Már egy ideje tervezte, hogy újból felkeresi a falut, de hétközben nem jöhetett le, meg kellett várnia az első szabad hétvégét. Míg más összekapva magát sietett, hogy minél több helyet csodálhasson meg és megtömhesse a zsebét régóta áhított vagy épp csak megkívánt dolgokkal, addig ő gondosan készülődött, mielőtt elindult volna. Jared persze nem bírta ki, hogy ne tegyen rá megjegyzéseket, miközben öltözködött és belőtte a séróját, úgyhogy remek kis szájkarate-meccset folytattak le, mire útrakész lett, de legalább feldobta annyira, hogy tényleg kedvvel vágjon a lefelé vezető útnak.
Ez azonban már órákkal ezelőtt történt és mostanra jóformán semmi sem maradt a lelkesedésből. Gondolataiba merülve sétált a téren át, miután napja eddigi részét azzal töltötte, hogy boltról boltra zarándokolva munkát keresett - hiába. Persze, az észérvek azt diktálták, hogy ne keseredjen el, elvégre nemsokára nagykorú lesz, akkor pedig újra próbálkozhat majd, ez azonban vajmi keveset segített leküzdeni csalódottságát. Ha lehetett, el akarta kerülni, hogy a rokonokra kelljen támaszkodniuk és függetlenedni szeretett volna, amennyire csak lehet. Nagy kérés, hogy kevesebb korlát, bizonytalanság legyen az életükben? Sóhajtott, aztán nagy levegőt vett, lélekben vállat vonva - még volt talán két vagy három hely, ahol eddig nem próbálkozott, ha ott sem talál helyet, akkor megfordul és visszamegy valami értelmesebbre pazarolni az idejét.
Mire idáig ért gondolatban, valami lendületből nekicsapódott a mellkasának, majd nagyjából ugyanilyen svunggal le is pattant róla, talajtájt nyekkenve. Felocsúdva egy lánnyal nézett farkasszemet, aki az arckifejezéséből ítélve az előbb szó szerint lefejelte - nem volt biztos benne, hogy a hölgy közlekedett-e rinocérosz módjára, vagy ő öklelte fel, mindenesetre, ilyen még nem fordult elő vele.*
- Nem esett baja, kisasszony?-*Hajolt le hozzá, aggódó arccal pillantva végig a földön landolón, de nem látta sérülés nyomát és a remélhetőleg a válasz is megerősíti majd ezt. A kezét nyújtotta, hogy felsegítse a szerencsétlenül járt lányt.*
- Ne haragudjon, egyáltalán nem figyeltem, merre megyek.-*Szabadkozott, mert roppant kínosnak érezte, hogy akaratán kívül padlóra küldte az első szembejövőt. Főleg, hogy nem is tudatosította, hogy gyorsan haladna, vagy hogy valaki keresztezi az útját, pedig ennyire nem szokott figyelmetlen lenni. *
- Jóvátehetem valahogy?-*Érdeklődött, mert szerette volna elsimítani ezt a balesetet.

- Ennek örülök.-*Valóban megkönnyebbül és vonásai is kisimulnak, ahogy talpra segíti a hölgyet, megvárva, amíg kicsit magához tér és helyrehozza öltözékét. Egyébként jó kedélyű, szimpatikus lánynak találta váratlan merénylőjét, hanghordozása és gesztusai alapján - semmi affektálás, kényeskedés, sértődés, inkább közvetlen, talpraesett hozzáállás. Legalább tíz perces körülményes udvariassági köröket spórolt meg azzal, hogy egy legyintéssel letudta az egész karambolt, és legalább ugyanennyi pluszpontot gyűjtött be.*
- Gareth Nightingale, szolgálatára.-*Kicsit valóban furcsa talán a beszéde, az akcentustól eltekintve is, de lányokkal szemben automatikusan ezt a roppant udvarias stílust használja, ez rögzült. Nem is esik igazán nehezére, nevelés és szokás kérdése, így könnyednek és természetesnek hat, kissé hanyag eleganciájával együtt. Ebben ugyan része volt némi hiúságnak is - mint a legtöbb fiatal, aki tudatában van előnyös kinézetének, Gareth is hajlamos volt kicsit kérkedni, ám ruhák és kiegészítők helyett sokkal inkább tartása, mozdulatai és viselkedése különböztette meg kortársaitól. Egyszerűen elképzelhetetlen volt számára, hogy görnyedten, kalimpálva és csoszogva járjon.
- Sajnos, úgy hiszem, hiába reménykedik.-*Az időjárás eleve elég őszies volt és a felhők már reggeltől lógatták a lábukat, mostanra azonban teljesen beborították az eget és a feltámadó szél esőszagot sodort. Nem is kellett sokáig várni, hogy az első cseppek megérkezzenek, majd megsűrűsödjenek. A lány javaslatára bólint, valóban jobb lenne most valahol bent - amíg tanakodnak, a legközelebbi, legalább némi oltalmat adó ernyőjű kirakat elé húzódik, remélve, hogy a lány is követi. Nem ácsoroghatnak itt sokáig, de legalább addig sem áznak bőrig - őt mondjuk annyira nem zavarta a dolog, megszokta az esőt odahaza, bár rühellte, amikor a szárítóbűbájtól tengerisün módjára meredezett a haja.*
- Merre tartott eredetileg kegyed?-*Ötlete éppen lenne, de mégsem hurcolhat magával csak úgy véletlenszerűen földbe döngölt járókelőket, miközben saját dolga után jár. Egyszerűbb, ha ő alkalmazkodik, elvégre a lakórészt és a külső területeket leszámítva már remekül tájékozódik a faluban és most már nem siet.*

Pontosan érkezett, mivel ismét szabaddá tette az egész napját, hogy maradéktalanul a vizsgára és annak kimenetelére összpontosíthasson, rohanás és kapkodás nélkül. A bemutatás alatt közömbös arccal állt, leginkább egészében olyan benyomást keltett, mint aki felhőket szemlélni érkezett ide és csak véletlenül keveredett a többiek közé, mert sem izgalom, sem várakozás nem érződött rajta. Szüksége volt erre a kiegyensúlyozott nyugalomra és értett is hozzá, hogyan érje el és őrizze meg - már jóval a vizsga időpontja előtt lejött a faluba, akklimatizálódni és felmérni a terepet, most a hoppanálás szemszögéből figyelve a dolgokat. A zaj nem zavarta, az emberek mozgása már inkább jelenthetett problémát, de hitte, hogy meg tud ezzel is birkózni, főleg, hogy itt még nincs olyan óriási tömeg.
A feladat ismertetése után végignézett a soron - ő az Axellel átellenes szélen állt, így utolsóként vizsgázik majd, ami egyáltalán nem kedvetlenítette el. Mivel nem feszengett, számára ez ajándék perceket jelentett, amiket felkészülésre fordíthatott. A problémát elemezve haladt a megoldás felé, ami meglepő módon a vártnál kevésbé tűnt bonyolultnak. A megadás csak látszatra különbözik a karikás gyakorlatoktól, legalábbis számára - mivel sosem annyira a karikára, mint néhány stabil tájékozódási pontra támaszkodott, nem jelent gondot a magának kitalált módszert alkalmazni. Pontosan meg tudja határozni, hogy a szökőkút közepe és pereme közt hol akar felbukkanni, a környező épületek szintén számos kapaszkodót adtak, szemben egy terem négy puszta falával. Kicsit trükkösebb lemérni, mekkora távot kell megtennie, de a már begyakorolt és ismert távolságok alapján meg tudta saccolni, mekkora ugrásra lesz szüksége, plusz amíg a többiekre várt, bőven maradt ideje alaposan ellenőrizni becsléseit. Ezen felül felhasználhatta őket a pontosításhoz, megszámolva a lépteiket. A vizsgabiztosokkal nem törődött - egyszerű, lényegtelen díszletnek tekintette őket és így sokkal könnyebb volt ignorálni a jelenlétüket, ahogy a többi emberét is.
Mire sorra került, már elvégezte a légzőgyakorlatát és tekintete a célpontra fixálódott. Megvolt a táv, megvolt, mit fog látni, ha kinyitja a szemét és hol fog állni - ennyi kellett és ahogy lehunyta a szemét, csak ezeket vizualizálta és érezte. A megszokott mozdulattal ejtette magát a semmibe, hogy eltűnjön és egy pillanattal később máshol bukkanjon fel. Hacsak nem amputoportál, ezt követően egyszerűen megfordul és visszasétál, különösebb sietség nélkül, hogy meghallgathassák az értékeléseket.