Dobrai Vanda

Némi kelletlenséggel, de inkább kifejezéstelen arccal sétált be a kávézóba. Ahogy az ajtó bájos csilingeléssel becsukódott mögötte - elérve, hogy Seren egy szemforgatással reagáljon -, pillantását végigjártatta a bent ülőkön, de mivel a keresett személyt nem találta, választott magának egy asztalt az egyik sarokban és letelepedett, kipakolva azt a néhány papirost, amit magával hozott.
A pincérnőtől rendelt egy kávét, és mialatt azt a bizonyos Dobrai Vandát várta, az ablakon kibámulva  kortyolta a keserű feketét. Igazából elég furcsának tartotta, hogy az igazgató pont őt választotta ki erre a feladatra, de azzal eddig is tisztában volt vele, hogy az öregnek meglehetősen furcsa a humora. Köztudott, hogy a tanári karból Seren az egyik legmizantrópabb, leginkább társaságkerülő ember, úgyhogy nemcsak meglepetésre, de konkrétan megrökönyödésre ad okot, hogy mégis ő lett a választott személy.
Bár lehet, az igazgató úgy gondolta, egy jövendő professzor legyen arra felkészülve, hogy a tanári kar nem minden tagja könnyen kezelhető és barátságos.
Mondjuk az is lehet, hogy a cirka négy év, amit már itt eltöltött tanítással, okot ad arra, hogy megbízhatóan meg tudja ítélni, ki az, aki megfelelő személy egy posztra, mielőtt még az igazgató elé járulna az illető, és huszonnégy évével korban is közelebb volt a jelölthöz, de Seren nem áltatta magát azzal, hogy kivételes tehetsége miatt lett kijelölve. Ezt bárki meg tudja csinálni.
Órájára pillantott; Dobrai késik. Nem biztos, hogy a legjobb benyomás, amit lehet tenni, bár még nem egy állásinterjún van, csak előkészítő beszélgetésen, de akkor is. Seren pontosan öt percet volt hajlandó még várni: ha a nő lemarad róla, magára vessen, így évzáráskor neki is van mit csinálnia, és ezek közé nem tartozik, hogy üres tekintettel meredjen a semmibe.

Bólintott, majd elfogadva a felajánlott kezet ő is üdvözölte a nőt - vagy inkább lányt, Dobrai ugyanis igencsak fiatalnak tűnt. Azt Seren sem vitatta, hogy határozottan szép hölgy volt, de nem is várt mást egy negyedvélától - a szebbik nemből pedig olyannyira elege volt pillanatnyilag, hogy túl nagy hatást nem tett rá ez a tény, épp csak konstatálta.
 - Semmi gond - válaszolta a szabadkozásra, mosolytalanul, de őszintén, elvégre tényleg nem volt még kriminális a késés; ha az lett volna, Seren közölte volna.
 - Kér valamit? - mutatott rá az itallapra, ugyanis látszott a lányon, hogy igencsak komolyan veszi ezt a találkozót, talán túl komolyan is, noha Seren csak adat- és benyomásgyűjtést végzett.
 - Mindenekelőtt leszögezném, hogy nem rajtam múlik, hogy felveszik-e az állásra vagy sem. Én csak azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjak róla, eleget tud a varázsvilágról annak ellenére, hogy ön nem gyakorolja a mágiát. Rendben? - kérdezett vissza automatikusan - igazából ez volt az egyik, a tanítás miatt berögzült szokása, noha nem feltételezte, hogy Vanda nem értené, amit mond.
Ha mindezzel megvoltak, és a lány esetleg felrakta a kérdéseit, Seren egy kézlegyintéssel eltüntette a csészéjét és elővette a pergameneket. Nem készült jegyzetelni, szerencsére a pennája azt megtette helyette, de esetleg megfeledkezni sem akart egy fontos kérdésről, mert az igazgató valószínűleg nem fogja vállon veregetni a hanyagságáért. Mostanság egyébként is össze kellett húznia magát, viselkedése nem sorolta a kedvencek közé.
 - Kezdjük is. Mesélje el, hogyan és mikor ismerkedett meg a varázsvilággal - vetette fel az első témát, s ahogy a lány beszélni kezdett, a penna követte mondanivalóját. Hasonlóan, mint amit az újságírók használtak, de nem pont; ez Seren saját fejlesztése volt még diákkorából, ami csak jegyzetelt, de nem költött történeteket, és nem szó szerint adta vissza a szöveget, csak a lényeget. Hasznos kis darabnak bizonyult, az biztos.

Vanda

A rendelést leadták, a kívánt ital megérkezett, Seren pedig anak a megnyugtató tapasztalatnak lehetett részese, hogy Vanda mindenképpen értelmesebb, mint a kezében tartott bögre, ami beláthatjuk, minden munkáltató szemében jó pont.
Azt azért némileg szórakoztatónak találta, hogy a lány arca mennyire nyugodtabb lett, mikor megtudta, nem Serenen múlik az állása - Weaver mindig is ászkirály volt az első benyomások terén, mint látható.
Vanda arcára pillantva egyértelmű volt, hogy valami nagyon motoszkál a fejében - pedig Seren őszintén nem rendelkezett semmi érzékkel abban, hogy hogyan kezelje az embereket. A lány viszont nem szólt, és ha egy másik helyzetben lettek volna, Seren valószínűleg nem kérdezett volna rá, de mivel megfordult a fejében, hogy fontos lehet, csak Vanda nem meri elmondani - mert alapból félénk, mert izgul, vagy ezernyi más okból -, úgy érezte, nem hagyhatja rá.
 - Igen? - vonta fel a szemöldökét kérdőn, talán némileg sürgetően, hogy az ilyen finomkodásokat a következőkben elkerülje. Őt az sem érdekelte volna, ha lány tajparaszt mivoltát úgy fejezi ki, hogy kolbásszal issza a kávét; személyes benyomásairól nem kívánt mély részletekig jelenteni. Minek? Egyébként sem lenne túl hihető az ő szájából, ráadásul fordított helyzetben valószínűleg ő is azt szeretné, ha bájos modorát békén hagyják. Igaz, Vanda egyelőre nem adott okot kifejezetten negatív véleményre.
Egy aprót biccentett, jelezve, hogy a lány származásáról már voltak ismeretei, de a csekkolás sosem árt. A penna halk karistolással követte szavait, Seren pedig hátradőlt a székében.
 - És hogyhogy ön nem tanult mágiát? Elméletileg egy kevés varázserővel rendelkeznie kellene mindenképpen - érdeklődött, lévén még az a negyedrész vélaság is feltételez valamennyit az örökölt mágiából, és bár lehet, strukturálatlan, de tanítható. Igaz, ez nem volt rajta a papíron, csak Serent érdekelte. Nem készült sok közbevetésre, de...na. Kíváncsi volt, ilyen téren mindenképpen.
 - Mit gondol, nem lesz nehéz a kastélyban boldogulnia mágia nélkül? Áram nyilvánvalóan nincs, elektronikus dolgokat így csak rúnával lehet használni, az ajtók nem kulccsal nyílnak, ilyesmire gondolok - tért át a következő témára.

- Hát jó - vonta meg a vállát, de egy utolsó, fürkész pillantást még vetett a szembeülőre; úgy tűnt, valóban csak elgondolkodott, ahhoz meg Serennek igen kevés köze volt. Ja, és hogy hidegen hagyta, mint drogdílert a bankkártya? Lehet.
Bólintással jelezte, hogy ért és figyel - nem úgy, mint a diákjai általában, akik üres tekintettel merednek a semmibe, épphogy nem nyáladzva agyi kapacitásuk hiányában, bár ez lehet, csak az ő tanítási módszereinek hatástalanságát jellemzi. Ki tudja.
 - Éppenséggel vannak rá ketyerék, amikkel megoldható az ilyesmi, bár általában kvibliknek van kitalálva. Ennyi idősen lehet, nehéz lenne már elkezdeni tanulni - vetette fel, elvégre még a tizenöt évesekkel is nehéz elkezdeni, és ők vannak a legideálisabb korban. - A műszerekkel könnyebb boldogulni, de ezen majd ráér gondolkodni, ha megkapta az állást - tette még hozzá. Mindkét esetben reális esély volt rá,  hogy a felkészítést - ketyerekidolgozást Seren fogja végezni; ötven százalék, a másik esélyes Révay volt még, elvégre ő volt a BBT prof, a többiek meg inkább művészszakkört indítottak, mint rendes tárgyat.
Viccesen jött ki, hogy ő ragaszkodott a magázódáshoz, ellenben a lány nem - úgy tűnik, az ilyesmiről mindenképpen van mit tanulnia.
 - SVK-t, sötét varázslatok kivédését. Lényegében ötödik éve - válaszolt, bár igazából csak négy éve tanított rendesen, az ötödiket saját tanulmányaival párhuzamosan csinálta, de ennek részleteivel nem akarta fárasztani és untatni Vandát, meg nem is tartotta fontosnak. Magában jót somolygott azon, hogy a lány eddig bírta az egyoldalú kérdezősködést - tényleg elég feszélyező lehet, ezt Seren is elismerte, de ő élvezte. Valahogy mindig érzéke volt az abnormalitáshoz.
 - Tudja, mik azok az irtószerek? - nézett a lányra, belekérdezve a bájitaltan anyag közepébe. Ha tanítani akar, varázstalan avagy sem, valamennyi alapműveltséggel muszáj rendelkeznie. Nem a lehető legátlagosabb kérdés, de nem is annyira nehéz; alapvető.

Vanda

Látta a másik arcán, hogy valamivel sikerült igencsak megdöbbentenie, de gőze sem volt róla, hogy mit modnott, ami ilyen nyilvánvaló meglepettségre - és talán sértettségre - adott okot.
Nem mintha különösebben zavartatta volna magát miatta.
 - Igen, most gond. Nem professzionális - jegyezte meg hidegen, ha már Vanda megkérdezte. Nem, egyébként alapvetően cseppet sem érdekelte, hogy ki tegezte és ki nem - többnyire a diákok se magázták, őt pedig nem zavarta -,  de interjúhelyzetben az interjú alanya ne janiskodjon, amíg nem ajánlják fel neki a tegeződés lehetőségét. És képzelje el: nem fogják.
 - Valahol a káros bájitalok táján keresgéljen az emlékezetében - adta meg a kért segítséget, bár elvileg nem adhatott támpontokat, de ennyi idő után tökéletesen tisztában volt vele, ha valakinek gőze nincs a válaszról, úgyhogy mindegy volt, segít-e, avagy sem. Hallhatóan egyébként tartotta a magázódást a kis közjáték ellenére is
Miután megtárgyalták a kérdéssor ezen részét, Seren lapozott, így rátérhettek a következő szekcióra.
 - Mit is fog tanítani? És miért pont azt? - tette fel a kérdést. - És miből gondolja, hogy jobban fogja tanítani, mint mondjuk a varázsló jelentkezők, akik esetleg szintén pályáznak a posztra? Elvégere ők helyzeti előnyből indulnak - toldotta még hozzá. Nekik semmit nem kellett tanulniuk a varázsvilágról, elvégre átlagban tizenöt éves koruktól fogva már ebben éltek minden nap, ergó tudták, mik az irtószerek, és nem kellett külön eszközöket gyártani nekik azért, hogy ki tudják nyitni a termet reggelente. A lánynak nagyon jól kellett teljesítenie ahhoz, hogy még így is lepipáljon másokat, és kételkedett benne, hogy az igazgató még abban a korban volt, ahol hatásosan be lehetett vetni a vélaságot eszközként.

Vanda

A rátarti hangot észrevételezve sóhajtott egyet - érezte, hogy nehéz dolga lesz Vandával. Nem hiába mondják, hogy az ember vagy szép, vagy okos...
 - Csak negyedfokú. Hogy lehetne valami első- és negyedfokú is? De lényegében igen - bólintott. Érdekes logikai gikszer, de elnézhető, ha belegondolunk, egy pillanattal ezelőtt a teljes tudatlanság tükröződött Vanda arcáról. Pipa, válasz elfogadva.
A tantárgyát hallva bólintott, bár nem volt benne biztos, hogyan lehet a szellemekről tanéveken keresztül órát tartani, de megkötötte a fikciós egyezményt. Ha vámpirológia van, miért ne lehetne szellemtan, nem tűnik rosszabbnak.
Kissé összeráncolt homlokkal hallgatta Vandát - amit mondott, elég inkoherens és valótlan volt első hallásra, bár irodalmi elemzést nem végzett rajta, mert akkor biztos meg  tudta volna mondani, hogy mik voltak a szavak mögötti valódi gondolatok.
 - Melyik munkáltató nem azt nézi, hogy kivel könnyebb dolgozni? - vonta fel a szemöldökét kissé furcsállva. Majd direkt keresik az olyan embereket, akik külön problémákat okoznak a puszta létükkel? Valósnak tűnik.
Na várjunk. Ki beszélt itt arról, hogy baj, hogy nő? Seren vetett rá egy őszintén értetlen pillantást, ami tartalom tekintetében valahol félúton lehetett a "gondolkodni képtelen gyökér vagy" és a "nem mondod komolyan, hogy ezzel próbálsz bármit is elérni" között lehetett.
Sok rossz tulajdonsággal vádolták már Serent, de hímsovinisztának azért még nem nézték. Lehet, elkiabálta az okosabb a kezében tartott bögrénél gondolatot a beszélgetés elején? Vagy inkább csemperagasztóval kellett volna összemérnie?
 - Remélem, befejezte a hisztit és folytathatjuk - jegyezte meg, unottan fonva össze karjait maga előtt. Ha Vanda azt hitte, hogy ez a kis kifakadás majd lenyűgözi vagy "helyére rakja" Serent, rosszabb elgondolásai nem is lehettek volna. Az egyetlen indok, amiért a férfi nem átkozta darabjaira az volt, hogy túl sok lett volna a szemtanú. Ja, és mert épp azon dolgozott, hogy bebizonyítsa magának, nem egy agresszív vadállat, úgyhogy nem tett volna túl jót az önértékelésének.
Ajkai gunyoros mosolyra húzódtak.
 - Nem gondolja, hogy ha ilyen módon kell megkövetelnie magának a kellő figyelmet, az hátráltatni fogja a tanításban? Egy rellonos diák valószínűleg pofánröhögné és megátkozná, ami ellen mint tudjuk, még egy kezdő kiskölyök szintjén se tud védekezni. És higgye el, a diákok próbálkoznak. Ilyen esetre mik a tervei? - érdeklődött felvont szemöldökkel.
Alapvetően nem volt baj a varázstalanokkal - nem több, mint bármelyik másik emberrel -, ilyen tekintetben nem volt benne semmiféle rellonos gőg, de azt hülyeségnek tartotta, hogy valaki, aki még egy fáklyát se tud meggyújtani az épületben, tanítani próbáljon. A harmadikosoktól kezdve darabjaira fogják szedni az óráját; ha nincs meg a kellő tisztelet, esélytelen bármit is elérni, és a legtöbbekben nem lesz.
Nem próbált azzal mentegetőzni, hogy ezeket a kérdéseket fel kell tennie, mert valószínűleg akkor is feltette volna, ha nem szerepel a papírokon - reálisak voltak, még akkor is, ha a lánynak nem tetszettek.

Vanda

Látszott, hogy a türelem nem volt a nő erénye, és belegondolva Seren elképzelhetőnek tartotta, hogy a sajátos humor mellett az igazgató azért küldhette őt, hogy természetes bájánál fogva addig idegesítse a jelöltet, amíg ki nem borul - így legalább látják, hol vannak a határai.
Nem tartott sokáig megtalálni őket.
Ahogy a lány rendkívül nőiesen kitrappolt a mosdó felé, Seren néhány hümmögés közepette felkönyökölt az asztalra, tekintetével a többi jelenlévőt pásztázva. Nem voltak túl sokan, de épp elegen ahhoz, hogy ha esetleg Vanda egy kicsit felemelné a hangját, az sem lenne túl feltűnő, tehát lehet tovább feszegetni.
Már ha nem marad a mosdóban addig, amíg Seren nem távozik - az újabb ajtócsukódás azonban biztosította a férfit arról hogy nem, ilyen szerencséje közel sincs. Sőt, egy készre fogalmazott választ is kaphatott.
Vanda vele kapcsolatos elmélkedését hallva muszáj volt röhögnie, ezt már nem bírta fapofával - klasszikus megmozdulás: ha megkérdőjeleznek és nincs rá épkézláb válaszod, keress hibát a másikban, mert az biztos eléggé lefoglalja ahhoz, hogy ne vegye észre az inkompetenciádat.
 - Igen, olyanok, mint én. Ezért is tudom pontosan, miről is beszélek, magával ellentétben: a rellonosoknak nem a világ fáj, csak az emberi idiotizmus, és ezt nem hajlandóak rózsaszínbe csomagolni.  De egyébként ha az ilyen jellegű problémát tanárként nem megoldani akarja, hanem elkerülni, az már régen rossz. -
De legalább ismerte a házneveket és a diákok tulajdonságait, ez jó pont. Ellenőrizve, még ha némileg bújtatott módon is.
 - Hát. Nem tudom, mennyire van tisztában a dolgokkal, de ez egy iskola. Ide definíció szerint gyerekek járnak, akiktől nem lehet felelősségteljes viselkedést elvárni. Az, hogy a megjelenni hajlandóak fele azzal kezdi, hogy megpróbálja szétverni az órát, mert kóstolgatja a tanárt, szinte természetes. Gimnáziumba se járt? - kérdezte, őszinte meggyőződéssel, hogy nemleges választ fog kapni. Lehet, korai volt ez a tanítási vágy, ugyanis a lány maga is gyereknek tűnt, Seren szemében legalábbis, még ha a korkülönbség nem is volt több két évnél. Igaz, Seren tapasztalatból beszélt, amivel a lány nem rendelkezhetett, bár ezt józan paraszti ésszel is ki lehetett találni, amit azért díjaznak errefelé.
A gunyoros jelzőt elengedte a füle mellett, nem kívánt rá válaszolni; nem lett volna értelme.
 - Azt remélem, tudja, hogy a mestertanoncokat egy gyorstalpalóval nem fogja meghaladni tudásban. Az meg errefelé nem túl lenyűgöző, hogy egy idő után maga is tud ablakot nyitni, mert itt ez a természetes. Mindezt azért mondom, hogy ne tápláljon még több illúziót: ha felveszik, az első éve veszettül nehéz lesz, és gondolja meg, hogy itt akar-e kezdeni - közölte nemes egyszerűséggel. Nem feltétlenül akarta eltántorítani Vandát - bár meggyőződése volt, hogy nagyobb szükség lenne ÁVT tanárra, vagy javasasszonyra -, de nem készült tovább táplálni azon elképzeléseit, hogy majd elkezdi a mesedélutánt, a diákok pedig tátott szájjal hallgatják.
Ha valami hasonló történne, akkor a fele alszik, a másik fele pedig retardált.
Miután ezt megtárgyalták, több értelme nem volt, hogy a kávéházban maradjanak; előbb Vanda, majd Seren hagyta el a helyiséget.
 

Lyra
Valamikor a nem túl távoli jövőben

Eirian két nap múlva itt lesz, ő pedig közel semmit nem tett azért, hogy előkészítse az érkezését. Tegnap már egészen pánikhangulatban kereste fel a könyvtárat, amikor ráébredt, hogy bizony fogalma sincs, mit szeret egy nyolcéves, és mire van szüksége - az ő fejében egy gyerek két és tizenhárom éves kora között közel ugyanolyan, csak kicsit mindig magasabb.
Először próbált találni valami használható könyvet a témában, de miután meggyőződhetett róla, hogy a "miarákotvegyekegynyolcévesnek" című kötet épp nem létezett, megpróbálkozott a mugli szakirodalommal, amit A Google a barátod! címszóval lehetne összegezni. Úgy tippelt, olyan orbitális különbség nem lehet a varázstalan és a mágusok között felnőtt gyerekek között, úgyhogy egy közeli városba hoppanált, hogy internetkávézót keressen gondjára-bajára.
Nem volt túl gyakorlott a számítógépek terén, az indítógombot jó néhány percig kereste, de szerencsére tízujjas gépelő volt - eggyel írt, kilenccel gondolkodott -, így meglehetősen gyorsan - épp csak évszázadok kérdése volt - bepötyögte az őt érdeklő adatokat, és a negyvenedik próbálkozásra sikerült is olyan formában összerendezni a kulcsszavakat - érdekes, az ill-have-an-eight-year-old-oh-my-gosh-what-the-hell-should-i-do nem tartozott közéjük -, hogy a kereső értelmes találatot adjon ki - épp csak hasznavehetetlen volt az egész. Oké, egyetlen megfogadásra érdemes javaslat mégis volt, mégpedig hogy ha játékot akar neki venni, azt a kislánnyal együtt tegye, de egyébként sem tervezett besétálni a Bambi játékkereskedésbe, hogy hazatérjen egy kétméteres plüssnyúllal, és beállítsa az irodája sarkába, hogy amíg Eirian nem is, legalább a nyuszi mellette legyen.
Már-már megsiratta saját kezdetleges elmebaját, majd otthagyta az internetkávézót és visszahoppanált Bogolyfalvára. Ehhez egy női kézre lesz szüksége - kár, hogy nem szó szerint, mert valószínűleg hamarabb szerzett egy levágott kacsót, minthogy rávegyen valakit, kísérje el vásárlókörútra. A legtöbben valószínűleg egyébként is belefulladnának a szarkazmusba az első öt percben.
Nem volt más választása, mint Lyrához fordulni a kérdésben, aki vállalkozott rá, hogy elkíséri erre a cseppet sem sétagaloppnak ígérkező útra. Megállt egy százasbolt előtt, hogy az alapvető dolgokkal kezdjék a vásárlást, majd Lyrára pillantott.
 - Még visszafordulhatsz - közölte vigyorogva.

Lyra

 - Sóbálvány átok? Mi vagyok én, valami elsős? - kérdezett vissza egy vigyorral, de egyébként Lyrának tényleg igaza volt. Seren semmi pénzért nem engedte volna, hogy visszaforduljon, még ha túszként kell végighurcolnia a bolton, akkor sem.
Igaz, talán nem vennék jó néven, ha felemelt pálcával besétálna a közértbe egy "mindenki a földre" felkiáltással, majd Lyrát kényszerítené, hogy ugyan vegyen már valami gyereknek való műanyagpoharat, és rögtönzött símaszkkal a fején kimasíroznának. Nem, ez tényleg nem a megfelelő módszer, és még pszichológusra sem volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön. Talán fejlődőképes...?
Engedelmesen megtartotta a kosarat, elvégre máshoz nagyon úgyse értett, tipikus nő-férfi felállás; előbbi pakolgatja a cuccot nagy lelkesen, utóbbi nyöszörögve fizet, csak náluk a lelkesedés és a nyöszörgés nélkül.
 - Szerintem a haja rendben van - jegyezte meg összevont szemöldökkel, ahogy a parókák előtt álltak mindketten. Vajon Lyra miért pont ide vezette őket?
A lány válaszát hallva bólintott; igen, eszébe jutott, hogy ez probléma lehet, de még mindig több esélye volt Lyrával, aki valaha volt nyolcéves kislány, még ha nem is a legátlagosabb fajta, mint önmagával, aki se kislány, se átlagos nem volt soha, igaz, tizenéves huligán korában volt hosszú haja, de arról szívesen megfeledkezne így utólag.
 - Nem, álkulcsot semmiképp - egyezett bele. - Csak fullnormális dolgokat. Semmi bicska, hegyes hajtű, vagy hasonlók - szögezte le, csak hogy teljesen tisztán lássanak.
Próbálkozásuk eleve halott ötletnek tűnt, igaz, legfeljebb ha elrontanak valamit, akkor is lesz ideje átugrani, elvégre a kastély itt van a szomszédban, de mégis kellemes lenne legalább némi felkészültséggel várni Eiriant.
Követte Lyrát a fogkrémek felé, de szerencsére mielőtt válaszolnia kellett volna a költői kérdésre, a lány elintézte helyette. Igaz, az ő "csoki?" kérdése se állt annyira messze az igazságtól, csak baromira nem illett ide.
 - Hát, ha már itt járunk, valamivel használni is kell a fogpasztát - gondolkodott el hangosan. - Szerinted a piros jó? - kérdezte, ahogy leszedett egy fogkefét a polcról, ugyanis rózsaszínt egyszerűen nem volt hajlandó venni.
 - Meg valami hajbizé se ártana - jutott eszébe, még a parókás polc miatt. - Hosszú haja van, valamit csak kezdeni kell vele - nézett Lyrára, ez már teljesen az ő terepe volt, Seren annyit tudott volna megmondani a különböző típusú csatokról meg mindenféle klipszekről, hogy ja, az a műanyag izé.

Lyra

Már-már vállon veregette saját magát, amiért képes volt egy olyan tárgyat a kosárba tenni, ami nem teljesen felesleges, de a Lyra által felemlegetett lehetőség nem kicsit borzasztotta el.
 - Majd a tanársegéd megveszi. Vagy kiadom büntetőmunkának - vonta meg a vállát. Már látta is maga előtt, ahogy a hatstrófás ódák helyett hajfonást, cipőkötést és ruhajavítgatást lesz a rendetlenkedők reszortja.
Igaz, most, hogy egy jó nyolcvan gyereket a gondjaira bíztak, egy plusznak igazán nem kellene problémát jelentenie.
 - Gondolom - egyezett bele, és belerakta a Lyra által mutatott izéket a kosárba. Az ő szemében egyforma volt mind, úgyhogy vett jó néhányat, hátha Eirian szemében nem ugyanolyanok. Volt egy olyan tippje, hogy a nyolcévesek hajlamosak háklisak lenni az ilyesmire.
Lyra nagyon megörült a hajkefének, Seren pedig vetett rá egy "ezt-ugye-nem-gondolod-komolyan" pillantást, mikor a lány megkérdezte tőle, vajon szerinte tetszeni fog-e Eiriannak a fésű.
 - Mittudomén? Ez egy fésű, szerintem igazán mindegy, hogy néz ki - bölcselkedett. Ha nem lettek volna ennyire analfabéták a témában, valószínűleg jót vigyorgott volna azon, hogy Lyra sem sokkal jártasabb ilyen téren, mint ő, de pillanatnyilag lefoglalta a kapacitását a komoly feladat, hogy vajh jó-e a fanyelű fésű.
Seren meghozta a nehéz döntést, és berakta az eszközt a kosárba.
 - A szociális munkás nem említett semmi ilyesmit, úgyhogy nem hiszem - válaszolta arra a kérdésre, hogy vajon Eirian allergiás-e.
Áttértek a tusfürdőkhöz, és tanácstalanul állt meg a hosszú sorok előtt; a férfirészleg olyan szép és egyszerű: van hajad? ha igen, akkor ezt vegyed, cső, mehetsz is. Nem is értette, minek kell túlkomplikálni, amikor egy tubus jó mindenre, amit a zuhanyzóban intéz az ember.
Felkapott egy dobozt, amire a "szupergyümölcs testápoló" fantázianevet ragasztották, és elégedetten ellépett a polctól, mondván megtalálta az univerzális darabot, nem kell tovább válogatni.
Mi kellhet még?
 - Ugye szerinted is vannak ruhái...? - kérdezte, még annak a gondolatától is szörnyülködve, ahogy lelki szemei előtt megjelent kettejük képe, ahogy egy halom bidres-bodros, fidres-fodros tüllruhával szemben ácsorognak.

- Mindig is téveszthetetlen logikád miatt választottalak újra - vigyorgott a lányra.
A szemrehányó kérdésre egy vállrándítással felelt, miért ne gondolta volna? Testápoló, még a nevében is benne van, hogy valami ilyesmire való, nem? Nyilvánvalóan soha nem használt ilyesmit, úgyhogy a különbséget se érezte olyan kardinálisnak, hogy értelmét lássa a válogatásnak, de nem szólt bele, amikor Lyra inkább úgy döntött, ez nem lesz megfelelő választás.
 - Képzeld, igen. Úgy hívják, szappan - fedte fel az évszázados titkot, amit még a maják is életük feláldozásával őriztek, de Seren valahogy mégis hozzájutott ehhez az információhoz, amit a gyakorlatba is ültetett nagy kedélyesen minden reggel. Nem értette, minek ennyi felesleges pipereholmi, de megadta magát - Lyra csak jobban ért a témához, úgyhogy hagyta, hogy - az ő szemében - a polc felét berámolják a kosárba, és most már valóban indulhattak arrébb.
 - Nem lehetne dobozban? Akkor az ággyal nem kellene már foglalkoznom - vágott vissza nem kevés szarkazmussal a hangjában. Oké, hálás volt Lyra segítségéért, de ezek az oda-vissza gúnyolódások náluk megszokottak voltak, egyikőjük se vette szívére a másik megjegyzéseit - annál sokkal több mindenen mentek együtt keresztül, minthogy ilyen apróságok megbomlasszák náluk az egyensúlyt.
 - Oké, szerintem ennyi elég, fizessünk és menjünk - jelentette ki, miután az ágyneművel és a törölközőkkel is meggyűlt a bajuk - még a színeket is nehezükre esett összeválogatni, de választott mindenből kétfélét, és probléma letudva - mivel a fizetését lényegében semmire nem használta és anyai ágról annyi pénzt örökölt, amit megszámolni sem tudna - és nem a matematikai képességeivel van gond, no nem mintha bármikor is tervezné használni, annál sokkal büszkébb volt, és egyébként is megállt a saját lábán, nem kellett neki segítség -, úgy volt vele, ennyi feleslegbe talán még nem hal bele.
A maradékot ehhez képest egész gyorsan elrendezték; a szekrényeknél és egyéb bútoroknál annyira nem lehetett mellé nyúlni, úgyhogy azt még nekik is egész egyetértésben sikerült elintézni, főleg világos és élénk színeket válogatva. Arra tippeltek, az minden kislánynak tetszik.
Már bőven benne jártak a délutánban, mire végeztek, de sikerült mindent elintézni, amit Seren konkrét csodaként élt meg.
 - Végeztünk - nézett Lyrára, miközben megálltak a tér közepén. - Kösz, hogy elkísértél - tette még hozzá, ugyanis valóban értékelte a lány segítségét, egyedül nehezen boldogult volna a temérdek, szerinte sokszor felesleges dolog között.

A válaszra megvonta a vállát, majd összeráncolt homlokkal a lányra pillantott, mikor a szappannal való borotválkozást az érdekes kategóriába helyezte.
 - Áh, remélem, nem használod fel ellenem ezt a felettébb lényeges információt - válaszolta enyhe gúnnyal a hangjában. Mégis, nem teljesen mindegy, mivel borotválkozik? Az a fontos, hogy megteszi - borostásan még éppen kinézett valahogy, ahhoz valószínűleg a diákjai is hozzászoktak már, mert legtöbbször nem foglalkozott ilyesmivel az ő tiszteletükre, ha bal lábbal kelt fel, viszont a rendes szakáll kész tragédiával ért fel nála. Így sem volt túl szerethető arca a sötét pillantások és jellegzetes mimika miatt, szőrösen viszont egy sorozatgyilkos erőszaktevőt is megszégyenítene pszichopátiás kinézet tekintetében.
A felvetésre, hogy majd Lyra majd kigondolja, mivel is hálálhatná meg segítségét, elvigyorodott.
 - Azért ne gondolkodjon sokáig, kedves prefekta - jegyezte meg, kicsit megnyomva az utolsó szót. Őszintén örült neki, hogy a lány prefektusai egyike közé tartozott - egyrészt, mert mindig is tudta, hogy Lyra sehogy sem passzolt a levitába, másrészt pedig biztos volt benne, hogy a rellonos gárdának így minimum olyan híre lesz, mint az Anna és ő idejében volt. Loveguard büntetési rátája is kifejezetten tetszett neki, Phillips kellően gunyoros volt, Rainsworth pedig teljesen gátlástalan - pont olyanok, mint amilyeneknek a sárkányok gárdájához lenni kell.
A lekicsinyített szatyrot zsebre vágta - ő ilyenekkel az esetek többségében nem foglalkozott, soha nem vásárolt össze annyit, hogy szükség legyen hasonló praktikákra. A kávét megköszönte és elvette - már a kérdés is felesleges volt, lényegében koffeinnel működött, ha már enni egyébként sem evett sokat. Az innivaló kicsit édes volt az ízlésének, de minden más tekintetben egész jónak minősült.
 - Nem ülünk le? - mutatott egy padra, elvégre ha még úgyis beszélgetnek meg kávézgatnak egy kicsit, felesleges a ronda szökőkút mellett szobrozniuk.

- Bizony-bizony. Majd te megneveled a kölyköket - jelentette ki vigyorogva, ugyanis számított rá, hogy Lyra módszerei megfelelőek lesznek erre.
Nem hitte volna, hogy a vásárlás valóban ennyire terapeutikus hatással van a nőkre, még az olyan atipikus egyedekre is, mint Lyra Castle, de a lány boldog mosolya eloszlatta a kétségeit - abban ugyanis biztos volt, hogy nem az ő személye késztette arra, hogy a prefekta ennyire kiviruljon. Ő még nem érzett semmiféle hatást a kávéval kapcsolatban, elvégre jóval magasabb volt, mint Lyra, és volt már gyakorlata különböző vidámító szerekkel, úgyhogy a szervezete valamennyi ellenállást is kifejtett velük szemben, legalábbis annyira, hogy nagyobb adag kelljen ahhoz, hogy megérezze a hatásukat.
Engedelmesen átvette a maradék kávét, és természetesen meg is itta - a fekete nedűvel nem udvariaskodunk, ha van, elhappoljuk és kész -, úgyhogy néhány perc múlva ő is kezdte érezni, milyen kellemes is itt ülni Lyra mellett egy padon, csak bámulni a szép, levitakék eget, és azon tanakodni, melyik felhőt mihez is lehetne hasonlítani. Lassacskán rá is átragadt a prefekta hangulata, úgyhogy vele együtt nevetett.
 - Neked nincs déjà vu-d? - néz a lányra egy mosollyal, ahogy az égen átvonuló sárkányfelleget kíséri szemmel - igaz, akkor az erdőben feküdtek, a földön, és a csillagokat nézték így, de a világ hasonlóan szépnek tűnt.  
 - Az meg olyan, mint egy kelpi - irányítja Lyra kezét egy kicsit arrébb, finoman átkulcsolva a kézfejét - újabb déjà vu -, majd hirtelen ötlettel felpattant, magával húzva a lányt.
 - Gyere! - szólt, és elkezdett szaladni, majd megállt az egyik bolt előtt, és intett Lyrának, hogy álljon meg. - Mindjárt jövök - közölte, majd benyargalt a boltba, egy perccel később pedig két sapkával érkezett meg: Lyrának egy cicafejet formázóval, amit rögtön rá is adott - nemleges választ egyébként se fogadna el -, magára pedig farkasfüleket aggatott.
Elővette a varázspálcáját, majd egy szál margarétát varázsolt gyorsban, mivel géniuszi ötlete támadt, a növényt pedig Lyra kabátjára tűzte.
 - Cicavirááág - vihogott elmés ötletén.
Halványan megfogalmazódott benne az érzés, hogy érezte már magát hasonlóan, ha nem is ennyire boldog póninak, de régebben is voltak módszerei arra, hogy elfelejtse búját-baját, és a mostani helyzet valahogy nagyon azokra az estékre-délutánokra emlékeztette - most viszont nem volt hajlandó törődni az ilyen gondolatokkal, elvégre jéééééé, a tócsában fürdik egy kisveréb, de ééééééééééédes!

 - Emlékszel a tölgyfára? - kérdezte nevetéssel küzdve, ahogy eszébe jutott az a sok hülyeség, amit azon az estén összehordtak; felejthetetlen volt a számára, akkor is az lett volna, ha nem kapott volna folyamatos emlékeztetőt ezekről az esetekről.
 - Szép - nézte ő is a bogárkát, majd néhány bólogatással igazat adott Lyra felvetésére, vagyis milyen jó lenne, ha valódiak lennének a sapik. - Nekem van valódi is, bibí...lemásoltam Kahlil karkötőjét, és át tudok változni macskává - jelentette be nagy büszkén.
Lehajolt a lányhoz, hogy megkapja a honoráló macskapuszit, elvégre Lyra elég picike volt ahhoz, hogy lábujjhegyre állva se érje el a kritikus pontot. Kedvesen integetett a szemét meresztő párosnak, majd visszanézett a lányra, aki csillogó szemekkel figyelte őt. Ennek a pillantásnak egyszerűen nem lehet ellenállni, még ha küzdene, akkor sem, de egyébként sem harcolt túlzottan.
 - Tudod mit? Jó! - adta be a derekát, majd leguggolva hagyta, hogy a lány felpattanjon a hátára és átkarolja. Érezte a lány lélegzetét a bőrén, a vörös tincsek pedig a nyakát csiklandozták, de nem húzódott el vagy szólt rá a másikra, valahogy jól esett neki a lány közelsége, akármennyire is furcsa volt számára ez a gondolat, elvégre nem sok ember volt, akinek az érintését hajlandó volt elviselni.
Mintha mi sem volna természetesebb, elindult a rajta csimpaszkodó lánnyal együtt, hangosan - és elképesztően hamisan - fütyörészve valami buta kis dallamot, majd hirtelen megállt, egy pontra nézve, s arra irányítva Lyra figyelmét is.
 - Te is látod, amit én? - kérdezte, és bár a lány nem láthatta, tekintete kimondatlan elragadtatottságról árulkodott. Odalépett a bolthoz, melynek tövében egy kismacska mosakodott, olyan apró, hogy a tenyerében is játszi könnyedséggel elfért. Felvette - közben szépen meglifteztetve a hátán kapaszkodó ex.levitást -, és gyönyörködve nézte a cirmos jószágot.
 - Kiscica - közölte Lyrával is, ha neki esetleg lettek volna bármi kétségei a dologgal kapcsolatban, és odatartotta a lány elé az apró szőrgombócot, aki nedves orrocskáját kedvesen a prefekta arcához nyomta.
 - Tartsuk meg - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Majd hagyja, hogy valami vadállat martalékává váljon, vagy itt kint tanyázzon ebben a hidegben?
A gondolatra majdnem sírva is fakadt.

- Ne is mondd - röhögött fel, még így is volt benne annyi önkritika, hogy tudja, borzalmasan táncolt, bár igaz, emlékei szerint még így is inkább Lyra taposta le az ő lábfejét, mint fordítva, tehát hasonló kvalitásokkal rendelkeztek ezen a téren.
 - Naná - vigyorgott, bár eredeti állapotában annyira nem tervezte, hogy többször felölti a macskabundát, de úgy tűnt, ezt jelen pillanatban hajlamos volt elfelejteni.
A kis vöröske láttán mindketten cipőjükbe olvadtak, s Seren nagyban támogatta a lány ötletét, hogy megtartsák, vigyázzanak rá, és minden nap szeretgessék a kis szőrgombócot.
Kigombolta a kabátja elején lévő felső két gombot, hogy odatehesse az apró macseszt, nehogy megfázzon szegény a hidegben. A kicsi nem tiltakozott túlságosan, úgyhogy Seren ezt sikerként könyvelte el és Lyra utasítására megindult a kijelölt bolt felé - hogy aztán a kapuban ki is penderítsék őket.
Felsóhajtott.
 - Gonosz néni - jegyezte meg, nehezményezve a bánásmódot, majd dédelgetett kedvencükre nézett.
 - El kell neveznünk - jelentette be olyan komolyan, mintha valóban keresztelőt tartana a szerencsétlen macskának, de szerencsére nem tudta a szöveget, amit a papok ilyenkor kántálni szoktak.
Egy darabig dobálóztak a különböző macskanevekkel - Seren nagyon kreatív volt, többnyire a "cicus", "pöttöm" és "dög" nevek jutottak eszébe, utóbbinál már megmutatkozott eredeti személyiségének egy falatkája is valószínűleg -, és egy félórás szenvedés után végül a Naharra tették a voksukat.
 - Én álmos vagyok. Ne menjünk el a kastélyig - nyűgösködött, miközben a cica a kabátja elülső részében már összegömbölyödve dorombolt.
 - Menjünk be Yvonne-ékhoz. Náluk most nincs senki - javasolja, majd arra is vette az irányt, s kisvártatva megláthatták a Rouflaquette-lány otthonát. Serennek még ilyen állapotban sem telt több időbe két percnél feltörni a zárat, odabent pedig rögtön ledöglött a kanapéra aludni; ahogy múlt a bájital hatása, egyre álmosabb lett, így az egyébként minimum félórás, de inkább órás forgolódás helyett most pillanatok alatt álomba szenderült, Naharral a mellkasán.

Oph, Arvid

Ujjait a papírpohár köré kulcsolta, ahogy másik kezét zsebre dugva lépkedett a kastély birtokán, tekintetét mereven a kis ösvényen tartva, melyet halvány fénnyel világított meg a mellette lebegő bolygóláng. Egykedvűen hagyta maga mögött az iskolaépületet, és kanyarodott el a falu felé, amerre az állítólagos "rellonos szabályszegők" rejtőztek. Egy kis levitás odakint csatangolva meghallotta a meg fogok halni kifejezést, és máris rémült kisgyerekként bújt a házvezető szoknyája mögé, aki természetesen szólt Serennek, hogy kezdjen valamit a neveletlen sárkányokkal. A férfi egy ideig kitartott állítása mellett, hogy a kölyök csak hallucinál összevissza, túl sok hülyeséget evett össze és rosszat álmodott, de észérvei süket fülekre találtak, így már csak azért is kénytelen volt elindulni, hogy ne kelljen tovább hallgatnia a nyivákolást.
A kis tó felé tartott, és nem is kellett nagyon erőlködnie, hogy behatárolja, merre keresse a két delikvenst, mivel egyikőjük sem igyekezett suttogni, úgyhogy könnyedén rájuk talált, és mint kiderült, Ophelia és Arvid bontja a rendet. Érdekes párosítás.
 - Melyikőtök döglődik? - tette fel az égető kérdést, de mivel egyik diákot sem látta agonizálni, máris elkönyvelte idiótaként az őt feleslegesen ugráltató kölyköt.
Az utolsó mondathoz kapcsolódva pillantott Opheliára, aki a rejtőzködés művészetében nem bizonyult túl kiválónak.
 - Talán nem kellene ordítozni akkor. Kilométerekre hallani, hogy itt vagytok - jegyezte meg szemforgatva, válaszként Ophelia kijelentésére, kifejezéstelen arccal méregetve a lányt, majd egyszerűen megcsóválta a fejét, amolyan "miért-is-lepődök-meg?" stílusban.
 - Mit szeretnél büntetésnek? Takarítani, esszét írni, vagy kényszerszocializálódni? - teszi fel a kérdést, mert a lány már rég túllépte a limitet, amit megúszhat büntetés nélkül, noha Seren már rég nem kereste az alkalmat, hogy ezzel szívassa a diákjait. Azt megtehette tanórákon, korlátlanul.
 - Tényleg követte valaki? - pillantott Arvidra, egyrészt mert a srác jobb hallástéren, mint ők, másrészt meg mert Ophelia már-már köztudottan hajlamos volt a paranoiára, ami nem feltétlenül jelentette persze, hogy nem járnak a nyomában, de Seren nem tartotta kellően objektív forrásnak.
 - Most pedig visszamegyünk a kastélyba - duruzsolta gunyorosan, akármi is volt a válasz, mindkettejükhöz címezve a szavait, érezhető örömmel, amiért diákbegyűjtőt játszhat éjnek évadján. Nem kifejezetten ingerült, inkább egykedvű, de az érzés igen könnyedén irányt változtathat, ha a lány nem engedelmeskedik és nem követi hűséges kiskacsa módjára, mint Konrad Lorenzt a csemetéi.

Oph és Arvid

Úgy tűnt, ma este mindenki az igazság bajnokává avanzsált, de elfelejtettek Serennek szólni, hogy otthonmaradással készüljön az eseményre. Sebaj, ignoranciája az elmúlt négy-öt hónapban egyre csak nőtt, és tőle akár a dalai láma is kérhetné személyesen, hogy legyen kevésbé gunyoros, valószínűleg akarva se lenne képes a változásra.
 - Bocsánat. Megtévesztő a hasonlóság - válaszolta, és ha Ophelia azzal a célzattal közölte ezt a mondatot, hogy Seren majd jól magába néz, csalódnia kell, mert se a hozzáállásán, se a hangulatán nem változtatott sokat a "beolvasás", igaz, ingerültebb sem lett, valószínűleg mert cseppet sem érdekelte a lány mondandója. Amikor valaki tilosban jár, és ennek eredményeképp mindenféle hülyeségbe keveredik, Seren szemében nem nagyon van joga bármiféle visszapofázásra.
Nem mintha egyébként adott volna Ophelia véleményére.
Vagy akár Arvidéra, mert övé volt a következő szerep az álljunk ki megtépázott és elfeledett igazságunkért című darabban.
 - Kivéve, ha a lehetséges támadó okosabb, mint egy ötödikes - jegyezte meg válaszként, elvégre nincs olyan varázsló, aki - ha már elkezdett valakit követni - ne tudna elbánni egy vakkal és egy tanonccal, aki fél kézen összeszámolható mennyiségű bűbájt tud.
Arvid leírását leokézta, nem mintha egyébként nagyon tartott volna tőle, hogy valami sorozatgyilkos épp diákokat szeretne likvidálni Bogolyfalván, és nemcsak azért, mert nem igazán fájt volna a szíve az elhullott tanoncokért, de nem volt túl valószínű esemény.
A figyelme csak akkor irányult Ophelia elsősegély-nyújtási akciójára, amikor közölte, hogy nem képes visszamenni, mert már megint gallyra vágta magát. Kíváncsi lett volna, hogy van-e az ex-navinésnél szerencsétlenebb diák a kastélyban, de önmagában reprezentatív minta nélkül is nemre tippelt. Ehhez jön pluszban, hogy a lány kézzel-lábbal tiltakozik, ha valaki megpróbálja meggyógyítani, vagy akár hozzáérni, úgyhogy itt tényleg nem nagyon volt megoldás.
Legfeljebb kúszhat az avarban, vagy ugrálhat féllábon. Holnapra meg is teszik a falu-kastély gigantikus, rendes körülmények között öt perces távolságát.
Arvid félreértette a kijelentését, de Seren nem vette a fáradságot, hogy kijavítsa.
 - Jó. Szia - vonta meg a vállát, őt teljesen hidegen hagyja, hogy Arvid mit csinál, és mit nem, főleg, mert Arvidot esze ágában sem volt a kastély felé toloncolni, csupán jelzésértékűen beszélt hozzá, Opheliára és önmagára vonatkoztatva. Ha haza akar menni, az az ő dolga, Seren örömmel megengedte, egyébként sem sok kedve volt hallgatni a megnyilvánulásokat, amelyek helyett a srác homlokára lehetett volna írni, hogy "uram kérem itt érzelmek is vannak! érzelmek!", és körülbelül ugyanazt a hatást eredményezte volna.

Lyra

A nevét kiabálták, de nem ismerte fel a hangot rögtön, úgyhogy hátrafordult, hogy megnézze, ki szólt utána - és igencsak meglepődött, amikor meglátta Lyrát. És arra is rájött, miért nem esett le neki rögtön: talán még nem is nagyon hallott ennyi vidámságot a lány hangjában,  sőt, rohanva jött felé. Oké, melyikük kergült meg, de úgy istenesen? Nem mintha nem örült volna neki, hogy Lyra boldog - megérdemelte, de komolyan -, viszont annyira furcsa kontrasztot alkotottott az általa megszokott tendenciával, hogy hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Talán Kahlil vidámsága ragadt rá, de még ha nincs is így, azt mindenképpen leszögezte, hogy úgy vette észre, jót tesz Lyrának a férfi jelenléte. Valahogy nyitottabbnak tűnt. Gondtalanabbnak.
A lány lefékezett előtte, mielőtt belerohant volna - Seren pedig végignézte volna az eseményt, mozdulni alig volt kedve, nemhogy félrepattanni az útjából, de végül nem is vált szükségessé az óvintézkedés.
 - Heló - köszöntötte lelkes prefektusát. - Csak sétáltam - vonta meg a vállát.
A menekülés jobb szó lett volna - azon volt minden erővel, hogy a lehető legkevesebb emberrel fusson össze, és mivel a legtöbben ilyenkor már bőven a kastélyban voltak, értelmesebbnek tűnt errefelé próbálkozni, mint a birtokon. Nos persze Lyra valahogy a legtöbb dolog alól kivételt képezett.
 - Te hogyhogy itt? - kérdezett vissza, már csak azért is, hogy ne vele foglalkozzanak. Szeretett volna kilépni egy kicsit a saját gondolatai közül, és ezt többnyire csak két ember tudta elősegíteni nála, ők ketten viszont mostanában inkább egymással voltak elfoglalva, érthető okokból, ez pedig nem vádaskodás, még Seren részéről sem, egyszerű tény.
 - Mehetünk - egyezett bele, és valóban a kastély felé vette az irányt. Eiri most Alexával volt, úgyhogy valószínűleg a macskát is arrafelé kellett keresni - Seren ki nem állhatta a kuncsorgó kis dögöt, úgyhogy nem kifejezetten bánta, hogy most unokatestvére kanapéját szőrőzi össze, és nem az övét, bár annak igazából már mindegy volt.

Lyra és Mesélő

Néhány bólintással reagált a hallott történetre, miközben a kastély felé indultak. Oké, tudta, hogy egy kicsit jobban is lelkesedhetne, vagy legalább valami rendes választ adhatna a lánynak, de valahogy képtelen volt bármi adekvát reakciót kicsikarni magából, és egyébként sem hangzott volna túl hitelesen.
 - Közel semennyi, nem nagyon íratok dolgozatot - vonta meg a vállát. Úgy döntött, drasztikusan csökkenti a megmérettetések számát, ami valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy még kevesebb diák fog átmenni a vizsgán, de lehet, ott is lejjebb rakja kicsit a szintet. Nem volt kedve ezzel szenvedni. - Szóval lényegében csak az óratartás marad, azok közül meg az elméletet rendszerint lepasszolom a tanársegédnek - folytatta, ugyanis lett új tanársegéde - nehéz szülés volt, de megérkezett -, egy levitás másodikos, Daniels. Többnyire a kékekre szerette bízni az ilyen típusú munkát; akármennyire is jók voltak a rellonosok az átokszórásban, többnyire túl lusták voltak a rendszeres munkához, és szétszórtsághoz elég volt saját maga.
Nem volt elég a fásultsága, fáradni is kezdett, de vészes gyorsasággal, míg a végére már nem is tudtak tovább menni. Az utolsó hang, amit hallott, a baljós  kacaj volt, és a következő pillanatban elsötétült körülötte a világ.

Patadübörgésre ébredt. Lassan kinyitotta a szemét, próbálva megállapítani, hogy mégis mi a fene történt velük, Lyra még mindig ott volt mellette, ami határozottan jó pont, de valami ürge ott ugrált előttük és kiabált valamit, amire Seren nem akart odafigyelni, és mivel Lyra rendezte is a dolgot, nem is kellett.
Minden más volt körülöttük, de úgy őszintén minden, még a ruhájuk is.
 - Rohadt életbe - nyögte, és inkább visszadöglött a talajra. Pont erre volt szüksége, igen, élete nem volt teljes valami újabb agybeteg balhé nélkül. Vajon hogy találják meg ezek mindig őket?
Végül aztán csak összeszedte a maradék lélekjelenlétét, és sikerült felvakarnia magát a földről, mert azzal nyilván nem segít semmit, ha eldönti, hogy inkább megvárja az éhhalált, vagy valami.
Előszedte a pálcáját, hogy leporolja magukat - legalább ne keltsenek feltűnést -, de a varázslat eredménytelenül hullott le róluk. Mi a...ezt már elsős korában is meg tudta csinálni, ennyire nem béna. Elemi mágia szintén nuku, nada, zilch, semmi.
 - Próbáld meg te is - kérte Lyrát, hátha a lány több szerencsével jár, és már megint csak neki van valami defektje. - Induljunk valamerre. Amilyen szerencsénk van, esélyünk sincs rá, hogy tíz perc múlva az egész csak visszaváltozzon - sóhajtott.

Lyra és Mesélő

 - Jól indul - konstatálta, milyen remek környezetbe kerültek. Nem volt védtelen varázslat nélkül, de fegyverarzenált sem hordott magánál, miért is tette volna, amikor többnyire nála van a pálcája? Ja, hogy a sokéves gyakorlatból már sejthette volna, hogy az semmire nem elég? Milyen meggondolatlan lett öregségére.
 - Tőlem - vonta meg a vállát, majd követte a láthatóan minden értelmet nélkülöző zombit-robotot-agynélküli szolgát, de kisvártatva elvesztették őt a szemük elől - hogy lehetséges? Az előbb még az orruk előtt ment!
 - Hát ez lelécelt - közölte Lyrával, majd ő is észrevette, ahogy a téglafal ajtóvá avanzsál, de esze ágában sem volt bemenni, ennyire nem volt hülye.
 - Takarodjunk innen - javasolta, de mire tettekre válthatták volna a gondolatsort, két csuklyás alak érkezett, s hurcolta őket magával. A templomszolgák pont annyira gondolatoktól mentesített, járkáló-beszélő gépeknek tűntek, mint az előbbi pasas, és Seren mindenféle különösebb ellenkezés nélkül követte őket az épületbe - mégis, mit csinálhatott volna? Menjen át karatekölyökbe, és rúgja őket tarkón néhány pörgő-forgó ugrással? Ugyan már.
A szolgák lényegében sarokba hajították őket - és csodálkoznak az emberek ezek után, miért vannak Serennek önértékelési problémái? -, majd egy furcsa nő érkezett.
Serennek kedve lett volna megkérdezni tőle, hogy mégis milyen agyament gondolat vezette oda, hogy felvesz egy ilyen fejdíszt, és nem lesz-e kicsit sok a sminkből is, mert még a halántékára is jutott a szemfestékből, de végül úgy döntött, ha a saját életét nem is értékeli túl sokra, Lyrát talán nem kellene helyben megöletni a hülyeségével. Amikor azonban a nő megszólalt, nem volt képes visszafogni a kikívánkozó gondolatot.
 - Mondasz valami újat is? - nézett rá közönyösen. Bőven elege volt már abból, hogy ő - élete, gondolatai, emlékei - notóriusan egy másik személy játszóterévé változik. Nem sok küzdeni akarás maradt benne, és pillanatnyilag egyébként sem volt esélyük arra, hogy kiszabaduljanak, úgyhogy kicsit talán megadóan várta, hogy legalább induljanak az események, vagy legyen mit csinálnia - ha pedig valami emberáldozatot akartak bemutatni a napistennek, legalább azt közöljék.