Juhász V. Máté

Kellemes az esti levegő, bár még egy kicsit nyirkos az esőtől, ami nemrég állt el. De azért kellemes kint sétálni. Gyorsan, szinte futva haladok. Nagyon elegem van a mai napból, a sok vizsga és ember, már fáraszt a sok ember. Ezért is vagyok itt, mivel már majdnem teljesen sötét van, szinte egy lélek sincs itt kint. Ahogy átvágok a falun, látok egy-két ismerős arcot, de nem törődök velük, nincs sok kedvem beszélgetni. Amint lefordulok a fő utcáról, már emiatt se kell aggódnom. A sötét, mégis nyugalmas utca egy kicsit megnyugtat, ezért lassítok és körülnézek,  hogy hol is az az utca, amit keresek. Egy lámpa fénykörében meg is látom a kis utca elejét. Most már csak gyors lépésekkel haladok. A kis utcában viszont már újra lelassítok. Most már teljesen nyugodtan sétálok ki a játszótérre. Nem látok senkit, szóval belépek a játszótér területére. A lámpák fénykörében kicsit furcsa ez a hely, mivel eddig csak nappal láttam. Az első pár lépésem bizonytalan, de utána már magabiztosan haladok. Az első gyávaságomat pedig azzal nyugtatom, hogy nincs itt senki. Ami hat is egy ideig, de mikor az egyik mellettem lévő fénykörben látható padon meglátok egy srácot, egy kis sikoly kíséretében ugrok hátra pár lépést. Az első pár másodperc után viszont feleszmélek és megpróbálok nem elpirulni azon, hogy megijedtem egy fiútól, aki még rám se nézett. Majd miután ez úgy-ahogy sikerült, gyengén elmosolyodom és köszönök.
-Szia.
A gyenge köszönés után elkezdem piszkálni a földet a cipőm orrával. Közben pedig azon gondolkozom, mit gondolhat rólam ez a srác, biztos hülyének néz.

Viktornak

A hangulatom egész kellemes volt, de most megint kezdek mérges lenni. Főleg ettől a sráctól. Kedvesen köszönök, erre ő, mintha most mondtam volna valami nyomtatást nem bírót, bunkón válaszol. Hát akkor én se leszek kedves. Gúnyos vigyor ül ki az arcomra, miután átgondoltam a történteket, már nagyon is viccesnek találom. Magamat ismerve nem csoda, hogy egy ilyen pukkancsba botlom. De ha ő így, akkor én is, elintézem, hogy leszálljon az egekből a kis srác. Még mindig gúnyosan mosolyogva felelek a kérdésre.
-Nem, szerintem nem találkoztunk még.
Egy kicsit várok, majd folytatom.
-Szerintem emlékeznék egy ilyen pukkancs kis srácra.
Egyenlőre még teljesen finom voltam, de várom, hogy mit felel. Ha tippelnem kéne, akkor most biztos mérges lesz, szegényke nem jó emberrel kezdett el bunkózni. Egy Rellonos nem jó ellenfél ehhez. Míg várom a választ, nekidőlök a lámpaoszlopnak, fél lábamat felemelem és a talpam nekitámasztom az oszlopnak, még mindig gúnyosan mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol rólam, hiszen előbb még megijedtem tőle. Kár, hogy az csak azért volt, mert nem vettem észre. Túl fekete a sötétben szinte nem is látszik. De ettől még egyáltalán nem ijesztő.  

Mathias & Sheela
Szalamantoni utazás.

Elegem van a macskakövekből egy életre. Már harmadszorra akar felborulni a bőröndöm, ami nem kicsit felidegesít, de azért nagy nehezen elérek a vasútállomásig, ahol már jobb az út. A bejárat előtt megállok, megpróbálok egy kicsit megnyugodni és inkább arra gondolni, hogy hova is fogok menni.
Az egész éves tanulás után most vizsgaidőszak előtt elutazhatok pár napra Szalamantomba a Hőhűtő hétre. Mindezt persze nem én állom, hanem a szüleim.
Elmosolyodom, megigazítom a hajam és elindulok befelé, hogy jegyet vegyek.
Aztán a jeggyel a kezemben felszállok a vonatra és keresek egy olyan fülkét, ami nincs zsúfolásig. Ez elég sokáig eltart, amíg én a folyóson sétálok bemondják, hogy pár percen belül indulunk.
Végre találok egy olyan fülkét, amiben csak ketten ülnek. Habozás nélkül bemegyek. Közben pedig megszokásból odaköszönök a két fülkében lévőnek.
-Sziasztok.
Felrakom a bőröndöm, aztán én is leülök. Vettek még egy pillantást az utastársaimra.
Mindketten fiatalabbak nálam. A srác talpig pirosba öltözött, csaj ruháin viszont többféle szín is feltűnik. Én mind kettőjüktől elütők. Fekete csőfarmer méregzöld ujjatlan és fekete kis kabát van rajtam, a lábamon pedig sötét barna szandál.
Amíg én ezt megállapítom a vonat elindul. Elfordítom a fejem és inkább a vállamon lévő táskámban kezdem keresni a könyvet ami az utazás alatt tervezek olvasni.

Mathias & Sheela
Szalamantoni utazás.

Az első pár percben kissé feszélyezve érzem magam a fülkében mivel mindketten engem néznek, de aztán hozzá szokom és már hidegen hagy.
A miután meg találom a táskámban a könyvem a srác beszélgetést kezdeményez.
Sóhajtva le teszem az ölembe könyvem, valószínű, hogy nem fogok sokat olvasni.
Amíg én ezzel vagyok lefoglalva a mellettem ülő lány válaszol a feltett kérdésre.
Miután befejezi én is rájuk nézek és egy gúnyos mosoly kíséretében tárgyilagosan válaszolok.
-Rellon és Álliának hívnak.
Mintegy befejezéskép rá kérdezek az évfolyamukra.
-Melyik évfolyamra jártok?
Kinézek az ablakon, már elhagytuk Bagolyfalvát és most egy mező mellet haladunk éppen.
A válaszokra fél fülel figyelve kezdem meg keresni azt, hogy hol tartók a könyvemben. Ezzel jelezve, hogy nincs sok kedvem ismerkedni.

Vadász Csenger Richárd
Ruha

Kellemes őszi este a mai. A szél enyhén emelgeti a szoknyám szélét, ahogy haladok a szökőkút felé. A késői óra ellenére kényelmes tempóban haladok visszafelé. A délután folyamán elintéztem néhány dolgot, úgyhogy most ráérek. A tér félhomályában nem látni senkit, aminek örülök, az étterem után jól esik a csönd. Egyelőre nem akarok haza menni, úgyhogy az egyik pad előtt megállok, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem vizes, leülök.
A lassan megjelenő csillagokat figyelve veszek egy mély levegőt és a gondolataimba merülök.
Léptek zaja zökkent ki ebből, oldalra fordítom a fejem és meglátok az utcán közeledni néhány alakot. Belenyúlok a táskámba és kiveszem a nemrég vásárolt MP4-em. Berakom a fülembe a fülest, de nem kapcsolom be. Csak úgy teszek mintha, hogy így elkerüljem a zavaró embereket.
Körülpillantok a téren, aztán enyhén hátra dőlök és az eget nézve újra a gondolataimba mélyedek. A közelemben kopogó léptekkel nem törődöm.

Vadász Csenger Richárd

A léptek zaja abbamarad nem túl messze tőlem. Enyhe érdeklődéssel pillantok arra, amerről a kopogást hallottam. Három pasi gyanúsan méreget. Visszafordítom a tekintetem az ég felé és magamban vágok egy fintort. Már csak ez hiányzott. Az idegenek illuminált állapotban vannak, ahogy láttam.
Szóval nincs esélyem arra, hogy békén hagyjanak. Az egyik kezem a kabátzsebembe csúsztatom és megfogom a pálcám. Nem mintha félnék a három férfitól, de túlerőben vannak, úgyhogy gyorsan ki kell találnom valamit...
Amíg én az esélyeimet latolgatom, elindulnak felém. Megszorítom a zsebemben a pálcám, három az egy ellen, ez érdekes lesz.
Mivel a lehetséges támadóimra fókuszálok, csak akkor veszem észre a másik srácot, amikor közém és a férfiak közé kerül. Enyhe meglepettséggel pillantok rá, de mielőtt bármit tehetnék, hozzám szól egy kedves mosoly kíséretében. A bocsánatkérés hallatán egy pillanatig csak értetlenül nézek, aztán megértem, hogy segíteni szeretne.
Vetek egy gyors pillantást a mögötte állókra. Aztán elengedem a pálcám, ego ide ego oda jobb, ha elfogadom a segítséget.
Elmosolyodom és kiveszem a fülesem a fülemből.
-Szia szívem.
Felállok és kissé mérgesen nézek rá.
-Többször nem várlak meg ilyen hidegben.
A három férfit nagy ívben kerülve elindulok a tér kijárata felé. Néhány lépés után megfordulok és várakozva nézek a "megmentőmre". Szeretnék minél előbb eltűnni a férfiak látómezejéből.

Vadász Csenger Richárd

Már épp azt fontolgatom, hogy felállok és megpróbálok elsétálni. Hát ha elkerülhetem a problémás szituációt a három férfival. Amikor egy nálam nem sokkal öregebb srác jelenik meg előttem és segítő "kezet" nyújt. Gyorsan végig nézek rajta, aztán a mögötte lévő három férfin. Végül úgy döntök, hogy elfogadom a segítséget. Kedves mosollyal az arcomon válaszolok neki.
Aztán elindulok a térről kifelé. Néhány méter után megállok és megvárom a fiút. Oda sétál hozzám és a kezét nyújtja. Pillanatnyi habozás után megfogom, aztán indulunk tovább.
Csendben haladunk az utca vége felé, aminek örülök. Mivel amint elkanyarodunk az utcán megköszönöm a segítséget és egyedül folytatom a sétát hazáig.
De a srác beszélgetést kezdeményez én pedig jobb ötlet híján belemegyek. Arcomon a megszokott kedves mosollyal, kissé gúnyosan válaszolok.
-A védő angyaloknak tudniuk kéne, hogy kihez küldik őket, drágám.
Tartok egy kis szünetet, közben elengedem a kezét, majd enyhén hálás hangon folytatom.
-Mellesleg köszönöm.
Ennyit a hála kinyilvánításról. Kényelmes tempóban haladók tovább, miközben a választ várom megigazítom a sapkám.

Vadász Csenger Richárd

Lassan sétálok a sráccal kézen fogva egy ideig, aztán elkezdünk beszélgetni és elengedem a kezét. Ami utólag talán rossz döntés volt, egy kicsit kezdek fázni az ő keze, pedig kellemes meleg... Magamban vállat vonok mindegy. Összefonom a mellkasom előtt a karom.
A dicsérő szavakra egy mosollyal reagálok, aztán megköszönöm a segítséget. Amíg a választ várom enyhe érdeklődéssel mérem végig a megmentőm.
Nagyon magas és sápad, leginkább egy árnyra emlékeztet. Ezt a kellemes mosolya valamennyire kompenzálja, de ez is inkább tűnik betanultnak mintsem valódinak. Összességében nem tűnne ki a diákok közül, bár majd nem biztos vagyok benne, hogy nem tanuló.
Ezen elgondolkozom, úgyhogy csak akkor emelem a tekintem újra az arcára amikor megszólal. Egy félmosollyal díjazom a lovagias kijelentést. Pont úgy beszél, mint a múlt századi szellemek. A hála kifejezés hallatán enyhén megemelkedik a szemöldököm. Majd amint meghallom mit szeretne még egy kicsit feljebb szökik. Nem igazán értem, hogy egy olyan emberrel aki kb. két perce ismerek mért lennék nagyobb biztonságban, mint egyedül... Ezt néhány pillanatnyi néma értetlenség után vele is közlöm.
-Szóval veled biztonságban lennék angyal?
Teszek egy lépést hátra, hogy jobban a szemébe tudjak nézni. Barátságos tekintete van, olyan ha a tó vizébe néznék. De már sok szép szemű kellemetlen személlyel találkoztam, úgyhogy nem hat meg. Enyhe bizalmatlansággal bámulok vissza rá.

Vadász Csenger Richárd

Miközben az "angyal" válaszát várom egyre jobban fázom, úgyhogy előveszem a pálcám és a jobb tenyerem felé bökök vele.
-Lacarnium Inflamare!
A lángocska megjelenik én pedig elteszem a pálcám és egyik kesztyűbe bujtatott  kezemből a másikba csúsztatom az apró hőforrást. Enyhe elégettség jelenik meg az arcomon miután át melegedet a kezem.
Újra a srácra nézek, aki közben egy félmosoly kíséretében elkezdet beszélni.
A drámai kijelentés hallatán elkezdek nevetni. Nekem aztán nem kell kíséret, ha nálam van a pálcám könnyen megvédem magam.
A bal kezemben tartva a tüzecskét válaszolok.
-Ha ismernél tudnád, hogy nincs szükségem ilyesmire.
Átcsúsztatom a másik kezembe a lángot.
-Viszont az érdekelne, hogy mi vagy.
Elindulok az utcám irányába, háttal a fiúnak befejezem a gondolat menetem.
-Úgyhogy ha elmond elkísérhetsz.
Ez szerintem méltányos üzlet, ő is meg kapja amit akar és én is.  

Vadász Csenger Richárd

Az apró lánggal játszva figyelem a srácot. Teljesen átlagosnak tűnik, de valamiért mégis kilóg. Engem pedig egyre jobban érdekel az, hogy mi zavar benne. Az kis hőforrásomon nem lepődik meg, de mért is lepődne meg? Ez egy nagyon egyszerű dolog... Úgy látszik csak megviselte az idegeim az előbbi eset.
Felhagyok egyelőre a merengéssel és vissza mosolygok a fiúra. Közben pedig mérlegelem az ajánlatát. Kellemes társaság, de valami még mindig zavar benne...
Végül egy ajánlat kíséretében belemegyek abba, hogy haza kísérjen. Erre meglepő módon elkerekedik egy pillanatra a szeme, utána mintha mi sem történt volna újra mosolyog. Komoly arccal nézek rá néhány másodpercig, aztán megfordulok és tovább sétálok. Ezután válaszol a kérdésemre. Megállok háttal neki és elgondolkozva válaszolok.
-Félvámpír, félvéla, negyedvéla, vérfarkas, esetleg sellő.
Vissza fordulok az "angyalhoz". Most már egyel talán nem mosolygok. Az a kicsi megdöbbenés túlságosan zavar. Ha nem az éjszaka közepén mentett volna meg, majd akarna haza kísérni valószínűleg átsiklok felette, de a mostani körülmények mellett nem tudok.
A következő kérdését halva meg áll a jobb kezemben az apró láng, a másikkal pedig a zsebembe nyúlok. Közben rá mosolygok a srácra.
-Remélem nincs harag.
Aztán eltűnik a vigyorom és rá is bökök.
-Everte Static!

Vadász Csenger Richárd

A kérdésére átgondolt választ adok, felsorolom az összes lehetőséget. A rövid reakciója pedig felkelti az érdeklődésem. Nincs több a témát feszegető kérdésem. Egy ideig csak csöndben gondolkozom, közben ő elkezd felém sétálni. Ez egy pillanatra meglep, aztán megfordulok és jól nevelt emberhez illően előre bocsánatot kérek. Ezután pedig támadok, egyelőre nem túl erős varázslattal. Nincs okom komoly sérülést okozni neki, csak a reakciója érdekel.
Lehet, hogy túl gyorsan cselekedtem. De szerintem jól tettem.
Meglepően könnyen emelkedik a levegő, majd vágódik az aszfaltnak. Meg sem próbál védekezni, csak az arca elé emeli a kezét. Halvány értetlenség jelenik az arcomon. Erre kicsit sem számítottam. Ezt persze pillanatok alatt eltűnik és újra póker arccal nézek a srácra. A színes káromkodás után feltápászkodik lassan. Ezután pedig gyerekes sértődöttséggel reagál. Enyhén megemelkedik a szemöldököm. Pár pillanat múlva, pedig már kedvesen mosolygok.
-Feleslegesen nyavalyogsz nem bántottalak.
Teszek egy lépést felé és összefonom a karom a mellkasom előtt.
-De az érdekelne, hogy mért nem védekeztél?
Azt nem tudnám megmondani milyen fajhoz tartozik. Viszont az biztos, hogy nem varázsló. Ezzel pedig a kis meséjét máris tönkre tettem.
Már csak az a kérdés, most mit talál ki? Még mindig barátságos mosollyal folytatom.
-A legtöbb varázsló ezt könnyedén kivédte volna vagy azonnal vissza támadott volna. Te viszont csak repültél, mint egy rongybaba. Majd káromkodva felálltál.
Teszek még egy lépést, így már csak két-három lépés választ el tőle. Nem félek tőle, bár nem biztos, hogy ezt jól teszem. Az esetleges veszéllyel nem törődve lágyan folytatom.
-Javíts ki, ha tévednék, de kicsit sem tűnik igaznak a varázsló mivoltod.