ErdőjáróAz nem izgatta, hogy lelőtt valakit, de az már inkább, hogy simán kinyomozzák, hogy ő találta el, és akkor elég nagy bajban lesz. Inkább válna meg a bátyjától, mint az íjától.
Persze kíváncsi volt, kivel akadt össze, de azt nem várta, hogy ismerik egymást. Igaz, nem régóta, éppen csak fogadta amikor megérkezett, és körbevezette, de a munkájuk még itt nem ért véget.
Pár másodpercig még farkasszemet néztek, aztán mindkettejük tekintete a sérülésre vándorolt. Anne zsákjában volt rá gyógymód, az viszont, hogy ellássa a sebet, kellett valami cserébe.
- Diffindo! - emelte a fiú nadrágjához pálcáját, amitől az szépen végigszakadt, ezzel jobb hozzáférést adva a vérző területhez.
- Erről soha nem beszélhetsz senkinek - tekintete komoly volt, és kissé harapós. Ha ez nem lett volna eléggé meggyőző, ráadásként nem a legfinomabban, erősebb rántással húzta ki a nyilat a lábából. Amíg ott folyt ki a vér, zsákjából három kicsi üvegcsét emelt ki, meg egy rongydarabot. Utóbbival letörölte a vért az érintett területről, majd ráöntötte a rózsaszín löttyöt, ami füstölögni kezdett, nagyjából tíz másodperccel később pedig elállította a vérzést.
- Ez fájni fog - figyelmeztette időt hagyva arra, hogy visszatartsa a hangját. A zöld bájital fertőtlenítő, és borzasztóan csíp. Itt várt egy kicsit, és közben félmosolyra húzódott ajka.
- Ja, amúgy dupla büntetést kapsz amiért a faluban vagy, és amiért takarodó után. Nem zsarolhatsz ezzel - mutatott a lábára -
, mert legközelebb megetetlek a sárkányommal.Noaknak biztos ízlene a rellonos hús, és jó ideig jól lakna vele...
Az utolsó bájitalt is lassan ráöntötte, de csak cseppenként, amitől a mély seb lassacskán elkezdett összeforrni. Mivel nem tökéletes még, ezért a felületi seb megmaradt, de az napokon belül begyógyul.
nincs még egy utolsó jelentkező az ajándékozásra? megint páratlanok lettünk 
