Gareth és Richárd

Jared szótlan ült az egyik kupéban az ablak mellett és nagyon próbált nem tudomást venni a másik két fiúról, akik ott tartózkodtak. A reggelit fejfájásra hivatkozva kihagyta, hogy Agatha ne vegye észre, hogy gond van közöttük, de nyilvánvaló volt, hogy nem tudja őket örökké kikerülni, pláne mert egy helyre szóltak a jegyeik. Micsoda öröm.
Lassan már addig jutott, hogy egyenként számolta az elsuhanó fákat, ráadásul kifogtak egy olyan járatot, ami minden bokornál megállt, úgyhogy ha lehet, még hosszabbra nyúlt az amúgy is kínos időszak. Egyáltalán nem volt szerencséje, még elaludni sem bírt, legalábbis addig nem, amíg ez a kis görcs a közelében van, úgyhogy maradtak az összeszorított fogak és a konok nézés.
Reggelre ugyan lecsillapodott valamelyest, de ez nem változtatott az álláspontján és cseppet sem bánta azt, ahogy reagált. Úgy volt vele, hogy legalább nem hallgatózott teljes csöndben aztán csak elsunnyogva, mint valami ócska tolvaj, hanem tudatta velük, hogy mindent hallott. Az már nem nagyon izgatta, hogy tulajdonképpen így is hallgatózott, mert felülírta a lelkiismeretét a tény, hogy úgy érezte, elárulták, és ráadásul éppen a testvére. Nem tudott napirendre térni afölött, hogy azt mondta neki, hogy nem is ismeri, miközben egy értékes bájitalt pazarolt rá, nyilván nem ok nélkül. Az volt a legdühítőbb az egészben, hogy Gareth valószínűleg pontosan tudta, hogy ő nem kérne tőle részleteket, mély témaelemzést vagy a másik titkainak felfedését, csupán annyit, hogy közölje, hogy "ja, már láttam, meg is hallgattam a bájitallal, mert valami baja volt" és máris kész. De nem, Gareth kakaót csinál neki, kilopóznak az erkélyre és eszébe sem jutott szólni a bájitalról. Sértve érezte magát, nem is kicsit. Éppen ezért eszében sem volt teljes mondatokkal válaszolni bárkinek, aki esetleg hozzászólt. Gareth ugyan kaphatott néha egy-két morranást feleletként, de Richárd jelenlétét egyszerűen tudomásul sem vette.

Gareth és Richárd

Nem igazán értette, hogy Gareth miért próbál beszélgetni velük. Illetve persze, a célját értette, csak azt nem, hogy miért nem veszi már a lapot, hogy ebből nem lesz semmi. Mérges volt rá, nem is kicsit, de nem állt szándékában éppen Richárd előtt fejteni ezt ki neki, a bájcsevejnél pedig ebben a pillanatban még akár az is vonzóbbnak tűnt, hogy az egész utat a vécében töltse. Szerencsére azonban kisvártatva végképp csönd telepedett a kupéra, ő pedig nyugodtan szentelhette a továbbiakban a gondolatait a villanyoszlopok számlálásának, illetve az út menti fák bámulásának.
Egészen addig persze, míg észre nem vette, hogy figyelik. Direkt nem nézett rá, de biztos volt benne, hogy az idegen éppen rá függeszti a tekintetét, még akkor is, ha Jared tüntetően nem vett róla tudomást. Aztán még meg is szólalt. Remek. Jared továbbra is mozdulatlanul ült, állát a tenyerébe, könyökét az ablak szélére támasztva, és legalább fél percig gondolkodott, hogy feleljen-e, vagy tegyen úgy, mintha csak a szél susogna. Végül úgy döntött, hogy ha már a másik annyira gyerekes, mint amennyire, akkor ő lesz az okosabb, és befejezi ezt a játékot. Persze ezzel együtt se vitte túlzásba a választ.
Végtelen lassan a fiú felé fordult hát, és egy megvető tekintet kíséretében odavetette:
- Kérdezd Garethet - aztán vissza is fordult az ablak irányába.

Gareth és Richárd

Oda sem kellett néznie, hogy tudja, hogy a fiú teljesen kikelt magából. Számára ez teljesen érthetetlen volt, bár nem igazán érdekelte, hogy miért ilyen ideggörcs a kölyök. Taszította őt. Az egész megjelenése, a kisugárzása, a jelenléte, már csak az is, hogy létezett arra késztette, hogy fintorogjon egyet. Minél többet látott belőle, annál inkább undort érzett, ez az indokolatlan dühroham pedig nála is kicsapta a biztosítékot. Ez a srác egészen biztos, hogy nem normális.
- Nincs jogod kérdőre vonni, örülj, hogy megtiszteltelek azzal, hogy hozzád szóltam - válaszolt, miközben látható módon kiült az undor az arcára. A legkisebb mértékben sem érdekelte, hogy most pontosan úgy viselkedik, mint bármelyik fellengzős aranyvérű, mert az ő szemszögéből nézve ez tökéletesen megalapozott volt.
Aztán Richárd még egy megjegyzés tett és Jarednél szakadt a cérna. Egyetlen mozdulattal pattant fel és vitte be a jól irányzott ütést, alulról felfelé állon vágva a fiút, aki tökéletes felületet biztosított neki ehhez azzal, hogy az előbb előredőlt. Nem fukarkodott az erejével, akkorát csapott, hogy a srác dönthetett, hogy ellentartja magát és a fogai ütődnek teljes erővel össze, vagy a vagon falát fejeli le maga mögött.
- EZT sem Gareth csinálta helyettem! - sziszegte a másiknak, éberen figyelve az esetleges visszatámadásra, de ha volt lehetősége, akkor azon mód hátrébb is lépett, hogy Richárd ne érje el.

Gareth és Richárd

Mikor észrevette, hogy a testvére közbelépett, és Richárd még véletlenül sem kapta meg a kiérdemelt csapást a faltól, mérgesen felhorkantott. Erre meg mi szükség volt?! Miért kellett beleavatkoznia, miközben legszívesebben péppé verte volna ezt a tenyérbemászó ábrázatot, és így is épp csak meglegyintette.
Aztán egyszer csak tükör jelent meg előtte, Jared pedig szembesült a ténnyel, hogy egy teljesen önmagából kifordult arc néz vissza rá. Ijesztő, de meglepően ismerős vonások, amiktől végigszaladt a gerincén a hideg.
A megjelenő szó láttán Gareth-re villant a szeme, de nem időzött sokáig rajta, mert egyelőre még Jared sem döntötte el, hogy mit is érez. Haragot? Mindenképp. Csalódottságot? De még mennyire! Viszont mellette szégyent is, mert annyira elszaladt vele a ló, hogy pillanatok alatt olyanná vált, mint amit mindig is el akart kerülni.
Felvetette a fejét, összeszorította a fogát, egyenes háttal állt a másik kettő előtt, míg Gareth a kölyök arcát ápolgatta. Még ha szégyelli is magát, nem fogja ez előtt mutatni, nem adja meg magát.
- Kerülj el. Messzire. És legfőképp: soha, de soha ne szólj hozzám - közölte kemény hangon a fiúval, mielőtt visszaült volna a helyére, előhalászva egy könyvet a táskájából.
Alig látta a sorokat, nem is érdekelte igazán, de esze ágában sem volt arra a kis nyomoroncra nézni. Nagyon nehezen tudta megállni, hogy ne üsse meg újra, pedig ez már rég nem a féltékenységről vagy Gareth-ről szólt. Egyszerűen undorodott tőle, nem tudta volna megmondani az okát, de a tegnapi sima ellenszenv lassan de biztosan átfordult valami másba, valami sokkal ösztönösebbe, és ezt csak fokozta, hogy Gareth is úgy pátyolgatja, mint valami tyúkanyó. Egyelőre még azt is elnyomta, hogy elgondolkozzon rajta, hogy mennyire is vált hasonlatossá az apjukhoz, már pedig az nagy szó egy hozzá hasonló embernél, aki lelke legmélyéből gyűlöli az erőszakot.
Végül összecsapta a könyvet és felkapta a táskáját. Nem volt most szüksége rá, hogy egy levegőt szívjon vele és ha egészen őszinte akart lenni, akkor Gareth társaságára sem vágyott túlzottan. Éppen ezért az út további részét inkább a folyosó végén töltötte a csomagján üldögélve.

Osztrovszky K. Konstantin
//A bál utáni napokban//

Nem mondhatni, hogy örült volna annak, hogy ilyen korán be kellett jönnie az irodába. Alig aludt valamit és a feje még mindig sajgott néha, a homlokán tekintélyes kék folt éktelenkedett a tarkója pedig tele volt apró sebekkel. Fenébe is, tényleg nem kellett volna elmennie a bálba, annyira jellemző, hogy ha valami rosszul sülhet el, akkor úgy is fog.
A tetejében még Konstantin is késett, ami Jared hangulatát kifejezetten paprikássá tette. Unalmában nekiállt befejezni az egyik félbehagyott akta rendezését, de ettől még megvolt benne a késztetés, hogy amint meglátja a férfit ráborít valamit. Mikor megérkezett akkor viszont mégis csak egy dühös tekintettel találta magát szemben, mert Jarednek semmi kedve nem volt strapálnia magát a bosszúval.
- Jó reggelt - felelt, majd amíg a másik láthatóan az asztalok bámulásával volt elfoglalva ahelyett, hogy megmondta volna végre, hogy minek kellett ilyenkor bejönnie, Jared egy cetlire nagybetűs kijelentést firkált, összegyűrte és nemes egyszerűséggel hozzávágta. "8:45 van!"
Választ nem várt csak visszafordult a munkájához, viszont mikor legközelebb megszólalt a férfi, akkor már kénytelen volt csodálkozó arckifejezéssel bámulni rá. Hogy mi? Pont ő nősülne meg?
- És melyik kisasszony a szerencsés, ha szabad érdeklődnöm? - kérdezte a lehető legtapintatosabban jelezve, hogy halvány lilája sincs, éppen ki a soros Kolos trófeagyűjteményéből. Aztán a következő eszmefuttatás megadta a választ. Jared az egyik tenyerébe támasztotta arcát, úgy nézett a főnökére.
- Katherine? - tette fel a költői kérdést, mert elég egyértelmű volt egyébként. - Igen, így már értem, bár még mindig nem tartom okos dolognak - bólintott aztán lassan. A férfi vékony kötélen táncolt annál az ügynél és tény, ami tény, az ő életét örökre tönkre vághatta volna az egész, akkor is, ha a lányt ugyanígy nem ítélik el, akkor pedig adott lett volna egy csöves és egy életét (?)vígan élő vámpír. Elég szerencsétlen dolog.
- Mindenesetre gratulálok! - mondta aztán megeresztve egy félmosolyt. - Legalább könnyű lesz megválasztani a lagzi témáját, ha már úgyis éjjel lesz - mondta, mert ez eléggé valószínűnek tűnt úgy, hogy az egyik fél nem mehet napfényre.
Kolos közben az orra alá dugta a gyűrűs dobozt, Jared pedig kissé zavartan bámulta meg. Mintha a másik egy kicsit elfelejtette volna, hogy egy tizenötéves kamasz sráccal áll szemben, aki nem sűrűn véleményez ékszereket.
- Öhm... Szép? - nézett aztán fel tanácstalanul főnökére.