|
|
|
|
|
|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Én halálnál nem mindig sírok.  De tegnap olvastam ki egy könyvet és abban meghalt a végén a bácsi és naa, ott sírtam T__T
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
NojelElképesztően dühös lettem rá és legszívesebben leordítottam volna a fejét és elküldtem volna valami szép, csendes helyre, de nem tettem. Egyrészt, mert könyvtárban voltunk - és igen, ez volt a legfőbb ok -, másrészt pedig nem lettem volna képes rá. Akár mennyire is haragudtam, biztos, hogy nem tudtam volna elkezdeni kiabálni vele, bármennyire is szerettem volna. Ehelyett csak csendben ültem, szikrázó szemeim a fiún villogtak. Halkan fújtattam, közben pedig felhúztam a lábaim, fejem nekidöntöttem a polcnak. A kezeim még nem remegtek, de hát ami késik, az nem múlik. Viszont azt nem szabad hagynom, hogy nagyon felidegesítsen, mert akkor puff, volt Iza, nincs Iza. Még belegondolni és rossz volt - mint mindig - abba, hogy megint elájulhatok. Akkor viszont már tényleg orvoshoz kéne mennem.
- Nem akarom - artikuláltam most már hangosabban, de még mindig nem elég hangosan ahhoz, hogy esetleg valaki lepisszegjen. - Csak mondd már meg végre, hogy még is mi a jó istennyilát akarsz tőlem, aztán menj és hagyj békén!
Nem értettem magam. Egyszerűen nem... én nem voltam ilyen. Soha nem szóltam egy rossz szót sem, nem szoktam kiabálni, mindig jó voltam és nem éppen a legtársaságkedvelőbb ember. Most viszont még nekem is furcsa volt a dühkitörésem, de ez valószínűleg a vizsgák miatt volt. De akkor is... én nem ilyen vagyok. Én nem ilyen vagyok, én nem ilyen vagyok... Hiába győzködtem magam, rá kellett jönnöm, hogy akkor igen, pont olyan voltam. Elkeseredetten bólintottam, mikor Noel megszólalt.
- Az egész Levita nem is, de sokan beszéltek róla - hangom mostanra már halk volt, fejemet elfordítottam és nem akartam ránézni a mellettem guggoló fiúra. A juhászkutya még nyugodtan feküdt mellettem, de azért éreztem rajta a feszültséget, amit nagy valószínűséggel én ragasztottam rá. A könyvek körülöttem hevertek, zöld szemeim pedig az egyik borítójára tévedt és ott is maradt. Nem akartam ránézni a Rellonosra, aki közben újra megszólalt. A szavait csak lassan sikerült felfognom, konkrétan már nem voltam magamnál. A szemem sarkában szúrni kezdett valami, ami középre csúszott, aztán lassan legördült az arcomon. Nem! Nem, nem, nem, nem sírhatok! Az arcom másik oldalán is legördült néhány könnycsepp, de én ezt nem akartam. Most már biztos, hogy gyengének fog látni és ebből is csak az lesz, hogy egy gúnyos hozzászólással lelépjen innen. Menjen is, akkor legalább majd talán... sikerül megnyugodnom. A könnyeim egyre gyorsabban törtek elő és folytak le. Arcom a kezeimbe temettem és a felhúzott térdeim mögé bújtattam. Oké, nyugi, semmi baj... semmi baj...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
NoelEgy dühöngő lány, aki még maga sem tudja hogyan lett képes átalakulni ezzé, a rettentően sértődékeny és sírós egyeddé. Mikor beléptem ebbe a könyvtárba, azt hittem, hogy csak a vizsgák és a sok tanulnivaló miatt idegeskedhetnék, és hogy ma, semmi sem fog közbezavarni. Tévedni emberi dolog, de én mégsem szerettem. A könyvtárban pedig nem lett volna jó dolog olyat csinálni, amit azonnal és utána még hatszor is megbánok. Noel kérdésére csak megráztam a fejem. Igazából nem harag az, ami bennem volt, sokkal inkább a vizsgák előtti idegesség és az, hogy nem hagyott tanulni. Tudom, nem voltam az a nagy stréberke, de azért szerettem volna minél jobban felkészülni a vizsgáimra.
- Nem haragszom - válaszoltam remegő hangon. - Tényleg nem...
Ez utóbbit már csak suttogva tettem hozzá és nem is érdekelt, hogy esetleg a fiú meg sem hallotta. Most már egyre erősebben éreztem azt, hogy Noelnek minél előbb mennie kell. Aztán nekem is. Nem szerettem volna mást, mint visszamenni a kuckómba és szépen lefeküdni aludni. Már körülbelül másfél hete nem aludtam rendesen és folyton valami rémálomra ébredtem, amiben vizsgák és könyvek üldöztek... gyerekes, de rémisztő álom volt, tényleg.
Ahogy ott ültem és a kezeimbe temetett arccal sírtam - amire kifejezetten nem voltam büszke - főleg nem úgy, hogy Noel is ott volt mellettem -, arra gondoltam, hogy a fjord halálakor sokkal rosszabbul voltam és ez akkor most csak egy ilyen hirtelen kifakadás, vagy mi... vagy nem? Szipogva feljebb húztam a lábaimat, de nagyon nem sikerült, hát én sem vagyok gumiból. A kezeim közben lekerültem az arcomról és most a térdeim, pontosabban a sípcsontom körüli helyre biggyesztettem őket és átfontam a két lábam. Arcom még mindig a térdeimen, ám a sírás kezdett alábbhagyni. Éreztem a collie nedves orrát az arcomon, amitől nevethetnékem támadt. Mindig így vigasztalt meg, amikor sírtam, vagy szomorú voltam. Nevetés helyett csak elmosolyodtam, amikor pedig a Rellonos megszólalt, lassan felemeltem a fejem és újra megráztam a buksim. Nem néztem még rá, először is letöröltem a könnyeim és finoman eltoltam magamtól a collie-t.
- Nem miattad sírok... - de igen, menj el. Ez utóbbit már nem tettem hozzá, csupán gondolatban, mert nem voltam benne biztos, hogy ki tudtam volna mondani. Néha... néha talán ki kell sírni magunkat ahhoz, hogy újra épeszűén tudjunk gondolkodni. Nekem ez most segített, miután megszabadultam a könnyeimtől, egy nagy sóhajtás után sikerült megnyugodnom és rá is tudtam nézni a fiúra. Ez a varázs csak pár percig tartott, a következő pillanatban már lesütöttem smaragd szemeimet és ijedten visszanéztem magam elé.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Saint-Venant lettem. 
* gyerekek, ha vki "fontos"-t törölnek, azt ti hogy játsszátok ki? hogy elment?