Banduska

Nem egyszerű az élet, Béláim, egyszerűen semmi nem úgy működik, ahogyan ténylegesen illene neki. Mikor végre összekaparom magam, hogy nem lesz semmi olyan, amilyennek én azt szeretném, az egész gondol egyet és kiesik az addigi kerékvágásból. Most is csak jött ez a meghívás, mint derült égből a villámcsapás. Én meg csak pillogtam, de ugye senkitől nem fogod azt visszahallani, hogy csapzott vagy cserbenhagyós lány lennék, még úgy sem, hogy kicsit tartok erről az egésztől. Attól, hogy mit akar. De ahogy ajtót nyitott, jobban elfoglalt az, hogy néz ki, mint az, hogy mit akar.
- Andris. Mi van rajtad? - döbbentem meg teljesen, a tekintetem nem tudtam elszakítani róla, az öltönyről, a tényről, hogy kicsípte magát a kedvemért. És hogy egyedül van itt, a zárt cukiban. Csak álltam ott egy darabig, mielőtt beléptem volna, teljes sokkban.
- A mim mit csinál? - kérdeztem vissza nagy szemekkel, mielőtt közelebb léptem volna hozzá, kis mosollyal az arcomon.
- Mire fel az öltöny, virágom? - mértem végig alaposabban magamnak Andrást. Mert eléggé ki volt vikszolva.

Te

Az indíttatását az egésznek hagyjuk, mert ő nem akar beszélni róla, én meg nem erőltetném. Egy cukrászda dolgot már elbasztak nekünk, ez most egy olyan kihagyjuk a harmadik felet kör. Én nem szóltam legalábbis senkinek hol vagyok és mit csinálok. Még a főnökömnek se, akinek lehet illett volna. Egyelőre ezt engedjük el reggelig, mikor át kell dobbantanom hozzá "haza", hogy visszaadjam a dolgokat, mert holnap ő nyit vagy zár, nem tudom. Nem én, ez biztos.
- Ja, ez? Nyugi, csak liszt - söpörtem le nemes egyszerűséggel a kis foltot a zakóról, szerencsére könnyen lejött. Nem tarka tehénnek öltöztem, baszd meg. De nem tudom pontosan mit látott, aggasztó lehetne de csak mosolyogtam, mint valami hülye, fogsor villan, a kezem meg mutogat, hogy haladjunk be, mert belefagy a nyál is  a pofámba. Jézusom, mennyi lehet? Mínusz 10?
- Megfullad. Nem bírja a bezártságot. Hangos. Az ajándékod. Szeretni fogod - tettem meg a gyors kijelentéseket mindegyiknél felé fordulva kicsit ahogy előre tartottam a székig, miután becsuktam az ajtót.
- Nem vagyok egy nyíló alkat - ingattam is meg a fejemet, majd - miért ne? Csípem ezt az idegesítő, nyakamat basztató címkés halotti gúnyát - se. De legalább őszinte vagyok. Inkább felemeltem a hordozót, még mindig koncentrálva, hogy  csomagolás ne fedje fel, sőt, még a cica hangját is próbáltam elnyomni apró hangok keltésével.

Bandus

Egészen naivnak éreztem magam készülődés közben, amiért hagytam magamat ismét belecsalni, hogy kiöltözzek csinibe. De valahogy nem akartam megjelenni szakadt farmerban és pólóban, lehet, hogy kicsit talán hiúbb vagyok, mint ahogy azt illene. De kis hezitálás után bekopogtam és be is engedett Andris, akinek a cuccain nem tudtam túllépni. Mert hogy teljesen ki volt glancolva. Azt hittem, hogy ténylegesen csak temetésen/a saját esküvőjén fogom egyszer a színházon kívül öltönyben látni. Úgy tűnik nem jött be a számításom.
- Nem arra gondoltam - húztam el a számat, hogy a mosolyt leárnyékoljam, ami éppen kikuszott rá. Ha őszinte akarok lenni, szerintem még csak fel sem tűnt az a folt, míg nem szólt róla. Ez kicsit kínos is lehetne akár.
- Te ajándékot hoztál nekem? - ha egészen pontosak akarunk lenni, egy klausztrofób és hangos ajándékot, még ha nem is hallottam a kis, ocsmány csomagolásos doboz hangjait. El is vettem tőle, igaz tapintásra valahogy fura volt, majd letettem. El is kezdtem bontani a szalagot, amire eltűnt a csúnya csomi, én meg csak bambiztam nagy szemekkel.
- Hát ő...? - néztem Andrisra nagy szemekkel, majd vissza a matkára.

Te

Se esküvő, se temetés. Amit magamban is le kellene meccselnem, de nincs nekem időm erre, csak azt akartam, hogy a mai napot se én, se más ne bassza el. Nagy kérés, mi? Inkább a halántékomon dobolva az ujjammal még körülnéztem, minden rendben van-e. A pulton ott volt a nekünk készített sütemény és italok, a hordozó a széken én meg meredtem. Kicsit megint éreztem magamban azt, mint mikor kölykökként sétáltunk a szomszéd templom felé. Mert anyám meg apám úgy tanította ezt így kell. Szerintem Uli hálát ad, hogy ebben a porfészekben még egy jó kápolna sincs. De fog ő még egy után sírni, állítom én!
- Akkor? Valami gond van? - néztem rá értetlenül, mintha teljesen elkerülte volna a figyelmem mi olyan más. Azért tegyük hozzá hordok ilyeneket, de általában valami oka van. Ma talán nem mindenki hinné, hogy van. Én viszont ezt érzem helyesnek. És ahogy rá néztem jó döntésnek is gondoltam. - Igen, neked, nekünk, közös, de a tiéd. Eeezt majd megbeszéljük, attól függ mennyire tetszik - néztem kicsit idegesen magam elé. Mert a nagydarab csávó a helyi menhelyen engem megnyúzna, ha ezek után visszavinném. Vettem pár nagy levegőt és igyekeztem a szemeimmel szinte égetve a "csomagot" koncentrálni, de a madzag - masni - hitelessége levett az észből, így mire a csomagoláshoz ért volna, az illúzió megremegett a levegő színtükrén és el is oszlott, mintha ott sem lett volna. Megszűnt az eddig kellemesen didergő susogás hangja, amit keltetem is és a kismacska nyávogása betört az éterbe.
- Hát ő - ismételtem meg kijelentve. Most mondtam el te nő. Ajándék. Rendesen facepalmolt a lelkem, így inkább áthúztam a tálcát az egyik asztalra és leültem az egyik oldalára. Nem úriemberes meg mit tudom én, de ez vagy kínos lesz vagy nem, de le kell ülnöm. A szívem nem bírja az ilyeneket. SOSEM DOLGOZTAM MÉG ENNYIT.

Bandus

- Nem. Gond az nincs - ráztam meg a fejemet nemes egyszerűséggel, mert nem volt semmi gond, nagyon csinos volt, jól állt neki a zakó. Csak olyan szürreális látvány volt, hogy ennyire kiöltözzön... körbepillantottam lassan, majd egy bólintással realizáltam. Értem.
Túlmagyarázta az ajándék dolgot, ez amolyan tipikusan Bandi dolog volt, mint akinek kényszere van rá, hogy magyarázzon, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel, szóval csak pont, vessző nélkül estek ki a szavak a száján, de nem is igen tudtam összerakni, mit akar kihozni belőle.
- Ideges vagy? - kérdeztem vissza, mert ismerem, tudom mikor az, de most ténylegesen annak látszott, ami annyira nem jellemző rá. Fel is csúszott kicsit a szemöldököm, de inkább csak az ajándékkal foglalkoztam. Valami furcsa volt vele, azt hiszem elég hamar ki is derült, hogy leginkább András volt vele furcsa, mire halványan elmosolyodva pillantottam rá, csak a nyávogás vonta magára a figyelmem eléggé ahhoz, hogy érdekeljen. Kissé sokkosan figyeltem, majd visszanéztem a cicára.
- Szia... szia te gyönyörű - nyitottam ki a hordozó ajtaját és a szökésnek induló kismacskát egy óvatos mozdulattal fel is nyaláboltam, alaposabban megvizslatva. Teljes szerelemmel pillantottam a rövid fehér szőrre, a csapott fülekre, ahogy a kiscica az arcom felé nyúlt a szétterpesztett mancsával, megengedve magának egy fejhangú máááát. Elmosolyodtam teljesen el is bambulva, majd Bandikára tereltem a figyelmem.
- Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz - fogtam máshogy a cicára, lejjebb is engedve a buksim vonalából, hogy közelebb araszoljak, majd leguggoltam elé. Aggódó pillantással néztem fel az arcára.

Te

Nincs gond. Az is valami, legalábbis mertem remélni, de legalább a kezdeteken túlestünk. Nem igaz? Nem éreztem úgy, hogy különösebben jó lennék bárminek a lebonyolításában. Értek a meglepetésekhez, a látványhoz, talán még  a munkáimhoz is, de más kérdés, hogy a saját elképzeléseim megvalósítására mit mondana egy szakértő. Pedig, az egyszer biztos, hogy exhibicionista vagyok. Talán a macska kicsit túlzás? Vagy az öltöny? Még nem tudom. Várok.
Nem, türelmes az nem vagyok és rendesen lebasz a víz, a vércukrom meg elérte az izgalmi állapotomról leesve a kétségbeesésig a mélypontot. Be fogom tömni azt a muffin. Akkor cupcake ha itt van a nő, mert különben leszedi a fejem, hogy itt dolgozom és nem tudom melyik mi.
- Csak kicsit fáradt, sok ember jött ma be - ja, az a három néni meg az öt diák levitt az életről. Kár hogy ezt is csak becsülöm, mert összesen egy ember keresett ma meg. Mindegy is, felemeltem inkább a fejem és figyeltem ahogy csomagol ki, azaz inkább csak rátalál a kis hordozóra meg a fehérkére. Figyeltem, mert érdekelt, nem csak az, hogy az állatra hogy reagál, hanem az egészre. Egyelőre kezdtem újragondolni mi és mennyire jó ötlet. De legalább a macska szép estét zsebelhet be, már ami a nézést meg a szavakat illeti amit kapott. Emberek, azt hinni féltékeny vagyok. Az mondjuk meglep mikor oda sétál, egyből ki is egyenesedem a széken az övé felé nézve.
- Persze, csak a vércukrom, de ezt betoljuk, és még sipákol is majd - jelent meg széles mosoly az arcomon, hogy eltűrjek a hajából egy keveset az arcától, majd megvárjam elmozdul-e vagy sem. Igazából nem is érdekelt annyira ez a sütizés, de ugye ezért hívtam vagy mi. - Szerintem imádni fogod - mutattam a sütire végül, mert a macska után arra is figyeltem.

Bandus

Nem nagyon hittem el a válaszát, Andrásról beszélünk, még ha fáradt sem így szokott viselkedni. Nagyon vicces, hogy azóta ismerem, hogy fel sem érte volna még azt a cukis pultot, de nekem próbál meg kamuzni. Ez nem így működik.
- Ühüm - válaszoltam, de nem voltam meggyőzve róla, hogy minden rendben van, ha létezne narrátor, most biztosan egyetértene velem. Ez nem így működik.
De aztán hagytam, hogy elterelje a figyelmemet a cicával, teljesen bele is feledkeztem a csomagolásba, majd ledöbbentem az apró nyávogó szőrcsomón. Legalább olyan sokkosan nézett rám, mint én rá. De rövid bondingot követően az egyik kezembe veszem a kis szőröst, aki halkan dorombol, meg megejt egy egy rövid nyüszítés szerű hangot, mikor épp nem simogatom a hüvelykujjammal.
Látom, hogy nem egészen vette ezt az eshetőséget figyelembe Andris, keresi is a helyét, ahogy elé guggoltam. Kicsit el is mosolyodtam, mikor eltűrte a hajam, mielőtt megsimogattam volna a kezét.
- Biztos vagyok benne - jegyeztem meg kis mosollyal, továbbra is mozdulatalnul előtte, tudom, le kellett volna ülnöm a székre, mert creepy vagyok, de nem érdekelt. - Biztos. De valahogy ezt most jobban imádnám.
A kezem a combjára csúszott, hogy megtámaszkodjak rajta, ahogy óvatosan felnyomtam magam állásba, majd előre dőltem, egészen lassan hajolva közel hozzá. Az ajkaim is csak egészen óvatosan érintették az övét, szerettem volna, ha van egy olyan emlékem, ami nem fosódik el a csók után.

Te

Érdeklődve figyeltem a reakcióját, azt hiszem az arcom nem hazudott, mikor kétkedően megemelkedett a szemöldököm is, de úgy éreztem annyiban hagyja így én is ezt tettem. Nem hiszem hogy ebbe a formaságrészbe jobban el kellene merülni. Eddig minden működik, nem hiányzik semmi hasonló. Ez nem így működik, ami nincs a tervezésben, az csak ne történjen meg. Jobb is volt haladni. Ajtó, ajándék, macska, evés. Nagyjából eszerint is indult, aztán valahogy nem.
Mert mire eszmélnék bármiből nála már ott a szőrgombóc, én ülök és meredek rá széthányt lábakkal mint akinek a holnap se létezik. Most éppen nem is, lehet hogy felkötöm magam, ha megint hasonlót produkálunk mint az elmúlt alkalmakkal, mikor próbálkoztam. Azzal a kurva nyakkendővel, amivel eddig se boldogultam és hátul van valamelyik szekrényre dobva az öltözőben. De visszatérve a jelenbe, csak támaszkodtam a lábaimon mikor elém guggolt, az egyik kezemmel el is tűrtem a haját, nem kellett az az arcához, olyan oda nem illő volt az egészbe, a mosolyába. A másikkal közben megsimogattam a macskát, bár nem rám számított azt hiszem. Lehet nem él mióta beraktam abba a hordozóba. Szerintem utálja, én is utálnám.
- Sok tejszín van hozzá - mutattam a tál eperre is, gondoltam hogy akkor ha már készültem, legalább legyen nyoma is, de hamar felállt én meg úgy vettem ez most pont nem érdekli. Aztán meg is értettem miért. Az egyik tenyerem az arcára csúszott, hogy visszahúzzam az inkább puszinak szánhatott megmozdulása után a másikkal a dereka után hogy rámarkolva húzzam magam felé, le az ölembe. Ez is egy megoldás, végül is. Én mondjuk tényleg nem a sütiért jöttem. Aztán az ajkam csak akkor vált el az övétől, mikor éreztem a leheletén is, hogy szeretne levegőhöz is jutni még, majd hátrébb dőltem a széktámlának.
- És... mi lesz a neve?

Bandus


Valahol nagyon imponált nekem a dolog, hogy képes volt nekem, nekük hozni egy cicát. A kis fehér olyan gyönyörű, kajla és puh volt, hogy lehetetlen volt nem belé szeretni, meg kicsit mintha ez kölcsönös lett volna, mert nagyin dorombolt a kezeim közt. Lehet, hogy azért, mert kiszabadítottam a fogságól. Megértem, én is kiakadtam volna ha beraknak egy dobozba.
Eltűrte a hajam, én meg kicsit elmosolyodtam.
- Azt szeretem - mosolyodtam el halványan, mielőtt még felálltam volna és esküszöm, Bandinak ez az este egy érzelmi hullámvasút, mert akárhányszor megnyugodna, valamivel sokkolom. Most is ez történt.
Valahogy a múltkori után ez most engem ért váratlanul, mármint, leginkább a tény, hogy előbb az arcomhoz ért, majd visszahúzott egy sokkal hevesebb csókra. Ahogy rám fogott, az ajkai közé nyögtem, de a kiscicát tartó kezem még épp időben támasztottam át a vállán, így nincs útban a macsek, ahogy az ölébe csúsztam, jó közel. Elég melegem is lett hirtelen, ahogy a szabad kezem a hajába csúszott, még közelebb húzva magamhoz. Addig nem is hajoltam el, míg már tényleg levegő nem kellett, akkor is csak halk zihálással próbáltam a helyére igazítani az egyik oldalt durván felcsúszott szoknyám. Ez más volt. Nagyon más.
- Hű. Nehéz kérdés.... Rosaleen? - kérdeztem, mire a cica megint egy nagy máááával válaszolt, én meg kettőnk közé vettem, mielőtt még.... elfelejtek viselkedni. - Most fel kéne kelnem, ugye?

Te

Nőknek bármit adni mindig nehéz kérdés, ha volt, amit apám többször is megpróbált tudásként átadni nekem, az a kellékesi hivatás helyett olyan tények összessége volt, mint mit ne tegyek házasság alatt. Miket ne vegyek, mondjak, mozduljak. Igazából a legfontosabb tanítása a "shut the fuck up" volt, és van benne valami. Néha egy lakat biztos sok szituációtól megkímélne. Most viszont nem csak a csend, de az elképzelésem is jól alakult, legalábbis az előttem guggoló nő és a kezében a szőrös kisállat erről árulkodott. Engem már összekaszabolt két napja, mikor elmentem érte, de pár mozdulat és volt-nincs karmolás, azt hiszem még nem vagyunk akkora barátok mint ők, nincs nagy gyakorlatom.
- Tudom - mert tényleg, ez nem nagyzolás vagy önelégültség tárgya, vannak pontok, amik beléd égnek. Nekem ilyen mondjuk egy sütizés, amit akkor még nem én, hanem anyám állt, de emlékszem, ahogy lekanalazta még az enyémről is a habot, és nem is bántam. Ezer éve, mégis elég tiszta a kép. És valahol reméltem, hogy a ma is ilyen lesz, nem tudtam a végkimenetelt, de eléggé bíztam benne, hogy ennyi szar után nem nyúlok újra mellé, vagy nem bukkan fel még valami, ami közli hogy, kimaradsz két körből és a startmezőről indulsz. Megtörtént eset ugyebár.
Nem voltam kíméletes, sem finom vagy kedveskedő, kicsit elvettem abból, amit úgy éreztem ki kellett hagynom, és nem is igazán eresztettem. Ez az a pont, ami után én nem beszélgetni szoktam. Rá is vigyorogtam, mikor apróbb zihálással hajolt el.
- Rózi vagy Brigi, nekem aztán mindegy - tártam is el oldalra a kezem, nem véletlenül rá bíztam a név dolgot. Ismerjük a skilljeim és a határaim, nem akarja ő ezt. Kicsit fel is szusszantam, ahogy már ott volt az ölembe, a kezem a dereka köré fontam, a másikkal az asztallapon támaszkodtam a cicára nézve, akit maga elé ügyeskedett vissza.
- Csak ha szeretnél - vontam vállat finoman még egy csókot nyomva  nő arcára.... oda indultam, de nem mondanám, hogy a határait nem feszegetem, mert inkább a nyakszirtjéhez közel esett az, majd egy epret az arcomba tömtem, mint aki mit se tett.

Bandus

Tudom. Csak így egyszerűen, minden különösebb hezitálás nélkül kijelentette, hogy tudja, mintha a világ legegyértelműbb ténye lenne az, hogy szeretem a tejszínt, már már beteges módon. Lehet, hogy előző életemben macska voltam. Vagy csak egy idióta nő aki imádja a tejszínt. Ahogy az érzést is, ami a gyomromban kavarog a csókjától, az érintésétől, a közelségétől. A hideg futkározik végig a gerincen mentén.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem vissza, végigsimítva az arcélén a macskátlan kezemmel finoman, ahogy próbáltam visszanyerni az egyenletes légzésem. Kevés sikerrel. Inkább közel csúsztam hozzá, de egy cicányi távolság még épp akadt köztünk.
- Akkor ez eldőlt - bólogattam boldogan, megsimogatva a kicsi cicát, aki közben Bandika felé szaglászott lelkesen. Aki ugye minek is viselkednek, mert az a csók az arcom helyett csak a nyakamba csúszott, én meg levegő után kaptam. Szinte felforrósodott a bőröm ahol az ajkai hozzá értek. Nagyot nyeltem, mielőtt a kezét a derekamról óvatosan lejjebb nem toltam, egy jóleső sóhaj kíséretében. Inkább ártatlan arccal el is vettem egy epret, amit lassan a számba applikáltam, a cicát bizergálva.
- Fogalmam sincs, mit művelsz velem - nevettem fel kicsit kínosan, elvörösödve, mielőtt az ajkaim ismét az övéire tapasztottam volna, talán kicsit hevesebben, mint az imént. Róza mindezt annyival konstatálta, hogy neki nyomta a fejét a kezemnek, nagy purrogással.

Te

- Rozika, kizárólag ő, igaz, Miáú - néztem a macskára kicsit az álla alá nyúlva az ujjammal, hogy úgy dörgöljem meg, ezt bírták a macskák általában, láttam már párat azért. Nagyanyám kertjébe is bejártak enni, a színházkörül is lebzselnek, meg láttam már ilyen nőt is. Hogy jobbat ne mondjak. Ettől még a vigyor inkább neki szólt, de több se kéne, mint ezt még az orra alá tolni.
Helyette megkapott engem, milyen jó már, nem? aligha gondolja ezt, érzem is rajta, de azt hiszem ennyi belefér, ha már pont az ölembe akart ülni. Pont. Oda. Fogalmam sem volt különösebben megrázó lesz-e neki, de csak még szélesebb lett a mosolyom, a tekintetem meg az eprek között jártak, nagyban válogattam, de rá se kellett néznem igazán, hogy tudjam célba érnek a véletlenek. Arra viszont csak ráemeltem a kékjeim és felvontam a szemöldököm, mikor nem túl elegánsan került arrébb a kezem. De nem eltolta, ó, nem.
- Szeretnél is valamit, vagy csak próbálkozol? - tettem fel végül egy sóhaj után a kérdést le is nyelve az utolsó falatot, most már érdekelt, mert azt tudom én miért vagyok itt, fordítva nem annyira tiszta az a kép. Kicsit életlen. - Mit művelek? Mire gondolsz?
Azt ugyan már nem tudtam meg, valójában mire utalt, mert a szája elfoglalt lett, de ki vagyok én, hogy megakadályozzam abban, amit élvezni akar, így az eddig asztalt támasztó kezem az arcához emeltem és a haja alá csúsztatva a tarkójára fogtam, hogy még lejjebb húzzam, elvágva az elhajolás lehetőségét, akár csak levegőért is. A macska miatt azért meggörnyedtem, de nagyon figyelmes tudok lenni.

Oltások, pipa, bolhák nem, social distancinget kértem tőlük, most a kertből integetnek transzparensekkel

Magának ilyen jól nevelt bolhái vannak? Irigykedem. Ezeket itten nehéz kilakoltatni

Persze, hát már mióta együtt lakunk! Cimbik, pajtik, legjobb barik.  Idomítom is őket.

Tehát idomár is vagy? Ez aztán a sokoldalúság hát le vagyok maradva a morgásnál

My lark

Megvan az érzés, mikor azt sem tudod, hogy hol áll a fejed, csak fekszel az ágyban, míg már nem bírod tovább? Szóval csak felkeltem, hogy a kutyákkal körbevéve üljek le a kanapéra a nappaliba, próbáljam összekaparni a gondolataim, de nem tudok megálljt parancsolni. Toll kell, papír, a gitárom. Idegesen nyüszítek fel, mikor sehol egy üres lap, így az elmém mindent beterít. Mint egy gyilkosság helyszíne, ahol szétfröccsen a vér, mindenhol a gondolataim, az első kezembe akadó számlán, a tenyeremen, a naptáron, csak szöveg, míg a füzetem elő nem kerül. Nem tart tovább talán húsz percnél, mire az alap dallamom is megvan, és nem bírok magammal. Hamarabb érek be a szobába és térdelek az ember fölé, a vállát rázogatva, mint hogy végiggondolnám.
- B. Bende. Igor. Hé... kellesz, kelj fel! - pofozgatom finoman, hogy hé boy, ez nem egy pillanat, kelj már fel, hallanod kell. Tudom, várhatnék reggelig, de azt mondta, nem akarja, hogy többet titkolózzak előtte. Nem akarok titkokat. Kint akarom hogy legyen belőlem ez az érzés, a viszketés a bőröm alól, amit a leírt szavak jelentenek. Egy rémálom a nappali, kupi van. Duplo érdeklődve figyel az ajtóból, szerintem nem ért semmit.

🌧🎀dash
january

Péntek hajnal van. Én meg gyakorlatilag végre normális életet élek. Azt hiszem nem csináltam ilyet az elmúlt közel...hát, ne hazudjunk egymásnak de 20 évben biztosan, előtte meg egy pöcsfej voltam és kisfiú. Azt se mondanám normálisnak. Szóval nem tudom pontosan mit várhatnék vagy mit kéne tennem. elmenni a postára? Fizetni a számlákat magamnak nem csak megbízásokat adni a számlámhoz? Bevásárolni? Nem azt mondom, hogy ezeket sosem csináltam, de nagyon régen volt napirendi pont. Ahogy mondjuk a reggeli kelés is, de igyekszem, így például éjjel alszom. Aludnék, ha hagynák. Volt már kutyát levivős katasztrófa, ami muszáj volt, de amúgy sem alszom nyugodtan, mikor érzem, hogy egyedül vagyok a szobában, így már eleve nyögve fordultam az oldalamra, mire percekkel később hallottam a szapora lépteket, majd megdobott az ágy a lendülettől, amivel rá érkezett a nőm. Tudtam, hogy nem eldöntendő kérdése lesz és biztos nem az érdekli mennyi az idő.
- Én mindig, mi ebben az új - mondtam félig a takarónak amire rányomtam az arcom, félig neki, ahogy elfordultam és felnéztem a fölém magasodó nőre. Bár hiába a vigyorom, és szerintem a simítás a combjain, úgy érzem nem egy hullámon ülünk éppen. Igazából fogalmam sincs mi is történik, még félig lehet alszom, el is nyomtam egy ásítást, aztán néztem rá, hogy most mi is lesz, feltolva magam a kezemmel félig ülésbe közelebb húztam őt a jobbommal egy csókra, akkortájt jelent meg Duplo is, aki nyüszítve feküdt el az ágy mellett. Mást is felkeltettek ma?

My lark

Jó, tényleg csak egy okból szoktam felkelteni Igort és az nem az szokott lenni, hogy most azonnal hallgassa meg az új számomat. Azaz, azóta sem igazán játszottam semmit, ami nem cselló. Ilyenkor leginkább rajta szoktam, szóval nem lepett meg, hogy nem akart felkelni. Alig pár órája szerettem ki belőle a lelket is.
- Haha, de vicces valaki. Úgy értem kellesz. Kint, a nappaliban, nem itt - még intek is a fejemmel kifelé, ha nem lenne egyértelmű, szeretném, ha most felkelne meg minden. Kicsit meg is simogatom az arcát, ahogy rám néz, mert nagyon szeretem, nem is baszogatni akarom az éjszaka közepén, csak azt, hogy figyeljen rám. A keze a combomra csúszik, én meg grimaszolok egyet, tolva a csípőmön finoman. Közelebb húz egy csókra, amit viszonzok is, a hajába túrva, aztán csak ismét végigsimítok az állán.
- Na. Azt hitem érdekel a zeném, gyere na. Utána kívánhatsz egyet - forgatom meg a szemem kicsit, majd a nyüsszögő Duplora nézek.  Áruló. - Légyszi?
Nagyon szépen nézek rá, nem tudom, ebből mennyi látszik a sötétben. Nem mintha azt gondolnám, hogy most majd nemet mond, tudja, hogy mennyire szépen tudok kérni tőle. Tudom, hogy kell őt meggyőzni.

🌧🎀dash
january

- Ugye senki nem hányt össze semmit? - mert ez egy fontos kérdés. Eddig egyszer volt példa rá, hogy bárki másért keltsen fel. A kölyök kutyák sok szart összeesznek, csak mondom, és még Duplo is csak menekült. Másnap meg a kölyök fején ült. Ki érti ezt?
Nem különösebben vagyok félálomba gyors gondolkodó, néha a szám előbb is kel életre mint én. Erre mondjuk még sosem volt panasz, se így, se úgy. Most se hittem hogy lesz de azért egy kicsit elégedetlen morgás csak kint volt, ahogy végül elváltak az ajkaim az övétől, és most már nem olyan ködös tekintettel néztem rá. A fiam is berobogott, apjára ütött mondhatnám, a reakcióján fel is nevettem, csak utána néztem vissza a nőre már félig-meddig feltolva magam. De ugye ha rajtam ül igen nehéz az ágynál messzebb jutni. Ezzel se lenne bajom de a hanglejtésből is sejtettem, hogy mennyire más vonal ez most. Kicsit meg is lepett, ami talán ki is ült az arcomra.
- Zene? Te eddig ezen dolgoztál? - néztem az órámra a szekrényen, mert az egy dolog, hogy én elég könnyen alszom a mellettem doboló Ivánnál is, de ez még tőlem is sok kicsit. Mármint gondolom, akkor volt hangja. Bármilyen. Végül csak elmosolyodva még egyszer megsimogattam az arcát a kézfejemmel, aztán néztem rá, hogy ha rajtam ül, ez nem fog megtörténni.
- Persze hogy akarom. Csak nem jó helyen simogattam? - kérdeztem nevetve, ahogy végül sikerült alóla kiszerencsétlenkednem magam, eltűrve a hajam aztán csak ásítva elindultam ki.

My Lark

- Nem, csak ezt azt összeírtam, de az sem direkt volt becsszó - emelem fel a bal kezemet, a jobbomat a szívemre téve. Nem akarom megrémíteni, egyik kutya sem rókázta össze a lakást. Akkor is csak azért kellett a segítsége, mert nem tudtam egyszerre megfogni a kuszikat, meg még  takarítani is. Most már megoldanám, mert belepem őket a fürdőbe, huss, aztán majd felvaxolom a dolgot.
- Ennyire nem hiányozhattam - jegyezem meg a halk, elégedetlen morranásra, megérintve az orra hegyét, de aztán nagy nehezen eljutok odáig is, hogy ha lemászom róla, talán kicsit könnyebben felkel?
- Öööö igen? Baj? Megmutassam inkább reggel? Nem tudtam aludni, kavarogtak a gondolataim - magyarázom nagy lelkesen az embernek, mert ha másnak nem is, neki igazán meg kellene értenie. A simogatásra kicsit felé döntöm a fejem, de aztán le is mászok róla, hogy tényleg fel tudjon kelni, minden akadályozó tényező nélkül.
- De, mindig, érzéked van hozzá - sóhajtok fel panaszosan, de aztán felkelek az ágyból, mielőtt még visszamászik mellém, annyira nem jó az önuralmam, lehet, hogy simán csak ráugranék. - Szeretem az ébredés utáni nevetésed.
Mellékes infó, de nagyon igaz, elég hamar kint is vagyok a szobából, két lépés közt megigazítom a bugyimat, majd leülök a kanapéra, odébb tolva Marleyt aki lelkesen őrzi a gitáromat azóta is.
- Kapaszkodj meg a hajadban, mert csodálatos vagyok  - nézek rá figyelmeztetően, majd mutatok, hogy üljön le valahova. Ez nem egy végigállom típusú zene.

🌧🎀dash
january

Ezt-azt. Nem hangzott biztatóan, de nem különösebben szoktam foglalkozni papírokkal, amit elől hagyok. Mármint mire írhatott? Valami szórólapra? Kit érdekel, amúgy sem járok bevásárolni. Kéne, de eddig nem voltam ez a fajta. Ha tehetném azt is hazarendelném, azt hiszem már lehet ilyet, azt ha vagy negyven kilót ott hagysz náluk összegben ingyen és mosolyogva adják a kezedbe a küszöbödön.
- Pedig de, mindig - néztem a szemébe, mert kétségtelenül fogalma sincs ennek a nőnek róla, mit hoz ki belőlem. Még így sem, hogy én itt tartok az életben ahol, vele. Pedig szerintem egyikünkből sem nézték ki, hasonlót se. Indítva a saját testvéreinkből. Jó, Bence szerint csak jön a pont majd mikor elbaszom, az ő húga már más eset, az egy hárpia. De nem fogom elbaszni, gyakorlatilag erről szólt az a fogadalom is, nem? Én annak veszem. - Nincs baj, kisszivárvány, csak megleptél, ennyi - mondtam neki, mire végül sikerült magam éber állapotba tenni, bár egy ásítás még oroszlánüvöltéssel vegyítve elhagyott engem, de vegyük ezt a hivatalos önébresztőmnek. Még lehajolva nyögtem a derekam miatt egyet majd megvakartam Duplo hátát és elindultam kifelé végre a szobából.
- Édes nő vagy, de ez nem érzék. Ez képesség, nem minden hős visel köpenyt - tártam el a kezeim már a folyosón a nappaliba menet. Kint meg is láttam a másik jómadarat, szeretem őt is, mindkét kölyök egy álom, és kicsit jobban érzem magam a ténytől is, hogy most itt vagyok és senkire nem kell rácsuknom az ajtót esténként vagy hívni valakit, esetleg áttestálnia  felelősségüket Frankiere.
- Akkor inkább leülök - gondolom, szóval a kanapéra dobva magam dőltem a támlának, majd a borostám megvakarva figyeltem mi fog történni.

My lark

Asszem nem bízott meg abban, mi is lehet az az ez is az is, amit összeírtam. Ha őszinte akarok lenni, magam sem tudom, nem gondolkoztam, csak csináltam, ami most egy kicsit ijesztően hat, ha belegondolok.
Nem gyakori nálam az ilyen, de egészen belevörösödök, mikor rácáfol az állításomra. Mármint, alig pár órája még együtt ziháltunk az összegyűrt lepedőn, most meg megjegyzi, hogy hiányoztam.
- Te is nekem - látom be végül apró bólogatásokkal, finoman az ajkába harapva, de nem akarom túllépni a saját határaink, mert abból mindig csak a baj van. Most is csak elfelejtődne az egész szám, lehet nem is lenne holnap reggel már a fejemben a dallam. - A keltéssel, vagy hogy miért keltettelek?
Még szórakozottan fel is nevetek, mert tudom, hogy nem ez az első alkalom, hogy felkeltem, de általában a szám... nem locsogni szokott, maradjunk ennyiben. Követem őt a folyosón pár lépésen át, aztán majdnem futva, de meg is előzöm, ez valami isten adta tehetségem, néha nagyon aktív tudok lenni.
- Vagy úgy, ez sokmindet megmagyaráz - bólogatok elégedett hümmögéssel, majd leülök, odébb tolva a fiamat.
- Jó döntés - veszem fel a gitárt, ami kicsit hideg is, lehet fel kellett volna venni egy pólót? Meh. Tudom, hogy sokat kellene még fejlődni, hogy ezzel bármire vigyem. Kéne egy demo meg minden szirszar, igazából nem is vagyok benne biztos, a papírt vagy a karriert akarom-e, én csak... szeretem, amit csinálok. - Az alaphoz igazából... lennének elképzeléseim, mit akarok hallani, nagyon nem... akusztikusban gondolkoztam.
Kicsit rágcsálom az ujjam, de aztán inkább belevágok, egyes részeken inkább csak a tenyeremmel dobolva mutatom az ütemet a gitáromon, nem játszom, mert nincs meg úgy a feelingje.

🌧🎀dash
january

Ez a hajnal tele van új dolgokkal, legalábbis ahogy tisztul a látásom és az érzékelésem, sorra jutok erre. Most nem csak a tényeket tekintve, hogy változnak a dolgok, amikre nem lehet azt mondani, hogy rossz irányba azért. Hanem magára a nőre is gondolok. Szerintem ha van bárki a környezetemben, akit keveset látni bármiben kellemetlenkedni, az ő. A zavarba jövetelére hirtelen egyéb példát mondani sem tudnék, de látom rajta, és nem értem miért történt. Annyira jó vagyok, hogy még ébren sem kell lennem? Ezt azért kétlem.
- Kicsit mindennel, de engedd is el - nyomtam egy csókot a homlokára még kicsit görnyedve felé az ágyunk mellett, majd már tényleg éberen, némi ásítással még ugyan, de nekiveselkedtem a háló elhagyásának. Nem mintha ez olyan könnyű lenne. Ha van hely, amit imádok, az az ágy, de tényleg. Életed legjobb részét abban töltöd, tevékenységfüggően. De hazudik, aki tagadja. Sok jó helyet és helyszínt meg tudsz jegyezni, ha már nem csak alvást nézünk, de megvan a feelingje a saját fészeknek. Kezdem magam többnek érezni, mint a korom...és másik B-s Mitzingernek ennyi szentimentalizmussal. Korán van.
- Mit is magyaráz meg? - kérdeztem meg már ledobva magam és egy párnával kiékelve az oldalam. Marley ugyan felnyüszített, amiért el lett lökve és drámaian úgy tett, mint aki leesett, így inkább átmászott mellém és a combomra nyomta a pofáját. Édes egy dög ő is. - Azon a  legegyszerűbb dolgozni, ha van ismerősöd - tártam el a kezem elég egyértelműen jelezve, hogy Iván akármekkora faszarc néha, ha meg van kérve a legodaadóbb zenész, Isti meg amúgy is mindig akar valamit, Dzsi meg bondinggol a nővel. Min is kéne aggódnom?
Tiéd minden figyelmem. Bár ezt nem kell mondjam, csak nézem őt, előbb a kezeire téved a szemem - nem mintha megkönnyítené a jelenésével, hogy bármi másra nézzek, mint amire tudnék -, az arcát, látom rajta, hogy nem csak felszabadultabb, de ettől még nem is feltétlenül boldog. Ezt egy számnál leginkább érzed, már ahogy elindul, aztán lassan felfogom a szöveget, vagy legalábbis elcsípem részenként. A kutyát vakaró kezem is lelassul aztán megáll, hogy az utolsó hümmögésig neki szenteljem minden figyelmem, de nem szólalok meg, mikor vége van sem.

My Lark

Szót fogadok. Nem sokszor teszem, de nem akarok most teljesen leakadni arról a viberól, ami éppen bennem rezeg, ha megteszem, lehet hogy vissza sem mászok rá és akkor lesz egy újabb szám ami megragad két állapot közt. Már nem vers, de nem befejezett szám.
Inkább el is hagyjuk az adott helyszínt, Duplo is követ, de olyan, mint aki teljesen elvesztette a fonalat az estével kapcsolatban. Nem is bánom, mármint nagyon szeretem, de egész eddig teljesen rám volt kattanva, ha már felébredt rám. Most legalább drámai mert nem tudja, hogy hozzám húzzon vagy Igorhoz.
- Hogy milyen tehetséged van hozzám - húzom ki magam kis mosollyal, de aztán csak keresem a megfelelő tartást, elég nagy égés lenne szarul előadni valamit, amit most találtam ki. Marley nagy drámaian átmaszik apához, én meg csak figyelem őket pár pillanatig.
- Akad pár - ezzel nem túlzok, itt vannak ők, apáék, meg azért pár másik ember is, de valahogy nem érzem úgy, hogy ennek jó helye lenne olyan kezében, aki... nem ismer. Mert valahogy ez túl sok, még nekem is, ha belegondolok. Éppen ezért nem is gondolok bele, csak csinálom. Ahogy jön. Aztán az utolsó hang után kicsit megtörlöm az arcom, minden rendben, sikerült letudni különösebb sírás nélkül, csak az ízét érzem.
- Igazából ennyi. De van... más is, azt igazából, neked írtam. Nem ma, még pár hete. - Persze, ez nem jelenti azt, hogy hallani akarja, az is lehet, hogy csak kiszakadt csóró dobhártyája és szeretne inkább aludni.

🌧🎀dash
january

Rengeteg tehetségem van, és ezt sosem fogják tőlem elvitatni. Mondhatnám magam polihisztornak, de azt olyan emberek teszik, akiknek az egójuk felesett a vérnyomásuk szintjére, arra, mikor valaki nem tekinti őket fontosnak. Ez rám nem jellemző, de elég sokoldalú vagyok. Ha éppen a nőt kell levenni a lábáról is, meg mikor rá kell bírni, hogy fejezze be a napi csellókottát. Ez igenis fontos, az apjával mélyen egyetértünk. Szerintem sok másban is értenénk, de még mindig nem érzem magam szülős gyereknek, már olyan kedvencnek, vágja mindenki. Nem az én szerepem.
- És tárt karokkal várnak - bárkiről legyen szó ez biztos, szerintem nem bízik eléggé vagy a munkájában vagy bennünk, egyik sem rózsás, nekünk se, de neki se. Kicsit ingatom is a fejem magam elé, ahogy megvakartam a kispajtást, Duplo meg rohamában addig kotort a kanapé felé még elnyúlt mellette és ő is idetolta a fejét. Mert kurvára elférünk. Ja nem, csak sóhajtva inkább a nőre néztem, eleinte inkább csak maga a zene meg úgy ő kötött le, férfi vagyok senki ne hibáztasson, abból is hallás után szerelmes általában. Így talán lecsúsztam kicsit az elejéről, de lehet hogy így kevésbé ütött akkorát? Nem tudom, igazából nem reagáltam rá, mert nem tudtam, kérdésem biztos lenne, de egy alkotót nem illik faggatni, ha megérted tudsz együtt élni a számával, és nyeltem a végére, mert azt hiszem, ha csak fele annyira érzem, az már bőven többet lemond miért kellett neki leírnia.
- Nekem? Mik nem történnek, és csellóval? - nevettem el magam, mert inkább oldani próbáltam az egészet, úgy láttam nem a bátorság meg határozottság öleli körbe, de érdekelt. Nagyon is.

My lark

 Szeretem, hogy támogat. Mert azt csinálja, hiába próbálja egy csomó ember ezt tagadni, vagy elvitatni tőlem, mert hogy biztos csak azért van velem, mert jók vagyunk a szexben. Ez nem erről szól, ahogy nem is arról, hogy nagy a mellem, vagy jól áll a latex, merem remélni, hogy ebben valahogy több volt, mikor összeterelt minket a sors.
- Tudom - bólintok aprót, mert nem kell bemutatni semmit, élem az életem, tudom, hogy megy ez. Ismerem már a dörgést, Isti akkor is csak segíteni akar, mikor megkérem rá, hogy ne tegye. Veszélyes faszi.
Nem egyszerű. Én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa és éppen ezért magam sem tudom, hogy elő szeretném-e adni neki, ami épp az eszemben jár. És azért, mert én úgy érzem, nem elég jó, amit csinálok, valami furcsa késztetés akadályoz abban, hogy neki énekeljek. Ebben él, ez a munkája, tartok tőle, hogy van, ami nem is tetszene neki... Persze, attól még lehet, hogy azt hazudná, ez nem így van.
- NEM. Nem csellóval. Gitárral - csapok a hasára a kézfejemmel, mikor elkezd nevetni,még a szemöldökeim is összevonva szigorúan, de aztán csak elmosolyodom.
- Rólad. Inkább. De igen. De most idepillogj, mert ha valamiről lemaradsz, az a te hibád lesz - kopogtatom meg az ajkam a mutatóujjammal, párszor összedörzsölöm az ujjaim, majd a ma esti kis bemutató záró fellépését indítom.

🌧🎀dash
january

Nem csak Igor vagyok, nem csak az Influx első ember és nem is csak egy celeb. Annál jóval több lettem az évek alatt, barát és testvér amúgy is, még ha egyesek tagadják is, de már férj is. Még ha nem is nézik ki belőlem ez sem csak a két szép szememért az enyém - azt hiszem. És szeretem, jó érzés minden ezzel járó jog és kötelesség is, az egyik éppen az, hogy hajnal háromkor kicsoszogok és nem pofázok, csak kivárom mit akar. Ha most elküldene boltba is ez lenne a feladatom. Csak több ruhában és egy bankkártyával.
Van az a pillanat az életben, mikor nem tudsz magadról. Ott vagy, tudod mi történik, hallod, de minden lelassul. Olyan mint egy fordított trip, amiből nem is igen van kiszállás. Nem eufória, inkább letaglózódás. De hogy ez a jó-e vagy sem, azt a végén tudod, vagy érzed a zsigereidben. Nekem nincs időm számot vetni, mert még ott tartok éppen mennyi mindent tett ide elénk, de hogy amúgy én vagyok és leszek a középpontban.
- Au - ezért nem vennék el egy boxolót. Fegyvert is lehet fogni a fejemhez, láttam és éreztem már hogy üt Bence neje, azt hiszem ezért más az ízlésünk. Nem díjazom, mikor fáj, legalábbis ezt a fajtát nem. Egész biztosan nem. És kár a csellóért is, én nagyon tudtam volna értékelni és jutalmazni azt is. Inkább előre dőlve nyúltam a nő után és odahúzva nyomtam csókot a homlokára, hogy aztán visszadőljek a morgó kutyák hallatán. Mert én egy használati cikk vagyok nekik. Párna!
- Figyelek én, hova gondolsz - forgattam is meg a szemem de csak mosolyogtam és néztem rá, végig a szám alatt a tekintetét kerestem. Meg utána is. Is. - Gyere ide - szólaltem meg kicsit meg is köszörülve a torkom.

My lark

A művészet nem egyszerű. Van, hogy olykor kétélű fegyver, mert ahogy arra is fordíthatod, hogy egy régi, elfertőződő sebet felnyitva túllépj a dolgokon, rosszul használva fájdalmat okozhatsz magadnak vagy a közönségednek is, teljesen akaratlanul. Én felelőtlen voltam, csak le akartam írni, előadni, megszabadulni, továbblépni azzal, hogy mindezt kiadtam magamból és leírtam, sőt, még elő is adtam. Nem figyelmeztettem, nem szóltam, hogy baj lehet, nem volt kint a kis tag, hogy trigger warning. Megérdemelte volna. Talán kicsit mind a ketten meg voltunk döbbenve, azt hiszem. De olyan volt, mint mikor felszabsz egy régi sebet, hogy kitisztítsd. Felszabadító.
- Most úgy csinálsz, mintha bántanálak! - jegyeztem meg enyhén felháborodottan, mer amúgy nem ütöttem meg erősen... de lehet, hogy csak nem figyeltem az erőmre megint eléggé, ezt sem tartom egy kizárt tényezőnek.
Nem bántam a homlokcsókot, sőt, egy széles mosolyt vissza is kellett fojtanom, mikor hozzá ért. Szeretem ezt a férfit, még ha egy darabig tagadtam is.
- Ismerlek - adtam magyarázatot, hogy pontosan hova is gondolok, aztán csak belevágtam az egészbe, és bár az elején még kerültem a tekintetét, aztán csak megtaláltam azt és el is mosolyodtam éneklés közben. Letettem a gitáromat végül és négykézláb kicsit közelebb is másztam, várakozva nézve rá. - Mit szeretnél?

🌧🎀dash
january

Még ha azt hitte is, hogy neki kell súlyokat cipelni egyedül, hogy ő teszi ezt, nem kellene így lennie. Itt voltam, nem haragudtam rá, a csalódottságom se tartott sokáig, csak szomorú voltam, mikor elment. És inkább azt éreztem valami nincs meg,a miről azt hittem igen. Nem volt bátorsága, vagy ereje beszélni velem, nekem, rólunk, a történtekről. Mintha kevés lettem volna ehhez, azt hiszem, ha nem is a konkrét történteken rágódnék, a lefolyásán biztos, de valahogy az egész nem csak olyan, amit egyszer megtudsz, majd el is felejtesz. Ez ennél több.
- Sosem - forgattam meg a szemem, mintha nem is érteném a kijelentését. Igazából volt idő, mikor tudott volna, most fizikailag értve persze elsősorban. Azért elbújt benne egy Hulk, bárki mondjon bármit, nem fogom irigyelni, aki egyszer ki akarja majd rabolni. Nos, én ezért nem féltem őt úgy talán, meg a bizalom, hogy nem marad el és nem jár ott, ahol nem kéne. Ilyenkor nem értem a többi férjet. Már azokat, akikkel össze is találkozom. Sűrűn.
- Ismerj meg jobban - hajoltam előre, de aztán csak megtörtént, jött még egy adag az egészre, ami itt elindult. De boldog volt, láttam rajta, éreztem és ez jól esett, pont úgy, mint a gyerekeknek a meglepetésajándékok. a metafora rossz, de az érzelem hasonló. - Mindent is. Téged. Hogy érzed magad? azon túl, hogy ezt csinálod alvás helyett. Hiányzik valami?
Az utolsó kérdés nem feltétlen kapcsolódott a többihez, közben mégis. Már azóta fontolgatom, hogy elkezdte az első számot.