Indulatosan toltam magam előtt a tömeget. Nem igaz, hogy az öregek ennyire ráérnek egy-egy vásári ócskaság előtt ácsorogni. A mögöttem állók meg majd engem fognak szidni, amiért feltartom a sort. A procedúrát megunva löktem be magam a belső sávba, ahol valamelyest tempósabban haladtak a nézelődők. Sodródtam, ahogy a botocskák szoktak az erdei patakok víztükrén. Előfordult, hogy akadályba ütközve megtorpantam néhány pillanatra, s csak azt kikerülve folytathattam utamat a piactér legzsúfoltabb pontja felé.
Itt senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, honnan jövök és mégis mi a frászt keresek erre. Szombat van. Iskolatársaim döntő többsége a helyi szórakozóhelyeket vette célba. A maradék a kastélyban maradt. Nem nagyon láttam harminc évnél fiatalabb embert a kavalkádban, leszámítva néhány vándoréletmódot folytató árust, akik a portékák fölött őrködtek. Hajnal óta ezt csinálhatják, emiatt pedig cseppet sem irigylem őket. Öltözetük arról árulkodott, hogy igen hűvös van már akkor. Áruforgalomra ennek a helynek is szüksége van, de méretében mennyire eltörpül azokhoz képest, amiket én korábban láttam... És nekik mégis megéri ez a munka. Pedig ritkán toltam a képem vásárra, ha kellett valami, vagy beszereztük mások által, vagy egyenesek a szaküzletben kutakodtunk. Változnak az idők.
Reméltem, hogy találok valami különlegeset. Őszintén szólva a ketyerekereskedésben is gondolkodtam, de az már pont bezárt, mielőtt leértem volna. A hétvége az hétvége, ne várják el tőlem, hogy az agyilag leszívó hétköznapok után korán keljek fel. Majd legközelebb ott is tartok egy szemlét.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy a piac központjában találhatóak a leghétköznapibb beszerzési cikkek. Folytattam utam, majd a külső szektorhoz tévedtem. Itt már hézagosabb volt a standok közötti folyosórész, valamint végre felcsillant itt-ott némi ritka cucc. Véletlenszerűen mentem oda és néztem meg párat közelebbről, majd kritikus szemmel tettem vissza a tárgyakat a helyükre. Kérdezni nem kérdeztem semmit, hiába ajánlották fel az eladók magukat a segítségemre.
Rikácsolást hallottam. Valami kofa hirdette a magáét mögöttem. Akaratlanul kaptam hátra a fejem a hangforrás irányába, aztán csalódottan néztem magam elé. Ekkor hirtelen megpillantottam valakit, akiről azt hiszem, tudok pár dolgot. Hosszas gondolkodás után indultam el végül felé. Ilyen helyeken kevésbé éber az ember, gondoltam élek a lehetőséggel. Nehéz megfogalmazni azt, amit éppen éreztem. Megfeszítettem izmaimat, majd mikor a keskeny haladósávon éppen elhaladni készültünk egymás mellett, vállammal egy kissé, a lehető legkevesebb feltűnést keltve oldalba löktem. Aztán füleltem, tovább haladva.
Itt senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, honnan jövök és mégis mi a frászt keresek erre. Szombat van. Iskolatársaim döntő többsége a helyi szórakozóhelyeket vette célba. A maradék a kastélyban maradt. Nem nagyon láttam harminc évnél fiatalabb embert a kavalkádban, leszámítva néhány vándoréletmódot folytató árust, akik a portékák fölött őrködtek. Hajnal óta ezt csinálhatják, emiatt pedig cseppet sem irigylem őket. Öltözetük arról árulkodott, hogy igen hűvös van már akkor. Áruforgalomra ennek a helynek is szüksége van, de méretében mennyire eltörpül azokhoz képest, amiket én korábban láttam... És nekik mégis megéri ez a munka. Pedig ritkán toltam a képem vásárra, ha kellett valami, vagy beszereztük mások által, vagy egyenesek a szaküzletben kutakodtunk. Változnak az idők.
Reméltem, hogy találok valami különlegeset. Őszintén szólva a ketyerekereskedésben is gondolkodtam, de az már pont bezárt, mielőtt leértem volna. A hétvége az hétvége, ne várják el tőlem, hogy az agyilag leszívó hétköznapok után korán keljek fel. Majd legközelebb ott is tartok egy szemlét.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy a piac központjában találhatóak a leghétköznapibb beszerzési cikkek. Folytattam utam, majd a külső szektorhoz tévedtem. Itt már hézagosabb volt a standok közötti folyosórész, valamint végre felcsillant itt-ott némi ritka cucc. Véletlenszerűen mentem oda és néztem meg párat közelebbről, majd kritikus szemmel tettem vissza a tárgyakat a helyükre. Kérdezni nem kérdeztem semmit, hiába ajánlották fel az eladók magukat a segítségemre.
Rikácsolást hallottam. Valami kofa hirdette a magáét mögöttem. Akaratlanul kaptam hátra a fejem a hangforrás irányába, aztán csalódottan néztem magam elé. Ekkor hirtelen megpillantottam valakit, akiről azt hiszem, tudok pár dolgot. Hosszas gondolkodás után indultam el végül felé. Ilyen helyeken kevésbé éber az ember, gondoltam élek a lehetőséggel. Nehéz megfogalmazni azt, amit éppen éreztem. Megfeszítettem izmaimat, majd mikor a keskeny haladósávon éppen elhaladni készültünk egymás mellett, vállammal egy kissé, a lehető legkevesebb feltűnést keltve oldalba löktem. Aztán füleltem, tovább haladva.