám?
Végül felé nyújtottam a teás cukromat, hiszen én felajánlottam, ő pedig elfogadta. Annyira butus kérdései tudtak lenni. Ha valami derogál, gondolom nem ajánlom fel eleve.
- Hagyd csak, épp eleget éreztem az illatát. De persze, nyugodtan - mosolyogtam rá halványan.

Benézegetés

Most legalább egyet érthettem a leányzóval abban, hogy nem ártana már az a bizonyos fodrász. Oldalt mindenképpen vissza akartam vágatni, meg talán egy egészen kicsit felül is, de azt majd a helyzet hozza, ahogy hozza, én nem kezdek el kattogni rajta.  
Ő közben lazán egy kekszet kezdett majszolni és kifejezte aggályait azt illetően, hogy esetleg nálam ragadna. Mondjuk nem igazán értem, hogy ez miért akkora probléma, de hát egészségére. Biztosan megint Veszna nyomná be azt a bizonyos hisztit.
- Persze, érthető, nyugodtan menj haza, nem is azért kérdezted... csak... na... tudod! - mosolyodtam el szégyellősen, elvégre olyan rohadt nagy erőfeszítésbe került volna azt mondanom, hogy "hiányollak". Helyette inkább a teámba ittam, amit aztán átnyújtottam neki, cukorszirupság címén. Mert ez már inkább volt valamiféle szirup, semmint tényleges ital. Az edzőm mérgező löttynek nevezné, majd rálöttyintené egy szobanövényre és várná, mikor rohad ki.
- Aaaami azt illeti, legjobb tudomásom szerint igen. Mindig így szokott lenni, bár legutóbb még Varsóban töltöttem, hiszen... tudod. Nem volt olyan régen az az átigazolás, az ember meg néha otthon is kell legyen - azzal megvonogattam kicsit a vállamat, hiszen nem is értettem, miért olyan istentelenül fontos az, hol is vagyok azon a humbug napon. Tavaly a fiúktól kaptam egy kék cupcake-t ami teleköpött kék cukormázzal, mikor elfújtam rajt a gyertyát és ennyi bőven elég is volt. Nem kell ezt túlspilázni.
- Miért kérded?

Benézegetés

Ez a mostani ölelés egyáltalán nem volt ellenemre, nem tartozott abba a bizonyos de ne-zónába sem. Maja egyike volt azon kivételes embereknek, akik mindenféle következmények nélkül érhettek hozzám, előzetes figyelmeztetés nélkül. Mert hogy ugye volt már rá példa, hogy az adott hölgy kezét kicsit megropogtattam, amiért a nyakamra csúsztatta azt. Ez van, a nyakam tabu. Csak nem.
De Maja aranyos volt, így hát haja szála sem görbült, már csak érzelmi alapon sem. Az egyik kezem finoman a karjára csúsztattam és elmosolyodva bámultam egy valószínűleg nem létező pontra.
- Nem mondhatnám, hogy egy nagy party-arc lennék. Persze, a családom néha felköszönt, meg a fiúk próbálnak minél több cupcake-el eltalálni az öltözőben, aztán... Lényegtelen is, csúnya történet. Ha akarod, persze ünnepelhetünk, rajtam ne múljon, csak... érted. Nem tartom túl fontosnak. Én már csak öregebb leszek - mosolyodtam el halványan, mert hát mit mondhattam volna? Tényleg nem vártam, ez lesz az a bizonyos creepy 25, ahonnan már nincs visszaút, elmúltál negyed évszázados.
Végül inkább csak igyekeztem valami kissé kellemesebb téma felé evezni és bár a keksz nem egy beszélgetési alap, bólogattam kicsit, hogy aztán egy icipicit csórjak a sütiből. Alapvetően nem is volt rossz, csak én voltam túl elvont hangulatban.
- Köszi, drága... - mosolyodtam el halványan, hogy aztán az ajkamba harapjak kicsit. - Valamikor el szeretnék menni egy fellépésedre.

Benézegetés

A legtöbb dolog jobb, ahogy idősödik az ember dologra rögtön felhúztam az orrom. Ezzel nem igazán tudtam egyetérteni, mert részemről az egyetlen pozitív dolog, ami a jövőben kinézett, az a magas nyugdíj volt, meg hogy opcionálisan akár hat barátnőm is lehet nyolcvan évesen és mind legalább negyven évvel fiatalabb lesz nálam. Már ha...
- Én veled szeretnék lenni, ez minden, azt hiszem - vontam meg a vállam kissé, hogy leszögezzem, én ennél többre nem igazán vágyom. Mármint ennyivel is tökéletesen kiegyezek, nem kell belőle felhajtást csinálni. A szülinapjaim felére úgysem emlékszem, afféle vakfoltot képeznek a világtörténelem szövetén, amit csak elmondások alapján szoktam összerakni. - Mármint érted... Nekem az is elég, ha ott vagy velem.
Azt hiszem, ez most egy kicsit sziruposra sikeredett, de mentségemre legyen mondva, hogy a vércukor-szintem az egeket veri, szerintem hozzám képest a kellogs gabonapelyhen élő kisnyugdíjas kispályás. Talán éppen ezért mertem megtenni azt a bizonyos kijelentést, amit eddig semmilyen más körülmények között nem. Elég elhamarkodott döntés volt és azt sem tudom, mit hozok majd ki belőle, de talán nem lesz gond. Nagyot nyelve pillantottam a kezemre, amit az ölébe húzott, de aztán csak kifújtam a levegőt és megingattam a fejem, hogy semmi extra, minden rendben van, csak a szokásos történik.
- Helyes, még szép, hogy kérsz nekem. Hát hogy nézne ki, ha nem támogatnám a barátnőm? Mármint, fhu... A pasid vagyok, nem is túl rövid ideje, igazán ez a minimum - És ezt komolyan is gondoltam. Ideje volt kicsit úgy funkcionálni, mint a többi kis nyomiknak, akik mást nem tudnak felajánlani a barátnőjüknek a támogatásukon kívül. Én nem tartoztam ebbe a kategóriába, de azért nem ártott volna, ha néha egy kicsit "példát veszek róluk". A hajamba túrtam a szabad kezemmel, kicsit ugyan összecseszve az elejét, de nem igazán zavartattam magam miatta.
- Gondoltál már valaha arra, hogy megváltoztasd a neved? Mármint a vezetékneved... -  Dobpergést ide, igen, Bojarskinál kattogtak egy ideje a fogaskerekek és megfordult a fejében pár olyan dolog is, amiről az ember nem is sejtené, hogy lehetséges.

Benézegetés

Széles vigyorral ráztam meg a fejemet, mintha legalábbis azt cáfoltam volna, hogy nem négyes, hanem telitalálatom volt a lottón. Jó, kicsit visszavehettem volna az arcomból, de van, amikor az embernek egyszerűen nincsen rá energiája. Vagyis, sokkal inkább motivációja.
- Nem, nincsenek nagy igényeim, te is tudod. Ha annyira partit akarnék, felszólítanálak, hogy vegyél egy csini pizsit - igyekeztem visszafojtani azt a bizonyos vigyort, több kevesebb sikerrel. Határozottan örültem, hogy a legtöbb találkánknak nem tanúja a sajtó, mert már így is megkérdezték, hogy ugyan már, elmentem-e színész-tanfolyamra, ahol elsajátítottam pár alap érzelem mimikáját, mert gyanús vagyok nekik.
Azokra a bizonyos puszikra csak bevágtam a száj-elhúzós grimaszomat. Nem mintha nem értékeltem volna, természetesen pasiból vagyok, nagyon is jól esett... csak hát mégis, én én vagyok.
Afelől, hogy nekem jó lesz, szemernyi kétségem sem volt, csak az aggasztott inkább, hogy utána vele mi lesz, hja meg közben azzal, aki esetlegesen éppen úgy ér hozzá vagy néz rá.
- Jó, rajtam nem fog múlni, Schatz. Mármint tényleg, ha akarod, máskor is kimegyek akár meccsre is, csak tudod, ha nem szólsz... - a mutatóujjammal a nózija hegyére koppintottam, jelezve, hogy hát nem így működik ez kérem! Ha ott akar látni, nem árt, ha szól előre. Bár ha így folytatja, veszek szépen egy bérletet aztán nézegethet...
Míg Maja a gondolataiba mélyedt, addig a csészém után nyúltam és szintén filozofálva kortyoltam a szirupba. Az ízét talán már egészen ignoráltam is, a páromon tartva azokat a bizonyos jégkékeket.
- Erre. Én sem szeretném a helyedben. - A teáscsésze halkan csörrent az alátéten, miközben az asztalra helyeztem. Nem is tudom, miért éppen most vagy itt hoztam fel a témát, de már egy ideje kattogott a fejemben, szóval valamikor csak ki kellett bökni. - Ami azt illeti, de, pontosan olyan, ha adott hozzá a személy, aki asszisztál. Csak gondolkoztam és szerintem határozottan jól állna neked a vezetéknevem...

Benézegetés

Ezzel a kijelentéssel megint egy olyan határvonalat sikerült átlépnem, amit Lewy-a-realista előzőleg jó alaposan kijelölt és kőbe vésett. Ezzel sikerült elérnie, hogy egy-két hónapig rostokoljak előtte, most pedig vettem egy mély levegőt, feljebb rángattam a nadrágom és egy határozott mozdulattal átléptem. Schatz visszakérdezett, hogy szeretném-e, mire az ajkamba haraptam kissé és csak eztán pillantottam fel rá.
- Talán. Egy egészen kicsit... Aha, eléggé - ejtettem a fejem, míg az állam a mellkasom súrolta kis híján és egyszerűen nem bírtam ki nevetés nélkül. Rettenetesen lúzernek éreztem magamat abban a pillanatban, olyan voltam, mint anno tizennégy évesen. Lehet, hogy az akkori énem már kicsit könnyebben fejezte volna ki magát.
Ami a leterheltséget illeti, teljes mértékben igaza volt... és még a felét sem tudta! Elvégre dupla csk-ság meglehetősen leterhelő, arról nem is beszélve, hogy mellette egyetemre jártam, ahol meg tömték a fejemet a sok hülyeséggel, aminek soha nem fogom munka ügyben hasznát venni. Persze, a közéletben játszhatom a nagyokost a viselkedésformákkal, de az senkinek nem lenne jó. És akkor még nem is tudja, hogy minek kezdtem neki.
- Tökéletes. Jól hangzik - ezzel le is zártam a mondandóm, mert nem akartam olyasmivel a frászt hozni rá, amiről egyenlőre még semmi biztosat nem tudok mondani. Az a naptár viszont tényleg nem hangzott rosszul, ha már egyszer időnyerőm nem lehet... Pedig milyen jó lenne, ott lennék mindenhol egyszerre. Nem ártana.
Azt hiszem, a barátnőm zárlatot kapott, mert a csészémet figyelte, ahogyan lassan a helyére tettem, én pedig őt. Elég komikus jelenet volt, szerencsétlenem leginkább a gazellákra emlékeztetett, akik épp két perccel azelőtt vannak, hogy leterítsék őket. Pedig aztán semmi olyat nem mndtam.
- Majdnem. Inkább Bojarska. Tudod, ez olyasmi nálunk, mint nálatok mondjuk a Horváthné vagy az angoloknál a Mrs. Ha a pasi neve nemesi családra vezethető vissza, mint az enyém, a férfi ág vezetékneve Ski, a női meg ska. Kicsit bonyolult, de anyám is Bojarska volt - mosolyodtam el halványan, miközben a pillantását kerestem. A lényeget sikerült leszűrnie, igen, éppen tettem egy bizonyos ajánlatot, ami részben azzal járt, hogy megszabadulhat az apja nevétől és én éppen erre fektettem a hangsúlyt. -  Szóval...? Ha úgy érzed, gondolkozz el az ajánlaton...

Benézegetés

Végül a pizsi ügyben sikerült dűlőre jutni és őszintén? No shame, határozottan nem bántam meg, hogy végre sikerült kiböknöm a dolgot. Persze, szerettem az eddigi, már eglévő darabokat is, mert mind nagyon Maja volt, csak hát, na. Kíváncsi voltam mindig és asszem ez már így is fog maradni.
Magát a naptáras egyeztetést igazán hasznosnak találtam, lehet, hogy kellett volna egy neki, amiben én jelölöm, mikor mi van, meg egy nekem, amiben ő jelöli és akkor nagyjából képben lenne az ember, hogyan merre és miként szervezze a programját. Az ilyesmire való a telefonban lévő naptár is, de a kütyüllémnek újabban az a mániája, hogy bezizisedik, mikor a koleszban vagyok és egészen addig nem is nagyon tér magához, ameddig ki nem zarándoklok vele valami wifi közelébe. Sőt, egyszer már szervízben is járt, mert a reparo nem tudom mennyire lett volna hatásos, miután az éjszaka közepén kivágtam a csukott ablakon... Ezért nem szeretem, mikor Müller elkezdi állítgatni a dolgokat rajta. Ki akar éjszaka a veresegyházi asszonykórusra kelni? Mert hogy nem én, az biztos.
Közben spontán kiselőadást tartottam róla, hogy nálunk hogy is megy a nevek sorsa a családon belül, végül pedig csak a kezembe temettem az arcomat, mert ilyen béna szöveggel is nagyon, de nagyon ritkán szoktam élni. Most pedig sikerült átmennem Mr Greybe jóformán. Szóval mély levegőt véve pillantottam fel Majára, miközben a két kezét finoman az enyéim közé vettem, közelebb ülve egy pöttyet.
- Ami azt illeti, én sem, elég böszmén sikerült előadnom magam. Tudod, a szokásos tudathasadásos állapot... Nehezen tudom eldönteni, melyik verzióm fogalmazná meg a legjobban a lényeget, de ez láthatóan rossz választás volt - nevettem el magam, sőt, talán még egy egészen kicsit bele is vörösödtem ebbe a beszélgetésbe. Nem hiszem, hogy az ilyesmi nekem való lenne, az érzelmi impulzusok a legrosszabbat hozzák ki belőlem. Sokkal jobban jártam volna, ha nem hallgatok a lelkiismeretemre Valentinkor.
- Szóval, azt hiszem, jobb lesz, ha leegyszerűsítem az egészet. Schatz, lennél a feleségem? - kérdeztem végül kis mosollyal az arcomon, csillogó pillantással figyelve. Ez az a kérdés, amit azért nem tesz fel sztár-Lewy, mert igen durván odavág az egójának, ha Czettner kisasszony most azt mondja, nem.

Benézegetés

Ha eddig nem is voltam benne biztos, ma már eljutottam odáig gondolatban, hogy Majánál jobb nővel nem hozhatott volna össze a sors. Szép, kedves, a maga hibbant módján elég okos is és kviddicsezik. Szereti a videójátékokat, megvan az egyedi stílusa, amit nem hagyott el mellettem sem és nem akar megváltoztatni. Kell más pozitívumot is felsorolnom mellette, vagy elég ennyi? Mert így is bőven több dolgot tudhatott a listáján, mint az összes eddigi nőm együtt.
És akkor még azt sem bánta, hogy egyszerűen képtelen voltam egyről a kettőre jutni a mondandómmal, ezért pedig külön hálás voltam neki. Más csaj valószínűleg már kiakadt volna, hogy most ezt miért itt és most és hol az a bizonyos gyűrű és mi az, hogy ajánlat és gondolja át.
- Ismersz, mindig fura vagyok - nevettem fel, miközben közelebb csúsztam hozzá és a kezeit az enyéim közé fogtam finoman.
Aztán nagy nehezen sikerült kiböknöm azt az egy bizonyos mondatot, ami lássuk be, nem ment zökkenőmentesen. Most azonban már kint volt és egyáltalán nem bántam meg, hogy elhangzott. A fejem kissé oldalra biccentettem a válasza hallatán, mert hát ebből mit tud leszűrni az ember? Nagyon semmit. Azonban hagytam, hogy közelebb húzzon és átkarolva szorosan öleltem magamhoz. Talán egyet vagy kettőt a szívem is kihagyott, de olyan szintű megkönnyebbülést éreztem, amit nagyon ritkán.
- Én is szeretlek, te zakkant - nevettem el magam, majd finoman kicsit eltoltam, hogy megcsókolhassam. Talán egyetlen egyszer engedtem el magam ennyire és az nem is volt olyan régen. Még a legutóbbi kiruccanásunkon. Végül az arcát fürkésztem csillogó pillantással. - Még akarok venni neked egy gyűrűt, csak tudod, az a társaságodban kicsit egyszerűbb volna.

Benézegetés

Talán a furaság nem is minden esetben negatív jelző. Attól, hogy valaki más, mint a nagy átlag még lehet jó ember, aki szereti a családját, a barátait. Egész egyszerűen ez csak annyit jelent, hogy nem akar beolvadni a népesség egyszínű masszájába. Ahhoz pedig, hogy ilyen maradhasson, szüksége van valakire, aki elfogadja a maga hülyeségeivel együtt, én pedig megtaláltam az én párom ebből a szempontból.
- Helyes. Én is hasonlóan érzek. Nem szeretném, ha egy nap arra kelnék, hogy egy divatmaca vagy, aki nem kviddicsezik vagy táncol mert letörik a körme és nem néz mesét, mert már "kinőtt belőle" - ráztam meg a fejemet meglehetősen elborzadt arcot vágva. A feltételezés maga is abszurd volt, nem tudtam elképzelni róla egy ilyen fordulatot.
A kijelentésére rajtam volt a sor, hogy szélesen vigyorogjak, elvégre igaza volt, vele szinte semmire nem mondaná az ember, hogy vele egyszerűbb. Éppen azért, mert ő annak is örült volna, ha egy függönykarikával állítok be megkérni. Szóval végül csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem így megy ez. Az a bizonyos kis retek szükséges, mert a helyzet úgy kívánja, meg az én lelkem is sokkal nyugodtabb lenne. Az anyjáé egész biztosan kevésbé, ezután az oddsok növekedni fognak a túlélésem mellett, ha valaki arra szeretne fogadni.
- Jó, úgy értem, hogy ha mutatok egyet, meg tudod mondani, hogy a te stílusod-e vagy sem. És én pedig hiányolom, szóval erről nem is nyitunk vitát, gut? - néztem rá a beleegyezésére várakozva türelmesen, hogy aztán elégedetten viszonozzam azt a bizonyos csókot.
A további itt töltött idő jószerével azzal telt, hogy próbáltam leegyeztetni vele, milyen dolgai akadnak a szünetben, sikeresen agyonöntöttem magamat a teámmal - na tessék... -, illetve rendeztem azt a bizonyos számlát.

// köszönöm, schatz *-* //

Mandám  
#Lewy | május 30.

Mandám  
#Lewy | május 30.

Mandám  
#Lewy | május 30.

Mandám  
#Lewy | május 30.