Végre rémálmok nélkül telt el éjszakája, ami egyet jelentett azzal, hogy karikák nélkül ébredt. A szeme alatt nem voltak utazótáskák, bőröndök meg pláne, így egész kiegyensúlyozottnak tűnt. Legalábbis tűnt. Mintha egy erős, független nő pislogott volna vissza rá a tükörből. Kár, hogy a valóság ennél ridegebb és igazabb volt, nem úgy, mint a hamis kép. Egész nap a Rezidencián kuksolt, semmi kedve nem volt emberekkel találkozni, főleg azért, mert ez volt az egyetlen olyan 24 órás időintervallum, amikor nem tette ki a lábát sehová, amikor csak magával foglalkozott. Estére mégis úgy érezte, hogy friss levegőt kéne szívnia és, mivel a legtöbb ember ilyenkor otthon ül a családjával, így nagy volt az esély arra, hogy ne fusson össze senkivel.
A játszótér felé vette az irányt, mert kicsit jól esett volna gondolkodni úgy unblokk bármin. Az utcák viszonylag már üresek voltak, bár a jó idő sokakat kint tartott a szabad levegőn. A minividámparkhoz érve meglepetten tudatosult benne, hogy még elég sok gyerek szórakozik. Sosem tudta kezelni őket, tulajdonképpen önmagát sem tudja, így nem is értem, mit várunk el tőle. Próbált beleolvadni a környezetébe, ügyesen a hintákhoz sompolygott és felpattant az egyikre, majd igyekezett kizárni a kicsik zaját. Nem tud kommunikálni, egyszerűen nem megy neki. Talán ezt az egész társadalom dolgot nem neki találták ki, ahogy a szocializálódni szó is idegen szavak szótára. Azt hitte, hogy ez változhat, de úgy tűnik erősen tévedett. Hiába Kornél önvédelem órája, mintha évezredek teltek volna el azóta. Chuck is könnyű esetnek bizonyult, de nem sikerült végül vele sem teljes egészében zöld ágra vergődni. És itt ki is fújt ismerőseinek száma. Mire kinyitotta szemét egy szőke hajó kislány ácsorgott előtte hatalmas szemekkel. Egy pillanatra Jules lemerevedett, mert félt, hogy valami történni fog. Hát ember, naná, hogy történni fog valami. Na mindegy, Heather logika, ez van.
- Kéjsz? – hatalmas szemekkel nyújtott felé egy kis csokoládét, amit Jules nem igazán tudta, hogy elvehet-e. Végül egy erőltetett mosoly kíséretében elfogadta, részéről pedig itt le is lett volna zárva a dolog. Egyetlen apróságot felejtett el. Hogy a gyerekeknek igen éles szemük van. – Mi az ott a kajodon? – Jules reflexből pillantott le a feltűrt farmeringére és rögtön húzta is le. Ekkora baklövést!
- Ez csak egy kis… Szóval beütöttem ma reggel… Köszönöm a csokit, de most már menj vissza a mamádhoz! – közben kiszúrta a túloldalt ücsörgő szőke lányt és felé intett. Amolyan nem vagyok terrorista, nem eszem meg a lányod jelzés volt ez. Reméljük, hogy nem lesz baj abból, hogy szóba állt a gyerekkel. Bár miért lenne? Ejnye Jules, te meg a tévképzeteid…