Nina
Pestseholse
Az úgy történt, hogy valójában Nina hibája volt az egész. Én csak békésen üldögéltem az iskolaudvaron és eminens diák módjára bújtam a tankönyveimet –mert hát megígértem jóanyámnak, hogy most mindenből átmegyek–, amikor ő megjelent, megkötözött és se szó, se beszéd elrángatott kocsmázni.
Haha…
Milyen jól is hangzó történet lenne, ha nem tudná mindenki, aki ismer, hogy bármibe bele tudok keveredni. Soha nem kellett kényszeríteni semmire sem, mentem én magamtól, most pedig, a vizsgák előtt épp elég a stressz ahhoz, hogy ezt valamilyen formában muszáj legyen levezetnünk. Senki sem várhatta el tőlünk, hogy könyveket bújjuk reggeltől estig.
Megköszörültem a torkomat a pultnál, amikor egy nagydarab szekrény elém tolakodott és finoman, de határozottan bokán rúgtam, így befurakodva mellette. Mit mondhatnék, a fél karomat oda adtam volna most azért a meghatározhatatlan színű és illatú folyadékért, amit a csapos elém helyezett, miután átcsúsztattam neki a megfelelő összeget.
A lánnyal teljesen véletlenül akadtam össze a folyosón egyébként, miközben azon törtem magamat, hogy levonszoljam megfáradt testemet a könyvtárba és evidensnek tűnt, hogy segítenem kell hasonló passzban lévő sorstársaimon.
Ügyesen lavíroztam a testek és a ki-ki fröccsenő alkoholok között kezemben a két pohárral, miközben szöget ütött fejembe a gondolat, vajon a felmenőim mit is szólnának, ha édes kicsi lányukat italozgatáson kapnák egy ilyen rossz hírű környéken iskola idő alatt. Arra jutottam, hogy valószínűleg nem örülnének. Engem meg valószínűleg nem érdekelne.
Letettem a lány elé a poharat, majd én is helyet foglaltam vele szemben.
-A benga majdnem agyon taposott. –intettem a pult felé, ahol a nagydarab férfi még mindig arra várt, hogy kiszolgálják; már ha várakozásnak lehet nevezni, hogy ököllel csapkodta az asztalt és közben kissé billegett.