Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Ma volt az első alkalom, hogy a kollégáim meghívtak magukkal sörözni. Ez amolyan péntek esti szokás, de eddig még sose kérdezték meg, hogy csatlakoznék-e, én pedig nem kérdeztem, hogy csatlakozhatnék-e. Ki akarna akaszkodni, ha nem igénylik a társaságát? Lassan négy hónap után azonban mintha megtört volna a jég, végtére is a próbaidőmből is kevesebb van már hátra, mint amennyi eltelt. Meg azért makacs vagyok ám, mint egy öszvér, és nem sikerült megtörniük. Két és fél sör után Laci meg is súgta, hogy pont ezért hívtak meg, mert ilyen átkozottul makacs lány vagyok. Végülis ízig-vérig Návay volnék, ez nekem a természetes. A főnök ugyan nem volt ott ma, de ez már amúgy is fél siker szerintem, hogy a többiek elkezdtek befogadni, és remekül elsörözgettünk. A kellemetlenség ott kezdődött, hogy a három sör után, amit megittam velük, a hoppanálást már annyira nem óhajtotta bevenni a gyomrom. Azt éreztem, hogy némi séta jól fog jönni, ezért eleve a falu szélére érkeztem, ott azonban azonnal össze is keveredett nem csak a fejemben minden, de a gyomromban is. Egy rágó meg a levegő együttesen jót tett, de biztos, ami biztos alapon úgy tűnt jónak, hogy tegyek még egy rövidebb sétát, mielőtt hazamennék. Az egyentalár már rég a táskámban pihen összefogva, az ing ujját könyékig tűröm, nyakban meg ki is gombolok egy, majd még egy gombot, mert még mindig szűknek érzem. Megdörzsölöm kicsit a homlokom, majd az orrnyergem, keresgélek kicsit a táskámban, hátha van még az ásványvízből is, amit gondosan beszereztem előre, de nem találom. Sóhajtok egyet, és inkább abbahagyom a keresést. Megfordul a fejemben, hogy beugorhatnék a tóba is akár, de annyira jó ötletnek mégsem tűnik, főleg, amikor meghallom, hogy valaki hangosan káromkodik a nádasban. Na még ez hiányzott. Kicsit kába a fejem, de azért a pálcámat kézbe véve magam elé tartom, mielőtt közelebb lépnék.
- Hahó! Ki van ott? - kérdezem elég hangosan, de még éppen nem kiabálva. Okos lány, ugye? Inkább mennék haza én is. Ki tudja, ki lapul a nádasban és mégis mit szeretni, visszatáncolni viszont már nehéz, főleg, hogy kinyitottam a számat, kicsit előbb, mint végiggondoltam volna a helyzetet. Most már lesz, ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Ó, hogy nekem mekkora szerencsém van ma. Jobb kezemet egy kétségbeesett mozdulattal emelem fel, hogy arcomat a tenyerembe rejtsem. Nem teljes a siker, de a pillanat erejéig megteszi. Aztán a homlokomra szorítom a tenyerem egy fél percre, végül egy kelletlen szusszanással simítom hátra a képzelt és tényleges kósza hajszálakat egészen a magas copfig. Bal kezemben még mindig ott a pálca, határozottan szegezem előre, bár teljesen tudatában vagyok, hogy spiccesen párbajozni esetleg nagy botorság lenne. Lassabb a reakcióidőm. Remélem, nem lesz azért ilyesmire szükség, mégis ahelyett, hogy befognám a számat és tovább mennék, vaknak és süketnek tettetve magam, inkább megkérdezem, ki van ott. Lehet, hogy valaki segítségre szorul. Engem meg a nagy szívem fog egyszer a sírba vinni. A válasz hallatán aztán fény gyúl kissé ködösnek mondható agyamban. Én ismerem ezt a hangot, meg a gazdáját is, aki éppen a nádasban fetrenghet, hiszen ha jól hallom, a hang pontosan onnan jön.
- Idióta - szalad ki a számon szinte azonnal, még ha csak félhangosan is. Tényleg mekkora szerencsém van ma. Hiszen ez a csodás unokabátyám, aki egy magát felnőttnek kiadó dackorszakos kölyök. A következő sóhaj, ami elhagyja a számat, leginkább frusztrált.
- Te csak ne parancsolgass, mert még itt talállak hagyni. Mi a fenét keresel a nádasban egyáltalán? - kérdezek vissza, miközben mégiscsak idézek egy lumos maximát közelebb lépve. Beesni nem nagyon szeretnék, csak azt próbálom megállapítani, pontosan hol is van. A fény ide fogja csábítani a környék összes szúnyogát, viszont abban is segít, hogy felfedezzem, hol rejtőzik a nádszálak között.
- Mobilicorpus - mondom ki az újabb varázsigét, amint sötétségbe borul ismét minden, ahogy a fényvarázslat megszűnik, és csak remélni tudom, hogy nem valami a tó mélyén bomladozó akármit sikerült kilebegtetnem onnan, hanem Kristófot. Ez a varázslat mégiscsak testek mozgatására van, de azon sose gondolkodtam, hogy annak élni is kell-e. Vagy mindjárt egy hisztis sellővel találom szembe magam. Puff. Remélem, épp hasra esett. Újra fényt idézek, bár már csak egy sima lumost és megnézem, mit is fogtam. - Csak nem a sellőkkel akartál lepacsizni, okoska?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Jesszumpepi, hogy nekem éppen a drágalátos unokabátyámba sikerült beleakadni. Bárkinek jobban örülnék ebben a pillanatban, de hát ilyen az én szerencsém. Pedig olyan sikeresen kerültem az elmúlt pár hétben, hagyva Fannira a munka nehezét, hogy hátha sikerül megpuhítania kicsit. Persze, amennyire fafejű, az is lehet, hogy Fannit is elküldte már melegebb éghajlatra, és nem sikerült jutni vele semmire. Itt azért csak nem hagyom, még a végén addig evickél összevissza, hogy belefullad a kis tóba. Elég volt egy családtagomat elveszíteni, ha rajtam múlik, még egyet nem fogok.
- Az minden vágyam - dünnyögöm kedvesen a sipákolására válaszul. Én inkább akkor nem látok semmit, amikor kialszik a fény, így vakon küldöm rá a levicorpust, hogy a parton landoljon. Szerencsére nem sikerül mellé lőni, tényleg nem örülnék annak, ha egy ideges sellővel találnám szembe magam, amikor újra fényt idézek.
- Ó, hogy neked mennyi bajod van, nyugodj már le… szeretnél viszzamenni? Megoldhatom - válaszolom kicsit fekapva a vizet. Lehet, hogy meg nem mentettem, mert egyedül is kikászálódott volna hajnalig, de mégiscsak segítettem előbb elérni a partot.
- Lehet, hogy azt kellett volna. Most nem kellene hallgatnom, ahogy nyafogsz. Ki tudja, még némi ész is a helyére kattanna - válaszolom durcásan, és csak azért nem rakom el a pálcámat, mert még mindig az a biztos fényforrásom. Lemondóan sóhajtok. Hajlok rá, hogy azért itt hagyjam most már, hiszen megfulladni legalább itt már nem tud, ha meg netán visszamászna, az már nem az én bajom.
- Követett a fene. Azt hittem, egyedül vagyok, amíg nyekeregni nem kezdtél. Csak kellett egy kis levegő, miután… de minek is magyarázkodom? Semmi közöd hozzá - mondom megvonva a vállam egy heves mozdulattal, és próbálok csúnyán nézni rá.
- Kapd össze magad, mert nem hagylak itt, mielőtt megint beletántorogsz a vízve és megfulladsz nekem. Az hiányozna az egész családnak - közlöm vele ellentmondást nem tűrően.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

- Te szegény... kisírhatod magad a vállamon, ezen nem múlik semmi - válaszolom kissé gúnyosan. Majd be kellett volna másznom nekem is a nádasba kihúzni? Örülhet, hogy nem volt közönségünk, és még ha lett volna is, gyaníthatóan ők is éppen a szemüket dörzsölgették volna a fényviszonyok hirtelen változásai miatt.
- Miért? Számít, hol voltam? Ha már ennyire érdekel, a kollégáimmal söröztem - válaszolom durcásan. Tényleg semmi köze nincs sem ahhoz, hogy merre jártam korábban, vagy mit keresek itt, de azért mégiscsak kiszalad a számon a válasz. Remélem, most boldog. Nagyot sóhajtok aztán szememet forgatva, és közelebb lépek, a jobb kezemet nyújtva.
- Egyéb óhaja, sóhaja van mára őfelségének? - kérdezem meg még mindig hihetetlenül kedvesen. Ha így folytatja a követelőzést, a végén még le találom átkozni és sóbálványként hazalebegtetem, az se érdekel, ha látják. Újabbat sóhajtok aztán, ami lemondó szusszanásba torkollik.
- Hogy te mekkora egy... most akkor felkelsz vagy nem? - kérdezem meg. Most már kezd idegesíteni, főleg ez a pofátlan büszkeség, ami árad belőle éppen. Megrázom a fejem, ismét a szememet forgatom, aztán fél pillanattal később a vállamat is megvonom.
- Na tudod mit, baromka? Itt is maradhatsz felőlem tocsogni az átázott ruháidban. Ha meg nagyon felidegesítesz, mindjárt kapsz egy sóbálványátkot és megnézheted, melyik szobáról beszéltem a múltkor. Vagy jöhetsz magadtól is, melyiket szeretnéd? - érdeklődöm türelmetlenül, még mindig felé nyújtva a jobb kezem, hátha hajlandó elfogadni a segítséget, ha már ő kérte, hogy ne használjak bűbájt. - Gyorsan álmodd meg, mert tízig számolok, és itt se vagyok. Egy... kettő...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

- Brühühü... mindjárt meg is ijedek - válaszolom neki gúnyosan a fenyegetőzésre, ami valljuk be, meglehetősen életlen szerintem. Jó sokat ihatott, ha azt hiszi, ennek bármi hatása is van.
- Na és mit fogsz tenni? Majd nem állsz velem szóba újabb két évig? - feszegetem kicsit a kérdést, bár nagy a gyanúm, hogy egyébként csak nem jutott eszébe semmi, azért maradt egy ilyen általános kijelentésnél, hogy majd egyszer, a be nem látható jövőben valamit tesz, amiről ő se tudja, micsoda, de én fogom bánni. Hát jó. Örülhet, hogy azért még a kezemet nyújtom neki, ha már nem akarja, hogy mágiával segítsek. Egyedül meg láthatóan nem megy, hogy fel is tornázza magát a földről.
- Naaa... mindenki magából indul ki? - kérdezek vissza nem túl kedvesen, ha már alkoholizmusról kezd beszélni. Én nagyon alkalmanként iszom, társaságban, akkor is tudom, hol vannak a határaim. Láthatóan ő kicsit többet ivott annál, mint amit még elbír mellékhatások nélkül. Háborog még egy sort, nem igazán tetszik az ötlet neki, hogy sóbálványként is ellebegtetem, ha kell, bár való igaz, ettől én se repesnék úgy egyébként. Aztán kiderül, hogy nincs is meg a pálcája.
- Merlin, segíts... - sóhajtom, és megdörzsölöm az orrnyergem. Ez az este egyre szörnyűbb meglepetéseket tartogat, úgy tűnik. - Nem vettem el a pálcádat. Próbálj meg visszaemlékezni, hol használtad utoljára vagy mikor volt meg még. Remélem, nem a nádasban hagytad el, mert oda be nem megyek keresgélni. Az invitó, random pálca meg ehhez édeskevés - dünnyögöm, felét már hangosan gondolkodva, és felhúzom, amikor végre hajlandó megfogni a felé nyújtott kezem.
- Nekem mondod? - kérdezem egy szusszanással, és ismét lumos maximát idézek inkább, nézzünk körbe a környéken, hol hagyhatta el a pálcáját. - Te Kristóf... hadd kérdezzem már meg, neked mire jó ez az egész? Most komolyan? Én értem, hogy az apád, meg Fanni, meg minden, és hogyne tudnám, hogy nem az én dolgom, mert én csak az unokahúgod vagyok... és Viktor, tudom, annyira jól tudom. De valamikor teljesen normális voltál, mi lett veled? Miért nem tudunk már egyetlen egy normális beszélgetést se kivitelezni? Semmi nem lesz olyan már, mint volt, de muszáj ilyen szörnyen... ilyennek lennie?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Nyelek egy nagyot a válaszára, és úgy döntök, inkább nem reagálok. Különben még elküldeném melegebb éghajlatra. Vékony vonallá préselem az ajkaimat, összeszorítva a szám, és még a nyelvemre is ráharapok, mielőtt még olyat mondanék, amit megbánnék aztán. Inkább egy lumos maximát idézve igyekszem szétnézni, hátha csak itt esett ki a pálcája a zsebéből. Még az hiányzik, hogy újat kelljen venni, amilyen drága mulatság, és még a regisztrációja sem éppen lenne kellemes esti szórakozás, hiszen egy varázspálca eltűnése nem éppen söpörhető szőnyeg alá. Mi van, ha valaki megtalálja? Idegesen dörzsölöm meg a homlokom, pedig az anyagi része még csak nem is engem érintene, de ez lényegtelen. Jó pár lépést kell tennem hozzá, hogy meglegyen, körülbelül tíz méternyire saccolnám a sétát az alapján, hogy általában olyan harminc centi körül van a lépéstávom. Kivéve, ha rohanok. Akkor nagyobb lenne a távolság, mint így, sétálva. Viszont csak a pálcám fénye által megvilágított részen tudok keresgélni, így nem tudok ennyira sietni. Szerencsére csak ennyi séta kell, hogy feltűnjön, miután egyszer sikerül egy nád eltört szárának is félig megörülnöm. Felveszem a földről, lerázva róla a füvet meg valami fura nyálkás undormányt is, aztán már sietősebben térek vissza és a mellkasához csapom lendülettel a tenyeremmel együtt.
- Nesze... remélem a kulcsaid megvannak, és tudod, merre van az arra - teszem hozzá. Legalább egy gonddal kevesebb. - Vagy azt is elhagytad? Ott az üres szoba, amiről múltkor beszéltem, de ha még egyszer ordítani mersz velem, akkor elfelejtheted és alhatsz egy padon a Boglyas téren, már ha nem visz be valamelyik auror a kirendeltségre - válaszolom, és most már úgy döntök, hogy ha van pálcája, világítson, ha akar. Én inkább elrakom az enyémet. Kell egy kis idő, mire megszokja újra a szemem a sötétséget, de nem is olyan vészes, aztán ha ezen túlvagyok, el is indulok haza. Ha akar követhet. Ha meg nem, úgyis tudja, hol lakom, még becsöngethet később. Már ha nem szakad bele a fene nagy egója.