Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Még mindig bosszús voltam egy kicsit, amiért csak úgy rám nyitotta az ajtót az a szemüveges srác. Oké, az is igaz, hogy elnézést kért, meg igen csak meglepődött azon, hogy abban a szobában vagyok, de végül azt is megtudtam, hogy Leilát kereste, és náluk ez normális, hogy bejárnak egymáshoz, meg nem tudta, hogy lett a Borbélynak szobatársa. Ezután mutatkoztam be neki, és szépen megkértem, hogy legközelebb kopogjon, mielőtt csak úgy beront, mert nem csak, hogy nem illő, de bármikor öltözködhet az ember lánya, amit ez a helyzet is jól példázta.
Szerencsére nem is akarta ott megvárni a lányt, értett a szóból, nekem pedig maradt időm arra, hogy felöltözzek. Interjúra készültem, de nem akartam kiöltözni, ezért csak egy farmert vettem fel egy fehér blúzzal, mellé kényelmes sportcipőt, hogy a macskaköveken ne kelljen bukdácsolnom. Persze hiányzott már egy kicsit a magassarkú, de míg bottal jártam és nem jött helyre a lábam, addig szóba sem jöhetett a csinosabb lábbeli.
Igyekeztem időben odaérni a megadott helyszínre, bár volt bennem némi izgalom, hisz a hirdetés alapján bárki megjelenhetett ott. Márpedig ha netán kések, és beesik előttem valami szuperasszisztens, akkor nekem lőttek.
Igazából sokat a feladatról sem tudtam, sem arról, hogy kit kell keresnem, csak a keresztnévre emlékeztem, Szabolcs. Beérve az étterembe azonnal pásztázni kezdtem az asztalokat, miközben beljebb sétáltam, ekkor akadt meg a pillantásom egy napszemüveget viselő, helyes férfin.  Valamiért nagyon ismerősnek tűnt, de nem jöttem rá, hogy ki lehet, talán a vonaton láttam. Mindenesetre, mivel nem volt odabent más rajta kívül, ezért feltételeztem, hogy ő adhatta fel a hirdetést.
- Jó napot kívánok, az asszisztensi állás miatt érkeztem - bicegtem egész közel az asztalához, és zavaromat egy kedves mosollyal igyekeztem leplezni. Izgatott voltam, reméltem, hogy nem maradtam le a lehetőségről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Régen mindig olyan sok helyre jártam, pörögtem és szaladgáltam, hogy időm sem volt megnézni a faliújságon lógó hirdetéseket, ami meg jelentőségteljes hír volt, azt többnyire megtudtam a barátoktól. Most viszont, hogy még nem gyógyultam fel teljesen, sok mindent ki kellett hagynom, nem tudtam kviddicsezni, sem edzésekre járni a többiekkel, ezért jobb híján ha épp nem a könyvtárban olvastam, akkor ücsörögtem valahol, vagy olyan eszement ötletem támadt, hogy megnézzem a hirdetéseket.
Akadt is szép számmal, volt aki tánccsoportba keresett tagokat, olyan is akadt, aki zenélni vágyott másokkal, de megakadt a szemem egy srác hirdetésén, aki edzői szaktudását ajánlotta lányoknak. Egy kicsit gyanús volt a hirdetés, azonban szerepelt benne egy oklevél megnevezés is, ami meg egyértelműen azt jelezte, hogy ez nem csak egy vicc, hanem tényleg edző is a srác. Nekem meg szükségem volt valakire, aki segít felerősödnöm, olyanra, aki ért is az izmokhoz és nem csak súlyt aggatna rám. S bár hallottam a srácról hideget-meleget, bagolyban üzentem neki, megbeszéltem vele egy találkozót, s most teljes harci felszerelésben vártam őt az edzőterem előtt, remélve hogy tényleg eljön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Lehet, hogy nem kapta meg a baglyomat az a srác? Mondjuk, nem vagyok benne biztos, hogy Sanyi a megfelelő Rolinak üzent, ezt már csak abból gondoltam, hogy felbukkant egy kis elsős levitás előttem, szemüvegben, homlokára festett villámjellel. Egy kicsit meglepődtem, cuki volt, hogy próbált hasonlítani az egyik ismert varázslóra, de már ebből is tudtam azt, hogy az üzenetem nagyon félrement, vagy valaki csak szórakozik velem. A fiúcska persze lelkesen pislogott fel rám, aztán a markát tartotta, mondván, hogy neki azt mondta a Sanyi, jöjjön ide, mert vár rá itt egy lány, aki csokibékát osztogat.
- Nincs béka, Sanyi nem mondott igazat neked, sajnálom - szegény csalódottnak tűnt, s lógó orral fordult el, hogy távozzon arra, amerről jött. Én viszont nem akartam elhinni, hogy az a hirdetés csak kamu lenne, igaz, nem emlékeztem már pontosan a szövegre, de besétáltam, s egy kicsit érdeklődtem, hogy nincs-e bent egy Roland nevű srác. Az egyik fiú útbaigazított, az egyik gép irányába mutatott, így megindultam annak irányába, de ahogy odaértem, már láttam, hogy ez a Roland a Létai Roland.
Meg is torpantam a bicegésben, jobb kezemmel a botomra támaszkodva fürkésztem őt, míg bal kezemmel levettem a szemüvegem. Nem tűntem boldognak, nem rá számítottam.
- Ez biztosan tévedés lesz, ugye nem Te hirdettél edzést okleveles edzőként? - nem akartam elhinni, ilyen szerencsém nem lehetett. Edzésre ugyanis szükségem volt, de még mindig nehezteltem Rolandra a múltbéli sérelmeimért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A hanglejtése egyáltalán nem lepett meg, s még annak is örültem volna, ha az a válasz szimplán csak egy nem szócskát tartalmaz, mert akkor könnyedén fordulhattam volna sarkon, hogy tovább keressem az én Rolandomat. Ám nagyon úgy tűnt ebből a “neked nem” megjegyzésből, hogy sajnos beletrafáltam, s ő az az edzősrác, aki hirdette magát. Pech. Nekem is, meg neki is. Ezt persze ő még nem tudhatta, s talán még én sem voltam biztos benne, hogy bármiféle órát is akarnék venni Létaitól. Aztán míg beszélt, győzedelmeskedett bennem a józan ész, mert bármennyire is haragudtam rá holmi gyermekkori - számomra nagyon is komoly - sérelmek miatt, nem hagyhattam figyelmen kívül a végzettségét, s azt, hogy a kastélyban jelenleg ő az egyetlen, aki szakszerűen segíthet.
- Na jó Roland, tegyük félre ezt a beszólogatós-duzzogós formát, nem azért jöttem, hogy megint összevesszek veled. Olvastam a hirdetésedben, hogy elvégezted az edzői képzést és gondolom, hogy van némi tapasztalatod gyógytorna kapcsán is. - kíváncsian méregettem, elég sokat változott egy év alatt, sokkal izmosabbnak tűnt, mint amikor legutóbb láttam.
- Te nem hallottál róla? - egy kicsit meglepett, mert elég nagy kviddicsbaleset volt a tavalyi év elején, még az Edictum is írt róla.  - Az egyik navinés lánnyal, Danával volt egy durva ütközésem, elég súlyos volt, de most már csak ez maradt hátra belőle. Elég sok csontom eltörött, húzódás is volt, de már levették a gipszet, viszont még mindig fáj, és nem funkcionál a legjobban - kocogtattam meg a bottal a bokámat, közben felpillantottam Rolira. - Mit mondasz, tudsz segíteni ezen? Nekem? És ha igen, mennyiért? - rögtön a lényegre tértem, mert természetesen fizetni is kívántam érte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Sóhajtva fújtam ki a levegőt, miközben próbáltam úrrá lenni magamon, hogy ne szóljak oda megint valamit. Tulajdonképp már nem is tudtam, hogy mit is jelent nekem Roland, olyan távolinak tűnt. Mégis, még mindig sértve éreztem magam, mert eszembe jutott az, hogy kölyökkorunkban mennyire csíptem a hülye fejét. Nagyon sokszor lógtunk együtt, tök sok közös programunk volt, csak aztán egyik napról a másikra megkattant, már nem lehetett vele normálisan beszélgetni, mert folyton csak hülyeségeken, meg a lányokon járt az esze. Aztán egyszer csúnyán összevesztünk, és olyasmit művelt, amiért mai napig haragszom rá… hát igen. Pedig már nem vagyunk barátok, már abban sem voltam biztos, hogy létezik-e még benne az a Roland, akit annak idején megkedveltem.
Most viszont eszem ágában sem volt ezt fejtegetni vele, a múlton amúgy sem lehetett változtatni, a jelenen viszont még igen, s nekem szükségem volt a segítségére.
- Jól van, az már csak jó, ha többet tudsz nálam a témáról - biccentettem és kíváncsian fürkésztem a tekintetét. - Tudom, téged sok minden nem érdekel, mindegy is - legyintettem, nem akartam vele összeveszni, tényleg nem.
- Oké, bocs, hogy nem fejtettem ki. A lényeg az, hogy ez a lábam eltört, innentől idáig. Nyílt törésem volt, úgy pakolták vissza…szóval, erre kellene valami olyan torna, hogy megerősítsem - magyaráztam el Rolinak, hogy pontosan milyen segítségre is lenne szükségem.
-Tizenkét sarló?  - elkerekedtek a szemeim, mert azért nem gondoltam volna, hogy ennyi pénzt elkér majd így elsőre. - Hát szerintem kicsit sokat kérsz Roli…de jó, legyen - egyeztem bele sóhajtva, mert szükségem volt rá. Azt nem tudtam, hogyan fogom megszerezni rá a pénzt, de volt még egy kis félretett sarlóm, így azt kellett beáldoznom.  Át is adtam kezébe az anyagaimat tartalmazó mappát, aztán összefűztem mellkasom előtt a karjaimat és csendben várakoztam, míg átfutja.
- És…hogy vagy amúgy? - törtem meg a csöndet, mert hát jó ideje semmit sem tudtam róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A baleset óta nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna az ütközés pillanatára, vagy arra a napra, a meccsre, és arra a lelkes közegre, ami akkor minket körülvett. Most is ezen emlékekkel sétáltam a pályára, pillantásommal fürkésztem a pályát, a lelátókat, s próbáltam visszaidézni kedves emlékeimet is. Azokból is akadt szép számmal, hisz régóta kviddicseztem már, mégis visszakanyarodtak a gondolataim ahhoz a naphoz. Jól emlékszem rá, mert nagyon fontos meccs volt, a profi edzők közül is kijött egy megnézni a meccset, és akkor valamiért nagyon bizonyítani akartam. Meg akartam mutatni azt, hogy le tudjuk győzni a navine csapatát, hogy le tudom győzni Robillardékat, még annak ellenére is, hogy mennyire profi az a lány. Aztán a semmiből robban be elém az a a másik szőke, összeütköztünk, s már csak arra emlékszem, hogy a mélybe zuhantam, utána minden elsötétült.
Ez pedig a legrosszabb élményem volt, s éppen ez volt az, ami meggátolt abban, hogy újra seprűre üljek. Szerettem volna, de nem ment, valamiért nem vitt rá a lélek. De a pálya az még mindig olyan volt mint rég, hiányzott. S ahogy sétálgattam, észrevettem az egyik pad közelében pakolászni egy lányt. Közelebb is bicegtem hozzá, rátámaszkodva a botomra, s odaérve felismertem őt. Ő volt az.  
- Szia - köszöntem rá, de nem nagyon tudtam, hogy mit mondjak, nem gondoltam volna, hogy össze fogok futni vele a pályánál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Jó igaz, alkudozni még mindig jobban tudsz nálam - vallottam be, ahogy még egy halovány mosoly is felütötte a fejét az arcomon. Eszembe jutott a kis Roli, akivel még napi szinten hülyéskedtünk, meg elcseréltük a csokikat és cukorkákat, nem beszélve a varázslókártyákról…és persze, hogy mindig ő járt jobban. De ez már rég volt.
- Benne vagyok - biccentve kezet is ráztam vele, határozottan, ahogy kell. Aztán míg ő a mappa tartalmát nézegette, addig lopva azt fürkésztem, hogy mennyire megváltozott. Már csak haloványan lehetett felismerni vonásaiban az ifjú Rolandot.
- Na ez meg sem lep - nem nevettem fel hangosan, inkább csak elmosolyodtam, aztán meg le is görbült a mosoly az arcomról, mert ahogy visszaemlékeztem, akkor romlott meg a viszonyunk, mikor Roland elkezdett a csajok után forgolódni. Addig nagyon jóban voltunk, de utána megváltozott, meg én is. Ő komolytalanabbnak tűnt, én meg talán túl komolynak. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy auror lesz, a kincsvadászt előbb kinéztem volna belőle.
- Persze, vidd el nyugodtan, csak vigyázz rá, mert nincs több példányom - a lelkére kellett kötnöm, egy kicsit felmerült bennem az aggodalom szikrája, hogy vajon mennyire megbízható ilyen téren, de mivel kezet ráztunk, úgy döntöttem, hogy megadom neki most a bizalmat. Csak nem lesz olyan laza, hogy elveszítse a nagy csajozások közepette.
- Persze, hogy nem - eszembe jutott, hogy odaszúrjam azt a mondatot, amit egyszer a szájából hallottam, amikor egy másik sráccal beszélt. Éppen téma voltam köztük, és nevetve magyarázott rólam. Rosszul esett, de ha akkor nem szóltam érte, most már nem fogom neki felemlegetni.
- Hát akkor…köszi, hogy megnézed. A következő alkalommal fizetek majd, és akkor el is kezdhetnénk az edzést - amolyan búcsúnak szántam, így ha nem kérdezett, intettem felé, majd elköszönve visszabattyogtam a saját házam környékére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Áh, az sosem árt meccs előtt, én is mindig…szóval igen, mindig jó gyakorolni -  menet közben egy pillanatra megtorpantam a szavakkal, mert eszembe jutott az, hogy a baleset óta nem játszottam, sőt, nem is fogok talán soha többé, legalábbis nem versenyszerűen. Ennek a gondolata még mindig szomorúsággal töltött el, miközben láttam a másik lányon, hogy épp edzésre készül. Neki szerencséje volt, de nem irigyeltem, és még csak nem is hibáztattam, hisz az egy szerencsétlen baleset volt mindkettőnk számára.
- Csak lejöttem egy kicsit sétálni ide a pályára, hiányzott - vallottam be, s tulajdonképp rájöttem arra, hogy azóta nem is jártam a lelátó közelében.
- Igen, már sokkal jobban, köszönöm. Megesik az ilyen, aki sportol, ezt vállalja - mondtam mosolyogva, ezzel is jelezve felé, hogy egyáltalán nem haragszom rá.
- Most a hétvégi meccsre gyakorolsz? Ki ellen fogtok játszani? Úgy hallottam, hogy talán a félév során érkezik majd egy külföldi iskola csapata is, állítólag elég kemény ellenfél - kezdtem csevegésbe, miközben letelepedtem a fűre, s pillantásom a karikák felé tévedt.
- Volt egy-két nagyon jó trükk, amit az utóbbi időben gyakoroltunk…de nem adok tippet - eszembe jutott, hogy nem levitás, én meg nem akartam kifecsegni a csapat titkait, így azt megtartottam inkább magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Most, hogy végre eldobhattam a botot, vágyódtam gyakrabban a természetbe, meg persze a kviddicspályára. S bár a gyógyítók szigorúan megtiltották, hogy kviddicsezzek vagy a magasban repkedjek, egy részem még mindig vágyakozott, hogy újra a magasba szállhassak. S mivel Zalán is épp a pályára tartott, úgy döntöttem, hogy csatlakozom hozzá, amúgy is jó, ha van társaság.
Menet közben igyekeztem szigorúan olyan témákra koncentrálni, amivel nem húzhatom ki nála a gyufát, így mondjuk nem kérdeztem rá a na mi a helyzet a lányokkal részre sem. Ehelyett tényleg sok mindenről dumáltunk, míg nem az öltözőknél szétváltunk. Pontosabban csak ő, mert én már edzőruhában jöttem, a könyök és térdvédőket meg a pályán kanyarítottam magamra, s izgatottan szorongattam a seprűt a kezemben, de nem szálltam fel.
- Wow, menő ez a cucc - utaltam a ruházatára, majd arra pillantottam, amerre Zalán is. - Nem tudom, úgy gyülekeznek, mint keselyűk a döghúsra, de tudtommal itt nincsenek keselyűk - mosolyodtam el, s figyelmen kívül hagytam a madarakat, gondolván, biztos csak ide járnak pihenni, vagy ilyesmi. - Mit szólnál, ha repülnénk párat nem túl magason egymás mellett? - nem akartam az edzésében megzavarni, de nekem valamiért biztonságérzetet adott az, ha mellettem repülne, a baleset óta ugyanis ez volt az első alkalom, hogy a magasba szálljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- És persze a csapat is, zseniálisan játszottak két éve - emlékeztem vissza arra a nagy kupagyőzelemre, amikor minden ellenfelüket legyőzték sorban. Azóta persze sok minden változott, s már nem teljesítenek ők sem úgy, mint korábban.  
- Reméljük a repülés után sem lesz, de szólok majd - viszonoztam a cinkos mosolyt, közben rájöttem, hogy kicsit morbid humorral tettem hozzá a naphoz, s belegondolni is szörnyű volt, hogy valamelyikünk lezuhanjon, s a keselyűk markába kerüljön. Egy zavart mosollyal húztam el a vicc végét, majd tovább tartottam a seprűmet, még jobban szorítva, felkészülve arra lélekben, hogy hamarosan megint a magasba szállok. - Már egy éve nem repültem, és kijöttem a gyakorlatból - mosollyal próbáltam palástolni legbelső félelmeimet, hisz akadtak még éjszakák, amikor a balesettel álmodtam. Közben elhelyezkedtem a seprűn, Zalánnal párhuzamosan, s mielőtt felszálltunk, még rápillantottam. - Ha netán zuhannék, valahogy elkapsz? - biztos, ami biztos, kellett a lelkemnek némi bátorítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Jó ötlet - ez volt a leglogikusabb hozzáállás, biccentve rugaszkodtam utána, s nem sokkal később már sikerült mellé repülnöm. Közben végig koncentráltam, éreztem, hogy erősen szorítom a seprű nyelét, mint valami amatőr, s közben erősen koncentrálok arra, hogy átlendüljek a félelmeimen. - Na jó, azt hiszem, menni fog. Menjünk akkor pár kört - javasoltam, s ha elindult , én is mentem, próbáltam mellette haladni, vagy legalábbis látószögben, ügyelve a kellő távolságra, hogy nehogy véletlenül összeakadjanak a seprűink. A szél kellemesen csapott az arcomba, jó érzés volt újra fent, s ahogy egyre emelkedtünk, és egyre biztosabban repültem, úgy kezdett alább hagyni a pánikom is. - Megy ez, mint a karikacsapás - jegyeztem meg nevetve. - Versenyezzünk a karikáig? - immár bátrabban álltam hozzá, miért is ne alapon, nem vettem észre, hogy a madarak megindulnak felénk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Naná! - mosolyogva bólintottam, mert visszatért a kedvem egy kis gyorsuláshoz, s ugyan még mindig volt bennem egy kis félsz, a társaság ezt maga alá gyűrte. - Miért is? Azt hiszed, hogy gyorsabb vagy nálam? - kérdően vontam fel a szemöldököm, amit akár kihívásnak is vehetett. Nekem nem volt szemüvegem, csak védősisakom, azon igazítottam még egyet jobbommal, majd újra két kézzel markolva a seprűt, hirtelen dőltem előre, hogy felgyorsulva leelőzzem Zalánt, s elsőként érjek a karikákhoz. A madarak közben megindultak utánunk, s egyre közelebb kerültek, készülve a támadásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Izgatottan vágtam bele a küzdelembe, leküzdve a bennem rejlő félelmeket, s arra koncentrálva, hogy elsőként érjek a célba, gyorsan előre is lendültem. Az sem zavart, hogy tudtam, Zalán a nyomomban van, mert így csak még jobban motivált a küzdelemre. Persze idővel sikerült beérnie, ezen igazán meg sem lepődtem, csak éreztem, ahogy elsüvít mellettem a seprűjén.
- Kösd fel a gatyád Hollósi, mert jövök! - kiáltottam utána, de a következő másodpercben hirtelen lecsaptak rám a korábban látott madarak, vagyis…nem is madarak voltak ezek, hanem színes ruhadarabok, melyek úgy repkedtek köröttem, mint a madarak. - El innen, nee - egyensúlyomat vesztve egy pillanat erejéig oldalra dőltem, s bár próbáltam visszadőlni, a rongymadarak nem hagytak nyugton, így egyik kezemmel próbáltam elhessegetni azokat. Ez viszont nem volt jó ötlet, mert így szinte vakon hadakoztam a támadók ellen, miközben ki tudja, hogy merre szálltam a seprűmmel. - Segítsééég - kiabáltam, hátha Zalán észrevesz és segít valahogy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Olyan hirtelen támadtak azok a fura, zoknimadarak? , hogy esélyem sem lett volna elkerülni őket. Még égett bennem a vágy, hogy leelőzzem Zalánt, talán emiatt is voltam figyelmetlenebb a kelleténél, mindenesetre jó nagy pácban voltam. Sajnos úgy röpködtek a fejem körül, hogy túl sok mindent nem is láttam, meg aztán kicsit az egyensúlyom is elveszítettem kalimpálás közben. Megrémültem, rettegtem attól, hogy ismét a mélybe zuhanok, ezért is kiáltottam kétségbeesetten a fiú után.
Tényleg megint lepörgött előttem minden, de ekkor szerencsére meghallottam Zalán hangját, s bár fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mit talált ki, de mivel határozottan kiáltott rám, úgy tettem, ahogyan mondta. Meg kellett bíznom benne, hinnem kellett abban, hogy ő talán jobban átlátja most a helyzetet, és kiment ebből a szituból. Megragadva másik kezemmel is a seprű nyelét, erőt véve magamon, hogy leküzdjem félelmem, lefelé kormányoztam, és orral a föld felé száguldottam. Azt nem láttam, hogy a madarak utánam lendültek-e és azt sem, hogy Zalán épp mit csinál, csak azt tudtam, hogy vissza kell vennem a sebességemből, és valahogy el kell fordulnom valamelyik irányba, hogy aztán minél előbb leszállhassak.
Így is tettem, lassacskán kezdtem megemelni a seprű orrát, s közben dőltem is balra, hogy forduljak, közben megpróbáltam visszavenni az iramot, ami nagy nehezen, de sikerült. Néhány madár talán még jött utánam, de nem néztem hátra, csak arra összpontosítottam, hogy földet érjek. Ez úgy ahogy sikerült is, éppen értem földet, mégis, mint a nyárfalevél, reszketve szálltam le a seprűről, s alig állva lábaimon, az ég felé kaptam a tekintetem, hogy lássam, mi történt Zalánnal. Csak nehogy baja essen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Még mindig reszkettek a térdeim, kisebb pánik uralkodott rajtam, fel sem fogtam, hogy mi is történt a levegőben, csak hálát adhattam a jó égnek, meg persze Zalánnak, hogy most már két lábbal álltam a földön, és nem zuhantam le ismét. Azt hiszem, hogy azt a zuhanást már nem éltem volna túl. Tekintetem az ég felé kapva láttam, hogy micsoda raj üldözi Zalánt, aggódtam is a fiúért, hisz most ő volt célkeresztben. Néhány pillanatra mégis leblokkoltam, és csak akkor kaptam észbe, mikor rám kiáltott, és eszembe juttatta a pálcámat. Hát persze, mégis csak varázsló vagyok!
- Máris! - kiabáltam, hátha meghallja, ezzel is jeleztem, hogy vettem a lapot, aztán előrántva a pálcámat a madárként repülő zoknikra irányítottam, majd nem túl sokat gondolkodva, hirtelen, ami az eszembe jutott, azzal próbálkoztam. A pálcámat a madarakra szegezve, leírva a megfelelő varázslatot elkiáltottam magam: - Duro! - s ha minden igaz, akkor a puha zoknikat sikerült megmerevítenem, így azok súlyuknál fogva a föld felé zuhanhattak. - Próbálj meg most leszállni - kiáltottam, remélve, hogy sikerült a varázslat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hirtelen kellett cselekednem, ezt láttam a legjobb megoldásnak, és csak bíztam benne, hogy működni fog. Azzal azonban nem számoltam, hogy így a zoknik egy része még veszélybe is sodorhatja a fiút. Szám elé kapva tenyereim, aggodalmasan figyeltem Zalán légi csatáját, és máris bántam, hogy miért is nem egy másik varázslatot találtam ki. Gondoltam arra, hogy kipróbálok valami mást, már emeltem is a pálcámat, de ekkor már a velem szemben repülő srác arckifejezéséből és fejrázásából is vettem a lapot, jobb, ha nem teszek már semmit. Így kénytelen voltam nézni tovább, majd mikor éreztem, hogy egészen közel ér, sietve vetettem magam inkább el a füvön, hogy elkerülhessük az ütközést, s a fiú nyugodtan landolhasson.
- Zalán, jól vagy? - tenyereimmel feltolva magam a földről, aggódva pillantottam a hátam mögé, keresve, hogy vajon hol és milyen állapotban ért földet a fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Koontz mondta azt, hogy az írás nem a fájdalom forrása, hanem a lelki kemoterápia, csökkenti a lelki daganatokat és enyhíti a fájdalmat. És azt hiszem, hogy ez elég jó megfogalmazása annak, hogy mit is jelent számomra az írás, persze egy életrajzi regénynél ez egész más, úgy értem, ha más életét írjuk meg, de…wow, de gyönyörű ez a ház! - nagyot ámulva nézelődtem, ahogy odaértünk a házhoz. Annyira szép és hangulatos otthonnak tűnt az Adler rezidencia, hogy már azt is elfelejtettem, miről is beszélgettünk. Pillantásom ide-oda járt, majd megakadt a gyönyörűen megmunkált mahagóni ajtón, melyhez néhány lépcsőfok után oda is értünk.
Mintha csak megérezték volna érkezésünk, az ajtó már tárult is, s annak küszöbén megjelent egy idős hölgy, mögötte pedig egy kissé szemtelennek tűnő manó kobakja bukkant fel egy pillanatra. Kedvesen mosolyogtam az idős hölgyre, és csöndben hallgattam egészen addig, még véget ért párbeszédük Szabolccsal. Akarom mondani, a házvezető úrral, Adler úrral.
- Jó napot kívánok - mosolyogva nyújtottam kezem kézfogásra, éreztem, mintha picit méregetne Klaudia asszonyság, de végül is, kezet rázott velem és még a házba is beengedett, ez pedig csak jó jel lehetett.
- Fantasztikus vidék - immár Szabolcsra mosolyogtam, s ezután megint csak szemügyre vettem a távoli szőlőtőkéket. Biztosan finom bort készíthettek, eszembe is jutott, hogy jó lenne kisétálni a szőlőtőkék közé, de aztán ki is vertem fejemből ezt a gondolatot. Igaz, Roland mondta, hogy csapjak le rá, meg adjak jeleket, de kérem szépen, ez azért nem illett, még sem hívhattam randira, főleg nem a saját birtokán. És amúgy is, munkaügyben érkeztünk, munkaügy.
Ezt ismételgettem magamban, ahogy elmerültem kékjeiben, s próbáltam kizárni gondolataimból azt a tényezőt, hogy mennyire jól néz ki.
- Ó igen ,nálam vannak, máris - a kicsinek tűnő, ám tértágító bűbáj használatával tágas táskabelsőből némi kotorászás után sikerült is előhúznom a pergameneket, s olyannyira erre koncentráltam, hogy az egyik szőnyegben még meg is botlottam egy picit.
- Ez a szerződés, délelőtt hozta a tanársegéde, és kikötötte, hogy a második példány az övéké lesz, ezért azt kérik majd vissza. Tessék - nyújtottam át a papírosokat, miközben követtem Adler urat át a házon, egyenesen a kényelmesnek tűnő nappaliba.
- Hű, ez eredeti festmény? - torpantam meg az egyik kép előtt, és csodálattal mértem végig az olajvászonra festett tájképet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, félve attól, hogy Zalánt látom majd a földbe csapódni, de mikor újra kinyitottam, láttam, hogy a fiú egészben földet ért.  
- Merlinre, jól vagy? - aggódva szóltam oda,de minden olyan gyorsan történt, hogy ő válasz helyett már kapott is a csuklóm után, s mire pislogtam egyet, ő már irányított is a cél felé, amit nem vettem észre. Ennek köszönhetően sikerült megdermesztenie a felénk támadó zoknimadarakat.
- Huh, ez húzós volt - nyögtem, és mivel úgy tűnt, elmúlt a veszély, feltápászkodtam a földről. - Jobb lenne, ha eltűnnénk, ki tudja, hogy ha elmúlik a varázslat, megint nekünk támadnak. Szólnunk kellene a tanároknak, hogy figyelmeztetést adjanak ki, nagyobb bajunk is lehetett volna ebből - mondtam a srácnak, aztán megvártam, hogy ő is összekapja magát. - Gyere, siessünk - majd ha láttam, hogy jól van, elindultam sietős léptekkel a kastély irányába.