Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak
Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]
Boldogság járta át attól a ténytől, attól a jelenségtől, hogy Noel átkarolta és egyáltalán vele volt. Kibírta az edzést is, amire amúgy a lány nem szokta kényszeríteni, mert tudja, hogy mennyire nem az ő világa a cirkusz. Ennek ellenére mégis találtak magukban valamit, ami összeköti őket, ami közös és ami nem a projektgyerek. De mit? Mindenesetre gondtalannak érezte magát minden olyan percben amit vele töltött egészen idáig. Ez nem lehet másképp.
Kételkedően vonta fel szemöldökét a tagadásra. Még nem jutottak el arra a pontra, amibe éppenséggel egy hangyafejnyit belementek, mégis szoktak róla beszélni. Nem sokat, a pár női tagja szereti finoman megközelíteni a témát, de ahhoz éppen eleget, hogy tudja; közeleg.
- Rengeteg országot jártam már be, de még nem láttam belőlük semmit az éttermeken kívül - hangjában egy kis kételkedés és szomorúság volt felfedezhető. Lehajtotta a fejét míg néhány pillanatig belegondolt, milyen életet is folytat. Járják sorra a szebbnél szebb helyeket és ahelyett, hogy nézné a tájakat, kirándulna, őt bámulják, mint egy kiállítási tárgyat.
Az elgondolás ellenére is azt a választ adja, amit érez már kislánykora óta. Maradni akar, ez az álma, az anyja a példaképe. Három gyerek mellett is képes volt a karrierjére is odafigyelni. Csodálja amiért ilyen és annak ellenére, hogy hazudott neki, ugyanúgy szereti, ahogy mindig szerette.
Ő lezártnak tekintette a témát, gondolta, Noel csak elfogadja a terveit és nem fog tovább faggatózni. Szeretett volna vásárolni, nézelődni, de le lett szavazva, meg lett állítva. Gyomra egy pillanat alatt zsugorodott egy apró görccsé. Pislogás nélkül nézett szerelme zöld szemeibe, hol egyikbe, hol másikba, hogy rájöjjön; tényleg komolyan gondolta-e a kérdést. Noel rezzenéstelen, de ideges pillantásától megrémült egy kissé. Némán állt vele szemben, csak az ujjai mozdultak ahogy az ingének gombjait kezdte el piszkálni.
- Nem - elcsukló hangon válaszolt. Halkan, ahogy még a méhek zümmögését sem lehet hallani, de végig Noel szemébe nézve. Ahogy ezt kimondta, kezei zsibbadni kezdtek. Az igazságot kimondani könnyű lett volna, ha a másik fél erre a válaszra számít. Nem tudta, mi lesz erre a reakció. Ellöki, vagy kineveti, hogy nem gondolta komolyan?
- Én...huh...ahm...nem vagyok anyatípus, te is tudod - próbálta menteni a menthetőt, ki tudja, mekkora sikerrel. Amikor Madagaszkáron megkapták Izékét, kettejük közül a fiú volt a jobb szülő. Tudta, hogy nyugtassa meg, Annelie állandóan csak a hátralevő perceket számolta és boldogan adta vissza a műgyereket az unokanővérének. Hogy ő saját gyereket vállaljon? Kizártnak tartja. - Te szeretnél apa lenni? Úgy igazán? És...velem? - félve tette hozzá ezt a kérdést, hiszen azok után amit egy perccel korábban mondott, ő biztos, hogy nem gondolkodna saját magával ilyesmikben. Jövő tervezés, meg minden ilyesmi? Van önbizalma, na de ezt nem vállalná be, nincs annyira bátor.