Május 14. 20:49
° zárás
Az idő egyre hűvösebb, a percek is egyre gyorsabban telnek, így minden esélye meg van annak, hogy hamarosan jön egy prefektus és... na, hát akkor nekünk végünk. Nem szerettem volna, ha elkapnak, mert hát anyuéktól azt hiszem kétszer jobban kikapnék, mint Doltól... vagy a kék prefiktől, már ha valamelyikük sétálna erre. Egyelőre viszont még csend volt és nyugalom, csak a szél által lengetett fák ágai csaptak zajt, de azok sem olyan nagyot. Közben egy pokróc is a vállamra került, na meg a padon is helyet foglaltam. A kissé nem ideillő kérdésemen látszott, hogy meglepődött a fiú, de hát nem hibáztattam érte. Tényleg, miért is kérdeztem ilyet?
- Az a valaki én voltam? - kérdeztem félénken. Nem terveztem, hogy elárulom neki, én miért jöttem ki ide, az hadd legyen az én dolgom. Így csak a fákra vándoroltattam a tekintetem és a szél által lengetett lombkoronát figyeltem. Csodálatos hangot adott ki, amit én bár tompán hallottam, még is nagyszerű volt. Ekkor megnyikordult a kapu, fejem a hang irányába kaptam és már talpon is voltam, hogy a fiú csuklóját megragadva a falhoz húzzam őt, mielőtt az ismeretlen észrevett volna minket. Szorosan a falhoz nyomtam, én magam pedig amennyire csak tudtam, előkúsztam, hogy jobban lássam az idegent. Az árny felvéve a padon hagyott pokrócot, azután úgy, ahogy jött, kilibbent a kapun. Átcsúsztam a ház másik oldalára és a sötétségbe olvadva követtem egészen addig, amíg el nem fogyott a fal. Fájdalmas arccal fordultam vissza a fiúhoz, de a bocsánatkérésemet nem biztos, hogy hallotta.
- ... tényleg sajnálom - motyogtam még újra és kikukkantottam a fal mögül. Az idegen betért a falu szélén álló házba és a fény is kigyúlt már, amikor a fiú megérintette a kezem. Összerezzentem és megráztam a fejem, közben visszanéztem rá.
- Nem fázok - motyogtam és tettem egy lépést oldalra, ezzel jelezve, hogy mennünk kellene már. Biztos, hogy nagyon késő volt és én tényleg nem akartam már kint maradni, kiszellőztettem a fejem, így hacsak ő nem maradna, számomra véget ért a kiruccanás. - Én megyek.
Hangom még halkabb volt tekintve, hogy most közel álltam hozzá. Válaszát meg sem várva rámosolyogtam elköszönésképp, aztán a ház nyújtotta sötétségből elválva kilibbentem a kapun és igyekeztem úgy felsietni a kastélyba, hogy folyamatosan takarásban legyek. Már csak az kellene, hogy valaki a visszaúton csípne el... na, ahhoz már tényleg nagy pech kell.
- Az a valaki én voltam? - kérdeztem félénken. Nem terveztem, hogy elárulom neki, én miért jöttem ki ide, az hadd legyen az én dolgom. Így csak a fákra vándoroltattam a tekintetem és a szél által lengetett lombkoronát figyeltem. Csodálatos hangot adott ki, amit én bár tompán hallottam, még is nagyszerű volt. Ekkor megnyikordult a kapu, fejem a hang irányába kaptam és már talpon is voltam, hogy a fiú csuklóját megragadva a falhoz húzzam őt, mielőtt az ismeretlen észrevett volna minket. Szorosan a falhoz nyomtam, én magam pedig amennyire csak tudtam, előkúsztam, hogy jobban lássam az idegent. Az árny felvéve a padon hagyott pokrócot, azután úgy, ahogy jött, kilibbent a kapun. Átcsúsztam a ház másik oldalára és a sötétségbe olvadva követtem egészen addig, amíg el nem fogyott a fal. Fájdalmas arccal fordultam vissza a fiúhoz, de a bocsánatkérésemet nem biztos, hogy hallotta.
- ... tényleg sajnálom - motyogtam még újra és kikukkantottam a fal mögül. Az idegen betért a falu szélén álló házba és a fény is kigyúlt már, amikor a fiú megérintette a kezem. Összerezzentem és megráztam a fejem, közben visszanéztem rá.
- Nem fázok - motyogtam és tettem egy lépést oldalra, ezzel jelezve, hogy mennünk kellene már. Biztos, hogy nagyon késő volt és én tényleg nem akartam már kint maradni, kiszellőztettem a fejem, így hacsak ő nem maradna, számomra véget ért a kiruccanás. - Én megyek.
Hangom még halkabb volt tekintve, hogy most közel álltam hozzá. Válaszát meg sem várva rámosolyogtam elköszönésképp, aztán a ház nyújtotta sötétségből elválva kilibbentem a kapun és igyekeztem úgy felsietni a kastélyba, hogy folyamatosan takarásban legyek. Már csak az kellene, hogy valaki a visszaúton csípne el... na, ahhoz már tényleg nagy pech kell.
*
*-*
