Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már itt kéne lennie. Szépen megmondta a csávónak, mikor találkoznak és hol, erre sehol senki. Lassan már egy órája vár, három cigarettát is elszívott, hogy ne legyen gyanús, hogy ácsorog. Nézi a síneket, mintha vonatra várna, ártatlan, mint egy ma született bárány. Egy hátizsák van nála, félig átvetve a vállán. Nem tűnik türelmetlennek vagy kicsapongónak, még bosszúsnak sem. Kifejezetten kellemes, kiegyensúlyozott látványt nyújt. Figyeli Viktort és Kingát, ahogy elbúcsúznak.
És akkor rájön, hogy túl régóta ácsorog itt, csak úgy, kell neki az alibi. Már megy is, Viktor felé, a síneket bámulja, de őt egyáltalán nem zavarja abban, hogy mellé álljon, féloldalas mosollyal leszólítsa őt.
 - Csinos. - Jegyzi meg szűkszavúan, majd pár pillanat múlva kiegészíti. - Mármint a barátnőd.
Ennél jobban nem is tervez belemászni az egészbe, inkább csak előveszi a cigis dobozát, kinyitja és meglepően üresnek találja. Fáradt sóhajt hallat, 16 évesen még nem olyan egyszerű cigarettához jutni, főleg nem úgy, hogy kijöjjön a zsebpénzéből. Senki nem érti meg igazán.
 - Tudsz adni egy szálat? - Kérdezi végül Viktort, mintha valami beszélgető-kényszere lenne. És pontosan tudja, mennyire gáz ez, de hát nincs mit tenni. Lazán, gondtalanul előre-hátra dülöngél a lábán. Egyik kezével a táskája fülét fogja, a másikkal pedig összegyűri a dobozt és közeli kuka híján csak úgy elhajítja. Kezét zsebre rakja és enyhén felhúzott szemöldökkel várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fáj a feje. Két egész napja nem tudott semmi értelmeset csinálni, és igazság szerint nem is akart. A plafon bámulásába viszont lassacskán beleunt, szóval ideje volt zaklatnia kedvenc harci-Barbie-ját, ő úgyis mindig megfelelő mennyiségű izgalmat és mókát csempészi az életébe.
Megérkezik a Boglyas térre, mélyen zsebeibe nyúlva kezeivel, melengetve őket. Elégedett mosoly ül ajka sarkába, ahogy meglátja Lillát várakozni. Ahogy sejtette, minden után, még most is elég egy baglyot röptetnie, és ő máris ugrik, ott lesz. Ott lesz, mert tudja, hogy ez kell neki, hogy engedelmeskedni szeretne, Ákost pedig rengeteg kellemesé érzés járja át emiatt. Főként elégedettség, ahogy pár pillanatig rajta legelteti tekintetét és végül elindul felé.
De mielőtt még igazán közel érhetne, leguggol, a kezébe vesz egy adag havat. Előfutárának a hógolyót választja, na meg persze utána küld egy másikat is. De lássanak csodát, micsoda úriember: nem kifejezetten Lilla fejét célozza.
 - Ne vágj ilyen fancsali képet, na! Jobb lenne, ha a mosoly fagyna az arcodra, nem? - kérdezi szélesen vigyorogva, zsebre rakott kezekkel. És amennyire ismeri már a rellonos lánykát, biztos nem hagyja majd ennyiben, szóval csak óvatosan közelíti meg, félig arcába húzott sállal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

 - Aggodalom... - nevetgél magában egy kicsit. Sajnos, az olyasmi nem éppen megy neki. Az némi empátiát és törődést feltételezne, amiből sajnos híján van. Nem tehet róla tulajdonképpen, de ellene sem tesz, ami már az ő sara. Mindegy, a gondosan felépített taktikát választja és rámosolyog Lillára, azzal a tipikus nem-is-vagyok-pszichopata mosolyával, amit annyira begyakorolt már az évek alatt.
 - Nem hinném, hogy megfagynék, de ha mégis, majd megengedem, hogy átmelengess - húzza fel egyik szemöldökét csaknem kihívóan, hogy mit szól majd hozzá Lilla. Imádja piszkálni, húzogatni a haját, mert személy szerint kevés viccesebb dolgot tud elképzelni, mint amikor a kis rellonos pattogó harci-Barbie lesz és megpróbálja leszedni a fejét. Vagy egyáltalán hatni rá valamivel... bármivel.
 - Unatkoztam - válaszolta nemes egyszerűséggel, kifejezéstelen arccal, vállát megfogva. Ha jól következtet, ezzel most kicsapja a biztosítékot. Nem mintha nem ez lenne az igazság, tényleg, unatkozott. És kellett valami hatékonyabb fejfájás-csillapító. Bár ilyen téren még nem tesztelte Lillát, de ki tudja, talán arra is jó lesz majd. Már az is előrehaladás, ha nem arra kell figyelnie, hogyan lüktetnek az erek a fejében, illetve hogyan nem képes értelmes gondolatokat kicsikarni magából. Mintha szögesdróttal lenne elbarikádozva az agyától és a gondolataitól - mármint az értelmes gondolataitól. Nem a felületes, hétköznapi baromságokra gondol, amikre az emberek pazarolják az agyi kapacitásukat. Ő egy egész más világban szeretne már lenni, de mégis itt ragadt.
 - De ha jó kislány leszel, akkor elviszlek egy különleges helyre vacsorázni. Ha nem, megfürdetlek a hóban - mosolyodik el már-már ijesztően kedvesen, ahogy lefekteti a játékszabályokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

 - Hát, azt el tudnám viselni - mondja, már-már kedvesen mosolyogva a lányra. Megenged magának pár őszinte pillantást, amivel ellophatja kicsit a pillanatot, kicsit csodálhatja. De aztán meglátja Lilla tekintetét és ennél kevés viccesebb dolgot tudna hirtelen mondani, szóval jóízű nevetésben tör ki.
Mintha tudnál nekem ellenállni - indul be az agya egy pillanatra, de szinte abban a pillanatban hunyorognia kell, mert a halántékába izzó fájdalom hatol, ettől pedig megrándul az ajka, akaratlanul is.
 - Ja, eléggé. Értékelhetnéd az őszinteségem! - védekezik máris, de nem tud komoly, felháborodott fejet vágni, mert látja, Lilla mennyire ki van rá akadva és emiatt akaratlanul is vigyorra húzódnak ajkai. Imádja azt az arckifejezést, amivel ilyenkor rábámul. Látszik rajta, hogy a düh, a hirtelen agresszió eltorzítja és simogatja Ákos lelkét. Már el is indul, ő pedig indulna utána, de látja, hogy Lilla havat markol fel, ő pedig tovább vigyorog.
 - Nem jó válasz! - nevet a lányra, ahogy az egyik hógolyó eltalálja a nyakát, és pár hideg hódarab a ruhája alá kúszik. Ő pedig felszisszenve konstatálja, ahogy a hideg víz végigfolyik rajta. Nem, így már nem fog kesztyűs kézzel bánni a lánnyal, pedig kedves akart lenni, de ez szemtelenség volt. Ő mondta, hogy ha rossz lány lesz, vége lesz. Szóval már veszi is a hógolyót. Nem gyúrja meg megfelelően és nem is nagy, mert inkább a gyorsaságra ment rá, hogy még eltalálhassa a lány hátát, mielőtt eltűnne a látóköréből, majd fedezékének egy padot választ és beguggol mögé
 - Ezt még nagyon meg fogod bánni, remélem tudod! - válaszolja, de elég komoly, ahhoz képest, hogy vigyorog. Komolyan gondolja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tavasz. Kellemes, lágy napsütés, a hűvös szellőn szálló illatokat pedig szinte harapni lehet. Egy mély lélegzetvétel, és mintha egy egészen más dimenzióba repülne az ember fia. Lassan éledező természet, visszamerészkedő madarak bizonytalan, társaikat kereső éneke. Megújulás, felfrissülés, szabadság, egy új kezdet. Tavasz.
Ákos életébe is beköszöntött a tavasz. Bár a naptár szerint kicsit még korai, de az ő életében igen sokat váratott magára. Csaknem egy év, egy hosszú év. Nem tűnik neki annyinak, talán az egész élményt egy napba de tudná sűríteni. Most, hogy vége van, és hazatérhet... nos, az elkövetkezendő időszakot nem sűrítené, inkább nyújtaná. Évszakhosszúságúvá, évekké, ha lehetne, ő örökké a tavaszban élne, ugyanis kifejezetten jól érzi magát.
Végre ismét önmaga, az az Ákos, akit megismerhetett a világ. A fél intézetet az ujja köré csavarta, miközben elegánsan ellógta a kezelések, terápiák végét. Bárkinek lyukat beszélt a hasába, ugyanaz a pimasz, mégis csábító vigyor ült az ajkain, mint amikor megérkezett. Ennek ellenére nem mutatott különösebb ellenállást, nem hadakozott a gyógyulás ellen. Csak a szabadulását sürgette volna már, szerette volna, ha végre kipróbálhatja magát tényleg élesben. Amúgy is sok időt töltött itthon az elmúlt hétvégékben. Ezúttal már felügyelet és "babafigyelő" nélkül, szabadlábon járhatott. És végre eljutott ide is - többet nem kell visszamennie. Legalábbis nem kötelezően, csak akkor, ha akar. Illetve, ha az édesapja pénztárcája még bírja.
Könnyű volna a családját hibáztatni, csak felesleges, és ezt már ő is belátta. Nem változtatta meg a világot maga körül, és ő sem változott érdemileg. Egyszerűen csak átült az asztal túloldalára, és egy egészen más szemszögből, más szemüvegen át képes észlelni a világot.
Lillával is szeretne találkozni. Nem hagyta, hogy hatalmas welcome back parti legyen, vagy felhajtás. Azt szeretné, ha minden olyan lenne, mintha el sem ment volna, mintha mi sem történt volna. Ő képes így gondolni a helyzetre most már, de vajon a környezete is képes lesz rá? Ezt még próbálgatja, ahogy azt is, meddig mehet, meddig engedheti meg magának, hogy úgy viselkedjen, mint régen. Fel kell húznia az új határokat, egy ilyen környezetben is. Pontosan tudja, pszichoterapeutájánál meddig mehetett, a nővéreknél, a biztonságiaknál, a többi bent lakónál. Kitapasztalta, és próbált a szabályok szerint játszani, amennyire csak ment neki. És most egy új játéktáblára keveredett, ismeretlen szabályokkal.
Szemtelen magabiztossággal kezeli a helyzetet, ahogy mindig. Írt Lillának egy baglyot, mintha mi sem történt volna, találkozzanak a játszótéren, ha ráér, és majd csinálnak valamit. Kivételesen időben érkezik, sőt, előbb, mint tervezte. Út közben két cigarettát is elszív, de mielőtt még belépne, gyorsan elnyomja, a csikket pedig eldobja. Hosszúra nőtt tincseit a tavaszi szél kicsit rendezetlenné fújta, füle mögé tűri haját, hogy egy kicsit megzabolázza. Dohányfüst illata keveredik a jól megszokott, nem túl tolakodó parfüm illatával. Nem túl lelkes pillantással konstatálja, hogy pár gyerek zajoskodik a játszótéren. Hétköznap délután van, nincsenek sokan, de még mindig nem kedveli a gyerekeket, ezért igyekszik kizárni őket, és a kellemesen melengető napsütésre gondolni csupán. Leül egy padra, barna tekintetével a környéket fürkészi. Azon kapja magát, hogy várja. Alig várja, hogy megpillantsa az ismerős sziluettet, és csak úgy átadja magát a látványnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Finom, kecses alak, vékony, elegáns, született balerina. Ha az ember fia ránéz, néha olyan érzése van, mintha csak úgy keresztülfújhatna rajta a szél, áteshetne rajta az eső. Pont ezért, nem szorul védelemre, babusgatásra, sokkal inkább sebezhetetlennek tűnik, gyönyörű szépnek, és elérhetetlennek. Egy pillanatra grimasz ül ki az arcára, idegesen nyitja ki ujjait, szorítja ökölbe kezeit párszor.
Nem, nem, az érzéseket meg kell élni, nem leírni őket. Ezek nem egyszerű, papírra vetett gondolatok. Nem máshoz tartoznak. - emlékezteti magát gondolatban, ahogy hagyja, hogy a nyugodt, álmodozó mosoly az arcára üljön. Nagyon, nagyon le akarja írni, amit gondol, de talán nem is azért, mert régebben. Nem azért, hogy valami felsőbbrendű részévé váljanak a szavak, inkább csak azért, hogy ne felejtse el. Viszont próbál nem a szavakhoz kapaszkodni, nem gondolatokra emlékezni. Inkább csak a látványra koncentrál, a hangokra, az illatokra, ahogy Lilla bejön a kapun, közeledik hozzá, és leül mellé.
Nagyon is jól érzi, mi zajlik le a lányban, ez nem változott benne. Megérzi, kiszagolja a félelmet, a bizonytalanságot, ami minden egyes felé tett lépéssel növekszik a lánykában. Féloldalas mosollyal, jól szórakozik a lányon. Gyönyörű kék tekintete hunyorog a napfénytől, pupillái összeszűkülnek. Talán még szebb, mint amire emlékezett.
 - Szia - válaszolja, de valahogy kicsit elkeserítően hétköznapi az egész, ahogy a megszeppent lányka egérhangon köszön, mellette ücsörög, bámulja. Nevetgél kicsit, előredől, térdeire könyököl. Nézi kicsit a játszadozó gyerekeket, ahogy felszabadultan élvezik az életet, mert ez a játszótér, a napsütésben, pajtásaikkal, szüleikkel eltöltött kis idő, maga az élet. A világ közepe. Bárcsak ő is képes lenne így megélni ezt a pillanatot, mintha nem létezne semmi a játszótér kerítésén túl. Elmosolyodik a balga gondolatokon, egyik hüvelykujjával lassan végigsimít alsó ajkán.
 - Az anyukák nem engedik a közelemben játszani a gyerekeket. Kicsit félreértették, amikor azt mondtam, most szabadultam - kuncog magában egy kicsit, és igen, most már kifejezetten tud poénkodni magán és a saját helyzetén. Nem olyan nehéz, nem is áll távol tőle, és azt reméli, Lilla is megérti majd, hogy mi a helyzet. Nem kell félni, nem kell bámulni, nem kell szerencsétlenkedni. Hiszen tavasz van.
Feláll kinyújtózik, élvezi a napsütést, a lány felé fordul, rámosolyog és felé nyújtja a kezét.
 - Na, van kedved kicsit visszamenni a dedóba? - kérdezi, mert őt abszolút csábítja a gondolat, hogy elvegyék a játékokat a kis idegesítő energiabombáktól. Ha kicsit kevésbé nevelték volna felnőttesebbre, még homokvárakat is rugdosna szórakozásképp. - Fogalmam sincs, mikor hintáztam utoljára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Elfogadja ugyan a kezét, de a lány máris megy, hogy szerezzen magának hintát. Figyeli, ahogy leguggol, az ő szemszögéből roppant bájos látványt nyújt. A gyerkőc fülébe suttog, és valahol nagyon furcsa féltékenységet érez. Szívesen lenne a kisgyermek helyében, és ő is tudja, hogy valószínűleg csak egy szavába kerülne, hogy így legyen. De ő biztosan nem fog kérni, sem parancsolni, az valahogy most már nem az ő világa.
Viszont egy dolgot biztosan elfelejtett Lilla ez alatt az egy év alatt. A kirívó tekintet, a kihívás a hangjában, a huncutság a mosolyában... nem olyasmi, aminek Ákos ellen tudna állni, de igazából nem is akar. Most kevésbé fájdalmas módszerekkel próbálja megtanítani a lánynak, hogy nem olyan jó ötlet játszani a tűzzel, mint amilyennek tűnhet.
Ahelyett, hogy másik hintát szerezne magának, mielőtt még Lilla nagyon belelendülhetne a hintázásba, mögé lép, és megfogja. A hintát, ügyelve arra, hogy a lánynak se essen baja a meglepettségen kívül. Mögötte állva pedig lejjebb csúsztatja kezeit a láncon, rá a lány kezeire, miközben kissé előrehajol, hogy a lány érezhesse a feje búbján a leheletét. A lány samponjának édes illata csapja meg, és talán még finomabb, mint a tavasz illata. Csak azt sajnálja, hogy nem látja a lány arcát, pedig nagyon szívesen megnézné. Szereti tudni, érezni, milyen hatással van rá. Egyik kezével elengedi a lány kezét, füle mögé simít pár barna tincset. Továbbviszi a mozdulatot, hogy végigsimítson a lány nyakán, érezze a bőrének melegségét, a szívdobogásának gyorsaságát. Mielőtt még valaki valami rosszra gondolna, visszahúzza a kezét. Az volt a feladat, hogy szerezzen magának egy hintát - az nem volt megszabva, hogy egy gyerektől.
De mielőtt még Lilla igazán beleélhetné magát a dologba, úgy dönt, hogy elengedi, és ha már megállította, akkor most készségesen, finoman löki meg újra és újra, hogy a lány visszaszerezhesse a lendületét egy-kettőre.