Elemis kirándulásos menetelős

A tanár úr szavaira bólint és nyugtázza is a hallottakat. Máris kevésbé kételkedik a döntésében, hogy belevágott a kirándulásba. Bár csak remélni tudja, hogy nem terveznek nekik nyakatekert túrákat a vadonban, mert biztos, hogy ott helyben kezdhetik megásni majd a sírját... Erre inkább rá se mer kérdezni, még a végén sarkon fordulna és beenné magát a szobája mélyébe. Na nem mintha Nette hagyná, hogy felhúzza a cipőjét, na meg az ilyesmi általában nem is vall rá.
A kettejük közti párbeszédet hamar lezavarták, egyikük sincs jelenleg a toppon, így mind a ketten rendkívül elnézőek a másikkal szemben. Csendben lépkednek egymás mellett, amit az állomásig vezető út végénél tör meg a gyomrának korgása. Hiába ivott szokásához híven kakaót, na meg bekapott pár falatot is indulás előtt, máris kiment belőle az energia, amit a teste persze így jelez neki.
- Neked van kajád? - Fordul Nettéhez félig felvont szemöldökkel. Na nem mintha neki nem lenne, a táskája egy nagy része csupán ilyesmivel van megtömve. Ismeri saját magát, nem bíz itt semmit a véletlenre. De majd csak a vonaton szed elő bármit is, addig türelmesen kivár, persze.
Az állomáson megpillantja Izát is, akinek oda is int. Nem gondolta volna, hogy ennyien jönnek olyanok, akiket ha máshogy nem is, de legalább látásból ismer. Azért máris kellemesebb a tudat, hogy ezekkel az emberekkel lesz összezárva másfél hétig, mintha vad idegenek lennének. Na persze nem mintha az túlzottan zavarná, de még ő is aláírja, hogy így jobb.
Ahogy befut a vonat, valahogy sikerül az elsők között felszállnia, pedig nem is tolakodott, Jól befoglalja maguknak az egyik zugot és az út nagy részén a hasába tömi a magával hozott morcognivaló egy részét. Jól nevelt kölök, azért Nettét megkínálja.