Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Eltévedt.
Ez tisztán látszik ijedt szemein, félig kinyújtott karjain és begörnyedt testtartásán. Nem tudja hol van, hogy merre kellene mennie. Egyrészt nem is kellett volna idejönnie, másrészt igazán hozhatott volna magával egy térképet Pécsről, akkor talán nem lenne ilyen ijesztő helyzetben. Persze az ötlet, hogy utazzon le Pécsre beszélni Gwennel, megint csak hirtelen pattant ki a fejéből, jóformán át sem gondolta mi fán terem az a Pécs, csak felcsücsült a vonatra, aztán most itt van. Gwen meg sehol. Persze nem is kellene a lányra számítani, Alíz érkezéséről sem lehet tudomása. Tehát a kis zakkant magára van utalva a kora esti pécsi forgatagban. Valahol a főtéren lehet, messze Gwenék utcájától, azonban miután kiijedezte magát, körbepillantva elindul az egyik irányba. A pálcája biztos nála, de csak nem kéne varázsolni, még a végén kicsapják a suliból.
Órák óta az utcákon bolyong, de semmi sem tűnik neki ismerősnek. Se egy ház, se egy ajtó mellé állított virág, se Hajni néni elszökött kutyája, aki nem mellesleg egy ideje már mellette baktat. Egy pillantásra sem méltatja a kitartó állatot, csak próbál szegénykém tájékozódni ebben a nagy városban. Nos, igen. Neki ez nagy város, mert Budapesten még nem járt, de ilyen tájékozódási képességekkel azt hiszem még a családjával is képes lenne eltévedni. Ezért is nagy szerencse, hogy Gwen nem a fővárosban lakik. No de mindegy. Alíz csak járja az utcákat, próbál csak a céljára összpontosítani. Hiába volt már barátnőjénél egyszer, az neki nem nagy segítség. Na meg akkor Krisztián is vele volt, tőle is tudott segítséget kérni. De a fiú most nincs vele, Hajni néni kutyája meg nem tud beszélni, pedig tőle szívesen megkérdezné merre kell mennie.
Még egy utca, és még egy.
Sóhajtva fordul be a következő utcalámpa mellett, hogy végigmenjen egy újabb ismeretlen szakaszon. A fekete kutya kitartóan üget mellette, pedig már nagyon messze került az otthonától, és a gazdája is biztos aggódik érte. Alíz meg Gwenért aggódik, úgyhogy ez egy ilyen aggódós nap. Ahogy felpillant, mintha a szeme sarkából az említett barátnőjét látta volna sétálni a másik utcában, de nem egészen biztos benne. Éppen ezért torpan meg és fordul át a másik útra, aztán a szőkeség nyomába ered, aki úgy tűnik nem vette észre. Alíz oldalra biccentett fejjel néz a lány után, aztán eldönti magában, hogy mivel így sosem fog kiderülni ki is sétál pár méterrel előtte, kinyitja a száját és megszólal.
- Gwen?

Hajni néni kutyája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A sok városban bolyongás után este későn végül megpillantja a szőke lányt, és rögtön utána is fordul, mielőtt még újra eltűnne. Hátulról is könnyen beazonosítja a lányt, amikor pedig kimondja a nevét, Gwen lassan meg is fordul. Alíz megkönnyebbülten sóhajt fel, de mielőtt még válaszolhatna, a mellette álló fekete kutya először csak halkan, majd egyre hangosabban morogni kezd. A kislány csak egy meglepődött pillantással nyugtázza a tényt, hogy a kutya ugat. Hát, ugasson. Felőle amíg az ugatásával nem lármázza fel az itt lakókat, még a barátnőjére is ráugorhat, ha ahhoz van kedve.
- Én hozzád jöttem - Nagyokat pislog mikor kimondja ezt a röpke három szót. Igazából nem tudja megmagyarázni, miért jött. Hirtelen ötlettől vezérelve szállt fel arra a vonatra és utazott el ide. Még csak át sem gondolta, hogy mit akar mondani Gwennek. Annyira eluralkodott már rajta a kétségbeesés, hogy nem tudott a kastélyban maradni, nem tudott úgy aludni, hogy tudta, Gwen itt van. Szeretné, ha barátnője és annak volt barátja között rendeződnének a dolgok, Krisztián visszajönne tanulni, és minden olyan lenne, mint volt. Valami ilyesmit akart Gwennek mondani még a vonaton elgondolva, de mire ideért, elfelejtett mindent.
Hajni néni kutyája közben már valami támadóálláshoz hasonló dolgot is felvett, hátán felborzolódott a szőr és bőszen morog valahova Alíz háta mögé. Mivel a lány nem ért a kutyákhoz, nem tudja mi ez a nagy felhajtás, az állattal ma találkozott először, nem érti miért védi meg, már ha ez neki annak számít. Szöszi aztán felteszi a következő kérdését, amire Alíz pár pillanatig csak bambán néz barátnőjére, de mikor látja, hogy a szöszke szeme valahol a háta mögötti területet kémleli, ő is megpördül. És rögtön hátra is hőköl pár lépést. Az idegen, akire a groenendael morog, Krisztián. Összefont ujjakkal, félig lehajtott fejjel mered a fiúra, az idegesítő morgás csak nem akar megszűnni.
- Nem én hoztam magammal - Bár még mindig háttal áll Gwennek, a lány tökéletesen hallhatja a választ, már amennyiben kicsit is érdekli és figyel rá. Magyarázkodni semmiképpen sem akar, de nem áll szándékában jobban kifejteni ezt a dolgot, ha esetleg a lány nem hisz neki. Nem tudja Krisztián hogy került ide, és miért, de ha köze van a beszélgetésükhöz a faluban, akkor Alíz bizony nagyon boldog lesz.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csendben hallgatja a két fél párbeszédét, ujjait összefűzve áll az egyre hangosabban morgó kutya mellett. Nem akar belefolyni ebbe a vitába, igazából már azt sem tudja pontosan, mi volt ideutazásának igazi célja, de ha már ilyen szépen összegyűltek, miért ne békíthetné ki az éppen egymásra gyilkos pillantásokat lövellő volt párt? Végül is egyszer amúgy is fel kellene csapnia ilyen "békítőnek" , miért ne lehetne az ma?
- Megállni! Mindketten! - hangja hangosan csattan, a lámpák adta félhomályban jól látszik az arcán tükröződő kétségbeesés és...düh. Ökleit összeszorítja, s még a lábával is toppant, mire a kutya végre abbahagyja mellette a szűkölést és hátrál egy lépést.
Alíz még mindig nincs teljesen tudatában annak, hogy barátnőjének mennyire fájhatott mikor megtudta Krisztián titkát, vagy esetleg fordítva; mit érzett a fiú, mikor lebukott. Ő csak annyit tud, hogy a lány szenved a szakítás miatt. Valamikor szenvedett, barátnője pedig ismeri már annyira, hogy tudja, vagy legalábbis sejtse, mi lehetett a szöszi ideutazásának legnyomósabb oka. Biztos nem azért jött haza, hogy nyugodt környezetben tanuljon a vizsgákra.
- Senki sem megy sehova! - toppant lábával újra. Szemeit először Krisztiánra, majd Gwenre szegezi, végül az előbbi felé indul el nagy léptekkel és ha engedi (ha nem, az se olyan nagy baj, Alíznak végül is nem kell engedély), a csuklóját megragadva húzni kezdi a szőke után. Öt perces álma, hogy kibékíti a két bolondot most egyre erősödik, és nem, nem fogja tehetetlenül nézni Gwen lelépését.
Amint sikerül beérni a feltehetőleg már megállt leányzót, úgy Krisztiánt mellé húzza és elégedetten fújtat egyet. Karjait összefonja a mellkasa előtt, közben dühös pillantásokat lövell a barátnője felé amolyan "nem jössz vissza amíg ez meg nincs" üzenet gyanánt.
- Most szépen elmondod Gwennek, hogy mi volt a legnyomósabb okod a lelépésre - először a fiú felé fordul, aztán mielőtt még bármelyikük válaszolhatna, a lány arcát kezdi tanulmányozni. - Aztán te jössz. Gyerünk. Addig innen egyikőtök sem megy el.
Hozzátenné, hogy ha kell leátkozza őket, de valószínűleg nem lenne jó ötlet iskolán kívül varázsolgatni a nyílt utcán - függetlenül attól, hogy rajtuk kívül jelenleg senki sem tartózkodik a környéken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Krisztián hagyja magát odarángatni Gwenhez, ez viszont már meg sem lepi, ahogy a fiú reakciója sem. Jogosan borulhatna ki mind a három - na jó, csak kettő - fiatal, és a környéken lakók is jogosan hívhatnák rájuk a zsarukat. Bár az még mindig bulisabb lenne mint hallgatni kettejük veszekedését.
Némán hallgatja a részben fejéhez vágott szavakat, tekintetét közben az éppen hozzá beszélőébe fúrja, nem hátrál meg. Miért is tenné? Elvégre azért jött ide, hogy... pontosan nem emlékszik, miért, de biztos köze volt a barátnőjéhez és annak volt barátjához. Hát csak rájuk kell pillantani, még veszekedni is aranyosan tudnak. Ezt viszont nagyon gyorsan ki kell vernie a fejéből, és pár pillanattal később így is tesz. Még mindig nem hátrál meg, csak a fejét ingatja. Nem próbálkozik semmiféle frappáns visszaszólással, azzal úgysem javítana egyikük helyzetén sem, a sajátján meg főleg nem. Csak hagyja, hogy a másik kettő folytassa a vitatkozást, elvégre ez is haladás. Legalább kommunikálnak egymással.
Alíz türelmesen megvárja, míg Gwen és Krisztián is egymásra emelik a pillantásaikat, hogy folytassák a vitát. Ő csak ekkor lép nagyon halkan hátra. Mosolyogva mered maga elé ahogy hangtalanul tovább hátrál; kizárt, hogy a másik kettő észrevegye a mozdulatait, most éppen nagyon el vannak foglalva Krisztián átváltozásának ecsetelésével. Alíz ebben a pillanatban fordul ki az utcából egy másikba, hátát a falnak dönti és a sötétségben maga elé mosolyogva még hallgatja pár pillanatig a pár beszélgetését. ~ Gwen meg akarja nézni ~ gondol vissza az alig fél perce elhangzottakra, aztán int a kutyának és megnyújtott léptekkel tovább sétál az utcán egyre jobban távolodva a pártól. Alakját hamarosan elnyeli a késő esti sötétség.
Végül is elérte a pár másodperce újra eszébe jutó célját. Gwen és Krisztián végre újra kommunikálnak egymással, ha még ilyen csúnya módon és ilyen buta dologról is. Ennél már az sem lehet rosszabb, ha a lány tényleg meglátja, milyen az, mikor a fiú átváltozik. De legalább beszélgetnek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dideregve húzza magán össze fekete bundás kabátját, ami alatt ugyan van még egy szürkésebb kardigán és a rendes ruhája, de majd' megfagy ezt pedig valahogy orvosolni kell, mert mire odaér a kávézóhoz, jéggé alakul a lába. Persze mondta neki az anyja, hogy ne szoknyában járkáljon mikor nyakukon a tél, de természetes, hogy ezek után már csak azért is ebben jött el a lány. Most pedig fagyoskodik, de már talán nincs messze az a kávézó, ahol jelenése van.
Gwen és Krisztián kapcsolata mindig is fontos szerepet játszott az életében, fontos volt neki a barátnője boldogsága, ám a kapcsolatuk nem igazán működött, Alíz pedig hiába próbálta még őket kibékíteni valahogy, nem sikerült. Szegénykém eléggé a szívén viselte a sorsukat, Krisszel ezek után jóba is lett, már ha lehet annak nevezni azokat a pár perces beszélgetéseket, na meg amikor legutoljára látta, Pesten. Most újra itt van, és éppen a fiúhoz igyekszik. Csak ne lenne ilyen hideg, brr!
- Sziaaa! - köszön végül, mikor a kávézóba belépve végre meleg helyre kerül, orrát rögtön megcsapja a kávé és forró csokoládé finom illata, egy pillanatra el is felejti, hogy kihez jött. Aztán megszabadul a kabátjától, integet Krisztiánnak és lehuppan a vele szembeni székre. Kardigánja ujját lejjebb húzza, majd mosolyogva fordul a fiú felé. - Én is téged. Hogy vagy? Nem hiányzik a suli? Képzeld, olyan sok dolog törtéééént... de veled is biztos - észreveszi ám magát, nem kezd el el feleslegesen csacsogni, kedvesen megvárja míg Krisztián szusszan és elkezd mesélni. Pontosan nem tudja, hogy mi volt a találka igazi oka, de mindig örül egy kedves ismerősnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Én csak egy málnás teát szeretnék - fordul mosolyogva a mellette megálló pincérnő felé, majd amikor az eltűnik mellőlük, ismét teljes testtel tud Krisztiánra figyelni. Elvégre igazából miatta van itt, nem is kellene mással foglalkoznia. Na meg tényleg érdekli, mi is van a fiúval, régen találkoztak már, azóta pedig elég sok dolog történhetett vele.
- Most mit is tanulsz? - szégyen vagy nem, de fogalma sincs róla, hogy Krisztián most hol tanul. Persze azt azért sejti, hogy valahol Magyarországon talált iskolát, talán itt Budapesten, de ezek tényleg csak üres találgatások, amiknek lehet semmi alapja sincsen, és nem akar bemesélni magának valami teljesen mást, így inkább csak csendben várja a fiú válaszát.
Amikor pedig Krisztián elővesz egy tulipános papírba csomagolt valamit, Alíz szeme láthatóan nagyon csillogni kezd, ahogy kezével az ajándék után nyúl. Ajkai elnyílnak egymástól, miközben kibontogatja a kis medált, aztán megforgatja a kezében, végül bámulni kezdi a farkast. Jól kivehető az alak, nagyon tetszik neki, de a meglepettségtől egyelőre nem tud nagyon megszólalni. Csak bámulja a faragott fát, meg hápog.
- Ez nagyon szép - végül is úgy három perc után már sikerül megszólalnia, az meg teljesítmény, kérem szépen. - Köszönöm - pici pírral az arcán néz vissza Krisztiánra, majd megismétli az utolsó szót, amikor kihozzák nekik a kért italokat, na meg a süteményt. A kiskanalával kavargatni kezdi még gőzölgő teáját, a medált pedig óvatosan ráfekteti a csomagolására, de továbbra is nézi.
- Hááááááát, képzeld. Tavaly megnyerte a csapatunk a kviddics kupát, idén meg lehet miénk a házkupa, leköltöztem Gwenhez a faluba, mert neki is van ott valamiért háza, tanítottam már egy rellonost magyarra, és húúú, egy mestertanonc elvitt Amerikába! El tudod ezt képzelni? Nagyon jó volt, tulipánokat néztünk, és még ő is élvezte, tudom! Meg volt izé...buli is volt, kviddicses meg házavató, de az elsőn nem voltam, csak a másodikon, és hát..nem tudom, azt hiszem ennyi - fújtat egyet, levegőt vesz, kortyol a teából. Aztán majdnem összetöri a csészét a kapkodásban; a folyadék ugyanis még mindig nagyon forró.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Örök Krisztián
Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.

Tekintete a gőzölgő csészéjére siklik, míg hallgatja a fiú szavait. Krisztián lelkesen mesél Bagolykő utáni életéről, arról, hogy mi történt vele, hogy mikben volt része, pár mugli dologról és igazából minden, számára fontos dologról. A lány nem szeretne lemaradni semmilyen fontos részletről, gondolatai mégis akaratlanul terelődnek át egy másik, kényesebb témára. Érzi, hogy valami történni fog, és ő annak nagyon nem fog örülni. El kell csak fogadnia és kész, egyelőre viszont még nem tudja, mi ez a dolog. Próbál Krisztiánra figyelni, látja szemében az izgatottságot, erre pedig elmosolyodik és végre, kis mozgolódás után ismét bekapcsolódik a beszélgetésbe. Miután Krisztián végez, ő is mesél a családjáról, arról, hogy igazából örökbe fogadták, mesél a diszlexiájáról, az iskolában töltött napjairól, és már majdnem azt is említi, mikor Gwennel meglátták azzal a lánnyal, ami arra késztette főleg drága izgőmozgó szépségünket, hogy rávegye barátnőjét egy kis szobakutatásra - azonban még időben, feltűnés nélkül tereli a témát. Olyan dolgokat oszt meg Krisztiánnal, amiket ezelőtt csak Gwen tudott, a lányt pedig gondosan minden történetből kihagyja. Nem fogadta még el, de már rájött, hogy barátnője és barátja kapcsolata itt véget ért. Nem avatkozhat bele mások életébe még akkor sem, ha ezt számára két nagyon fontos ember érdekében teszi. Tudja, hogy sokszor idegesítő, amit csinál, de csak szeretné Gwent és Krisztiánt boldogan látni. Boldogan... Ekkor érkezik az első döfés. Egyenesen a szívébe.
- Nem értelek - rázza a fejét, mielőtt Krisztián kifejtené, hogy lemond a varázserejéről. Alíz tágra nyílt szemekkel hallgatja volt háztársát, szavai hallatára lassan kétségbeesik, ujjaival a csészéjére markol. Nem érti, miért mondja ezt most el neki Krisztián, egy pillanatra az is eszébe jut, hogy talán a srác csak viccel és ez az egész nem igaz. A mindig hangos lány most csendesen ül, és vár, mintha erre kérték volna. A további szavak el sem jutnak tudatáig, csak arra tud gondolni, hogy Krisztián lemond a varázserejéről, lemond a farkasságról, lemond a varázsvilágról, lemond az életéről. - Miattam, ugye? Tettem valami rosszat? Vagy olyat mondtam, amit nem kellett volna? Én... nem akartam, sajnálom! Többet nem fordul elő, és megígérem, hogy ezentúl senkinek nem mondok semmit, csak kérlek maradj itt! Nem csinálok semmit, jól viselkedem, meg tanulok is, és segítek, ha szeretnéd... de ne menj el - könnyeivel küszködve, el-elcsukló hangon próbálja marasztalni Krisztiánt, holott valahol legbelül már tudja, hogy hasztalan. A fiú ezt eldöntötte és amennyit az arckifejezéséből le lehet szűrni, tartani is fogja magát ehhez. Csak előbb még túl kell esniük ezen a szívfacsaró búcsún, ami főleg a lányra lesz rossz hatással. Össze van zavarodva, az első cseppek pedig már el is indulnak az arcán, szemeit összeszorítja, ahogy ujjaival a bögréjét is elengedi. Nem akar sírni, így gyorsan le is törli arcáról a könnycseppeket és úgy néz fel, tekintete Krisztián ragyogó arcára siklik.
- Nem akarom, hogy elmenj. Te a barátom vagy, és a barátok nem hagyják el egymást. Meg tartják a kapcsolatot és.. mi is tartjuk majd a kapcsolatot? Van telefon, meg írhatok levelet, tényleg, és majd te is eljöhetsz hozzánk meglátogatni minket, meg majd én is megyek... és összefuthatunk így is, ha gondolod. Szívesen jövök Pestre anélkül is, hogy anyáéknak segítenem kellene, vagy valami... - elkezd lassan ötletelni, és már tudja is, hova szervezik a következő találkát. Nem hisz Krisztián szavainak, nem hisz a benne motoszkáló szörnynek sem, amely már figyelmezteti arra, a srác tényleg elmegy. Itt hagyja, megszakítják a kapcsolatot és vége a barátságuknak. Csak így, ennyi. - Kérlek, ne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A könnyek egymás után folynak le arcán maszatos foltot hagyva ezzel pofiján, ám ő csak egy valamire figyel. Hatalmasra nyitott, barna szemei a vele szemben ülő arcát fürkészik, keze automatikusan emelkedik a magasba szeméhez, ujjaival letörli könnyeit. Nem akar sírni, hiszen a fiú csak viccelt. Sokat gyakorolt a tükör előtt, hogy élőben is ilyen komoly arcot vághasson, mint amikor elmondja neki, aztán megvárja mit reagál. Csak ez után mosolyodik el, megnyugtatja, hogy csak viccelt és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Exháztársa nem tűnik el örökre az életéből, ez egy vicc volt és nevetnek rajta egy jót. Bárcsak.
- Én nem akartam...nem csináltam semmit, nem akarom ezt - összeszorított szemekkel rázza meg fejét, miközben Krisztián felemelkedik vele szemben. Hirtelen megrémül, azt hiszi a fiú most sétál ki örökre az életéből, nem lesznek többé barátok. Látja amint elindul, azonban nem az ajtó felé veszi az irányt. Csak mellé lép, hogy talán letörölje könnyeit. Máskor egy ilyen mozdulatba belepirulna, most azonban csak csendben tűri, hogy Krisztián ujja az arcához érjen. A fiú közben beszélni kezd, minden szava azonban nem jut el Alíz tudatáig, a lényegét viszont felfogja a dolognak, de még így sem akarja, hogy Krisztián elmenjen. Fontosak neki a barátai, ő pedig egy közülük és ha csak így kisétálnak egymás életéből, akkor ez nagyon rossz hatással lesz rá. Talán Alíznak jobban fáj az elválás, mint barátnőjének. Talán Gwen sosem fogja megérteni, Krisztián miért lett olyan fontos Alíz számára.
- Miért vagy ebben olyan biztos? Tuti nem lesz barátnőd - nagyon próbálkozik, hogy visszaszóljon valami ütőset amivel mosolyt csalhat Krisztián arcára és amivel talán még saját magát is felvidítaná, de ez elég gyengére sikeredik. Elkeseredetten vonja meg a vállát Krisztián ajánlatára; senki sem tudja, hol lesz öt vagy esetleg tíz év múlva. Felesleges lenne megígérnie, hogy itt lesz ugyanebben az időpontban, hisz addig még tényleg bármi megtörténhet. De ő hinni akar. Hinni akar abban, hogy nem felejti el a barátját, és ő sem felejti el Alízt, hinni akar abban, hogy mikor öt év múlva majd újra találkoznak régi barátokként mosolyognak majd egymásra, ahogy három éve, első találkájukon tették.
- Áll az alku - bólint rá Krisztián ajánlatára, pedig közben úgy érzi, vagy nem fogja kibírni ezt az öt évet, vagy el fogja felejteni a fiút. Olyan rövid időnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Ötször háromszázhatvanöt nap, amit ráadásul úgy kell eltöltenie, hogy olyan hétköznapi dolgokkal kell foglalkoznia, mint a tanulás, vizsgák és egyéb ilyen nemkívánatos dolgok. Az izgalom kiveszik majd életéből, helyébe unalom költözik elrontva ezzel minden jót, amit szeretett. Mert ilyen a búcsú. Elrontja mindazt, ami jó volt az életedben, kiszakít belőled egy darabot, meglengeti előtted és olyan messze dobja tőled, hogy azt soha az életben meg nem találod.
Kizárólag akkor nevet fel kicsit, mikor Krisztián felvázolja a körülöttük ülők arcát, a mosoly viszont csak rövid ideig marad meg arcán. Mikor a fiú visszaül vele szembe, már ugyanolyan bús tekintettel pillant fel rá, mint azelőtt. Ujjai a bögréjére fonódnak, amely már kicsit sem olyan forró tíz perccel ezelőtti állapotához képest. Bátran kortyol bele, barna szemei Krisztián arcára siklanak. Látni akarja. Nem elfelejteni.
Fizetés után a kávézó előtt elbúcsúznak egymástól, Krisztián balra, Alíz pedig jobbra indul. Pár lépés után azonban a lány megtorpan, a fiú nevét kiáltja s amint az megfordul, rámosolyog. Esetlenül vállat von, kinyög egy sziát, kezével sután int egyet és meg sem várva a fiú reakcióját hátat fordít neki.
Csak látni akarta még egyszer utoljára, hogy emlékezetébe véshesse. Muszáj.

//Lezárt játék. Köszönöm a lehetőséget. ♡
Találkozunk öt év múlva. Ne késs. //