Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Először csak egy bozontos haj jelenik meg az egyik kupé ajtajában, aztán, amint a hozzá járó test kiegyenesedik, láthatóvá válik az alatta megülő világos szempár, sötét karikákkal körülötte. A testrészek tulajdonosa leugrik a peronra, a nyári szellő belekap a nyúzott zakójába és ingjének gallérját nyaldossa. A farzsebéből kikandikál a varázspálcája, egyébként csak egy bőr oldaltáska van nála, nyeglén lóg le válláról. Kezében Thomas Hobbes Leviatán című könyve, egy mugli iromány, amit az elmúlt órákban elmélyülten bámult, oldalforgatás nélkül.
Ránt egyet a táskája pántján, megvakargatja kócos fürtjeit, majd nagyot sóhajt és ellépdel bizonytalanul az állomás épülete felé. Hosszú volt az út, közben megsűrűsödött a borostája, az egyébként is fáradt tekintete egyenesen beesett lett. De legalább látta Új Guineát. Ki ne akarná látni Új Guineát? Ugye. Kicsit Kolumbusz-effektus volt, ő ugyan Madagaszkárra próbált eljutni, de a hopp-por kicselezett vele, meg úgy általában a por-allergiája, úgyhogy egy óceánnyi távolsággal messzebb kötött ki. Tehát nem Indiát kereste és kapott helyette indiánokat, de majdnem.
Szóval nem volt egyszerű utazása. Ehhez képest próbál egyenes háttal lépkedni, közben körbesandít, hogy van-e még rajta kívül valaki errefele. Elméletileg kéne legyen, de nem tudja, miben reménykedjen. Felérni eltévedés nélkül a kastélyba üdítő érzés lenne, de közben meg ha egy kellemetlen emberrel hozza össze a sors, akkor ahhoz neki most nincs elég lelki ereje. De egy prefektus mondjuk csak nem lehet olyan rémes. Vagy egy tanár. Vagy valaki, úgy általában, aki a homo sapiens sapiens családjába tartozik és őt megmenteni igyekszik. Vagy igen? Lecövekel a hatalmas bejárati ajtó előtt, visszanéz a válla fölött a békésen pihenő vonatra, majd vissza, egyik lábáról a másikra állva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Cipők szapora dobogása hallatszik, Tobias lehajtott fejjel hallgatja a közeledő neszeket és mielőtt felemelné a tekintetét, szembenézve a lefékező lánnyal, már tudja, ki az. Jó, persze, a kor-életrajz-vércsoport információk még hiányoznak, de úgy általában betudja lőni, hogy ezt a személyt küldték az ő megmentésére. A gondolatra is mordul egyet halkan. A személyének megmentését annyira igényli, mint egy alapos gyomormosást, amivel apai nagyszülei szokták kiskorában fenyegetni, amikor pofátlanul viselkedett. Egyszer megnézett róla egy mozgóképet. Hát nem volt kellemes.
Most hasonló élményekkel küszködik, de tudja, hogy erről az illető lány nem tehet, ezért igyekszik valamelyest konszolidált arckifejezést erőltetni magára. A nevének kérdésére csak végigpillant a lányon, majd valahol az arcán megállapodik a tekintete. A szemkontaktust a minimálisra korlátozza, mint mindig. Bólint egy aprót, de csak udvariasságból, elvégre eléggé költői kérdés volt. Nincs túl sok elveszett idegen az állomáson ebben az órában. Michelle bemutatkozására újból csak bólint egyet, majd mintha hirtelen tudatára ébredt volna önnön létezésének, összeráncolja a homlokát, szaporán pislog vagy kettőt, miközben bedugja a kezében szorongatott könyvet a táskájába, és átáll a másik lábára.
- Valóban… szükségem lenne ma a segítségedre. Tehát köszönöm. – soha nem volt az a szószátyár típus, ő inkább érez, mint gondolkodik. Az érzéseket pedig mindig nehezebb kifejezni verbálisan.
Megrohamozza egy különös, kellemes érzés, az új kezdet izgalommal teli érzése, ami azt sugallja, hogy amikor lelépett a vonatról, más valaki lett, egy új ember, a terhei pedig az otthoni öbölnél maradtak. Persze, tudja, ez hülyeség, a lelki csomagok ennél ragaszkodóbbak, mindenhova követik, mert ő egyedüli okozójuk és teremtőjük, minden a fejében történik. De most, egyetlen röpke pillanatig megengedi magának az önámítást, belekapaszkodik az illúzió bokájába, mielőtt az tovarepülne. Sóhajt egyet s egy mosoly halovány árnyékával az ajkán belenéz végre Michelle szemébe.
- Hova tovább? – kérdezi, készen nekiindulni a falunak, a jövőnek, a világnak. Valószínűleg, legalább részben, a lányból kiáramló érzéseket receptálja csak, azokat tükrözi, és valójában ő még mindig pocsékul érzi magát, de kivételesen nem törődik ezzel a nógató gondolattal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Láthatóan nem zavarja a lányt, hogy egy ilyen... kevésbé szociális lénnyel hozta össze az élet. Vagy inkább túlságosan szociálissal, ha jobban belegondolunk. Mindenesetre nehezen enged fel a fiú, ez általában így szokott történni, néhány nagyon ritka esettől eltekintve. De azoktól jobb is eltekinteni.
Michelle tekintete helyett annak arcát pásztázza. A nemrég ébredt emberek álomittas, párnagyűrt vonásai fedezhetőek fel még haloványan rajta. Az egész testtartásán, bármennyire is rohant és próbál tettre kész lenni, érződik a fáradtság. Bár nem olyan mély és régóta töltődő, mint a fiúban, aki úgy cipeli maga után kimerültségét, mintha a Kilimanjarot összecsomagolták volna egy bőröndbe és a bőrönd fülét Tobias lelkéhez-szívéhez kötözték volna. Ezt most a hirtelen jövő derűlátása sem tudja feledtetni teljesen. Vagy épp a lány jelenléte erősíti fel saját hajszoltságát.
Lassú, de nem vánszorgó léptekkel elindul mellette, helyzetfelmérésére csak bólint egyet. Többé-kevésbé így fog történni valószínűleg. Egyedül a szoba-elfoglalás nem egészen stimmel, de nem fogja rögtön ilyen személyes jellegű problémával zaklatni őt, előbb megpróbálja orvosolni egyedül a helyzetet.
- Mindketten úgy nézünk ki, mint akinek jól jönne egy kávé. Vagy kettő. - veti fel a javaslatot felvont szemöldökkel, kérdőn és halvány mosollyal a szája sarkában. Ha már nem rohannak fel a kastélyba. Amiért Tobias kifejezetten hálás. Na nem mintha nem létezne a kastélyban is kávé, de majd akkor fog oda felmenni, ha igazán muszáj. Eléggé esélyes, hogy a faluban kevesebb az ember és mindenki a maga dolgával törődik. Egy iskolában mindenki a más dolgával szokott törődni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az ilyen fesztiválok előnye, hogy úgy szociális események, hogy különösebb szocializálódást mégsem igényelnek. Jól el lehet rejtőzni a tömegben, ügyesen szlalomozva az ismerősök között anélkül, hogy bárki észrevenne. És közben mégsem marad ki az ember semmiből.
Tobias abban a reményben dugta az orrát a Boglyas térre, hogy talán van egy skandináv bódé is, ahol a hőn szeretett lángnyelv whiskys vajsört kikérheti pult alól. Mindig tesznek bele valami extrát, amitől olyan igazi… otthonos lesz. Ő is próbálta már reprodukálni házilag, de mégsem ugyanolyan. Már az egyik sort végigjárta, eredménytelenül, és épp hátraarcot csinált, hogy elkerüljön egy kotnyeles eridonost, aki valamiért rendszerint úgy hiszi, hogy ők ketten jó barátok, amikor lendületesen belefutott valakibe.
- Bocsánat. - épp csak kivehetően morog maga elé lesütött szemekkel, láthatóan úgy érzi, nem az ő hibája az egész - miért állt olyan közel? Csak nem a sarkában toporgott? Még nincs akkora tömeg, hogy ne férjenek el ketten szépen egymás mellett. Mielőtt továbbrobogna, vet egy gyors pillantást az illetőre, de véletlenül hosszabb ideig felejti rajta a tekintetét, mint tervezte. Még nem találkoztak, legalábbis nem hivatalosan, de már látta. Nem kell eidetikus memória ahhoz, hogy megjegyezz egy ilyen karikalábú figurát. Mindig úgy néz ki, mint aki épp beleüti az orrát olyan dolgokba, amikhez semmi köze. Most is ez az érzés keríti hatalmába Tobiast. Gyanúsan végigméri, óvatosan kerülve a szemkontaktust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy néz fel a férfira, mintha az épp azt javasolta volna, tangózzanak egyet a zsúfolt téren. Irritált szemforgatással elnéz róla; tudja, hogy mi lesz, ha reagál. Úgyhogy lenyeli a frissen odakészített, csípős megjegyzését, elraktározza nehezebb - vagy épp könnyebb - időkre. Lagymatagon az orra alá dugja a férfi a jobbját, miközben közli a nevét. A lehető leglátványosabb frusztráltsággal elfogadja, erősen megszorítja, miközben felpillant rá, állva a tekintetét. Ő nem közli vele a nevét. Minek? Úgyis tudja. Legalább legyen egyértelmű, hogy mindketten pontosan tudják, hogy a másik kicsoda. Auror, egyértelműen. Biztosan a Mások Idegeire Menés Főosztályának parancsnoka. Egy ilyen kaliberű ember képességei nem maradhatnak kiaknázatlanok. Úgy néz az le rá, mintha épp most túrta volna fel a fehérneműs fiókját és nagyon elégedett lenne önmagával.

Egy pillanatig elengedi énjét és átlép a másikba. Önmagával néz farkasszemet. Minden vele van tele. A szájának rándulása, szemének rebbenése, minden mikró arckifejezése, amit tudatosan erőltetett vonásaira, de olyan is, amiről észre se vette, hogy ott vannak. Visszamenekül biztonságot jelentő elmepalotájába, onnan méregeti. Jobban kell vigyázzon vele, mint gondolta. Mégiscsak tangózni fognak.
 
Ő állt az útjába, ki sem ömlött az itala - nem meglepő módon -, aztán még meghivatja magát egy következő körre. Nem, azt lesheti, hogy a legfinomabb whiskys vajsör titkaiba bevezesse. Az az ő titka. Majd valami vattacukros förmedvényt sóz a nyakába. A kihívó szemöldökhuzogatásra negédesen elmosolyodik. Nem áll jól neki, pontosan ezért teszi.
- Örömmel - közli nagyvonalúan és meg is indul az első bódé felé, ahol még nem járt. Lesújtó felismeréssel veszi tudomásul, hogy az pontosan az, amit keresett. Valószínűleg nem fog egyhamar lekopni az auror a nyakáról, ő pedig nem akart egész este kint időzni. És egyébként is - nem kéne alkoholtartalmú italokat fogyasszon. A szeme sarkából végigméri a férfit. Nem árulná be. Megfelelő fizetség ellenében legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Olyan emberként, aki szeret mindig az árnyékban maradni, végtelenül feszélyezi ez a hirtelen jött figyelem. Maga a figyelem még hagyján, de az, ahogy figyeli őt az auror, attól erős késztetést érez arra, hogy elhopponáljon szó nélkül. Már ha tudna. Még az amputoportálás veszélyével is megérné. De tudja, hogyha eltűnik, akkor perceken belül újra ott nyüzsögne mellette a karikalábaival. Lerázhatatlan. Más módszerhez kell folyamodnia.
Lecövekel a bódé előtti sorban, miközben egy gyors pillantással végigméri az italkínálatot. Az Ördögi Vajsör névre keresztelt valami lesz a nyerő. Mindig egy rejtelmes nevet adnak neki, hogyha illetéktelenek rendelnék, ők ne bukjanak le, hanem egyszerűen egy pikáns vajsört szolgálnak fel. Mostmár csak az nem világos, hogy őt illetéktelennek tekintenék-e egy aurorral a nyakában. A kérdésre csak rábök a fejével a táblára, tekintetével jelezve, hogy melyikre is gondolt. Nem mintha nem tudná Rothman magától is.
Közben lassan lebontogatja a falakat, amely közte és a külvilág között húzódik. Szabad átjárást akar kettejük elméje között, lehetőleg egyirányú forgalommal és anélkül, hogy becsatlakozna még a téren nyüzsgő valamennyi ember is a buliba. Anélkül, hogy ránézne, megpróbál diszkréten ráhangolódni az aurorra. Hirtelen minden sokkal fényesebb, sokkal színesebb, izgalmasabb lesz, mintha valaki felhúzta volna egy tévékészüléken a hangot és a szaturációt egyszerre. Önmagát látja oldalból, meg hátulról, egy morcos, magába forduló alakot, aki abszolút nem illik a fesztivál nyüzsgő népsége közé. Elfordul önmagától, most nem erre kíváncsi. Tovább megy, besétál az elme folyosóján a hátsó szobák felé, óvatosan, nem rontva be mindenhova, csak méregetve az ajtókat. Rengeteg van belőlük. Különböző méretű és színű, mintha nem ugyanaz lenne a tulajdonosuk. Valószínűleg így is van.
Egy hang húzza vissza a saját testébe, zavartan pislogni kezd, majd felemeli a tekintetét. A pultos fogyatkozó türelemmel várja a rendelést.
- Két Ördögit kérnénk - vakarózni kezd a zsebében pénz után - Szolgálaton kívül van - teszi hozzá, Rothmanra bökve a fejével, remélve, hogy ennyiből megértik, veszélytelen a helyzet. Ő pedig csak remélni tudja, hogy tényleg az. A pultos elfordul, a hátától nem látni, mit készít, de hamarosan eléjük tesz két teljesen hagyományos kinézetű vajsört. Tobias leteszi a fizetséget, majd elvéve a saját korsóját, ellép a bódétól és lassan belekortyol. Végigkúszik a forró ital a torkán, le a nyelőcsövén, bele a gyomrába, ahonnan szétárad minden tagjába, elzsibbasztva és felpezsdítve egyszerre. Az igazit adták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jólesőn kortyolgatja az italát, remélve közben, hogy nem pirul ki az arca tőle, mint szokott. Jobban járt volna, ha nem éhgyomorra teszi mindezt. A huszonévesek életerejével és szervezetük tűrőképességével felvértezve tán senkinek se fog feltűnni. Az pedig, hogy az auror nem fogja beköpni, az egyértelmű. Mostmár cinkostársak.
Tudja, mit akar tőle az auror. A képességét akarja felmérni. Hát tegye, Tobias nem áll ellen. A pofátlan stírölést halvérű nyugalommal fogadja, várakozón tekintve fel a mellette lépdelő alakra. Közben észrevétlen ő is a másik képességét méregeti. Azért mert tanult és nem veleszületett, nem lesz kevesebb, sőt. Sokan szeretnék megtanulni az emberolvasás tálentumát. Szinte senkinek sem sikerül. Hajlam és tehetség nélkül nem fog menni. Tehát végülis nem teljesen tanult a dolog - csak továbbfejlesztett. Aurorként kétségtelenül előnyére válik. És ha Rothmann képessége előny a szakmában, akkor a Tobiasé a royal flös. Egy mugli rendőrakadémián történelmet írna. Talán még aurorként is. Mindezzel tisztában van. A karrierlehetőség nem tölti el izgalommal. A hatalom, vagyon, siker mind hidegen hagyja. Tudja, hogy mivel járna számára. Az ár nagy lenne. Túl nagy. Mint amikor a póker találkozik az orosz rulettel. Végzetes játszma. Kiszállni lehetetlen, ha egyszer belépsz a mókuskerékbe. A zöld asztal nem enged és addig pörög a tár, míg az az egy golyó kerül a csőbe. Tudni fogod, még mielőtt eldördül a lövés. Hiába van a legerősebb lapkombináció a kezedben, ha az ellenfél teljesen más játékot játszik és csal közben. És te nem tehetsz semmit ellene, csak piszokjól teszed a dolgod és reméled, hogy a szerencséd kitart még egy kis ideig.
A kérdés úgy illeszkedik gondolatmenetébe, mintha fennhangon elmélkedett volna.
- Vonzani? Nem, nem vonz - hangja suttogó, épphogy kivehető a lármázó tömegben. Szerencse, hogy a férfi fittyet hány a személyes zóna szabadságára, így biztosan nem szalasztotta el a választ.
Vajon melyikük lenne jobb terepen? Számítana-e valamit is? Ez nem verseny. Lehetnének... partnerek. Igen, társak. A gondolat feszélyezni kezdi Tobiast, mégsem tudja levakarni. Tudja, hogy van benne igazság.
- Nem kedvtelésből akarok auror lenni - lehet, hogy a férfi élvezi, amit csinál, de Tobiasnak pokol lesz. Mégsem tér ki előle. Nem tudja pontosan, miért nem, de annyira biztos benne, mint addig soha semmiben. Nem hisz a sorsban, sem a küldetéstudatban. Nincs messiás-szindrómája, még csak mártír sem óhajt lenni. De tudja, hogy amire képes, az egyedi, és nem hagyhatja parlagon, kiaknázatlanul. Használhatná bármire. Hát akkor miért ne használja jóra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megereszt az auror felé egy mostviccel?-arckifejezést, pedig tudja, hogy igaza van. Mármint azzal együtt, amit nem csak mond, hanem gondol. Igen, nem fogja kedvelni, amit csinál. Nem fogják idős korában vállveregetve nyugdíjba küldeni. Nem fog odáig eljutni. Különösebben nincsenek is ilyen tervei. Vannak fontosabb dolgok is annál, mint a boldog, nyugodt létezés. Az a híres fehér kerítéses álomélet nem olyanoknak van kitalálva, mint Tobias. De nem is olyanoknak, mint Rothman. Folyton a szomszédok kerítésével lenne elfoglalva, a hátsó kertjükben sompolyogna, azzal se törődve, ha közben a saját kócerája leég. Nem téveszti meg Tobiast ez az infantilis vigyorgás.
A kérdésre eltekint a tömeg feje fölött. Lassan legurítja a vajsöre maradékát, elmélázva a szájánál tartva az üres korsót. Lenne ára a segítségének. Minek nincs? Az arányok számítanak csak. Hogy megéri-e.
- Lesznek ellenzői - egyelőre kitér a válasz elől, hisz ő maga sincs tisztában a hogyannal. Szíve szerint a hosszú, rögös utat választaná. De itt van egy lehetőség a rövidítésre. Az anyja egy másik lehetőség. Egy megoldhatatlannak hitt ügy bravúros megoldásával mindenkit levehetne a lábáról. Könnyen elérhetné, hogy senki ne lapozzon bele az aktájába, csak tárt karokkal és kegyes ignoranciával felvegyék soraikba. Vagy kijárja a mesterképzést, jelentkezik a Szent Györgybe úgy, mint mindenki más, és addig gürizik, amíg nem tudják csak úgy elutasítani a jelentkezését a Parancsnokságra. Látni fogják a potenciált, nem csak a pszichiáteri jelentést. Inkompetens rendvédelemre.
Nem, nem fogja hagyni. Bebizonyítja, hogy tévednek. Komor, elszánt arckifejezéssel a férfi fele fordul, felpillant rá, zöldjeiből a kétely utolsó szikrája is kialszik.
- De maga segít szembeszállni velük - megjegyzése szebb napokon akár kérés, óhaj, könyörgés is lehetett volna. Ma, most és itt, kettejük között, tényként hangzik el. Tisztában van vele a fiú, hogy ezt nem fogja megtenni a férfi csak úgy, szívességből, puszta jelenlétével okozott örömök által kifizetve. Ez egy üzleti megbeszélés. Mindenki kiteszi maga elé az asztalra az ajánlatát, aztán vagy kezet ráznak, vagy elsétálnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A szemrehányásra csak felvonja a szemöldökét, némán kérdezve, hogy ez most kihívás? Ha a férfi sokat akar melózni vele, ő szívesen eleget tesz a kérésnek. Sőt, annyira nem is kell fáradjon vele. Csak hozni fogja a formáját. Nem tűnik Rothman annak a megbánós típusnak, de majd ezután ihletet fog kapni egy rossz életdöntések-lista indításához.
Persze, megtehetné Tobias, hogy nem nehezíti meg a férfi életét és ezzel kettejük munkáját. De túl erős a kísértés. Észrevétlen átvette már azt a piszkálódó stílusát. Ha Merlin kegyes, ennyi elég lesz és nem fogja még a járását is átvenni.
Megadóan vonul utána a csárda bódéja felé, rosszalló pillantások kereszttüzében. Rothman vág utat nekik a tömegben, de mire az emberek észbe kapnak, már csak a fiút látják, amint az embererdőben hasított ösvényen oldalaz, így természetesen ő kapja a szemforgatásokat és a morgó megjegyzéseket. Van egy olyan érzése, hogy ez rendszeresen elő fog fordulni, ha valahol együtt jelennek meg. Jó lesz kéznél tartani a pálcáját.
Míg a söröket csapolják, elmélázva figyeli az auror profilját a szeme sarkából. Elképesztő a különbség közöttük. Mint két távoli Naprendszer. Mégcsak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Míg őt bosszúság és szorongás tölt el, ha emberek közé kerül, a férfi elemében van. Csak úgy kivirágzik, ha valakinek az idegeire mehet. Nyilván nem szadista hajlamból teszi. Szereti felhúzni az embereket, mint játékokat, hogy aztán elengedje és figyelje, mikor esnek le az asztal széléről. Ha nem lenne hatása annak, amit csinál, biztosan abbahagyná. Egy bábmester. Ahova csak a lábát beteszi, mindenki az ő táncát kezdi el ropni. Ha Tobias kerül emberek közé, az ellenkezőjét éri el - ő ropja mások táncát. Nem szokott irigykedni, de ez a könnyed manipulálás mégiscsak kívánatos tulajdonság. Majd kitanulja. Remélhetőleg nem fogja hamarabb megátkozni vagy letaszítani egy szikláról. Bár ahogy elnézi, kevésbé lesz alkalma sziklákra mászni vele, sokkal inkább bárszékekre. Mindenesetre nem lesz unalmas. Bábmester és tanítványa.