Nessi

Vigyorogva hintáztam a hintán a játszótéren. Az idő napsütéses. Egy szóval tökéletes.Egy piros rövid ujjút és térd felé érő kék nadrágot viseltem. Mint általában, most is mezítláb voltam. Igen, mezítláb. Még Madagaszkáron szoktam rá.
Ó, Madagaszkár. Hogy mennyire hiányzik! Meg kellene keresni Nessit. Teljes nevén Vér Lanettát. Tényleg, évfolyam és háztársak vagyunk! Ő is elsős az Eridonban, mint én. Mit csinálhat most? Ezer százalék, hogy több embert ismer, mint én. Ő egy amolyan vagány lány, én meg. Én meg én vagyok. Egy furcsa lány. Mit szólna, ha találkoznánk? Meglepődne, Megváltozott egyáltalán? Jó kérdés.
- You’ll never know quite when, well. Then again it just depends on. How long of time is left for you - kezdem el énekelni az Imagine Dragons-tól azOn Top Of The World-öt. Miközben hintázok. Szeretek hintázni. Még várok egy kicsit, majd utána lehet, hogy megyek mászókázni. De nem biztos. Ki tudja?
-
Step one, you say, "We need to talk."He walks, you say, "Sit down. It's just a talk."He smiles politely back at you. You stare politely right on through. Some sort of window to your right. As he goes left and you stay right. Between the lines of fear and blame. You begin to wonder why you came - The Fray-től a How To Save A Life-t dúdolva éneklem. Egész jó a hangom, veszem észre. Ha bárki látna! Te jó ég, ebbe bele sem merek gondolni!

Nessi

Lehunyt szemmel élvezem a hitázást és a napsütést. Gyöngy az idő, vándoroljunk... Oké, Lilith, most azonnal fejezd be a dúdolást! Meg a magadban beszélést. Bár, mindenki magában beszél, hiába nem mondja ki, mert a gondolkozás annak számít. Ergo, senki sem őrületezheti le a másik, csak mert magában beszél. Mert az olyan, mintha saját magára mondaná azt, hogy őrült.
Egy kiáltást hallok. Lillő? De hiszen az én vagyok! Rámosolygok az illetőre, aki mondta.
- Szia, Nessi! Hogy vagy? Apám, de rég láttalak! - Viszonozom az ölelést, amit kapok tőle. Leül mellém, és elkezd beszélni.
- Semmi érdekes. Jelenleg azon töröm a fejem, hogy hol hagyhattam a gitáromat. Mert elfelejtettem. Pedig nem egy átlagos gitár! De nem ám! - Az utolsó két mondatnál mélyen a szemében nézek.
- Víí, egyszerűen imádom! - Itt elengedem a hintát és kitárom a két karomat - csak a felét. Az alagsort képzeld, szereztem egy új barátot! Mert nekem te vagy az első amúgy - egy kicsit szomorkásan teszem hozzá az utolsó mondatot - meg még azt a részt, ahol vannak az órák meg a klubhelyiséget. Annyira imádom az egészet! - Újra elengedem a hintát - én még egyszer sem vesztem el. Minden itt van a fejemben  - megkocogtatom a kobakomat - és, veled történt valami említésre méltó, Nessi? Biztos vagyok benne, hogy már rengeteg embert ismersz! Meg abban is, hogy eseménydús eddig a sulis éved.
Tovább hintázok és várom Nessi válaszait.

Itt van Lanetta! Vagyis Nessi. És jönnek a szavak, mondatok. Amikre válaszolgatok.
- Nem vagyok olyan jó, csak hobbi szinten. De ha akarod, akkor szívesen adok magán órákat.
Hiányzott Nessi. Ő olyan, mintha a nővérem lenne. Még ha csak ez a második találkozásunk is.
Igen, tényleg olyan a kastély, mint egy film díszlete. A gitár meg tényleg nincs a fejemben. Még hogy rengeteg barátom lesz? Ja, persze. Én meg most jöttem le a falvédőről. Na, mondtam én, hogy sok embert ismer! Asszem, itt az ideje válaszolni.
- Szereted a kakaós csiga szélét? Mert szerintem te olyan ember vagy, aki a belsejét szereti. Van már barátod? És ha igen, ki? T jó ég, annyi mindent kell megbeszélnünk! És mindjárt vizsga időszak! Igazi kalózszellemet láttál! Nagyon irigyellek! Emiatt köteles vagy az egészet elmesélni! - Összefonom a karomat és ránézek. Ehhez képest én egy semmi vagyok. Nem is az Eridonba illenék. Hanem a Navinébe. Vagy sehova. Elszomorodok. Majd felvidulok. Azért, én is szoktam hülyeséget csinálni.  Nem sokszor, de szoktam. Mint kihívni egy vámpírt fogócskára. Felmászni egy fára, majd rájönni, hogy nem tudsz lemenni. És egy csomó más dolgot.
- Az én napjaim hogy telnek? Unalmasan. Nincs dolgom, vagy legalábbis alig. Leginkább akkor találkozok másokkal, amikor felfedező túrára megyek. Ami elég ritkán van. Szinte sose.  Na, lásd be, hogy te sokkal bátrabb vagy! - Kiugrok a hintából és felé fordulok - gyere mászókázni!
Elkezdek rohanni egy nagyobb kötélmászókára és felmászok. Nagyon könnyű. Egyik láb, másik láb, egyik kéz, másik kéz. És tádám, már fenn is vagyok! Felnevetettem. Ha valamiben jó vagyok, az a mászás.

Nessi

Elengedem a fülem mellett a kérdéseket. Csak azután válaszolok, miután fejjel lefelé a mászókán lógok. A kérdések. És párral teljesen felkavar. Olyannyira, hogy rögtön máson is jár az agyam. És eszembe jut egy dolog. Mit akarok. Mi legyek ha nagy leszek? Régész? Sárkánykutató? Auror? Vagy tegyem azt, amit a szüleim mondanak és hagyjam ott a varázsvilágot? Nem, azt semmikép sem. Ebben nőttem fel. Amióta az eszemet tudom, tudom,hogy van. Hogy van a varázsvilág. Ezt nem hagyom csak úgy ott. A zene eddig az egyedüli célpont, meg a művészet. A családi vitámba nem akarom belevinni Nessit. Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Mintha nem jutottak volna az eszembe ezek a dolgok.Majd elkezdek válaszolni egyben az összesre.
- A kakaós csigának inkább a szélét szeretem, az csokisabb - felülök- Nincs olyan, aki megdobogtatná a szívemet. Tökéletesen hidegen hagynak a pasik.
Majd gondolkozok. Mit is mondhatnék? A történet egyszerűen csodás. Beleképzelem magam. És azt veszem észre, hogy gurulok le a mászókáról. Megkapaszkodok egy kézzel, a lábaimat a köteleket illesztem, végül pedig biztos helyzetbe megyek. Az előbbi fiaskóm miatt a térdem lehorzsolódott, de nem vészesen. Nincs baj. Majd ránézek Lanettára.
- Nem baj, ha az ember vakmerő. Én is az vagyok -   majd felállok, viszont itt már nincs benne semmi baki. Semmi leesés, egyensúly vesztés. Szerencsémre. Jobb ötlet volt megvárni  a válaszokkal, míg feljövök ide. Jobb a kilátás, könnyebb a mászás és még jobban is gondolkodok. Tök jó itt. Nem akarom megválaszolni az utolsó pár kérdését. Nem, nem akarom. Majd felsóhajtok és válaszolok.
- Vizsolyból, egyke vagyok. Az anyukámmal és az apukámmal elkezdett megromlani a viszonyom. Unalmas volt az életem. Honvágy? Ismeretlen számomra a fogalom. Nem tör rám. És te hogy vagy ezzel? - Az utolsónál ránézek. Eddig a földet néztem. Ez vagyok én.

A szüleim kijöttek. Kijöttek. De miért? Nem tudom. Hallom, ahogy apa egy nevet suttog.  Böröczky Zalán. Ki ez? Nem tudom. Felszállok, elindul. A vonat utat végig olvasom. Majd felállok és sétálok egyet. Mikor visszatérek, folytatom az olvasást. Utolsók közt szállok le, direkt. Elakartam kerülni a tömeget. Jelenleg gondolkodnom kell. Mikor leszálltam a vonatról, rögtön elterülök a földön. Én vagyok az utolsó. Se baj. Van ez így. Egy rajzom elrepül a táskámból, egyenesen egy lányhoz. Odasétálok hozzá, a kék nadrágom és a kék pólómról pedig leszedem a leveleket. Mert van egy pár. Mikor oda értem, ránéztem.
- Szia! A nevem Lilith. Tüszőfűi Lilith. Kire vársz? - Tettem fel a kérdést. Mert láthatóan várt valakire. Időseb nálam, lány. Leviatás, már láttam többször is. Honnan ismerős? Nem tudom. Á, hagyjuk.  Biztos csak a képzeletem játszik. Leülök mellé. Majd ránézek.
- Amúgy mi a kedvenc színed? És mi a véleményed a Leviatáról? Szerinted az jó ház? - Kérdezem meg tőle. A hajamat azzal a pillangós csatommal fogom össze, mert már szét bomlott. Előveszem a Neptunusz fiát és elkezdem olvasni. Imádom a könyvet. Olyan könnyű nekik.  Csak vannak és kész. Néha jobb a könyvszereplőknek, mint nekünk. Mert nekik mindig happy end van. Nekünk meg nincs. Felsóhajtok. Egy nagyobb elsős és egy kisebb másodikos között van a termetem. Se baj, majd megnövök.

Rámosolygok Zoéra. Egy kicsit meglepődött, úgy tűnik. Rám várt? De mégis, miért? Mi van, amiért várt rám? Oké, ez fura. Egy ismeretlen ember rám várt az állomáson. Nem, ez még annál is furább. Kiüti a furcsaság skáláját. Ki tudja, hogy ki lehet. Na, mindegy, ez is egy kaland lesz. Ilyen szempontból viszont tök jó! A házával kapcsolatos kérdésre felelt. Viszont a a kérdésére elkomorulok. Bár ne lenne. Az arcomról lemegy a mosoly. Átveszi helyette a szomorúság.
- Bár ne lenne. Nem épp a legjobb viszonyban vagyok sem vele, sem az anyámmal. Miért kérded? - Kérdezem meg tőle. Netalán tán ismernem kéne ezt a lányt?  Szerintem nem. Lehunyom a szemem, majd kinyitom.  Ki tudja, mit akarhat. Lehet, hogy szimplán csak a dédim ismerősének rokona. Remélem ennyi. Mert ha nem, akkor bajban vagyok. Ha kiderül, hogy a rokonom, akkor dobok egy hátast. Gyerünk, Lil, ne légy szomorú! Be happy! Ez nem fog menni. Oda a boldog évkezdetnek emiatt. Na, mindegy. Lesz ami lesz. Lehunyom a szemem és nem nyitom ki. Zoé és a Leviata a háza. Szeret olvasni. A kedvenc színe a lila meg az élénk színek. Elsőre jó fej. Remélem, így is marad ez. Rámosolygok, bár a szemem még mindig szomorú. Na jó. Most vagy soha.
- Eridonos vagyok amúgy. Viszont ritkán állok le olyanokkal beszélgetni, akik ismeretlenek számomra és rám várnak. Remélem megérted. A rajzomat visszakérhetem? - Kérdezem meg Zoétól. Ha igent mond, akkor megyek is el. Már nem vagyok egy félénk elsős. Nem. Már egy talpra esett lány vagyok, aki nem zuhan annyira magába. Annak is kell lennem. A második még nehezebb lesz. Dédi miatt. Nem fogok vele többet találkozni, tudom. Az lehetetlen lesz. Bizonyos dolgok miatt.