Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A lány rohant ahogy csak a lábai bírták. Mér éppen azon járt a fejem, hogy megdicsérem ha végre megáll, amikor újra eltűnt a szemem elől. Szitkozódva néztem körbe vajon merre is mehetett. Arra vettem az irányt amerre sejtettem és nemsokára ráleltem a nyöszörgő, lihegő és földre rogyott lányra. Nem mentem közelebb, adtam neki néhány percet, hogy összekaparja magát. Sejtéseim szerint a pia és az átkozódás tett be neki, de ki tudná ezt jobban megmondani mint ő maga. Idővel kezdett alábbhagyni a hisztije és a levegőért való kapkodása, de még vártam egy kicsit. Türelmes ember vagyok, ez az egyik jó tulajdonságom a kevéske közül ami van. Na persze ha nem vesszük figyelembe azt, hogy olykor bedühödöm... Elindultam felé kicsit sem sietve, adva neki még egy kis időt a lehiggadásra, ám olyan hirtelen pattant fel, hogy elgondolkodtam rajta hogyan nem esett el annyi pohár pia után. Talán az éjszakai levegő tehetett róla, vagy csak szimplán erősebb a csajszi mint eddig azt hittem. Nem tudtam eldönteni, habár nem ez volt az ami a legjobban foglalkoztatott vele kapcsolatban. Ugyan a fényviszonyok nem voltak kedvezőek, de azért ki tudtam venni a félelmet a tekintetében. Kellet pár másodperc míg rájöjjek, hogy nem sokat lát belőlem, így nem tudja ki is vagyok.
- Csak én vagyok, ne parázz. - közlöm vele és közelebb sétálok szemrevételezve őt. Nem láttam hogy baj lenne vele, habár a pia miatt a tekintete eléggé olyan volt, mint aki szellemet látott, de én ijesztettem meg,tehát nem tehetett róla.
- Ugye nem tervezel tovább futni. Nem mintha nem élvezném az éjszakai kiruccanásunkat, de azért igazán jó lenne ha nem kellene végigfutnom az egész környéket miattad. - Na hát szuper volt, sikerült belekötnöm. Gondolatban megtapsoltam magam, de azért nem örültem a kialakult helyzetnek. Bár vissza lehetne szívni az efféle megnyilvánulásaimat.
- Figyelj.. csak próbállak megvédeni. - térek rá egy másik témára, habár számítok egy kelletlen hisztire tőle az előbbiek miatt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mély lélegzetet veszek, várok a lányra hogy felismerjen. Ahogy azt sejtettem, vagyis sejteni véltem egy gúnyos mondat hagyja el a száját.
- Legalább nem a szőke akit rendesen helyben hagytál. - vágok vissza, habár én nem gúnyosan, inkább tárgyilagosan közlöm vele az alapvető tényt. Tényleg utánunk jöhetett volna az a három balfék, szóval ebben igazam volt akár kiakad rajta, akár nem. Arra hogy meg akarom védeni elég hisztérikusan reagált, szinte láttam magam előtt hogy ez nem lesz könnyű menet, ráadásul még nagyon az elején vagyunk. Ahogy sejtettem Szira vállba vágott amit meg is éreztem ám nem mutattam jelét, nem viszonoztam. Nem fogok megütni egy lányt, pláne nem őt.
- Elég volt? - érdeklődöm továbbra sem mozdulva, csak nézve rá semleges arckifejezéssel. Vele ellentétben én nem fogok kiabálni, hisztérikusan üvölteni és gyűlölettől lángoló tekintettel meredni rá. Végighallgattam amit mondott és nem mozdultam el, pedig lehet jobb ötlet lett volna, viszont nem fogok elmenekülni a lány haragja elől...
- Nem képzelem magam a testőrödnek, bármennyire helyesnek találod is a kifejezést. Nem követlek mindenhová és nem fogadok el parancsokat sem tőled, sem mástól ezt jól vésd az eszedbe... - mondom nyugodt hangsúllyal, szinte úgy mintha valami kellemes kis csevegést folytatnánk, nem pedig vitatkoznánk. Vagyis... nem vitatkozunk. Ahhoz két ember kell és én ebben nem veszek részt. - A jogokról pedig... akár tetszik akár nem a testvérem vagy. Pontosabban a mostohatestvérem. Ami pedig az otthagyásodat illeti semmit sem tudsz! Ne ítélj el úgy, hogy nem tudod mi van emögött! - most először lehetett némi dühöt felfedezni a hangomban, a véleményem szerint jogosan. - Hogy mi bajom?! - idegesen túrtam a hajamba némileg megemelkedett hangszínnel párosítva a mondandóm. - Jézusom Szira, vedd már észre magad! - mély sóhaj hagyja el az ajkamat, majd ellépek a közeléből. Nem fogok elfutni, nem hagyom magára. Csupán várom a következő kirohanását a lánynak, mivel ismerem már annyira, hogy tudjam ennyivel nem vagyok képes hatni rá. Olyan makacs mint egy öszvér, sőt le is körözi azt a szegény állatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szira kitörései megszokottak voltak számomra, a négy év leforgása alatt már nagyjából mindent láttam tőle. Nem zavartattam magam a rám utalás miatt, hidegen hagyott. Nem tehettem róla, hogy lehetetlen alakokkal kezd ki, hiába is érte el a tizenhetedik életévét még mindig gyermek gondolkodással rendelkezik az én szememben. Persze ő valami olyasmire gondolhat hogy mennyire akadályozom a szórakozás és a bulizás szempontjából, vagy az is megeshet hogy éppen melegebb éghajlatokra kíván... Egy kissé szórakoztató volt a helyzet, de ez nem látszott rajtam, inkább magamban tartottam az efféle véleményemet. Mondanám a magamét ám a szavamba vág, viszont nem zavar össze vele, meghallgatom. Pontosan tudom mit és hogyan fogok elmondani, ahogy mindig. Nem tud összezavarni, kettőnk közül nekem higgadtabb a stílusom, ő inkább afféle hirtelen haragú leányzó. A nevemen szólított, így a gondolataim elsöpörve valahova hátra a fejemben érdeklődve mégis semlegesen figyelem őt. Az utolsó szavai olyanok akár egy pofon, épp olyan fájdalmasak, habár nem mutatom jelét annak, hogy megsértett. Nem szokásom az efféle megnyilvánulás. Csupán egy kissé megfeszülnek az izmaim, éppen egy hangyányit és várok. Tudom, még nem fejezte be a mondandóját, tehát nem állok neki vitába szállni vele, sőt az előbbieket valószínűleg hagyni fogom, tudom hogy rá fogom hagyni hogy pontosabb legyek. Már ezerszer próbáltam elmagyarázni neki, de őméltósága képtelen hinni nekem ami sértő, de nem hibáztatom, tele beszélték a fejét ostobaságokkal. Mikor hozzáteszi hogy ő már nem egy kilenc éves kislány elmosolyodom, habár ez nem egy meleg és barátságos mosoly.
- Tudod... - mondom és újra semleges, komoly az arcom. - Ha így viselkedsz akkor örülj ha kilencnek nézlek. - mondom hűvösebben mint terveztem, de a sértés, mármint az amelyik olyan volt akár egy pofon még mindig fájt. Ugyan külsőleg nem mutattam sok jelét, de ő az egyetlen aki képes megbántani úgy isten igazából és most össze is jött neki... Mondjuk hamar feladom a gyermeteg sértettségem, de azért ennek nyoma marad, ott mélyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Olykor még én is hibázhatok... Erre akkor jöttem rá, mikor kimondtam azokat a szavakat. Szinte rögtön tudtam mire számíthatok a lánytól, nem kellett kivárnom míg felpattanjon a hintából és láthassam ahogy felém igyekezik azzal a szándékkal, hogy egy isteneset odavágjon nekem. Nem léptem hátra mikor belelépett a magánszférámba, hagytam. Lepillantottam rá, vártam a pofont, ám ehelyett egyetlen szó hagyta el az ajkát, amelytől megfeszült minden izmom. A pofon egy pillanatnyi csípő érzés, majd a jól megérdemelt bizsergés, semmi több. Minden ereje benne volt, vagy legalábbis a nagy része, mert vissza kellett fordítanom a fejem, hogy rápillantsak. Tényleg eléggé mérges volt, láttam rajta. Szira folyamatosan olyan, akár egy bármikor robbanó bomba amivel óvatosan kell bánni. Sajnos nekem ez olykor nem jön össze, sőt mint most is, megint sikerült magamra haragítanom, ám ezúttal elég rendesen. Elsőre nem is tudtam mit mondjak, inkább a bizsergő érzésre összpontosítottam az arcom azon felén, ahol a lány keze találkozott vele. Nem kaptam oda a kezem, nem láttam neki üvöltözni a lánnyal, csupán higgadtan néztem rá, várva. A pofon nyomán valami megmagyarázhatatlan okból éles fájdalmat éreztem a szívemtől nem messze, habár nem tudtam hova tenni. Úgy köszöntöttem ezt az érzést, mint régi cimborámat, hiszen az is volt. Már nagyon rég éreztem bűntudatot bármi miatt is amit teszek, de most jelen volt amellett a fájdalmas nyilallás mellett, amelyet a szavai okoztak. A bűntudatot hamar elsöpörtem mélyre magamban, ám a szavainak a hatását már nehezebb volt leküzdenem, de helytálltam. Majdnem olyan nehéz volt, mint feldolgoznom azt, hogy akkor... azon a bizonyos napon elküldtek. Mély lélegzetet veszek, érzem ahogy a tüdőm megtelik a hideg éjszakai levegővel, majd lassan ki is fújom azt, a lány tekintetét kutatva.
- Rendben van. - ez a két szó volt az, amelyet ebben a helyzetben ki tudtam hozni magamból. Így nem mondtak semmit, de a tekintetem sem segíthetett ennek a rejtélyes kijelentésnek a megoldásába, így a lány segítségére siettem. - Ha számodra a jelenlétem ennyire derogál... békén hagylak. - elfordulok tőle, ellépek zsebre vágva a kezem és az éjszakai égboltot figyelem. A pofonra emlékeztető érzés halványul, de a szavainak súlya ott lebeg közöttünk, biztos vagyok benne. Nem kérek bocsánatot azért amit tettem, nem állok le könyörögni azért, hogy bocsásson meg. Eleget könyörögtem azoknak, akiket egykor a szüleimnek neveztem. Még egyszer nem követem el ezt a hibát...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Gyűlölöm az esőt habár ez az idő hasonlít talán a legjobban hozzám. Borús, olykor vad és veszélyes ha viharrá alakul. Mondjuk nem igazán ez volt az egész lényege, inkább az, hogy most jobban örültem volna egy kiadós és eget rengető viharnak. Késésben voltam egy olyan találkáról amin talán az én és talán az ő jövője is múlhat... Eléggé lelombozó, de nem baj. Meg akartam vele beszélni ezt, de nem hittem, hogy az állomáson állva kell majd ezt megtennem miközben bármelyik átkozott pillanatban befuthat a vonat és ő meg lelép. A dolog egyik oldaláról nézve megértettem amit csinál és csodálkoztam, hogy megkért erre ám a másik oldalam legszívesebben fogta volna és visszacibálja a kastélyba ezt a bugyuta lányt. Komolyan azt hiszi hagynám csak úgy lelépni... Mégis mit képzel ez magáról?! Na és én?... Sóhajtva fordultam le az egyik sarkon és nem törődtem a szemembe hulló tincsekkel sem pedig azzal hogy sikeresen bőrig áztam. Nem nagyon tudott érdekelni és később sem fog. Pár perc kocogás után ki is értem az állomásra és kiszúrtam a lányt aki éppen dohányzott. Ugyan nem láthatta, de egy pillanatra rosszalló szemekkel méregettem, ám hamarosan magamra öltöttem azt a nemtörődöm kifejezést amivel mindenki felé fordulok. Odasétálva hozzá éppen annyira távol álltam meg tőle, hogy ne legyen zavaró.
- Beszélnünk kell... - halkan szólaltam meg, majd vettem egy mély lélegzetet. Az eső még nagyobb cseppekben hullott alá, de már sejtettem hogy nemsokára eláll majd, idővel... Közöttünk azonban most egy másféle vihar tombolt, egy ennél sokkal bonyolultabb dolog ami miatt eljöttem ide hozzá. - Sajnálom amit az erkélyen mondtam neked. Nem gondoltam át de elvakított a lehetősége annak hogy mást szeretsz.. - Úgy ejtettem ki ezeket a szavakat mintha már egy ideje ezt gyakoroltam volna, de nem így volt. Komolyan gondoltam ezt, de volt egy olyan sejtésem ez nem lenne elég neki. Valahogy... Nem csak ezt kellene mondanom, ám az a szó amire itt szükség lenne csak nem jött. Nem könyörögtem neki a bocsánatáért, nem voltam ilyen srác.. De ezt tudnia kellett... Viszont azt is, hogy ha tényleg szerelmes lenne és az a fiú nem én lennék akkor nem állnék az útjába. Tisztában voltam vele mennyire bonyolult eset vagyok. Nem meglepő hogy nincs sok barát a baráti körömben. Na meg... Sosem voltam az a leborulós, romantikus és az efféle rózsaszín nyálas dolgok híve amiket szeretnek a nők. Egy dolgot azonban tudtam... Nem hittem. hogy képes lennék mást úgy szeretni, mint ezt a virágos esernyőt szorongató, fekete magassarkúban ácsorgó lányt.
- Ha most felteszlek a vonatra.... Visszajönnél még? - kérdeztem zavartan pillantva rá, hogy aztán ráncolva a homlokom a közeledő vonat felé fordíthassam a fejem. Úgy éreztem ha most elengedem akkor összeomlik bennem valami... de volt egy olyan érzésem, hogy benne is. Reméltem ez nem csak egy ábránd amit magamban dédelgetek, hogy aztán majd elengedve őt eleméssze azt a maradék emberi érzelmet amit ki tudok mutatni a világ felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Végighallgattam a lányt és tudtam már az elején, hogy azzal fog jönni amit semmiképp sem akartam volna tőle hallani... „Maradjunk barátok” Ez a két szó.. Fájdalmas, olyan volt mintha kitépett volna belőlem valamit. Nem mutattam jelét, nem álltam le vitatkozni, nem álltam le könyörögni, kérlelni és még csak jelét sem mutattam ennek a fájdalomnak amit most éreztem. Talán akkor éreztem utoljára ezt mikor elvittek tőle... Talán akkor fájt utoljára valami ennyire, de most nem. Nem fogok egyetlen átkozott könnycseppet sem pazarolni erre az érzésre. Inkább ott bent haljon meg valami, mintsem szétessek, darabjaimra hulljak, hogy aztán újra a sáros földről kaparjam fel magam amiből már egyszer sikerült. Közel volt az a szakadék... talán most éreztem igazán közelinek, zavarónak. Tudtam, hogy alig választ el tőle valami és mégsem féltem, kész lettem volna arra hogy feladjam ezt a kevéske kis emberi érzést magamban végre azért hogy ne kelljen újra és újra olyanoktól elszenvednek ezeket az időzőjeles késdöféseket a szívembe akik fontosak nekem. Alig tűnt fel hogy Szira távozni készül... Nem igazán voltam azok után szellemileg jelen hogy kimondta ezt a két szót, de igyekeztem, mindhiába. Csak az lepett meg mikor megölelt, ám ez olyan volt akár halottnak a csók. Csak jobban szétszabott bennem mindent amit éreztem iránta, olyan volt mintha most adta volna meg az utolsó szúrást ahhoz hogy biztosan a halálba lökjön. Zavart pillantással tekintettem utána, majd halkan motyogtam.
- Szia... - ezzel sarkon fordultam és csak azt tettem amit akkor, azon a napon. Elfutottam, pontosabban menekültem az érzéseim elől, de tudtam. Hiába is futok, hiába is megyek messzire ezek megtalálnak. Hogy miért? Mert bennem vannak....