Zippzhar Mária Stella
Egy újabb álmatlan éjszakán Leila leszökött egy békés helyre. Természetesen nem csak úgy, hanem vitte magával a festékét, ecsetét, pár lapot, és természetesen a zenelejátszóját, amibe bele volt dugva egy fülhallgató. Rossz kedve volt, maga se tudja miért. Talán a festmény miatt, amit éppen csinált, vagy a fülét cirógató zene miatt. Ezt a zenét akkor hallotta először, amikor találkozott azzal a személlyel, akire testvérként tekintett, de aztán egy rossz mozdulat miatt meghalt. Emlékszik tisztán. De igyekszik nem rá gondolni. Viszont sikerült neki, és pár könnycsepp le is gördült az arcán, amit gyorsan letörölt. A festménye egy sírt ábrázolt, sok virággal, gyertyával, és egy síró lánnyal. Ez ő szeretett volna lenni, és az a lány akire saját testvéreként nézett. Amikor arra fele jár, mindig benéz a temetőbe, és beszélget vele. Gondolatai közül csak az rántotta ki hogy valami neszt hallott. Egyből elindult megkeresni a hang forrását. Kisebb keresgélés után, egy bokorban lapuló lányt pillantott meg.
-Te mit keresel ebben? - nézett egy kicsit furán. Nem tudta mi a bokor magyarul, úgyhogy nem is mondta.