Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Még jó, hogy kettőnk közül valaki előre gondolkodik - jegyeztem meg, felpillantva rá. - A Quadrantidák sincsenek mondjuk annyira messze… de hát, igen. Azért szerencse, hogy ilyenkor már lazábbak a dolgok a suliban…
Szépvölgyi Richárd, levitás diák órákat hagy ki, hogy eljöjjön túrázni a Mecsekbe. Nyilvánvalóan ehhez nyomós érvekre volt szükség, és nem is egyre: nem is tudom, mennyire állta meg a helyét a testvéreim számára, hogy “eljövök túrázni két napra a… azért mert, izé… szóval elmegyünk túrázni Viktorral, aztán gondoltam, szólok”. Hát, igazából úgy sejtettem, Seth valószínűleg már ebből is többet szűrt le, mint amit mondjuk én levennék, de… ez van, vagy nem is tudom.
Végül letérdeltem a vörös mellé a térképhez, nézegettem kicsit a dolgokat - aztán kortyoltam egy nagyot a friss levegőből, amin annyira imádok kint lenni. Különben is, olyan régen túráztam már, sőt, mostanában a sport sem tud rendszeresen a napirendemben szerepelni, tehát a mozgás mindenképpen jól fog esni.
- Persze, majd ahogy jön - bólintottam rá a tervezetre, elvégre szinte biztos voltam benne, hogy valami máshogy fog alakulni (hívhatjuk ezt, nem tudom, női megérzésnek); hogy letérünk az útvonalról, máshol kötünk ki, vagy csak nem járjuk be az egészet, vagy esetleg többet, mint terveztük. Ki tudja, ugye.
A hangulatom alapvetően kellemes volt, valahogy a szabadban (ahogy a nevében is benne van) felszabadultabbnak érzem magam, mint valahol bent. Ahogy az elemi mágiát egyre inkább kitanulom, úgy erősödik bennem a kültér iránti igény is, bár azt nem mondhatnám, hogy a négy fal között rosszul érzem magam - inkább csak kint egyre jobb.
Viktor ismét viccelődni kezdett, amin vigyorognom kellett. Jaj, hát persze. Nyilván ennek csak és kizárólag az a célja, hogy az arcom ne fázzon meg, és hogy elég jó legyen a vérkeringésem. Egyértelműen.
- Tündéri! - Emeltem ki kissé hitetlenkedve a jelzőt. - Mi vagyok én, karácsonyi ajándék kis masnival?
Persze-persze, a vörös még mindig jó, de úgy gondoltam, hogy Viktor erről már épp eléggé meg van győződve.
- Az is igaz, hogy alapjáraton inkább hasonlít a bőrszíned ahhoz - mutattam rá a hóra, - csak… - Elmosolyodtam. Hááát, talán ezt a mondatot esetleg mégsem fejezem be, elég ez a sokat sejtető görbület, és majd gondolkozzon, mit akartam mondani, ha érdekelné.
- Jó, játsszuk azt. - Egyeztem bele immár egy vigyor kíséretében. Oké, legyen, értem én; csak aztán bírjam pirulás nélkül. Igaz, itt kint azért rá lehet fogni arra, hogy hideg van, ez egy jelentős könnyítés.
Kérdésére elgondolkodtam, félre is döntöttem egy pillanatra a fejem, hogy elmélázzak, vajon melyik jelző lehet a kedvence. Sürgető hümmögésére végül ráemeltem a tekintetem, s hirtelen már csak azt vettem észre, hogy jelentősen közelebb hajolt, hát behunytam a szemem, és én is mozdultam, hogy csökkentsem a köztünk lévő távolságot. Viszonoztam tehát a csókot, de azért erre már mégis éreztem, hogy lehetséges opcióvá vált, hogy nem pusztán a hideg miatt változott el az arcom színe. Kezem (immár talán bénázás nélkül) érintette meg Viktor fejét közvetlen a sála fölött, s amikor vége lett a csóknak, nos, én nem húzódtam sokkalta távolabb tőle, ujjaim ugyanott maradtak.
- Nem, nem tudom. Melyik? - kérdeztem végül, enyhén felvonva a szemöldököm, úgyszint játékos hangsúllyal. Valahogy automatikusan ez jött; hiába, az oldott közeg, és a zöldszemű előttem azért jelentősen javított a feszes hozzáállásomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felvetésére egy szélesebb fajta mosollyal válaszoltam, ahogy bólintottam. Valahogy Viktorral, mondjuk úgy, olyan magától értetődőnek tűnt ez az egész; a felvetülő lehetőségekre nem stresszel reagáltam, hanem csak várakozással és örömmel. Kellemes volt, és jól éreztem magam ebben az állapotban.
- Persze, ha úgy van, benne vagyok - bólintottam rá a dologra, tényleg örülve az ötletnek. Főleg, mert tudtam - ez egy ötlet. Nem éreztem kötelezve magam semmire, pont úgy, ahogy valószínűleg ő sem; ez pedig iszonyatosan megkönnyítette a dolgokat, hogy volt választási lehetőségünk, ötleteink, és (nem utolsó sorban) megvolt a megfelelő hozzáállásunk, én legalábbis így éreztem. Ezt főleg az bizonyítja, hogy volt időm gondolkodni a legutóbbi találkozásunk óta, és én mégsem gondolkodtam.
Már éppen mondtam volna, hogy akkor már mi szeretnék lenni tündér helyett, azonban ezt gyakorlatilag teljesen elfelejtettem, ahogy a férfi végigmért. Lehunytam a szemem és összepréseltem az ajkaimat, ezzel jött ki a zavarom. Aha. Hm. Mhm.
- Az majd megy a hajadhoz - motyogtam a szokásosnál is halkabban, ahogy kinyitottam a szemem, s Viktor tincsei közé temettem az ujjaim, összeborzolva azokat. Azért nem annyira jöttem zavarba, de nem mondhatnám, hogy egyáltalán nem hatott meg az a pillantás. Hahj.
Inkább el is tereltem a szót, valami olyanra, ahol kicsit magabiztosabban tudok működni, azonban végül mégis megfutamodva csak egy sokat sejtető mosolyt prezentáltam, mely a vörösnek nyilvánvalóan nem volt elég.
- Csak? - pillantottam fel rá (félig-meddig már realizálva, hogy ismét a szempilláim alól teszem), ahogy szinte már ‘pimaszul’ kérdeztem vissza ugyanazzal a mosollyal az arcomon. Na? Csak…?
A férfi hangja mélyebben töri meg a csendet, mint szokta, erre pedig egy jóleső borzongás fut végig rajtam, s érzem, hogy valóban libabőrös lettem. Főleg, hogy közben a szemébe is néztem, amikor ezt mondta, hát… hát hú, szép hangja van.
- Még nekem is ki kell találnom valami hangzatosat - mondtam halkan, próbálván kibírni, hogy ne süssem le a szemem.
És abban a pillanatban Viktor elzúgott, én pedig úgyszintén elvesztettem ettől az egyensúlyom, és hát kevésen múlt, hogy a férfin kössek ki. Végül valahogy sikerült úgy korrigálnom, hogy tenyeremmel meg tudjak támaszkodni. Áh, a szétzúzott pillanatok… ismerős talajra tévedtem.
Felpillantottam a kérdésre, s el is nevettem magam. Ez tényleg vicces volt, ez a szituáció.
- Persze, megvagyok. - Ezzel el is fogadtam a felém nyújtott kezet, s így pár pillanattal később ismét két lábon álltam. A felajánlásra bólintottam, s el is kezdtem pakolni a cuccokat, amikre szükségünk lehetett; Viktor pedig rögtön beszédtémát ajánlott.
- Oh, a karácsonyok… igen - mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak; mégsem volt túl vidám gesztus ez. - Mesélhetek a karácsonyaimról, ha érdekel, de elég hosszú kifejtést igényelnek… - Felnéztem rá, gyakorlatilag beleegyezést vártam. Igazság szerint fogalmam sem volt, mennyire részletesen fogom kifejteni, ha azt mondja, a hossz ellenére szeretné hallani.
- Nos… hát. Ugyebár én szinte nagyanyáméknál laktam egy ideig kiskoromban, amikor Márk sokat dolgozott. Nekik gyümölcsöskertjük van, elég jól élnek belőle - eladják a nyers gyümölcsöt, csinálnak lekvárt…
Miközben beszéltem, pakolásztam, s nem pillantottam fel a másikra, hangom azonban nem tűnt különösképpen sötétnek, vagy nehéznek. Csak halkabban beszéltem egy kicsit.
- ...pálinkát… - motyogtam. - Az van, hogy nagyapám alkoholista. A karácsonyaim, hát… nos… mindig ugyanúgy teltek. - Elmosolyodtam, csak egy apró, jelentéktelen pillanatra. Éppen bogoztam a hátizsákom madzagját, de nem néztem fel. - Megérkeztünk Márkkal. Nagyanyám üdvözölt, megkérdezte, hogy valakinek udvarlok-e. Mármint, hogy udvarlok-e valakinek. - Javítottam ki magam. - Bementünk. Nagyapám ivott, mint a gödény, én mindig kiöntöttem amit nekem töltött a szemetesbe, Márk pedig, mivel nem akart kísértésbe esni, ő az ablakon locsolta ki. Aztán odaadták nekem minden évben ugyanazt az ajándékot, az “Ábel a rengetegben”-t, amit minden évben ott hagytam náluk, hogy legközelebb oda tudják adni… Nem akartam ugyanis még több példányt belőle.
Észre sem vettem, hogy tulajdonképpen ömleni kezdett belőlem a szó. Még mindig a hátizsákommal vacakoltam.
- Amikor nagyapám rosszul lett az alkoholtól, Márk őt ápolta, én pedig a sokkos nagyanyámat istápoltam, helyrehoztam a vércukrát, nyugtatócseppek, minden. Néha nagyapámat be kellett vitetni az ispotályba, de párszor elvolt otthon is. Aztán Márkkal másnap este haza tudtunk jönni, ha szerencsénk volt, és nem tartottak ott minket. Ha nagyapámat nem kellett bevinni, akkor többször fordult elő, hogy muszáj volt még egy napot maradnunk… - Sóhajtottam. - Nagynénémnél jobb a helyzet. Ő mondjuk siket és kvibli, ezért kitagadták a nagyszüleim, de hát…
Sikerült bekötnöm a zsákomat. A vállamra kanyarítottam, de még mindig nem szívesen néztem volna fel, így hát azzal foglaltam le magam, hogy ellenőriztem a sátor (mágikusan felállított) cölöpeit. Hasznos elfoglaltság.
- Amikor hozzá mentünk, nála azért jobban telt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Aha, szóval ennyire érdekel! - mondtam vidám hangon, még mindig felfelé lesve rá. Tulajdonképpen nem is igazán volt tudatos ez a fajta mozdulat, csupán akkor jöttem rá, mit is tettem, amikor már megléptem; de végtére is, pont jó volt ez így. - Még meg is lesnéd, mi? Nem elég, hogy elgondolkozhatsz rajta, vajon mi is jár a fejemben? - kérdeztem hasonló hangnemben, mint amiben az imént mondtam azt a bizonyos “csak”-ot. Mosolyom töretlen maradt. - Pedig kíváncsi lennék, magadtól ki tudod-e találni…
Végül el is zúgtunk, s hamar fel is lettem segítve; rossz ötlet volt, igen, hogy ott guggolásban kísérleteztünk mindenféle kontaktokkal, talán inkább ülve kellett volna, de végtére is, mindegy is. Volt egy olyan határozott érzésem, hogy lesz még alkalmunk ilyesmire, szóval nem aggódtam túlzottan.
Viktor, ahogy bement a sátorba, én is önkéntelenül követtem. Így hát, amikor megpaskolta maga mellet a helyet, le is ültem mellé, s mesélni kezdtem. A hátizsák, mely az ölemben pihent, kiváló tekintetvonzónak bizonyult, így ugyanis nem kellett felnézem a mellettem ülőre; hát ahelyett, hogy odakint a sátrat nézegettem volna, inkább foglalkoztam továbbra is a csomóval, aminek a problémáját pedig megoldottam. Csak úgy, hogy ne kelljen megemelni a tekintetem. Nem mintha sajnáltam volna, hogy erről “kellett” mesélnem. Nem mondom, hogy nem volt hatással rám a karácsonyok felemlegetése, de nem is éreztem magam kellemetlenül, hogy erről beszéltem. Ami azt illeti… eddig nem sok embernek meséltem erről. Tulajdonképpen senkinek. Jól esett beszélni róla, főként úgy… neki.
Feltápászkodtam a történet végén, hogy felvegyem a táskát, a férfi azonban visszahúzott, s hamarosan a karjaiban kötöttem ki. Apró mosoly jelent meg az arcomon, ahogy visszaöleltem, és megéreztem a vörös illatát.
- Ugyan, miért kérsz bocsánatot? Tán a te hibád, hogy nagyapám iszik? - kérdeztem még mindig mosolyogva. - Még nem igazán meséltem erről senkinek, és szerettem volna veled megosztani, ha tényleg kíváncsi vagy rá.
Közelebb bújtam hozzá, gyakorlatilag megböktem az orrom hegyével a nyakát, és ismét belélegeztem az illatát - nem volt ilyen hatalmas sóhaj, vagy ilyesmi, csak úgy éreztem, és ez kellemes, megnyugtató dolog volt számomra, ugyanis Viktornak nagyon jó illata van. Mosolyom, bár lassan leolvadt, a következő kérdésre ismét megjelent.
- Igen, mondhatjuk - bólintottam. Kissé távolabb húzódtam, hogy felnézhessek rá, de mégsem engedtem el azért a derekát. - Ugye igen gyenge az immunrendszerem, meg volt ez a szívbetegség is, szóval eléggé értek már a gyógyításhoz, meg kellett tanulnom. Egy idő után már magamat kezeltem néha, amikor lebetegedtem vagy rosszul lettem, Márk elég sokat dolgozott, nem akartam ezzel zavarni. És hát, egy idő után már nem is… - elhallgattam. Lesütöttem a szemeim.
Aztán lehunytam őket, s kissé megráztam a fejem. Ugyan. Itt vagyok Návay Viktor karjaiban, csak nem fogok siránkozni. Megugrott a szívem egy pillanatra, ahogy ebbe belegondoltam. Jaj, tényleg. Nem sok okom lehet most panaszra. Különben sem hiszem, hogy érdemes lenne elfecsérelni a jelen pillanatait arra, hogy a régmúlton rágódjak, amikor azon már úgysem tudok változtatni.
- Mindegy, nem fontos - jelentettem ki határozottan, mintegy arrébb söpörve gondolatban a témát. - Ezt majd egyszer máskor… máskor majd elmesélem. - Kissé kihúztam magam, és most orrommal az övét nyomtam meg egy kicsit, ezzel jelentős mértékben letudva a köztünk lévő távolságot. - Csak most éppen túlságosan jó ez így ahhoz, hogy deprimáljam magunkat.
A “csak” szó akaratlagos megnyomása, mint egy visszautalás az előzőekre szerepelt a mondat elején, hogy oldani tudjam egy kicsit a hangulatot. Elvégre, tényleg. Egyelőre szerintem elég, s így nem fordulok befelé; amire hajlamos is vagyok, ha túlságosan bensőséges témát érintünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát, ez nem talált - csóváltam meg a fejem. Egyébként tisztábban voltam vele, hogy a másik nem nézne úgy bele a fejembe, hogy nem adok rá neki engedélyt, de mégis izgalmas volt eljátszani ezzel így szóban. Ismét hozzáértem a szeplőihez az arcán, most összekötöttem párat egy sorba, s tekintetem ezekről siklott a mozdulat közben a szemére. - Na, és mit adnál azért cserébe, hogy belepillanthass a fejembe?
Nem mintha annyira átgondoltam volna ezt a mondatot. Úgy értem, tényleg; kimondtam, és így leesett, mit jelentenek a szavaim. Na mindegy, hát, igazából ez így talán még jó is - főleg, hogy sokat sejtető mosolyom még mindig nem tűnt el, s miután rájöttem, mi szaladt ki a számon, még enyhén meg is emeltem a szemöldököm.
A szóba jövő ünnepek más hangulatot teremtettek a sátorban, aminek az lett az eredménye, hogy ismét olyasmi helyzetben voltam, mint a legutóbb, nevezetesen pedig elég közel a férfihez, ismét öleltük egymást. Ez azért, mit ne mondjak, kárpótló tényezőnek minősült a szememben.
- Nekem pedig az az érzésem, hogy ennyivel is könnyebb lett a lelkem, hogy ezt elmondtam valakinek - válaszoltam, s tekintetem, mely most az övéhez kapcsolódott, talán igazolta a szavaim számára is. Nem szerettem volna ugyanis, ha emiatt lelkiismeretfurdalása lenne neadjisten, vagy esetleg kevésbé érezné magát jól, elvégre tényleg nehéz a téma, de… de talán nem kell ezt még jobban nehezíteni, vagy ilyesmik.
És az mégis csak jó érzés volt, hogy bármit szívesen meghallgat, amit mondok. Ezt például nem sok embertől tudnám elhinni, Viktortól azonban őszintének hangzottak a szavak, s pont emiatt nagyon… szép pillanat volt az úgy, egy olyan valami, ami kedves nekem.
A férfi a nyakamhoz bújt; megéreztem a lélegzetét a bőrömön és a közelségét, és egyszeriben libabőrös lettem, gyakorlatilag tetőtől talpig, de még meg is remegtem egy kissé. Hát erre én abszolút nem számítottam. Ösztönös reakció volt, hogy az ujjaim, melyek eddig félig behajlítva kulcsolódtak Viktor derekára, most kinyíltak, s így öleltem őt tovább. Hát, Vöröske…? Lehetne, hogy ezt esetleg, ömm, legalább előre jelzed? Hallasz?
Elmosolyodom, amikor végtére is ismét szembe kerülünk egymással, s az ujjai rátalálnak a hajamra. Ó, basszus, vörös lettem. Áááh...
Arra jutottam, hogy az a legbiztosabb, ha inkább csak óvatos, lassú mozdulattal megsimítom Viktor hátát.
A kimondatlan kérdésemre - mert hogy tényleg az volt, s már eszembe is jutott, hogy feltegyem, de ő még az előtt válaszolt, hogy esetlegesen megszólaljak - adott válaszát hallgatva fokozatosan vontam össze a szemöldököm. Nos, én ezzel például nem találkoztam családon belül - mondjuk lehet azért, mert nagyapáék sosem fogják megtudni, Márk meg szerencsétlen úgy tudta meg, hogy Agatha elintézte helyettem a dolgot.
- Ezt meg én sajnálom - mondtam, ismét megsimítva a férfi hátát. Eszembe jutott, hogy vajon a hátán is annyi szeplő lehet, mint az arcán? Izé, szóval. - De végtére is az már pozitív, ha a szüleid melletted állnak, meg azért még páran… Meg hát, az is lehetséges, hogy idővel megbékélnek, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy Viktor közelebb húzódott, ujjhegyeimmel a szeme alatti íven lévő szeplőt érintettem meg, majd utána egy szabálytalan vonallal jutottam el a szája szegletéig, talán csak miliméterekkel elkerülve azt.
- Még kitalálom - motyogtam halkan, s tekintetem immár csak a vörös pöttyök vonalát követte, talán kissé elgondolkodva néztem a bőrén lévő foltokat. Szépnek találtam őket, és úgy alapvetően a velem szemben lévő férfit. A tőlem szokatlan évődő hangnem bár nem maradt el, s tekintetem is ugyanúgy csillant, gondolatban mégis lefoglalt az a mély benyomás, amit Viktor tett rám. Nem csak az, hogy szép - bár nem tagadhatom, ez is teljes mértékben igaz volt, sőt -; csak úgy gondoltam, hogy annyi minden lehet benne, amit még nem ismerek, annak ellenére, hogy teljesen őszinte ember. Ahogy a szemébe néztem, az jutott eszembe, hogy ő tényleg olyan, mint az égbolt. Igaz az is, amit nappal látok belőle, de a csillagok mégis csak este látszódnak, és akkor sem mindegyikük. És az is szép, amit nem látok belőle, az is érdekel. Talán egyszer megpillanthatom őket, ha úgy hozza a helyzet. S hogy folytassam a hasonlatot - mint csillagász, mindenképpen örülni fogok neki. Szeretném, ha ő lenne az én külön bejáratú égboltom… Ez jutott eszembe, ahogy ismét végighúztam az ujjam az arcán lévő szeplőkön.
Szavain később azért megdöbbentem, s ez arcomra is kiült - szemeim nagyobbra nyíltak, ahogy rá pillantottam.
- Ne már, tényleg? Apudnak? - kérdeztem meglepett hangon. - Hú, de fura lehet… Ez nem kínos így anyukádnak? - szökött ki a kérdés. Ez azért nem egy standard családmodell, még ha nem is ‘szivárványcsalád’ (bár ez a szó szerintem elég giccses ahhoz, hogy megpróbáljam mellőzni a használatát), de azért közel áll hozzá valamilyen szinten. Elméletileg. Én pedig sosem tudtam elképzelni egy olyat, olyan furának tűnik nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A túrázás helyett végül inkább úgy döntöttünk, a sátorban maradunk; végül egymás karjaiban merültünk álomba. Nyugodt volt az éjszakám - rég volt ilyen nyugodt, azt hiszem… izmaim elernyedtek, immár nem feszültek készenléti állapotba, pedig még sokszor vissza szokott jönni ez az alvási magatartásom. Most csak nyugodtan aludtam, talán nem is nagyon forgolódtam.
A hajnal delejes ébredést hozott magával, ahogy éreztem, hogy Viktor mozdult mellettem valamicskét. Lassanként kezdtem rájönni, hogy fejét a nyakamhoz fúrta, s hamarosan megcsókolta, mire libabőrös lettem, pedig melegem volt a takaró alatt. Még gyakorlatilag álmomban úgy sejtettem, hogy a hajam hasonlóképp nézhetett ki, mint Iszet bundája egy tizenkét órás alvás után, és abban sem voltam teljesen biztos, hogy a bőrömet itt-ott nem fedik vörös csíkok a párna miatt.
A hajamon valami simításszerűt éreztem meg, de nem igazán tudtam pontosan beazonosítani annak mibenlétét (hogy kósza szellő volt-e, vagy Viktor ujjai, esetleg valami teljesen egyéb, ezt nem tudtam eldönteni, korán volt… tulajdonképpen még aludtam).
Közelről valami hang férkőzött a tudatomba, Viktor érdes hangja, mire - kissé megkésve - egy halk kis nyögés szaladt ki, amolyan reggeli nyűglődés, még mindig fél lábbal az álmok világából. Mit is mondott? Valami "jó"... "jó"...
- Mhmny - válaszoltam ezt mind, ahogy hatalmas fáziskéséssel fordítottam arrafelé a fejem, majd fordultam én magam is, és odabújtam hozzá, tulajdonképpen fogalmam sincs, pontosan hova. - Mhhhhmm… - Próbáltam összeszedni magam egy-két szóra. - Jóreggelt - motyogtam vissza, de még egyáltalán nem voltam ébren, ez csupán az átverés része, ugyanis ennyit nagyjából képes vagyok álmomban kinyögni, mert a tudatalattim rellonos, és általában szeretné, ha még aludni hagynák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Álomittasan, sőt - álmomban húzódtam közelebb Viktorhoz, egy nagyot sóhajtva. Mivel elemi szinten éreztem meg az illatát, valahol a tudalattim mélyén elkezdett motoszkálni egy gondolat, miszerint esetleg fel kéne ébrednem, de hamar annyiban is hagytam a dolgot, mert ott volt az illata, és az pont elég biztonság volt nekem, az úgy jó volt, lehet tovább durmolni…
De mi ez a furcsa tapintás a nyakamon? Jó érzés volt, úgyhogy ezt muszáj lesz megnézni, ahhoz pedig fel kell kelni, vagy legalábbis kinyitni a szemeim.
A “kómás” szó nem kifejezés arra, ahogy kinéztem, de azért kiküzdöttem tekintetem a felszínre, ahol első körben annyit láttam, hogy vörös (mondjuk ez Viktor társaságában nem is meglepő), majd pár lapos pislogás után realizáltam, hogy az a haja, úgyhogy felemeltem a kezem és belesimítottam. Viktor-haj.
Aztán eltávolodott tőlem egy picit. Résnyire nyílt szemeim egyből rátaláltak annak a bizonyos ‘jó érzésnek’ a forrására, de alighogy ezt felfoghattam, kaptam egy csókot, és lomha voltam, hogy viszonozzam, de éreztem a férfi friss borostáját az arcomon.
- Mhhhhhh - próbáltam kommunikálni, de ez sajnos nem fejezte ki eléggé tetszésemet, több szót azonban nem nagyon tudtam érdemben kinyögni. Nem, ezt nem szabad ilyenkor erőltetni, mert még a végén azt fogja hinni, hogy este zagyválóátkot szórtak rám.
Amikor a férfi eltűnik mellőlem, megadóan ejtem a kezem az ágyra ott, ahol a derekának kellett volna lennie.
- Ajj már - mutattam ki nemtetszésem, aztán inkább becsuktam a szemeim. Ha nincs itt, mit nézzek, minek legyenek nyitva? Mert igen, úgy érzékeltem delejes agyammal, hogy talán elment mellőlem valamiért, és ajj. Mh.
Ismét arra jutottam, hogy érdemes volna felnézni, hogy megjegyezzem magamnak a szavak, bár azt nem állíthatjuk, hogy eddig nem sikerült. A nyakamhoz érve megint a hideg rázott, de egye fene, megengedem.
Őszintén? Hallottam minden szót, de kettő jutott el a tudatomig első körben, a napkelte és a kávé. Utóbbi előbb. Az, arra szükségem van. Prezentáltam egy kótyagos bólintást, aztán így eszembe ötlött, hogy valamit én akartam korábban, de… áh! Tényleg.
Mivel beszélni még mindig nem igazán tudtam értelmesen, ezért csak végigsimítottam az arcán (a borostáján, hogy egészen pontos legyek).
- Tetszik nagyon - motyogtam kissé összeszedetlenül, majd folytattam is a sort. - Napkelte… kávé… - soroltam el mind a két szót, amit felfogtam az előbbi mondandójából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Eltűnt mellőlem, én pedig, mivel reggelente az önkontrollom egyenlő nullával, és az öntudatom is ekörül tendál, kifejeztem nemtetszésemet.
- Majd meggyógyítom a májad - motyogtam delejes félálomban, mert tényleg nem fogtam fel teljesen a helyzetet, sőt, mondhatjuk, hogy közel sem voltam hozzá. Furcsa. Általában nem engedem meg magamnak ezt a fajta figyelemzavart, most mégis elengedtem magam - mert ha képes voltam ilyen nyugodtan és mélyen aludni, akkor a felkelés után sem fenyeget veszély.
Lassan ébredeztem; fokozatosan kezdtem felfogni, hogy Viktor karjaiban vagyok, még mindig csak feküdtünk egymás mellett, betakarva, a hajnali félhomályban fel-felpillogva egymásra… A tegnap este emlékei felderengeni látszottak, megköszörültem a torkom, s a csillagles, az esti beszélgetések, szavak lenyomatai ébredésre késztettek, ahogy ebben az idilli hangulatban mintha hűvös fuvallat futott volna végig a bőrömön. E sok apró érintésre egy apró, álmos sóhaj szaladt ki a számon, szinte “elégedett” kis mosoly kúszott az arcomra. Olyan jó itt.
Az utolsó, apró csók kiváltképp jól esett. Ahogy lassan kinyíltak a szemeim, és szembe találtam magam Viktorral, az olyan kellemes volt, és nagyon örültem neki a reggeli kómám ködén át.
- Meg tudnám szokni, hogy erre keljek - motyogtam. Kézfejemet végül a szememre téve csúsztam majdnem vissza az alvó állapotba, de a férfi hangja kirántott onnan. Nem is bántam.
- Értettem, hercegem - válaszoltam, majd erőt vettem magamon, s egy hirtelen mozdulattal fel is ültem. Csak akkor tudtam magam további mozgásra rábírni, amikor megéreztem a kávé illatát. Az agyam ilyenkor megnyugszik; “oké, most már tényleg fel tudok majd kelni”, szóval kitakatóztam, hogy emberi formát öltsek egy plusz pulcsi által. Érkeztemmel a meleg levegő is beköszöntött, az elemem szinte önműködően végezte a dolgát.
Hajnalodott. A kezembe kerülő saját bögrémből kortyoltam egyet, s ahogy ezt megtettem, már jobban felfogtam a minket körülvevő színeket, a csillagokat, melyek elkezdtek nappali világosságba fordulni. Viktor fejéhez döntöttem a sajátom, s még pár korty után - láss csodát - értelmes gondolatok formálódtak a fejemben.
- Nagyon gyönyörű. - Szünetet tartottam, ahogy csak bámultam az égbolt alját. - A napkelte a kedvenc napszakom az éjszaka mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Ma kissé előbb érkeztem, mint ahogy a műszakom kezdődött volna - az az aeromágus gyógyító, aki az én szívritumszavarom kezelte, a városban tartózkodik ugyanis, s egy másik pácienst látott ma el. A kezelést végignézhettem, s már ez is nagy segítséget jelenthet, ha egyszer ebbe az irányba mozdulnék majd tovább a karrieremben.
Így tehát a második emeleti rendelőből kilépve még búcsút intek a távoli országból érkezett kollégának, majd a lift felé indulok, hogy még leugorhassak a büfébe a műszakkezdés előtt. Gondolatban már a szendvicsek és a tejeskávé körül járok, ám a reflexeim jeleznek, mielőtt az agyam felfoghatná: megállok. Ahogy fókuszt nyerek, meg is látom a megtorpanásom okát, aki nem más, mint Sebastian Selwyn.
- Sebby? Szia - köszönök neki meglepetten, hogy itt találom. Tekintetemet az ajtó felé fordítom, melyre a szőke meredten bámul. - Minden rendben, jól vagy?
Tulajdonképpen inkább ösztönös ez, hiszen egyébként nem faggatnám; s az, hogy nem a sürgősségin várakozik, már megnyugtató valamelyest. Az ajtón lévő felirat jól olvashatóan hirdeti az egyik látásból ismert gyógyítókolléga nevét és szakterületét. Bár kifejezetten jóban nem vagyunk, ezen a helyen majdnem mindenki ismer mindenkit, hiszen van, hogy betegeket küldünk egymáshoz...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Természetesen a másik a legkevésbé sem válaszol a hirtelen jött kérdésre, inkább lecsitteg, mire kissé zavartan pillantok rá, majd ismét az ajtó irányába. Nem kell testbeszédelemzőnek lenni ahhoz, hogy leessen az arckifejezéséből, hogy nem örül végtelenül ennek a találkának, ám láthatóan ezerszer fontosabb számára, hogy minden figyelmét az ajtónak szentelhesse, minthogy elzavarjon. Egy pár pillanatig csendben maradok - mit mondjon erre az ember? -, ám már épp venném a nagyobb levegőt, hogy ismét megszólaljak, mikor kitárul az ajtó.
Sebastian azonnal mozdul, s végre meg is pillantom a dolog okát: a fehéren rikító Ruarcot, akit a nővér kísér, elutasítva Sebby asszisztenciáját. Nem kell sok, hogy összerakjak magamban valamiféle magyarázatot; már nem nézem végig azt, ahogy a fiút elvezetik, inkább kissé lesütöm a szemem. Úgy látszik, tényleg a lehető legrosszabbkor bukkantam fel, Ru egészségügyi állapotáról ugyanis eddig nem igazán volt bármilyen információm, és gondolom okkal.
- Mhm... nem akartam zavarni. Bocsánat - mondom, miután a fiú valószínűleg már eltűnt a folyosó végén a nővérrel. - Szólj, ha tudok bármiben segíteni.
Kínos ugyanis ez az egész: Sebastian egyértelműen nem szeret velem sok mindent megosztani, érthető ez, évekig álltunk hidegháborúban. S bár a múltkor már elejtette a megjegyzést, hogy továbbra is jár az általam ajánlott terapeutához, Ruarcról egy szót sem szólt, és nem is tudnék semmit, ha nem ott dolgoznék, ahol. Én pedig nem vagyok az a fajta, aki más leleteibe belenézne, még akkor sem, ha tisztábban vagyok vele, hogy vannak kollégák, akiknél ez bevett szokás - most pedig minimum úgy érzem magam, mintha Ruarc dossziéját véletlen elejtették volna előttem, s én véletlen beleolvastam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Sebastian egy némiképp döbbent arckifejetéssel találhatja szemben magát, míg én az ő arcán értetlenséget figyelhetek meg. Az, hogy a másik teljes mértékben ignorált mindent - és nem csak azt, amit mondtam, hanem egy komplett erkölcsi dilemmámat is, miszerint választanom kell a gyógyítói hivatásom által megkívánt diszkréció és a családi aggodalmam között, valahol kifejezetten szórakoztató. Zavarom mintha nem múlna, pedig mostanra kezdem kapizsgálni, hogy abszolút felesleges, a másiknak ugyanis a helyzet teljesen másképpen csapódik le, mint nekem. Végül csak egy zavart mosoly jelenik meg arcomon, összesűrítve ezt a rengeteg gondolatot.
- Semmi fontosat. De ha tudok bármiben segíteni... szólj. Nem akartam zavarni.  - Ismétlem meg azért az egyetlen értelmes részét az általam már elmondott verbális kommunikációnak.
Amennyiben Sebastian nem tart szóval, egy elköszönéssel kísérve viszonylag hamar sarkon is fogok fordulni, hogy magamban átrághassam a fent említett erkölcsi dilemmát, ami a fiatalabbik Selwyn fejében valószínűleg nevetségesnek hangzana. Aztán ha eldöntöttem, hogy az aggodalmam tartom előbbre, vagy azt, hogy gyógyítóként nem illik rákérdezni, ha egy családtagod párját megtalálod a munkahelyeden egy immunológusnál - akkor majd aszerint cselekszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Várjak?! Kissé meglepetten fordítom vissza a tekintetem a szőkére, aki maradásra kér, és arra, hogy mondjam el, pontosan miről is beszéltem, amíg ő lényegében kikapcsolt; erre nem is kell több bizonyíték, mint hogy lényegében már megismételtem a szavaim. Csakhogy emiatt most én vagyok furcsa helyzetben, mert Sebastian mindent szó szerint vesz, és nem biztos, hogy célszerű hosszas magyarázatokba bonyolódni arról, hogy mikor azt mondtam, "semmi fontosat" valójában azt jelentette, hogy "semmit, ami neked fontos", utána viszont úgy döntöttem, mégis megismétlem, ami számomra lényeges.
Ami még jobban meglep, hogy Sebastian még azt is hozzáteszi, hogy nyugodtan menjek, ha fontos dolgom van, ami meglepően figyelmes tőle, ez nem szokása.
- Csak húsz perc múlva kezdem a műszakom. És én... csak ennyit mondtam: megkérdeztem, jól vagy-e, aztán rájöttem, hogy nem saját magad miatt várakozol. Ezt felismerve bocsánatot kértem, hogy zavartam, és felajánlottam, hogy segítek, ha bármiben tudok. - Sóhajtok a mondandóm végén. Tekintetem akaratlanul is az ajtóra vándorol, s ismét végigfut a kolléga szakterületén, ahogy agyam rugózni kezd, nem tudok neki megálljt parancsolni.
- Azért is kértem bocsánatot, mert... akaratlanul is beleütöttem az orrom valamibe, amit gondolom, hogy nem ok nélkül nem említettél, és kissé aggódni kezdtem. De nem akarok kellemetlenséget okozni azzal, hogy rákérdezek. - Adom meg magam végül, s avatom be mégis az ifjabb Selwynt az erkölcsi dilemmám zanzásított, ám talán közérthetőbb verziójába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Sebby kérdésére halványan elmosolyodok, hiszen rámutat valamire, ami mostanra sajnos igencsak belémépült az évek alatt.
- Nem tudom észrevetted-e, de eléggé hajlamos vagyok túlaggódni bizonyos dolgokat - ingatom a fejem, valamiféle könnyedebb hangnemet megütve, hiszen ha valaki, a másik pontosan tudja ezt rólam. - Viccet félretéve is igaz ez, alapbeállításom, hogy gyakran a legrosszabbra gondolok először, ha rólatok van szó. - Remélhetőleg Sebastian is érzi, hogy nem személyesen rá és Rura, hanem inkább a szeretteimre vonatkozik ez, és igen, mivel Ruarc Sebastianhez tartozik, ezért valamilyen formán már ő is ebbe a körbe esik.
- Meg persze a sürgősségi osztály sem segít - teszem még hozzá, ismét a fejemet ingatva. Hiszen nap mint nap találkozom életveszéllyel, miért ne jutna eszembe reflexből a dolog? A családunk egyébként is hajlamos rá.
Sebby válasza különösképp megnyugtat, a halvány mosoly tovább szélesedik az arcomon. Igaza van, ő egyébként se számolna be Ruarc egészségügyi állapotáról, ezt maximum Ru teheti meg, abban pedig majdnem biztos vagyok, hogy ha nála rá akarnék kérdezni, nem venné zokon - már csak a melodimágia miatt sem, hiszen pontosan érezné, milyen okból kérdem.
- Igaz - adom meg verbálisan is beleegyezésem egy bólintás kíséretében. - Még az is lehet, hogy megkérdem tőle, ha legközelebb látom... csak hogy minden rendben van-e.
Mert persze, attól függetlenül, hogy Ruarc nem a legátlagosabb ember, az én szociális normáim még mindig azt diktálják, hogy ne vájkáljak csak úgy mások egészségében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian Jared Selwyn

Sebby feltűnően hallgatag - semmi visszaszólás, csak egy halk "hm" és bólogatás arra a válasz, hogy én is megállapítom: kifejezetten aggódós vagyok. Zárkózott testbeszéde nem furcsa, főleg nem a közelemben, ám ahogy reagált arra, hogy beszéltem hozzá, hogy egyáltalán nem figyelt oda; ezek közül egyik sem altatja el gyanakvásomat. Mosolyom kissé elhalványul.
Persze az ifjabb Selwynnek is megadtam a lehetőséget, hogy megkérjen, hagyjam a témát, vagy javítson, ha úgy érzi, egyszerűen nem helyénvaló faggatóznom, ám végül csak beleegyezést kapok, melyre én is bólintok.
- Legyen így - egyezek bele. Mosolyom most más színezetű: nem túl vidám, inkább az a barátságos fajta.
A másik kérdése váratlanul ér kissé, nagy a témaváltás, de bólintok rá.
- Minden nap, igen. Néha bekérnek a minisztériumba gyógyítói szakvéleményezésre, de ezen kívül... mindig a sürgősségi. - Egy apró sóhajt hallatok. - Most kivételesen máshol voltam, mert az aeromágus szakgyógyító, aki a szívritmuszavarom kezelte, itt volt egy beteggel, úgyhogy immár gyógyítói szemmel is figyelemmel kísérhettem a kezelést, hogy egyszer egy szép napon majd... talán én is ezt csináljam. Ki tudja. - Vonok vállat finoman. Bár az aeromágiát már most is rendszeresen és nagy mértékben alkalmazom, egy ilyen kezelés teljesen másféle precizitást igényel, mindig az adott páciens igényeire és testére szabva. Van mit tanulni, mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sebastian és Ru

Sebby hirtelen jött érdeklődése egyébként kellemes meglepetés, bár kissé váratlan - kérdésére ingatom a fejem, majd finoman megcsóválom.
- Nem feltétlenül specializálódnék, de... valahogy azt érzem, elpocsékolnám a tehetségem, ha nem tenném. Mármint, az aeromágiát... ez a leghasznosabb dolog, amit tenni lehet vele gyógyítóként. - Mondom kissé elgondolkozva, ám második kérdésére hamar válaszolok.
- Ez általános gyógyítás, leginkább a szívritmuszavar és a krónikus szívbetegségek gyógyítására szolgál, nem akkut panaszra. Mármint, ez a módszer. - Tájékoztatom még a másikat, ám nem sok időnk marad folytatni a csevegést a karrieremről.
A fiú a maga rikító fehérségében közelít hozzánk, s helyet is foglal Sebby mellett.
- Szia Ru - köszönök neki, bár nincs kétségem afelől, hogy tudja, hogy jelen vagyok.
Egy pillanatra összevonom a szemöldököm Ru kommentjén, hiszen még mindig nem szoktam meg, hogy kimondatlan dolgokról beszél. Lassan esik csak le, mire reagált, mire kissé görcsbe ugrik a gyomrom, s enyhén elhúzom a szám, kifejezvén elégedetlenségemet a saját gondolataimmal, melyet biztosan ő is érez, s azzal, hogy felhívta rá a figyelmet, csak még erősebbé válik.
- Mhm...
Ám amit Ru ezután közöl, az egészen más húrokat penget meg, mint az iménti megszólalása. Először nem jut el tökéletesen a tudatomig mondata jelentése, mely hangsúlyához kevésbé illik, hiszen az sokkal könnyedebb, mint lehetne. Gyomrom süllyed egyet, tekintetem pedig rögtön Sebby arcára terelődik. A szomorúság hirtelen kapcsol át tehetetlen méregbe - ezt nem hiszem el. Miért nem lehet valami egy kicsit könnyű? Csak egy kicsit? És most nem magamról beszélek. Lehunyom a szemem. Tényleg, mit lehet erre mondani? Többször kellett már halálhírt közölnöm hozzátartozókkal, de gyógyíthatatlan betegségekkel nem dolgozom, és... azért ez igencsak más, mint a munka.
- Értem. Én... igazán sajnálom - sóhajtom. Hiszen tényleg. És nem olyan lenéző vagy lesajnáló fajtán. - Meg szabad kérdeznem... hogy miről van szó? - Hozom fel kissé tétován, óvatosan lépkedve az ingoványos talajon. Ru ugyanis Sebby vállára dől, és nem tudom, hogy ez nála minek a jele, és én nem vagyok legilimentor. De mégis, rengeteg mindent jelenthet, amit mondott, hiszen számtalan gyógyíthatatlan szindróma vagy betegség létezik, mellyel lehet teljes életet élni. Csak reménykedni tudok, hogy Runak valami ilyesmit sikerült kifognia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina

Valamilyen furcsa megnyugvás van rajtam úrrá néha, mikor dolgozok. Hiába sok eset veszélyes, halálközeli vagy komplikált, hirtelen változó, ismeretlen, valahogy mégis megvan mindennek a rutinja. Sokan kétlábon jönnek be a sürgősségire (elenyészően nyolcon vagy tizenhaton), s párakat a mentőkocsi szállít be hozzánk - őket kollégáim sokszor már a helyszínen képesek stabilizálni, ám nem mindig ez a helyzet.
Bezárul mögöttem az ajtó, s letörlöm az izzadtságot a homlokomról, mikor végre kiérek abból a szobából. Legalább egy óráig álltam a hölgy fölött, akinek megborult az Álomtalan Álomhozós üvege a teája fölött így szombat este, s épp csak pihegett, mikor megérkezett. Mikor végre felébredt, azt motyogta, hogy hangosak a szomszédai… ezt nevezem.
Visszaérek végül, a várón áthaladva igyekszem a pihenőszoba felé, terveim szerint legalább egy tíz percre lezuttyanok. Már épp előveszem a táskámból a csokim, mikor meghallom a szirénát a helyiségben, ahol én vagyok egyedül: mindenki más beteggel van.
- Merlinre… oké - dobom le a csokit a pihenőben helyetfoglaló asztalra kissé csalódottan, arról elfeledkezve, hogy édesszájú kollégáim nem sok eséllyel hagyják majd meg nekem a desszertet.
A fertőtlenítő- és maszkbűbájokat már menet közben szórom magamra; a kis mágikus fülhallgatóból egy gépies női hang kezdi el sorolni, mivel fogok találkozni.
- Húszas évei közepén járó boszorkány, seprűbaleset, agyrázkódás, törések és zúzódások a…
Ám hamar meg is pillantom az áldozatot - épp a hordágyon lebegtetik ki kollégáim az autóból. Vörös haja leomlik, arca kissé véres; és ismerem ezt az arcot, ez Návay Regina. Viktor húga.
- Halljam - lépek oda határozottan a hordágya mellé, ahogy az egyik mentős srác hadarni kezdi, mi történt, mit csináltak már vele. Regi szemlátomást eszméletlen, ám nincs életveszélyes állapotban, viszont alaposan összetörte magát. Azért már most ellenőrzöm a légzését és a szívét. Kezemet finoman a mellkasára helyezve koncentrálok az elememre, ahogy beérünk az ellátószobába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina

Regi tüdeje szabályos ütemben tágul s szűkül, s a szívén sem érzek semmi rendhagyót, ám a kollégáim is megerősítik: csupán a fájdalom és a csonttörések ütötték ki, belső vérzése nincsen.
A szobában lerakva hosszú bájolás eredményeképp állapítjuk meg, hogy gerincével minden rendben, a bénulást is kizárhatjuk. Kollégáim szerint a seprűnek csak darabjait találták, így csoda, hogy a lány ennyire jól van, legalábbis abból ítélve, hogy milyen sebessége lehetett, ha a jármű totálkáros - s az is nagy szerencse, hogy annak darabjai nem fúródtak belé. Türelmesen kezdek bájolásba, nem kapkodom el, ha nem muszáj; tudom, hogy csonttörései súlyosabbak annál, minthogy eztán csak úgy kisétálhasson innen. Orrát is egybeforrasztom, miután a vért már eltüntették róla az ápolók, hiszen az is eltörött, ám mivel nagyon jól ismerem az arcát, annyira pontosan dolgozom, hogy egy kicsit sem látszik majd rajta a baleset. Nem mondom, azért sokat pepecselek vele, miközben a többiek már elkezdik sínbe tenni az egykor törött, most frissen forrasztott, ám pihenést igénylő végtagjait.
Ám ekkor hallom meg azt a tipikus lélegzetvételt, mely az ébredés előtt jellemző szokott lenni rájuk. Még egy utolsó, óvatos bűbájt megengedek magamnak, mellyel már végeztem is az arcával.
- Regi, minden rendben - mondom finom, nyugtató hangon. - Légyszíves ne próbálj meg felpattanni, minden rendben van. - Azért kissé aggódva pillantok rá, hiszen egy ilyen zuhanás mindenképpen megterhelő élmény…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina

Kezem azonnal Regi mellkasa előtt, ahogy érzékelem a mozgást a szemem sarkából, ám nem kell sokáig győzködni: hamar visszadől az ágyba abból a pár milliméteres emelkedésből, hiszen a teste már érzi, hogy erre nem lesz képes ebben az állapotában.
- Ne, ne, semmi baj Regi, ne ülj fel… mindjárt magadhoz térsz egy kicsit, és…
Ekkor pillantok rá ismét teljesen, ám elkerülni nem tudom, ami következik, hiába látom a tekintetén és arcán pontosan - temérdekszer találkoztam már ezzel a kifejezéssel. Persze, nem esik kifejezetten jól, de egy kis hányás az semmi a vérhez vagy levágott testrészekhez képest. Az ápoló kollégák már fordítják is el finoman Regi fejét, biztosítva, hogy légutai tiszták tudjanak maradni.
- Jól van, semmi baj - mondom, miközben egy pálcaintéssel ismét fehérré varázsolom a köpenyem. - Van egy kis agyrázkódásod, ez ezzel jár, de mindjárt segítünk aludni egy kicsit, jó? A Fővárosi Ispotályban vagy, de minden rendben van. Elég nagyot estél a seprűről, de szerencsére semmi helyrehozhatatlan nem történt. - Mondom neki, mert még ha nem is fog fel mindent a dologból, a nyugodt tónus talán akkor is segít neki egy kicsit, ha más nem, abban, hogy magától is elaludjon. - Már értesítettük Dórit, khm… - pillantok egy másodpercre kollégáimra - …Návay Dórát, az édesanyádat, de azt is tudja, hogy nincs komoly bajod. Ha minden igaz, hamarosan itt lesz… de neked most nagyon sok pihenésre lesz szükséged.
Ahogy beszélek, én magam is intézkedek; szintén egy pálcaintésre emelkedik fel az ágyhoz rögzített vödör Regi feje mellett, hogy ha ismét hányna, legyen, ami egy-két bűbájnak köszönhetően azonnal a nemlétbe küldi ami kijön, szagtalan megoldást biztosítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina

Amikor a betegeim már relatív biztonságban tudhatom, mindig megnyugvást hoz; nem így a pácienseknek, akik sok esetben épp egy testi-lelki trauma után érkeznek hozzám. Néha hiábavaló minden erőfeszítés, mely a megnyugtatásukat célozza, ám van, hogy kellő határozottsággal sikerül valamelyest érzelmi állapotukat is stabilizálni. Regin látom, hogy még forog vele a világ, s hamar elerednek a könnyei is, ami tényleg egyáltalán nem csoda egy ilyen esés után; még a legkeményebb aurort is megviselhetik ezek az “egyszerű” dolgok is, legalábbis én így gondolom, s sok példát is láttam már erre karrierem során, így nincs okom bármi más indokot mögélátni.
Hamarosan pedig a seprűről kérdez, mire finoman ingatni kezdem a fejem.
- Sajnos nem tudom pontosan, nem én voltam veled a helyszínen, így nem láttam - kezdem finoman, megigazítva kissé Regi fejének helyzetét, hogy nyaka stabilabban feküdjön. - Úgy tudom, hogy komolyan károsodott, de egy seprűszakértő majd megmondja, helyre lehet-e hozni.
A vállát simítom, remélve, hogy legalább valamelyest visszanyerem a fókuszát.
- Regi, most már rendben leszel, és a seprű is ráér később, ne aggódj ezen. Most muszáj lesz pihenned egy kicsit, az agyrázkódás és a csonttörés együttese ezt megkívánja tőled, rendben? - Mondom neki nyugodt tónusban, próbálva felhívni magamra a figyelmét. - Lélegezz mélyeket, kérlek.
Mutatom neki a tempót - bár ezt már az ápolók és a gyógyítótanoncok is megtehetnék helyettem, én mégis inkább vele maradnék és segítenék neki kissé megnyugodni. Elemem finoman veszi körbe a lányt, némi friss oxigént szolgáltatva számára, mely remélhetőleg azért valamicskét segíteni fog. Ha pedig tényleg pánikolni fog, nem marad majd más, mint egy kis Álomtalan Álom; de előbb a hagyományos módszerekkel igyekszem hatni rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina és édesanyja

Regi szemei finoman csukódnak le, pedig egy kollégám már épp elindult felé az Álomtalan Álommal. Láthatólag erre végül nem volt szükség, a szervezete épp eléggé kimerült ahhoz, hogy természetes úton az álmok mezejére küldje őt, hogy teste nekikezdhessen a gyógyulás - talán immár kevésbé fájdalmas, de annál kimerítőbb - folyamatának.

A lány már rég békésen alszik, mikor a tizenkettes kórteremben helyet kap ágya; én is elkísérem, hogy még pár utolsó simítást végezhessünk, s tényleg nyugodt lelkiismerettel hagyhassam ott pihenni őt. Ám amikor már mennék, hamar meghallok egy ismerős hangot. Mintha egy másik életben hallottam volna utoljára: lábaim kissé még a földbe is gyökereznek a dolog hirtelenségétől. Tekintetem Dórira terelődik, aki láthatóan csak későn veszi észre a helyzetet, ám mikor ez megtörténik, finoman el is mosolyodok.
- Igen, jól... szia - mondom, s bár azon meglepődök kissé, hogy ölelésre von magához, mégsem állok ellen, sőt, karomat egy pillanatra átvetem rajta. - Igen, rég láttalak, de előbb inkább elmondom, a lányod hogy van. - Mosolygok rá, ami már önmagában bizalomgerjesztő lehet, remélem. - Röviden: eléggé összetörte magát, de nem lett nagyobb baja. Belső vérzés nincs, minden törött csontját összeforrasztottuk, most egy pár napot várnunk kell, hogy megerősödjön, addig bent is fogjuk. Az agyrázkódást garantálom, de ki fogja pihenni. Hosszabban: egy seprűvel száguldozhatott, de nem tudom a pontos részleteket, csak annyit, hogy egy seprű darabjait elszórva találták meg a környéken. - Osztom meg vele a sürgető részleteket.
- Én pedig... nos, jól vagyok, köszönöm - mondom egy mosolygós lélegzetvétellel kísérve. - Megkönnyebbültem, hogy Reginek nem esett komoly baja. Őszintén, majdnem szívrohamot kaptam, mikor megláttam azon a hordágyon. - Csóválom meg kissé a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Návay Regina és édesanyja

Dóri hamar tisztázza a baleset körülményeit, mire arcom kissé szomorú kifejezésbe fordul, hiszen értelmet nyer, Regi korábban miért esett kétségbe a törött seprű hallatán.
- Regi... - csóválom meg a fejem én is finoman, az ágy felé pillantva. Már egészen kiskora óta ismerem, így nem csoda, ha az aggodalom bennem is jelen van, még akkor is, ha egyébként egész ritkán beszélünk.
Dóri megjegyzése azonban egy kósza pillanatra mégis mosolyt csal az arcomra. Az a bizonyos Návay-vér valóban nem hagyja nyugodni az ízig-vérig eridonos bandát, s tényleg nem lehet túlzottan csodálkozni azon, hogy veszélybe sodorják magukat. A kissé keserédes gondolatokat azonban csak a mosolygós megjegyzésemmel palástolom.
- Nem lett nagyobb baj, ez számít, aztán most tényleg muszáj lesz lenyugodnia pár napig azzal a Návay-vérrel együtt is. - Ingatom a fejem kissé, ahogy végül visszafordulok Dóri felé. - Két napig szerintem biztosan bent tartjuk pihenni, de attól is függ, hogy lesz éjszaka és holnap. Nem fogjuk korábban elengedni, mint indokolt, még akkor sem, ha ő már seprű-huszárugrásokat akar csinálni holnap. - Biztosítom a Návayak édesanyját.
- Ami engem illet, igen... jól emlékszel, a SÜVEGnél voltam, de egy kis ideje már sürgősségi gyógyítóként tevékenykedem, nem csak mentőtisztként. A kocsi másik oldalán vagyok, mondhatni, de így sokkal többet is tudok segíteni. - Mondom végül, kezem pedig a hajamban landol, ahogy beletúrok. - Könnyebb ez az ember idegrendszerének is.
Fehér talárom ujját kissé feltűröm, ahogy épp csak egy friss szellővel átjáratom a szobát, hogy az a bizonyos ispotályszag talán kissé enyhüljön.
- Nyugodtan legyél ám vele, de ha felébred, ne hagyd járkálni. Látogatási idő... este hat óráig van, szóval még van időd. - Mosolygok rá a nőre, nyitva hagyva neki a lehetőséget, hogy egyedül hagyjam a lányával, s végre ő is szusszanhasson egyet.