Bár kívülről nem látszik rajta, de már a megérkezés pillanatában ott volt a gombóc a torkában, hiszen tudta, hogy ma derül ki, felveszik-e tanárnak, avagy sem, ráadásul úgy néz ki, utoljára ülhet ehhez, a számára nagyon kedves asztalhoz. Minden mosolygós arcot látva, csak egyre jobban belemélyedt ebbe a gondolatba, hogy nem akar tőlük elválni, nagyon megszerette őket. Alapból nagyon könnyen köt barátságokat, a háztársaihoz, meg a navinésekhez képest úgy alapból hamarabb gondolja komolyabbnak ezeket, így hozzájuk is kötődik. Abból is adódhat, hogy nagyon későn került ebbe a szocializáltságát hozó közegbe, ki tudja. Mindenesetre, amint megpillantja a párját, fellélegezve lépdel hozzá és öleli át őt, szüksége volt már erre.
Nagyon örül neki, mer tényleg ritka, hogy szabadidejük legyen, ha meg van is, biztos akad valami mellék tevékenység, ami elveszi azt a kevés lehetőséget is, de mire másra, ha nem erre jó ez az évnyitó. Kissé késlekedve, de még az igazgató nyitánya előtt érkezett be, majd gyorsan a talárt is magára kapta, aztán huppant kedvese közelébe.
- Gratulálok, akkor jó évet zártunk…
Hatalmas mosollyal néz rá, még az ölelési roham előtt. Nem véletlenül mondja így, ebben a maga részéről is benne van minden. Bár az utolsó pillanatokig izgult, hogy Holden professzornak írt vizsgája milyen lett, az volt a sorban az utolsó, és azon múlt sok minden… Igen, az a sok minden, talán itt az alkalom nekiveselkedni annak a nagy-nagy tervnek, aminek nekivágott, de csak az évnyitó után fogja megtudni, sikerült-e.
- Hát, a vizsgákkal nem volt gond, amiből lehetett, mindegyik Kiváló lett. Most más miatt izgulok egy picit… - Süti le a szemeit, aztán rá is tér inkább első körben az otthoni dolgokra. – Csak egy rövid látogatást tettem én is, anyu pedig egy perc nyugtot se hagyott, folyton kérdezgetett rólad, meg érdeklődött mikor ismerhet meg személyesen.
Nevetgél kicsit ezen, mert tényleg nagyon aranyos, de olyan, mintha egy tini lány első szerelméről lenne szó, jó ebben a mondatban több igazság van, mint azt megszoknánk egy 20 feletti lánykától. Közben az Igazgató is nekikezd a szokásos indításnak, a házkupát gyorsan átadja, mindenkinek gratulál. Ekkor azonban egy kisebb csetepaté, ami szó szerint bűzlik, keletkezik a nagyteremben, bár szerencséjükre a tanári kar tagjai hamar kezelni tudják az ügyet, így a hirtelen riadalom csillapszik, és lassan mindenki visszatér a terembe.
Az iskola legjei kerülnek elő ezután, majd miután mindenkit szépen megtapsolt, elérte a vizsgákhoz, és Botival együtt kivonultak és kezet fogtak Gyuri bácsival, az igazgató pedig büszkén mosolygott rá, megnyugodott egy kicsit, még visszaértek a helyükre.
- Van egy… meglepetésem. Szóval, tudod, mert sokat meséltem, hogy imádom a kutatói munkát, de a tanításba is beleszerettem itt. Így hát tettem egy próbát, és a vizsgáim függvényében beadtam a jelentkezésemet az igazgatónak.
Miközben mondja, már Árminnál van a szó a kviddics kapcsán, Emma sosem élt együtt ezzel a sporttal, szóval nehéz lenne azt mondani, hogy lekötné a figyelmét, a jelen mondottakkal szemben, nem is így történik. Így hát kiböki végre az egésznek a lényeget.
- Azért is késtem kicsit, mert éppen vele beszélgettem, és nagyon úgy néz ki, hogy tanár néni leszek ettől a tanévtől.
Szinte mosolyog a hangjával is, mert ő nagyon boldog tőle, reméli Ő is hasonlóan tud vele osztozni ebben a boldogságban majd, és nem érzi ezt korainak, vagy soknak, esetleg nem néz rá emiatt rossz szemmel. Persze ezeken már rég végigfutott magában a jelentkezéstől, milyen lesz a dolog visszhangja, de mély levegőt véve, egy kis önnoszogatás után, benyújtotta a papírokat. Amin vége ennek a kis rendezvénynek, alig várja, hogy azt a kis időt, amit a mai nap még megenged, legalább Botonddal tölthesse, ebből kifolyólag ad egy puszit neki még az ajkaira, aztán fel is áll a helyéről, hogy elinduljanak. Érdekes, hogy ismét a Navinénél kötött ki, bár most annyira sok rosszalló tekintet nem jött feléjük, mint korábban, jó, akkor vastagon benne volt az is, hogy a Navine elvitte a Levita elől a házkupát…
Akkor maradok