*vállára kapja Bencét, és kiviszi, még mielőtt bármit kiprodukálna itt maga ellen*
Bye- bye :3

ITT TRÓNOK HARCÁRÓL VOLT SZÓ NÉLKÜLEM????? *megy a sarokba sírni*

Ojojoj

Komolyan feléledt benne az anyatigris, vagy legalábbis valami olyasmi. Lehuppan, körbenéz, felméri a terepet. Igazából nem nagyon tudja felfogni, hogy Bence hogy képes most is tanulni, mármint ő nem tanulna, ha egyszer itt feküdne, az is biztos. Meg alapjáraton is csak akkor teszi le a puha popóját a székre, ha már vészesebb a helyzet. Meglepi a reakció, azt hitte, hogy a fiú éhes, vagy valami ilyesmi. Nem úgy képzeli el az ispotályi kosztot, mint egy ötcsillagos szállodáét, ugyan akkor meg is könnyebbül, mert legalább nem kell látni a szomorú arcot. Gondolj már bele, egy kissé átrendezett fej, lebiggyesztett ajkakkal, meg ilyenek.
A kijelentésre elmosolyodik, vállat von.
- Nem vagyok az az ember. - szemeit továbbra is a mellette ülőn tartja, keresve bármi jelet, ami azt mutatja, hogy az állapot rosszabb, mint azt bevallja. Hiába, paranoiás a lányka, meg elég bizalmatlan is az emberek felé, főleg ilyen téren. Bólint, ahogy most a falat tanulmányozza, vállat von. Szerinte felesleges lenne most konkrétumokat mondani, ha kijön, úgyis biztos tudni fogja, mi járja.
- Tudod, hogy van ez. Megvágod az ujjad, és már azt terjesztik, levágták a kezed. Amúgy azt hittem, hogy fél lábbal a koporsóban állsz. - összeráncolja homlokát miközben beszél, hangja halk és rekedt, mint annak aki sokáig nem nyitotta ki a száját.
- Kinél húztad ki a gyufát? - a kérdés szinte kiverte az oldalát, meg úgy alapból, nem Kamilláról beszélnénk, ha nem mondja ki. - Ne gyere nekem azzal, hogy ő is megkapta a magáét, mert nem hiszem el. - arcára ismét halvány mosoly ül ki. Ezzel nem megsérteni akarta a fiút, csak azért mégis, elég kis szalmajellegű alakja van.

Dvéjn

Oké, végül is nem ette meg, szóval lehet, hogy mégsem veszett az ügy. Igazából nem Dwayntől félt, vagy attól, amit tenni képes, vagy ilyenek. A saját szavaitól félt, attól, ami történt vele, és hogy most el fogja mondani. Érdekes, tekintettel a viselkedésére, hogy látszólag sziklaszilárd, vagyis közel áll hozzá. Elég.. Zavarodott mostanában, és még mindig nem tudja mit csináljon, pedig már itt van, és most ez tűnik a legjobbnak. Hogy erősnek tünteti fel magát. Mélyen beszívja a levegőt, majd ismét bólintva indul meg a kanapé felé, majd huppan le rá. Ismét rá néz, még mindig harapja a száját. Fogalma sincs honnan kezdje, és lehet itt mondani, hogy az elejétől, de őszintén megvallva, senki sem tudja, hol is van az a bizonyos "eleje".
- Anyám mugli. - köpi ki végül a szavakat, egy apróbb sóhaj kíséretében. Itt mondjuk nem az a baj, hogy mugli, még ha úgy is tűnik.- És hozzá ment apámhoz. Fogalmam sincs miért, de hozzáment. - most már a szőnyeget bámulja, nem néz a másik szemébe. Egyszerűen képtelen rá.
- Ötéves voltam, amikor megmutatkozott a varázserőm, és akkor.. Mintha átkattant volna nála valami. Azt hiszem megőrült. - a hangja egy leheletnyit halkul, ahogy ujjaival a díszpárna anyagát piszkálja. Vár egy kicsit, hogy ha esetleg a defenzor úgy ítéli, untatja a dolog, vagy, hogy nincs neki ideje erre, simán félbeszakíthassa, esetleg kiküldhesse, és amennyiben ez nem történik meg, folytatja.
- Először csak apró megjegyzéseket tett, utána gúnyolódott, majd szidott, mint valami bokrot. - ismét teletölti tüdejét, hogy utána lassan engedhesse ki a levegőt. A torka görcsöl, ahogy elér a lényegesebbik pontra, ami miatt tulajdonképp itt van.- És utána kezdett bántani. Ez is elég.. Fokozatosan indult be nála.

Dorian Reeve Green

Igazából ez a második bál, ahova egy olyan ember hívja meg, akitől egyáltalán nem számította volna. Mármint Dorian. Wolgi még oké volt, Wolgi egy őrült, de Doriant nem ismeri annyira eszementnek, mint a Levitást. És amúgy semmi baja a dologgal, sőt, örül neki, mert mégis csak meghívták, egyszerűen csak meglepte a dolog.
Az egész lány úgy néz ki, mint egy hivatásos halott. Sápadt, fehér bőre kontrasztban áll a fekete ruhával, mely elég vékony combjai közepéig ér, a haját valami varázslattal elbűvölték az estére, hogy az alapszínéhez képest még világosabb legyen, a smink meg. Na az teszi őt igazán halottá. Mintha be lenne esve az arca, a szemeinél sötét karikák, kulcscsont még inkább kiemelve. A bakancs, aminek biztos van vagy tíz centi a talpa, dob ugyan a magasságán, de még így sem magasabb a párjánál. Végiglépdel a folyosón, és nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy ha most belenézne a tükörbe, saját magára nem ismerne rá, nem hogy más. Kezdjük azzal, hogy már akkor csodálkozott, amikor a nem is olyan sokadik próbálkozásra sikerült normálisan elindulnia abban a cipőben, és arra még gyakorolt, és most tök profin járkál benne, mint aki erre született. Amúgy elég büszke magára, mármint tök királyul néz ki, és ebben csak egy kicsi segítség volt, és na, attól még az ő ötlete, és minden. Arra mondjuk nem gondolt, hogy a párját honnan fogja megismerni, mert ugyan, mégis miért gondolna ilyenekre, szóval megy, és amikor megpillant egy kint álldogáló alakot, próba szerencse alapon odalibeg elé, és ha nem ő az, hát akkor megy tovább.
- Szia. - elmosolyodik, miközben köszönti, mert azért ő is kitett magáért, hát jó kis démoni párocskák ők ketten.
- Sokat vártál? - körbepillant, miközben felteszi a kérdést, mert ez elméletileg így illik.

Micsáel <3

Érzi, hogy valami nincs rendben. Már akkor érezte, amikor Misi megkereste, és az egész helyzet annyira bizarr, hogy itt ülnek, és beszélgetnek, mint két normális ember, és nem ölik egymást, mint ahogy normálisan kéne, és.. Borsózik a háta az egésztől.
Kissé szórakozottan követi szabad kezének mutatóujjával a teásbögre szájának ívét, ahogy az asztalt fixírozza. Nem zavarja a másik bőrének érzete, igazából még jól is esik neki, úgy, ahogy alapból jól esik minden ilyen megnyilvánulás, akárkitől. A kérdésre vállat von, nem igazán akar arra a reggelre gondolni.
- Hát.. Még itt vagyok. - egészen halványan elmosolyodik, úgy őszintén maga sem tudja miért, csak úgy. Mikor megérzi magán a mestertanonc tekintetét felpillant, szeme találkozik az övével, ami csak még jobban felborzolja az idegeit. Mert valami határozottan nem jó itt, és rettentően idegesíti, hogy nem tudja mi van Mihaellel, viszont a kérdést valamiért nem teszi fel.
Tudja, hogy miért van az újabb kérdés, csak hogy beszéljen, és a másik ne érezze magát annyira egyedül, halljon valami hangot, ami ismerős, ami ide köti, hogy ne gondoljon arra, amire látszólag folyamatosan visszaemlékszik - bármi is legyen az. Igazából arról is beszélhetne, hogy kimegy a kertbe, répának hiszi magát és beágyazza magát a földbe, viszont felfogja, hogy ez a helyzet most komoly, és itt nincs helye vicceknek.
- Megvagyok. Tanulok, ilyenek. - mormolja, ahogy belekortyol a gőzölgő eperteába, majd összeráncolja homlokát. Nem bírja. A kérdés bökdösi az oldalát, szinte kínozza, ahogy Misi arca is, de legfőképp a tekintete. Attól legszívesebben felállna, és nem érdekelné a másik reakciója, vagy azok, akik még bent vannak, megölelné, úgy, hogy érezze, hogy azért ő is itt van neki, függetlenül attól amik történtek.
- Mi történt veled? - nyögi ki végül, kissé rekedten, miközben pillantásai ide- oda ugrálnak a másikon.

Mikor meglátta a másik arcán a meglepettséget - már amennyit látott belőle a festék alatt, azért ő is kitett magáért - elbizonytalanodott ugyan, de mikor megkapta a dicséretet, nyomban visszajött az önbizalma. Visszavigyorog rá, ahogy széttárja karjait, és a helyzethez illően megfordul a tengelye körül, hogy meg lehessen csodálni minden oldalból.
- Köszi. - mond köszönetet, miután újra stabil helyzetbe került. - Te is. - bólint elismerően. Szoktak ilyet mondani fiúnak, nem? Igazából, ha nem szoktak, ő akkor is mondja, mert miért ne mondaná már. Nagyon, nagyon reméli, hogy nem váratta meg a másikat. Annyira. Dorian megrázza a fejét, remek, tökéletes, akkor most boldog, nem mintha eddig nem lett volna az.
- Enyém a megtiszteltetés. - elfogadja a felé nyújtott kezet, belekarol, még be is hajlítja a térdeit, mint valami úri kisasszony. Szusszan egy aprót, ki tudja, mi fog itt várni rájuk. Elindulnak a bejárat felé, ajtó nyílik, ők ketten be, Kamillának meg szabályosan tátva marad a szája, mert milyen jól néz már ki az egész.
- Te úr isten. - nyögi ki, ami azért elég vicces a témára tekintve. Simán kinézi, hogy lesz egy mennydörgés, mert ekkora szentségtörést csinálni, hát azért mégis már.
- Mit csinálunk?
Újra vigyorog, ahogy felnéz a fiúra. Az azért rendben, hogy adott, hogy mit kell csinálni egy bálon, táncolni, töklevet inni, ilyenek, de mit csinálnak először? Mert neki azért van ötlete, vagyis úgy érzi van, de azért megkérdi őt is, hátha ő tudja is, hogy mit is akar pontosan.

Meg a kisfiunk *.*

Az egész ott kezdődött, hogy Kamilla imádja a babákat, erre itt ez a lehetőség. Csak társat kellett rá találni, és tessék, na kit lel meg a szentem? Hát Szentmihályit, ugye milyen jó ötletei vannak ahhoz, kit válasszon a gyereke apjának? Őszintén megvallva már a startnál akadtak fennakadások. Mert az, hogy mi legyen a kisfiú neve, igenis nagy probléma. A szőke mondta ami tetszett neki, Norbi kapásból elutasította őket, és így volt ez fordítva is. Végül aztán mégis az eridonos győzött, mert Kamilla meg nem akart tovább erőlködni. És Leopold lett. Komolyan, ki nevezi el a vérét Leopoldnak?? Próbál ő arra gondolni, hogy ott a Leo lehetőség, és az még jól is hangzik, meg tök menő, de.. De akkor is. Szóval miután ezt lejátszották Barbi előtt, mindketten nagyon figyeltek arra, hogyan kell jól tartani egy gyereket. Olyan, mint egy lexikon, amiből kapásból hiányzik olyan négy - öt fejezet, de jó lesz.
Kilépnek, azért még mindig durcázik a név miatt. Mert ő nem tudja felfogni, egyszerűen képtelen rá, hogy nem is olyan rég, nem szívesen ugyan, de beleegyezett, hogy így nevezzék el ezt a kis törékeny, ártatlan csöppséget. Hát van szíve annak az embernek, mi lenne, ha igazi lenne a drága, és akkor Leopoldként kéne felnőnie. Az iskolában csúfolnák, hogy Leopárd, vogy, hogy Kobold, mert igenis azt is ki lehet hozni belőle.
- Nézz már az arcára, hát úgy meg van szeppenve tőle. - megrázza fejét, minden figyelem a gyerekre terelődik. Kikerekednek szemei, amikor az ura elkezdi azokat a furcsa akármiket csinálni.
- Add már ide. Még a végén kárt teszel a lelkében. - kinyújtja mindkét kezét a gyerekért, ő az asszony a háznál, ő hordja itt a nadrágot. Vagy szoknyát. Teljesen mindegy.
- Kezdem úgy érezni, hogy két gyereket fogok nevelni. - ó igen, lassan eljut az agyáig a felismerés, hogy ez bizony így lesz, de amúgy nem igazán bánja, mert van egy babája. A másik meg.. Hát az egy nagy baba.

Na szépestét ^^

Karissz *_* <3

*Kamilla meg.. Hát valahogy azért talpon marad*
Meg akarsz ölni minket te?

Hogy vagy? *______*

De ha igazándiból is keghalok, az már nem annyira jó T_T
Akkor nem fogok tudni járkálni T_T

Én bebunkiztam magam a takaró alá XDDDD

Fő a biztonság <3

Ahogy beléptek a terembe, Kamillát azonnal elkapta a hangulat, fekete szemeiben még látszott is az a démoni csillogás. Az arcokat nézte, a jelmezeket, miközben egy nagyon rövid ideig próbálta kitalálni, hogy ki kicsoda, utána meg eldöntötte, hogy valószínűleg úgysem fog neki sikerülni. Ha valakit meg mégis, a csoda folytán megismer, akkor majd köszön neki, ha egyikőjük sem lesz majd elfoglalva valamivel. Partnere felé fordulva kérdezte meg, ő mit szeretne csinálni, s mikor az szóvá tette gondolatait, a lány bólintott.
- Akkor ömmm.. Igyunk valamit, és közben körbenézünk, utána ha szeretnél táncolunk, ésőőő... Meg eszünk, meg mit tudom én, ami jön. - vázolja fel a tervet némi gondolkodás után, ahogy vállat vonva néz még mindig rá. Amennyiben beleegyezik, a halottaiból feltámadt Kamilla hajlandó elindulni az asztalok felé Doriannal, hogy ott majd jól végigcsodálja az italokat, és kedve lenne az összeset végigkóstolni, mert neki aztán biztos, hogy tetszeni fognak. Addig is meg valamivel csak fent kell tartani a beszélgetést, mert ha már itt vannak együtt, csak nem ülhetnek mint valami kuka, teljes némaságban, úgyhogy kattog az agya rendesen, mit lehetne most mondani, vagy kérdezni, vagy akármi.
- És mi van veled mostanság? - dobja be az aduászt, ami valamilyen okból kifolyólag minden ilyen helyzetben megállja a helyét.

Robi

Néha azok is megkívánják a tömény cukorbetegséget, akik fogyóznak. Kamilla meg pont nem fogyózik, szóval neki dupla joga van ahhoz, hogy tömje magát ilyen finomságokkal. Eredetileg mondjuk nem ide akart jönni, hanem egyből a cukorkaboltba, csak volt az a fura bácsi ott az utcán, aki olyan furán nézett rá, és a sikátoros dolog óta kiveri a hideg az ilyen alakoktól. A halloween alkalmából ezüstösre festett haja kiengedve terül szét vállán, hátán, mindenütt, ahol éri, miközben egy kicsit talán sietősen lép be a cukrászda ajtaján, s határozottan indul meg a pult felé. Végül is ez is tökéletes, csak ne érezné úgy, hogy még mindig nézik, komolyan, paranoiás belé. Pedig fényes nappal van. Kattog az agya, mi lesz akkor, ha látja, hogy egyedül eszi itt a sütit, és majd mikor kimegy, jól el fog tűnni. Szóval nem fog egyedül enni, az is egyszer biztos. Úgy viselkedik, mintha meg akarnák ölni, pedig remélhetőleg nem akarják. Kér egy gyümölcsös, finomnak tűnő valami sütit, kifizeti, utána meg a kistányérral a kezében pillant körbe. Megakad a szeme az egyik alakon, valahonnan nagyon ismerős neki, csak tudná, hogy honnan. Elindul felé, majd úgy ül le a vele szemben elhelyezkedő részre, mintha pont hozzá jött volna, annak ellenére, hogy még a nevét sem tudja az illetőnek. Bár lehet, hogy iskolatársa. Annyian vannak abban az iskolában, miért ne lehetne már iskolatársa?
- Na szia. - angyali mosolyt villant, olyat, amivel aztán biztos, hogy nem fogják elküldeni.

Öcsipók

- Végül is.. Megértem. Azt hiszem. Mármint, amikor az ember beteg, nincs étvágya. - bólint végül, ahogy talán mintha próbálná magát meggyőzni. A tekintete ellágyul, ahogy rá néz, kedveli a kölyköt, az egészséges keretek között. Fogalma sincs miért és honnan, de az utóbbi időben valahogy megérzi, ha nincs valami rendben azokkal, akik közel állnak hozzá, vagy kezdenek közel állni. Az egész érzés annyira.. Fájdalmas is, de közben meg nem is, annyira meghatározatlan. Mint amikor összerándul a gyomrod, na valami olyasmi. Az pedig, hogy nem mondja el az egész történetet, mert Kamilla tudja, hogy így van, csak ront a helyzeten.
- Rohama volt. - ismétli el, felvonva szemöldökét. Remek, ez egyre jobb. Egy félig eszement ember mellett tudni a fiút, hát nem valami kellemes. És az eszementet most nem átvitt értelemben kell érteni, hanem rendesen, ahogy le van írva. Nem kell belegondolni semmit.
- Miért nem szóltál senkinek? - a hangja halk, ám cseppet sem szemrehányó, inkább szomorú. Ő nem az anyja, hogy felháborodjon ilyeneken, ő csak ő, aki kész mellette lenni még akkor is, ha Bence meg fog őrülni, és valakinek kordában kell tartania. Bár ő még nem tudja, milyen kapcsolat van Bence meg a rohamos között, én már biztos vagyok benne, hogy ha megtudja sem fogja annak a lánynak a közelébe engedni, főleg, ha ne adj Merlin a fiú leépül. Inkább kirabolja a rellonból, és bevonszolja a saját házába, és ami a gondolatot illeti, ő nem tehet arról, hogy mindig a lehető legrosszabbra gondol.
Megrázza fejét. Nem, nincs jól. Ha valaki, hát akkor ő pontosan tudja milyen az, amikor egyszerűen képtelen az ember aludni, és az minden, csak jó nem.
- Megkérdezném, hogy tudok-e segíteni, de az a baj, hogy szerintem nem tudok. - elhúzza száját, ahogy előre dőlve támaszkodik meg térdein. Tenyerei felfelé mutatnak, szinte kérve, hogy a másik belecsúsztassa kézfejét.
- Ne csinálj többet ilyet. Hogy nem tudod mit kell tenni, de cselekszel. Sokkal rosszabb is lehetett volna belőle. - dünnyögi, és ha most hallaná magát, biztos forgatná a szemeit.

Szép estét :3

Seselína *-* <3

Szió Matt *-*
Te is :33

Szió Gwen ^^

AHS *---------------*

Azért az ötödik évad simán lehetne végig tizennyolcas szerintem XD

Öcsipók, csúúúú *-*

nyuuu *-*
Amúgy, mivel is csinálod ezeket a szép dolgokat, mint pl az adatlapodon a lenyílós? *.*

Mert a képedről nem ismertek volna fel
Köszönöm <3

*úgy érzem, itt mindjárt egy átlagos M - K jelenet részesei lehetnek a kedves nézők... Már aki túléli*

Nekem legalább van mit felvenni
Nem fázol véletlen? :3

Nem gondoltam volna, hogy női dolgokat is hordasz.
De ha neked ez tetszik, végül is van olyan ország, ahol elfogadott, meg minden

//*most annyira akartam írni ide valamit, de az annyira mocskos lett volna, hogy attól félek ki leszek moderálva :c*//

Ohh, te meg a nagy vadászat. Hol tanultad ki, a bordélyházban?  


Ne bántsátok a férjuram, héjj
Há' még ugyan száxuális

*FF5 a tévében, balra el*
Micsáel.
Mi ezt még lejátszuk *^*

*úristen, VÉRes poént neeeee XDDDDD*

Én nem félek tőled *^*
*nincsitt*

Konkrétan
Könnyezek
Nemszeretlek titeket XDDD

*reklám van, visszajött*

Próbáljam ki rajtad is az ütőt, heeee, há' próbáljam ki?