Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK Második felvonás? Ez most komoly? Ez alkalommal ismét végighallgathatom a két nappal ezelőtti hosszas felsorolást arról, hogy mi minden adatott meg nekem, ami neki nem, tehát nekem eleve könnyebb és így tovább, vagy mond legalább valami újat? A levél minden esetre a szemetesben végezte galacsinná gyűrve még tegnap délután, ma mégis arra a döntésre jutottam, hogy akármit is akar, végighallgatom. Ha már egyszer képes venni arra a fáradtságot, hogy levelet írjon, miután olyan gyönyörűségesen összevesztünk, akkor az csak megér egy misét. Ki tudja, talán még valamit újragondolt, bár ilyen hiú reményekkel nem áltatom azért magam. Matthew éppolyan makacs tud lenni, mint én, amiből tudnak bajok származni, mint azt már mellékelt ábra is alátámasztotta nem egyszer, mert ha ez nem lenne elég, ráadásnak olyanok tudunk lenni néha, mint a tűz és víz. Az elmúlt két napban már ezerszer átgondoltam minden szót, ami elhangzott közöttünk a kertjében, és annyira jutottam, hogy talán túlságosan is sokat engedtem meg magamnak, amikor rázúdítottam mindent. Nem igazán számít mentségnek, hogy évek óta érlelődtek bennem azok a szavak, elvégre mégiscsak lehettem volna higgadtabb, és ez a tény a fő mozgatórugója a végső döntésemnek. Ha fejre áll is a világ, legyen második felvonás, és ha rajtam múlik, ma nem hagyom, hogy addig jussak, mint két napja. Összeszedem magam, a hűvös időre való tekintettel kabátot veszek, belelépek a bakancsaimba és ráérősen besétálok a faluba. Lynette-nek azt ígértem ugyan, hogy majd ő kalauzolhat el a faluban, ha elég jól ismeri, de a falu nem is akkora, hogy ne találnám meg egyedül is a Boglyas teret. Gyakorlatilag minden utca oda vezet, még ha némi kerülővel is esetleg, így hamarosan már a téren állok. Szétnézek, vajon melyik felében találom Matthew-t és nem kell hosszasan keresgélnem, hogy észrevegyem. Féloldalas mosolyra húzódik a szám azonnal, amint meglátom. Sétál, mint aki attól tart, hogy különben kéretlenül szóba állnának vele. Két perc múlva már én is felzárkózom mellé, alkalmazkodva az enyémnél sokkal nyugodtabb sétatempójához.
- Hallgatlak - mondom köszönés helyett, és az útra figyelek inkább, bár szemem sarkából néha rá is vetek egy pillantást. Talán nem árt meg majd egy bocsánatkérés sem mondjuk a hangnemért, de nem most. Ahhoz még alaposan átgondolom a megfelelő szavakat, továbbá eszem ágában sincs elismerni semmit, amíg nem tudom, miért vagyok itt, vagy ismét nem jutnánk egyről a kettőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hamar beérem és felzárkózom mellé. Nem köszönök. Általában nem szoktam figyelmen kívül hagyni az ilyesféle formaságokat, most sem arról van szó, hogy elfelejteném az illemet, sokkal inkább csak azt jelenti részemről, hogy így jelzem felé, csak a hallgatósága kívánok lenni. Nincs kedvem újabb veszekedéshez, főleg nem ennyi ember előtt. Nincs kedvem ismét eljutni arra a pontra, amikor rázúdítom az évek során felhalmozódott kérdéseket, érzéseket, a saját valóságomat. Nincs kedvem belevonódni az egészbe, mert abból semmi jó nem sülne ki, ismét csak egymást bántanánk. A tervek persze szépen hangzanak, de úgy tűnik, az enyémek nem éppen férnek meg az övéivel, bármit is szándékszik közölni. Megfeszül a vállam, amikor a középső nevemen szólít. Tudja, hogy nem szeretem. Megtehetném, hogy ne reagáljak rá, de az őszinteségem felülkerekedik. Végtére is ez is én vagyok, aki ki nem állhatja, ha Lehelnek hívják. Anya valamikor szépnek tartotta, sőt talán még most is annak tartja, én viszont már kevésbé. A Viktor az én nevem, nem azért, mert apa választotta, hanem mert sokkal inkább a sajátomnak érzem, mint a másikat. Szemem sarkából rápillantok, majd ismét visszatér tekintetem az útra a lábam előtt és szusszantok egyet.
- Ne hívj így... - szólalok meg - ...kérlek - teszem hozzá egy pillanatnyi hezitálás után. Talán hat, ha nem azonnal támadok, hogy mégis miért szólít így, és különben is úgy érzem magam az egésztől, mint akit most szidtak le alaposan, mert mennyire neveletlen volt. Mintha nem is változtunk volna, még mindig sikerül a másik elevenébe találni a lehető legrövidebb úton, neki legalábbis összejött egyetlen cinikus mondattal. A hosszas csend azonban megteszi a hatását, túllépek a kezdésen, megszabadulok a hirtelen támadt és nagyon is fölösleges mellékzöngéktől, visszatérve eredeti terveimhez. Néha felpillantok a kirakatokra, de nem különösebben köt le egyik sem, annál jobban érdekel, mi az, amit meg kellene hallgatnom, mert nyilván nem csak csendben sétálni szeretett volna. Vagy igen? Kétlem. Gyanúm be is igazolódik, amikor a már kínossá váló csendet megtörve megszólal végre. Kíváncsian pillantok rá szavai hallatán, még a szemöldököm is megemelem kérdőn.
- Szóval, ha jól értem, egy kérdésem van, tehát jól válasszak. És ha kettő akad? Mert kettő van, de egyik a másikból következik, és tényleg mindkettőre érdekelne a válasz - mondom határozottan, és pontosan tudom, mit is kérdezek meg rövidke hatásszünetet követően.
- Sőt... tulajdonképpen mégiscsak elég lesz egy kérdés. Mitől félsz annyira? - teszem fel a kérdésemet, felé fordítva a tekintetem. Végül utolsó pillanatban mégis lemondtam arról, hogy megszegjem az általa meghatározott játékszabályt. Ez az egy kérdés elég lesz, és alaposan meggondolva tényleg erre szeretnék leginkább választ kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor bólint a kérésemre. Mégiscsak jobb volt nem támadnom, hanem viszonylag higgadtnak maradnom, azonban amikor az kerül szóba, hogy egy kérdést feltehetek és úgy tűnik, még választ is kapok rá, már nehezebben megy ezt megőrizni. Annyi kérdésem lenne igazából, elég nehéz egyet választani közülük. Már majdnem kettőt teszek fel, de utolsó pillanatban mégis megtalálom a számomra tökéletesnek tűnőt, ami egymagában is éppen elég lesz. Túl sok lenne? Nekem nem úgy tűnik, de Matthew-nak talán. Megrázom a fejem a megjegyzése hallatán.
- Nem, nem várom, hogy mindent megválaszolj. Hagyjuk ki most azt, ami évekkel ezelőtt történt, úgysem oldja meg egy magyarázat. Nem fogom jobban érezni magam tőle, úgyhogy kár vele foglalkozni. Az érdekel, hogy mitől félsz, ami miatt megpróbálsz olyan lenni, amilyen nem igazán vagy - pontosítom a kérdésemet, ha már rákérdezett, bár így sem hiszem, hogy nagyobb lelkesedéssel fog majd válaszolni. Amikor végre megszólal, rápillantok, és a szavai hallatán az az érzésem, hogy még így is megpróbál kitérni a válasz elől. Mintha még magának se merné beismerni, hogy mi az, ami erre az egészre készteti. Kabátom zsebébe mélyesztem a kezeimet, megvonom a vállam és magam elé bámulva teszek pár lépést. Próbálom összeszedni a gondolataimat hallgatva a szavait, és győzködöm magam, hogy most nem vághatok közbe, majd közlöm a véleményem, ha már mindent elmondott, amit szeretett volna. Furcsa hallani, mennyire másként lát dolgokat. Nehéz elfogadni. Közben azért megjelenik arcomon egy félmosoly akaratlanul is. Nem hiszem, hogy szándékosan mutatna érzéseket, de most bármibe le merném fogadni, hogy tart tőle, mit fogok mondani. Talán nem is beszélnem kellene, hogy megértse az egész összefüggést, de nem szándékszom kínos helyzetbe hozni az emberek előtt, neki mindig is fontos volt, mit gondolnak róla. Ha nem lett volna az, nem lennénk itt. Sóhajtok egyet, majd megszólalok. Szeretnék a szemébe nézni, de nem néz rám.
- Te is tudod, hogy ez így nem igaz. Soha nem kértem, hogy változz meg a kedvemért. Azt kértem, hogy ne kelljen titkolóznom legalább a családom előtt. Azt kértem, hogy ne kelljen hazudnom rólunk másoknak, nem azt, hogy legyél valaki más - jelentem ki, megállok és jobb kezemet kihúzom a zsebemből, majd a vállára teszem. Azt akarom, hogy megálljon ő is, és a szemembe nézzen.
- Elmondanád, miből gondoltad, hogy szeretném, ha olyan lennél, mint én? Éppen azért szerettelek, mert annyira más voltál, mint én - újabb kérdés, amire választ várok, közben meg a tekintetét keresem. Különös, hogy hirtelen megint olyan, mintha az elmúlt évek nem is maradtak volna ki, tényleg ott folytatjuk a problémák taglalását, ahol annak idején abbamaradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lassan egyre nehezebb tartani magam az eredeti tervemhez, miszerint nem lesz ebből veszekedés. Még akkor is megpróbál kitérni a válasz elől a maga módján, amikor nagyon is pontosítottam a kérdést. Nem fél... persze, hogy nem fél semmitől, én meg a walesi herceg vagyok személyesen. Azért nem szakítom félbe a mondandóját, kivárom, amíg a végére ér, csak utána mondom el, amit én gondolok és újabb kérdésem is akad. Összerezzen az érintésemre, de legalább megáll és a szemébe nézhetek, amikor megkérdezem, miből gondolta, ha szeretném, hogy megváltozna. Elismerem, egy kicsit talán rá férne szerintem a változás, de azért nem vártam soha, hogy valaki teljesen más legyen. Nem ártana, ha egy kicsit őszintébb lenne magához például, vagy nem számítana annyira, mit gondolnak mások róla, de hogy azt akarnám, hogy olyan legyen, mint én és úgy kezelje a dolgokat... ez egyszerűen nevetséges.  
- Akkor ne válaszold meg - vonom meg a vállam, és megfordul a fejemben, hogy itt kellene hagynom, de végül mégsem teszek semmi ilyet, annál jobban szeretném, ha tisztáznánk ezt-azt, ha már itt vagyunk. Lassan szívom be a levegőt, még lassabban fújom ki, és Reginára gondolok, így talán nem mondok semmi olyat, amiből aztán az következne, hogy sértegetni kezdjük egymást újra. Nem ezért vagyok itt, mondom magamnak, és végighallgatom. Kérdőn felvonom a szemöldököm az utolsó mondata hallatán, és kell pár pillanat, mire rendezem a gondolataimat, aztán megszólalok.
- Sajnálom, ha így érezted. Soha nem akartam, hogy valaki teljesen más légy. Hogy bosszúságot okozott volna... elismerem, nem mindig értettem a logikád, ahogy most sem, annyira másként látjuk a világot, de pont ettől voltál mindig is érdekes számomra - mondom, bár az az érzésem, egyre kevésbé áll össze az, amit szeretnék a tudtára adni, egyre zavarosabb, mert összevissza cikáznak a gondolataim, ezer dolgot mondanék, viszont egyet sem sikerül rendesen megfogalmazni. Jól állunk. Sóhajtok egyet, és megrázom a fejem, mintha attól aztán bármi is helyrekattanna az agyamban.
- Matthew... én... néha annyira be tudsz zárkózni magadba. Nem értettem akkor se, mitől féltél... hogy eltűnök, ha igazán megismerlek? Egyre kevésbé értem az egészet - küszködöm a szavakkal, annyira nem sikerül elmondani hirtelen, hogy mi is a helyzet. Furcsa érzés szembesülni azzal, hogy neki mintha meg se fordult volna a fejében, hogy volt annyira fontos a kapcsolatunk, volt annyira fontos ő, hogy ne akarjam titokban tartani. Elkeseredetten próbálok ép mondatokat összerakni. Kinyitom a számat, aztán mégse szólalok meg újra. Lassan elveszem a kezem a válláról és futólag végighúzom ujjaim hegyét az arcélén. Még mindig érzek iránta, talán sokat is. Mondanám, de végül mégsem mondok semmit, mert tartok tőle, hogy talán újra eltűnne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy tűnik, ma folyamatosan tudunk valami meglepetéssel szolgálni a másiknak. Zavartan vakarja meg a tarkóját, miközben beszélek. Alig emlékszem alkalomra, amikor ez a mozdulat is részét képezte volna a gesztusainak, de bizonyára arra számított, hogy most is veszekedés lesz az egész beszélgetés vége. Az igazat megvallva egyszerűbb lenne. Tudjuk, hogyan kell reagálni rá, ismerjük a helyzetet. Nem sok választ el egyébként attól, hogy a higgadtság látszata is elpárologjon nálam. Enyhén reszket a kezem, nehezen találom a szavakat, és ennél már csak jobb lesz, ő meg gyakorlatilag kinevet.
- Az - bólintok megadóan a megjegyzésére, elvégre igaza van és a múltkor én is hasonlóképpen cselekedtem. Kölcsönkenyér visszajár, tudom ám. Egy pillanatra lehajtom a fejem az ajkamat harapdálva, elvégre azért nem a legjobb érzés az, hogy tényleg nem tudom kifejezni magam, ahogy az sem, hogy ezt még szóvá is teszi, de igyekszem túllépni ezen. Maradjunk abban, hogy igaza van, ezt el kell fogadnom. Közben ő máris fel-le sétál, valamin nagyon töpreng, de végül mégis visszatér elém. Értetlenkedve emelem meg a szemöldököm, amikor beszélni kezd, ezt nem gondolhatja komolyan. Nem tudok hinni a szavainak, és nem is akarok, különben is a szeme is teljesen egyebet mond. Meglepően sok érzést látok hirtelen a megrepedezett álarca mögött, a logikáját meg végképp fel nem foghatom ezek után. Mi a jó fenéért akarja, hogy gyűlöljem?
- Hallod egyáltalán, miket mondasz? Nincs neked lázad? - bukik ki belőlem a kissé sértően cinikus megjegyzés, visszaszívni meg már késő. A fenébe, - ismét az alsó ajkamba harapok -, ettől olyan gyorsan be fog gubózni, amilyen gyorsan csak tud, helyreteszi a maszkját és kezdhetünk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, pedig már az volt az érzésem, már majdnem sikerült megértenünk egymást, ha csak egy kicsit is. Hirtelen cselekszem. Teszek egy lépést előre és megcsókolom. Azt hiszem, nem volt a legjobb ötlet múltidőben beszélni az érzésekről. Nagyon is jelenidejű minden éppen. Jobb kezem ismét az arcához ér, és erre a pár pillanatra mintha nem létezne a világ, de már így is határokat feszegetek, nem akarok túl is lépni rajtuk, úgyhogy nemsokára véget is vetek a csóknak.
- Ennél világosabban nem tudom elmagyarázni, hogy nem gyűlöllek - mondom csendesen, és elhúzom a kezem az arcától, majd a zsebembe mélyesztem. Fogalmam sincs, mi lesz ebből, úgyhogy igyekszem nyugodt maradni, és számolni minden lehetőséggel attól kezdve, hogy hátat fordít és elsétál, egészen addig, hogy kiborul és behúz egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha alaposan belegondolok, nem találok még egy embert az ismerőseim között, aki ennyire az agyamra tudna menni, de paradox módon mégse tudom csak úgy hagyni a fenébe az egészet. Talán tényleg van abban valami, hogy az ellentétek vonzzák egymást, különben miért vonzana egy olyan ember, akivel a legapróbb részletekben sem tudunk néha egyetérteni. Lassan odalesz közben minden higgadtságom, és ezt bizonyára már felfedezte, mert egyre kevésbé törődöm vele, hogy megtartsam a látszatot. Nem bírom felfogni, hogy lehet, hogy ennyire nem érti, ami szerintem meg annyira nyilvánvaló. A védekezési mechanizmusai persze most is remekül működnek, elvan a jól megépített kis tornyában és arról tart kiselőadást, hogy gyűlölnöm kellene, mint aki pontosan tudja, mit is érzek. Óvatlanul teszek egy cinikus megjegyzést, de visszavonni már késő, úgyhogy vakmerő cselekedethez folyamodom, még mielőtt örülni kezdene, hogy ő aztán előre megjósolta, mi és hogyan lesz – megcsókolom. Mindig is tudtam, hogy Matthew nehéz eset, na de hogy ennyire ne lássa a tényállást, ha ő is része a képletnek, ez már különös. Amikor végre megszólal, ismét a nagy szavak mögé bújik, ez pedig lemondó sóhajra késztet, és megrázom a fejem a lista gondolatára, majd a szavába vágok rosszallóan nézve rá.
—Lehetne csak egyszer, hogy ne vonj le következtetést valamiből? Egy percre állj le, jó? Azt már megszoktam, hogy bárhogy fogalmazok, te mindig tovább gondolod az egészet és kielemzed, de ha jelenidőben fogalmazok, hinnél nekem? – kérdezem kissé közelebb hajolva hozzá és egyenesen a szemébe nézek kíváncsian fürkészve, vajon most mit árul el magáról. Hozzávághatnám, hogy mi a helyzet, de nem akarom. Igazából kicsit talán még jó is látni, ahogy belemerül a feltételezéseibe és hirtelen nem tudja, melyik következtetése is a jó. Hagyom, hadd legyen el a kétségeivel, kicsit vergődjön közöttük.
—Vissza kell érnem órára – mondom végül az órámra pillantva, aztán vállára téve a kezem közelhajolok hozzá újra.
—Egyébként jelenidő – mondom még olyan hangosan, hogy csak ő hallja, nem kell mindennek eljutnia az esetleges kíváncsi közönséghez is. Egészen nehezemre esik nem azt mondani, amit akarok, de most mégis szinte élvezet nézni, ahogy a saját következtetései és elméletei zavarják össze. Persze ez a kis infó talán egyszerűsít az egészen, de lehet, hogy nem. Gondolkodjon csak, nekem viszont tényleg indulnom kell, ha nem akarok elkésni óráról, hát barátságosan vállon veregetem, és intek felé, majd már útban is vagyok a kastélyba. Kíváncsi vagyok rá, meddig fog eltartani, amíg összerakja a puzzle darabkáit.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

#terminátorleszel #futáskisanyám

Kettőnk közül nem én vagyok az, aki nem veszi komolyan az edzést, de még csak nem is én nyafogok folyamatosan, hogy azért mennyire kellene már az a mozgás. Sose fogom megérteni ezt a gondolatmenetet, de igazán nem lényeg. Meghatni nem igazán tud a nyafogás vagy a hiszti, ha edzeni akart, edzeni fogunk. Rákérdezek, hogy bemelegített-e, bár látszik, hogy nem igazán fáradt ilyesmivel, a hinta bizonyára érdekesebbnek tűnt, aztán már el is indulok róni a köröket a játszótér körül.
- A nyafogás sem segít, még ha a beszéddel kalóriát is égetsz - válaszolom neki, amint belekezd abba, hogy a futásnak semmi értelme. Igenis van értelme, majd mindjárt rájön, amikor eljutunk a nyújtásig is, meg további itt is kivitelezhető gyakorlatokig. Látom előre, hogy esélyesen mennyi nyafogást kell még végighallgatnom, és már kezdi is a hintát is.
- Jól van, hintázunk. Majd közben rákészülök, milyen is lesz majd nagybácsinak lenni - vonok vállat meglehetősen engedékenyen bólintva rá a kompromisszumra. Tényleg olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, de legyen, kössünk egyességet, hátha kicsit többet hallgat és rendesen csinálja a gyakorlatokat. Lazán kocogok a játszótér körül, de Sárinak mintha ez is sok lenne, hiába próbál vicces lenni, piszkálni, még az elején, de nem igazán veszem fel, néhány körrel odébb meg már láthatóan azzal szenved, hogy levegőhöz jusson. Talán a lépe is szúr, sőt, fogadni mernék rá, hogy éppen fáj az oldala.
- Még mindig nem veszed jól a levegőt. Pedig azt mondják, hogy magassarkúban az élet olyan, mintha minden nap hegyet másznál, hogy van ez? - kérdezem megállva, és fejemmel a hinta felé intek, jobb lesz, ha leül, mielőtt összeesne a végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem azt akartam mondani, hogy kövér vagy, csak azt, hogy a beszéddel kalóriát égetsz, de nem leszel tőle fittebb, neked viszont elvileg ez a célod - igyekszem kimagyarázni, mire is gondoltam, még mielőtt menthetetlenül besértődne, hogy ő aztán egyáltalán nem is kövér. Különben is azzal keresett meg, hogy nem segítenék-e neki, hogy edzettebb legyen, soha egyetlen szó sem esett fogyásról.
- Van egy tizenkét éves húgom, tudom, hogy van gyerek, akivel könnyebb, mint veled, de edzünk kicsit és utána hintázhatsz - rávillantok egy féloldalas mosolyt, mielőtt még róni kezdeném a köröket a játszótér körül időnként vissza-visszapillantva, hogy hol tart és egyben van-e egyáltalán, bár bizonyára hallanám, ha baja lenne. Pontosabban hallom is, pár kör után ugyanis lóg a nyelve és úgy veszi a levegőt, hogy egy utolsókat rúgó állat halálhörgése ehhez képest csendes szuszogásnak vehető. Meg is állok, mielőtt még makacsságból is követ és baja lesz netán. Nem hiányzik, hogy összeessen vagy komolyabb gond legyen. Már elmondtam neki, hogy veszik a levegőt, de ma még csak erre sem figyel, aztán meg bizonyára szúró oldalára szorítva a kezét megáll. Még szerencse, különben lehet, hogy már azzal szórakozhatnék, hogy megpróbáljam visszapofozni az életbe vagy cipelhetném a gyógyítóiba. Elsőre oda sem igazán figyelek arra, mit igyekszik elmondani, mert biztosra veszem, hogy valami kis visszavágás a túrázós megjegyzésemre, mondandója második felét hallva azonban kérdőn pillantok rá, aztán fejemmel az egyik hinta felé intek, üljön csak le, én meg addig a földre ülök. Hintázni mondjuk nem lenne rossz, néha bennem is megmozdul a gyerek, hogy de jó lenne, de kizártnak tartom, hogy jó ötlet lenne részemről kipróbálni, mennyit bír az a szerencsétlen hinta, így nem is kísérletezem.
- Mi a baj? Úgyse figyelsz, amíg ezen kattogsz, és csak rossz vége lesz az egésznek. Nem az minden vágyam, hogy átemelhesselek a betegszoba küszöbén, szóval mitől vagy ennyire szétszórt és figyelmetlen? - kérdezem egyenesen a lényegre térve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ez alkalommal Kingát kísérem ki az állomásra. Sajnálom, hogy éppen nincs állás az előkészítőben, hiába remek szakember, de már annak is örülök, hogy Pestseholse egyik intézetében talált állást. Azzal, hogy odaköltözik, közelebb lesz, mint Pesten volt. Gyakrabban találkozhatunk, mint félvente egyszer, ami a gyakori levélváltás ellenére is eléggé ritka alkalomnak mondható. Hiányzott már. Különös belegondolni, hol kezdődött a kapcsolatunk, és hol tart most, de ha őszinte vagyok, márpedig mindig őszinte vagyok, tudom, hogy egyetlen percig sem lennék képes bánni, hogy ő a legjobb barátom.
- Minden rendben lesz, és tudod, hogy tartom a szavam - pillantok rá, és tudom, hogy tudja, mire gondolok, akkor is, ha nem említek meg egyetlen részletet sem abból, amit tegnap este hosszas hallgatás után végre megosztott velem. Talán mégis visszaszívom azt, hogy mindig őszinte vagyok. Egyetlen dologban hazudtam neki. Azt mondtam, hogy nem fogom bátnani azt az utolsó alakot, aki miatt éppen teljesen maga alatt van, de ahányszor csak rágondolok, ökölbe szorul a kezem. Szeretném addig verni a fejét a falba, amíg csillagokat nem lát. Most is kénytelen vagyok a zsebembe rejteni a kezem és a fülsüketítőt sípolás irányába fordulok, hogy néhány pillanatnyi időt nyerve ezzel rendezzem a vonásaimat. Nem akarok magyarázkodni, és egyébként is tudom, hogy milyen Kinga. Képes lenne védeni azt az idiótát és olyan magyarázatot találni az egészre, hogy maszületett bárányként kerül ki belőle még maga az ördög is. Csak tudnám, hogy miért jó ez neki? Persze, nem kellett volna belemenni, de nem csak rajta áll a vásár. Néha szeretnék ráordítani, hogy ébresztő, túl naív és kihasználják, de ehhez meg nekem nincs szívem. Lassan fújom ki a levegőt, miközben a vonat lassítva beérkezik, majd visszafordulok felé és megölelem elköszönésképpen.
- Vigyázz magadra - köszönök el tőle, amint felszáll, átadom a hátizsákját, ami eddig az én vállamon lógott, de csak mert ragaszkodtam hozzá, különben cipelte volna azt is, aztán nézem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még integetek neki, mielőtt elindulnának, aztán kezeimet kabátom zsebébe mélyesztve figyelem, ahogy lassan kidöcög az állomásból a vonat. Azt hiszem, új megvilágításba került az egész kapcsolatom hirtelen. Még akkor is egyszerű, ha pillanatnyilag csak két hetente egyszer találkozunk, mert bármiről is szól az a kísérlet, ami annyira leköti Matthew-t, a lényeg, hogy még mindig tart. Még akkor is ott állok a sínekre bámulva, amikor már rég eltűnt a vonat a láthatáron. Talán össze kellene pakolnom és ellátogatni ismét Angliába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már hosszú percekkel ezelőtt nincs sehol a vonat, már zakatolását is alig hallani, de még mindig nem mozdulok a pályaudvarról. A síneket bámulom mereven, és azon gondolkodom, hogy ha egyszer elkapom annak a csirkefogónak a nyakát, akkor az égvilágon senki nem beszél le róla, hogy alaposan ellássam a baját. Már ott tartok, hogy a lehetőségeimet mérlegelem, hogyan is akadhatnék a nyomára. Sajnos egyetlen keresztnév ehhez kevés információ, de még az is több a semminél. A gondolatmenetből egy hang billent ki. Váratlan. Ismerős lenne? Kissé zavartan pillantok rá felemelve a fejem, de nem kell megkérnem, hogy ismételje el, mit is mondott, mert éppen nem figyeltem. Ha nem is ismétli meg, de kiegészíti azt, amit az imént közölt, és ez alapján már tisztább lesz a kép. Csinos. Nem hallottam rosszul és nem másnak szólt a kijelentés.  
- Csak volt, de igen, az - állapítom meg én is, amikor már biztos vagyok benne, hogy jól hallottam az első szót is. Csinos, ebben egyetértünk. Mi több, szépnek mondanám. Nem úgy szép, mint például Sári, meglátszik rajta, hogy a munkája az élete és abba öli minden energiáját, ahelyett, hogy néha magára is szánna időt, most pedig még jobban lestrapálja, hogy babát vár, de azért még szép a maga módján. Jó lenne boldognak is látni, attól csak még szebb lenne. Ettől a gondolattól ma már sokadjára feszül meg a vállam és szorul ökölbe a kezem, de egy sóhajjal sikerül elengedni az érzést. Úgysem old meg semmit az, ha morgok ezen az egészen. Inkább a fiúra pillantok, amint cigit keres egy eléggé üresnek tűnő dobozban. Nem lehet még tizennyolc, ahogy elnézem, de nem az én dolgom, mikor kezdi el tönkretenni az egészségét és hogyan. Tizenhét évesen nem voltam sokkal jobb én se, sőt, ha belegondolok, messze rosszabb volt a helyzet, főleg az utolsó iskolai évemben.
- Nem cigizek - vonok vállat, de azért még megnézem a zsebeimet futólag. Nem a saját kabátom, ki tudja, talán akad benne valahol egy szál. Kissé csalódottan állapítom meg, hogy nem találok véletlen sem semmit. Igazából nem is jönne rosszul, iszonyatosan régen gyújtottam rá utoljára.
- Nem korai még egy kicsit egyébként? Nem tisztem erkölcsi beszédet tartani arról, hogy mennyire rossz, és nem is akarok. Én is cigiztem, és igazság szerint most is rágyújtanék egész szívesen, csak úgy nézem, ráérnél még bőven azért a rossz szokások kialakításával. Vagy tévedek? - kérdezem csak a szemem sarkából pillantva felé közben, mégse kihallgatás ez. Csak két idegen vagyunk a pályaudvaron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

Már éppen ideje befejeznem a legilimencia tanulását is, mielőtt még távozom az iskolából. Kerestem is hozzá egy a képesség használatában és oktatásában egyaránt jártas aurort. Ugyan engem már nem tanított az akadémián, de az új generációknak már van szerencséje hozzá. Most itt kopog mellette a botjára támaszkodva. Ha minden igaz, nemrégiben balesetezett, de a részleteket nem ismerem, és nem is ezért vagyunk itt éppen, hogy erről beszélgessünk. Kérdésére válaszol először is megvakargatom a tarkóm.
- Hát... három évvel azután, ahol éppen kellene, és még mindig nem a végén - közlöm elgondolkodva. - Na jó, azért már majdnem a végén, csak egy időben eléggé sikerült elhanyagolni, szóval... de már nehéz észrevenni, ha legilimentálok valakit, és olyan száz méterről is megy. Hozzávetőlegesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Öt virág. Öt különleges virág és öt hétköznapi ember. Remek párosítás, és időbe fog telni, mire megtalálom őket. Bólintok. Megértettem a feladatot, és neki is kezdek felmérni, merre lehetnek azok az emberek, akiket Dorián beszervezett. Harctéri aurorként amúgy sem lesz majd olyan kényelmes tantermi szituáció többet jó eséllyel, amelyben egyetlen ember emlékeit kell feltárnom valamilyen kérdésre választ keresve. Áh, inkább számítok hasonló szituációkra, hiszen az újdonsült oktatóm maga is a Varázskommandónak dolgozik és legilimentor. Ő már csak tudja, hogy megy ez. Végigpásztázom az embereket,
óvatosan pillantva bele agytekervényeik rejtekébe. Virágok.
- Vérboglár, szőke harmincas nő kékben két óránál - mondom az elsőt, amint megakadok egy virágnál, remélve, hogy ez nem csak valami véletlen, aztán folytatom is a feladat megoldását. - Ősz férfi francia buldoggal hat óránál, izlandi moharózsa. Merlinre, van ilyen? Ahogy látom, roppant színes... honnan... hol... hogy jött az ötlet, hogy ezek legyenek? - kérdezem, amint megvan a második is, csak hát három még mindig hátravan. A hajamba túrok és fordulok nézelődve, keresgélve tovább.
- Fúj már... ezt nem akartam tudni - dünnyögöm, amikor sikerül belefutnom valaki fantáziálásába a szőke nem éppen hercegről. Megrázom a fejem. - A harmadik a szemüveges kisiskolás a padon meg a nagymama vele, szivárványos gyöngyvirág és papagájvirág. Már csak az ötödik kell, vajon ő hol lapul... - morfondírozok hangosan. - Á, meg is van. A fa alatt a lány a könyvvel navinés egyenruhában. Éneklő korallvirág. Komolyan, hol sikerült ezeket a növényeket találni? Léteznek egyáltalán? - kérdezem Doriánra pillantva. Egyedül a vérboglárról hallottam eddig, arról is csak azért, mert anyának van egy cseréppel otthon.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

- Á, értem - válaszolom bólogatva. Igazán különleges virágokat sikerült kiszúrnia a nőnek, mintha külön gonddal keresett volna olyanokat, amikről az emberek még csak nem is hallott. Ám nem az én dolgom megítélni, ki mit tervezett vagy nem tervezett, mi volt a szándéka, most csupán információt gyűjtök be, hogy megmutathassam, állok azon a szinten, hogy végre be is jegyeztethessem magam, csak egy utolsó bólintás kell rá valakitől, aki ért a legilimenciához. Érdeklődve hallgatom azért, miket is mesél a beszervezett emberekről.
- Metamorfmágusként ez érthető is. Nem mintha a kommandónál nem lenne előny, de beépülni különösen az. Oda engem fel sem vettek volna, mert túl feltűnő vagyok, és ha már előny, ha nehezen emlékeznek az emberre, akkor őt biztosan egyből fel is vették - felelem elnézve a nőt egy hosszú pillanatig. Így már bizonyára úgy sem látom. Ki tudja, milyen is az eredeti kinézete?
- Uhh, nem mesélném el... de látom, meglett - állapítom meg Dorián arcát látva. Az a szőke nem herceg, és már nem is annyira szőke, sokkal inkább szürke, és hát... eww, hogy tömören fejezzem ki magam. Nem is maga az elképzelés önmagában, hanem a részletek, amikbe belebotlottam. Egyszerűen csak fúj. Ezért nem mászkálok soha engedély nélkül senki agyában - na jó, azt az egy esetet kivéve -, mert egyszerűen nem akarnék ilyenekbe belefutni. Keresem is inkább a virágokat tovább, meg hallgatom Dorián megállapításait melléjük. Elnézem, ahogy ajándékot vesz a kislánynak meg a nagymamának, aztán könyvet ad oda a navinésnek, akinek még én is köszönök, mert ha nem is emlékszem a nevére, biztos vagyok benne, hogy láttam már.
- Hiányosak az ismereteim botanikából, azt hiszem - felelem aztán megvakargatva a tarkóm, majd egy laza mozdulattal megvonom a vállam.
- Nem volt nehéz. Vagyis na... egyszerű sem volt, hogy ennyi ember között megtaláljam ezt a pár információt, sok gondolatot kellett hirtelen átfutni, de úgy amúgy... az emberek jelentős részének minimális a védelme, vagy éppen nincs is - mesélem el, mit tapasztaltam ebben a rövid időszakban, ha már kérdezte. Teszünk egy kis kitérőt, amíg pénzt ad az idős úriembernek és valamit magyaráz vásárlásról, de nem értem és nem is az én dolgom. Elácsorgok mellette zsebre dugott kézzel addig is, épp nem fütyörészek csak, és annyira elmerülök a nézelődésben, hogy csak akkor észlelem, hogy már végzett, amikor hozzám szól.
- Hogy? Ááá, a kutya. - Kissé késve esik le a kérdés, de leesik az a fő, és máris foglalkozom a feladattal. Átnézem a kutya agyának tartalmát, ami végtére is nem túl megerőltető, az eb ugyanis túl sok mindenen nem töri a fejét.
- Éppen eleget evett, kicsit szomjas, de azért leginkább aludna most már. Gondolom, nem éppen egy különösen mozgékony jószág - kockáztatok meg egy következtetést, miközben a lábam elé nézve lépkedek. Gyanítom, hogy ha a kutyát sétáltató férfit ismeri, akkor a négylábúról is tud ezt-azt. Meg is nézhetném, de nem akarok az ő agyában is turkálni. Jó érzés, hogy már nem kell senkire sem ránéznem, de még nagyon a közelében sem lennem, hogy használjam a legilimenciát. Lehagytuk már rég a kutyát, így nem is feltűnő, mit csinálok. Mondjuk éppen ez frusztrál is benne, titkolózásnak érzem, de a munkában hasznos lesz, ha végre befejezem. Terepen nem állhatok le beszélgetni mindenkivel. Aurorként ez már nem így működik, főleg nem a kommandónál.
- Kérdezhetek valamit?    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

- Lehet, hogy már ő maga sem - dünnyögöm válaszul. Nem lennék azért metamorf. Van annyi hiúság bennem, hogy szeretem, ahogy kinézek, és ezen nem is változtatnék. Na jó, néha megfordul a fejemben, hogy a ferde állam talán lehetne kevésbé ferde, de úgy a végén még túl kevés hibám lenne, és az sem lenne az igazi. Bár kiskoromban a szeplőimet sem szerettem, ahogy azt sem, hogy néha répának neveztek, mert még a szempilláim is vörösek, mostanra azért már eljutottam oda, hogy jól van ez így. Tökéletes nekem még a nem tökéletes állam is, nemhogy a többi. Na de vissza a legilimenciához, hiszen azért vagyok most itt. Bólogatok a beteg embereket érintő megállapításra, majd megvonom a vállam.
- Valamikor szerettem egyébként a növénytant, de az még az iskolában volt. Még szerencse, hogy nem előfeltétel, hogy az ember auror lehessen, mert szinte mindent el is felejtettem - válaszolom. Ezekről a növényekről meg még csak nem is hallottam. Ha nem lett volna ott az egyes emberek fejében, hogy pontosan mire is gondolnak, megnevezve, legfeljebb leírni tudtam volna a képeket.
- Az biztos, de szerintem a legtöbb ember tényleg azt hiszi, hogy biztonságban van, amit a mugliktól még meg is értek, hiszen nem tudnak a legilimenciáról, csak elvétve, mint például az apám. Gondoltam, szólok neki, hogy ilyesmit tanulok - jegyzem meg megvakargatva a tarkómat. Lehet, hogy neki sok mindenről nem kellene tudnia, hiszen egyszerű mugli, de mégiscsak az apám, és már azelőtt is sok mindent tudott Bálinttól, aztán meg anyától, hogy én bármit is mondtam volna.
- De hogy a varázslók miért hiszik ezt, azt nem értem. Vannak az iskolában tanárok is, akiknek minimális védelme sincs. Még szerencse, hogy az akadémián auroroknak az okklu kötelező akkor is, ha a legilimencia csak választható - folytatom, majd belenézek a kutya elméjébe is, hogy megválaszoljam a kérdését.
- Én is a macskáimat, szóval megértem. Ezért is kedvencek - válaszolom, majd ha már bólint, akkor a kérdést is igyekszem érthetően összefoglalni. Szükségem van hozzá pár másodpercre, addig is ujjaimat összekulcsolva előre nyújtom a karjaimat kicsit, majd megszólalok.
- Szóval az érdekelne, hogy harctéri aurorként mennyire lehet ezt használni? Mekkora szükség van a legilimenciára odakint, vagy inkább csak jó, ha tudja használni az ember, de csak elvétve kerül olyan helyzet, hogy tényleg kelljen?