Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Gondtalanul heverészett az egyik kisebbfajta fűzfa lombja alatti füves területen. Azzal szórakozott, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót, amikor a fa vékony levelei árnyékot vetnek a szemére. Aztán ha sikerült így mozdulnia, kiderült, hogy nem is fekszik kényelmesen, és muszáj volt tovább fészkelődnie. Behunyta a szemét, hátha az mindent megold. De hát úgy meg nem látta a bárányfelhőket, amikről pedig feltett szándéka volt, hogy megállapítja a formájukat. Meg aztán eszébe jutott, hogy mi lesz, ha elalszik, meglátják, és azt hiszik meghalt. Teljesen logikus lenne. Mert miért heverészne bárki is a temetőben egy ilyen szép délutánon? ~ Mit keresek én itt?~ Tette fel magának a kérdést, de a választ már nem lelte meg rá. Alapvetően azért jött ide, mert hát útba esett neki a temető, és fáradt is volt, jó volt kicsit lepihennie. Aludt is pár órácskát a batyujával a feje alatt. Ha nem lenne ilyen jó idő, valószínűleg már korábban rájött volna, hogy a temetőben csövezni nem a legjobb döntés. De nem jött, csak az tűnt fel neki, hogy csend van, szemébe süt a nap, nyomja a fejét a táska,  ~ Jé, hát nekem táskám is van!a hátát meg a föld, és rámászott egy hangya a karjára, és egyébként is unatkozik. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, körbenézett, azon kattogott az agya, hogy merre induljon, mi is kéne csinálnia magával. Fontos dolgokat kell elintéznie, erre emlékezett. Nagyon fontosakat. Életbevágóakat. ~ Enni kéne valamit ~ Erre az elhatározásra is csak akkor jutott, mikor mikor hangosan megkordult a gyomra. Aztán ez a felfedezés mégis elindított a kis agyában valamiféle logikai láncot, és mégis eljutott odáig, hogy neki tető kéne a feje fölé, meg valami munka, hogy képes legyen eltartani magát. Igen, ezért jött ide, új életet kezdeni. Nem pedig a temetőben lustálkodni. ~ Én butus~
Gyorsan, elszántsággal a szemében felpattant, leporolta kissé magát. Igen, azért meglátszik rajta, hogy elég sok minden történt már ma vele és a földön aludt. A haja tiszta kóc, laza barack sárga top és kopott farmer short van rajta egy szandállal. A többé-kevésbé nőies öltözetéhez azonban sehogy sem passzol a vállán lévő málha, amibe egyébként még bele sem nézett, és gyakorlatilag nem is tudja, mi minden van nála és mi nincs. Igazság szerint meglepő, mennyi személyes holmija megmaradt.
Igen, tisztán lebeg lelki szemi előtt a szent cél, ő most bejelenti magát a helyi önkormányzatnál, elmagyarázza a helyzetét, és aztán minden jó lesz. Ezt mondták neki, ezt kell tennie. Bár neki igazából így minden nagyon jó, ahogy van. Persze, ahhoz képest nem, amilyen jó volt, amikor még csak diák volt, de az az idő elmúlt, és neki alkalmazkodnia kell az újhoz...És a gondolataiból végül az ragadja ki, hogy megpillantja a köves út közepén ülő srácot. ~ Ez meg mit csinál?~ Csikordul a talpa alatt a kő, ahogy épp csak egy milliméterre a másiktól lefékez és érdeklődve pillog a földön ülőre. Egészen két másodpercig, amíg úgy nem dönt, hogy inkább ő is leül. Zsákja nagyot puffan mellette a földön, míg ő valamivel kecsesebben helyezkedik el törökülésben a srác mellett.
- Te a sírkőhöz beszéltél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában, de közben nem is néz a fiúra, csak a sírra függeszti a tekintetét, hátha ő is meghallja, hogy miről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Kírát egy percig sem zavarja, hogy a srác még az ő becses személyénél is jobban érdeklődik a sírkő iránt, nem is azzal a szándékkal telepedett mellé, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy egyszerűen csak elterelje a másikét. Egyszerűen csak látott valami érdekes dolgot, kíváncsi lett és pont. Épp csak annyira néz a srácra, hogy láthassa a válaszul adott lassú, jelentőségteljes bólintást. Egyébként hihetetlen odaadással figyeli a márványt, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál. Bár nem tudja, hogy mire. Igazából még a nevet sem olvassa el. De türelmes, visszafogja magát, nem kezdi kérdésekkel bombázni a másikat. Ő is hozzáértőnek akar tűnni. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül neki. Leginkább semennyire.
- Mert kíváncsi vagyok, hogy válaszolt-e  - vigyorog és ugyanolyan lazán, természetesen beszél, mint Gergely, egy pillanatig sem akad fenn azon a tényen, hogy sírokkal társalogni nem éppen hétköznapi tevékenység. Látott ő már furábbat is. Sőt, tőle sem áll távol, hogy diskurzust kezdjen bizonyos tárgyakkal. Csak úgy.
- Héj, minden oké? - kérdezi óvatosan, összeráncolt szemöldökkel, amikor a srác lehunyja a szemét. Nem tudja eldönteni, hogy a fiú nem bír ránézni, a szemébe ment  egy nargli, így aztán inkább nem találgatott, és általánosan fogalmazott. Mert csak azt látja a srác arcán, hogy valami történt. Kissé értetlenül figyeli, ahogy a srác a sírt kezdi simogatni.
- Miért? Ott nem? Vagy ott? Mindenki más is valakinek a szerelme, nem? - mutogat  a közelben álló sírokra. Indokolatlanul heves reakciót vált ki belőle, a srác elejtett megjegyzése, azt el is felejti megkérdezni, hogy mégis honnan vesz ilyeneket. Egyszerűen csak elfogadja, hogy így van.
- Ez a sír mitől különlegesebb, mint a többi, hah? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem érkezik felelet a kérdésére, ami ugyan zavarja egy kissé, mert hosszabb távon azért ő sem szereti, ha teljesen keresztül néznek rajta. Sőt, sokszor rövid távon sem tűri el, a fiúnak most szerencséje van, hogy a sík-téma a nő számára is fontosabb lett, mint önmaga. Egyszer ez az állandóan elkalandozó figyelme, és labilis értékrendje fogja sírba vinni. Reméljük, majd rá is mondják, hogy különleges.
Kíra elrugaszkodott kis világába teljesen belefér, hogy az ember sírkövekkel társalogjon. Így aztán azon sem lepődik meg különösebben, hogy a sír még válaszolt is Gergelynek. Legalább nem egy udvariatlan fráter kődarabbal hozta össze a sors. Ugyanakkor értetlenkedik egy sort, hisz neki nincsenek valódi különleges megérzései, érdekli, hogy mégis mitől olyan érdekes ez a márványdarab. Jobban mondva, az aki alatta fekszik.
- Ehh, a fiatalok állandóan szerelmesek - úgy beszél, mint egy megvénült anyóka, aki már elég sok mindent megélt, noha a maga huszonöt évével még bőven beletartozik a fiatal kategóriába. Csak néha ezt elfelejti, és szereti kivonni magát a valóságból, azt játssza, hogy ő kívül áll mindezen.
- Neked kell tudod, te beszélgetsz a kövekkel - igazából tudja, hogy a kérdés nem neki szólt, de azért mégsem tudja megállni, hogy ne reagáljon rá. Egyrészt mert alapvetően egy szószátyár típus, szinte mindig mindig mindenre van válasza - más kérdés, hogy mennyire értelmes -, elég nehéz őt olyan helyzetbe hozni, hogy megszólalni se tudjon. Másrészt pedig kissé féltékeny, már-már irigy a másikra, amiért képes sírokkal beszélgetni, amíg ő nem. Ez az enyhe sértettség  a hangjában is hallatszik.
Rövid ideig némán figyelik egymást a sráccal. Eddig Kíra sem sok figyelmet szentelt a másiknak, csak most tudatosul benne, hogy fiú lényegében még gyerek, ő meg már nő lenne, vagy mi. Leginkább csak " vagy mi", ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy érett felnőtt. Néha elfelejti, hogy annak kéne kéne lenni. Érett felnőttnek. Most viszont hirtelen tudatosul benne, hogy ez nagyon nem jó így. Nem lehet ennyire gyerekes. Tiszteletet kéne kivívnia magának... De ez csak egy kósza gondolat, fordul egyet az agya, és már el is tűnik. Kezd szúrni a szeme, de nagyon koncentrál. Olyannyira, hogy a hozzá intézett kérdést is válasz nélkül hagyja.
- Én nyertem! Pislantottál! Láttam! - kiált fel hirtelen, minden átmenet nélkül, abban a szent hiszemben, hogy ők az előbb farkasszemet néztek.
- Jah, amúgy hát veled beszélgetek, te buta. Kíra vagyok, bájdöwéy - nyújt kezet mosolyogva. Igen, csak mostanra fogta fel a korábbi kérdést, meg hát a játék fontosabb volt. Hogy bírta volna ki a pislogást, ha közben beszél is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Jól van na, nem akartam becsmérelni...de nekem csak az - rántja meg a vállát. Lazának akar tűnni, de azért hallatszik a hangján, hogy igenis fáj neki, hogy itt van valami különleges, értékes dolog,  amit ő nem ért, a másik viszont igen. Egyrészt irigyli a másik tehetségét, másrészt pedig csodálja, és ami a legfontosabb, hogy feltétel nélkül hisz a létezésében.
- Váó! Ez annyira jó lehet! És mindenfélét meghallasz amerre mész? És nem fárasztó tárgyak nyűglődését hallgatni? Vagy egyáltalán miket szoktak mondani? - csak úgy záporoznak a kérdései. Szeretne minél többet megtudni a furcsa képességről. Szeret mesét hallgatni, és ideje mint a tenger. Arra nem is gondol, hogy esetleg kissé tolakodó lehet, és a másik talán nem akarja kiadni neki a titkait. Az nála nem opció.
Kissé lelombozza a kedvét, hogy ilyen semlegesen fogadja a srác a farkasszemnéző verseny eredményét. ~Azért egy kicsit elszomorodhatott volna, vagy akár nevethetett volna is, vagy valami. ~ De semmi.
- Hú, szép neved van. Szeretem a hegyeket. - teljesen irreleváns információ, de azért mégis megosztja a másikkal. Csak, hogy tudja. Bármikor szüksége lehet rá. Meg egyébként is képtelen megtartani magának a gondolatait, és ez még egy egész logikus és követhető asszociáció volt. Gyakran ennél sokkal elrugaszkodottabb. Ahhoz komoly dologról kell hogy legyen, hogy felmérje vagy egyáltalán csak fontolóra vegye, hogy mit mondjon el és mit ne. Alapvető túlélési ösztönök azért benne is munkálkodnak, például nagyon jól tud titkot tartani, ha arról van szó, hogy hová tette a dugi csokiját. Amije jelenleg mondjuk nincs, de egyébként nagyon édesszájú, és szereti felhalmozni a nasit.
Odafigyel Gergő halk motyogására, és ami még ennél is több, meg is érti azt. Érzi, tudja, hogy a megjegyzés rá vonatkozik. Hirtelen elég nagy változáson megy keresztül az arca, az elvarázsolt kifejezést, nagyon is értelmes váltja fel. Elvégre valamikor az volt: értelmes nő. Pillanatnyi, régi emlékképek villannak fel előtte, aztán aztán elmosódott alakok, nagy fehérség, szédülés. Az ispotály.
- Valami olyasmi... - suttogja, majd elkapja a tekintetét Gergőről. Hirtelen védtelennek és iszonyatosan sebezhetőnek érzi magát. Nem akar az lenni, nem szokott az lenni. Lehajtja a fejét, felmarkol egy adag apró kavicsot, aztán egyesével kezdi őket visszaejteni a földre.
- De semmi baj, az Ispotályból jövök, nem vagyok közveszélyes - ezt azért fontosnak tartja leszögezni, még ha a mondat két fele, nincs is szerves viszonyban egymással. Távolinak hallja a hangját, mintha nem is ő beszélne, még mindig nem néz fel, hagyja, hogy emléktöredékei szabadon áramoljanak. Mint mindig, most is megpróbálja kitölteni azt a bizonyos fekete foltot, sikertelenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyon megijed a váratlan társaság hallatán, megpördül a sarkán és a helyzettől függően védekezésre és támadásra is alkalmas módon emeli maga elé az odakint összeszedett botot. Nem mintha egyébként bárkitől vagy bármitől képes lenne megvédeni magát egy darab bottal, aminek még varázsereje sincs. A gyors hátraarc azonban nem sikerül valami elegánsra, mert a táskája majdnem elrántja szegényt.
- Huh, jó estét, nagyon megijesztett - mondja megkönnyebbülve, mikor észreveszi az ajtóban álló férfit. Sherlockot megszégyenítő logikai összefüggéseket feltárva megállapítja, hogy a férfi minden bizonnyal a ház ura. És így az egyre mélyülő sötétben kifejezetten félelmetes látványt nyújt a sápatagon világító bőrével.
- Nem kapcsolunk villanyt? Vagy valamit? Azt hittem, nincs itthon senki, olyan csendes ez a ház. Nem is hallottam, hogy Ön közeledik - más jó érzésű és egészséges lelkületű ember azonnal sűrű bocsánatkérésekbe fogna az illetéktelen behatolást illetően, de minimum szégyellné magát, hogy így nyakon csípték, és igyekezne eloldalogni minél előbb, Kíra azonban szemmel láthatóan nem törődik vele, mi lenne az elvárt viselkedés az adott szituációban. Nem akart ő semmi rosszat, nem szövögetett terveket a másik kirablására, csak éppen erre járt és benézett.
- De nagyon örülök, hogy itthon van. Nagy kérés lenne, hogy egyek valamit és itt töltsem az éjszakát? - igen, határozottan pofátlan, de azért nagyon udvariasan beszél és előveszi legártatlanabb és legmegnyerőbb arcát. De éhes, jó lenne valami rendes kaját ennie, és nem a motyójából előszedni a maradékot, és az is tény, hogy nincs hol aludnia. Miért kerteljen akkor? Ha már itt van, egy próbát mindenképpen megért a dolog. A legrosszabb, ami történhet, hogy a férfi kipenderíti innen, ami egyenlő azzal, ha elő sem adta volna, hogy mit akar itt tulajdonképpen.
- Oh, bocsánat - csak most kap észbe, hogy a botot még mindig maga előtt tartja, így most az leengedi.
- Odakint találtam - fűzi hozzá magyarázatképpen. Aztán csak reménykedve néz a férfire, várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Köszönöm - még egy gyors, szerény mosolyt is intéz a férfi felé, mikor az egy szó nélkül teljesíti a kérését a fényviszonyokat illetően. Mert alapvetően Kíra egy udvarias fiatal nő lenne, még ha néha meg is feledkezik róla. Meg aztán a fénynek egyfajta lélektani szerepe is van, elvégre a sötét eléggé rá tudja nyomni a bélyegét az ember hangulatára, azt sugallja, hogy Kíra csak egy betörő, és még a végén képes lenne ezt elhinni magáról.
Teljesen nyugodtan adja elő, hogy mit szeretne, halvány ötlete sincs, milyen válaszra kellene számítania, nem is igazán vár semmit. A válaszon azért rendesen meglepődik. Hát miféle ház az, ahol élnek, ahol aludni lehet, de kaja nincs? Oké, hogy szemmel láthatónak egy agglegénnyel állunk szemben, de akkor is, táplálkozni még ők is szoktak. Ez böki egy kicsit a csőrét, nem nagyon látja az összefüggést aközött, hogy miért engedné meg a másik, hogy nála éjszakázzon, miközben megetetni már nem akarja.
- Gondolom. A kanapé tökéletes - vágja rá habozás nélkül. Látszik rajta, hogy még akart mondani valamit, de végül csak kinyitja a száját és becsukja. Nem hagyja nyugodni a kaja téma, de végül hihetetlen mértékű önuralmat tanúsítva nem kérdez rá. Valahogy mélyen azért ő is tisztában van vele, hogy a másiknak minden oka meglenne kiátkozni őt a házból, és hálás lehet, hogy itt éjszakázhat. Megelégszik a  férfi kinyújtott kisujjával, és nem próbálja megcsócsálni az egész karját. Közben a kezében tartott botra téved a tekintete, amit le is ereszt, bár nem akarja elhajítani a házban, úgyhogy egyelőre még markolássza, amíg nem talál neki alkalmas helyet, ahol akár a ház esztétikai értékét is emelheti. A férfi ajánlatára felkapja a fejét, pislog párat a férfire. Számára ezzel le is van rendezve, hogy miért nem tart otthon semmi ehetőt, a felcsillanó megoldás fényében a rejtély teljesen érdektelenné válik Kíra számára.
- Hú...öhm. Nagyon hálás lennék. Már két napja madárlátta kórházi kaján élek. - magyarázza, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.  
-Oh, rendben - megereszt egy rövid mosolyt, és követi a férfit a nappaliba. Örül neki, hogy végre leteheti a batyuját, mert nem volt olyan jó móka egész nap cipelni. Kíváncsian pillog körül az új helyiségben, vigyáz a kábelekre, miközben megközelíti a kanapét és ledobja rá a táskát.
- Váó! Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyi mugli holmit! - néz végig a bal oldalt elhelyezkedő elektromos ketyerék sokaságán. Aztán a helyiség többi berendezési tárgyát is megnézi magának, hosszan elidőzik a tekintete a földgömbön, sóhajt egy aprót. Újra a táskájára pillant, és némi kotorászás után előszedi belőle a pálcáját. Mert ugyan, hol máshol is tartaná egész álló nap, mint ott ahonnan külön művészet előszedni? A táska ugyanis egy ügyes tértágító bűbájnak köszönhetően - amit persze nem Kíra végzett rajta - sokkal több mindent rejt, mint az ember gondolná. Elsődlegesen egy adag ruhát, ékszereket, pipereholmit, fényképeket, kacatokat mindenféle papírokat a születésétől fogja az ispotályban kapott leletekig, egy csoffadt szendvicset. Lényegében Kíra egész élete, minden ingósága a táskában van.
- Ezt azért csak elviszem... - motyogja, miközben a farzsebébe dugja a kőrisfa vesszőt. Mert ő ilyen óvatos ember, hogy nem akar pálca nélkül sétálgatni az éjszaka.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pillanatig sem erőlködik rajta, hogy leplezze, csalódott, amiért a fiú nem tud válaszolni rendesen a kérdéseire. Milyen dolog ez, kérem? Azért kivár, hátha a tarkóvakarászás meghozza a gyümölcsét, de sajnos nem így van.
- Értem. De ha egyszer tudni fogod, majd mindenképpen mesélj nekem. Megígéred? - kérleli a srácot, szinte már könyörgő az arckifejezése. Elfogadja, hogy most nem tudhat meg többet, de ő türelmes ember - többnyire - és ha el nem felejti - amire egyébként minden esély megvan -, akkor majd igenis szeretne többet tudni Gergő különleges képességéről.
A bemutatkozás kapcsán Kíra jóvoltából kissé terelődik a téma.
- Szekszárdi dombok. Oké, ha egyszer arra járok, majd mindenképpen. De még csak most érkeztem ide, nem mehetek egyből oda. El kell itt intéznem a dolgaimat. De nem fogom elfelejteni - beharapja az ajkát, kínosan magyarázkodik. Úgy viselkedik, mintha Gergő az előbb erélyesen ráparancsolt volna, hogy most azonnal menjen, és nézze a Szekszárdi dombokat
Az elejtett kis megjegyzés egész komoly hangulat és igazából lélekállapot változást idéz elő Kíránál. Néha a legváratlanabb dolgok is képesek visszarángatni a valóságba. Például ha ilyen nyíltan rávilágítanak a helyzetére.
- Nem tudom - csak akkor emeli ismtéa fiúra a tekintetét, miután az utolsó kavics is kihullik a kezéből, és miután úgy ítéli meg, hogy ez a mostani sem az a pillanat lesz, amikor végre visszatérnek az emlékei. Már ha valaha visszatérnek.
- Nem emlékszem pontosan mi történt. Valami fontosat csináltam. Nagyon fontosat...    - tesz még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Erről a témáról nem tud igazán felszabadultam mesélni, mert nincs is mit mesélnie. Hihetetlen sebességgel kattognak anyának fogaskerekei, minden érzékével azon van, hogy a valóságos, szomorú sötét ürességbe kapaszkodjon. Abba, hogy mi volt előtte, elmosódott arcokba. Valami kékségbe.
- Azt hiszem, én akkor találkoztam egy USO-val - lassan beszél, elgondolkodva, ez már mégis egy teljesen más hang, mint az előbb. Lassan visszahúzódik őrületének csigaházába. Megint a kavicsokat bámulja, új játékot talál magának, most mindkét kezét használva egy nagy kupacba gyűjti a kavicsokat, aztán újra szétteríti őket. A határon lebeg, megerőltető számár a múlton, a valóságon rágódni, a fejében lassan formálódni kezd egy soha meg nem történt, irreális kaland.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A terep felmérése jobban leköti, semmint, hogy vendéglátóját figyelje. De azért mégiscsak észreveszi, hogy a másik feltűnően gyorsan visszatér hozzá. Ennek azonban nem kerít nagy feneket, elintézi annyival, hogy ő nem figyelt oda és férfi nyilván nem is ment messzire.
Vet egy pillantást a férfi zsebéből előkerülő a különböző mugli pénznemekre, melyek egy részét fel sem ismeri ugyan. Aztán a sápatag úriember arcára emeli tekintetét, kissé félrebillentett fejjel fixírozza a másikat. De még mielőtt bármire is jutna a férfivel kapcsolatban, az befejezi az érmék közötti keresgélést.
- Köszönöm - veszi át a galleont és ugyanazzal a mozdulattal már rövidnadrágja zsebébe is süllyeszti. Aztán előszedi a pálcáját, és így már tényleg menetre kész.  Csak egy apró biccentéssel meg egy félmosollyal, veszi tudomásul, hogy nem kell aggódnia, a férfi nem fog kírabiztos védelmi rendszert húzni a ház köré, mire visszatér.
- Akkor majd jövök - közli még az előszobában, aztán beveti magát az éjszakába. Összességében mondhatjuk, hogy nem vitte túlzásba a hálálkodást, és egy picit sem zavarta a lelkiismeretét, hogy rátört egy vadidegenre és mindent elfogadott, amit a férfi ajánlott. Világ életében ilyen volt, " ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" eszerint a filozófia szerint élt. Nem is igazán érezte úgy, hogy adóznia kellene bárkinek is bármiért, ami néha azért elég kellemetlen helyzetekbe sodorta.
Alig hogy kilép a házból, már szükség is van a pálcájára, hiszen itt a fák között nincs közvilágítás. És itt szabadul meg, az eddig ide-oda cipelt botjától is. Pálcájával világítva az utat sétál vissza a faluba. Magához képest gyorsan és könnyedén megtalálja a csárdát. Felrémlik neki néhány régi emlék még diákkorából, akkor egész sokat járt ide, most viszont teljesen idegennek érzi magától a helyet. Gyorsan és csöndesen megvacsorázik az egyik sarokban, aztán már indul is vissza. Kivételesen most nem kalandozik el menet közben. Már csak azért sem, mert elég hideg van már kint, és ő meg elfelejtett pulóvert vinni. Nagyjából egy szűk órát töltött távol a fák között álló háztól, és ezalatt egész sok mindent végiggondolt.
- Hahó, visszajöttem - toppan be az előszobába. - Brr, majd szétfagytam odakint visszafelé jövet. A fürdőszobát merre találom? Mondjuk ma fürödtem már egyszer a tóban, már egészen meleg a vize, de holnap mégiscsak emberek közé kell mennem. Mármint, na, ne vegye magára, csak fontos dolgokat kell elintéznem - csicsereg kedélyesen a nappali felé tartva, attól függetlenül, hogy a mondókájának melyik részénél jelenik meg vendéglátója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Sokáig kell várnia a srác válaszára, de nem bánja, mert beleegyezést kap. Azonnal felderül az arcra, mintha új értelmet nyert volna az élete.
- De jó, köszi! Majd keress meg. Egyelőre mondjuk még nem lakok sehol, de itt a faluban fogok élni. De ha sokáig nem keresel, megkereslek én. Abban jó vagyok. - egyáltalán nem annak szánta, de valljuk be, kissé fenyegetően hangzik a mondandójának vége. Ki akarná, hogy Kíra kajtasson utána? Márpedig elég ragaszkodó típus, szeret másokon csüngeni, és csak másokon múlik, hogy mennyire tudják tolerálni a társaságát.
A saját gondolataival van elfoglalva, Gergő viselkedésére, egyébként feltűnő komolyságára nem is igazán figyel. Nem mintha nem érdekelnék őt mások, csak valahogy nincs, jobban mondva elvesztette az érzékét ahhoz, hogy rendes időben feldolgozza a környezetéből kapott információkat. Ezért is szeret jobban beszélni, semmint a hallgató, befogadó fél lenni.
A helyzetének megmagyarázásával is próbálkozik, nem túl sok sikerrel, mert sajnos nincs meg hozzá a kellő ismerete. Pedig valahányszor eszébe jut, mindig próbálja kitölteni az űrt, az ispotályban is rengetek vizsgálaton átesett, az emlékeit mégsem tudták visszahozni.
Gergő spontán ötletére felkapja a fejét. Meglepő módon a fiúnak sikerül őt visszarángatni a szomorú valóságba, azzal, hogy lehetséges megoldást kínál. Mert iszonyatosan vágyik a megoldásra. Noha csak most találkozott a fiúval, és lényegében is ismerik egymást, mégis bízik benne és a képességében annyira, hogy legalább egy esélyt akarjon adni a dolognak, noha kissé megkésve, pár másodpercnyi sűrű pislogás után, de annál lelkesebben reagál.
- De, jó ötlet! Csak az a baj, hogy azt sem tudom, mi volt nálam, vagy hol voltam... De, ez minden személyes holmim - bök a táska felé. Majd hirtelen fogja, kioldozza a száját és mielőtt Gergőnek bármilyen ellenvetése lehetne, máris kettejük közé borítja a tartalmát. Ruhák, ékszerek, papírok, pipiere holmik, egy kis dobozka, apró kis mütyürök, egy kavics, két szendvics meg egy üveg víz hullik ki belőle. Úgy mint aki jól végezte dolgát, pillant fel a fiúra, jelezve, hogy innentől övé a terem. Kíra nem tud neki többet segíteni. Ez minden, amit az ispotály elhagyásakor kiadtak neki. Bár ő nem emlékszik, hogy ezek a holmik azon a bizonyos estén is nála lettek volna. Csak nem ment így felmálházva sehova. Ez is egy külön rejtély száméra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Oh, Ön tényleg nagyon figyelmes, köszönöm - pillant a kanapéra készített párnára és takaróra. Miközben a férfi útbaigazítja a fürdőszoba felé, Kírának feltűnik, hogy amíg ő odavolt, vendéglátója felöltözött. Össze is húzza egy picit ezen a szemét, nem érti, miért volt ez jó a férfinak, hiszem amikor Kíra megérkezett, még úgy nézett ki, mint aki épp lefekvéshez készülődik. Kíra miatt aztán teljesen felesleges és értelmetlen volt felöltöznie. De nem említi meg a dolgot, mikor a férfi magára hagyja a holmijai között kezd turkálni, előszedi a háló ruháját meg a  pipere holmijait, azért eléggé meg lenne lepődve, ha a törölközők mellett még női tusfürdőt is  találna a férfinél.
Felbaktat az emeletre, ahol meg is találja a keresett helyiséget, és rendesen elcsodálkozik a wc-ből előmeredező bokron. ~ Egészen hangulatos~ Nem piszmog sokat, gyorsan lezuhanyzik, hajat is mos, fogat mos, a nedves törölközőt felakasztja a szárítóra, és elpakolja a dolgait. Az egész procedúra alig tart tíz percig, és már egy szál szürke bugyiban meg bő, hosszú fekete, fehér unikornist ábrázoló, hálóingként funkcionáló pólóban szambázik ki a fürdőből. De mielőtt visszamenne a földszintre megtorpan, az emeleten található többi ajtóra pillant. Kíváncsi, mi minden van még a házban. Meg is indul egy szimpatikus felé, hogy bekukkantson, aztán mégis tétovázik. Nem mintha a lelkiismerete tartaná vissza, vagy  a józan esze nem engedné, hogy a férfi dolgai között turkáljon, egyszerűen csak fordul egyet az agya. Görcsösen szorongatja a kilincset, valami furcsa bizsergés fut végig a testén. Így érezhette magát az a lány abban a mesében, amelyikben a sok szoba közül egybe nem kellett volna csak bemennie, de bement és akkor az rossz volt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre téli álmot alvó életösztönei most kezdenek ébredezni. Hát milyen ember az, aki nem tesz az ellen semmit, hogy a vécé megbokrosodott? Kettős érzései támadnak a házzal, a férfivel kapcsolatban, akar is róla többet tudni, meg nem is. Hosszú másodpercekig tétovázik, aztán hirtelen leveszi a kezét a kilincsről és sarkon fordul, hogy futólépésben visszatérhessen a nappaliba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elég ritka az, hogy Kírát valaki képes legyen olyannyira meghökkenteni, hogy akár csak egy pillanatra is a torkára forrjon a szó. Adamnak sikerül. A nappaliba lépve Kíra hirtelen megtorpan, néma csodálkozásra nyílnak ajkai, ahogy végigtekint a karosszékben elnyúló vámpíron, kikandikáló szemfogain, furcsán csillogó szemén, a dohányzóasztalon maradt vérfoltos pohárkán. Utóbbiról gyorsan elfordítja a tekintetét, mert nem igazán bírja a vér látványát.
- Oh, elnézést, nem akartam Önt megzavarni. Egyébként igen, jól esett - nem tart sokáig a némasága, gyorsan megtalálja a hangját. Kissé zavarban van, mentegetőzik, szemmel láthatóan ignorálva a tényt, hogy miben zavarta meg a másikat. Pedig nagyon is felfogta a dolgot, ennél többet pedig úgy érzi nem kell - nem is akar - tenni az új információval kapcsolatban. Tétován ácsorog néhány pillanatig, a pohárka meg a férfi között jártatva a pillantását, de furcsamód nem fél, az imént érzett bizonytalanság most eltűnik, elvégre már kész tényekkel néz szembe, és nem a saját elképzeléseivel, megérzéseivel. Amelyek gyakran ijesztőbbek számára a valóságnál. Most csak épp azon gondolkozik, hogy hagyja-e magára inkább a férfit vagy ne. Az viszont meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mégsem kellene itt maradnia. Számára teljesen evidens, hogy ha már egyszer megengedték neki, hogy maradhat, akkor nem fog minden aprócseprő, váratlan fejlemény miatt kényeskedni. Végül megindul a kanapé felé, hiszen a kezében lévő holmikat muszáj lepakolnia. Bár ez lényegében csak abból áll, hogy határozott mozdulatokkal mindent a táskájába tömköd, és közben előveszi onnan a pálcáját.
- Szabad...? Nem bírom, nézni - fintorog, aztán ha a férfi nem kívánja azzal kínozni, hogy látványosan lenyalogatja a pohárkán maradt vércseppeket, a saját lelki egyensúlyának megőrzése érdekében egy pálcaintéssel megtisztítja az üveget.
- Így már jobb - lerakja a pálcát, kisöpör egy kósza tincset az arcából, majd az asztal fölött átnyúlva kezet nyújt a férfinek.
- Saragob Kíra vagyok, kicsit bolond. Már be kellett volna mutatkoznom korábban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra nem áll le elemezgetni vendéglátója nevét, bőven elég elfoglaltság neki az, hogy magában még párszor elismételgesse, a névmemóriája mindig is ramaty volt. Neki aztán édes mindegy, hogy a mennyire bibliai eredetű a keresztneve és mennyire valós a vezetékneve, ő aztán ugyanúgy bízna férfiben, ha Kukorica Jánosként mutatkozott volna be. Igen, nevezhetjük bizalomnak, hogy nem akar fejvesztve menekülni a férfi közeléből. Elvégre Adam nem adott neki semmilyen okot a félelemre, vagy a bizalmatlanságra, sőt nagyobb megértést, segítőkészséget és kedvességet tanúsított a fiatal nő iránt, mint azt egy átlagember tette volna. Úgy van vele, hogy a másik az ő vérére szomjazna, már akármikor megkóstolhatta volna, így ez a kérdés sem nyugtalanítja.  
A kézfogást követően leereszkedik a kanapéra és fürkésző tekintetét a férfire függeszti. Végignézi, ahogy összeszedi az asztalról a termoszt meg a poharat. Azon tűnődik, vajon a férfi a konyhában fogja-e folytatni a táplálkozást. Végül azonban nem ad hangot a kíváncsiságának.
- Jó éjt - kissé tétován ejti a szavakat, nem teljesen biztos benne, hogy máris aludni akar. Mégiscsak most találkozott életében először egy igazi vámpírral. Úgy nagyjából tizennégy éves koráig mindenfélét olvasott az éjszaka gyermekeiről, élt-halt a és a mai napig él-hal a mítoszokért, miután azonban kiderült száméra, hogy a vámpírok igenis léteznek, elolvasgatta róluk a tényleges szakirodalmat, és ezzel együtt kiszorultak különleges érdeklődésének folyton változó köréből.
Még hosszú percekig néz Adam után, de nem megy utána, csak ücsörög a kanapén. Valahogy semmivel nem érez több késztetést, hogy kéretlen kérdésekkel bombázza a férfit, mintha az csak egy közönséges földi halandó lenne. Tény, hogy imád fecsegni, magáról, csapongó gondolatairól, azt sem mondhatjuk, hogy gátlásos lenne. Most azonban nincs hangulata további beszélgetéshez, nem is jut eszébe, olyasmi, amire feltétlenül szeretné megtudni a választ Adammel vagy bármi mással kapcsolatban, bár ebben elég nagy szerepet játszik az is, hogy hosszú napja volt és rettentően fáradt. Sóhajt egy aprót, aztán megágyaz magának az odakészített ágyneművel és bebújik a takaró alá. Hamarosan pedig el is nyomja az álom.
Kényelmesen, mélyen, és viszonylag sokáig alszik, csak kilenc óra tájban ébred. Akkor aztán felbaktat az emeletre, megmosakszik, felöltözik, röviden tollászkodik, a nappaliba visszaérve összehajtogatja az ágyneműt és csinos kis kupacba rendezi, felkapja a táskáját és elindul végre bejelenteni magát a helyi önkormányzatnál. Bár megfordul a fejében a csábító gondolat, hogy egész életét tölthetné munka és állandó lakás nélkül, de aztán eszébe jut, hogy papírja van róla, hogy képes az önálló életre. Meg aztán el is unná magát az egész napos semmittevésben.
A fák közül még visszatekint a vörös téglás házra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Mi? Nem, dehogy foglak zaklatni - reagál a srác egyébként jogos kérdésére kissé sértődötten, mint akit már maga a feltételezés is bánt, hanghordozásával pedig épp csak egy leheletnyit kezeli úgy Gergőt, mintha a srác felfogásával problémák lennének. Azaz, ismét csak egy nem éppen érett, felnőttes reakciót láthatunk tőle. A színpadiasra sikeredett válasz ugyanakkor mégis elég egyértelműen sugallja, hogy ha Kíra egyszer csak úgy dönt, igenis fel fog még bukkanni Gergő életében.
Hogy is hagyhatná, hogy ennyiben maradjon az ismeretségük, amikor olybá tűnik, hogy a fiú képes segíteni neki a múltjában való áskálódásban. Bőven elég, hogy Gergő csak diszkréten utal a dologra, Kíra már ki is üríti a táskáját, hátha annak tartalma segítségül szolgál Gergő számára. Visszafojtott lélegzettel, türelmesen várja, hogy a srác vizsgálgassa csak a holmiját, ameddig kedve tartja. A legkevésbé sem zavartatja magát amiatt, hogy az utolsó bugyiig minden egyes holmija a földön hever a srác előtt. De azért mégis, ha már ilyen áldozatot hozott, igazán elvárna valami kis apró sikert. vagy ha sikert nem is, egy fokkal lelkesebb vagy komolyabb próbálkozást, egy kis erőfeszítést a fiú részéről.
- Melyik? Mi az, hogy nem érinted meg? - kérdezi lassan, hitetlenkedve. Nem erről volt szó. ~ Hogy mondhat ilyet?! ~ Az eddigi csodálat és bizalom, kezd valami más érzelemmé alakulni Kírában. Felháborítónak találja, hogy a másik azzal hitegette, hogy segíteni fog, és most cserben hagyja. Afelett teljességgel elsiklik, hogy ez lényegében nem is történt meg, csak ő erőltette a dolgot.
- Nem is sajnálod! - vádolja a srácot kissé emelt hangon, miközben felkapja a földről a pálcáját és egyenesen Gergőre szegezi. Eléggé eltökéltnek tűnik az arca, mintha csak rá akarna cáfolni a közveszélyességről tett korábbi megjegyzésére.
- Meg sem próbáltad igazán! - fakad ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Kíra egykedvűen vonja a meg a vállát, jelezvén, hogy ennél többet sajno snem tehet a másik meggyőzésének ügyében. Egyébként is majd csak az idő lesz a megmondhatója,  hogy tartani fogja-e a szavát, és ha igen, az mennyire lesz kellemetlen Gergőnek.
A fiú válaszai azonban egy kissé elbizonytalanítják benne, hogy az tényleg érdemes  Kíra kiemelt figyelmére. Nem, nem akarja elfogadni, hogy valaki csak így nemet mondjon neki. Esett már pofára nem is egyszer, de mindig ugyanolyan őszinte és naiv meglepődéssel, fellobbanó haraggal viseli ezeket a helyzeteket. Ilyenkor látszik meg igazán, mennyire kiszámíthatatlan, akaratos nőszemély tud lenni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ő elképzelte. Most pedig úgy képzelte, hogy végre megtudja, mi történt vele. De nem, ez már rég nem a komor, melankolikus Kíra, aki érzi a téma súlyát, aki érteni akarja a történteket. Most egyszerűen csak azon van nála a hangsúly, hogy a másik nem segít neki, pedig ő szépen kérte. Tudomást sem vesz Gergő sötét, goromba pillantásairól, úgy érzi, itt csak ő lehet a sértett fél. Nem érdekli, milyen hatással vannak vad folyamként áramlóm érzései a másikra.
És igen, úgy gondolja, teljes joggal követelőzik és ránt pálcát. Némi elégtétellel nyugtázza, hogy a fiú szemmel láthatóan kicsit észbe kap, legalábbis megáll és visszaül vele szemben, sőt még megadóan fel is emeli a kezeit. ~Nagyon helyes!~
- Hisztis perszóna?! - ismétli el vádakat egy oktávval magasabb hangon. Nagyon, nagyon zavarja a fiú nyegle, lekezelő stílusa. Úgy beszél róla, mintha ő itt sem lenne, vagy nem értené a szavait. Ez már mégis mindennek a teteje.
- Ezért meglakolsz! - fenyegetőzik, majd egy határozott, gyors és váratlan mozdulattal meglendíti a pálcáját és arcon dobja vele a fiút. Legalábbis ő oda céloz, hogy aztán sikerül-e kivernie vele a másik szemét, az már Gergő reflexein múlik javarészt. Mondhatnánk, hogy a cselekedetének taktikai háttere volt, de a kegyetlen valóság az, hogy kiment a fejéből, hogy átkozódnia kellene, csak azt tudta biztosan, hogy fegyvert tart a kezében. Eldobva pedig lényegében minden tárgy lehet fegyver.
- Valld csak be, hogy nem is akartál igazán! Hazudtál! Hülye voltam, hogy bíztam  benned! - magából kikelve vádaskodik és élvezi. Ő már egy teljesen más valóságban jár, legalábbis elég messze a valódi eseményektől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Igen! - vágja rá dühösen, de nem tud jobb szót találni a viselkedésére, nem is akar. Nem akar szócsatát nyerni, egyszerűen csak mélységesen fel van háborodva, és legkevésbé sem foglalkoztatja, hogy a másik nem veszi őt kellőképpen komolyan. Pedig ő most arra vágyik, hogy komolyan vegyék. A fenyegetőzés nem elég, ezért aztán a tettek mezejére lép és jól megdobja Gergőt a pálcájával, ami a srácról lepattanva Kírától kartávolságon kívül pottyan a földre. Ez azért kicsit zavarja. Rájön, hogy a dobálózásnak elég nagy hátulütője, hogy a fegyver nem röppen vissza a kezébe. Nem is érti, miért pálcákat gyártanak a mágusok és nem bumerángot. Az sokkal praktikusabb lenne. De ha már a fizikai fegyverétől búcsút kell mondani, azért a lelki támadással még megpróbálkozik. Sikertelenül. Gergőnek szemmel láthatóan nincs lelkiismerete. Magában dohog, csak múlik, hogy nem kezd el üvöltözni, vagy az aprócska kövektől a ruháin keresztül minden kezébe akadó tárgyat Gergőhöz hajigálni, hogy nem jut eszébe, hogy van ilyen opciója. Csak vergődik, mint a partra vetett hal, nem igazán tud mit kezdeni Gergő nyugodtságával. Csak meresztgeti rá a szúrós szemeit.
- Tudom! De nem tudok magammal mit csinálni, Oké? - fakad ki végül, és igen, valóban tisztában van vele, hogy nem fog elérni semmit. Igazából már is tudja, mit akart elérni. Rég elfelejtette, hogy kíváncsi volt rá, mit tud Gergő kiolvasni a holmijaiból.
- De ne mondd nekem, hogy nyugodjak le. Ugye tudod, hogy ez a legrosszabb, amit egy ideges embernek mondhatsz? Ettől senki nem nyugszik meg, csak még mérgesebb lesz. Mert ez olyan lehetetlen duma! Te sosem akadsz ki? Mintha a fűnek mondanád, hogy ne legyen zöld, vagy egy baziliszkusznak, hogy ne sziszegjen - teljesen elragadtatja magát, de a részletes helyzetelemzés közepette részben mégiscsak elpárolog a dühe. Legalábbis már nem akar Gergőre támadni.
- És egyáltalán ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - pufog egy sort, ő is lenéz a szanaszét heverő holmijaira, aztán a szavaival ellentétben mégiscsak odahúzza magához a batyuját és elkezd beledobálni mindent.
- Jaj, nem is tudtam, hogy ez még megvan - jegyzi meg csak úgy magának, amikor a kezébe akad egy navinés sál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Kírának természetesen már nincs már válasza, nem tudja mit vághatna még Gergő fejéhez, de aztán gyorsan bevillan neki, hogy a pálcája tökéletes erre a célra. A tettlegesség azonban nem hozza meg a várt megnyugvást, és egy cseppet sem lendíti előre Kíra lelkiállapotát. Csapongva válaszol Gergőnek, az eredeti témát már teljesen feledve.
- Nem tudom. De ezt ne mondd. Amúgy is keled kell kitalálnod, hogy mit akarok hallani. Mert ha én mondanám meg, akkor az úgy nem lenne jó. És nem nyugodnék meg tőle - teátrálisan sóhajt egy nagyot, fel sem fogva, hogy ezzel enyhén kifigurázza Gergőt. Nem voltak ilyen szándékai, ő csak... beszéd közben meg is nyugszik szépen lassan. Durcázás ide vagy oda, mégiscsak belátja, hogy semmi értelme annak, amit csinál, és egyébként is kezdte már unni. Elkezdi összeszedegetni a holmijait, de nem nagyon figyel rá oda, hogy miféle sorrendben kerülnek a táskába, a hajtogatással pedig végképp nem törődik. Majd megcsinálja, ha talál magának egy nyugis helyet és lesz egy kis ideje. Sok régi holmi kerül most a kezébe, mert elég régóta él már bőröndből, vagyis tértágított táskából, aminek az aljára már idejét sem tudja, hogy mikor ásott le legutóbb.
- Szóval akkor navinés vagy - vonja le a következtetést lelkesen, miközben felpillant a fiúra, és hagyja, hogy az megérintse a ruhadarabot. Az iskolához csupa jó emlék fűzi - a rosszakat igyekszik kizárni - , de nem kezd el anekdotázni, mert észreveszi, hogy a csíkos anyag érintését követően a srác lehunyja a szemét. Nem akarja megzavarni a koncentrálásban. Beharapja az ajkát, hirtelen az jut eszébe, hogy mi van ha valami kellemetlen pillanatot mutat meg a sál. Mert ilyesmiben is volt része elég. Szerencsére a félelmei alaptalannak bizonyulnak, sőt még valamiféle bókot is kap a fiútól.
- Köszönöm - mosolyodik el szűzlányokat megszégyenítő szégyenlősséggel.
- De ugye ezzel nem azt mondod, hogy már nem vagyok bájos? - teljesen komolyan, vészjósló hangon kérdezi fiút. Aztán minden átmenet nélkül elneveti magát. Nem az ő stílusa, hogy ilyen típusú kérdéseket tegyen fel, egyszerűen csak meg akarta viccelni Gergőt, vagy épp rá akart ijeszteni. Ami összejön. De egyáltalán nem vár tőle választ a költői kérdésre. Hiszen teljes biztos benne, hogy az évek meg a kórházban töltött napok semmit nem vettek el a bájából.
- Amúgy még nem is mondtad, hogy mi szél hozott a temetőbe. Ha nem ismernélek, még furának is tartanálak, hogy ilyen helyekre járkálsz - magyarázza úgy, mintha rá nem vonatkoznának a dolgok. Közben pedig a maradék holmijait is beledobálja a táskájába és beköti a zsák száját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra kényelmesen kucorog a karosszékben. Üres kávésbögrét szorongat a kezében, némán ücsörög a sötét nappaliban. Bár erre semmiféle engedélyt nem kapott, miután olvasta Adam levelét, amit a sátorban hagyott neki, gyakorlatilag beköltözött a házába. Eredendően csak azért ment oda, hogy a saját szemével bizonyosodjon meg róla, a férfi valóban eltűnt. Aztán valahogy otthagyta a cuccait, mikor reggel elment dolgozni. Mert hát az élet attól nem állt meg, hogy Adam nincs a környéken. Kíra nem különösebben aggódott amiatt, hogy mi lehet Adammel, egyszerűen csak kíváncsi volt. Hogyan, hová záratja be magát, mikor jön vissza. Eleve abszurdnak tartotta az elképzelést, hogy a férfi rácsok mögött kuksoljon.
Másnap reggel rendesen meglepődött az ajtó előtt felbukkanó nagydarab fickón, aki monoton hangon ismertette vele a tényállást. A férfitól furcsán kirázta a hideg, bár nem igazán tudta volna megmagyarázni, mire fel ez a viszolygás. Odaadta Adam bábjának a pénzt, és már ment is a dolgára. A munka, meg a társaság kicsit kiverte a fejéből a reggeli találkát, de a házba visszatérve aztán megint előjött ez a kellemetlen érzés a gyomrában.
Annak ellenére, hogy már két napja itt lebzsel teljesen egyedül, Adam háza semmivel nem került hozzá közelebb, mint akkor, mikor először járt a férfinél. A hatalmas, zegzugos, üres ház inkább nyomasztóan hatott rá most, hogy már nem egy új, felfedezésre váró területként tekintett rá, hanem úgy, mint Adam otthona. Megvacsorázott, olvasgatott, belehallgatott Adam zenéibe, aztán az éj leszálltával egyszerűen csak vár. Várja, hogy csomag érkezzen a verandára, vagy egyáltalán történjen valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lassan teltek a másodpercek, de Kíra figyelme nem lankadt. Fülelt, figyelt, várakozott. Mindezt pedig látszólagosan nyugalommal, mondhatni, hogy érdektelenséggel tette. Ha jön a postás, ő majd csak behozza a küldeményt. Ez egyszerű. ~ De mikor jön már?!~
Összerezzen, amint nyílni hallja a bejárati ajtót. Erről nem volt szó. Csak most tudatosul benne, hogy az ujjai teljesen begörcsöltek, olyan erővel szorította eddig a bögréjét. Most ellazítja magát, beletörődő kifejezés suhan át az arcán, felkészülve rá, hátha előbb találkozik egy felvillanó átokkal, mint az érkezővel. De amint meglátja a nappali ajtajánál felbukkanó alakot, elpárolog minden aggodalma.
- Adam! - kiált fel vidáman. Hatalmas kő - aminek a létezésének eddig nem is igazán volt tudatában - esik le a szívéről. Azonnal felpattan, szinte futva szeli át a köztük lévő távolságot, és gondolkodás nélkül a férfi nyakába ugrik. Néhány másodpercig magához szorítja, bár a "szorítását" valószínűleg még egy egyszerű földi halandó sem érezné szorításnak, aztán hátrál néhány lépést, hogy felnézhessen a férfi arcába. Némi csalódottsággal veszi tudomásul, hogy rá már nem is lesz szükség.
- Oh, értem. Hát jó... Nem rostokoltam, tök jól elvoltam, de azért jó, hogy már itt vagy, mert még pár nap és a végén elkezdtem volna takarítani - a csalódott felütés szép fokozatosan tűnik el a hangjából, a végére még el is neveti magát. Az már valóban végstádium lett volna, ha Ő elkezdi felnyalni a házat. Már az is nagy dolog, hogy nem csinált nagy rendetlenséget.
- Megy - bólint a hűtőt illető kérdésre. Persze Adam azért elsuhan, és maga is ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Kíra nem indul utána, megvárja, míg a férfi visszatér a nappaliba. A lány rögtön megérti Adam jelentőségteljes tekintetét. Amíg ő kimegy a verandára, Kíra a konyha felé veszi az irányt. Nem kapcsol villanyt, már egészen hozzászokott a szeme, hogy a beszüremlő sápadt holdfényél tájékozódjon. Elöblíti a bögréjét, aztán a szekrénysornak támaszkodva várja, hogy Adam visszajöjjön a vérrel. Rengeteg kérdése van, de tőle szokatlan módon, nem biztos benne, hogy mindet fel akarja tenni. Sok mindenen elgondolkodott a történtek kapcsán. Adam visszatér. A másodpercek telnek, ő pedig csak némán figyeli a férfit, úgy dönt, kérdések helyett inkább egy vallomással kezdi.
- Tudod, megspórolhattad volna mindezt,...ihattál volna...belőlem - suttogva, kissé tétován ejti a szavakat. Már ezerszer végigrágta magát ezen, de még mindig vegyes érzelmek kavarognak benne a gondolat kapcsán. Azt hitte, ha kimondja, majd minden a helyére kerül, de nem így történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Magán érzi a férfi pillantást, de nem emeli fel a fejét, hogy találkozzon a tekintetük. Ő sosem gondolta, hogy ezt majd meg kell beszélniük. Annak ellenére, hogy az eddigi viselkedéséből Adam leginkább azt szűrhette le, hogy Kírát teljesen hidegen hagyja a vámpír mivoltja, sőt mi több, talán fel sem fogja rendesen, ez nem teljesen így van. Kíra számára például mindig is evidens dolognak tűnt, hogy ha úgy alakul Adam ihat, inni fog belőle, épp úgy, mint ahogy most teljesen magától értetődőnek tekinti azt, hogy attól függetlenül, hogy Adam hazaért, ma estére ő már mindenképpen a házban marad. Ezt nem kell kimondani. Legalábbis szerinte.
Adam válaszát hallva néma csodálkozásra nyílnak ajkai, és immár felpillant a férfi arcára. Ő sosem volt rabja semmiféle élvezeti szernek, de azért nem esik nehezére elképzelni és megérteni, hogy mi lenne ha.
- Mi volt a leghosszabb idő, amíg nem ittál vért? Voltál utána a lejtő alján? - kérdezi kíváncsian. Közben várná, hogy Adam folytatja a gondolatmenetét, és elárulja, mit szeretett volna megbeszélni Kírával. Kíra valahogy furcsállja, hogy a férfi lesüti a szemeit, aztán meg témát is vált. De nem kérdez rá a dologra, csak megjegyzi magában, hogy ha esetleg a férfi elfelejtkezne róla, majd a kellő pillanatban emlékeztesse, hogy akart valamit.
- Okés - a füle mögé rendez egy kósza tincset, aztán eleget tesz a férfi kérésének, előszedi a tiszta fém tárolókat és lepakolja őket a pultra. Vesz egy mély levegőt, aztán azon igyekszik, hogy minél később fújja ki, miközben Adam felnyitja a tasakokat. Továbbra sincs oda a vér látványáért, bár ha így mennek a dolgok, Adam mellett előbb-utóbb hozzá fog szokni. Ha a férfi nem tért volna vissza, egyébként is neki kellett volna teljesen egyedül megoldania a dolgot, lélekben edzette is rá magát rendesen. Azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább azt nem kell látnia, ahogy a vörös anyag a tasakba került. Szóval próbál erős lenni. Fogja az egyik tasakot és nagy odafigyeléssel kezdi el áttölteni a tartalmát az egyik fémtermoszba. Nem néz fel Adamre, aki valószínűleg egyedül gyorsabban végezne a művelettel, mint Kíra segítségével. Szépen csordogál a vér, és Kíra nem tudja kizárni a szagát, nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy ez nem csak úgy van, hanem valaki másból van. Gondolatban a steril kórházi vérvételt valahogy átugorja, és nyílt sebek, csordogáló vér jelenik meg lelki szemei előtt. ~ Gondolj valami másra!~ Vesz egy nagy levegőt. Nem, ez nem segít. Nagyokat pislog, de az adással van valami, furán vibráló foltokat lát. Anélkül, hogy odanézne, Adam felé nyújtja a nála lévő tasakot. Fogja meg, mielőtt ő elejti. Mert el fogja ejteni, mert nem jó ez így, már nem is érzékeli, hogy Adam elvette-e tőle a tasakot, vagy sem, csak próbál elkapni valami stabil dolgot, mielőtt még eldőlne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elgondolkodva hallgatja Adam történetét, de nem fűz hozzá kommentárt, vagy újabb kérdéseket. Ideje sincs rá nagyon, hisz a férfi közben témát vált, és a vér átöntözgetésére terelődik Kíra figyelme. Teljesen értelmetlen dolog a részéről, hogy egyáltalán megpróbálkozik vele. Hiszen ismeri magát annyira, hogy tudja, már a friss vér gondolatától is kirázza a hideg. De nem, ő túl akar lendülni ezen a kis problémáján, és le akarja győzni a félelmét. De nevezzük bárhogy is, nem sikerül neki. Elég régen vacsorázott már, és most kissé leesett a vércukra. Csak távolról érzékeli, hogy nem képes megtartani magát, és azt is, hogy ennek ellenére nem vágódik el a padlón, mert Adam megtartja. Hagyja, hogy a férfi vigye, ahová akarja, nem is igen tud mást tenni. Hálást, halvány mosolyt küld Adam felé, mikor a férfi fölé hajol.
Lassan utána fordítja a fejét, ahogy eltűnik a nappali ajtajában, aztán pedig óvatosan ülő helyzetbe tornázza magát. Máris jobban van, hogy a vérszag lassan eltűnik az orrából. De azért nagyon ficánkolni még nincs kedve, továbbra is elég sápadt. Mély levegőket vesz, s a nappali bejáratára függeszti a tekintetét, ahol néhány percen belül fel is bukkan Adam.
- Köszönöm - átveszi a vizet és kortyolgatni kezdi. Kissé réveteg mosoly ül ki az arcára, miközben felsandít a férfire.
- Kár, hogy nem mértük az időt. De szerintem mindenképpen rekordot döntöttem. De majd legközelebb...Nem lehet ilyen szerencsétlen. Még jó, hogy a bogaraktól nem félek - láthatóan nem rázta meg különösebben az eset. Fecseg, ahogy szokott, noha a hangján azért érződik, hogy nincs még teljesen elemében. Megissza a maradék vizet, aztán óvatosan előrehajol és a dohányzóasztalra csúsztatja a poharat. Hátradől a kanapén, az arcára komoly kifejezés költözik. Most jutott oda, hogy átgondolt egy újabb darabkát abból, amit Adamről tud, vagyis inkább, amit nem tud. Amiről eddig nem is tudta, hogy az is Adam.
- És miért bűvölted meg?... Azt az embert, akiből ittál. Egyáltalán akit megbűvölsz, tudja, hogy mi történik vele? - elkapja a tekintetét a férfiről, felhúzza a térdeit és addig ügyeskedik, míg rájuk nem tudja húzni a bő póló-hálóingét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- De miért? - egy tipikus négyéves kislány kielégíthetetlen kíváncsiságával teszi fel a kérdést. De nem az a célja, hogy a végletekig hajtogassa ezt a kicsiny szócskát, egyszerűen csak Adam válasza nem adott neki magyarázatot arra, hogyan volt a férfinek annyi ereje, miért akarta megkönnyíteni a dolgot a másik fél számára, amennyire lehet. Miért nem esett csak úgy valaki torkának, ha már egyszer a padlón volt?
- Ühümm. Szóval sokkal rosszabb, mint az Imperius-átok - összegzi a dolgot. Arról legalább maradnak az embernek emlékei, csodálatos, könnyed lebegés. Kíra enyhén megrázza a fejét,és nem néz fel Adamre. Rövidke szünet áll be a beszélgetésükbe, Kíra gondolatai még a delejezés körül forognak. Nyel egyet, de sehogy sem tud szabadulni a keserű, epés íztől.
Amikor Adam megtöri a csöndet, a férfi felé fordítja az arcát, kíváncsian várja a folytatást. Már majdhogynem rá is vágja, hogy " persze, nyugodtan", az indoklást hallva azonban teljesen megváltozik a véleménye.
- Hogy mi? - dörren rá a férfire. Nagyon is jól értette a szavai, csak épp nem akarja őket elhinni. Ösztönösen távolabb húzódik Adamtől és már nem csak a fejével, de egész testével felé fordul. Vegyes érzelmek kavarognak az arcán, csalódottság, düh, zavar. Mind közül a felháborodása a legerősebb.
- Felejtsd el! Ezt nem - közli dacosan, és karba fonja a kezét maga előtt.
- Amúgy ezt mégis hogy gondolod? Azért innál belőlem, hogy ellenőrizgess, még csak nem is  azért, hogy egyszerűen igyál. Hát kösz! Tényleg! Ez jól esik. - fakad ki dühösen, hevesen gesztikulálva hozzá.
- Ha veszélybe kerülök, meg tudom védeni magam! - persze ez nincs így, nagyon is sok minden történhet, amitől adott esetben Adam megvédheti. De mindez most nem érdekli. Az érdekli, hogy Adamnak sikerült vérig sértenie a hátsó szándékaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Már a nyelve hegyén van az újabb kérdés, hogy miért, de végül nem mondja ki hangosan is. Valahol azért ő is érzi, hogy óvodásként viselkedni nem túl nyerő. Pedig az óvodások tudnak valamit a folytonos kérdezgetésükkel. De Kíra jó kis felnőtt módjára elfogadja a választ, beéri azzal, hogy Adam egyszerűen ilyen, és nem keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi minden játszott közre abban, hogy Adam személyisége és életfelfogása így alakult. Meg aztán azzal is tudna vitatkozni, hogy mi kíméletes és mi nem, de nem teszi. Legalábbis egyelőre.
Kíra ezúttal nem mélyed bele a múltján való merengésbe, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem is fogja fel igazán, miért vagy honnan van neki bármiféle elképzelése az Imperius hatásáról.
Már ő maga sem tudja, hányadán áll a dologgal.  Magával a tettel, hogy Adam igyon a véréből továbbra sincs gondja, csak az háborítja fel, hogy ennek következményeként  Adam bármiféle hozzáféréssel rendelkezne az ő érzelemvilágához. Aminek követése feltehetően okozna némi fejfájást Adamnek. Zavarja, hogy a férfi erre hivatkozik.
- Inkább ne is mondtad volna! Egyszerűbb lett volna, nem? Nem. Vagy lehetnél egyszerűen kíméletes. - hasonló gondolatmeneten halad, mint ami Adam fejében is lejátszódik, a különbség csak annyi, hogy ő gyakorlatilag hangosan gondolkodik, és válogatás nélkül mond ki mindent, ami csak eszébe jut. Anélkül, hogy igazán komolyan gondolná a szavait. Egy nagy fittyfenét édes a tudatlanság.
- AHH! Nézz rám, ha hozzád beszélek! - nem hatja meg, hogy Adam búbánatos fejjel bámulja a padlót. Szikrázó szemekkel tekint rá, teljesen elfelejti, hogy neki voltaképp nincs is oka és joga így beszélni a férfival, már csak azért sem, mert nem is olyan rég még ő ajánlotta fel a vérét.  
- Nem kell, hogy - hirtelen megváltozik az arckifejezése, nem fejezi be, hogy mi nem kell, mert hirtelen egy teljesen új megközelítésből látja a problémát. De hiba lenne azt feltételezni, hogy ezzel meg is nyugszik. A haragja nem vész el, csak átalakul, átcsap sértettségbe és szégyenkezésbe. Mérhetetlenül ostobának érzi magát. Honnan, honnan nem, az az elképzelése támad, hogy itt egyáltalán nem is róla van szó. Úgy gondolja, Adamet nem az érdekli, hogy ő veszélyben van-e, hanem hogy ha rábíz valamit, az rendben megy-e. Logikusabban, érthetőbbnek és elfogadhatóbbnak tűnik számára ez a verzió. De még mindig viaskodik magával, túlontúl sok aspektusa van ennek a kérdéskörnek.
- Rendben? Mi az, hogy rendben? Ne mondd nekem, hogy rendben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra kezd lassan belezavarodni a saját csapongó gondolataiba. Nem igazán tudná megfogalmazni, mégis mi váltotta ki nála pontosan ezt a fajta viselkedést, vagy mit akar elérni vele. Nem is igazán keresi a választ erre a kérdésre, mint általában, most is hagyja, hogy elragadják az érzelmei.
Adam sötét tekintete viszont megmozdít benne valamit. Elsődlegesen belefojtja a szót a lányba. Tudatosítja benne, hogy talán egy kissé túl messzire ment. Csak nagyokat pislog Adam lemondó szavait hallva. Teljesen megsemmisültnek érzi magát. Nem jön ki hang a torkán, nem is tudja, mit mondhatna még. Illetve de, tudja, hogy mit mondhatna. Visszakozhatna. Egy része ezt szeretné tenni, magyarázkodni, vagy visszaszívni minden eddigi szavát, de nem teszi. Mozdulni sem bír, csak némán figyeli, ahogy a férfi megszakítja a szemkontaktust, feláll és elsétál a konyha felé. Nem néz utána, a tekintete az asztallapon ragad, ahol az imént még a pohár állt.
Egyáltalán nincs megelégedve magával. Nem ezt akarta. Nem akart így elrontani mindent. Szégyelli magát. Továbbra sem tudja teljesen elhatárolni magát a következmények gondolatától, vagy attól, hogy Adam hány emberre kényszerítette már rá az akaratát, de akkor sem érdemelte meg, hogy Kíra így beszéljen vele. Hatalmas gombóc gyűlik a lány torkába. Nyel egy nagyot, mire könnyek gyűlnek a szemébe, de nem hagyja őket legördülni az arcán. Ha most Adam újra feltenné neki a kérdést, teljesen más választ kapna, mint az imént. De nem várja, nem is várhatja ezt el a férfitől. Annál azonban makacsabb és dacosabb, semmint hogy mindezt közölje is Adammel. Esze ágában sincs utánamenni, bocsánatot kérni, törleszkedni. Az még kínosabb lenne a jelenlegi helyeznél. Inkább megpróbálja megszokni ezt.
Sóhajt egy nagyot és végül elfordítja a tekintetét az asztalról. Pislog párat, aztán feláll, előszedi az ágyneműt és gépiesen megágyaz magának a kanapén. Lefekszik, befordul a kanapé háttámlája felé, de nem jön álom a szemére. Nem szokása elfutni a problémák elől, tudja, hogy neki illene kezdeményezni a "békülést". ~ De olyan nehéz~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megrezzen, amikor Adam igazgatni kezdi rajta a takarót, de szinte azonnal újra el is lazítja magát. Csak meglepődött, mert nem hallotta a férfit közeledni, és egyébként sem számított rá, hogy még egyáltalán ránéz ma este. De megteszi, és ezzel alkalmat ad a lánynak, hogy bocsánatot kérjen, magyarázkodjon. Kíra azonban nem él a lehetőséggel. Jól esik neki a férfi érintése, de mozdulatlan marad, csak konokul mered a kanapé támlájára. Akkor sem fordul meg, mikor a férfi elengedi a vállát, mert nem tudja, van itt áll-e még felette, vagy esetleg messze jár. Inkább nem kockáztat, pedig kezd kicsit kényelmetlenné válni számára az eddigi pozíciója.   Hogy mégis változtasson rajta valamelyest, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik.
Most az egyszer igyekszik összeszedni minden erejét és nem meggondolatlannak lenni. Ha ugyanis most hagyná eluralkodni magán a hebrencs, izgő-mozgó énjét, már rég Adam nyakába ugrott volna. Talán ha bárki másról lenne szó, meg is tenné, nem aggódna amiatt, hogy ez hányadik nem várt kirohanása lenne az elmúlt egy órában. Adam viszont határozottam jó hatással van rá ebből a szempontból. A férfivel kapcsolatban nem akar csupa meggondolatlan döntést hozni, talán ő az egyetlen személy az életében, akinek a jelenlétében Kíra fejében egyáltalán megfordul, hogy létezik egy bizonyos határ, amit átlépve akár tönkre is teheti a kapcsolatukat.
Már csak azért sem akarja most rögtön elkiabálni, hogy meggondolta magát. Illetve, hogy mégsem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, amit a konyhában mondott. Nem tudja eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, amit gondol. Márpedig igen nagy ritkaság számba megy nála, hogy egyáltalán feleszi magának ezt a kérdést. De komolyan akarja gondolni a véradásra vonatkozó döntését. A konyhában még teljesen biztos volt a döntésében. Mióta csak megismerte Adamat, természetesnek vette, hogy a férfi igyon belőle, ha szeretne. Gondolatban legalábbis természetesnek tűnt számára. De beszélni róla, Adam szájában hallani a szavakat, látni a férfi pillantását, már nem olyan egyszerű Kíra számára. való igaz, hogy megijedt és voltaképp ezért hátrált meg. Megijedt attól, hogy voltaképp mennyivel jobban kiszolgáltatná magát Adamnek, mint ahogy azt ő képzelte, ugyanakkor teljes mértékben bízik a férfiben. Ez az a belső konfliktus, amit egyszerűen képtelen feloldani, ami egyik véglettől a másikhoz űzi.
Lassan elnehezülnek a pillái, mégiscsak hosszú napja volt, elfáradt. A légzése lelassul, egyenletessé válik, ahogy szépen álomba szenderül.

---

Viszonylag korán kel, hozzá van szokva, hogy a felkelő nap első sugarai ébresztik. Úgy érzi, ha valamit, hát a napfelkelte figyelését sosem fogja megunni. Most azonban egyrészt lekésett már róla, másrészt meg Adamnél van. Kócosan, kissé még álmatagon bújik ki a takaró alól. Első útja a fürdőszobába vezet, ahol már meg sem lepődik rajta, hogy a vécét egy bokor bitorolja. Lezuhanyzik, fogat mos, felkap egy kis nyári ruhát, a haját pedig a fürdés után laza kontyban felejti.
A fürdőből egyenesen Adam szobája felé indul. Ha férfi bent van - meg ha nem akkor is - nyilván már felfigyelt rá, hogy Kíra merre mozog, legalábbis Kíra feltételezi, hogy így van. Ettől függetlenül nem masírozik be a hálószobába - ahol egyébként már járt, amíg Adam nem volt itthon, de ha a férfi nem kérdezi, nem fogja elmesélni neki - , hanem virágmintás kis szoknyájában megáll a küszöbön és kopog kettőt az ajtófélfán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Vidáman viszonozza Adam mosolyát, könnyed léptekkel besétál a szobába és letelepszik a férfi mellé az ágyra.
- Jól, de tudtam volna még tovább is - egy apró ásítással igazolja a szavait.
- De majd mennem kell, nekem kéne nyitnom az Ajándékboltot..., meg amúgy is szerettem volna beszélni veled még előtte - zavartan lesüti a szemét, közben megszokásból a füle mögé akar tűrni egy tincset, ami nincs is ott, aztán újra Adamre pillant
- És rájöttem, hogy reggel van és biztos fáradt vagy. Vagyis nem vagy fáradt, csak na, érted. Sose láttalak még nappal, és nem is tudom, nem akarlak zavarni. Nagyon szenvedsz? - a tőle megszokott módon csicsereg, kicsit még húzza az időt, mielőtt rátérne a főbb témára. Egyébként pedig tényleg kíváncsi, mennyire viseli meg Adamet a nappal. Kissé szégyelli is magát miatta, de abszurd módon élvezi a gondolatot, hogy itt van ő, frissen és üdén, készen egy újabb napra, meg Adam, sötét homályba burkolózó szobájában kuksolva.
További terelő szöveg azonban nem jut az eszébe, egyébként is, minél tovább húzza, csak annál nehezebb lesz.
- Hülye voltam tegnap este, sajnálom - kezeivel eltakarja az arcát, és csak az ujjai között pislog Adamre.
- De tényleg. Csak tudod... - hatalmas, mélyről jövő sóhajtást hallat és közben leengedi a kezeit az arca elől.
- Azt hittem,... Azt gondoltam... Nem tudtam... - látszik rajta, hogy szeretné megmagyarázni, de nem találja a szavakat arra a káoszra, ami az este lejátszódott benne. Végül feladja az erőlködést, ennek jeléül pedig lendületesen hátraveti magát az ágyon.
- Mindegy, nem tudom elmagyarázni. De bízom benned, és akkor iszol belőlem, amikor szeretnél - mindezt a plafonnal hadarja el. Nem mintha nem gondolná komolyan a szavait, csak éppen kicsit tart Adam reakciójától. Fogalma sincs, hogyan jutott erre az elhatározására, ma reggel egyszerűen így kelt fel. Valahogy egyensúlyba került a mérleg két nyelve. Tudatában van a következményeknek, továbbra is kirázza a hideg a kiszolgáltatottságtól, de kontroll alatt tartja az ellenérzéseit, és a másik oldalon vágyik az élményre, bízik a férfiben, és ugyanolyan természetes dolognak fogja fel, mint hogy ő is szokott reggelizni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megkönnyebbült, elégedett, boldog mosoly terül szét az arcán. Tessék, kimondta, megbeszélték, tisztázták, helyre állt a világ rendje. Kicsit megemelkedik fektében és felpillant Adamre. Hosszú másodpercekig néznek egymásra némán, majd miután Adam feláll az ágyról Kíra is felpattan.
- Na jó, megyek. Hagylak pihenni - búcsúzik és ezzel kilibben a helyiségből. De egyelőre nem megy messzire, csak a konyháig jut, ahol szépen megreggelizik, és persze elpakol maga után. Aztán a nappaliban elpakolja az ágyneműt, megáll, végiggondolja, nem hagy-e itt valamit. Még visszarohan az emeletre és a fürdőszobából összeszedi a pipereholmijait, amiket aztán belehajít a  táskájába. Táska megvan, sátor megvan, ez minden holmija, amit nagyon egyszerűen tud is vinni mindig mindenhová magával. Ha mégis itt hagyna valamit, majd visszajön érte.
- Tényleg mentem, sziaaaa - kiabálja, miközben kilép az ajtón. Nem, egy árva pillanatra sem gondol bele, mekkora égbekiáltó logikátlanság ez a részéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Majd leragad a szeme, de lassan kezd tudatára ébredni. Rossz érzése van, mintha valami nem lenne rendben. Attól függetlenül, hogy a megérzései sokszor csapták már be, mégis mindig hallgat rájuk. Kikászálódik az ágyból és különösebb kutatómunka nélkül megtalálja a felkelésének okát. Egy piszkos, csatakos szőrű kutyának csak a hátsója lóg ki a földön heverő hatalmas hátizsákból. Körülötte pedig már jó néhány holmi szét van cibálva.
- Rossz kutya, menj onnan! - szól rá az állatra, mire az előbújik a zsákból és Kírára vicsorog. - Oké, akkor ne, csak maradj. Éhes vagy, igaz? - előszed egy húskonzervet és egy lapos műanyagtányérra borítja a tartalmát. De mire lerakná a kutya elé, az már tovább is áll. Nem valami barátságos. Kírát eléggé elszomorítja az eset, mindenesetre mikor elindul dolgozni, a kutyakaját a sátor előtt hagyja. Az első pár hétben kifejezettem élvezte, hogy folyton hurcolássza a dolgait, mostanra viszont kezdi kicsit unni, hogy mindig máshol verjen tanyát. Persze nyilvánvaló is volt, hogy a játszótér, a boglyas tér közepén, vagy a cukorvarázs előtt nem kempingezhet huzamosabb ideig. De a stégen például szívesen maradt volna kicsit tovább, azonban kiderült, hogy oda emberek járnak. Üldögélni, nézni a vizet, fürödni, ami Kírát ugyan nem zavarta, az említetteket viszont kissé feszélyezte, a tudat, hogy egy méterre tőlük valaki lakik. A tavacska partja viszont elég jó helynek tűnt számára. Összepakolni egyébként sincs már ideje, és kedve pedig annyira se.
Nagyon sokat elárul Kíráról, hogy egyáltalán nem aggasztja a sátrában felbukkanó kutya. Pedig talán nem ártana elgondolkodnia rajta, hogy védje valamiképpen az otthonát az illetéktelen behatolóktól. Felméri a károkat, közben megtalálja Adam levelét is, vagyis csak a felét, megcsócsálva, nyálasan.
Ezt leszámítva azonban teljesen átlagosan telik a napja, nem igazán járatja azon az agyát, hogy Adam vajon mit szeretne tőle, sokkal jobban foglalkoztatja, hogy vajon visszatért-e a kutya, vagy megette-e, amit kint hagyott neki. De előtte még végig kell szenvednie a munkaidejét. Mostanra jutott el odáig, hogy kezdi unni a boltban való ücsörgést. Legalábbis ma nem sok kedve volt hozzá.
Miután bezárja a boltot, visszatér a sátrához, ahol ugyan nem találja meg a kutyulit, de a kitett kaja is eltűnt. A délután további részét azzal tölti, hogy rendet rak a holmijai között, megjavítja, ami elszakadt. Alkonytájt kirak még egy adag kaját a kutyának. Eredetileg már fel akarta szedni a sátrat, de úgy dönt, mégis itt hagyja, hátha visszajön a kutyus. Aztán átöltözik, mert mégsem akar abban a kis szoknyájában menni Adamhez, amiben egész nap volt. Helyette felvesz egy másik, valamivel lezserebb, zöld kis ruhácskát. Megkerüli a tavat, ráérősen bandukol az erdő fáinak vonalát követve, a nap már lement és rohamosan kezd sötétedni.
- Szia - köszön vidáman, miután kopogás nélkül beengedi magát a házba. Bepillant a konyha felé, aztán második lehetőségként a nappaliba lép be.
- Képzeld, egy kutya megette a leveted - újságolja lelkesen. - Vgayis csak félig megcsócsálta reggel. Szegény szerintem a faluban kóborol. Legalábbis nem úgy nézett ki, mint akinek van gazdája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Igen, ha visszajön. Mert elment. Szerintem nem nagyon szereti az embereket. De hagytam ott neki kaját - egy pillanatig sem gondolkozik a válaszon. Gyerekkorában sosem volt kutyájuk, meg semmilyen állatuk sem, hiszen az ugye nagy felelősség, Kíra meg kicsi volt, és feltehetően elhanyagolta volna a kis kedvencét. Igazából most sincs teljesen tisztában vele, hogy mi mindennel jár egy állat tartása, de megesett a szíve a koszos eben és szeretne gondoskodni róla.
Beszéd közben közelebb megy Adamhez és letelepedik mellé a kanapéra. Megigazgatja a szoknyáját, a füle mögé rendez egy előrelógó tincset, és kíváncsian hallgatja, ahogy Adam belekezd feladat felvezetésébe. Türelmesen megvárja, míg a férfi lepakolja a gitárt és közli a lényeget. Egyrészt örül, hogy Adam valami tényleg fontos dolgot szeretne rábízni, és pontosan ugyanezért meg is lepődik rajta.
Félrebillenti a fejét, elgondolkodva viszonozza Adam pillantását. Egyáltalán nem akad fenn azon, hogy a vér beszerzése kívül esik a legalitás keretein, fel sem fogja rendesen, hogy ez nem csak játék és komolyan megütheti a bokáját, ha rosszul alakulnak a dolgok.
- Hm. Oké, gondolom biztonságosabb, ha egy mugli az a valaki - tőle szokatlan módon nagyon is logikusan, komolyan próbálja végiggondolni a problémát. Az más kérdés, hogy a komolysága nem a megbízás komolyságából fakad, csak abból, hogy elképzeli, hogy ezt komolyan kell csinálni, hogy ha ő odamegy egyszer valakit megvesztegetni, akkor határozottan, hideg fejjel kell csinálni. Már el is képzelte, hogy egy igazi üzletasszonyos cuccban feszítsen.
- Akkor még két kérdés. Vagyis inkább három. Mikorra kell? Mekkora tételben? És... Biztos vagy te benne, hogy ezt rám akarod bízni? - a hangsúlyból egyértelműen érezhető, hogy Adam helyében ő nem biztos, hogy rá merné bízni saját magára egy új forrás keresését. Attól függetlenül, hogy sokszor életrevalóbb, mint ahogy kinéz, és mindig feltalálja magát, szeret az esetlen, bolondos, felelőtlen szerepben tetszelegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Háááát. Ez végülis igaz.. De mi van, ha valamit nagyon elrontok, lebukunk és levadásznak - kissé elragadtatva magát aggodalmaskodik egy sort, de aztán visszatér a komolyabb hangvételhez
- Örülök, hogy rám bízd - bólint rá Adam szavaira, a hangján pedig tisztán érezhető, hogy van benne egy jó adag bizonyítási vágy. Adam, önmaga, meg talán az egész világ felé. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy józanul gondolja végig a problémát, ne ugráljon örömében, és legalább látszólag komolyan vegye, és felfogja a dolog súlyát.
- Okés, akkor meglátom, hogy mire jutok. Sosem csináltam még ilyet. Fura is lenne, ha de. Szóval, ha egy hét alatt nem találok senkit, feladom. - persze esze ágában sincs kudarcot vallani. Igen, mélységes kudarcként élné meg, ha azzal kéne visszajönnie Adamhez, hogy tessék, ő erre jutott, innen folytassa Adam a dolgait, ahogy akarja. A válaszával inkább csak biztosítani akarja Adamet, hogy még mindig a földön jár, nem szállt el teljesen, és tisztában van a saját korlátaival. Meg aztán, ha valami mégsem úgy alakulna, ahogy szeretné, nem kell mentegetőznie, hisz ő nem ígért semmi beton biztosat. Bár egyelőre azt sem nagyon tudja, hogyan fog nekilátni a feladatnak, de már az is valami, eljut addig, hogy mugli körökben lenne jobb nézelődnie. Közben pedig fejben jegyzi az adagokra vonatkozó kritériumokat is.
- Te akkor havonta még egy egész embert sem iszol meg? - elkerekedett szemekkel, kicsit hitetlenkedve, amolyan "Fiam, eszel te rendesen?" hangon szólal meg, miután gyorsan kimatekozta a dolgot.