Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály
Lorelai K. Riviera
hajnali fél hat, VAV után
Kinyitja a szemét, majd be is csukja, közben pedig mindössze annyit sikerül szempillái között kipillantva megállapítania, hogy minden fényes és fehér, akárhol is van éppen. Ijesztő. Ismét kinyitja a szemét résnyire, de a kép csak nem változik. Határtalan fehér felületet lát maga előtt és fényt, de minél tovább próbálja nyitva tartani a szemét, annál elviselhetőbbé válik és arra is rájön, hogy tulajdonképpen fekszik és a mennyezetet bámulja hosszú percek óta, mintha csak a mennyek kapuja lenne, bár neki se lesz oda bejárása, ezzel tisztában van. Meg akkora szerencséje sem, vagy éppen pech, nézőpont kérdése. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de ez az egyszerű, természetes kis mozdulat is fájdalommal jár. Mi a fene történt egyáltalán? Nem igazán tudja, hogy került ide, de még azt sem, hogy pontosan hol van. A hálószoba mennyezete nem kifejezetten így néz ki, azt kizárja. De akkor mégis hol a fenében van. Ismét lehunyja a szemét, megpróbál visszaemlékezni bármire, amiből rájöhet, hol van, esetleg megmagyarázza, mit keres itt. Az rémlik, hogy az este úgy érezte, levegő kell. Levegő, szabadság, adrenalin. Repülni indult. Határozottan emlékszik arra, hogy elővette a seprűjét, pedig már nem is tudja, mióta nem ült rajta. Talán az utolsó rellonos kviddicsedzés volt a neves alkalom, amikor még repült vele, mielőtt még a dobozába került volna hosszú időre. Sötét volt, erre is emlékszik, felhős égbolt, hűvös levegő, időnként hirtelen felerősödő őszi szél, ő meg csak úgy repülni indult vakon, mert az eddigi intenzív dühe most mintha már önmaga ellen fordult volna a világ helyett. Egyéb nem jut eszébe, hiába próbálkozik. Összekuszálódnak a dolgok. Rémlenek töredékek, de összekuszálódnak már és nem sokat bír kihámozni belőlük. Valami reccsen. Darabokra törik. Fa. Határozottan olyan a hang, mint amikor fa zúzódik darabokra. Sebesség. Zuhanás. Rossz álom. Ez csak rossz álom lehet. Hirtelen nyitja ki a szemét abban a reményben, hogy elmúlik ez a kusza kavalkád, de a hangok továbbra is ott zúgnak a fejében. Rémülten veszi tudomásul, hogy kezét képtelen emelni, amikor homlokához kapná automatikusan a jobbját. Valami baj van.
- Ell? - szólal meg, bár hangja inkább krákogás csak, alig érteni rendesen még ezt a rövid szótagot is.
hajnali fél hat, VAV után
Kinyitja a szemét, majd be is csukja, közben pedig mindössze annyit sikerül szempillái között kipillantva megállapítania, hogy minden fényes és fehér, akárhol is van éppen. Ijesztő. Ismét kinyitja a szemét résnyire, de a kép csak nem változik. Határtalan fehér felületet lát maga előtt és fényt, de minél tovább próbálja nyitva tartani a szemét, annál elviselhetőbbé válik és arra is rájön, hogy tulajdonképpen fekszik és a mennyezetet bámulja hosszú percek óta, mintha csak a mennyek kapuja lenne, bár neki se lesz oda bejárása, ezzel tisztában van. Meg akkora szerencséje sem, vagy éppen pech, nézőpont kérdése. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de ez az egyszerű, természetes kis mozdulat is fájdalommal jár. Mi a fene történt egyáltalán? Nem igazán tudja, hogy került ide, de még azt sem, hogy pontosan hol van. A hálószoba mennyezete nem kifejezetten így néz ki, azt kizárja. De akkor mégis hol a fenében van. Ismét lehunyja a szemét, megpróbál visszaemlékezni bármire, amiből rájöhet, hol van, esetleg megmagyarázza, mit keres itt. Az rémlik, hogy az este úgy érezte, levegő kell. Levegő, szabadság, adrenalin. Repülni indult. Határozottan emlékszik arra, hogy elővette a seprűjét, pedig már nem is tudja, mióta nem ült rajta. Talán az utolsó rellonos kviddicsedzés volt a neves alkalom, amikor még repült vele, mielőtt még a dobozába került volna hosszú időre. Sötét volt, erre is emlékszik, felhős égbolt, hűvös levegő, időnként hirtelen felerősödő őszi szél, ő meg csak úgy repülni indult vakon, mert az eddigi intenzív dühe most mintha már önmaga ellen fordult volna a világ helyett. Egyéb nem jut eszébe, hiába próbálkozik. Összekuszálódnak a dolgok. Rémlenek töredékek, de összekuszálódnak már és nem sokat bír kihámozni belőlük. Valami reccsen. Darabokra törik. Fa. Határozottan olyan a hang, mint amikor fa zúzódik darabokra. Sebesség. Zuhanás. Rossz álom. Ez csak rossz álom lehet. Hirtelen nyitja ki a szemét abban a reményben, hogy elmúlik ez a kusza kavalkád, de a hangok továbbra is ott zúgnak a fejében. Rémülten veszi tudomásul, hogy kezét képtelen emelni, amikor homlokához kapná automatikusan a jobbját. Valami baj van.
- Ell? - szólal meg, bár hangja inkább krákogás csak, alig érteni rendesen még ezt a rövid szótagot is.