Keiko, Márk

Katniss L. Clare

Lassan 10 óra és én itt kószálok a Boglyas téren, az étterembe akartam menni eredetileg, de végül is meggondoltam magam, hisz láttam, hisz egyedül vagyok és általában, ha az étterembe az ember elmegy, akkor már nem egyedül. Furán néznék ki, hogy egyedül eszek miközben mindenki más a barátjával vagy a barátaival van. Ideje lenne már barátokat vagy egy barátnőt keresnem, akivel elmehetnék néha ilyen helyekre és ne kelljen rosszul éreznem amiatt magam, hogy egyedül megyek étterembe, hisz mindig lenne olyan ember aki elkísér engem. Mivel jelenleg egy ismerőst se látok, és barátnőm sincs, illetve senkivel se beszéltem meg itt találkozót, ezért inkább csak leülök egy közeli padra és nézem az embereket, a helyet. Tényleg a helyet, még sose jártam itt, pedig már elég gyakran átmentem a téren, de még sose vettem szemügyre, pedig tök jó, van egy feelingje ami magával ragadó.

Leyla

Egy lány lépteinek kopogására leszek figyelmes és a cipőjének kopogása egyre hangosabb lesz, hisz egyre közelebb jön a térhez. Nagyon szép, és gyönyörű lány, és ahogy látom ő is egyedül van ugyanúgy, mint én. Túl sötét van már ahhoz, hogy kivehessem, hogy ismerem-e egyáltalán vagy még csak most látom őt először, de az biztos, hogy gyönyörű. Odamegy a kúthoz, majd leül ő is egy padra, észreveszem, hogy néha felém pillant, de próbál úgy tenni, mintha valami mást csinálna, én is néha ránézek, de elég furán mutatna, ha folyton őt bámulnám, még a végén rosszat gondolna rólam. veszek egy mély levegőt, amivel talán bátorságot is szippanok magamba, és elindulok a lény felé és mikor odaérek hozzá széles mosollyal az arcomon köszönök neki.
-Szia, bocsi leülhetek melléd?-teszem fel a kérdést, és ha megengedi akkor leülök mellé a padra, és folytatom a bemutatkozást.
-Rufusnak hívnak, és a Levitába járok. És te?-mosolygok rá, és remélem, hogy nem ijesztem el őt, az oltári nagy baromság, és ballépés lenen a részemről, hisz ilyen szép lányok még Angliában sincsenek, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy ő a leggyönyörűbb lány akivel életem  során találkoztam.
-Nem fázol? Egy kicsit hűvös van már így este. Amúgy, épp enni indultam, nincs kedvem velem tartani a étterembe?

Katniss

Katniss(ka)

Katniss Leyla

A lány a hosszú történetem alatt egyszer se vágott közbe, tehát ez azt jelenti, hogy érdekelte, és lehet, hogy megnevetettem, mert azért néha mosolygott, amit jó pontnak tudok el, és miután kihozzák nekünk az ételeket, ő csak azzal van elfoglalva, de azért látszik, hogy aranyos, meg udvarias, mert a kérdéseimre válaszol és ő is jó étvágyat kíván nekem, és a nevemet is kimondja, tehát a memóriája is jó, ha ilyen hamar megtanulta a nevem.
-nem hiszem, hogy hülyén hangzana, azok után amit én elmondtam neked magamról, tehát hallgatlak.-mosolygok a lányra, és érdeklődve figyelem a választ, amire nem kell sokat várnom, hisz elmondja, hogy szerinte az, hogy ő ott volt amikor én is, az a sors akarata, és meg is fogja a kezem, én természetesen nem húzom el a kezemet, hisz valamennyire én is így érzem.
~Lehet, hogy a sors akarta, hogy találkozzunk.~ezeket a gondolatokat hangosan nem mondom ki, csak mosolygok rá, és figyelem, ahogy a "történések" után figyelme a hambira terelődik.
-Értem, aranyos vagy.-ahelyett, hogy elkezdeném enni a spagettimet, csak őt nézem, szinte elvarázsolt, olyan mintha Cupido meglőtt volna a nyilával és tudom, hogy nem jó dolog másokat nézni evés közben, de nem bírom levenni a tekintetemet a lányról, remélem azért nem zavarom ezzel, és inkább eltolom magamtól a kajámat, most valahogy jobban érdekel a lány, mint az evés.
-Most te mesélj magadról! Hogy szólíthatlak Katnissnak vagy Leylanak?-mosolygok Katnissra, de nem várom el, hogy azonnal elkezdjen beszélni, egyen csak nyugodtan.

Fandler Ágoston

Tudomásomra jutott, hogy elkezdődtek a Bagolyfalvi Napok, amire érdemes kinézni, ezért úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy a kastélyban ülnék és lógatnám a lábamat, inkább elmegyek e remek rendezvényre. Nem túl jó kedvvel, hisz ezeken a napokon a nyarat búcsúztatják, és ez azt jelenti, hogy rövidülnek a nappalok, és jön a hideg. Utálom a hideget, bár a telet szeretem, de azt, hogy fel kell öltöznöm nehogy megfázzak, azt nem csípem. Szinte klinikai eset vagyok, hisz télen és tavasszal legalább egy hétig az ágyban fekszem az influenza miatt, a családból senki más nem kapj el az influenzát csak én, ezért örülök mikor kisüt a nap, eljön a június és vígan szaladgálhatok pólóban és rövidnadrágban. Eddig a nyár vége azt is jelezte, hogy eljött a szeptember és kezdődik a suli, de itt a Bagolykőben, teljesen más a tanév, aminek örülök, hisz a vizsgák után, a tanévzáró végeztével lesz időm, hogy hazamehessek a családomhoz, akik már várnak engem, legalábbis legutóbbi levelükben ezt írták. Már hiányzik a családom, és honvágyam is van, viszont az boldogsággal tölt el, hogy Navinés lettem, és hogy a legtöbb vizsgám sikerült. Felvettem egy kék felsőt, alá egy fehér pólót és egy kék nadrágot, meg egy tornacsukát így indulok le Bagolyfalvára, a Fő utczára, hogy szét nézzek és, ha úgy van akkor vásároljak. Mikor odaértem a Fő utczára, akkor csak embereket, meg a felállított sátrak, vagyis bódék tetejét láttam, ennyi embert akkor láttam utoljára mikor otthon voltam és szilveszter volt, és kimentünk a városba megnézni a tűzijátékot. Ott is szinte csak a fejeket láttam, még szerencse, hogy a tűzijátékot jó magasra fellövik, különben nem láttam volna semmit. Végig megyek az utcán megnézem, hogy miket árulnak, de először csak édességeket látok, amit nem nagyon kívánok, túl érzékenyek a fogaim és az édességtől mindig fájnak. Megakad egy ételt áruló áruson a szemem aki sült kolbászt árul kenyérrel és mustárral.
~ Azt se tudom, hogy mikor ettem utoljára sült kolbászt.~ gondolom magamban, majd közelebb lépek és kérek egyet, közben jobb zsebemből előkotrom a pénzt amivel fizethettek, pont annyit veszek elő, amivel megtudom venni az ételt, és még így is marad belőle. Az árus ráteszi egy tányérra a kolbászt, a kenyeret és a kolbászra tesz egy kis mustárt, én pedig odaadom neki az árát, és tovább megyek, hogy még nézelődhessek, közben vígan eszegetem a kajámat.

Ágoston

Lassan végig megyek a Fő utczán, néha megállok nézelődök és csak jókat mosolygok aon, amiket az árusok mondanak, úgy érzem magam, mint ha a tv-ben egy olyan reklámot néznék, ahol valamit próbálnak rásózni a vevőre, azt se tudják, hogy miről beszélnek, de abban biztosak, hogy aa reklám után a szereplők jó pénzt kapnak, és akadnak olyan emberek akik elhiszik mindazt amit mondanak és jó pénzért megveszik a terméket. Na, én nem iylen vagyok, nem szeretek olyan dolgokat vásárolni, amit ismerőseim nem ajánlanak, vagy lealábbis sok információt nem tudok róla. Sajnos vannak fura alkok is a vásáron, akikkel nem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban, ezért őket is jó messziről elkerülöm, szinte ordít róluk, hogy rosszban sántikálnak. Nézelődés közben sikerül elfogyasztanom ételem felét, amikor valaki hátulról megbök, megfordulok és egy ismerős arcot látok, bár még nem ebszéltem vele, de tudom, hogy ő is a suliba jár és ár néha találkoztam vele a folyosókon. A kérdésére mosolyogva válaszolok.
-Öhmm... gyere megmutatom!- mondom neki, majd elindulok az árus felé akitől az ételt vettem. Remélhetőleg nem néz hülyének a srác, hisz egyszerűbb lett volna, ha elmagyarázom neki, hogy merre menjen, de olyan sok ember van, hogy szinte lehetetlen megtalálni azt a helyet, ahol vásároltam a kolbászt. Miközben idegenvezetőként mutatom neki az utat, hogy ne menjünk csöndben egymás mellett vagy mögött, arra gondolok, hogy ha már így hozta a sors, akkor bemutatkozom neki, hogy legalább egy Navinés sráccal legyek jóba.
-Amúgy Rufus Saron vagyok és a Navinébe járok. És te?- teszem fel neki a kérdést, hisz már annyiszor láttam a srácot, de egyszer se beszéltünk még eddig, és ezért nem is tudom a nevét.
-Te is eljöttél nézelődni, vagy van amit megakarsz venni, és csak azért jöttél ki a Bagolyfalvi Napokra?- egy újabb kérdés tőlem, de tényleg utálom, ha valakivel csöndben megyek az utcán, szinte megőrjít engem a csönd.

Ágoston

Miközben vezetem a srácot a kiválasztott árus felé, közben figyelmesen próbálom hallgatni őt, bár nem annyira sikerül, hisz a zaj, és az, hogy egíy csomó ember jön velünk szembe, aminek következménye, hogy nem nagyon tudunk egymás mellett menni, nehezíti ezt, de azért sikerül kivennem szavaiból, hogy meggondolta magát és arról érdeklődik, hogy árulnak-e valamit. Na, most jött el a pillanat, hogy megálljak és megvárjam, amíg a fiú eldönti, hogy milyen kaját akar venni.
-Igen, ismerem, azt szeretnél inkább venni?- teszem fel a nagy kérdést a srácnak, és várom a választ, mert már jó lenne, ha eldöntené, hogy mégis mit akar, mert akkor arra megyünk. Közben tovább hallgatom őt, és a származásommal kapcsolatban tesz fel egy kérdést, vagyis pontosabban kettőt, de csak az egyikre tudok válaszolni, de azt nem tudom, hogy a Rufus név erre felé mit jelent.
-Angliában születtem. Tehát angol vagyok, de anyám félig magyar. Nem tudom, hogy a Rufus név errefelé mit jelent, de lehet, hogy a Rudolf a magyar megfelelője. És te, honnan származol?- teszem fel a kérdést, de a vigyort az arcán nem veszem észre, és azt se tudom, hogy azért tette fel nekem ezeket a kérdéseket, mert viccesnek találja a családnevemet. Ahogy egyre közelebb haladunk az általa kiválasztott árushoz, sikerül találnia olyan árust aki köcsögöket árul, erre a felfedezésére csak bólintok egyet, de különösebb figyelmet nem fordítok a kijelentésre. A srác sikeresen felveszi velem a tempót és  megpróbál mellém kerülni, így már valamennyire jobban hallom őt, és könnyebben tudok válaszolni a kérdésére.
-Igen a Navinébe járok, és eddig azért nem láthattál, mert a Levita ház tagja voltam tegnapig, még nincs szobám. Ágoston, örülök, hogy megismerhetlek.- kezet fogok vele, egy mosoly kíséretében, és tovább hallgatom őt, beszéde közben bólogatok, ezzel jelezve, hogy egyetértek vele, de nem vágok közbe szavába, és csak akkor szólalok meg, mikor ő már befejezte a mondandóját.
-Ebben igazad van, vannak olyan árusok akikkel vigyázni kell, mert átvernek. Még nem jártam Budapesten, bár anyai ágon magyar rokonaim vannak, de még sose jártam a fővárosban, de ha egyszer elmegyek, akkor majd kikérem a tanácsodat. Szerintem bárhol máshol lehet beszélgetni, ahol nincsenek ilyen sokan, és nincsenek árusok, például a Falatozóban vagy a Máguscsárdában, ott most biztos, hogy kevesen vannak és nyugodtabban tudunk beszélni. Szeretnéd, ha elmennénk innen, hogy nyugodtabban tudjunk beszélni? - teszem fel a kérdést, mosollyal az arcomon és várom válaszát.

Gwen Laura Kimiko Jones

A mai napon úgy döntöttem, hogy nem fogok egész nap bent ülni a kastélyban, és a vizsgákon parázni. Ezért én Sir -aki általában nem sír-, Rufus elhatároztam, hogy kimegyek kalandot keresni. Először elkezdtem keresni a bokorban, majd a fák tövében, a réten, a kviddicspályán, de nem leltem rá a kalandomra. És ekkor döntöttem úgy, hogy bizony elmegyek egy olyan helyre, ahol még nem jártam. Bár több ilyen hely is van, de én most a temetőbe mentem. No, nem kell megijedni, nem azért mentem a temetőbe, mert komolyan vettem azt a kis szállóigét, hogy "ásd el magad!" Mondjuk nem is tudom, hogy miért is mentem a temetőbe, talán kíváncsiságból. Nem kellett sokat sétálnom, hogy elérjek a helyre. A temetőben elkezdtem nézegetni, hogy ki mikor született és mikor hunyt el. Voltak elég régi dátumok, sírok is. Jó, tudom ez bizarr, de érdekes. Elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi mindent élhetet át az illető, hogy mennyi szép és milyen sok rossz napja volt élete során. A történelem itt elevenedik meg leginkább, ezekre a sírokra írt számokon lehet a legjobban visszaemlékezni, hogy nagy történelmük során, éppen akkor mi zajlott, amikor Kiss Pista 6 éves volt. Fantázia, bizony az egész egy jól működő képzeleten múlik. Elképzelni, hogy az emberek hogyan élték meg mindazt, amit én csak a könyvekből olvastam, tanultam. Érdekes, de bizarr is egy kicsit. Csak sétálgattam a sírok között, olvastam a neveket, és a dátumokat, közben semmi mással nem törődtem. Nem érdekelt, hogy ki megy el mellettem, ki néz rám furcsán. Semmi nem érdekelt, csak egy kicsit olvasgattam. És közben beugrott egy nagy klasszikus, talán egyik legismertebb műve. Az is a hallottakról szól, pontosabban a táncukról, ez nem más, mint Saint-Saëns: "Haláltánc" című műve. Nem örültem volna neki, ha előttem elkezdtek volna táncolni a kísértetek.