Maja kedves  
Az ablakod alatt, december 24 hajnala, kinézet

Azt hiszem Javínak igaza volt és az az utolsó pohár tojáslikőr tényleg nem kellett volna. De ugye nekem aztán beszélhetett szegény hajtó, csak leintettem, hogy "maradjál már magadnak" aztán felhörpintettem a krémes itókát. Nem is vagyok biztos benne, mikor fogalmazódott meg bennem ez az egész ötlet, de mire észbe kaptam, már magamra cibáltam a sapkámat, a kabátomat, hónom alá vágtam a kis dobozkát és kirángattam a Wierzbat a szekrényből. Határozott léptekkel hagytam el a koleszt, miközben igyekeztem Manut meggyőzni, hogy ez igenis jó ötlet, maradjon, igya a forrócsokiját és hallgasson el. Elég jól mehetett, mert az őrző végül feladta, visszasétált a szobámba, én pedig sértetlenül indulhattam utamra.
Meglehetős csend telepedett már a kertváros ezen részére, de a Maja által elkottyantott infók és pár lelkes szomszéd által a napokban elújságolt adatok alapján elég hamar megtaláltam a házat. Egy pillanatig csak ücsörögtem az utca közepén, féloldalasan pihenve a seprűmön, végül csak sóhajtottam és lehuppantam a közlekedési eszközről.
Jóformán egy puma lopakodási képességeivel közelítettem meg azt a bizonyos ablakot, ahol ismét hezitáltam, a kezemet a levegőben tartva. Aztán csak megtörtént. Kopp. Kopp. Ko-koppkopp. Do you wanna...? Na jó, elég lesz.
Mély levegőt véve igazítottam még egyet a hajamon, miközben az ajándékot a másikban szorongattam, és próbáltam a seprűm is állva tartani. Különlegesen tehetséges vagyok az ilyesmiben. Utánam a vízözön...

Maja kedves  
Az ablakod alatt/ban/előtt, december 24 hajnala, kinézet
I already did.

Passzolom így utólag, hogy mennyire volt jó ötlet idejönnöm. Persze, nem attól féltem, hogy rossz ablak lesz, vagy hogy a nénik pletykáltak. Igazából nem is féltem, csak volt az az apró szúrás szerű érzés a mellkasomban, hogy mi van, ha ez rossz ötlet volt? Már mindegy, hiszen a kopogás megtörtént.
Végül a világításnak hála  láthattam, ahogy a leányzó alakja egyre közeledett, majd felszabta az ablakot és hitetlenkedve pillantott rám. Az ajkaim összepréselve intettem lazán. Nem is akadt lehetőségem arra, hogy megszólaljak, mert az ujjai a számra tapadtak, elhallgattatva, majd befelé kezdett húzni. Meglepően erős volt ahhoz képest, milyen vékony, szóval nem sok lehetőségem volt tiltakozni, az izzósor szétcseszte a hajam, a farmerom térde úszott a virágföldben és sikerült a függönybe is belegabalyodnom.
Amolyan "komolyan?" fejjel néztem rá, majd finoman az ujjába haraptam. Azaz sokkal inkább hozzáértem a fogaimmal, de jeleztem, hogy ilyent nem játszunk.
- Neked is jó estét, Mistress - forgattam a szemem, miközben végignéztem magamon és rosszallóan felhorkantam. Ennyit arról, hogy kifogástalanul nézek ki. Legalább az ajándék egyben volt! A seprűmet bevadásztam, majd becsuktam az ablakot magam után és csak aztán néztem rá ismét.
- Mint látod, éppen koszos vagyok. Ezzel. Nem mi, hanem ki. Mint az ábra is mutatja, én.  - Ennyire lehetetlen válaszokat is ritkán szoktam adni, de a helyzet szinte könyörgött érte.
Megcsípte a saját vállát, ez pedig annyira magas labda volt, hogy egyszerűen nem lehetett kihagyni. Leraktam az ajándékot az ágyára, majd hozzá sétáltam, bele egyenesen a személyes terébe, majd a kezem a derekára csúszott és magamhoz vontam, a másik kezemmel az övét a vállamra téve.
- Látod, mennyire igazi vagyok? - kérdeztem halkan, bársonyos hangon, miközben letörölhetetlen vigyor ült az arcomon.

Maja kedves  
Nálad, december 24 hajnala, kinézet
You should. Listen: your brain says you should take a step back.

Azért a módszerem hatásos volt, szinte azonnal elkapta a kacsóját az arcom közeléből, mire kissé az ajkamba haraptam és megráztam a fejem. Nie, gondolj másra, hülyegyerek! Engem csak az és akkor fogjon meg, aki és amikor én akarom.
"Éjszaka van", pf, mintha ez jelentene is bármit. A szám elhúzva kicsit, szkeptikusan pillantottam a skandináv-mintás pizsamában pompázó bombázóra, hogy aztán az órámra pillantsak.
- Há' nemtudom... legutóbb mintha nem zavart volna. - A hangomban nem kevés pimaszság bujkált, pedig esküszöm, én igyekeztem rendes lenni. Ja, nem. Az nem ma volt. Már jött volna a reflex-grimasz, amivel pofonra szoktam reagálni - már amikor nem kapom el és szorongatom meg kicsit a "hölgy" kezét -, de végül Maja nem kívánt felképelni, szóval csak felszusszantam, majd enyhén előre hajolva hagytam, hogy a hajamat macerálja. Érezd magad kivételesnek, kisanyám!
- Igen, tudom, vonzó vagyok, ne fényezd az egóm, így is elvakít - érintettem meg az orra hegyét a mutatóujjammal, halvány mosollyal. Persze, jól esett, de attól még mia san mia. Nem leszek kevésné s fej, mert ő aranyos.
Ezt bizonyítandó le is csaptam a kínálkozó alkalomra, hogy egy kicsit elszédítsem szegény lányt. Határozottan tetszett, hogy nem varrta a nyakamba magát, de nem is hívta rám az aurorokat, amiért hozzáértem.
Az az apró mosoly egészen átmelengette az amúgy fagyos kis szívemet. Ami baj. Hello, Satan is back? Határozottan nem volt jó ómen, hogy a lány kezdett valamiféle ragaszkodás félét kiváltani belőlem.
- Nem tudom, téged egy toronyba zár, engem meg visszaszáműz a pokolba? Nincs kedvem még hazamenni - jegyeztem meg halkan, miközben le sem vettem a pillantásom a lányról. A tekintetem megállapodott az ajkain, elég feltűnően, legalább tíz-tizenöt másodpercig bámultam, míg rá nem vettem magam, hogy enyhe grimasszal lehunyjam a szemeim, lesunyva a fejem. A kezem a derekáról visszacsúszott az oldalam mellé, majd megköszörültem a torkom.
- Csak... Boldog karácsonyt szerettem volna kívánni! - Azt hiszem, ez eddig is egyértelmű volt, de kellett egy alibi, hogy elléphessek tőle, az ajándék pedig erre tökéletes volt. Felnyaláboltam a fehér csomagot az ágyról, még kicsit megigazítottam rajta a piros masnit, majd átnyújtottam Majának a dobozt. - Ezt... neked hoztam. De szigorúan egyedül, csak is szenteste bonthatod ki. Clear?
Míg választ nem kaptam, épp annyira felemeltem az ajándékot, hogy ne érhesse el. Pozitív válasz esetén végül megkaparinthatta a súlyos dobozt.

Maja kedves  
Veled, december 24 hajnala, kinézet
Don't even mind, my brain says I should fire Heart. I'm confused.

Azt hiszem, kezdte elfogadni, hogy nem harapok - milyen hazugság, hiszen nem is olyan régen tettem meg! - és már pimaszkodni is mert. Ez kb addig tartott, ameddig hozzá nem értem, de nem zavartattam magam, elvégre legalább tudtam, hogy sikerült kicsit zavarba hoznom. Szerettem, mikor a lányok értékelik a próbálkozásaim.
- Még szerencse! - nevettem fel halkan, miközben a hajamba túrtam kicsit, hogy rendbe tegyem, bár már perfekt volt. Azt hiszem enyhén kényszeres vagyok, ez valami pótcselekvés lehet, vagy nem tudom... Attól még kicsit higgadtabb voltam tőle, így nem is igazán számított. Elújságolta kétségbeesetten, hogy nem engedne a pokolba, mire csak vigyorogva megcsóváltam a fejemet. Elég sok rajongóm volt olyan csacsi, hogy összefogva elkezdjenek "Satan"-nek becézni, kedvesen, így már nem zavartattam magam az ilyen poénokon.
- Áh, legalább lenne végre időm pihenni és nem lenne miatta bűntudatom. Deeee aranyos tőled, majd megnézem, ahogy próbálsz a védelmemre kelni - mozgattam meg kicsit a hátam, mert hirtelen ingert éreztem az izmaim mozdítására. Reflex, kérem, reflex. Azt hiszem, a hajturkálás nem segített, mert nagyon erős kényszert éreztem, hogy a megmaradt kis távolságot is áthidaljam köztünk. Egyértelműen rossz döntés lett volna, hát rövid hezitálás - túl sok -, után rávettem magam, hogy elengedjem. Nem szabad!
Az ultimátumom elfogadásra került, hát végül átnyújtottam a csomagot, amiről egyből kérdezett, hogy törékeny-e. Egy halvány, meglehetősen vérszegény mosoly kúszott az ajkaimra, majd pár pillanatig a padlóra bámultam.
- Bizonyos értelemben. Vigyázz rá, kérlek - néztem rá most már komolyan, mert azt hiszem ez eldőlt és elég reménytelenül éreztem magamat. - Azt hiszem, hogy mennem kéne, mielőtt még ostobaságot csinálok.

Maja kedves  
Veled, december 24 hajnala, kinézet
Nah, me neither.

Csak megráztam a fejemet, hogy egyelőre ah nem muszáj, inkább nem találkoznék az anyjával. Mi van, ha komolyan kihajít, vagy kiakad és leüvölti Maja fejét, hogy miért is lóg velem? A rajongás támogatása kb addig szokott tartani, míg a lány közelebbi kontaktusba nem kerül a "sztárolt" személlyel.
A doboz ügyében figyelmeztettem, hogy csak óvatosan vele, noha nem volt biztos, hogy majd érteni fogja, miről is beszéltem. Legfeljebb majd rákérdez én meg hazudok majd valamit, hogy a kártya nem szabadna összekarcolódjon, vagy ilyesmi. Ő viszont meglehetősen meggondolatlanul a személyes terembe sétált, majd egy puszit nyomott... volna az arcomra, ha nem éppen akkor pillantok rá. Azonnal tettem egy lépést hátra, mielőtt tényleg olyasmibe rángatom, amibe nem kéne.
- Nem hinném, hogy tudod mit beszél, Kicsilány... - ráztam meg a fejemet rosszallóan, a hangszínem sem éppen arról árulkodott, hogy én az a kifejezetten jó fiú vagyok. Megköszörültem a torkomat, majd egy vágyakozó pillantást vetettem rá, hogy aztán csukott szemmel megrázzam a fejemet. - Bocs az előbbiért. Nem direkt volt.
De lehetett volna! Szóval léptem párat hátra, majd a hátamat a falnak döntve ácsorogtam ott. Most először sutának éreztem magamat az unikornisos ágynemű és a halott kaktusz társaságában. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szabadna, vagy kéne.
- Nem muszáj, de az lenne a helyes - mosolyodtam el kissé, megsimítva az ajkam a hüvelykujjammal.

Maja kedves  
Veled, december 24 hajnala, kinézet
You don't need to

Nem leszidásnak szántam, hogy nem tudja, miről beszél, csupán figyelmeztetés volt. Azt hittem, már elég jól tudja, hogy ha szőke herceget akar fehér lovon, jobb ha vág egy hátraarcot és elindul az ellenkező irányba, mert itt jelenleg nincs raktáron.
A kijelentésére halkan felnevettem, majd közelebb csúsztam hozzá és finoman megsimítottam a hátát, miközben a haját odébb tűrve a füléhez hajoltam.
- Hát nem is... Azt hittem elég nyomatékosan a tudtodra adtam már, hogy veszélytelenebb szórakozás után illene nézned - Tudtam, hogy épp elég közel hajoltam hozzá, hogy a lélegzetem a bőrét súrolja. Mikor közölte, hogy ha annyira akarok, akkor menjek csak, csak halkan felmorrantam és idegesen a hajamba markoltam, hogy aztán lassan kifújjam a levegőt.
Felkeltem, majd elsétáltam az ablakig, hogy onnan visszasétáljak a szobája ajtajáig, aztán megint vissza, hogy aztán megtorpanjak kb szemben a leányzóval. Én mondtam neki, hogy mennem kéne, de jött itt a szomorú kiskutya szemeivel.
Szóval végül csak odasétáltam, majd letérdeltem elé és a kezeim közé fogtam finoman az arcát.
- Hogy te milyen rohadtul csökönyös tudsz lenni! - néztem rá már-már kétségbeesetten, hogy aztán az ajkaim az övéit súrolják. Nem kellett volna. Nagyon nem. Hát, ez van, én próbáltam lebeszélni! Francot se érdekli.

Maja kedves  
Veled, december 24 hajnala, kinézet
It's your fault.

Azt hiszem, hogy túlságosan is sokáig maradtam és most ütött vissza az a pár pohárka is. Elvégre a normális, józan Lewy inkább kimászott volna az ablakon, magával cipelve a seprűjét és visszaröppent volna a koleszba inni egyet és aludni.
Erre? Hát nem engedtem magamnak egy kis kilengést? Hogy fogom én ezt elmagyarázni neki? Leginkább sehogy... de bujkálni meg iszony lúzerség lenne.
Akkor viszont baromira jól esett, ahogy a tenyere a kezemre simult. Végül azonban, mikor már nem igen bírta a tüdőm oxigénnel, elhajoltam tőle és halkan próbáltam rendezni a légzésemet.
- Én... ne haragudj... - mosolyogtam rá bocsánatkérőn, miközben elsimítottam egy hajtincset az arcából finoman, hogy aztán a kezemet bámuljam pár pillanatig. Hát ezt eléggé eltoltam, asszem.
Egy pár pillanatra hanyatt dőltem az ágyán, hogy a plafont bámuljam közben. Nem tudom, ezt hogy magyarázom ki neki.

Maja kedves  
Veled, december 24 hajnala, kinézet
You don't need to say anything, I'm fine.

Ő kért bocsánatot, mire felkaptam a fejemet. Most... most miért? Nem értem a nőket. Ezek szerint már ő is van annyi idős, hogy megzavarosodjanak a gondolatai és többé ne értsem. Sch.iße. Én értetlenül fordítottam felé a fejemet, hogy kérdőn vonjam fel a szemöldökömet.
- Elmagyaráznád, mi van veled? Én csókoltalak meg és te kérsz bocsánatot, de miért? Mi voltál te? Nekem járt ez egész este a fejemben, maradj már magadnak - ráztam meg a fejem rosszalló pillantással. Lehet, ha kis híján lelökném az ágyról, sikerülne végre felfognia. De nem teszem, mert aranyos. Vagyok. Szóval mikor elkezdett magyarázkodni, a cipőmtől megszabadulva elhelyezkedtem az ágyán, majd fél kézzel átkaroltam a derekát és magam mellé húztam. Csakmert.
- Ha egyedül szeretnék lenni, van saját szobám, ahol alhatok. Vagy maradsz, vagy megyek - horkantam fel, hogy aztán a hajába fúrjam az arcom kicsit. Nem tudtam, hogyan tovább, vagy hogy mit akarok, de ez így most pillanatnyilag megfelelt. Tökéletesen.
- Boldog karácsonyt, Maja - súgtam a fülébe elmosolyodva, aztán betakartam finoman. Ha annyira akar, majd kidob az éjszaka.

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána

Mikor beadtam a kikérőmet a mai edzésre, az edzőnk kis híján lefordult a székéről, mert hogy én ilyet nem szoktam és "mi ez hirtelen váltás, ugye hogy nő van a dologban, vagy egy rivális klub, csujujujujujuj Bojarski!" Mikor azt feleltem, hogy bizony, ez így van, egy nő miatt átigazolok a Visegrádi Viperákhoz, az összes vér kiszállt az emberből, meg remegett és hebegett. Azonnal nevetésben törtem ki, majd közöltem, hogy ne aggódjon, hétfőn már jövök és folytatom az edzést, mire utánam dobta a kesztyűjét.
Nagy nehezen sikerült elkeverednem a színhelyre, ahol természetesen több ember is felismert, az egyik csaj persze a mellét akarta aláíratni, mire felhorkantam és lassú, teátrális mozdulattal a hajamba túrtam. Ez éppen elég időt hagyott neki, hogy a csuklómra tekert bőrszíjon fityegő dögcédulát kiszúrja, majd szúrós pillantásokkal jutalmazzon. Mindezek után közölte, hogy ááááh tárgytalan.
Még a meccs előtt folytattam le egy röpke tárgyalást az unikornis-hölggyel, hogy hát egye fene, ha annyira akarja, szakértse meg a hajamat, de csak akkor, ha nyernek!
Erre pedig a meccs elején nem sok esélyt láttam, hibát hibára halmoztak, sokszor már a tenyeremmel takartam el a szemem, hogy ne lássam a szerencsétlenkedést (közben pedig természetesen az ujjaim között igyekeztem megsasolni, mi folyik a pályán). Mikor Maja pontot dobott, persze egyből átváltottam lelkes rajongóba és felugorva tapsoltam, ezt egy mögöttem ülő idős hölgy nehezményezte is. Kedvesen elmagyaráztam neki, hogy máskor olvassa el csak a tudósítást (kuss vén szatyor), és ne mondja meg nekem mit csináljak (ne akarj megtanulni repülni).
A meccs végén azonban megjelent nekem a kis sérült, én meg persze a derekát elkapva felemeltem kicsit és szélesen rávigyorogtam.
- Megyek már, megyek! - tettem le finoman, hogy aztán csókot nyomjak a hajába, majd a kezemet nyújtottam neki. Vele tartottam, út közben többször is felajánlva, hogy viszem ám, csak meg ne terhelje nekem itt magát, mert jaj mi lesz. Talán egy kicsit jobban aggódtam, mint szoktam. Múltkor a bordarepedt Czernyt hátba veregettem, hogy "szép volt fiam".
- Igen, mindent láttam, te gurkók királynője! - forgattam a szemem kis mosollyal, hogy aztán az ajkamat lebiggyesztve nézzek az arcába. Ledobtam magamat az egyik ágyra, hogy aztán leszedjem a nyakamból a sálat, felfedve a nyakláncom látványos hiányát.
- Hogy tetszett az ajándékod?

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána

A hölgy határozottan elutasította a lovagias ajánlatomat, mire csak a szemem forgattam. Sosem leszek így szőke herceg fehér lovon... Nem mintha tudnék lovagolni, de nem lehet sokkal nehezebb, mint a seprűt kezelni.
Finoman megszorítottam a kezét, miközben a földet bámultam magam előtt, majd rápillantottam széles vigyorral.
- Elbűvölő vagy, miért ne akarna megismerni? Teljesen megértem az indítékait, de attól még nem kéne ennyire nyomulni, az az én szerepköröm - sóhajtottam fel végül teátrálisan. Ebből a szempontból anyám hibája lesz, ha majd az újságok szétcincálnak, hogy milyen fiatal lányokkal lófrálok. Ha nem rángat Magyarországra, nem találkoztam volna vele. Bánnám is, de... na.
A szálláson kisebb vetkőzésbe kezdtem, hiszen baromira melegem lett volna a szobában is ilyen cuccban. Szóval végül megszabadultam a sáltól, meg a zakótól, kicsit meglazítva a nyakkendőt is, miközben rákérdeztem, hogy tetszett a csomag.
- Sérülékeny dolgokat nem lehet papírdobozban adni. Azt hittem, ez teljesen egyértelmű - néztem rá sokatmondóan, hogy aztán oldalra biccentett fejjel figyeljem őt. Közölte, hogy hibás, mert nincs meg a párja, de nekem sikerült megőriznem a pókerarcomat. Mégsem lőhettem le rögtön a poént, amúgy is azt hittem, egyértelmű a dolog. A szemébe néztem, majd a pillantásom a nyakláncra tévedt és felsóhajtottam.
- Nagy kár... pedig jól áll. Akkor add vissza, ha nem kell! - Nyújtottam felé a bal kezem, a zakó hiányában pedig a kis biléta kicsúszott az ingem ujja alól.
Persze láttam, ahogy a hajam fixírozta, szóval csak elfojtottam egy mosolyt, hogy aztán az ölembe ejtsem a kezem.
- Ne bánts...

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána

- Gondolkoztam rajta, hogy úgy sokkal szórakoztatóbb lett volna, de elvetettem az ötletet, mert úgysem láttam, hogyan bontod - grimaszoltam kicsit, miközben a hajamba túrtam. Lehet, hogy mások számára furcsa volt, hogy ennyiszer csinálom, de ha egyszerűen nem akar úgy maradni, ahogyan azt én akarom, akkor mi van?
Maja érveket kezdet sorakoztatni, hogy ő miért is nem fogja nekem visszaadni a nyakláncot, legalább háromig eljutott, mielőtt kiszúrta volna a csuklómon fityegő dögcédulát. Mats már szabályosan kötözködött velem, hogy mi az és miért hordom és úr isten mi van velem. Szívem szerint orrba vágtam volna érte, de aranyos vagyok, hát nem tettem!
- Hm. Azért jó tudni, hogy rád lehet bízni az ilyesmit. Anno volt egy barátnőm, három napig tartott, elvittem moziba, megvettük a jegyet, odaadtam neki, hogy fogja meg, hozom az üdítőt. Tíz méteren elhagyta. Többet nem kezdek szőkékkel. - Alapvetően nem ítéltem volna a hajszín alapján, de már annyi volt a negatív tapasztalatom, ha a csaj nem ajánlólevéllel érkezett, akkor bizony fordulhatott is vissza. Maja eközben végigmért, majd elbicegett kifelé, én meg addig is eldőltem az ágyon és bámultam a plafont hümmögések közepette. Nem volt rossz meccs, de az isten szerelmére, kézen fogva sétáltam vele. Valami nagyon nincsen rendben nálam felsőbb régiókban, hjaj.
- Ha meg akarnék szabadulni tőled, kigaloppoznék az ajtón. Úgysem vagy most olyan állapotban, hogy rohanj utánam - ráztam meg a fejem, sokatmondó pillantást vetve a lábára, majd feltápászkodtam. Mármint ülő helyzetig. - Ha szóltál volna, elintézem á...
A puszitól egy pillanatra elvesztettem a fonalat és csak pislogtam zavartan, hogy aztán ismét szólásra nyissam a szám, majd becsukjam. A hajamba túrtam, majd megvonogattam a vállamat lazán, hogy aztán tereljek kicsit.
- Fogalmam sincs. Kell hozzá indok?

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána

Persze nem lettem volna annyira troll, hogy egy lelakatolt dobozt adjak neki, maximum kulccsal együtt. Hát hogy nézett volna az ki?
Igazán szórakoztató volt, ahogyan próbálta tagadni, hogy ő szőke lenne. Persze nem a hajszínnel volt a bajom, nagyon szép szőkék vannak, de túl sok volt a rossz tapasztalatom, a legtöbbjük nem volt egy lángész. Hogy finoman fogalmazzak.
- Hát, helyes. Már én is akartam venni másikat, de valahogy sehol sincs raktáron! - horkantam fel, bár nem voltam biztos benne, hogy mi ketten most egy dologról beszélünk. Szomorú. Előbb-utóbb úgyis rájön.
Mikor az eredeti sérülését említette, csúnyán néztem rá, hogy na most ezt mégis hogy gondolta, hogy sérülten játszik? Jó, nekem nem illene ilyen helyzetben ítélkeznem, hiszen nálam jobban szinte senki nem tudta, milyen is sérülten játszani.
- Azért csak óvatosan! Nehogy túlfeszítsd a határodat, Maja - ráztam meg a fejemet, mert hát sajnos megesik, hogy az ember túlzásokba esik. Én is volt, hogy kiestem két hétre, mert a sérült vállammal játszottam.
Közben elugrott szerezni egy hajnyírót, én meg megkértem, hogy ne bántson, hát tök jó voltam. Persze, ő nem is akart, de azért na, mégiscsak a hajamról volt szó, a hiú mindenemet!
- Jó, jó, nem kell, hiszek neked. Csak szerintem már feltűnt, eléggé ragaszkodom a loboncomhoz - sóhajtottam fel, miközben még egyszer beletúrtam, majd lehuppantam a padlóra és elkezdtem kigombolni az ingemet. Még csak az hiányzik, hogy mindenütt csupa haj legyek!
- Jó, ez azért megnyugtató. Remélem tudod, mit csinálsz - néztem rá sokatmondóan, már az utolsó gombjaimmal szenvedve.

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána, Visegrád

Eddig nem volt szerencsém Majához dühösen, de azt hiszem, ezzel a tudattal meg tudok birkózni valahogy. Arról nem is beszélve, hogy a mondandója valahogyan nem igazán nyűgözött le. Egy cseppet sem. Szóval magamra öltöttem egy kifejezéstelen arcot, miközben sűrűn pislogtam, hogy aztán felé fordítsam az arcom, az egyik szemöldököm felvonva.
- Hogy ki csinál, mi csinált? - kérdeztem lágyan, ami ezzel az arckifejezéssel párosítva kb azt jelezte előre, hogy az adott illetőnek három percen belül tíz napon túl gyógyuló sérülése lesz.
A hajam kérdése hirtelen visszaesett a fontossági lista második helyére, de azért kötelességemnek éreztem, hogy kihangsúlyozzam, mennyire ragaszkodom hozzá. Szerencsére ez neki is feltűnt, de azért közölte, hogy viszünk bele valami extrát, mire biccentettem.
- Jó, egye fene, de ne reklámozd, hogy ilyen engedékeny vagyok veled, rontaná az imidzsem - jegyeztem meg kis mosollyal. Persze, vicc volt, ez teljesen egyértelmű. A fiúk tudták, hogy ha lányokról van szó, kviddicsen kívül, akkor meglehetősen máshogy viselkedem. Sokkal emberibben, kevésbé elmebeteg módon, Maja pedig elég jó példa volt erre a változásra.
Végül bekapcsolta a hajnyírót és meg is szabadított egy hosszabb tincstől, amit igazából nem is bántam. Sokkal hosszabbra hagytam, mint ahogy általában szoktam. Rá sandítottam a szemem sarkából, majd felsóhajtottam kicsit.
- Na nyomasd, kicsilány... - vigyorodtam el, a kezem a vádlijára csúsztatva, mielőtt még a hajamba nyírt volna. Ezen kívül meglepően jól viselkedtem, hagytam, hogy fodrászosdit játsszon rajtam.

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána, Visegrád

Mééééély levegő, nem fogok kiakadni, neeem fogok kiakadni, neeem fogok... Oppá, megtörtént. Szóval pár pillanatig csak arra figyeltem, hogy mély levegőket vegyek, majd Majára összpontosítottam. Na, nem azért, mert őrá rágtam volna be. Kissé oldalra döntöttem a fejem, majd megköszörültem a torkom.
- Életem, nem azt kérdeztem, butus voltál-e, hanem azt, hogy ki volt! - Igyekeztem a lehető legtürelmesebb hangnememet megütni, azt hiszem, vajmi kevés sikerrel. Tényleg nem Majával volt a gondom, isten ments, imádtam... sokkal inkább azzal, hogy kedvem lett volna az imént említett illetőt kicsit megropogtatni.
- Igazán köszönöm, nem egy nap volt felépíteni - mondtam, a szememet forgatva, ha már egyszer szarkazmus, akkor kérem legyen tömény és jól felismerhető. Kéne rám egy tábla, hogy "vigyázat, nyomokban szarkazmust tartalmazhat". Igazából buli lenne...
Közben Maja pedig utasított, hogy maradjak nyugton és a hajam kezdte nyírni, mire széles vigyorral pillantottam rá a szemem sarkából, a kezem még mindig a vádliján nyugtatva.
- Micsoda határozott lett hirtelen valaki... - jegyeztem meg dorombolós hangon, persze igyekeztem nem magam ellen dolgozni, de az isten szerelmére, ez olyasmi volt, amit nem lehetett kihagyni. A kérdésére pár pillanatnyi töprengés után válaszoltam csak, mikor már biztos voltam abban, amit mondani akarok.
- Azt hiszem, ha gond lenne sem érdekelt volna különösebben. Hívtál, hát itt vagyok - vontam meg a vállam.

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána, Visegrád

Nem mondom, hogy higgadt és kiegyensúlyozott ember vagyok, mert valószínűleg hazudnék. Most is sajnos ez történt, tök nyugis akartam lenni, de eszembe jutott ez a Maja ügy és felment az agyvizem. Iszonyúan aranyos lány, nem is akarok belegondolni, hogy lehet őt akár egy ujjal is bántani. Igazán nem érdemelte meg. Szóval mikor terelni próbált, tiltakozón megráztam a fejemet.
- Nem, szívem, ez nem így működik... Hogy hívják az illetőt? - érdeklődtem, még mindig teljesen komolyan, mert bár szívesen hazudtam volna neki, hogy nem bánom az egészet, nem lett volna igaz. Szívesen átrendeztem volna az illető arcberendezését.
Nem ellenkeztem, mikor rám parancsolt, csak egy kicsit piszkáltam érte, azt is csak viccből. Igazából szórakoztató volt a helyzet, főleg, hogy a hajam szent és sérthetetlen és én hagytam, hogy megközelítse egy nyírógéppel. Hogy én milyen önfeláldozó tudok lenni!
Ameddig a mintán dolgozott, én egész addig is csacsogtam, minden rémálomról, mint a Bundes, a Német kupa vagy a válogatott meccsei, ahol kilátástalanok voltak a többiek az idő nagy részében.
Mikor elkezdett leporolni, szinte azonnal visszarántotta a kezét, mire a vállam fölött kérdő pillantást vetettem rá.
- Talán gond van, Maja? - kérdeztem kis mosollyal, miközben provokálón néztem, hol őt, hol a kezét, hogy akkor most hajtalanít, vagy mi lesz? Végül kis várakozás után felkeltem, a tükörhöz sétáltam és a fejem oldalra biccentve vettem szemügyre a kilencest.
- Nekem határozottan tetszik. Ügyes vagy...

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána, Visegrád

Azt hiszem, ha nem ilyen szeleburdi a közelemben, nem szedtem volna ki belőle egyhamar, hogy mi az illető neve. Mint kiderült, még csak nem is egy szemét pasi, hanem egy szemét csaj, hát ez szenzációs. Már csak ez hiányzott, hogy egy csajnak kelljen eligazítást tartanom. Összepréseltem az ajkaimat pár pillanatra, még mindig komolyan figyelve Maját, majd hangosan felsóhajtottam.
- Még egy ilyen és kénytelen leszek érzékeltetni vele, mennyire rossz ötlet ilyen szar vicceket elsütni - pislogtam nagyokat, aztán megköszörültem a torkomat, hogy kicsit a hangulatot is elhessegessem. Nem hiányzott, hogy ezzel lehúzzam a napot, de azért... azt akartam, hogy tudja, hogy van valakije, aki figyel rá.
Láttam, hogy eléggé zavarban van, de aztán erőt vett magán és leporolta a hátamról meg a vállamról a hajtörekeket. Aztán mikor rásandítottam, láttam, hogy remeg a keze és megfogtam finoman a csuklóját, majd szembe fordultam vele és a kezét a mellkasomhoz húztam.
- Ne reszkess, nem foglak bántani... - grimaszoltam kicsit, majd megsimogattam a kezét, persze ha akarta, hagytam, hogy elhúzza. Én nem akartam, hogy szegény nekem itt lelki törést szenvedjen.
- Hova menjek? - nevettem el magam, miközben megcsodáltam magamat a tükörben és határozottan elégedett voltam magammal. Eddig a legdurvább minta, ami bele volt nyírva az két csík volt. Közben leporoltam magamról a hajat, aztán magamra rántottam az ingemet és gombolni is kezdtem, hogy szegényt ne zavarjam össze jobban.
- Tényleg szerencse... - kuncogtam fel.

Maja  
kinézet
Ifimeccs és utána, Visegrád

Azt állította, hogy tudja, nem fogom bántani, de egyáltalán nem úgy nézett ki. Összességében lassan elég biztos vagyok benne, hogy a pasikkal eléggé kerülte a fizikai kontaktust, semmi ölelés, semmi puszi. Nem tűnt olyasminek, amit csak úgy hipp-hopp kivitelez. Persze, eddig is fel kellett volna tűnjön... Áh, hagyjuk.
Persze szabad kezet adtam neki, ha akar, akkor a szoba másik felébe rohanhat - biceghet - vagy bármi.
- Helyes. Mert tényleg nem - mosolyogtam rá halványan, majd puszit nyomtam a paradicsompiros orra hegyére. Határozottan imádtam, hogy folyton zavarba tudtam hozni, minden különösebb erőlködés nélkül. Megköszörültem a torkom kicsit, majd enyhén oldalra biccentett fejjel a barna hajú leányzót figyeltem. Szemügyre vettem minden egyes porcikáját. Szóval összességében végignéztem, ahogy kicsit rendet varázsolt, miközben felöltöztem, majd intettem a fejemmel, hogy lassan ideje lenne indulni.
- Még a végén hiányolni fognak, nem akarom, hogy azt feltételezzék, hogy én voltam a csúnya, gonosz emberrabló - nevetgéltem, miközben a kezét megfogva kisétáltam vele a folyosóra. Persze csak azután, hogy minden cuccát összeszedte. - Még szép hogy! Én vagyok a kabalád - forgattam a szemem sokatmondóan, hogy aztán rövid búcsúzás után tényleg útjára engedjem. Kivételesen.

//köszönöm a gémet *-*//

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Az utóbbi egy hetet elég nehezen bírtam, hiszen folyamatos csekkolás alatt állt, hogy betartom-e a karom pihentetését. Mostanra már csak az emléke maradt a törésnek, nem éreztem a különbséget, de még legalább egy, másfél hétig nem mehettem vissza játszani. Helyette bombáztak a levelekkel, volt olyan nap, amikor legalább negyvenes stóc várt a kollégium portáján.
Most azonban egy áttanult délutánt követően felöltöztem, a lehető leglazább szerkómba, majd pár régi jegyzetemmel és egy iszonyatos csomag post-ittel keltem útra a barátnőmhöz.
Mehettem volna akár seprűvel is, de a múltkori vacsora, meg az extrém-sportot minősítő megjegyzések után igyekeztem a lehető legjobb színben feltűnni az anyósjelöltem előtt. Ehhez alap volt, hogy inkább érkezzek gyalog és integessek, hogy csókolom, sportos vagyok, semmint letámasszam a seprűm az előtérben és így "nem söpörni jöttem". Csúnya lenne.
Igazából nem is tudom, hogy mennyi időmbe telhetett odaérni. Hoppanálhattam volna, de mégis ki akar folyton mágiát használni? Végül mély levegőt véve koppantottam háromszor az ajtón, amit nem sokkal később feltéptek durván.
Zavartan elmosolyodva intettem a hölgynek majd felmutattam a jegyzeteim pakkját, a post-ittel együtt.
- Csókolom... ööö... Majához jöttem, megbeszéltük, hogy jól jönne neki, ha segítenék felkészülni a vizsgáira - mondtam magabiztosan, hogy aztán az ajtón belülre kerüljek nem sokkal később. Normál társalgás játszódott le köztem és Veszna között, arról, hogy milyen idő van, hogy érzi magát, meddig maradok, mikor akarok már hazamenni. A legtöbbre udvarias és enyhén kitérő választ adtam, de aztán talán feladta, hiszen utamra engedett.
Végül koppantottam hármat a leányzó ajtaján és belépve becsuktam magam mögött. Nekidőlve fújtam ki lassan a levegőt és lecsúsztam az ajtó mentén a földre.
- Legközelebb az ablakon szeretnék jönni... - jegyeztem meg kissé elgyötörten.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Nagy nehezen túléltem a néni kérdéseit - annyira nem is néni -, szóval amint lehetett, menekülőre fogtam. Értem én, hogy jó fej, meg anyuka, meg félti a lányát, de azért van, amit túlzásnak érzek. Még jó, hogy nem hozott rögtön kislámpát, amivel a szemembe nyomja a fényt ezerrel. Édes pofa ez a nő...
Szóval bevágtam magam után az ajtót és lassan lecsúsztam, halkan nyöszörögve és közöltem, hogy én legközelebb inkább az ablakot választanám, ha adott az az opció.
- Majd addig odébb lebegtetem őket és meg van oldva. Nagyfiú vagyok, varázsolhatok már az iskolán kívül is - néztem rá pimasz vigyorral, hogy aztán körbepillantsak. Már nem volt égősor, amibe beleakadhat a belőtt séróm, sehol a régi függöny és a paciknak se volt nyoma. Ez utóbbi még egészen meg is viselt. Szegény pacik, száműzve lettek. Remélem nem miattam. A pillantásom a leányzóra tévedt, aki időközben közelebb csúszott, elvette a cuccaim és átkarolt. Én elmosolyodva viszonoztam a gesztust, most már nem volt útban a hülye kötés sem, szóval teljes volt az élmény. Mélyen beszívtam az illatát és úgy egy pillanatra azt éreztem, hogy minden rendben van.
- Hm... ameddig akarok... ameddig akarod... - helyesbítettem kissé a hajamba túrva, hogy aztán figyeljem a hölgyeményt, amint a könyvei közt meglehetősen kifacsart pozícióban ücsörög. Meglehetősen kétségbeesett arcot vágott szerencsétlenem, ilyet meg nie lát gyakran az ember. Főleg nem tőle, alapban elég lelkes szokott lenni...
- Izéből? Ez nem igazán segít ki, most éppen mivel szenvedsz? - kérdeztem feltápászkodva, hogy aztán felszedjem a cuccaim is és közelebb lavírozzak hozzá, majd nem messze tőle ismét lecsüccsenjek. Szemügyre vettem a kupacokat, aztán a post-it tömbre pillantottam és a legfelsőt levéve a kulccsontjára ragasztottam. Amúgy is egy kulcs skicces vázlata volt rajta. Tanulás pls.
- Post-it. Az a ragadós vacak. De látod, még színes is! Jól lehet vele tanulni. Meg pár régi jegyzetem... semmi érdekes - ráztam meg a fejemet halvány mosollyal.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Nem tudtam dönteni, hogy én maradnék tovább szívesen, vagy ő tartana itt, de mégis ő volt a vendéglátóm, hát nem mondhattam, hogy addig maradok, amíg akarok - még akkor sem, ha tudom, hogy nem dobna ki -, hisz bunkóság lett volna a részemről. A kijelentésére felhorkantam kicsit, majd közelebb hajolva csókot nyomtam a vállára, hogy aztán visszacsüccsenjek a hátsómra.
- Nem élveznéd, nagyon durván sok tudok lenni egy idő után... Meg amúgy is... - nem fejeztem be a mondatot, inkább csak sokatmondóan a felsőre néztem, ami láthatóan el volt méretezve. Csakis ez lehetett vele a gond. Maja kettővel kissebbet talált csak, mint ami a mérete és ezért ezt vette meg. Remélem.
Közben szemügyre vettem a mellette tornyosuló kupacot és arra jutottam, hogy életemnek elég sok dolga lesz és ehhez bizony kevés lesz szimplán a post-it. Persze a művészetek, meg a repüléstan pofonegyszerű, azokra jóformán nem is tanultam anno, de a rúnatan, az már egészen más tészta. Persze, olyan nincsen, hogy az ember az adott tananyagot nem tudja valahogy feldobni.
- Mert akkor nem csak szép lennél, hanem zseniálisan okos és kedves is, és rohadtul nehezen tudnálak megtartani. Szerintem ezért - préseltem össze az ajkaim pár pillanatra, majd bólogattam kicsit, mintha átgondoltam volna és most tökéletesen egyetértenék magammal. Ezek után felcímkéztem a hölgyet egy post-ittal, amire az volt a válasza, hogy elővett egy csomó tollat, meg egy hasonló kis papírtömböt. Jóval kisebb volt, mint amit én hoztam, de jól jöhetett még.
A kis sztorira halkan felnevettem, majd a válla fölött áthajolva olvastam bele a tankönyvbe.
- Még a végén megsajnálom a virágaid... - jegyeztem meg szórakozottan, miközben lapoztam egyet, de aztán vissza is hajtottam. Ezekkel nagyjából képben voltam, szóval nem okozhatott olyan nagy gondot.
- Yggdrasil? Az a viking-germán-kelta világfa bigyó? - biccentettem kicsit oldalra a fejemet, miközben elővettem egy alkoholos filcet a kabátom zsebéből.
- Hogy állsz a rúnákkal? Ugye legalább az a része megy?- érdeklődtem rásandítva.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Az ember egyszer akarna aranyos lenni és segíteni a barátnőjének a tanulásban, erre mi történik? Anyuka random berúgj az ajtót, mintha egy Liam Neeson filmből szökött volna és már csak a gépfegyver hiányzik a kezéből. Az arcára a könyvek és az elfoglaltság láttán kiült a meglepettség, mintha fizikai képtelenség lenne, hogy egy lány meg egy pasi egy szobában tanuljanak.
- Csókolom... - jegyeztem meg intve neki, hogy aztán rosszallóan rázzam meg a fejemet, miután becsukta maga után az ajtót. Maja a megnyugtatásomra szánta a megjegyzését, hogy ne törődjek vele, gondolom. De most komolyan, a nő ott hagyta a bőröndöt a folyosó végén, csak hogy idesettenkedjen és bekaratéjozza az ajtót.
- Igazán megemlíthetnéd neki, hogy amúgy nem szokásom lányokat molesztálni... - pislogtam laposakat az ajtó irányába ismét, majd megráztam a fejemet ismét. Nonszensz ez a nő. Sosem fogom megérteni. De nem csak ezt a példányt...
Maja közben felvilágosított, hogy a nagyjából képben van a rúnákkal, mire biccentettem, hogy nem bánom, ahogy neki jól esik, végül is csak a harmadát nem tudta. Életem... Ilyenkor arra gondolok, hogy szívesen megölelném, majd közölném, hogy jól van drága, semmi baj. De az rettenetesen bunkó lenne tőlem.
A Yggdrasil pontosabb elemzésébe kezdtünk, mire összevontam a szemöldökömet és furcsállóan pillogtam kicsit.
- Három? Nem négy? Mert ugye a Yggdrasil, más néven világfa egy bazinagy kőris, aminek a gyökerei három forrásból táplálkoznak, a  Hvergelmirből, a Urdarbrunnból meg a Mimirbrunnból. A Bifrost az a szivárványhíd a világok közt, amin az istenek lovagolnak. Ez négy - készítettem egy vázlatot négy egymás mellé kiplakátolt Post-itre. Talán így kicsit érthetőbb... aztán az is lehet, hogy most zavartam bele végképp a dologba szerencsétlent.
- Eddig nagyjából oké? - pillantottam rá kérdőn.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Megkaptam a tipikus nyugtató mondatot, miszerint majd megbékél. Ez majdnem olyan rossz volt, mint a "minden rendben lesz" és határozottan rosszabb, mint a "mindig itt leszek, ha szükséged van rám". Míg az utóbbiról szinte mindenki élből tudja, hogy egy ócska hazugság, addig az előbbi sokan komolyan gondolják. Holott egyértelmű, hogy teljesen soha semmi nem lesz rendben.
- Jó, hagyjuk is. Nem emiatt jöttem ide. - Azért lássuk be, ez a nő ért hozzá, hogyan lombozza le az embert. Ez most szemétség lesz, de ha a férjéhez is így állt hozzá, akkor lehet, én is elhagytam volna a csóka helyében.
Közben Maja elmerült az olvasásban és közölte, hogy három fogalom tartozik hozzá, de akkor ezt vagy rosszul mondták órán, vagy nem volt bent, vagy elaludt, vagy nem értem...
- Ööö... hát nem tudom, de az akkor is négy! Van a három kút, meg a híd. A  Hvergelmir az, ahol Nidhogg, a sárkány lakik és rágja a gyökereket. A másik Urdarbrunn, ahol az istenek összegyűlnek minden nap tanácskozni. Rohadt sok mondanivalójuk lehet... vagy kanasztáznak. Itt él a három sorsistennő is, a Nornák, akik a sorsot szövik, meg ugye öntözik a világfát. Tipikus macskás nénik. A harmadik meg ugye Mimirbrunn, ami a bölcsesség forrása. A Bifrost az csak afféle átjáró. - Nem is értem, miért nem tanárnak mentem. Ja, de... mert utálnék tanár lenni. Kb ez lehet az oka. Meg, hogy nem szeretek szociális interakcióba lépni a fiatalabb nemzedék legtöbb tagjával. Annyira gyökszik tudnak lenni.
A leányzó eközben felvilágosított arról, hogy elvileg 9 világról meséltek neki, de abból csupán párat tanultak, mire kissé megint felfutott a szemöldököm. Ez a tanár úgy tűnt, mintha kissé szétszórt lenne.
- Hát nem tudom, ez olyan, mintha csak a J-ig tanulnátok meg az ábécét, mert a többi úgyis csak jövőre kell. Legalább névlegesen voltak említve? Kellenek az esszében? Mert igen, kilenc van, de... tejóóó ég - túrtam a hajamba, majd mély levegőt vettem. Azt hiszem maximalista vagyok kicsit jobban a kelleténél, mert engem ez az egész ebben a formájában felzaklatott. Így is túl sok információval árasztottam el a lányt.
- Állatok? Odin hollói? Fenrir, a farkas, aki leharapja Thor kezét. Ő biztosan említve van. Sleipnir? A paci, a nyolc lábbal, tudod... Ööö... Hél még elég fontos, de ő nem igazán állat. Vagy melyikek...? - Te jó ég, azt hiszem, hogy jobb lenne összekapnom magam, mielőtt még totál strébernek néz. Bár, lehet, hogy ezzel már elkéstem, egy kicsit. Szóval bocsánatkérő pillantással csókoltam a nyakába, majd lekaptam róla az ott maradt post-itet.
- Bocs, elég random tudok lenni...

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Igyekeztem nem túlzásba vinni az infókat, de azt hiszem, hogy nem jött össze... Még az én rendszerem is próbálta összerakni azt a káoszt, ami az előbb kiömlött belőlem, elvileg rendszerezetten. Oda se neki, nagyjából a lényeget ki lehetett belőle venni, a többi meg amúgy se fontos.
A világokról ezek szerint nem voltak átfogó ismereteik, mire csak biccentettem egy aprót. Talán jobb is, ha azokról nem kezdek el beszélni, mert abból mindig csak a baj van, ha az ember fölösleges infókat bekever a rendes közé.
- Akkor azokat hagyjuk is ki. Erre a hat oldalra nem lesz szükséged - hajtottam be azokat a lapokat a könyvében, hogy nehogy nekem elkezdjen azzal is szenvedni a drága.
Az állatok említése hallatán persze felsoroltam egy pár fontosabbat a germán mitológiából, de a leányzó elég tanácstalannak tűnt, szóval a jegyzetei közt kezdtem nézelődni. Valószínűleg ezek voltak azok, hacsak nem valami mókusokról van szó, akik a Yggdrasilon laknak... manapság ki tudja, mit ki nem találnak a tanárok.
- Igen, ezek szoktak a fontosabbak lenni - bólogattam, miközben kiegészítettem egy-két címszóval a kis fecnijeit. Ilyenkor nagyon tudok örülni neki, hogy nem írok olvashatatlanul.
Azért én megejtettem egy bocsánatkérést, amiért szófosásom van, amint valami olyan tantárgyból kell magyaráznom, amiben nem voltam rossz. Ő a mellékelt ábra szerint nem akadt ki miatta, ezt pedig határozottan értékeltem.
Aztán körülbelül tíz másodperccel később érkezett a terelés, mire csak felnevettem halkan. Igazából már vártam, hogy mikor jut eszébe az első dolog, amivel ellapozhatna a tanulásról. Oldalra biccentettem a fejemet, majd őt figyeltem.
- Egye fene, szusszanhatsz egy kicsit. De nem, nincsen semmilyen efféle igényem, jelen pillanatban - döntöttem a hátamat az ágya szélének, majd intettem, hogy jöjjön csak közelebb.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

- Ugyan, semmiség - legyintettem, miközben figyeltem, ahogy a lapokat összetűzi egy gémkapoccsal. Tényleg az volt, hiszen csak megszabadítottam pár oldalnyi tanulnivalótól. Ha ennyivel boldoggá lehet tenni, nem is értem mit töröm én itt magam olyanokkal, hogy bérlet...
Elmesélte közben, hogy azért ez neki valahol le van írva, csak passzolná, hogy hol, de legalább kijegyzetelték. Végül is... haladás. Legalább már van valami, ami több a semminél. Anno én kicsit maximalistább voltam, mint ő, de nem is igazán arról híresek a diákéveim, hogy emlékezetesek lennének. Inkább érezze jól magát.
- Jaj ne szomorkodj már, hercegnő, nincs ezzel semmi baj! - mosolyogtam rá bátorítóan, hiszen nagyon tudtam utálni, ha valami hülyeség miatt kiakad szegényem. Ez pedig totálisan az volt. Aztán figyeltem, ahogyan felém indult, nagyot nyelve és rendezve a gondolataim, mielőtt kicsúszna a számon bármi meggondolatlan. Végül halvány mosollyal végigsimítottam az állán, hogy aztán színpadiasan felsóhajtsak.
- Ne akard azt tudni... - ráztam meg a fejemet kicsit, aztán kaptam egy puszit, mire érdeklődve figyeltem őt. Legalább már nem viselkedett úgy, mintha bármelyik pillanatban leharaphatnám a fejét. Muszáj volt ismét kicsit elnevetnem magamat, miközben a fejemet a matracnak nyomtam és az ajkamba haraptam. Komolyan kelleni fog az a "cipőben tilos" tábla a gondolataim kellős közepére.
A szemem sarkából rápillantottam, hogy ismét kissé elvigyorodjak.
- Játszani? Mit szeretnél játszani? - érdeklődtem félig felé fordulva, hogy aztán megszabaduljak a dzsekimtől és ismét a leányzónak szenteljem minden figyelmemet. - Nem mondta anyukád, hogy nem illik játszani a tűzzel?
Amúgy is egészen biztos vagyok benne, hogy erről az igéről mindkettőnknek teljesen más, egymással szöges ellentétben álló dolgok jutnak eszünkbe.
- Persze, ha van ötleted, hallgatlak. Én inkább nem mondanék... semmit - kalandozott a pillantásom végül az ajkaira.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Én csak elégedetten bólogattam, hiszen legalább már szóba hozta a tanulás lehetőségét. Ez már egészen haladás a részéről, majd esetleg kilátásba helyezek valami prémiumot, ha jól teljesít. Az ilyesmi hatásos szokott lenni. Én beleegyezően bólintottam, majd a lemondó sóhajra felvontam a szemöldökömet. Nem igazán értettem, mire kaptam most ezt a hangeffektet. Nem akarhatja tudni, mi is az én problémám. Annyira nem szalonképes téma.
- Igen, érdekel? - kérdeztem végül sóhajtva, majd egy pár pillanatig a térdemen doboltam a jobb kezem ujjaival, miközben mérlegeltem, hogyan is lehetne ezt finoman előadni. Rövidesen arra jutottam, hogy erre bizony nem túl sok módszer akadhat.
- Ezen mondjuk meg sem lepődök, szerintem minden anya első reakciója ez lenne. Pláne, ha hallott volna rólam előzetesen pletykákat. Nem engedné, hogy átlépjem a háza küszöbét - nevettem el magamat kicsit, holott igazából nem volt túl vicces a dolog. Tényleg nagyon durva dolgokat szoktak rólam mesélni és a legjobb az egészben, hogy szinte mindig volt egy minimális valóságalapja. Tisztelet a kivételnek.
Maja közben grimaszok tengerével elújságolta, hogy bármit szívesebben csinálna, ami nem tanulás, mert hogy megfájdul tőle a feje és nem szereti. Én se szerettem tanulni, de attól még szánnom kellett rá időt. Sajnos. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd az ölembe húztam a leányzót és finoman végigsimítottam az oldalán, hogy aztán csókot nyomjak a nyakába.
- Én tudok várni, ameddig kitalálod, mit is szeretnél... - jegyeztem meg dorombolós hangon. Nagyon tudtam ajánlani, hogy gyorsan gondolkozzon, mielőtt nekem jut eszembe valami, aminek nem kéne.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Maja a maga aranyos módján kissé naiv és gyermeteg tudott lenni. Látszott rajta, hogy az anyja óvta a széltől is egész életében, és ez most ütött ki rajta. Hiszen hiába mondtam, hogy nem akarja tudni, attól még továbbra kedves és segítőkész maradt, nyomatékosítva, hogy szeretne a kedvemre tenni. Csak futólag elmosolyodtam és elsimítottam egy tincset óvatosan a homlokából.
- Ebben nem tudsz, életem. Egy ideig még nem. Kedvellek, nem akarom, hogy miattam túl hamar belerohanj bármibe - mondtam és ez teljes mértékben igaz is volt. Nem lett volna előnyös, ha túl hamar felnő, csak azért, mert most éppen jobban kedvel, mint a többi pasit, akit ismer. Ha egyszer vége, már úgysem lesz visszaút és fog ez még hiányozni neki.
Mint kiderült, anyuka már előbb hallott pletykákat, mint hogy találkoztunk volna. Ez mondjuk sok dolgot megmagyaráz.
- Ugye életem... ha eladnálak, legalább hat tevét kérnék érted, nem csak kettőt. Manapság emelkednek az árak tudod... - nevettem fel, hogy aztán az ölembe húzva csókot nyomjak a homlokára. Ő átkarolta a nyakamat, hogy aztán nem sokkal később elengedjen, de nem bántam. Ha nem tette volna, lehet, hogy a mai este már nem kellett volna azon aggódnia, hogy elmegyek vagy hogy ismét tanulásra adom a fejem.
Figyeltem, ahogy sürög-forog és pakolássza a könyveit el az útból. A káosz hamar elkezdett renddé transzformálódni.
- Hát nem is tudom, Maja... azért jöttem, hogy korrepetáljalak! Na, ne legyél már kuka, persze, hogy maradok. Most hagyjalak itt egyedül? - ráztam meg a fejem rosszallóan. Nem sokkal később egy szívecskés post-it kötött ki rajtam, amin az ő neve díszelgett. Lesanditottam rá, majd elmosolyodtam.
- Ezt most mire véljem, életem? Szerinted ki akar tőled elrabolni? Amúgy mindegy, amit szeretnél - húztam fel a térdem és átkaroltam, miközben őt figyeltem.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Úgy tűnik, hogy néha mégiscsak kifizetődő tud lenni az őszinteség. Elmeséltem a leányzónak, hogy nekem ez és ez a problémám a kedvességével, s csodák csodája, megértette, miért nem szeretném, ha tovább faggatna arról a bizonyos szükségletről. Igazából teljes mértékben megérte, hiszen nem sokkal később már az ajkai az enyémekre tapadtak lelkesen. Finoman a hajába túrva húztam közelebb, hogy viszonozzam. Azonban a szavai teljesen abszurdak voltak, amit halk nevetéssel jeleztem is.
- Na, ezt sem mondták még rám... - jegyeztem meg szórakozottan, finoman megcirógatva az arcát. Ez utóbbi kijelentésére csak felvontam a szemöldökömet kérdőn, kis mosollyal - Azt mondod nem? Azért az ilyesmihez eléggé két ember kell. Jó esetben.
Mint kiderült Czettnerék legkisebb lánya nem mindenben olyan csacsi ám, mint amilyennek tűnik elsőre, ha az ember rúnatanról érdeklődik nála! Kifejtette nekem, hogy nem az ő értéke nőtt, hanem a tevéké esett, amire csüggedt arcot vágtam. Fene se gondolta volna, hogy a tevéknél is beüthet infláció.
- Jó, de abba is gondolj bele, hogy a teve éppen milyen állapotban van. Egy lógó púpú teve sokkal kevésbé vonzó ajánlat, mint egy fitt és stramm példány! Arról nem is beszélve, hogy de igenis változik az ember értéke... kérdezd csak meg az áraimról az átigazolási piacot - néztem rá sokatmondó pillantással, hogy aztán elégedetten biccentve tudjam le a teve kérdést. Legyen az arabok és afrikaiak problémája, én legfeljebb racka-juhhal szeretnék üzletelni.
Végül a leányzó visszavonulót fújt és heves pakolászásba kezdett, hogy minél előbb eltüntesse szem elől a nemkívánatos tankönyvek halmazát. Egy szóval az összeset. Én kicsit közben jobban szemügyre vettem a barátnőmet, a fejemet az ágyának döntve és arra jutottam, hogy nagyszerű döntést hoztam azzal, hogy nem engedtem őt el.
- Legfeljebb eljövök holnap is és megint a könyvek fölé kényszerítelek egy kis időre. De azt hiszem, ma már nem foglak ilyesmivel nyúzni. Szegény drágám... - mosolyodtam el halványan. Nem akartam én semmmiben rosszat neki, az, hogy most esetleg rászánja magát a tanulásra, később még a javára fog válni. Legalábbis, ez így szokott lenni az esetek nagy többségében.  Nekem még sosem származott bajom belőle.
A válaszára látványosan leesett az állam, hogy aztán enyhén sértődött grimaszt villantsak meg a lány előtt. Persze, tisztában voltam vele, hogy a megjelenésemmel egy időben ugrásszerűen megnőtt a kviddics iránt érdeklődő lányok száma és ez nem azért történt, mert hirtelen annyira érdekli őket, hogy még bérletet is vesznek.
- Miért, te mit szoktál csodálni? - kérdeztem végül érdeklődve, hiszen azt tudtam már a kezdetektől, hogy a rajongóm volt. Na de a miértjére még nem derült eddig fény, szóval fogalmam sem volt, hogy azért járunk most, mert tetszett neki, ahogy játszottam, vagy tetszett neki, ahogyan kinéztem közben. Nem mindegy.  - Jó, akkor legyen az.
Én segítettem kipakolni Majának, miközben fel-felpillantottam rá, több-kevesebb gyakorisággal.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Szerettem Maja pozitív hozzáállását az élethez, valahogy mindig sikerült azt látnia, hogy a pohár félig tele van és nem azt, hogy félig üres. Az ilyen személyiség viszont kifejezetten ritka, a több száz ismerősöm közül összesen kettő ilyen volt, az egyik a barátnőm, a másik a kedvenc balekom.
A tevék inflációját követően közölte, hogy az én értékem viszont napról napra nő, én pedig egy pillanatra zavarba jöttem. Ilyen sem esik meg velem gyakran, most mégis éreztem, hogy az arcom felforrósodik és inkább az ajkamba harapva lesunytam a fejemet, míg nagyjából puccba vágtam az érzéseimet.
- Ugyan... Az, hogy jól játszom, vagy hogy hány millát dobnak ki azért, hogy az adott csapatot erősítsem, még nem tesz jobb emberré - ráztam meg a fejemet kicsit, hiszen anyámék is mindig azt próbálták belém nevelni, hogy a pénz nem boldogít. De igazából azt is, hogy az alkalmi kapcsolat helytelen, az erőszak nem megoldás, a család az első. Van egyáltalán olyan opció, hogy Isten azt helyesli, légy boldog? Mert az a verziót én még nem hallottam.
Figyeltem, ahogyan lassan sorba rendezi a cetliket a szekrény ajtaján és próbáltam kicsit elvonatkoztatni az imént lefutott borús gondolatmenettől. Ez persze nem olyan könnyű, mint ahogy azt az ember elképzeli.
- Nem megyek sehova, ha azt kéred, maradjak. Azt hittem, ez egyértelmű - vontam meg a vállamat lazán. És igazat is mondtam, hiszen újabban beteg módon ugrottam volna egy csettintésére is. Normális ez...?
Persze, valamelyest rendelkeztem színészi vénával is, amivel most sikerült előadnom, hogy engem mennyire megdöbbent az egész fangirl téma, hogy nem a tehetségem, hanem a szexi hátsóm nyűgözi le a legtöbb lányt. Mintha nem tudnám... Egy időben sportot űztem abból, hogyan éljek ezzel vissza, nem sok újat tudnak már mondani.
- Igen, te. Vagy van itt más is, akiről nem tudok? - néztem körbe érdeklődve, még fel is keltem, hogy bepillantsak a szekrénybe, hátha rejtőzködik ott, de a pacis ágyneműn kívül csak egy rakás ruhát találtam. Kész téboly! Szóval halvány mosollyal visszadobtam magamat az iménti helyemre és törökülésbe helyezkedtem.
Az ember azt hinné, hogy ha ennyi ideje van a szakmában és mindig próbálják levenni a lábáról, egy idő után már csak az egóját fényezik az ilyen megjegyzések, pedig az igazság az, hogy néha igenis szükség van a pozitív megerősítésre, arra, hogy tudd: látják, mikor az erőd százhuszonöt százalékát teszed bele a dolgokba.
- Köszönöm - ez volt minden, amit mondhattam, anélkül, hogy túl csöpögőssé vált volna, vagy azt hinné, hogy elviccelem a dolgot. Szívesen hallgattam volna tovább, de az ilyesmi olyan furcsán tudja kivenni magát. Most kérjem meg, hogy folytassa? Az olyan, mintha arra vágynék, hogy még egy kicsit áradozzon rólam. Igazából csak az érdekelt, ki az, akinek engem lát.
Jobbnak is láttam, ha lassan ellapozunk, mielőtt túl sokat látna a felszín alatt, így egy szót sem szóltam, míg ő elmagyarázta a szabályokat, csak gondosan visszarendeztem az érzelmeim, mindegyiket oda rugdaltam vissza, ahová hivatalosan való lenne. Gáláns mozdulattal intettem, majd összefontam a karom a mellkasom előtt.
- Hölgyeké az elsőbbség - mondtam rezzenéstelen arckifejezéssel.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Maja mintha kissé elkámpicsorodott volna, ami miatt rögtön meg is bántam mindent, ami kicsúszott a számon. Nem tudtam, hogy mi miatt meresztette rám a szomorú kiskutya pillantását, azért, mert azt mondtam, hogy rossz ember vagyok, vagy valami egészen máson akadt volna fel? Ezt már nem tudjuk meg.
A kijelentésén szélesen elmosolyodtam, majd egy aprót biccentettem, hogy ezt bizony remélem is, hogy be fogja majd tartani.
- Nekem fair ajánlatnak tűnik. Aztán nehogy nekem zsenivé képezd magad. Az, hogy szép vagy, zseniális és még kedves is, tényleg sok lenne, kiakadnék. Így is épp elég okos vagy - nevettem el magamat halkan, hogy aztán egy apró csókot nyomjak az orra hegyére. Közben lecsekkoltam, hogy nincs-e a szobában más is jelen, jómagam nem találtam senkit, de Maja felvilágosított, hogy igenis van, csak nem néztem elég alaposan. Persze, ahogy szóban illusztrálta, mindig a megfelelő irányba pillantottam, hogy még éppen láthassam az adott kényecskét.
- Egy tücsök? Nem kaptál idegbajt tőle? Nekem csak sáskám volt, de az agyamra ment, bevártam egy gumicsizmába és kiraktam az udvarra, amiért meg akart ölni. Mellesleg nem, nem félek a pókoktól - nevettem el magamat, visszagondolva, hogyan rám vetődött a barna jószág, mikor levettem róla a bazinagy csizmát. Azért jól esett tudni a nyilvánvalót: Maja nem csak nekem produkálja magát, tényleg legalább annyira retardált tud lenni, mint amennyire én az vagyok.
Maja közben közölte, hogy nem mindenki csak azt látja, milyen szépen tudok mosolyogni és nézni, mire elgondolkoztam egy pillanatig, hiszen ha az emlékezetem nem csal, akkor még nem is néztem rá olyan igazán szépen. Sőt, még csak azt sem kértem, legyen a barátnőm, csak úgy megtörtént? Hu, de tudok valamit...
- Én is oda vagyok érted, nehogy nekem azt hidd, hogy nem... - mosolyodtam el halványan, hogy aztán tényleg gyönyörű szemekkel meredjek rá, azzal, ami tipikusan azt mondja neked, hogy 'te vagy nekem az egyetlen'. Most pedig ez teljes mértékben igaz is volt a Czettner lánykára.
A pillantásom a homokórára szegeződött, majd a lányra, aki mutogatni kezdett.
- Szóval... egy szó... két részlet? Hm... doboz... nie! Láda... nie... Bauen... ajj mi az már... Építeni? Épít? Építő? - nevettem el magam, mert egyrészt rémesen ment az ilyesmi, de most még a szavak sem akartak a számra tévedni. Legalábbis az adott nyelven egyáltalán nem.

Január 27, Schatznál, kinézegetek

Mikor visszakérdezett, hogy tényleg komolyan gondolom-e, csak rápillantottam, hogy utána meggyőzött arccal kezdjek el bólogatni. Én úgy tartottam, hogy tényleg okos, egész egyszerűen nem zseni, de nem is kell, hogy az legyen szerencsétlen. Ha mindenki zseni lenne, ez a Föld kibírhatatlan lenne a számomra.
A barátnőm nem igazán volt százas, ezt le kell szögezzük. Voltak kis tikkjei, amit bizonyított is a háziállatos sztorijaival, de ez nem olyasmi volt, ami miatt kevésbé lennék oda érte. Sajnos. Pedig néha már komolyan egészen para számomra a helyzet. Nem igazán rajongtam a hüllőkért, ebben meg tudtam érteni az anyját, de azért na...
- Minek akartad hazahozni a siklót? - kérdeztem kissé értetlenül, enyhén oldalra biccentett fejjel figyelve a leányzót. Ez a részlet nem volt a számomra teljesen világos. Végül is, velem sokkal jobban járt, elbűvölő voltam, okos és bizonyos mértékig még idomítható is. A kígyókról nem elmondható ugyanez.
Ha valaki azt mondta volna nekem fél évvel ezelőtt, hogy januárban egy lánnyal fogok activityzni, akivel már huzamosabb ideje monogám kapcsolatban élek, anélkül, hogy hozzáértem volna, azt hiszem, elzavartam volna az anyjába, hogy nekem ne beszéljen itt hülyeségeket össze-vissza.
Sokkal egyszerűbb dolgom lett volna, ha esetleg magyarul is eszembe jutnak szavak, de többnyire nem nagyon akartak. Maja viszont elég jól elboldogult a mutogatás részével, lelkesen bólogatva, mikor sikerült az első részt kilegóznom.
A második rész hasonlóan bonyolultnak ígérkezett és én minden hülyeséget betippeltem a szőnyegen keresztül a csapóajtón át a négyzetig mindent, míg módszert nem váltott. Egy türelmetlen mozdulattal löktem odébb a dobozt, ami el is csusszant, majd húztam magamhoz a lányt, hogy pár centire legyen az arcunk egymástól.
- Kocka. Építőkocka - közöltem végül dorombolós hangon, hogy az órát oldalra pöccintve csókoljam meg. Sokkal szórakoztatóbb ötleteim voltak most éppen. Kész egész-estés program vagyok!

//köszönöm, schatz *-* //