Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szokásától eltérően ma reggel izgatottabban kelt fel. Bizony, mára ígérte magát Osztrovszkyhoz. Előzetesen kérdezte meg bagolyban, hogy mehetne-e gyakornoknak. Nem rémlik előtte, hogy találkozott volna már valaha a férfival, de ez nem akadály. Viszont az ő szemléletében az első benyomás bizony igen fontos. Ha jól tudja, volt már más is nála gyakornok. De kíváncsi lenne vajon hány embert utasít vissza azt mondva, hogy nem megfelelő. Egyáltalán megtehet ilyet? Mindenesetre Lina már elhatározta magát, tehát nincs visszaút. Ezért áll már kora reggel percek óta alsóneműben a ruhái előtt, azon tipródva, hogy mégis mit vegyen fel. Ha túl sokat képzel és nagyon kiöltözik, akkor nevetség tárgya lesz, azt pedig semmiképpen sem szeretné. A teljesen fekete koncepció, ami először megszületett a fejében olyan gyászosan hatna. Mérgesen fúj egyet, majd lemondóan belebújik a fehér blúzba, begombolja. Végignéz magán a tükörben.
- Tömény unalom – jelenti ki a fekete, szűk nadrágot és a kontrasztos fehér blúzt szemlélve. Az órájára pillantva megállapítja, hogy még tökéletesen időben van, így kényelmesen folytatja a készülődést, hogy aztán a reggelin is túlesve kellemesen bebugyolálva a kabátjába hagyja el az iskolát. Nem telik bele sok időbe, míg megérkezik a faluba, ahol is könnyedén megtalálja a hivatalt. A portán kér egy röpke útbaigazítást, hogy merre keresse Osztrovszkyt, majd el is indul. Felérve a folyosóra kutakodó tekintettel szemléli az ajtókat. Egy fiatal lány köszön neki, mire csak felkapja a fejét, és elmotyog egy 'jóreggelt'-et. Na végre, sikerült megtalálni a keresett ajtót. Kigombolja a kabátot, kezd melege lenni, de gondolja, majd bent le tud pakolni. Kezével határozottan kopog az ajtón hármat, majd lenyomja a kilincset. És azon nyomban rá is fagy a keze a kilincsre (természetesen nem szó szerint). Földbe gyökerezett lábbal áll az ajtóban, és pislogás nélkül mered az irodában levő káoszra. Biztos rossz helyre küldték. Határozottan nem ezt kereste.
- Nos, elnézést, talán téves – szólal meg tétován a bent levő férfira pillantva, keze még mindig a kilincsen, és tekintete éppen az ablakon elterülő zöld masszát pásztázza. Száját enyhén elhúzza, majd igyekszik rendezni a vonásait. Még egy próbát megér számára a dolog, kitartó a hölgy, így most határozottabban szólal meg.
- Osztrovszky urat keresem. Hollósi Karolina vagyok – bemutatkozásra futja a meglepetésből, arra azonban nem viszi rá a lélek, hogy beljebb lépjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Egyáltalán nem gondolta, hogy útja a kastélyból egy ilyen irodában fog véget érni. Az ember lánya arra számítana, hogy ha már valaki hivatalban dolgozik, akkor biztosan rendszerető illető. A mellékelt ábra most nem ezt mutatja a lány felé, hiszen mit sem tudhat róla, hogyan is került ez a nagy káosz ide. Ezért nem is különös, ha a szőkeség még mindig az ajtóban ácsorog, kabátban. Nem hozott magával füzetet, reméli nem is kell, de majd végső esetben kér egy lapot Osztrovszkytól. Ő most csak magát hozta. Mint az árut viszik a piacra. Csak bólint, mikor megbizonyosodik róla, hogy a keresett személyt tényleg a helyén találta, és nem a portán játszadoztak vele.
- Nem ijeszt el, csak meglep. Szabad megkérdeznem mi történt? - Kicsit kihúzza magát, nem szokása neki berezelni ennyitől. Viszont határozottan megdöbbenti ez a külcsíny. Lehet, hogy nem kéne ezt rögtön meg is kérdeznie, de próba szerencse. Hősnőnk szeret tisztában lenni a dolgokkal. Közben beljebb merészkedik, átlépve néhány romos, behatározhatatlan formájú színes valamin. Hunyorog egy kicsit, mikor a férfi beengedi a napfényt. Megnyugszik némileg, mert leginkább a zöldesség miatt borult furcsa fény az irodára, így máris jobb.
Csak egy apró bólintás a válasz Osztrovszky invitálására a székhez. Lehámozza magáról a kabátot, sálat, és a szék támlájára teríti, majd helyet foglal. Kifejezetten zavarja őt valami ebben a férfiban. Mintha... olyan semmilyen lenne. Vagyis mint aki itt van, de még sincs. Roppant bosszantó számára, hogy nem hajlandó még egy kicsit sem szemügyre venni őt. Az ő neveltetése arra is kiterjedt, hogy ha valakihez beszél, akkor a szemkontaktus felvétele, ha nem is állandó megtartása, de alapvető udvariasság. Ráadásul egy hölgytől nem feltétlen illik megkérdezni a korát. Persze Lina csak magában fortyog. Inkább nyel egyet, és válaszol.
- Tizenkilenc, Levita, ötödév – ha a férfi tömör, akkor ő sem fog regényekben válaszolni. Ám miközben beszél, egyre inkább Osztrovszky arcát fürkészi, hátha kap legalább egy kósza pillantást válaszul.
- Segítsek rendet rakni? - Félreértés ne essék, nem azért kérdezte meg mert ennyire nagyon buzgó tettvágy jellemzi. Szimplán csak zavarja a környezet, szerinte ilyenben nem lehet dolgozni. Megvárja az engedélyt vagy tagadást, addig inkább nem kezd magánakciókba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem tetszik neki ez a stílus. Ha ennyire nincs ínyére, hogy gyakornokokat fogadjon, akkor elintézhette volna egy bagollyal is. Lina nem sértődött volna meg. Megírja, hogy sokan vannak, nem alkalmas, vagy keres egyéb mondvacsinált indokot, és akkor a lány keres mást. De ez? Oda se böfög semmi komolyan a lánynak, csak néhány szót, közben meg rá sem néz. Karolina alapvetően nem egy heves természet, de ez kezdi idegesíteni.
Nem. Na akkor most nem segít. Feladja, hogy olyannyira keresse a szemkontaktust mint egy hűséges pincsikutya, így inkább az ölébe ejtett finom kezeit kezdi tanulmányozni. És vár. Hogy mire maga sem tudja, csak akkor néz fel, mikor a férfi ismét megszólal.
- Értem – a rövid válaszból nyilvánvalóan kitűnik, hogy mindezt a lány már tudta. Nem jött volna ide csak úgy egy idegenhez, csak azért, hogy meghallgassa mivel is foglalkozik. Ő az a fajta, aki tájékozódik a dolgokról mielőtt belevágna. Azt azonban mégsem vághatja rá, hogy 'tudom'. A férfi durva, udvariatlan stílusa, az, ahogyan áll az ablaknál elsőre ellenszenvessé teszik Karolina szemében. De felmerül benne még valami. A kíváncsiság. Néha úgy érzi elege van az emberekből, nem kér belőlük és legszívesebben barlangba vonulna. Ám mostanában inkább meg akarja érteni az egyes személyiségek miértjeit, viselkedését. Osztrovszkynál valami nincs rendben. Ezt tudja. Sejtése sincs róla, hogy mi mehet végbe benne. Egy röpke torokköszörülés után bele is fog a válaszba.
- Úgy érzem jellemem, precizitásom, rendszeretésem és az igazság utáni vágyam alkalmassá tenne a munkára. Családom mindig is a magyar mágustársadalom szerves része volt, én is itt születtem, és kötelességemnek érzem legjobb tehetségem szerint szolgálni hazámat. Ezt a minisztériumi munkában látom a jövőben megvalósulni  – Említhetné még, hogy az apja is itt dolgozik, csak más osztályon, de jelenleg szülei nem állnak olyan közel hozzá, hogy apját említse. Az ablaknál álló férfit nézi, pillantása szinte lukat éget a hátán, a szürke zakóba. Még mindig a helyén ül, nem mozdult el. Ő türelmes, és igenis meg fogja várni, hogy Osztrovszky előbb-utóbb ránézzen. Még akkor is, ha hetek, hónapok munkája lesz. Hollósi vérből való, nincs hozzászokva, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Kihívásnak tekinti a férfi rejtélyes szürkeségét. Ám most minden maradék türelmére szüksége van, hogy ne pattanjon fel és menjen vissza rögtön. Mert kényelmetlenül érzi magát, bizonytalanul, és ez az, amit ki nem állhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina nem erre számított. Valahogy benne van, hogy neki az emberek általában örülnek, jó, ha kontaktust létesít másokkal. Erre itt ez a szürke hivatalnok, aki még az iroda berendezésének is nagyobb figyelmet szentel, mint a lánynak. Nem érti, hogy most mi történik. Valamiféle próba része lenne a dolog? Vagy Osztrovszky mindig ilyen? Nem ezeket hallotta róla. Nem sok információval rendelkezett korábban a munkaerőről, de azt pletykálták rendes ember. Lina most csak egy arrogáns bunkót lát maga előtt, aki – talán azért mert annyira el van szállva magától – egy pillantásra se méltatja a másikat. Mikor úgy tűnik, hogy arra sem reagál, amit mond, egy pillanatig ökölbe szorítja jobb kezét, hogy aztán egy mély levegővel kiengedje. Nyugalom.
Osztrovszky válaszára kicsit félrebillenti a fejét, úgy tekint rá. Persze, szemkontaktus még mindig nincs. Bal szemöldökét enyhén megemeli ahogy válaszol.
- Nos, meg kell mondjam, hogy a mondatokat az elmúlt pár perc szülte, semmi köze sem volt korábbi hosszas órák tanulásához – Próbálja menteni a menthetőt. Vagy nem. Tényleg nem magolta be a szöveget. Egyszerűen benne van, hogy a családdal sok dolgot el lehet intézni. Nem készült ő rá erre a mai napra, ami talán nagy kár, mert akkor elmésebb válaszokat adhatna most. Amint Osztrovszky az asztalához lép, Lina követi tekintetével a mozdulatait. Rápillant a papírokra, majd ismét a férfi arcára. Csak nézne már rá, menten megnyugodna, hogy normális emberrel van dolga. A szemén keresztül annyi mindent meg lehet tudni egy emberről, de a férfi nem enged ki semmit magából, a védőfalai mögé pillantani lehetetlen.
Mielőtt ismét válaszolna ugyanarra a kérdésre, pár pillanatig elgondolkodik. Tényleg, miért is akar a minisztériumban dolgozni? Amit az előbb mondott igaz volt, de nem teljesen jött szívből. Mégis hogyan mondhatna ki lelke mélyéről előásott válaszokat egy szobornak, aki csak kérdez és bírál, de magából semmit sem mutat? Végül megszólal, hangjában ezúttal némi izgatottság is felfedezhető.
- Az izgalom. A tárgyalások, és az, hogy megfigyelhetem az emberek viselkedését. Lehet őket elemezni – ennél jobb most nem telik tőle. Említhetné még a kapcsolatokat, meg azt, hogy szereti használni a szépen megfogalmazott mondatait, mert felsőbbségérzetet keltenek benne. De vannak gátlásai, mindent nem mond ki rögtön. Most ősszel döbbent rá, hogy milyen érdekesek is tudnak lenni az emberi viselkedésmotívumok, ezért mondja inkább csak ezt. Nem tudja megfelelő-e a válasza. Nem lát bele a férfi fejébe, nem tudja pontosan mit is várna tőle.
- Azt remélem, mint minden más gyakornok, gondolom. Szeretnék tapasztalatot szerezni, trükköket ellesni. Pontosabban belelátni, hogy mivel is jár ez a munka. Kipróbálni magam, mert a kísérletezésnek most van itt az ideje – egy pillanatnyi szünetet tart, majd még nagyon, nagyon halkan hozzáteszi az utolsó mondatot. Szinte suttog. - És mert ahogy látom magára ráfér a segítség – Nem is hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. Nem tudja, hogy meghallotta-e vagy sem, de azért szemrebbenés nékül bámul Osztrovszkyra. Az arcára tekint, hátha valamikor megtöri a jeget. Azt, hogy Karolinát szinte tárgyként kezelje. Csak egy újabb tételként a gyakornoklistában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Némán figyeli a férfi rendet teremtő mozdulatait. Aztán beszél. Ha a férfit érdekli is a mondandója nem mutatja semmi jelét. Az összepréselt ajkak azt az érzést keltik, hogy talán nem is tetszik neki amit hall. Karolinát ez azonban nem rettenti el, mert ha elkezdte, akkor végig is mondja. Amennyit elmondhat így elsőre. Majd elhallgat, hogy figyeljen a válaszra. Homlokát kicsit összeráncolja, mikor rádöbben, hogy tulajdonképpen mennyire tetszik neki Osztrovszky hozzáállása. Nála mindenki tiszta lappal indul, és bár Lina szereti aranyvérűségét, attól még nagyon becsüli azokat, akik ezen felül tudnak emelkedni. Osztrovszkyhoz kell lenni valakinek, nem elég az, ha van neved. Neked, magadnak kell bizonyítani. És ez elnyeri a lány tetszését, még akkor is, ha magának nem feltétlen vallja be.
- Értem. Majd megérdeklődöm – bólint egyet. Most kifejezetten tisztelettudóan hat. Ismeri Neviczkyt, nem személyesen, de tud róla, hogy kicsoda a lány és a családja sem idegen előtte. Felkeltette a kíváncsiságát, így biztosan megkérdezi majd Osztrovszkyról. Érdekli, hogy más gyakornoknak mi lehet a véleménye.
Be kellett volna fejeznie a mondatot ott, ahol úgy tűnt, hogy befejezi. De késő, mert már kimondta. Osztrovszky pedig biztosan meghallotta, mert kezei megmerevednek a levegőben. Karolina nem is mer pár pillanatig levegőt venni, érzi, hogy most talán elvetette a sulykot. Eddig olyannyira hivatalos, érzelem nélküli volt a társalgás, hogy most szinte tapintható a feszültség pár perce. Ám az ostrom, hogy csak egy pillantást is kapjon, sikeresnek látszik. Egészen halványan hátrahőköl a lány a tekintettől, annyira... szürke. Konstantin arcából kiolvasható, hogy nem éppen áll az élete magaslatán. Nyugtalanul néz a lány; megfordul a fejében, hogy talán most szúrt el mindent, és a férfi mindjárt felordít, hogy 'kifelé!', de ez szerencséjére nem történik meg. Mert a hang ami válaszol egyszerű közömbösséget mutat. Semmi több, nincs is benne harag, mire Lina meglepetten pillant rá, majd rendezi vonásait. Ez a közönyösség rosszabb, mintha utálat lenne. Lina kitartó, és a férfi hamarabb fordítja el a fejét. A lány óvatosan követi a pillantását. Gyűrű. Gyorsan elkapja a szemeit, és zavartan lesüti őket, ahogy válaszol.
- Rendben. Nem fog előfordulni ismét, elnézést. – Ismét feltekint. Nem tudja, hogy Konstantinnak van-e családja vagy sem. Egyre inkább érdekli őt ez a különös figura, kihívás lesz mellette dolgozni.
- Köszönöm – egy egészen halvány félmosoly pillanatnyi emléke jelenik meg Karolina arcán, amit a férfi nem láthat meg, hacsak nem éppen akkor néz fel, ami nem valószínű. - Igen, szívesen jönnék próbanapra. Melyik nap lenne megfelelő önnek? - Cseppnyi izgalom csendül a hangjában, hiszen most először lesz gyakornok. Az érzés nem a férfi személyének szól, hanem magának a ténynek, hogy ő ilyen komoly munkát fog végezni. Úgy érzi ez a beszélgetés a végéhez közeledik, de nem kezd el öltözködni, megvárja, míg Konstantin mondja ki az elbocsátást. Kivételesen most mondana még néhány szót, hogy mennyire örül a lehetőségnek, de egyelőre jobbnak látja hallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Még nem érzi teljesen otthonosan magát az irodában. Nem az a fajta lány, aki pár perc után megtalálja a helyét egy új helyiségben. Idő kell neki, míg beleszokik. Most sem érzi magát kényelemben, és rá is jön, hogy miért. Olyan, mintha betolakodott volna ide; be Konstantinhoz, aki úgy tűnik, most teljesen máshol jár. Ha esetleg régebb óta ismerné, megkérdené, hogy hova merült el, de a korábbi letorkollás után, még mindig az a meglátása, hogy egyelőre jobb némának maradnia. Mikor Osztrovszky válaszol valahonnan nagyon messziről jön a hangja. Talán nem is tudja mit mond. Karolina meglepve tapasztalja, hogy az érzés, ami egy pillanatra elfogja, az a sajnálat a férfi iránt. Ezt azonban gyorsan el is hessegeti. A mufurc hivatalnok nem olyannak tűnik, aki kér bárki sajnálatából. És Lina nem is akarja sajnálni, főjön csak meg a saját levében. Kicsit ugyanis még mindig sértettséget érez a férfi  viselkedése miatt. Ha nem lenne ennyire büszke talán hamarabb túllépne a dolgon. Újra eszébe ötlik a gyűrű. Biztos valami nő van a dologban...
- Köszönöm a lehetőséget, pontos leszek – bólint egyet nyomatékosításként. Valahonnan el kell kezdeni az egészet. Ha ez a dolgok alja, akkor majd szépen lassan megmássza ezt a létrát. Már annak is örül, hogy nem csak az iskola monoton unalma várja. Amióta Eliza elszökött neki nincs sok elfoglaltsága szabadidejében, ez legalább leköti majd valamelyest. Kíváncsian pillant az elhomályosodott szemekbe. Nagyon úgy tűnik neki, hogy nincs a helyzet magaslatán. Még az is elképzelhető, hogy az jár a fejében, hogy Lina tűnjön már el innen.
- Okmányok, engedély, motivációs levél. Meglesz! - Ismétli el tulajdonképpen csak magának, hogy az emlékezetébe vésse. Ezt a találkozást nem fogja elfelejteni, Konstantin elég erős benyomást tett rá. Nem mondaná, hogy feltétlen pozitívat, de nem is kifejezetten ellenségeset. Még ő maga sem tudja eldönteni. Majd gondolkodik rajta az elkövetkező héten. Úgy tűnik, hogy akkor ezzel meg is van, és akármilyen morcos is ez az ember itt előtte a lány boldog, hogy megfelelt a kritériumoknak végül. Feláll a székről, és felveszi a kabátját meg a sálat is. Pillantása még egyszer végigfut a férfin, az asztalon lévő alakuló renden, aztán az ajtóhoz lép.
- A hétfői viszontlátásra, további szép napot! - köszön el udvariasan, majd lenyomva a kilincset kisurran az ajtón. Majd felsóhajt.
- Kérdésem pedig ezernyi lenne. De elsőnek legalább elmesélhetné mi bántja ennyire. Úgyis össze leszünk zárva egy kis ideig – Motyogja maga elé a folyosó szürkeségének. Sajnálja. Nem szabadna, de valahogy megesett rajta a szíve. Azt hitte ő ennél közönyösebb az emberiség iránt. Összehúzza a kabátot, és folytatja útját a kastély felé.

//Köszönöm a játékot!^^ //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ma reggel bizony kipattantak a szemei, mikor meghallotta az ébresztő hangját. Tegnap sokáig forgolódott este, sehogy sem jött álom a szemére. Nem tudja, mi lehetett az oka, de talán összefüggésben van azzal, hogy megint mufurc urasághoz kell mennie. Na, nem mintha annyira rossz lenne, magára vethet csak, ő választotta éppen Osztrovszkyt. És a férfi mára hívatta be. Pótolni kell az okmányokat. Már tegnap este szépen összeszedett mindent és egy fekete mappába rakta őket. Egy hét alatt könnyedén elintézte az igazgatói engedélyt is, az is ott lapul a többi szükséges papír között. Amivel kicsit megszenvedett az a motivációs levél volt. Megírta, túl egyszerűnek érezte, így kidobta. Aztán újra. Akkor meg kacifántos lett, és túl sok érzelem volt benne. Meg kellett találja az arany középutat a túl hivatalos, és túl személyes között. Csak reméli, hogy sikerült neki.
Karolina bizony olyasvalaki, aki sokat ad az öltözködésére, így ma reggel is belebújik szép, sötétkék ruhájába. Igazság szerint szinte minden elegánsan hat rajta, van egyfajta megjelenése a szőkének. Még akkor is, ha ezt nem mindenki veszi észre rögtön. Ezúttal is kabátba bújva hagyja el a kastélyt, egy pár szelet kenyér elfogyasztása után. Meg persze a kávé. Az nem maradhat ki, és különben is a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Pontosan érkezik meg a hivatalba, és rögvest indul is az irodába, miután mondja a portásnak, hova jött és miért. Előbb-utóbb majd biztosan megjegyzi őt. Gyomrában lakozó enyhe görccsel áll meg az iroda ajtaja előtt. Nem tudja, hogy mire számítson. Konstantin legutóbb elég közönyös volt. Most ugyan fel van vértezve ellene, felkészültebb, de mégsem tudja milyen lesz ma a férfi. De úgy döntött, hogy fáradsága ellenére igyekszik a legjobbat nyújtani. Mint ahogy mindig mindenben. Két koppanás után be is nyit.
- Jó reggelt! - köszön rögtön, a hangja leheletnyit fáradtan cseng. Belépve egy kifejezetten rendezett, szép iroda tárul a szeme elé. Kivéve a másik asztalt – feltételezi, hogy Váradié lehet –, azon sok minden van, nem éppen rendben. - Hű – szalad ki a száján a meglepettséget kifejező szócska. Igen, egészen más ilyen fényben látni ezt a helyet. Osztrovszkyra pillant, aki a változatosság kedvéért az ablaknál áll. Felsóhajt. Ezek szerint minden marad a régi. Remek. Elkezd beszélni a hátának.
- Elhoztam az iratokat, ahogy kérte – mondja, majd a mappát óvatosan teszi le a férfi asztalára. Aztán ismét felé fordul, és vár. A nagy meglepettségben még a kabátot is magán felejtette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Korán van még. Túl korán. De lehet, hogy a szőke csak ezért érzi olyan korainak, mivel az éjjeli alvása nem volt elég pihentető. Most azonban a lehető legnagyobb összeszedettségre van szüksége. Persze ez még nem terepgyakorlat, de a legfeszesebbek a kezdetek. Mikor még két ember nem ismeri a másik munkastílusát és esetünkben leginkább neki kell igazodni. Ő itt csak másodhegedűs. Meglepetten pillant fel Osztrovszky hangjára. Nem hitte volna, hogy a múltkori alkalomból bármi más megmaradt neki, mint a saját belső gondolatai. Így ez most olyannyira megdöbbenti, hogy pár pillanatig csak némán mered.
- Nos... - köszörüli meg a torkát – ma csak kettőre futotta – keres valami magyarázatot, bár ez elég szegényesnek tűnik. Megrázza egy picit a fejét, majd elszakítja a tekintetét az ablaknál álló alaktól. Kettő vagy három? Neki igazán fel sem tűnt. Hihetetlen ez az ember. A mozgásra a lány rögtön odakapja a fejét. Egész hamar sikerült eljönnie az ablaktól. A lányt furdalja a kíváncsiság, vajon miért pont az tűnik a kedvenc helyének? Vajon mit nézhet ott nap, mint nap? Egyáltalán néz valamit? Lát valamit? Konstantin szemeibe néz, ahogy bólint. A férfi pillantása ezúttal másról uralkodik, mint legutóbb. Normálisabb. De tényleg az? Vagy csak elkeseredetten igyekszik ezt mutatni? Elfordítja a fejét ahogy leveszi a kabátját, majd ismét a székre teríti, mint legutóbb. Nem tudja meddig kell ma maradnia, ha zavaró lesz, majd átakasztja a fogasra. Karjait a mellkasa előtt keresztbe fonja és hátradől. Tartja a szemkontaktust míg a férfi meg nem szakítja és a mappára néz. Karolina tekintete azonban marad az arcon, a reakciókat, gesztusokat lesi. Sorra bólint, mikor hallja, hogy jók lesznek az iratok.
- Rendben – bólint még egy utolsót a saját irományára pillantva. Az enyhe izgalom a gyomrában kicsit felenged, mikor megtudja, hogy nem itt és most kell végignéznie Konstantin reakcióját, amit a motivációs levél vált ki belőle. Az a várakozás, amíg elemezgetné megőrjítené a lányt. Így csak a baglyot kell lesnie.
Némán nyúl a kitöltendő lapokhoz. Előrehajol, hogy enyhén megemelve a lap sarkát átfussa a szerződést. Tekintete megakad a születési dátumon, végez egy gyors fejszámolást, már csak kíváncsiságból is, majd tovább is lép. Enyhén megrándul az ajka mikor az anyai névhez ér. Szép, tetszik neki. Majd megy tovább. A feltételeket tüzetesebben megnézi, végül bólint egyet. Ez így tarthatónak tűnik. Reméli nincs benne semmi csapda. Osztrovszkyra pillant, majd elvesz egy pennát az asztalon lévő tartóból, és írni kezd. Kézírása nőies, szépen olvasható, különös felnőttes elegancia járja át az íves betűket. Hamar végez, majd még egyszer meglesi az egészet egyben. A pennát leteszi az asztalra.
- Ha minden igaz, akkor meg is volnék vele – kifejezéstelen arccal csúsztatja vissza Osztrovszky elé a kitöltött egyezmény mindkét példányát. Ellenőrizze csak le ő is. Tekintete végigfut a nyakkendőn, ingen, majd visszatér a férfi arcához.
- Előreláthatólag hetente hány alkalom lesz a megbeszélt találkozók száma? - teszi fel a kérdést, kicsit elhelyezkedve a széken. Azért nem mindegy, hogy minden egyes nap itt kell dekkoljon, vagy teljesen változatos időkben kell jönnie. Neki is vannak más elfoglaltságai, ennyit igazán megtudhat. Kérdő szemeit Konstantin szemeire függeszti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina érzi, hogy amíg ír, a férfi figyelemmel kíséri mozdulatait. Az emberek általában megérzik, ha nézik őket. Felpillant, majd el is kapja a tekintetét. Egy pár pillanatig megáll a körmölésben, hogy visszanyerje a kontrollt. Enyhén fészkelődik a széken, zavarónak érzi ezt az erős pillantást Konstantin részéről. Még az is megfordul a fejében, hogy jobb volt, mikor rá sem nézett. Félreteszi a gondolatait, és inkább befejezi az írást. Aztán nyújtja oda a lapokat.
- Igen – helyesel a felolvasott adatokra. Nem hitte, hogy bármit eltéveszthet, de mindig jobb, ha más is ellenőrzi. Átveszi a felé nyújtott lapot, és egyelőre az asztalra fekteti az okmányira helyezve. Majd ha indul, elvisz mindent. Addig csak összegyűrődne a kezei között.
- Értem, ez így teljesíthetőnek tűnik – nem mintha lenne választása, már aláírta. De akkor legalább tudja, hogy hetente két napja le van kötve. Majd igyekszik úgy beszervezni más programokat, hogy ne ütközzenek. Ahogy látja, Osztrovszky elég komolyan veszi a dolgokat, nem kockáztatná meg, hogy nem jön egy alkalommal, hiszen akkor valószínűleg búcsút mondhatna a kőszívű férfi társaságának és kezdhetné előről az egészet valaki másnál. Ha már ennyit pepecselt vele eddig, akkor már nem akarja elszúrni. Osztrovszky viselkedése ezúttal másnak tűnik. Nem tudja mi változott, valahogy úgy érzi semmi, de mégis valami más. Vagy csak el akarja hitetni, hogy nem olyan, mint múltkor volt? Karolina nem ismeri még őt igazán ahhoz, hogy kifürkéssze a valót. Így csak elrakja, mint egy megoldandó rejtélyt, amire talán sosem kap majd választ.
A hűvös hangra csak bólint először. A randevú szónál kicsit felszalad a szemöldöke, de tartja a szemkontaktust, nem hátrál meg, csak alig észrevehetően borzong meg egy kicsit a távolságtartó stílustól.
- Nem hiszem, hogy az utóbbi gyakran előfordulna – motyogja egy pillanatra lesütve a szemeit, de nem biztos benne, hogy a férfi is hallotta. Igazából ezt sem kellett volna megjegyeznie. Ám az utóbbi időben tényleg nem nagyon hívta randira őt senki, aminek az lehet az oka, hogy nagyrészt kerüli a társaságot. Ezen talán jó lenne változtatnia. - Rendben, minden érthető – erősíti meg immár hangosan és érhetően. Közben tekintete a férfi gyűrűjére vándorol. Talán magától nem is azt nézné, de felhívja a figyelmet az ékszerre az a tény, hogy maga Konstantin is azzal játszadozik. Nem bírja elszakítani szemeit az ékszerről, miközben kérdez.
- Terepgyakorlatra a többi gyakornokkal és önnel megyünk? - kérez vissza a nem szokványos találkozás témájára. Nem tudja elképzelni, hogy vajon hogyan lenne annyi energiája, hogy az összes gyakornokát egyesével, külön-külön vigye el. Karolina fejében ésszerűbbnek tűnik letudni az összeset egyben. - És egy terepgyakorlat körülbelül mennyi időt vesz igénybe? - Ez sem mellékes információ, hiszen szeretné tudni, hogy ha jön a bagoly, akkor számoljon-e úgy, hogy visszér még takarodóra vagy esetleg nem is alszik aznap éjjel. Esetleg kihagy egy egész tanítási napot? Érthető, ha a lányt a gyakornokság izgalmasabb része érdekli. Szemeit nagy nehezen elszakítja a gyűrűt babráló kezektől, hacsak nem rejtette el előbb kezeit a férfi. És kékjeivel ismét a vele szemben ülő arcára pillant. Mi lehet mögötte? Ki vagy te Osztrovszky Konstantin?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Csak egy röpke pillantásra méltatja a férfit azon mondata után, hogy nem kér lehetetlent. Talán épp azzal kér lehetetlent, hogy valaki elviselje a társaságát. Ez kicsit kegyetlen kijelentés, és Lina nem is gondolja komolyan, éppen csak átfut a fején a gondolat. Most akkor jöhetne azzal, hogy kihívás elfogadva, de azért elsősorban a munka miatt van itt, nem pedig Osztrovszky személye miatt. Mikor a férfi szemei megtalálják az övét a félhangosan elmotyogott mondat után, enyhe pírral süti le szemeit. Igen, már sikerült is megtennie azt, hogy nem igazodik a megbeszéltekhez. Felírja gondolatban, hogy erre az elkövetkezőkben már nagyon is illene figyelnie.
Tekintetét mereven szegezi a babráló kezekre, ám Osztrovszky hamar rajtakapja a lányt a pillantáson. Vagy inkább önmagát azon, hogy mit is forgatott az ujján? Valami gond lehet a házassággal? Karolina igyekszik visszatérni a valóságba, és nem a szemben ülő magánéletén gondolkodni, mert mint korábban is közölte, nem tartozik rá.
- Igen, maradok, elnézést – közli halkan, és kékjei visszavándorolnak a szürkékhez. A szigorú kijelentésre kissé hátrahőköl a széken, és pislog párat. Nem teljesen érti, hogy mire ez hirtelen jött keménység.
- Én... Nos...  szóval – kezd el hebegni. Majd megembereli magát elhallgat, megköszörüli a torkát, megnedvesíti kiszáradó ajkait, majd higgadtan felel. - Érthető a módszer. Én csak érdeklődtem, köszönöm a választ – Hangja hűvös. Azok közé tartozik, aki inkább kérdeznek, ha valami nem világos. Még talán magának sem vallaná be, de egy kicsit tart ettől az embertől. Sokra becsüli a munkájáért, de nem érti a gesztusait, viselkedését, ami bosszantja, de egyben érdekessé is teszi számára. Tart tőle, de kíváncsi is rá. Ilyen kettősségek vívják most benne harcukat. Neviczky így meg úgy. Egyszer csak azért is megkéri majd, hogy jöjjön ő is, hogy lássa vele hogyan viselkedik morcos Konstantin.
Lina csak bólint, aztán megragadja minden ott leledző hozzá tartozó tárgyat – iratok, kabát, sál – és átvándorol a gyakornoki asztalhoz. Csendesen figyel, míg a férfi vázolja a feladatot, most kivételesen nem rá néz, hanem már a papírokat fürkészi, amiket át kell majd nyálaznia. Lerakja a saját okmányait az asztal szélére. Ha minden igaz, akkor még egy ideig itt fog ülni.
- Értem – mondja ki az egy szócskát jelezve, hogy felfogta mi lesz a feladata. Le is ül, és rötön maga elé húzza a lapokat, közben szeme sarkából látja, hogy Osztrovszky ismét az ablakhoz indul újra szobrozni. Vajon szokott mást is csinálni? Felkapja a fejét, mikor ismét meghallja a lassacskán már ismerőssé váló hangot.
- Két napot?! - A hirtelen felkiáltás csak úgy kicsúszik a száján. Merlin szépséges köpönyegsarkára. Két nap! Az elég sok idő. Sok kimaradás a tanulási időből, amit majd hozhat be. Nem mintha az értelmi képességeivel lennének gondok, de végzősként már be kell osztania az idejét, ha jól szeretne szerepelni a vizsgákon. - Akarom mondani, majd figyelek – javítja ki magát. Nem használ ő túl sok sminket, értette ő a célzást, de a figyelmét ezúttal sokkal inkább az időtartam ragadta meg. Arcát visszafordítja a papírok felé, miközben az előbb hallottakon puffog. Nekilát végignézi a statisztikákat, szépen rendben halad, időnként feljegyez egy-egy adatot. Van ahova kérdőjelet rak. Nem feltétlen biztos még a dolgában. Inkább megjelöli a bizonytalanságot, minthogy később félreértés származzon belőle. Szemei szépen haladnak, és az eleinte üres pergamenen is gyűlnek az információk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Felkiáltása önkéntelen, a meglepettség miatt szaladnak ki a szavak a száján. Arcát Osztrovszky felé fordítja. Tekintete kicsit bosszús, ahogy a férfira pillant. Aztán megváltozik és enyhe meglepettség veszi át a helyét. Eddig még nem látta Konstantint ilyen arccal. Mintha teljesen máshol járt volna, átszellemült, tekintete valami mást látott, nem a jelent. Fiatalabb. Ez jut legelőször a lány eszébe. Sokkal fiatalabb. Talán ilyen lehetett korábban, azelőtt. De mi előtt? Mi történhetett, hogy így bezárkózott? A levitásnak nincs problémája a zárkózottsággal, jól ismeri a védőburok kényelmét. Most azonban eltűnődik, mert akit egy pillanatra meglátott az nem az az ember volt, aki most éppen válaszol neki az irodában.
- Igen. Sok mindent kibír – visszhangozza az utolsó mondatokat, miközben visszafordul a papírok felé. Sok mindent. De vannak emberek, akiknek többet kell kiállni, mint másoknak. Ám ezt mégsem mondaná meg senki róluk. Mindig mindenki csak a saját kis gondjaival van elfoglalva. Karolina meghallja azt a sóhajt, amit a férfi útjára enged, ám nem pillant fel, csak a cipőtalpak ütemes kopogására merül vissza a munkába. Nem kell törődnie a másikkal, a lényeg, hogy csinálja a feladatot, amit rábíztak. Pontos jegyzeteléséből Konstantin hangja rázza fel, és a lány alig észrevehetően rezzen össze. Nem számított rá, hogy ilyen közelről hallja meg a férfi dicséretét. Nem is számított dicséretre tőle, csak egy bólintással veszi tudomásul, de belül azért jól esik neki. Feljegyzi ezt a történelmi pillanatot.
Beleborzong, mikor arcához ér Osztrovszky nyakkendőjének finom anyaga. Nem számított rá, hogy a férfi ilyen közel hajol a statisztikákhoz és ezáltal a nyakkendője belelóg a lány arcába. A pennájával arrébb tolja a nyakkendőt, hogy még befejezze az éppen írt adatot. Aztán kihúzza magát, és inkább hátradől a széken, majd nyel egyet. Figyelmesen hallgatja a magyarázatot.
- Értem. Érdekesek ezek a megfigyelések – bólint. Hamar felfogja, amit Osztrovszky mond, és pontosan érzi is a hasznát a statisztikák végignyálazásának. Sőt, még élvezi is. De talán leginkább azt élvezi benne, hogy fontosnak érzi magát. Valakinek érzi magát a munkától. A halvány mosolyt a férfi arcán alaposan megcsodálja. Kezdi azt hinni, tényleg normális emberrel van dolga. Ugyan ez még csak röpke árnyéka annak az arcnak, amit az imént villantott meg előtte az ablaknál állva, de talán már hasonlít rá. Kíváncsi tekintete az ajtó felé rebben, mikor meghallja a nyílódás hangját. Egy zilált külsejű férfit lát rajta betoppanni. Úgy véli ő lehet Váradi, az iroda rumlisabbik asztalának tulajdonosa. Az újonnan érkező a lány felé pillant.
- Jó reggelt! - Köszön neki a szőke, érthetően, udvariasan. Még egy kis ideig szemeit a két férfin felejti, hallgatva mit beszélnek, ha elér az ő ülőhelyéig a hangjuk, majd visszafordul, hogy folytassa a kutakodást.
- Szép reggelt! - Köszön vissza Váradi, egész arcán elterülő vigyorral. Mindkettőjüknek szól a köszönés, és bólint is egyet Karolina felé, majd az asztalához sétál és a már meglévő rumliban szorít egy kis helyet a kezében lévő iratoknak. Karolina el sem tudja képzelni hogyan tud ilyen körülmények között dolgozni ez az ember. Rádöbben, hogy miért is volt olyan ismerős. Váradiék szintén aranyvérű család, többé-kevésbé persze, ők azok közé tartoznak, akiknek ez nem olyan nagy fontosságú tény az életükben. De ha jól emlékszik a gyerekei is Bagolykőbe járnak. Van az a lány például, aki most lett prefektus az Eridonban. Pont olyan szétszórtnak tűnik, mint az apja.
- Döme és Bíbor már megint összevesztek reggel és leginkább ezt abban élték ki, hogy az én papírjaimat dobálták egymáshoz – Számol be Váradi Konstantinra pillantva, miközben pár gyűrött pergament lebegtet, hogy egy-egy pálcaintéssel aztán kisimítsa őket. - Előbb-utóbb beköltözöm ide, itt legalább nyugalom van – dörmögi az orra alatt, egy újabb, már jelentősen megviselt iratot véve kézbe. - És, neked milyen volt a reggel? Hogy érzed magad? - Kérdez, tekintetét a másik férfira függesztve. Ezúttal a mindig játékos pillantása komoly, és a kérdést is kicsit komolyabban tette fel, mint szokta.
Karolina csak ír, úgy tűnik nem is törődik semmivel, valójában azért figyel, szeme sarkából rá-rápillant a két hivatalnokra. Egyelőre nem hallott semmi kifejezetten érdekeset. Egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Hallgatólagos megegyezésük ott feszül a kettőjük közötti csendben. Igen, sokat kell kiállni. Mindenkinek megvannak a maga próbatételei, amik azzá teszik, aki lesz belőle. Talán most először érzi úgy, hogy a csendben nem feszültség, hanem az egyetértés rejtőzik. Ha hallaná a férfi fejében felcsendülő mugli mondásokat, minden bizonnyal feljegyezné magának, mert megragadnák. De nem legilimentor, így erre nem kerülhet sor. Csak visszatereli a figyelmét a munkához. Jelen pillanatban nem érdekli mi van a férfival, nem érdekli mit bámul olyan meredten az ablakban. Nem érdeklik a szenvedései. Most csak a pergamen, a penna, tinta van. Az adatok és ő. Szereti a tinta illatát, ahogy a könyvekét és a pergamenét is. Most először érzi egy egészen kicsit otthonosnak az irodát. Jó, hogy van mit csinálnia, nem csak ülnie kell és óvatosan lavíroznia a rossz és jó válaszok és kérdések között.
A felkiáltása után igyekszik hamar visszamélyedni az előbbi már-már kényelmes állapotba. Sikerülne is neki, ha nem csapná meg Konstantin arcszeszének illata, ahogy a hivatalnok közel hajol. Miután a férfi mentegetőzik, ő csak megrázza csinos szőke fürtjeit válaszként, miszerint nem történt tragédia.
- Remek – jegyzi meg. Igazából nem hiányzik neki plusz feladat, így is van mit pótolnia, de ez a közömbös hangnemből nem igazán kiolvasható. Valószínűleg szívesebben csinálja majd az innen kapott házi feladatot, mint amit iskolai órákra kell elvégeznie.
Aztán nyílik az ajtó, és az érkező Váradival egy cseppnyi vidámság is megérkezik az irodába. Karolina meglepetten tekint fel a munkából, mikor meghallja Osztrovszky kuncogását. Először nem igazán hiszi el, hogy tényleg ez az ember nevetett az imént. Az, aki olyannyira mogorva volt első alkalommal. Figyeli a beszélgetést, a penna megáll a kezében. Bosszúsan veszi tudomásul, hogy újdonsült főnöke szeszélyesnek bizonyul. Pont azért is választotta, mert azt hallotta róla, megbízható. Erre meg egyik pillanatban morcosan letromfolja, a következőben kacag a munkatársával. Még nem tudja eldönteni, hogy kedveli a hivatalnok stílusát vagy inkább mérhetetlenül bosszantja. Esetleg mindkettő. Megrázza a fejét, és visszatér a lapokhoz. Ám ezúttal nem képes már annyira elmerülni. Akaratlanul is visszatér a figyelme a két férfi társalgására.
- Hiába zárom el, roppant tehetségesek a kölykök – rázza meg a fejét felnevetve. Sándor jó kedélye beragyogja az irodát. Aztán érkezik a beszélgetés komolyabbik része.
- Értem. Sajnálom – Váradi szavai kurták, elgondolkodik pár pillanatra. - Nem lennék jó férj, sem jó apa, ha nem lenne Anna és a gyerekek, akik ebben segítenek. Egyedül nem megy. Egyedül sose ment – vonja meg a vállát. Nem egoizmusból mondja. Tényleg úgy tartja, hogy amennyire tőle telik jól végzi a dolgát. Mert szereti a családját, és úgy érzi az utóbbi időben nagyon rendben vannak. De ezt csak nekik köszönheti. Együtt csinálják. És ez nem mindig volt ilyen jó.
- Próbálhatok tanácsot adni, de te tudod talán az egyik legjobban ehhez mennyire komolytalan vagyok. Szerintem ezt most magadban kell lerendezned. Ne más mondja meg mit tegyél, mit érezz. Ha fáj, akkor fáj. Idővel jobb lesz. De tudod, ha kell valaki akivel eltölthetsz egy estét, akkor csak keress meg, találunk egy kocsmát – a mondandója végén jóízűen felnevet, miközben arrébb pakol még egy adag papírhalmot. - Vagy jöhetsz hozzánk vacsorára is, tudod, Anna szívesen lát – rákacsint a társára, miközben megpaskolja Konstantin vállát.
Karolina csendben ül. Nem mer, és nem is akar beleszólni. Nem rá tartozik, de most az egyszer betekintést nyerhetett a két férfi életébe, mindennapjaiba. Ettől eléggé kényelmetlenül érzi magát, szemeit mereven a papírokra szegezi. Nem akar hallgatózni, de önkéntelenül is hallja, amit mondanak. Úgy tűnik Osztrovszky szabálya csak a gyakornokokra érvényes. Vagy csak rá. A két férfi egymásról tud mindent.
Felrezzen, ahogy meghallja a férfias hangot, ami az ő nevét mondja. Felpillant, tekintetével Konstantin szemeit keresi.
- Pár perc és készen vagyok – válaszolja, majd vissza is tér a pergamenek kutatására. Tíz perc múlva kinyújtóztatja maga elé kezeit, lerakja a pennát, majd még egyszer átolvassa amiket kigyűjtött. Bólint egyet csak úgy magának. Feláll, hátratolja a széket, hogy lábait is kinyújtóztassa, majd megigazítja a ruháját, kisimít néhány ráncot.
- Mehetünk – mondja Konstantinnak. Kíváncsi vajon milyen is lesz ezzel az emberrel kávézni. Maga előtt látja a gyönyörű szótlanságot, amiben az elkövetkező kis szünet telni fog. Váradi legalább oldotta a hangulatot az irodában. Még mindig nem tud kiigazodni Osztrovszkyn és a hangulatingadozásain. Egyszerűen rejtély számára ez a férfi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ugyan eleinte sikerült belemerülnie a munkába a jóleső csöndben, most kizökkenti a munkatárs érkezése. Váradi személyével egyetemben rögtön hangokkal telik meg az iroda, és akármennyire érdekesek számára a papírok, a jelenlévő embereket sem ismeri még annyira, hogy unásig tudja a beszélgetésük kimenetelét. Tekintete a lapokon repdes, de fél füllel azért figyel. Már látatlanban is könnyedén megkülönbözteti, hogy melyik hang kihez tartozik. Váradié sokkal játékosabb és élettel telibb. Büszke saját magára, amiért így is precíz munkát tud végezni. Fejét először a név említésére kapja fel, félbehagyva a kutakodást. Katherine. Szóval akkor tényleg egy nő lehet a dologban. Hihetetlen, hogy a saját neme sokszor milyen nagy befolyással van az ellenkezőre. Persze ez fordítva is igaz, de Karolina ezt eddig nem tapasztalta túl nagy intenzitással. Inkább Eliza volt aki ebben a tekintetben az élen járt, őt valahogy többé-kevésbé elkerülték a kalandok.
De vissza  Konstantinhoz. Kicsit talán csalódottan konstatálja, hogy „csak egy nő” az, aki ekkora problémát okozott. Már azt hitte valami komolyabb. Nyilván ő nem ismeri a pontos hátteret, így halvány fogalma sincsen arról mi játszódik le a férfiban. Azt érzi, hogy falakat von maga köré, amik mögé csak keveseknek enged bepillantást. Lina nem tartozik közéjük, ami érthető, lévén idegen számára. De úgy véli a jelenlevő Váradi a szűk köréhez tartozhat, hiszen láthatóan jól ismeri a történteket.
- Nem is hibáztatom őt – jelenti ki Váradi. Nem ismerte túl jól a nőt, de látta kollégáján a változást, hogy mennyire kivirult. Azt tudta róla miféle, de sosem hagyta, hogy az előítéletek befolyásolják. Ismeri már annyira Osztrovszkyt, hogy tudja, valószínűleg nem néz el hozzájuk, de úgy érezte kötelessége is felajánlani a gesztust. Meg aztán tudja, hogy Fanni is biztos örülne a férfinak, bár eleinte biztos sűrű bocsánatokat kérne a múltkoriért. - Ahogy gondolod. Bármikor jöhetsz – bólint még egyet megerősítésként, aztán inkább nem feszegeti a témát. Nem akar ráakaszkodni munkatársára, de ő el nem tudná képzelni az életét a „kis” családja nélkül. Lételeme a társaság, nyüzsgés. A társalgást ő is befejezettnek tekinti, így nekilát, hogy most már tényleg dolgozzon is valamit.
Karolina ismét azon kapja magát, hogy a penna a kezében áll, nem halad, így gyorsan a pergamen fölé hajol, csak egy újabb válasz erejéig szakítja meg a munkát, hogy aztán a beálló csendben sercegjen újra a pennahegy. Nem kell neki sok idő, ha megszakításokkal is, de haladt eddig. Így miután rendbe szedte magát indul el az ajtó felé. Egy apró biccentéssel köszöni meg a férfi gesztusát.
- Az ilyen feladatok sokszor kellemesen megnyugtatnak. Érdekes volt – válaszolja és tekintete Konstantin arcára rebben. Ám válaszpillantást nem kap. Ki az a Katherine? Érkezne a következő kérdés, de ezúttal figyel magára. Ugyan már kevésbé érdekli, hogy mi történhetett Osztrovszkyval, azzal már tisztában van, hogy Katherine fontos szerepet játszott az életében. De moderálja magát és nem hagyja kicsúszni a kérdést. Habár már nem az irodában vannak. Ez most épp szünet. Ha a férfi nem lenne ilyen szúrós akkor esetleg venné a bátorságot a kérdéshez, de így egyelőre hallgat. Bólint egyet Konstantin szavaira. A jó kávéhoz van szokva, de csak nem olyan rossz az itteni sem. Ha meg mégis, akkor majd hoz magának a konyháról.
Mikor odaérnek a kávéautomatákhoz tekintete érdeklődően felcsillan. Mintha látott volna már ilyet valahol, de csak egy mugli használta, így nem szentelt neki különösebben nagy figyelmet. A rövid szünettel kapcsolatos instrukciókra egy röpke 'értem'-mel reagál; ugyan több időt is ki tudna használni, azért meg van elégedve a tíz perccel is. Szemei a férfi arcára rebbennek, és meglepve tapasztalja, hogy ezúttal Konstantin is rápillant. Megrázza a fejét miközben válaszol, és szemeit elfordítva az automatát fürkészi.
- Nem, még nem volt hozzá szerencsém – közelebb lép, miközben ujjait végigfuttatja a rúnákon. Okos megoldás. Nem sokat látott mugli dolgokat, de meg kell hagyni egyesek igen hasznosak beépítve a varázsvilágba. - Hogy működik? - érdeklődően csillogó szemeivel néz újdonsült főnökére. A szavaiból azt vette ki, hogy ő bizony ért hozzá. Kezét még mindig az automata szélén nyugtatja, pár centire az egyik gombtól. A kérdés után visszafordul, és leengedi a kezét. Nem áll szándékában megnyomni semmi olyat, amit nem kéne. Ugyan a kávéját szereti hangulatos kis kávézókban vagy cukrászdákban elfogyasztani egyelőre lenyűgözi az újdonság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Új év, új kezdet. Legalábbis így mondják. Tabula rasa. Mindenkinek tiszta lap és hasonlók. Karolina nagyon is úgy érzi, hogy most már jó lesz végre ha minden egyenesbe jön, mert az elmúlt évét nem sorolná a legjobbak közé. Kivételesen úgy esett, hogy szilveszterre nem talált magának programot. Társat, barátot. Valószínűleg azért, mert úgy volt hazamegy, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát. Nincs kedve a családjához. Ezért végül maga sem tudja milyen megfontolásból, de a faluban kötött ki. Már egy ideje rója az utcákat, hogy végül a téren bukkanjon ki. Rögtön el is vesz egy pohár pezsgőt a kínálatból. Lehetne az első is ma este, de nem az. Eliza mondta neki, hogy valószínűleg ő is erre lesz, de nem egyeztettek részletesebben, így most tekintete az arcok között rebben, hátha felismeri barátnőjét. De egyelőre nem látja. Néhány ismerős arcnak odaint, pár mellet csak elsétál. Az ünnep örömére kicsípte magát a hölgyemény, így cipősarkainak kopogása kíséri lépteit amint közelít a szökőkúthoz. Szerencséjére egy okos kis bűbájnak köszönhetően nem fázik benne a lába. Azon hasznos praktikák egyike, amit anyjától lesett el. Észrevesz egy ismerősnek tűnő hajzuhatagot, így kicsit határozottabban indul meg a szökőkút felé. Arra látta eltűnni. Annyira koncentrál, hogy véletlenül nekimegy valakinek, majdnem kiöntve a pohár tartalmát.
- Elnézést – veti oda, hátra sem pillantva. Majd megtorpan. Elveszítette a nyomot, nem Eliza volt. Így ismét marad a jól ismert magányos ácsorgás. Karját felemelve lesi meg az óráját. Valahogy különös izgatottság tölti el arra a tudatra, hogy nemsokára egy új reményekkel teli év veszi kezdetét. Belekortyol a pezsgőjébe, hogy utána halvány derűvel tanulmányozza a buborékok táncát a pohárban. Azok legalább mellette lesznek éjfélkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A hivatalnok kérdésére adott válasz után a folyosó csendje az egyetlen ami jelen van köztük. Karolina maga elé mered menet közben, nem néz a férfira. Biztos benne, hogy értette, hallotta amit mondott, nem is feltétlen vár reakciót. Gondolataiba menekül, abba a mentsvárba, ami mindig rendelkezésére áll, akár társaságban, akár egyedül. Így némaságban jutnak el egészen az automatáig. A meglepettséggel elegyedő kíváncsiság könnyedén leolvasható a lány arcáról, ami hamar elárulja, hogy még nem használt ehhez hasonlót. Kicsit arrébb áll, hogy Osztrovszky meg tudja mutatni neki a használatot, tekintetével követi a férfi ujjait. Felpillantva a főnöke arcába bólint egyet, hogy megértette, majd mohón várja a következőket.
- Értem – kurtán felel, fel sem pillantva néz a gépre. Alig várja, hogy kipróbálja, de közben tart is attól, hogy felsül Konstantin előtt.
- Inkább a hosszút részesítem előnyben – feleli egy röpke mosollyal. Néha megpróbálkozott a rövid kávéval is, de sokkal inkább szereti tovább ízlelgetni az italt. Árgus szemekkel figyeli, amint a férfi elkészíti a saját rövidjét, majd mikor végzett automatikusan nyúlna a zsebe felé, ám rádöbben, hogy bizony ma nem a nadrágot választotta, így ezúttal nem csörög a zsebében semmi. A kabátjában talán akadna némi apró, de most azt is fent hagyta. Nem is érti hogyan indulhatott el így.
- Khm, esetleg...? - néz kérdő tekintettel Osztrovszkyra, majd mikor a férfi felé nyújt pár aprót, halványan elpirulva elveszi. Roppant kínosan érzi magát miatta, de reméli ezzel nem ásta el magát teljesen a főnöke előtt. Tüzetesen olvasgatja végig a gombok mellé írt kávékat. Bedobja a kellő mennyiségű érmét, majd megnyomja az előzetesen kiszemelt ital gombját. Egy kicsivel több cukor biztos elférne benne, mert a levitás nem tagadja maga előtt sem, hogy édesszájú. Ujjai tétováznak, a nagy figyelemben elfelejtette, hogy melyik gombbal is tud hozzá plusz cukrot adni. Kérdőn pillant fel Osztrovszky arcára.
- Melyik is volt a plusz cukor? - ismét enyhe pír lepi el arcát, szégyelli, hogy nem figyelt eléggé. De olyannyira lenyűgözi ez a mugli gépezet, hogy egyik ámulatból a másikba esik. Csak reménykedik, hogy nem fogja elkezdeni készíteni ez a különös masina a kávét, és lesz szíves megvárni míg a hölgy rátalál a megfelelő gombra, vagy legalább Konstantin megmutatja neki. Tétován futtatja végig a gombokon törékeny ujjait, várva, hogy majd hirtelen rátalál a megfelelőre, közben persze várja, hogy főnöke kisegítse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Keresése kudarcba fulladt egyelőre, de reméli, hogy azért az este folyamán még találkozik Lizával. Nagyon szeretné vele tölteni 2016 első perceit. Hiába szereti az egyedül eltöltött időt, most akkor is vágyik arra, hogy ne egymagában kelljen itt ácsorognia. Halk sóhaj hagyja el ajkait, ami apró párafelhőként bodorodik a hideg levegőben. Tekintetével követi amint elszáll az ég felé. Révedezéséből egy apró kis lökés ébreszti fel. Lenézve egy hét-nyolc éves kislányt pillant meg, amint éppen elkezdi összeszedni az elejtett cukorkákat a földről. Más körülmények között talán bosszús lenne, de most csak egy halvány mosollyal fordul hátra, hogy leguggoljon a lánykához.
- Várj, segítek – mondja, és óvatosan lerakja a poharat maga mellé, miközben fürge, kesztyűs kezeivel segít összeszedni az édességeket. A fiatal lány széles mosollyal köszöni meg, majd sietve továbbszalad. Karolina felveszi a félrerakott poharat, és felegyenesedik. Kipirult arccal tekint ismét körbe, mikor szemei megakadnak egy ismerősnek tűnő alakon. Nem, az nem lehet. Tekintetét elfordítja, és nagyot kortyol az italból. Biztos csak valaki nagyon hasonló. A pohár tartalma már félig elfogyott, most már ügyelnie kéne arra, hogy maradjon éjfélre is, különben kénytelen lesz egy újabb teli pohár után nézni, amit jelenleg nem tartana túl jó ötletnek. A meleg, kellemes bizsergés kezd szétáradni a testében. Szemeit ismét az égre emeli, de valahol agya hátsó szegletében ott motoszkál a tudat, hogy az alak, akit az előbb látott nagyon is ismerős számára. Vár, de még semmi. Pedig mennyire szereti a tűzijátékot, ám még hátravan némi idő, addig nem láthatja az ezer színben szikrázó eget. Csak a csillagok halvány pislákolása marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sokáig vívódott azon, hogy inkább a kastély békés falai között marad ma estére. A kandalló vidám pattogása mellett vár az új kezdetre, egy könyvvel és egy bögre teával, de most itt állva a téren úgy érzi hiba lett volna kihagynia. A térnek van valami varázsa, ami lenyűgözi. Meg persze itt van a tűzijáték is.
A cukorkás kislány röpke közjátéka után szemei visszatérnek az égre, mintegy szuggerálva, hogy láthassa már a felrobbanó színes szikrákat. A türelmetlenség nem jellemző rá, ám most valami egészen meglepő, izgatott várakozás lesz úrrá rajta. Mélyen beszívja a levegőt, ami érezhetően friss a csípős hideg miatt, de az őt körülvevő emberek illata is keveredik benne. Lehunyja a szemét, hogy egy kicsit, csak egy kicsit egyedül lehessen. A zsivaj háttérbe szorul a felerősödő szívdobbanások hangja mellett. Aztán megtörik a varázs, és Karolina ismét kinyitja a szemét. Elkezdődik a visszaszámlálás, ő pedig beleborzong az egy ütemre kántáló emberek mámorító hangjába. Egy kabát ujja súrolja az övét. Nem néz oda, nem tudja kié, most teljesen lefoglalja a feszül várakozás. Az enyhén kelt lágy szellő belekap szőke tincseibe, tovaszállva viszi magával a lány kellemes levendulás illatát. Kezében továbbra is ott van az eddig szorongatott pohár.
- 7... - egyre több és több, különböző nemű és korosztályú hang csatlakozik. Szemeit lesüti, cipőjének orrát tanulmányozza.
Ez az év most más lesz.
- 6...
Vége lesz az iskola egy szakaszának.
- 5...
Valami végleg lezárul.
- 4... - csatlakozik a számolókhoz, de ő csak suttog. Mindig mindenki olyan hangosan mond mindent. A suttogásra sosem figyel senki. Ajkain halvány mosoly játszik, ahogy szólásra nyílnak, hogy mondja a következő számot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A feszülten duruzsoló elcsendesedésben megannyi apró felhőként emelkedik magasba az emberek lehelete. Mindenki vár. Az ünnepre, arra, hogy ihasson, hogy láthasson egy cseppnyi csodát az égen. Vagy arra, hogy végre elcsattanhasson az éjféli csók. Karolina is vár. Nem tudja mire, de vár. Mert a várakozás jó érzéssel tölti el, olyan mintha lehetne reménye arra, hogy egyszer minden tökéletes lesz.
- 3... – még mindig suttog, szemeit lesütve a tér köveit veszi alaposabban szemügyre. Nem hallja ki a tömegből a hangokat, mind egyként szólalnak meg mondva a számokat. Őket itt és most összeköti valami. Összeköti az, hogy együtt, egységként lépik majd át 2016 küszöbét. Egy igazi titok ez, amit csak az tapasztal meg, aki itt van. Gondolatai elkalandoznak, régen mindig a testvéreivel karöltve álltak pezsgővel a kezükben. Már akkor is kilógott a sorból. A szőke. Az egyetlen szőke a szűk családban. Mégis mennyit bolondoztak régen; mára már mintha mindent a komolyság feszes porrétege fedne otthon. Persze csak képletesen értve, hiszen mindenütt makulátlan tisztaság uralkodik. Rámosolyog az élettelen kövekre a lába alatt. Olyannyira belemerül korábbi szilvesztereinek emlékébe, hogy észre sem veszi, hogy lemaradt a számokkal.
- 1... – kapcsolódik vissza a tömegbe a halk suttogásával. Úgysem hallja senki, csak magának motyogja, de ez pont így van jól. Karolina fejében megfordul, hogy meg kéne keresnie Elizát, de ha most indul el, nem tudja élvezni a tűzijátékot, így csak utána indulhat újabb keresésre.
- 0... – mondja még ki a végét. És felemelve eddig leszegett fejét búcsút int az elmúlt évnek. Nem fogja hagyni, hogy bármilyen múltbéli dolog a lelkére nehezedjen, elvégre a mostban él. Tompán hallja a polgármester beszédét, de sokkal inkább a szikrákra kíváncsi az égen. Ámuldozó szemekkel figyeli az ezerszínű pompát; a mellette álló kabátja hozzá-hozzáér, ám nem ezt veszi észre. Gyerekek kacagása hallatszik, ahogy az eget figyelik. Elmosolyodik, és ismét kortyol egyet a pezsgőből. Boldog újévet! Csak magának mondja, az ő fejében visszhangoznak a szavak. De most talán jól esne, ha valakinek mondhatná, nem csak magában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Körülötte mindenki hangos, ujjong, élvezi az az estét, beszélget, kacag. Ő viszont csöndbe burkolózik. Csak figyeli, csak nézi az eget. Szemeiben megjelenik a színes szikrák tükörképe. Ha tehetné akkor elnyújtaná a pillanatot, megtenne bármit azért, hogy még ne legyen vége, még egy kicsit élvezhesse. De nem tehet semmit, így az utolsó durranások lassacskán elhalnak, és a tömeg oszlani kezd, anyák kiabálnak gyerekeik után, fiatalok nyúlnak az egyre csak ürülő üveghez. Karolina lepillant a kezében a pohárra, kihörpinti a maradékot. Vége. Ez az éjféli pillanat is elmúlt. Jobb kezében szorongatott poharát leereszti, így az enyhén nekiütődik a mellette állónak. Nem zavaró, a szőke is épphogy csak észreveszi. Ám ahhoz pont elég, hogy felemelve fejét rápillantson. Kisimítja arcából a pár kósza tincset. A tömeg már megindult őt is magával húzva, mikor érkezik a felismerés szikrája.
Végig itt állt mellette, végig egy hajszálnyira volt tőle, és egyikük sem vette észre a másikat. Most azonban arcára mosoly kúszik. Megállapítja, hogy főnöke arca mennyivel barátságosabb, ha nevet, ha mosolyog. Mintha egy másik ember lenne. Úgy emlékszik erre már a múltkor is rácsodálkozott az irodában, de itt most egészen más. Az intésre ő is zavartan felemeli jobbját. Nem igazán hallja, amit a férfi mond, de kit tudja következtetni, erősen koncentrál.
- Önnek is! - kiáltani próbál, de úgy érzi hangját elnyeli a körülötte morajló tömeg, ami sodorja őt is egyre messzebb és messzebb. Ekkor veszi csak észre, hogy jobbjában még mindig ott a végig szorongatott pohár. Valószínűleg ezzel intett Osztrovszkynak is. Felnevet, csengő kacagását csak körülötte hallják, de tekintetével még mindig a férfi szürke szemeit figyeli. Most nem szégyelli magát a pezsgő miatt, most különös boldogság keríti hatalmába. Majd holnap ráér szégyenkezni. Egy utolsó mosollyal elszakítja tekintetét a – most már – ismerősnek mondható szemektől, és lágy mosollyal az arcán indul, hogy végre megtalálja Elizát a sodró tömegben.

//Köszönöm szépen a játékot!^^  //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Pénteken izgágán várta, hogy végre elszabadulhasson az utolsó órájáról. Kivételesen nem a faluba rohan, nem a hivatalba, nem egy újabb adag papírt cipel le, amit nem bírna el bagoly. Nem. Messzebb utazik, a fővárosba, ugyanis a hétvégére remek programot talált magának, hogy lekösse hirtelen támadt szabadidejét. Félix-szel még egy családi ebéden ismerkedett meg, mikor bátyja elhozta Franciaországból származó jóbarátját is. Félix most ide látogat, de Balázs éppen nem ér rá a hétvégén, így a szőkeség biztosít neki társaságot. Nos, a francia fiatalember határozottan az a valaki, akiért megéri csiszolgatni az ember nyelvtudását, mint ahogy ezt Karolina nem is felejtette el sohasem az orra alá dörgölni. A férfiú igen nagy szoknyapecér hírében áll hazájában, bátyja elmondása szerint. A részben a családnál, részben a városban császkálva töltött hétvége után most a levitás a vonat mellett áll, hiszen vissza kell térnie a kastélyba. Derűs kék tekintetével a másik szemeibe néz, hogy aztán búcsúzóul jó szorosan megölelje. Egy pillanatig eszébe ötlik egy szürkés, idősebb szempár villanása, ahogy kibontakozik az öleléstől, majd ezt már el is feledteti vele az arcára kapott két puszi, amitől menten elpirul. Végül egy „Au revoir!”-t motyogva még az utolsó pillanatban felpattan az induló vonatra.
Elindul, hogy keressen egy üres fülkét, mikor meglátja, hogy a vonaton utazik egy ismerős is. Elsőre megdobban a szíve és megáll a fülke ajtajában, ahogy a férfira néz. Ösztönösen simít végig egy tincsén, ami még mindig barna színben pompázik.
- Jó napot! - kezd bele a hidegtől kipirult arccal, egy szelíd mosolyt varázsolva ajkaira. - Remélem nem bánja, ha a társaságomban kell utaznia. Ígérem nem fogom zavarni – nevet fel, majd belép a fülkébe, lehúzva kabátján a cipzárt, hiszen a vonat jól fűtött helységében rögtön kimelegszik. Mikor helyet foglal, akkor fut át agyán a gondolat, hogy valószínűleg pont ezalatt az ablak alatt történt a (külső szemlélőnek talán barátinál szorosabb viszonyról árulkodó) búcsúzkodása Félixtől. Osztrovszky pedig ha már akkor is itt ült, minden bizonnyal végignézte. Maga sem tudja mire vélni, hogy ez a gondolat miért tölti el kínos kellemetlenséggel. Táskáját maga mellé húzva pillant főnöke arcába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Még a bejáratban állva beleborzong a férfi pillantásába, sajátját elkapva gyorsan becsukja maga mögött az ajtót. Egy pár másodpercig háttal áll a másiknak, a kilincsbe kapaszkodva vesz egy mély levegőt. Olyannyira megszokta az utóbbi időben az Osztrovszkyn eluralkodó jó hangulatot, vagy legalábbis elviselhetőt, hogy el is felejtette milyen mérhetetlenül hideg és morcos tud lenni ez az ember. Továbbmehettem volna köszönés nélkül is... Azt kellett volna tennem... Ám a szőke – aki most ezúttal amúgy barna – túl jó nevelést kapott, így kénytelen volt üdvözölni az ismerőst. De vajon tényleg csak a jó nevelés kényszere vezette ehhez a fülkéhez? Tényleg csak emiatt lépett be? Nem tagadhatja le maga előtt, hogy igenis kedveli Konstantin társaságát.
Leereszkedve a helyére igyekszik kiigazodni az idősödő arcon. Szemöldökét összeráncolja, majd csak megázva a fejét inkább elkezdi rendezgetni a holmiját. Felakasztja a kabátot, leveszi a sálat. Helyet foglal és ő is csendes némaságba süllyedve figyeli az elsuhanó tájat. Most egészen olyan, mintha a férfi női tükörképe lenne, önkéntelenül vette fel ugyanazt a testhelyzetet. Igyekszik nyugodtan mutatkozni, de agyában kattogva váltják egymást a kérdések. Nem ért semmit; úgy érzi visszatértek oda, ahonnan elkezdték. Osztrovszky alig mond valamit, ő meg értetlenkedve áll a hangulatingadozásai előtt. Mennyire más ez most, mint a múltkor, mikor a vodka oldotta hangulatban nevettek a kis konyhában. Az emlék hatására mosoly költözik ajkaira. Végül úgy dönt, hogy Konstantin szótlansága csak azért sem fogja megakadályozni abban, hogy érdeklődjön.
- És mi járatban volt a fővárosban? - Próbálja megtörni a morcos hallgatás jegét, habár jó pár hónappal ezelőtt a reakciója valószínűleg hasonlóan a sértődött némaságba mélyedés lett volna. Ám ezúttal (is) makacs; nem enged, annak sem, hogy a másik rossz hangulata befolyásolja, így kékjeivel egyre csak a férfi arcát fürkészi, ezúttal is igyekezve mögé látni. Karolina múltkori, árulkodó karikái a szemei alatt mostanra szépen kisimultak, a levitás egész megjelenése kipihentségről árulkodik. Persze Félixet végigrángatta a városon, de az mégiscsak pihentetőbb, mint egy helyben ülni és aktákat nyálazni. A választ várva pakolja keresztbe jobb bokáját a balon, úgy ahogy szoknyában szokás, bár legszívesebben kényelmesen elterülne, ám erre most nincs lehetősége. Kisimít egy ráncot a bordó anyagon, ahogy kiegészíti a kérdést halványan elmosolyodva. - Netán valami hivatali ügy? Vagy más? - A férfi tudhatja, hogy a mestertanoncot érdekli a szakma, mesélhet róla.
És eldöntötte, hogy ha beleszakad akkor is ki fogja deríteni, mi lehet a másik borús hangulatának oka. Legszívesebben változtatna is rajta, mert... mert szereti boldognak látni. Nem igazán foglalkoztatja őt mások boldogsága, de Konstantin.. valahogy az ő nevetésétől, mosolyától ő is derűsebb színben látja a világot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ismeri már annyira a másikat, hogy tudja, Konstantin érzékel mindent, amit a lány csinál. De ő csak tesz-vesz tovább, míg végre kényelmesen elhelyezkedik. Csak egy üvegtükörképnyi villanásban találkoznak kékjei a férfi szemeivel, mégis az az egy pillantás is forró fizikai reakciókat vált ki a levitásban. Ergo a szíve hevesebb dobogásba kezd. Még akkor is, ha az a pillantás semmi jóról nem árulkodott.
Osztrovszky szavai jéghideg pengeként fúródnak lelkébe. Nem kell beszélgetnünk. Arcára a harag festi a pírt, amint tudatosul benne, hogy a másik ezzel az egy mondattal lerombolta az előbbi szilárd elhatározását, miszerint nem fogja hangulatát befolyásolni a hivatalnok.
- Igaz. Végül is viselkedhetünk úgy, mint az idegenek, és még órákig bámulhatunk ki némán az ablakon. Kézenfekvő lenne ezt tenni – visszavágásának ironikus élén meg sem próbál tompítani. Mégis mit gondol? Hogy majd kénye kedve szerint, mikor úgy tetszik neki, kedves, mikor meg úgy, akkor elutasítóan rideg? Ő nem egy játékbaba, akivel ilyet megtehet. Legalább valami magyarázatot adna. Holott az is igaz, hogy nem tartozik a nőnek semmiféle magyarázattal. A férfi feszültsége átragad rá is, és dacosan fonja maga előtt keresztbe karjait.
- Ennek igazán örülök. Jó látni, hogy megáll a lábán nélkülem is – egy erőltetett, kissé gúnyos mosoly is megfér még, holott a szívébe kesernyésen mar bele a tudat, hogy Osztrovszky éppen azt közölte vele: nincs rá szüksége. A múltkori után azt hitte ő különleges, ő valamiért más mint a többi gyakornok, és most kiderül, hogy pont olyan átlagos, mint ami ellen legutóbb még a férfi is tiltakozott. Az iménti felismerés csalódottsága átsuhan az arcán, hiába próbálja elrejteni.
Az egészben leginkább az bosszantja, hogy pár perccel ezelőtti jókedvét a másik úgy fújta el néhány szavával, mintha nyoma sem lett volna a remek hétvégéjének. Na meg az is, hogy Konstantin jelenlétében, mintha nem tudna igazán uralkodni magán. Idegesíti, hogy ilyen gyerekes, mondhatni kislányosan dacos viselkedést vált ki belőle, amin magában valószínűleg jól szórakozik. Feltűnik neki, hogy tulajdonképpen nem kapott választ a kérdésére, és ez az ignorálás megint csak rosszul esik a levitásnak. Végül felteszi a kérdést, ami leglogikusabbnak tűnik jelen helyzetben, habár erősen húzódozik tőle és tart a választól.
- Szeretne egyedül utazni? Kereshetek egy másik fülkét - hangja jóval lágyabb, mint korábban, a mondat végére azonban elcsuklik. Nyel egyet. Ez a helyes, ez a felnőtt viselkedés. Ha Osztrovszky nyilvánvalóan nem vágyik a társaságára, akkor van benne annyi, hogy éretten viselkedve magára hagyja. Még akkor is, ha ez ellen minden porcikája sikítva tiltakozik. Ő itt akar maradni. Kutakodó kékjeit a férfi szürkés szemeibe fúrja, ha nem tekintett el másfele. Mozdulatlanul figyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A hirtelenjében kimondott, felelőtlen szavak döbbenetre találnak. Karolina halványan érzékeli a férfi reakcióját, érzi a feszültséget, az elfojtást, ám nincs igazán tudatában annak, hogy ezúttal túl messzire ment. Ez csak akkor koppan le agyában, mikor Osztrovszky felcsattan. Riadtan rezzen össze a reakcióra, mint egy tág szemű őzike. Ajkait összepréselve ébred rá, hogy iménti viselkedése kritikán aluli volt. Mintha nem is ő lett volna... Holott még mindig úgy gondolja, szavai mögött igenis rejtőzött némi igazság, ám ez a megfogalmazás, a stílus nem elfogadható a hivatalnokkal szemben. A szégyen kellemetlen érzése kezd szétáradni ereiben, beterítve egész mivoltát.
- Én... Bocsánat – akadozó, halk szavú, ám érthető sajnálkozás hagyja el elvértelenedő ajkait. Nem bír a férfi szemébe, arcába nézni, ölébe ejtett kezeinek beszél. - Elnézést kérek az iménti viselkedésemért. Megértettem – bólintással nyomatékosít, de még mindig nem néz fel. Hangja immár egy leheletnyit határozottabb. Tisztán látja, hogy itt és most átlépett egy határt, amit nem kellett volna. Soha nem akarja hallani Osztrovszkyt ismét így beszélni vele. Úgy érzi csalódást okozott neki. Annak az embernek, akinek mindeddig olyannyira meg akart felelni. Akire felnéz, és jól esik neki az elismerése. És most itt hirtelen jött forrongó felindulásból lerombolt minden eddig felépített képet. De ő is csak ember. Nem tökéletes. Érzésekkel, hibákkal, mint mindenki más.
Valahol titkon abban reménykedett, hogy Konstantin a kérdésére megenyhülve azt válaszolja: maradjon csak. De ismét keserű késként fúródnak szívébe a szavak, amik közlik, hogy már egy légtérben sem kíván vele lenni. Nagyot nyelve pillant fel félénken, ám fürkésző kékjei ismét csak az elutasító elfordulással találkoznak. Igyekszik úrrá lenni az arcát elöntő szégyenpíron, de mindhiába. Habár a férfi érthetően közölte mit kíván, a levitás még habozik egy kicsit, nem bír mozdulni, olyan, mintha odafagyott volna. Csak a vonat zakatolása hallatszik a feszült csendben. Aztán nagy sokára erőt vesz magán, kabátját karjára akasztva áll fel, hogy megkapaszkodva a rázkódó vonaton vállára vegye táskáját is. Szótlanul jut el a fülke ajtójáig, hogy azt kinyitva még megtorpanjon. Pár pillanat gondolkodás után végül csak megrázza a fejét, és behúzza maga mögött a fülke ajtaját. Jobb, ha most nem mondd már többet. Konstantin már csak a tompán koppanó távolodó lépteket hallhatja, amint Karolina szabad hely után néz.

* * *

Mikor a vonat begördül Bogolyfalvára, szótlanul, körbepillantás nélkül veszi sietős lépteit a kastély felé. Reméli, hogy ha a héten megjelenik a hivatalban, Osztrovszky azért nem vágja ki. Pár órával ezelőtti kedélyes hangulatának immár nyoma sincsen. A szeme sarkában mintha egy könnycsepp csillanna, de lehetséges, hogy csak a fény játéka az egész...