Ne legyél már velem gonosz  

Tudom, hogy elég fontos vagyok neked ahhoz, hogy életbenhagyj  

Jólvan, nem rombolom le az egódat a többiek előtt    

Tudom...

Milyen csönd van, ne mondjátok, hogy mindenki az x faktort nézi  

Na hát, büszke vagyok rád  

Semmi, munkálkodom most   Veled?

Örültem, sokkal jobban, mint az látszódott rajtam de nem akartam felkelni és ugrálni, vagy sikítani örömömben, azt Luca szokott. A tekintetemből mindent ki lehetett olvasni, hagytam, hogy az érzéseim szabadon áramoljanak a testemben, nem rejtegettem semmit, mert nem volt rá szükség. Igaz, egy kicsit féltem, mert a boldogsággal együtt járt a kiszolgáltatottság érzése is és benne rejlett a csalódás lehetősége. Nem akartam, hogy az életem egy korábbi szakaszában történt csalódás pecsételje meg ennek a kapcsolatnak az alakulását. András megérdemelte, hogy bízzak benne, de nekem is meg kellett tanulnom újra bízni, az pedig nem ment olyan egyszerűen. Ennek semmi köze nem volt hozzá, ez inkább az én csökött létemből fakadt. De megemberelem a gondolataimat és inkább arra figyelek, amit mond. Ezzel az az egyetlen probléma, hogy a tekintetem az ajkára vándorol. Akaratlanul beharapom a sajátomat, és igyekszem minden erőmmel a mondandójára figyelni és nem arra, ahogy a szavakat formálja és a rekedtes kellemes hangjára.
  - Igen, nekem is ez jutott rögtön az eszembe, az andalgás meg amúgy sem a stílusom...bár, a szőlőt szeretem.
A megjegyzésre elvigyorodom ismét, de ez a mosoly azért egy kicsivel másabb, mint az előzőek. Tényleg felesleges erről beszélnünk, inkább arra koncentrálok, hogy mennyire pofátlanul jó érzés jár át, ahogy átölel. Úgy érzem, nem vagyok egyedül és legalább nem fázom. Az aprócska ruha nem volt egészen jó ötlet, de legalább a kabátom és az ő teste véd az őszi széltől. Amikor felajánlja mozi lehetőség, felkapom a fejemet és rögtön bólintok.
  - Persze, sokszor. A húgaim imádnak moziba járni, bár ők nem azért, mert ott sötét van...
Hagyom, hogy megcsókoljon, ismét sőt, még el is nyújtom amennyire csak lehet, közben felkelek a hideg kőmederről de még akkor sem engedem el, inkább lehajolok , megfogom a kezeit és csak utána húzódom el.
  - Menjünk...de én választok.
Felhúzom és elindulunk arra, amerről jöttünk, hogy később aztán behopponálhassunk. A filmnézés lehetősége annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, inkább az, hogy vele lehetek, az este további részében is, egy sötét teremben, ahol remélhetőleg nem lesz sok ember a kései időpontra való tekintettel.  

  - Ez kezd unalmas lenni, remélem tudod.
Ha meg akart volna enni, vagy valami vadállattá változni, már megtehette volna de ő még mindig ott állt, biztonságos távolban tőlem én pedig kezdtem úgy érezni, hogy feladom. Nem érdekel, hogy mi ő, nem akarom megérteni, inkább lelépek, mert nem éri meg a fáradtságot. Egy lehetetlen alak, aki nem képes kicsavarni magából egyetlen egy épkézláb mondatot is, ami nem sugalmazza azt, hogy bántani fog, vagy meg fog ölni, vagy óvakodjak. Tudom, hogy milyen lényeg rohangálnak a kastélyban, hiszen közül eggyel elég közeli viszont ápoltam ezért vagyok annyira biztos a dolgomban.
  - Szóval akkor Halloweenkor majd megijesztesz? Hagyjuk ezt, csak meg akartam kérdezni, hogy jó irányba indultam-e el veled kapcsolatban.
Sóhajtok és összecsapom a rajzfüzetemet, felkelek, de nem megyek hozzá közelebb, még csak az kellene, hogy világgá szaladjon a közelségemtől, akkor nem tudnék egyről a kettőre haladni bár elszórakoztat a gondolat, hogy menekül előlem.
  - Szóval tetszik, hogy húzhatod az agyamat, remek. Húzhatod még egy ideig, mert úgy döntöttem, hogy jelentkezem a tanársegédednek, ideje egy kicsivel aktívabb közösségi életet élnem.
Összefűzöm magam előtt a karomat és úgy bámulok rá. Biztosan az idegeire megyek, nagyon remélem, hogy így van. Mert ő nekem biztosan. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valaki csak úgy semmibe vegye az erőmet, ilyen még soha nem történt meg. Azzal nyugatom magamat, hogy biztosan fájt neki, legalább egy kicsit, de megállta, hogy kimutassa a fájdalmat.
  - Nem vagy ember, vagy legalábbis nem egészen. Különben a földön vergődtél volna a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Hány éves vagy?
Oldalra billentettem a fejemet és kíváncsian figyeltem. A legtöbb emberről megtudtam állapítani, hogy hány év van a háta mögött, de az ő tekintete sokkal idősebbnek tűnt, mint a teste, ami nem lehetett több harmincnál.

Dobrai Vanda - 2013.10.28. 18:47


Én nem vagyok passzív de magammal nem beszélgethetek  
Sziasztok btw.  

Pedig szerintem vicces lenne  

Ezért most teli fogjuk szemetelni az OFFot  

Az utóbbi időben egy kicsit megváltozott a közérzetem. Na jó, igazán az egész világ megfordult velem. Derűsebbek voltak a mindennapjaim, ismét rajzolni kezdtem, többet látogattam meg a hárfát a kalickában de a legtöbb időt mégiscsak egy bizonyos illetőnek a szobájában a töltöttem, akinek már a gondolatára is elmosolyodtam. Most is onnan jövök, szinte az egész napot ott töltöttem és nem is szándékozok máshol lenni az este további részében, de megbeszéltem Zorával egy találkozót. A húgom mindennél fontosabb volt számomra, és mivel az utóbbi időben nem sokat jártam a sárgák háza táján, így őt is elkerültem. Amikor pedig arra voltam, vagy őt keresem kitérő válaszokat kaptam. Elgondolkodtatott a tény, hogy a saját boldogságomon túl nem láttam, hogy mások is vannak a földön, főleg Zora. De az ilyen gondolatokat elűztem, helyette inkább nadrágot húztam, belebújtam egy kényelmes csizmába, felvettem egy pulcsit és már rohantam is, mert szokás szerint késésben voltam, de valamiért sehogy nem akaródzott kimozdulni a kellemes szobából a hideg folyosóra. Szerencsére nem kellett messzire mennem, így hamarabb ott voltam, mint terveztem. Oké a társalgó talán egy kicsit klisésre sikeredett, de nem csak társalogni akartam az ikertestvéremmel, hanem csak látni, puszta tekintettel beszélni meg az érzéseinket és nem kimondani. Hiányzott. Az utóbbi időben egyre kevesebb időnk maradt egymásra, és mardosta a lelkemet a egy sajgó felismerés. Hiszen anyánk pont erről beszélt, amikor kiskorunkban nem akartuk elengedni egymás kezét és mindenáron egy ágyban akartunk aludni. Egyszer, valamikor már nem fogjuk látni egymást minden nap, sőt, nem is lesz rá igényünk, mert lesznek más fontosabb dolgok is. A szavak visszhangzottak a fejemben, miközben letelepedtem a kandalló  előtti szőnyegre és gyorsan megigazítottam a kócos hajamat, majd a tűz felé nyújtottam a kezeimet melegedés céljából. Az ajtót tíz másodpercenként ellenőriztem, mert a tudatalattim megakarta cáfolni azt, amit anyukámtól hallottam.

Gondolj bele a régi fórumon milyen élet volt OFFba, ott is izgalmas lehetett modolni :3

Itt már fele annyi sincs egy hónapban  

Hát a helyzet az, hogy 2009 körül Kiva is meg én is aktív tábort erősítettük  

Tila, könyvtáros se szívesen lennék  

Egészségére?  

Muccantás, mikor megyünk korizni?  

Nem tudom, de olyan szívesen koriznék  

Azt hittem már elvetemült lettél Prancs

Milyen jó volna, ha Lucával is őszinte lehetnék. De nem akarom ő megijeszteni, tudom, hogy csak a szája nagy és simán megijedne, ha közölném vele, hogy Benji valójában miért ment el. Furcsa, hogy ilyen törpe létére ilyeneket kérdez és van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mire gondolok csak nem akarom kimondani. Sokszor érzelmezzük félre a gyerekeket, pontosan azért mert azt hisszük, hogy okos felnőttek vagyunk. Én igyekszem nem úgy tenni, mint aki mindent jobban tud, főleg nem a húgommal szemben.
  - Biztosan így van.
Rámosolygok és igyekszem kerülni ezt a témát, mert elég kellemetlen visszagondolni a miértekre. Inkább bekapom az utolsó falat sütimet és megiszom a maradék innivalómat, ennyi édesség bőven elég volt erre a hónapra.
  - Dehogy. Nincs rossz kedvem. Csak belegondoltam, hogy mennyi nőttél. Régen nem érdekeltek az ilyen dolgok.
Igyekszem annyira őszintének lenni látszani, amennyire csak tudok. Félek, hogyha rájön, mi igazából a problémám akkor legközelebb majd nem mer hozzám jönni a kérdéseivel, azt nem pedig nem bocsátanám meg magamnak, főleg nem egy ilyen butaság miatt. De sajnos ő sokkal érzékenyebb, az értelmekre, mint mások, szóval neki még nehezebb hazudnom, mint bárki másnak.
  - Örülök neki, hogy minden rendben van.
Oldalra billentem a fejemet elmosolyodom és hagyom, hogy odajöjjön megölelni és ettől másodpercek alatt jobban érzem magamat. A testi kontaktussal óvatosan kell bánni, de Lucával szemben valahogy nem érzek félelmet ezzel kapcsolatban, őt soha nem tudnám bántani, még tudat alatt sem.
  - Gyere, szerzünk neked egy kis édességet, utána meg visszamegyünk a kastélyba. Már ideje lesz.
Nem tétovázok sokat, felkelek, fizetek és már ott sem vagyunk. Tudom, hogy a cukorboltba is elég sok időt fogunk eltölteni, így jobb lesz sietni.

Uuuu cukifiú *-*   *felemeli és az ölébe ülteti*

Szia Mamarcika   Jajj de cuki, nézd meg...törpi ^^

Remélem nem vesztél el..*mosolyog*

Juuj *megölelgeti óvatosan* szerintem hazaviszlek...^^

Képzeld el, van egy nagy cukorboltom, mindenhol cukorka van, meg csoki, meg minden. *magyaráz neki lelkesen*

Vikohino Thaihasy - 2013.10.31. 22:59

Ezen most hangosan felnevettem xDDDDDDD


Nya, látom tetszik az ötlet...*vigyorog* Egyáltalán nem tudsz beszélni?

Nem baj, majd mutogatsz, úgyis szeretek activityzni  

Hello Márk  

Nyugi Viko, nekem tervben sincs a gyerek és boldog ember vagyok  


Juuu tényleg megzabállak   *megszorongatja*

Én szereztem magamnak egy gyereket   Kérsz gumicukrot?

http://bagolyko.varazslat.net/tablok/tablok.html ITT


*ad neki egy jó nagy zacskóval* tessék...egyél  

Gyarmathi Mihály Ádám - 2013.10.31. 23:31

*leguggol elé* Segítsek?


Viko, ha én ezt bejelenteném a drágám biztos, hogy kifeküdne