Desmond

Hogy mit is keresek én itt, távol az iskola épületétől, ahol sehol egy teremtett lélek? Nos nyugalmat és búvóhelyet. Nem, most nem rosszban sántikálok, nem szokásom, itt nem, most biztosan nem, csak egy olyan területet szeretnék találni, amit rajtam kívül nem sokan ismernek. Kezemben hátizsákommal, benne rajzoláshoz szükséges eszközeimmel baktatok a Vadőrlaknak nevezett kalyiba irányába. Igazából nem ide igyekszem, de ahogy közeledem felé hirtelen mint egy varázsütésre elkezd zuhogni az eső. Az égen villámok a cseppek jéghidegen koppannak a fejemen, táskámat lekapva magam fölé emelem és berontok a házikóba. Macskám, Éjfél szokás szerint velem tart és ő is beiszkol a lábam mellett. Mindketten prüszkölve rázzuk le magunkról a vizet. Sajnos ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy úgy elázzunk, mint a csuda. Tizenöt éves létemre termetem kicsi és törékeny, ázott verébre hajazok, macsekom is úgy fest, mint egy meggyötört felmosófej, és mint minden fajtársa utál vizes lenni, ahogy persze én is. Elég nagy zajt csaphattam mert úgy hittem magunk vagyunk ebben az elhagyatott lakban, de tévedtem. Amikor már épp mondanám Éjfélnek hogy keressünk valami törölközőféleséget egy sráccal találom szemben magam, amitől jócskán megrökönyödöm. Dadogva szólalok csak meg.  

- Egek! Szia! Öhmmmm...csak...csak az eső elől menekültünk be...Te ugye prefektus vagy?

Csak remélem, hogy nem egy felelős diák a fiú akivel most összetalálkoztam, mert akkor aztán kapnék a fejemre, hogy mi a frászt csinálok én itt, egy számomra látogatásra egyedül nem javasolt helyen, ráadásul pont a vizsgaidőszak kellős közepén. Nem hiányozna egy megrovás vagy ilyesmi, hiszen már az is épp elég, hogy SVK-ból sajnos nem tudtam letenni a különbözeti vizsgát, persze a többi tárgyból igen, méghozzá K-ra és VF-re, de akkor is. Nem lenne jó... Nagyon nem.

Desmond

Mosolyog rám a nálam jó húsz centivel magasabb srác, ez jó jel, logikusan végiggondolva: vagy egy nagyon rafinált, bizalomba férkőző prefi, vagy nem az, és akkor ez a kedves mosoly csak annak szól, hogy azt hittem róla, hogy az, ami nem. Na jó, azért ezt ennyire nem kellene túlbonyolítanom, ezért amikor kitörlöm hajamat arcomból és vele együtt az esővizet is kedves hangnemben adok némi magyarázatot ittlétemre és arra, miért kérdeztem meg, hogy prefektus-e.

- Nos, mivel biztos vagyok abban, hogy idősebb vagy nálam, ezen felül egy olyan helyen vagy, amit elsősöknek egyedül nem ajánlatos meglátogatniuk, így igen: azt gyanítom, hogy Prefektus vagy, de ahogy a mosolyodból látom; nem vagy az mégsem, én meg épp most égettem be előtted magam. Mond, hogy legalább nem Rellonos vagy, kérlek!

Nézek fel esdeklő, még enyhén nedves arccal a srácra, hajamból csöpög elég erőteljesen a víz, ezalatt Éjfél elkószált és lecövekelt a kandalló elé, ami lehet, hogy szintén meg van bűvölve mert kisvártatva ropogni kezd benne a tűz. Ezt a macsekom egy hálásnak is nevezhető nyervogással nyugtázza és úgy helyezkedik, hogy bundája minél hamarabb megszáradhasson a kiáradó melegtől. Én is némi vágyakozással a szememben pillantok el arra, de míg nem tisztázódott kivel is hozott össze a sors ezen a viharos napon, nem teszek egy lépést sem.

- Ha, mégis az egyik háztársam vagy, azt hiszem itt süllyedek el szégyenemben, vagy fagyok meg, mert mint látod bőrig áztam. Igazából, hogy őszinte legyek: csak egy helyet kerestem, ahol rajzolhatok odakinn és az eső miatt rontottam be ide.

Közlöm, és én magam is megengedek átsuhanni egy kedves, de egyben azért visszafogott mosolyt ajkamon. Majd nyomban ez után elkezdek remegni, mert fázom, de nem kicsit. Karjaimmal átölelem mellkasomat és azért imádkozom magamban, hogy a kandalló melege mihamarabb jusson el laktér minden apró zugába, így hozzám is mielőtt még igazán dideregni kezdenék, ja és persze azért is elrebegek pár szót, hogy most ne fázzak meg.  
 

Desmond

Beszól, nem is egyszer, és elég gonosz módon, és a hangneme sem épp finomkodó. Ebből és szavai értelméből rájövök, hogy egy-két emberre tényleg igaz a rellonosokról terjedő mítosz. De aztán legnagyobb meglepetésemre és örömömre kiköszörülni igyekszik a csorbát, gondolom eszébe jutott, hogy talán mégsem kellene így bánnia velem, egyrészt mert lány vagyok, másrészt pedig mégis csak a háztársa. Előkotor egy plédet a kalyiba egyik rozoga szekrényéből, sőt, mondom sőt, még ki is porolja! Elveszem a felém nyújtott takarót és magamra terítem. Azon kívül, hogy kicsit "öreg" szaga van teljesen jó, és melegítő funkcióját is kiválóan ellátja. Azután, hogy ilyen megnyugtató tényekkel vagyis, hogy nem prefi és nem rellonos a srác, magam is kicsit feloldódom és odaballagok a helység legmelegebb részéhez, majd leülök a másik szabad fotelbe a kandalló mellé. Onnan nézek a fiúra. Ekkor eszembe jut, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak, ezért gyorsan előrébb hajolok hát, kezemet nyújtom, hogy hivatalosan is megismerkedhessünk.

- Amúgy Ivy Adelaide Ives vagyok. A barátaimnak csak Iva. Benned kit tisztelhetek, kedves háztársam?

Kérdezem és kedvesen rámosolygok a langaléta fiúra. Ezalatt plédbe burkolt ültömben lábamat magam és így egyúttal a takaró alá behúzom, hogy tappancsaim is átmelegedjenek. Ezalatt macsekom teljesen száraz bundával és kicsit jobb hangulatban ugrik fel mellém, hogy a fotel karfáján elhelyezkedve pihenjen egy keveset.

- Ő pedig itt a macskám, a neve Éjfél.

Mutatom be őt is, hiszen olyan mintha a legjobb barátnőm, vagy inkább a nővérem volna. Igen néha az az érzésem, hogy ő az én féltő gazdim és nem fordítva. A múltkor is, amikor megérkeztem az iskolába és az első reggelen egy másik háztársammal az allergiás Celestynnel ismerkedtem meg, úgy posztolt tisztes távolságban tőlem,  hogy szemét végig rajtam, de főleg szegény tüsszögő fiún tarthassa. Áldom az anyukámat, hogy megvette őt nekem és még ő kérte, hogy mindenképpen hozzam ide magammal.

Des

Megtudom a nevét, ez már jó jel. Valóban nem köszöntem még meg neki, hogy adott egy pokrócot, nem elfelejtettem csak a jó pillanatra tartogatom a hálaigét, ami még úgy ítélem nem érkezett el. Látom, hogy elkezdi nézni a tüzet, ami teljesen megbabonázza, én is szeretem nagyon, mert kecses táncnak látom. Míg én beszéltem hozzá ő megsimogatta macskám fekete bundáját, aki rávetette vörösesbarna szemeinek pillantását és úgy láttam elfogadta a fiú közeledését. Úgy hiszem az állatok hamarabb megérzik az emberek szándékait és kifürkészik lelkük titkait. Biztosan nem rossz ez a srác, ha Éjfél hagyta, hogy hozzáérjen és nem fújt rá. Nem szokása persze rávetni magát másokra és összekarmolni őket, de ő akkor is egy macska és nem egy plüss cica. Ahogy ezen morfondírozom Des megtudakolja hányadéves is vagyok. Elmosolyodom. Nem csak ő az egyetlen, aki évet vesztett, ezt hamarosan ő is megtudja. Annyi a különbség csupán kettőnk helyzete között, hogy engem nem kicsaptak hanem átírattak.

- Tizenöt éves létemre, igen még csak elsős vagyok. Többször költöztünk Anya munkája miatt és ezért sokszor váltottam iskolát. Említetted, hogy elszöktél a régebbi sulijaidból, elárulod miért?

Érdeklődöm miközben érzem, hogy teljesem felszáradtam és átmelegedtem. Kezemet macskám éjszín selyem bundáján futtatom, szememmel beszélgetőpartnerem arcát fürkészem. Szokásom a tekintetek figyelése, annyi mindent rejtenek a szemek. Kiolvasható belőlük az is amit az emberek nem akarnak vagy nem tudnak kimondani. Kicsi korom óta idézőjelesen olvasok a környezetemben lévők pillantásából és emiatt nehéz engem megtéveszteni. Szerintem ez sem nem képesség, sem nem adomány. A szem a lélek tükre, tartja a mondás és én csak ebből kiindulva nézek bele a tekintetekbe. Gondolom sokan tesznek hasonlóképpen nap, mint nap.

Des

Fura egy srác ez a Des, annyi szent, és nem azért, mert megszökött előző két iskolájából, hanem azért, mert nem szégyenli. Persze nem feltétlenül kell, de azért büszkének sem illene lennie rá, nekem viszont úgy fest, csipetnyi bujkál benne ezzel az egész dolog miatt. És, aki önhitt az, szószátyárra válik azzal kapcsolatban, amire bizalma épül. El is szólja magát, hogy innen is fontolgatja, hogy lelépjen. Látom szemében megvillanni azt a bizonyos, "hoppá" fényt. Igyekszem megnyugtatni és biztosítani titoktartásomról.

- Ha úgy döntesz, hogy megpattansz én biztos nem foglak bemószerolni. Remélem, te sem árulsz el e miatt a mostani kihágásszerűségem miatt.

Nem vagyok biztos benne, hogy valóban bűntett-e az, hogy most itt vagyok, de jobb a békesség alapon inkább megkérem Dest, hogy kölcsönösen tartsuk meg magunknak, amit a másik rosszban sántikálásairól, vagy azok szándékáról megtudtunk. Egy könnyed mosoly és egy poénosnak, de legalábbis csapattársiasnak szánt mondattal igyekszem ezt megerősíteni

- Éljenek a vér és dacszövetségek, ugyebár!

Remélem, veszi a lapot és nem tekint rám spicliként, sosem voltam sem Júdás sem kémkedős, de még pletykazsák sem. A bizalom nálam a titkok megtartásánál kezdődik, de ott is végződik. Ha én megtartom másét, elvárom, hogy az is megtartsa azokat, amiket én osztok meg vele. Miközben így beszélgetünk az eső egyre halkabban kopogtatja az ablakot és a villámlások és mennydörgések sűrűsége és hangereje is csökkenni érződik. Legnagyobb örömömre.

Des

Az ajtóval kapcsolatban teljesen igaza van, erre magamtól is rájöhettem volna, minden esetre, amikor ezt említi, egyetértően bólintok. Nem szeret mesélni magáról, de a szemében sok fájdalom bujkál, nem fogom faggatni, nem akarok vájkálni az életében. Nem mindenki szereti egy friss ismeretségben máris kiteregetni a szennyest, ezért hogy tereljem kicsit a témát, másra terelem a szót. Illetve terelném, amikor is Éjfél feltápászkodik és méltóságteljesen átvonul a fiú ölébe, leül előtte, vörösesbarna szemeit pedig egyenesen a fiúéra veti, nézi őt egy darabig, és egy két apró nyervogás után, mintha vigasztalni akarná, hangos dorombolásba kezd és fejével megbökdösi Des kezét, jelezve ezzel, hogy szeretné, ha a srác simogatná. Olvastam valahol, még régebben, hogy az állatok simogatása jótékonyan hat az ember szervezetére, nem tudtam, hogy ezt maguk az állatok is tudják, de lehet ez náluk ugyanúgy ösztönös, mint a védelmezés. Erről eszembe jut egy kérdés.

- Te, ugye jól sejtem, hogy inkább a kutyákat szereted? Ezt abból gondolom, hogy amikor bemutattam neked Éjfélt nagyon hirtelen elhúztad tőle a kezed, mások ölbe szokták venni, simogatják, becézgetik, amit nem igazán szeret, mert addig kapálódzik, amíg ki nem szabadul, vagy egyszerűen csak eliszkol. Szóval mi a bajod a macsekokkal, ha megkérdezhetem?

Kérdésem közben kicsit lejjebb hajtom magamon a takarót, mert már csak a lábaim fáznak, de azok sem annyira. A tűz lassan alább kezd hagyni ropogásában és a parázs ad meleget immár, biztosan jó száraz fa lehetett benne, mert hamar leégett. Ez alatt odakinn elállt az eső, csak az ablak pöttyözöttsége emlékeztet az úgy egy órával korábbi felhőszakadásra. Lehet, hogy még szivárvány is van, bár ezt innen, ahol ülök, nem látom. Előző kérdésemből adódik rögtön egy másik és ezt sem leszek rest feltenni.

- Neked van háziállatod, vagy baglyod, vagy valami ilyesmid?

Kérdezem kedves mosollyal, ugyanis én mindig vágytam egy állatra, de eddig, pont a sok költözködés miatt nem tarthattam se kutyát, bár őket nem annyira szeretem, se macskát. Éjfélt nemrég kaptam, de azóta elválaszthatatlanok vagyunk, ő meg én, mint borsó meg a héja. Csodálkoztam is ezen, hiszen azt tartják, hogy a macska csak addig és akkor szeret, ha neki szüksége van rád, de az én macsekom ennek épp az ellenkezőjét csinálja, pont mint egy kutya, csak picit, hogy is mondjam; méltóságteljesebben, lohol a nyomomban és ha elszomorodom, mindig ott van, hogy jobb kedvre derítsen.

Des

A nap beragyog az ablakon, és már fel is szárította az azon lévő apró vízpöttyöket, a tűz is teljesen kialudt és a hamuban a parázs sem vöröslik már. Des kifejti, hogy egy baglyot majd be szeretne szerezni és elárulja azt is, miért utálja a nyávogó szőrgombócokat. Nos megértem, teljesen igaza van, én sem bírnám az öntelt és önző macskuszokat. Éjféllel ebből a szempontból nagy szerencsém van, mert egy igazán kedves, hűséges és aranyos állat. Nála jobbat egy gazda sem kívánhat, és ő az enyém, nem ez a jó szó rá, inkább az, hogy mellettem van. Ez tesz a legboldogabbá, főleg például olyankor, amikor este odakuporodik hozzám és ott szuszog mellettem. Azt az érzetet kelti bennem, hogy ha bármi baj ér, rá mindig számíthatok. Mindig meghallgatja az összes kamaszlányos sirámomat, és értelmet sugárzó fahéj színű szemével mintha megsimogatna vagy épp, ha olyasmit csinálok, megdorgálna. Egy picit elkalandoznak a gondolataim. Amikor ismét visszarévedek, kipillantok az ablakon, majd a tüzet és a macskámat elmélyülten szeretgető Desre nézek. Jó témák lennének egy rajzhoz így ketten, de ebben a kalyibában elég kevés, sőt inkább azt lehet mondani semmi fény nincsen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve megszólalok, megtörve a hármunk közt beállt csendet.

- Nagyon megharagudnál, ha azt kérném, had rajzolhassalak le téged és őt odakinn egy csendes és nyugodt helyen? Ígérem, ha rosszul sikerül bedobhatod az első utadba kerülő kandallóba, jó?

Rámosolygok a srácra, miközben felkelek ültőmből, összehajtogatom a plédet és leteszem a fotelbe, majd hátamra kapom a zsákomat, benne a rajzfelszereléssel és  a még mindig üldögélő kompániára pillantok.

- Indulhatunk? Hölgyem? Uram?

Intek játékos úriassággal a Vadőrlak ajtaja felé, igen Éjfél lány macska, ha ezt eddig nem említettem volna, ezért jár neki a hölgy megszólítás és minden furaságát leszámítva, mivel lovagias volt, Des megérdemli, hogy úrnak nevezzem. Macskám leugrik a srác öléből és beslattyog mellém, hogy immár ketten várjunk a fiúra, aki végül szintén feltápászkodik és követ bennünket. Különös triónk meg sem áll a Piknikező Tisztásig.

Indulás az EM kirándulásra

 Hátizsákban minden jó, piros alma, mogyoró, helyett: Pzs, kulacsban tea, szenyák, egészségügyi csomagocska sebtapasszal, gézlepokkal, meg miegymással és esernyő, mert ugye sosem lehet tudni, ja és csak, hogy el ne vigyen a szél lesúlyoztam az egészet pár könyvvel is az elemi mágiáról, biztos ami biztos.
 Lábamon túrabakancs bokavédős kivitelben, farmer, alatta harisnya, felül több réteg: trikó, póló, pulcsi és egy kabát mindezek tetejébe, fejemen sapka, kezemen ujjatlan kesztyű. Az egyik profon láttam hasonlót, ja igen a gemmológiát oktató hidegleléses banyán, esküszöm mindig fázik.
 Egy hárpia az a nő, ha már valamit nem olyan precizen mond el valaki rögtön beszól...Rühellem, pedig a szeme tisztára olyan mint Éjfélé, a már hetek óra eltűnt macskámé. Fáj is miatta a szívem persze, de biztos visszaszökött az igazi gazdájához és ez megnyugtat. Anya mondta, hogy találta a jószágot, ezért nem lepődtem meg nagyon amikor híre hamva sem lett hirtelen. Aztán megjelent a professzornő azzal a fura szemével meg az idegesítós stílusával. Na mindegy, hátha ez a pasi rendesebb lesz, hogy is hívják, ja igen Merkovszy Ádám. Azt csicseregték a verebek, hogy valami hűdehíresség, nekem ugyan mindegy, ha jó fej tőlem akár a mélységes mélyből jött Hádész is lehet.
 Odaérek a megjelölt helyre a suli kapujához, egy Levitás csajszi már ott toporog a férfi mellett, helyes az tény, már a professzor persze, egyelőre még a tőlem ellenkező neműek pártján vagyyok. Illendőn köszöntöm mindkettőjüket.

- Jó napot Uram, Szia!
 
 Megállok a duó mellet, s így már trió vagyunk. Várjuk a többi érkezőt, bár ez a felállás is tetszik nekem, legalább több idő és figyelem jut a lányzónak és nekem. De tuti ha másért nem hát kíváncsiságból pár csaj el fog jönni, max nem tanulni, csak nyálatcsorgatni a jóképű tanárbácsira, fuj...Egek ez a hozzáállás még nekem is kicsapja a biztosítékomat. Ez egy iskola nem partiképes agglegényfogó.

Aki fel-alá járkál

 Nagy a csend idebent, rend és fegyelem. Tiszta értelem csillan, akár a kristály-üveg ablakán beárad a fény és szilánkká válik és szertehull elmémben az emlékek árja, s csak várja merre vezeti imája szavát halló végzete.
 Sétálok előre magamnak kezemben pirinyó könyvemmel, amiből merítem ihletem az útra. Lassan jönnek a vizsgák, s tornyosulnak felettem. Bizony el leszek havazva rendesen. Tizenöt tárgy, a Rellon szégyene, hogy ilyen strébert befogadott magába a sárkány gyomra, s tüzével még nem okádta ki.
 No de, lám csak, valaki ugyanott van, ahol én és járkál fel-alá szüntelen. Apró könyvem óvatosan zsebembe teszem és felé veszem az irányt. Végignézem küllemét és elveszett ábrázatát. Megesik rajta a szívem, úgy döntök, vele, ha addig élek is, megismerkedem.

- Szia! A cipődet koptatod direkt vagy csak keresel valamit és azért sorjázod itt?

 Gyenge kezdés után vehemenciámban erős visszaesés tapasztalható, míg várom a lány pálcát ránt-e rám menten, vagy netán szóba elegyedik velem, csak az arcát figyelem, a szemét kémlelem. A szem a lélek tükre, mondják, s az övében némi zavar mit látni vélek, de lehet, hogy csak új itt emiatt megszeppent tekintete.
 Mivel a lány nagyon elvan magával és nem felel úgy döntök inkább feladom és tovább sétálgatok. Megunva a csoszogást visszabaktatok a Rellon körletbe folytatni a vizsgákra való előzetes felkészülést. Rám is fog férni mert kicsit eltunyultam bár lehet, hogy ezt csak én érzem így. Mindegy is, a lényeg az, hogy várnak a könyvek, a pennák, s a tenták. Indulok hát! ~Viszlát!~ Intek a lánynak némán és ott sem vagyok már.

Chevailer Zsanett Vanda

 Minden olyan fura, minden idegen. Pedig semmi nem változott, csak két fordulóig jutottam a BCs-ban. Azóta bakker nincs sok nyugtom a szobatársaim nyaggatnak, hogy énekeljek és poszátának becéznek. Nem soká itt a szünet én meg már most punnyadok. Nincs más hátra aranyanyám ki kell tenned a bocskort a szobádból, nem retteghetsz folyton különben becsavarodsz mint az ágyrugó- mondom magamnak miközben kibattyogok az udvarra. Nem vagyok magam, ezt már a felém jövő hangokból tudom. Sebaj.

- Szia! Hát neked meg milyen helyes kis barátod van?

 Toppanok a lány mögé aki valami bolyhos állatkával csacsog. Nekem csak Éjfél volt, de miután rájöttem, hogy Temi néni az...Huh na a fejemet látni kellett volna. Totál bukta, égtem mint a rongy, amikor belegondoltam miket tettem és mondtam előtte még szerencse, hogy sosem hagyta magát dögönyözni, de még simogatni sem.  

Chevailer Zsanett Vanda

 A lány úgy megijedt tőlem majd eldobta a kis bozontos állatkát. Ha tudom, hogy ilyen rémisztő vagyok kisminkelem magam. Na de túl az első sokkon rögtön kérdi is kivel hozta össze a sorsa.

- Ivy vagyok, zöld mint a házam. Téged hogy hívnak?

 Az állatka neve foltos ezt ki tudtam hámozni. A csajszi nem kicsit töri a magyart, de ahhoz képest szépen próbálkozik azt elismerem. Persze azért egy kicsit rá kell hangolnom a lokátoraimat, hogy a többit is megértsem.

- Megsimogathatom Foltos kollégát?

 Kérdezem mielőtt belefognék a szőrmók inzultálásába. Hátha nem is szabad vagy nem szereti ha birizgálják többen is.

Chevailer Zsanett Vanda

 Simogatom a picurka jószág puha bundáját, biztosan nem ébred fel rá annyira óvatos vagyok. Közben elgondolkozom milyen jó lenne lenyúlni egy időre Temi nagynéném vörös ördögét Selvát. Agymunkámból beszélgetőtársam kis poénja zökkent ki, de csak egy halványat mosolygok rajta, hiszen én a borostyánnal a nevem jelentésével hoztam össze a házam, de segáz. Már úgyis más a téma. A kviddics..fujj...na mindegy.

-Nem, nem ismerem. Igazából egyáltalán nem csípem a karikán seprűről labdadobálgatást. Inkább olvsani szeretek, vagy firkálgatni. Neked mi a hobbid?

 Kérdezem érdeklődve, hátha lesz közös pont. Közben fölöttünk kezd beborulni az égbolt. A felhők csak úgy hussannak elfelé, ami az árnyákukon látszik is. Visszatérve a lányra akinek a nevét még nem is tudom, tényleg még nem mondta...Jellemző, ábrándos kék lehet a lelkem...De bakker ne ítéljek már hamarian. Végülis én sem vagyok matyóbaba, hiszen Rellonos létemre nem vagyok sem balhés, sem mogorva...na jó az igen. Meg mondjuk őszinte vaggyok, általában, kivéve mikor nem. Oh, jól van inkább kivárom mit mond.