Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Eseménydús. Leginkább így tudnám jellemezni az elmúlt két napot, amit az ország határain kívül töltöttem, vagyis, töltöttünk. Már tegnap kora délután elmentünk Jeremyvel, és ma kora délután értünk vissza. Az éjszaka őrület volt, tökéletesebb, mint bármelyik filmben. Sok minden történt, de a legszembetűnőbb változás mégiscsak a hajam volt, hiszen hosszú hajjal mentem el, de röviddel jöttem vissza. Úgy gondoltam, hogy az őrületbe ez bőven belefér, bár furcsa volt, még mindig nem szoktam meg, de tetszett a változás, úgy éreztem, hogy muszáj. Egészen eddig Lexiéknél voltunk, nem csináltunk semmit, csak lógtunk, pihentünk és nevettünk na meg persze Noellel játszottunk. A tündéri, szőke kis herceg azonnal belopta magát a szívembe, bár furcsa volt, de az egész annyira természetesen jött, mint ahogy az egész találkozás velük. Féltem tőle, hogy vajon mit fognak szólni hozzám, de utóbb kiderült, hogy az egész alaptalan, gyerekes félelem volt. Szerethetőek voltak, az ember könnyűnek érezte magát a társaságukban. Aztán hét óra körül úgy éreztem, most már ideje lesz őket egyedül hagyni, mégiscsak egy család voltak, ahová Jeremy is tartozott, és megérdemelték, hogy együtt töltsék az év első napjának utolsó óráit.
Vissza kellett volna mennem a kastélyban, ahogy mondtam, de mégis inkább a faluban bolyongtam. Tudtam az okát, nem volt nehéz kitalálni, valami hiányzott, jobban mondva valaki. Utáltam magamat érte, meg kellett volna elégednem volna azzal ami körbevett, mégsem tudtam. Összébb húztam magamon a meleg pulóvert, összefűztem magam előtt a kezeimet és egy pillanatra megálltam, hogy körbe nézzek. A téren voltam, néhány bátrabb emberem kívül senki nem járkált kint, szinte teljesen üres volt a tér. Mérgesen fújtam egyet, majd a legközelebbi pad felé vettem az irányt, amire vetült némi fény. Nem tétováztam, felültem a támlára és megtámaszkodtam magam mellett, miközben összepréselve a számat bámultam előre, a gondolataim pedig csapongtak, azt hittem felrobban a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valami nem hagyott nyugodni. Valami, ami ott volt, de mégis kellően távol volt, nem tudtam elkapni. A gondolat, ami kikészítette a lelkemet, fájt, égetett. Átfutott az agyamon, hogy talán rosszul döntöttem, de ez a megállapítás így helytelen volt. A dolog nem fekete-fehér volt, ennél sokkal bonyolultabb volt az egész, nem lehetett félresöpörni, de nem volt rá megoldás. Igyekeztem az utóbbi napokban félretenni, de egyre csak bekúszott a lelki szemeim elé a pillantása. Nem tudnám már visszaidézni, hogy vajon haragos volt-e, csalódott, vagy szomorú, talán mind, talán egyik sem. Azt viszont tudtam, hogy nálam hiányzott valami, nem volt kerek. Ha nem haraggal és csalódottsággal váltunk volna el, akkor ez az érzés semmis lenne. Először reménykedtem benne, hogy majd elmúlik, vagy legalább tompul a hiánya, de nem így történt. Egyelőre még nem voltam kész arra, hogy elengedjem, elhamarkodottan döntöttem. Tudtam, hogy egyszer majd el kell, egyszer majd éve lesz, de ennek még nem volt itt az ideje. Én pedig ellöktem magamtól, pedig erre egyáltalán nem volt szükség, épp csak erre nem jöttem rá.
Miközben végiggondoltam, egészen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok, nem fáztam, nem éreztem semmit, de mikor visszatértem a testembe az ujjaim megmozdultak és abban a pillanatban elfogott az érzés. Valaki figyel. Valamiért mindig megéreztem, hogyha ő néz, másnál ezt egyáltalán nem vettem észre, nem tudatos volt, nem akartam így, csak egy érzés volt, ami elfogott. A szívem meglódult tőle és kirázott a hideg. Így történt ez most is, összevontam a szemöldökömet és körbepillantottam. A látási viszonyok igencsak korlátoztak, de nagy sokára kiszúrtam egy alakot, felé fordultam az egész testemmel, kicsit begörnyedtem igyekeztem bűnbánó lenni, de fogalmam sem volt, hogy kell csinálni. Mindenesetre nem akartam elutasító lenni, nem akartam, hogy azt higgye, hogy nem jöhet hozzám közelebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tudom mit miért teszek, főleg nem akkor amikor Vele vagyok. Mindig úgy képzeltem el, hogy amikor vele vagyok akkor az egy egészen más világ. Ott csak ketten vagyunk, egy buborékban és minden amit egyébként magunkkal cipelünk, az kint marad. De most nem érzem ezt. Nem tudom mit miért teszek, még mindig ugyanolyan bizonytalan vagyok, de megbántam, hogy olyan elutasító voltam vele. Úgy érzem, hogy meg kellett volna osztanom vele a kételyeimet, nem pedig eltaszítani. Helyette azonban szimplán csak ellöktem őt. Jellemző volt rám ez, de bántani egyáltalán nem akartam, mégis így sikerült. És ez nem fog elmúlni egy mosolytól, vagy néhány kedves szótól. Úgy éreztem, hogy minden amit felépítettünk, az hirtelen semmivé vált.
- Szia Adam.
Köszönök neki vissza csendesen, de tudtam, hogy megfogja hallani. Nem sietettem, nem hívtam magamhoz, azt akartam, hogy ő jöjjön magától, ha megadja nekünk az esélyt. Nem kényszerítettem volna rá, megértettem volna, ha hátat fordít és elmegy. Talán fájt volna, talán egyszerűbb lett volna. De mégis idejött hozzám, amint kimondtam a nevét, már itt is volt. Örültem neki, egy pillanatra még el is mosolyodtam, de az egész tovatűnt, akkor sem bújt elő, amikor megdicsérte a hajamat. Abban a pillanatban a hajamhoz kaptam és zavartan végigsimítottam rajta.
- Köszönöm, hirtelen ötlet volt.
Szabadkozom. Talán azért, mert tudtam, hogy szerette a hajamat. Tetszeni akartam lenni, ez nem titkolt szándékom volt. Lesütöttem a szememet, nem bírtam állni a tekintetét, ahogy nézett engem, a kék szemével, égetett. Nem tudtam mit mondhatnék, vagy mit kellene mondanom, így hát csöndben maradtam. Ott ültem előtte, lesütött szemmel görnyedt háttal, kapaszkodva magam mellett a pad támlájába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem néztem rá, képtelen voltam. Nem a tekintete zavart, nem azért nem bírtam ránézni, amiért az emberek többsége. A többi emberrel ellentétben, legalábbis azokkal akiket ő leírt nekem. Nem félek tőle, soha nem is féltem, már az első pillanatban sem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem félelem, de a távolságtartás már az első pillanatban sem volt köztünk meghatározó tényező. Én közeledtem hozzá, aztán hagytam, hogy ő közeledjen, nem löktem, nem akartam távolodni. Tudtam mi ő, tudtam, hogy mit akar, mégsem tétováztam egy percig sem azon, hogy megadjam neki. Cserébe megkaptam tőle a figyelmét, a kedvességét, a zárkózott törődést. Ez elég is volt, egy darabig legalábbis. Most azonban egy egészen más irányba egy egész más ember iránt kezdek érezni olyasmit, amit nem tudok összeegyeztetni a kettőnk viszonyával. Legalábbis akkor nem tudtam. Mindkettőjük egészen más volt, mást jelentett és rájöttem, hogy önző módon mindkettőt szeretném, legalább még egy picit.
- Nem tudom, mit akarok.
Zavartan nézegettem a cipőm orrát, majd köhintve felpillantottam a mellettem ülő férfira. Annyira különleges volt, annyira...fontos. Nem értettem miért, nem tudtam, hogy csinálta, hogyan érte el. Nem vagyok az a típus, aki bárkitől is függ, akinek szüksége volt valakire, csak azért, hogy legyen. Most sem erről volt szó, vagy legalábbis nem ebben a nyers valójában. Szerettem a közelében lenni, szerettem nézni, ahogy elidőzik rajtam a tekintete, ahogy közel húz magához, a hideg kirázott már a puszta gondolattól is.
- Nem érkezett még el annak az ideje, hogy elengedjelek.
Rossz volt, hogy ő fontosabb volt nekem, mint én neki. Ezekről a dolgokról sosem volt konkrétan szó, inkább csak érintettük, utaltunk rá. De éreztem, hogy ez lehet az érzés, és ez bántott, mert igenis fontos akartam lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Türelmesen vártam a válaszra, nem tehettem mást. Nem követelőzhettem, a hiszti és társai tőlem távol álltak, így tökéletesen tettetett nyugalommal vártam, hogy történjen valami. Szerettem volna ha mond valamit és nem csak azért mert hallani akartam a hangját, hanem szükségem volt valami biztatásra. Tudni akartam, hogy jót teszek ezzel, nem csak magamnak, hanem neki is. Aztán amikor rám adta a kabátját, elmosolyodtam és összehúzta magamon, rögtön megcsapott az illata, ami szinte fejbe kólintott, rögtön elfogott a vágy, hogy hozzá bújjak. Nem láttam jelét annak, hogy ellenezné a dolgot, vagy elhúzódna, így közelebb húzódtam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejemet. Szükségem volt néhány percre, míg tényleg realizáltam magamban, hogy helyrebillent a világ amit tönkretettem, bár tudtam, hogy bennem mindig is lesz egy törés, egy törés amiért elutasítottam, még mindig láttam magam előtt, ahogy elhúzódtam tőle. Bárcsak visszalehetne forgatni az időt! Akkor máshogy csináltam volna. Akkor is elmondtam volna neki a dolgot, csak nem így, hanem sokkal egyenesebben.
- Hm...Jeremy elvitt Párizsba. Egész éjjel buliztunk, táncoltunk, hülyültünk. Nagyon jó volt.
Nem volt bennem félsz ezzel kapcsolatban. Tudtam, hogy elmondhatom neki, mert most már tudom, hogy ez nem változtat kettőnk kapcsolatán, hogy nem esik neki rosszul. Bár furcsa erről beszélni, nincs megszokva.
- Végre táncolhattam, nagyon jó volt.
Halkan felnevettem, mert az emlék nagyon intenzív, hallom a fülemben a zenét, a villódzó fényeket a szemem előtt, hiszen alig pár órája történt. Én viszont nem kérdezek vissza, ennek pedig egyszerű oka van. Zavarna ha a szájából hallanám amit amúgy is tudok én vele ellentétben igenis féltékeny vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tényleg csodálatos volt, a maga nemében egészen egyedülálló élmény. Amíg otthon éltem, soha nem tehettem volna meg, hogy csak úgy elmegyek egy másik országba. A szüleim elég erősen fogtak, főleg az édesapám aki folyton aggódott értem, akkor is, ha a szomszédba mentem. Természetesen erről a kis kiruccanásról egyikük sem tudott, ebben a világban már nagykorú vagyok, ergo azt csinálok, amit jónak látok. Persze, ha megtudnák biztos kiakadnának, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy büntetésből hazaparancsolnának az engedetlenségemért, de nem tervezem, hogy közlöm velük.
Egész otthonosan érzem magamat a karjában, főleg, miután ő is hozzámér, az elégedettség meleg szikraként fut végig a gerincemen és kezdi bennem felolvasztani a miatta emelt gátakat.
- Megnéztél volna?
Kérdezem tettetett felháborodással de a hangom nevet, ahogy a szemeim is. Próbálom odaképzelni a helyre ahol voltunk, de nem tudom és ez a tény valamiért szórakoztat. Annyira kontrasztban áll Adam mindennel, amit a napokban átéltem, talán azért, mert soha nem láttam társaságban. Amikor együtt vagyunk, akkor mindig csak ketten vagyunk és ez így jó.
- Háát...
Köhintek egyet, mintha csak zavarban lennék, pedig igazából csak kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciója. Nem mondtam el neki, de csak azért, mert ez soha nem került közöttünk szóba, csak úgy benyögni meg igen furcsa lett volna. De ha már úgyis több ember tudja, akkor ő miért ne tudhatná? Felesleges ebből ügyet csinálni, csak az édesanyám azt tanácsolta, ne ez legyen az, amivel kezdek, mert az embereket itt esetleg félreérhetik.
- Nem. Nem vagyok az ugrálás híve. Utálom ha izzadt, ittas fiatalok nyomulnak nekem, az nem én stílusom. Hastáncolok, idestova 12 éve.
Felpillantok rá, kíváncsi vagyok, vajon hogy fog erre reagálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem mintha annak ne lenne meg a maga hangulata annak, amikor a tömegben ugrálsz, lüktet a zene, a fények pedig meg-meg villannak. Tegnap is ezt csináltuk, vagyis ezt is. Nincs ezzel semmi gond, csak én többre értékelem azt, amikor a szemek csak rám szegeződnek, miközben táncolok. Talán közönségesen hangzik, felszínesen és beképzelten, de hát ez vagyok én és ezt ő is pontosan tudja. Szomjazom a figyelmet, de az a szerencsém, hogy én sokakkal ellentétben fel is tudom hívni magamra. Ezt szoktam meg, mert egész életemben táncoltam, csak soha nem hencegtem vele és nem kezdek ezzel ismeretséget sem. Ez a részem, de ahhoz, hogy ez világossá váljon, tenni kell, ki kell érdemelni. Mint ahogy az emberek megismerik egymást, nem a részletekkel kezdik, az csak később bontakozik ki.
Nézem Adamet, ő pedig engem, a vigyor még mindig ott ül az arcomon. Mindig is szókimondó volt, egyenes és ezt nagyra értékeltem benne. Tetszett, hogy mindig kimondta amit gondol én soha nem tudtam volna ennyire egyenes lenni, de így voltam jó. Tele voltam titkokkal és ha akarta, akkor erőt és fáradtságot nem kímélve fedezte fel őket, többet tudott rólam, mint az itteni diákok többsége, de még koránt sem eleget, mindig tudtam meglepetést okozni.
- Nem fogok neked táncolni.
Nevetek fel, miközben a vállammal finoman meglököm, látom a tekintetében, hogy nem csak az érdekli, hogy én táncolok, hanem maga a tánc is, hiszen tudtam róla, hogy érdeklődő típus, szeretett tapasztalni, de ugyanakkor ott volt a bizonyos másik tekintet is, amivel újra és újra zavarba tudott hozni, ami miatt most is le kellett róla kapnom a tekintetemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szóval kár...
Továbbra is derűs vagyok, a mondandója második felét pedig semmisnek veszem. Ha megkérne, akkor lehet, hogy megmutatnám neki. Természetesen nem itt, hiszen sem a helyszín sem az alkalom nem jó erre, de más helyzetben talán nem utasítanám el egyenesen a dolgot, esetleg megfontolnám, kéretném magamat, szemérmesnek tettetném magamat, ami belefér a játékba. De nem lennék ilyen egyenesen elutasító. A lelki szemeim előtt megjelenik a kép, annyira valósághűen, hogy magam is meglepődöm. Épp csak egy pillanatra, de addig nagyon is valóságosnak hat. Alig láthatóan megrázom a fejemet, majd inkább a következő megjegyzésre figyelek. Felesleges elidőzni a dolgon, túlmagyarázni felesleges és beszélni is róla, legalábbis itt és most.
A kérdésre felvonom a szemöldökömet és elhúzom a kezeimet, hogy megmutassam neki a csupasz kezeimet, amiken bár kesztyű nincs, de henna annál több. Ez is a szilveszteri kis akciónk egyik része, a kezeimen fehér és metál színű minták sokasága, amik végigtudnak az ujjaimon, a kézfejemen egészen az alkaromra. Felmutatom őket, majd lassan megfordítom a kezemet, mert a jobb tenyerem is mintákat rejt. Otthon nagyon gyakran díszítettük magunkat ilyesmivel, bár kedveltebb volt az aranyszín, de így is jó. Itt azonban inkább furcsának hat, hiszen míg vallásunkból kifolyólag otthon az életünk része, díszítés, itt inkább szórakozás. De már hiányzott, határozottan.
- Kesztyűm az nincs, de a zsebemben nem fáznak a kezeim. Nem terveztem, hogy sokáig maradok itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Jó kedvem volt, már miért ne lett volna? Minden visszatért a rendes kerékvágásba, sőt…annál egy kicsivel több is történt. A szilveszter gondolata még mindig vigyorgásra késztetett, ha csak arra gondoltam, rögtön elfogott a boldogság. Ez pedig nem azért volt, mert Párizsban voltunk, nem a hajam és nem a hennáim miatt, amik azóta díszítettek. Ez a mosoly egyetlen egy embernek szólt, aki nem volt más, mint Jeremy. Nem mondhatnánk, hogy a helyzet magaslatán álltunk, de a helyzethez képes egész ügyesen alakítottuk a dolgainkat. Rájöttem, hogy felesleges rajta görcsölni, lesz, ahogy lesz. Persze, tudtam, hogy ő mindezt nagyon szeretné, de én még nem erőltettem a dolgot, szerettem volna, ha minden rendben megy, nem akartam, hogy összeerőszakoljanak minket, mert annak nem lenne jó vége.
Ettől azonban az időnk nagy részét együtt töltöttük. Nem tudtam, hogy ez jó-e, vagy rossz, nekem nagyon is jó volt. Így történt hát, hogy most is épp a falu felé mentem, hogy találkozzunk. A terv az volt, hogy elvisszük Noelt a játszótérre, már ha Lexi egyáltalán megengedni. Laza anyukának tűnt, de Noellel nem lehetett viccelni, mindenesetre pozitív voltam, ha nem babázattunk volna, akkor is kitaláltunk volna valamit, lettek volna ötleteim. Ám amikor a játszótér közelébe érek, már látom mindkettőjüket, még pont elkapom, ahogy Jeremy szórakozik vele, mielőtt észrevenne és elindulna felém. Teljesen fellelkesültem a gondolatra, hogy mi ketten most tényleg babázni fogunk és, hogy Noel anyukája volt olyan bátor, hogy ránk bízta a babát. Fel is gyorsítottam a lépteimet, majd mikor odaértem és megkaptam a dicséretet széttéve a kezeimet lassan körbefordultam, hogy megnézhessen. Végtére is, neki öltöztem ki, ahogy a hajamtól is az ő biztatására szabadultam meg. Egy percig sem bántam meg.
- Sziasztok.
A széles mosoly második fele már Noelnek szólt, alig vártam, hogy megnyunyurgathassam, így nem tétováztam sokat, kivettem Jeremy kezéből és belepusziltam a nyakába, tudtam, hogy élvezi, ahogy rám csodálkozni is szeretett, mert más voltam. Miután végeztem Noellel, közelebb léptem Jeremyhez és nyomtam egy gyors csókot a szájára. A helyzethez ez illet a legjobban, legalábbis ahogy a dolgaink álltak.
- Na, mit szeretnél csinálni pöttöm?
Eszem ágában sem volt a magyart használni a közelükben, mindketten értettek, így meg sem próbálkoztam a magyarral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kivárom amíg megszemlélik őket, majd visszasüllyesztem őket a kölcsön kabátba. Tényleg szeretem őket hordani, legszívesebben állandóan így járkálnék, de előbb vagy utóbb valaki úgyis megszólna érte, na meg, magamnak soha nem tudnék ilyen szép látványos mintát rajzolni, abban pedig biztos vagyok, hogy belátható közelségben ilyesmire senki nem képes, legalábbis nem úgy, ahogy én azt elvárom. Mindig a tökéletesre törekszem, az élet minden részén, miért pont ez lenne kivétel. Figyelem Adam arcát, vártam, hogy folytassa a gondolatmenetet. Amikor megcsillan az a bizonyos fény a szemében, amit csak nagyon ritkán van alkalmam megpillantani, én is elmosolyodom és egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mire gondolhat.
- Hóembert? Soha nem építettem még hóembert.
Kirántom a kezeimet a meleg zsebekből és izgatottan összecsapom. Láttam még itt egy párat, de csinálni még sosem csináltam. Csak halvány fogalmam van róla, hogy hogyan kell, de nem vagyok biztos abban, hogy van türelmem kivárni, amíg a pici hógolyóból nagy lesz, de mivel semminek nem vagyok elrontója, felállok a helyemről majd egy ügyes ugrással leérkezem a hóba. Egyáltalán nem számít, hogy nincs kesztyűm, nem foglalkozom vele. Valószínűleg azért, mert nem tudom, hogy milyen érzés percekig turkálni a hideg hóba. Lehet, hogy pár perc után már nem leszek ennyire lelkes, de addig is mosolyogva várom, hogy Adam csatlakozzon és megmutassa, hogy is kezdjek neki. Tényleg lelkes vagyok, még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Túl sokat aggódsz.
Legyintem le gyorsan, hogy maradjon csöndben. Most minden figyelmemet a csöppségnek szentelem, ahogy ő is nekem. Azonnal belekapaszkodik a hajamba, de nem húzza meg, mint a legtöbb idegesítő kisgyerek. Utána áttér az arcomra, az apró keze végigjárja a szememet, az orromat és a számat de én türelmesen hagyom neki, majd játékosan odakapok, kacajt csalva ki belőle. Annyira édes volt, az első pillanatban elnyerte a szívemet és úgy tűnt, hogy én is az övét. Elindultam vele a hinta irányába s bár nem néztem hátra, tudtam jön utánunk, de egyáltalán nem zavart, sőt olyan természetesnek hatott, az is, ahogy hozzámért, nem volt erőltetett, nem akartam elhúzódni, pedig nem szerettem ha megérintenek, de jelen esetben nem zavart, félig visszafordultam felé, csakhogy megajándékozzam egy mosollyal.
- Nem. Ami azt illeti, könnyen megszoktam, bár...picit hiányzik a hosszú.
Majdnem derékig ért a hajam és tényleg hiányzott, de abban az őrült pillanatban az egész annyira magától értetődő volt, ő felajánlotta, én pedig nem tudtam neki nemet mondani, így volt haj, nincs haj. Tudtam, hogy bájitallal talán percek alatt vissza lehetett volna növeszteni, de a hajam eddig is magától nőtt, ráadásul tudtam, hogy tetszik, így hát marad. Óvatosan belepakoltam Noelt a hintába, majd megigazítottam rajta a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, hogy ne fagyjon meg, majd nagyon picit meglöktem, picit hátrébb húzódva.
- Nem látszott, hogy mennyire élvezem?
Vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben rápillantok, tudom pontosan, mire irányult a kérdés, ahogy a válaszom is. Halványan elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy hányszor köszöntem meg neki az estét, akkor és másnap is, ő pedig még ezek után is kételkedik? Nem tudtam, hogy ennyire bizonytalan is tud lenni, máskor annyira magabiztos volt, ez pedig valamiért engem is elbizonytalanított, talán valamit rosszul csinálok vele kapcsolatban.
- Ja, igen. Ő lesz az új pasim. Igaz Noel?
Fordulok a baba felé, miközben ismét meglököm a hintát és lopva gyorsan megcsikizem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Vagyis te...
Vonom le az egyszerű következtetést a szavaiból. Átlátok a szitán, pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék és most nem volt kedvem tettetni a buta, csinos lányt. Tudom mit akar, azt is tudom, hogy én mit akarok tőle, de jelenleg, nem tudom megadni azt, amire vágyik. Tudom, hogy ennél több kell neki, valami komoly, hiszen beszéltünk erről. Nem tudom pontosan, hogy hányadán állnak kettőnk között a dolgok, de egyelőre nem is szeretném tudni, csak élvezni azt, ami van. Olyan nagy kérés ez?
- Én szimplán csak féltem, hogy elrontják és egész este hülye fejjel kell majd rohangálnom, nem is értem, hogy hogy engedhettem meg.
Mondom kissé nyúzottan, miközben miközben rápillantok, majd visszafordítom a tekintetemet Noel felé. Már nem emlékszem, hogy hogy vett rá, de sikerült neki. Valójában én is meglepődtem, hogy jól áll, de az lepett meg a leginkább, hogy rá tudott venni, imádtam a hajamat, szerettem, hogy hosszú. Nevetve hagytam, hogy közel hajoljon, aztán automatikusan hátrébb léptem, helyet hagyva neki, hogy Noellel szórakozhasson. Túlzás nélkül mondhatom, hogy órákig eltudtam volna nézni, ahogy szórakozik vele.
- Te már megtetted, hagyd őt is érvényesülni.
Közelebb léptem és nevetve rátámaszkodtam Jeremy hátára, úgy néztem le Noelre. Aztán megkaptam a kérdést, ami egy pillanat alatt elbizonytalanított. Alig bírtam megállni, hogy ne fintorodjak el, az arcvonásaim egy pillanatra megkeményedtem, miközben összepréseltem a számat. Volt valaki, és ez a kérdés olyan volt, mintha ráérzett volna, mintha tudta volna már mielőtt egyáltalán rákérdezett. Az első gondolatom az volt, hogy hazudok neki, de ettől rosszul éreztem volna magamat, aztán rájöttem, hogy nincs rá szükség. Egyszerűen csak kifordítom a valóságot. Nincs más, aki iránt úgy érzek, mint ő, ez igaz, nincs még egy olyan mint ő. Majdnem felnyögök a megkönnyebbüléstől, de helyette inkább égnek emelem a tekintetemet és elmosolyodom.
- Itt lennék akkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mivel nincs ötletem, hogy hogyan kellene hozzálátni, így követem Adamet és mindent leutánozok amit ő csinál, bár én nem vagyok ennyire ügyes és gyakorlott, de kárpótol érte a lelkesedésem, az ujjaim persze rögtön lefagynak, de most nem foglalkozom vele, inkább csak úszom az élményben. Csinálunk valami produktívat, ő és én, ketten. Ez azért meglepő, mert az idő nagy részében nem beszélgetünk, vagy épp összekülönbözünk. Érzem, hogy ma még vár ránk egy beszélgetés kellemetlenebb oldala, de igyekszem nem gondolni rá, hanem inkább kiélvezni azt, amíg egész jól megférünk egymás mellett.
- Design? Van többféle hóember?
Nem mintha képen még nem láttam volna őket, vagy a falu házainak kertjében, egyszerűen csak nem tudtam, hogy a hóemberrel kapcsolatban ez a szó egyáltalán releváns lehet. Azt hittem, van neki egy alja, egy közepe, és a feje. Magam elé tudtam képzelni, ennyire azért nem volt afrikai, a készítéséhez viszont egyáltalán nem értettem, se a dekorációhoz. Így inkább lerakom a hógolyót a hóba és lehajolva gurítani kezdem, türelmetlenül, hogy dagadni kezdjen. Ettől azonban nem szűnik meg a kettőnket körülvevő fura burok, ami egyre közelebb lök hozzá. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással, nem tudom mások hogy reagálnak a közelségére, de az biztos, hogy engem megőrjít. Mikor elmegyek mellette, a csípőmmel játékosan meglököm, majd mintha mi sem történt volna, folytatom a hóemberépítést, de nem felejtem el megajándékozni egy mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hát lehet neked ellenállni?
Kérdeztem miközben színpadiasan felsóhajtottam, égnek emeltem egy pillanatra a tekintetemet. Végtére is, a nap végére majdcsak eljutunk odáig, hogy ez csak egy frizura, semmi több. Majd visszanő, ahogy a színe is lehet más, akár egyik pillanatról a másikra. Varázslók voltunk, ha kedvem szottyan, akár felváltva is hordhatnám a rövid és a hosszú hajat. De nem teszem. Ha neki tetszik így, akkor így marad. A költői kérdésre nem vártam választ, ugyanakkor elnézem, ha felém villant egy elégedett pillantást, azzal bőven megelégszem, nem úgy, mint ő a válaszokkal. Egyfolytában kérdezget, mindent tudni akart. Nekem pedig nem voltak válaszaim, sem olyanok, amikre ő számított, sem semmilyen mások. Nem szerettem kiteregetni magam, úgy éreztem, hogy akkor oda a varázs. Semmi értelmét nem láttam ennek az egész beszélgetésnek, mégis belementem, pusztán azért, mert tudtam, hogy egyszer majdcsak vége lesz. Ha megkapja a számára kedvező válaszokat, akkor majd elhallgat és továbbléphetünk. A baj csak azzal volt, hogy én nem tudtam továbblépni.
- Ezt majd észben tartom.
Vonom meg a vállamat, csak úgy mellékesen. Itt el is dőlt, ami eddig csupán csak lógott a levegőben. Nem tudhatott meg semmit. Már előttem sem akartam kiteregetni a mostani életem másik részét, de ez az egy megjegyzés biztossá tett abban, hogy soha, de soha nem beszélhetek neki Adamről. Tudom, hogy ez így nem fair, és rosszul kellene éreznem magamat, de sokkal jobban szerettem volna őt boldognak és magabiztosnak látni, ahogy megismertem. Hiszen ez fogott meg benne.
- Nem igazán. Soha nem voltak körülöttem gyerekek, de valahol ez magától jön, ha valaki szereti a gyerekeket, vagy legalábbis érdeklődik irántunk.
Néztem Noel szőke fejét, kék szemeit és arra gondoltam, hogy talán Jeremy is ilyen volt gyerekként. Halovány bőr, világító szemek, kerek arc, biztosan. Szerettem Jeremyt, csak nem tudtam, hogyan mondhatnám ezt el neki, vettem egy mély levegőt és felegyenesedtem.
- Hát, zűrös. Ezer éve nem látott rokonok, furán néző, féltékeny tinédzser tekintetek. És piszkálták Askimot. Anya pedig azt kérdezgette, hogy miért nem hoztalak el, szívesen megismert volna.
Jegyzem meg csak úgy mellékesen. A gondolataim egész máshol jártak. Vajon mi lett volna, hogyha elhívom magunkhoz? Akkor biztosabb lenne a dolgokban? Talán korai, tényleg túl korai...de a szavak úgy gördülnek le a nyelvemen, hogy nem is gondolkodom.
- Egyszer eljöhetnél, mondjuk valamelyik hétvégén. Nem mondanám, hogy élvezetes, a nagypapám nagyon beteg de mindannyian nagyon, érdeklődőek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Amennyire nem szerettem magamról beszélni, annyira szerettem hallgatni, ahogy ő mesél magáról. A hangja, az tökéletesen brit akcentusa, a tekintete, mind nagyon kedvemre való volt, talán ezek is hozzásegítettek ahhoz, hogy a közelembe tudott férkőzni. Érdekes dolog ez a vonzalom, ezt már számtalan alkalommal megállapítottam, de most is eszembe jut, ahogy oldalra billentem a fejemet, miközben érdeklődve hallgatom amit mond. Nem szokott lekötni, ha mások ennyit beszélnek.
- Mert a rokonod, a génjeidbe van kódolva, hogy szeresd. Hát, ha olyan lesz, mint Olivér, akkor biztosan, de a szeme és a haja Lexié.
Na hát igen, még élénken élt benne az a pillanat, amikor először megláttam Olivért. Tényleg az a fajta srác volt, akiért odavannak a lányok, akinek nem tudnak nemet mondani, kérjen bármit is. Hűvösen távolságtartó, az a fajta, akinek az emberek versengnek a figyelméért. Ha nem kötődtem volna máshoz a szobában, biztos rám is nagyobb hatással lett volna, de még így is megnéztem magamnak, persze, csak biztonságos keretek között. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen srácnak már családja van, azt hinné az ember, hogy az az örök agglegény típus. De tiszteltem őket, őt is és Lexit is. Hiszen nem lehet könnyű ilyen fiatalon megfelelni egy családnak, amikor az ember mindent csinálna, csak épp a kötelezettségeit nem. Bár, Noelért megéri, tényleg egy olyan baba volt, amilyen mindenki akarna magának.
- Tudod, a családom ezen része..mind...fehér. Szóval, kicsit kilógtam az ebédlőasztaltól, pláne, hogy mi nem is ünnepeljük a karácsonyt, otthon.
Furcsa volt erről beszélni neki, de koránt sem kellemetlen. Itt is kilógtam, hát még egy aprócska faluban, ahol nem sűrűn látnak színes bőrű lányt. Mindezek mellé még társult a magasságom és a már lassan kórosan sovány alakom. Teljesen megértettem a velem egykorú elhízott, pattanásos falfehér rokonaimat. Én is féltékeny lettem volna.
- Áhh, elvettem tőlük és utána egész nap cipeltem magammal. Az anyám azt mondta, hogy nem szabadott volna elfogadnom egy ilyen ajándékot, így jöttél te szóba.
Figyelmesen hallgatom, mire kinyögni amit mond, igyekszem nem kinevetni, de a féloldalas vigyor csak-csak előkúszik. Úgy látom váratlanul érte, ahogy engem is. De kénytelen voltam megtenni a szükséges lépeseket. Semmi szükség arra, hogy gyanakodjon, vagy esetleg félreértse a dolgainkat. Az a legfontosabb, hogy úgy érezze, csak ő van nekem és ezért hajlandó voltam mindent megtenni. Tiszteltem, féltettem és szerettem én meg egy mocsoknak éreztem magamat.
- Nem tudom, anyukámnak két hét múlva lesz a születésnapja, eljön az édesapám is, akkor haza kell mennem, úgyhogy, akár jöhetnél te is. Megijedtél?
Nem féltettem Jeremyt, tudtam, hogy kiáll magáért. A szüleim pedig egyáltlán nem veszik olyan véresen komolyan ezt a dolgot, még az apám se, akitől elvárná az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mosolyogva hallgatom amit mond. Tényleg eltudom képzelni aranyos kisgyerekként, főleg, hogy itt van előttem Noel, biztosan hasonlítanak egymásra, hiszen ha minimálisan is, de van köztük rokoni szál. Bár furcsa bevallani, de nagyon jól elvagyunk, ahogy játszunk, szórakozok, nevetünk. Jól esik és csak remélni tudom, hogy neki is.
- De szeretnék látni egy képet rólad, cserébe pedig talán én is mutatok egyet.
Figyeltem, ahogy rugdossa a korlátot, én pedig igyekeztem kiüríteni a gondolataimból azokat, amik számunkra fertőzően hatottak. Nem akartam elrontani ezt a szép napot azzal, hogy annak a felszínét kapargatjuk, ami most köztünk van. Jó volt így, nem akartam rajta változtatni. Értékeltem a törődését, a figyelmét, sőt, ami azt illeti vágytam is rá. Akartam, hogy szeressen és ezért képes lettem volna egész sokáig elmenni. De a téma és ezzel együtt a hangulat és enyhül kissé, visszavált csevegőre, ezt pedig megkönnyebbüléssel veszem.
- Askim különleges macska, tényleg nagyon-nagyon köszönöm.
Bólogatok hálásan, miközben a cipőm orrát kezdem bámulni, majd erőt veszek magamon, és rápillantok, közelebb lépek Noelhez és kiveszem a hintából, a kis srác rögtön az arcomra tapasztja a kezét és alaposan össze is nyomkodja, de én csak nevetek rajta, ami úgy tűnik tetszik neki. Odalépek Jeremyhez és nyomok egy lusta csókot a szájára.
- Azt mondtam valaki, aki fontos nekem. De a britet kiemeltem.
Gyengém volt az akcentus, ezt ő is tudta és kezdtem úgy érezni, hogy gerinctelenül ki is használta, de ennyi belefért. Lassan ellépek tőle és a keze után nyúlok.
- Menjünk, ennyi levegő elég volt Noelnek, úgyis kezd hűvösödni.
Mivel nincs ellenvetés, így hát együtt megyünk vissza Lexiékhez, hogy hazavigyük Noelt.