Natalya Lauwens - eh...

Nagy karmozdulatokkal és túlaffektálva hessegeti el a még ott ténfergő füstöt. Soha nem értettem, ha valakit ennyire zavar, akkor miért jön oda beszélgetni? Nem kell feleslegesen erőltetni ezt a csevegést témát, ha végig azt ecseteli nekem, hogy mennyire utálja a szagát, az ízét és milyen egészségtelen. Na ne mond! Tudom, és mégis csinálom. Tudod mi ennek az oka, kislány? Hogy k*rvára leszarom mások véleményét.
- Az egyik legrosszabb, ami történhetett velem - suttogom alig hallhatóan, mégis remélem, hogy a lány meghallja, és fel is fogja, hogy nem akarok erről többet beszélni. Gusztustalan, hogy immár ki tudja hány éve, de gyógyszerek tarják kordában a dühömet és a pánikomat.
- Azért tűnt el, mert hozzám értél és megzavartál a koncentrálásban - közlöm vele a tényt. Még egy sima háromszöghöz is hatalmas koncentrációra van szükségem, hiszen - sajnos - ennyire nem vagyok az ura még ennek a hatalmas erőnek. - Ha hozzáérsz a háromszöghöz, megégsz. Így jobban jártál. - engedek meg magamnak egy enyhe félmosolyt. - Dimágus vagyok. Ez azt jelenti, hogy a négy alapelemből - elvileg - uralok kettőt. A levegőt... - enyhe szellővel borzolom össze a lány haját. - ... és a tüzet, amit az előbb láttál. - informálom a mellettem állót. Nem mintha én nagyon érteném, hogy pontosan ez hogyan és miért lehetséges, de majd megkeresem az illetékest és mindenre fény derül, reményeim szerint.
- Kiengesztelni? - emelem fel egyik szemöldököm. - Miért kéne?

Natalya Lauwens - ne vesztegess meg

A lány a bunkó és nemtörődöm modorom ellenére is érdeklődő és kíváncsi. Valamiért nem visz rá a lélek, hogy elküldjem, ne beszéljen tovább és hagyjon magamra. Talán nem is annyira a magányra, mint a társaságra vágyok. Lehet jó lenne kitörni a hétköznapokból. Az összes vizsgámat teljesítettem, haza kéne mennem. Legalább pihenés mellett megtudnám beszélni a szüleimmel ezt az egész dimágus dolgot. Biztos vagyok benne, hogy sokat segítene a lelki nyugalmamon. A lány megenged magának egy mosolyt, amikor a tőlem származó kis szellő összeborzolja a haját. Milyen kis ártatlan, meg kell zabálni!
- Lehetséges, de még nem tudom irányítani, így kipróbálni sem igen szeretném egyelőre - válaszolom a feltett kérdésre, de el is gondolkodtat a kérdés. Igaza van... ha megtanulom uralni az elemeket, amiknek birtokosa vagyok, hatalmas erőre teszek majd szert. Addig nemigen kéne használnom, tudatlanságom rossz dolgokhoz vezethet.
- Ha ez vigasztal bírom a palacsintát - nevetek fel őszintén. A gonoszkodására felemelem egy kicsit a szemöldököm. Szinte majdnem biztos voltam, hogy Navinés a kislány, de ezek szerint annyira nem jók a megérzéseim.
- Nem, bocs - hátra sem nézve a lányokra válaszolok, nem fejtem ki, nem magyarázom meg. Semmi kedvem szórakoztatni a kiscsajt a képességgel, amit még én sem ismerek eléggé ahhoz, hogy tudjam használni rendesen.
- Benned kit tisztelhetek? - kérdezek vissza, nem foglalkozva túlságosan a nevem iránti érdeklődéssel.

Szevasztok!

Mindenkit elüldöztem tegnap este, klassz élmények ezek XD

Natalya Lauwens - csak ne beszélj

Egyik szemem a magasba szökik a lány érett és megértő kijelentésén. Talán annyira nem is butácska, mint elsőre látszik, ha nem kellett bele mennem a részletekbe, miért is nem akarom nagyon használni ezt a képességet. Hv bácsival való konzultációm után, majd az illetékes tanár felkeresését követően döntögetek neki fákat, ha úgy akarja, de egyelőre maradjunk a háromszögnél. Köszi!
- Elfogadom - bólintok egy aprót, szemem közben lehunyom. Rögtön az ominózus este képei ugranak be sorba, gyorsan fel is pattannak a szemhéjaim. Szememben talán kívülről nem látszik semmi - ebben bízom -, azonban én érzem a félelmet és a bűntudatot magamban. Mintha rossz fát tettem volna a tűzre - ohohóóó, micsoda szójáték kérem szépen - még kisgyerekként és azóta is mardosna miatta a bűntudat, mert nem kértem bocsánatot a szüleimtől. Felemésztő érzés és egyáltalán nem kellemes.
- Nem fogok egy kislány kedvéért szemétkedni - csinálok idézőjelet a "szemétkedni" szó köré ujjaimból. Valóban nem fogok, majd ah kedvem tartja. Alapjáraton egy bunkó vagyok, miért kéne még rátennem egy lapáttal? Így is tökéletes minden, ahogy van, mintha törvénybe lenne iktatva, hogy azért, mert nem vagy hajlandó egy gyerekes csínybe részt venni, máris beszari vagy. Óóó, ez az édes kislány, ha tudná, hogy mennyi mindent csináltam és/vagy történt velem az életemben, nem lenne ilyen kihívó a tekintete. Fülét-farkát behúzva futna vissza a házához, hogy bebújjon paplanja alá és elgondolkodjon jó emberrel húzott-e ujjat. Elmondom most, hogy megelőzzük a félreértéseket: NEM, egyáltalán nem húzna jó emberrel ujjat.
Hitetlenkedő tekintetem remélem mindent elárul neki avval kapcsolatban, hogy feljegyzéseket akar készíteni rólam és a képességemről. Ez a lány biztos vagyok benne, hogy nem százas. A nevemért cserébe loholna a nyomomban, hogy - bizony - minden kérésemet teljesítve, mert - kár lenne tagadni és hazudni sem szoktam (annyit, mint kéne) - biztos vagyok abban, hogy kihasználnám a kislány minden megmozdulását.
- Denis vagyok, báránybőrbe bújt farkas, nem követheted az erőm, és felőlem bárkinek mesélhetsz bármit - zárom rövidre ezt a dolgot. Gondolom nem kell magyaráznom hosszasan, hogy egyáltalán nem hiányzik az, miszerint egy kislány loholjon a nyakamban. Te szent ég! Még csak az kéne nekem, egy nyugodt pillanatom nem lenne.
- Vegyél ki néhány könyvet evvel kapcsolatban, legalább olvasnál és engem sem nyaggatnál - mosolyodom el, miközben tekintetem jelentőségteljesen az övébe fúrom, miképpen essen le neki a dolog semmi szükségem a túlbuzgóságára. Idegesítő...

Ki fut le maratonokat kilógó himbilimbivel? De most komolyan... és hogy nem veszi észre?

Aljas rágalom! Soha nem mutogatnám a kincset, amit birtoklok

*benéz* Ezért gyűjtöm rá a pénzt külön takarékszámlán *ittsincs*

*megintbenéz* SOHA NEM ADOM VISSZA, MUHAHAHAHAHA *megintelfutvele*

*bekukucskál* Mindenki meghót?

Még szerencse, hogy olyanok is vannak köztünk

A bejgli sosem fogy el!

Kovszky, édesem. Ki az apa?

Adrian Ivanorovics Black - 2018.01.03. 18:33


Nem én mondtam

Mi a pálya?

El ne ess, mert nagyon kifoglak nevetni.

Majd ha kinevettem magam és elmeséltem mindenkinek

Örülnél neki, mi? Velem vízszintbe lenni...

Nem is szeretsz...

Ez egy remek kérdés ._. Fogalmam sincs igazából XD

Úúúúúúgy unatkozooooom!

A Corgik a legjobbak a világon!

Stef jöhetne már hozzám nyaralni a kis cukrod

A nő
Outfit

Egy idegen madár kopogtat hevesen csőrével az ablakon, embertelen időben! Uramatyám, ki küld levelet reggel fél 9-kor egy embernek? Alszom! Legalábbis aludnék, de már mindegy igazából. Kiveszem a levelet a csőréből, már tépem is. Az illető közlési módszere kicsit hajaz az enyémre, olyan ez a levél, mint amiket én szoktam küldeni neki. Egy mosoly terül szét az arcomon, majd a levelet az ágyamra dobva, felhúzva a bakancsom, rögtön indulok is. Addig legalább körbe tudok nézni a faluban.
Az órámra nézve, megálltam a Fő utcza közepén, biztos, ami biztos alapon. Talán nem kerüljük el egymást, ha mindennek a kellős közepén állok. A semmiből érzem a puha és kicsit áthűlt kezeket a szemeimen. Lehunyom őket, majd haloványan elmosolyodom.
- Krisztina - suttogom halkan, majd kezeit lefejtve szemeimről, lassan feléfordulok. Kacsóját nem engedem el, úgy lépek közelebb hozzá. - Hát te? - mosolyom egyre szélesedik, ahogy arcát vizslatom. Amint elolvastam a rövidke levelet már tudtam, hogy ő az. Csak ő tehet velem ilyet.

A nő
Outfit

Az, hogy láthatom, ráadásul úgy, hogy ő keresett fel, örömmel tölt el. Ez nem olyasfajta öröm, amit az ember gyakran érez. Ez olyan öröm, ami csak akkor kerül az emberbe, ha az nagyon megérdemli vagy nagyon vágyik rá. Valószínűleg én az utóbbi vagyok. Kérdésére felkacagok. Persze, a vizsgák, ezért nem láthattam gyakran.
- Minden meg van - sóhajtok egy nagyot. - A VAV is - vigyorgok teli fogsorral, mintha semmi bajom nem lenne az égvilágon és ez lenne életem első boldog pillanata.
Egy enyhe szellő tolakszik be kettőnk közé, Krisztina haját is arrébb fújva. A hűvös kicsit kicsípte az arcát, pirospozsgás neki. Olyan, mint egy gimnazista lány, aki zavarban van valamiért. Gyönyörű!
- Sikerült meglepned, azt meg kell hagyni - csókolom homlokon. - Rajtam is behajtasz egy vacsorát? Vagy mit szeretnél csinálni?

A nő
Outfit

A reakciója arra, hogy átmentem minden vizsgámon, nagyon meglep. Tényleg olyan kicsit, mint egy gimmnazista lány, aki most kapta meg élete első csókját a hőn vágyott fiútól. Fel-alá ugrál, vigyorog és hangos. Nem is tudom mikor örültek nekem ennyire valaha. Vagy egyáltalán örültek-e nekem így? Krisztina arcát elnézve nem valószínű, hogy bárkinek ennyire megmelengettem volna a szívét avval, hogy átmentem pár vizsgán.
- Kihasználni? - csillan fel a szemem, és egy kaján vigyor ül ki az arcomra. - Oké, csak vicceltem! - legyintek egyet, mielőtt az egész falu előtt megverne. - Gyere, meghívlak egy ebédre - fogom meg a kezét gyengéden és csak elindulok a Fő utczán. Fogalmam sincs hová megyek, de valahol csak lehet valami kaját kapni, remélem, hogyha Krisztina is lát egyet felhívja rá a figyelmemet, nehogy az én bambaságom miatt maradjon éhen.
- Meddig maradsz? - teszem fel A KÉRDÉST sétálgatás közben. Próbálok úgy tenni, mintha semmit nem jelentene az, amikor elmegy, de testem megfeszül egy pillanatra. Tudni akarom... tudnom kell!

A nő
Outfit

Ujjai összekulcsolódnak az enyémmel, szinte rögtön, ahogy megfogom puha kezét. Ahogy sétálunk a faluban és a levegő egyre jobban hűl le, úgy múlik az idő is, amit együtt tudunk tölteni. Nemigen tudok mit reagálni arra, hogy már a mai nap folyamán elutazik, a munkájával jár. De megmondva az őszintét, annyira nem örülök neki. Az ember hosszabb távra tervezne egy nővel, aki megállás nélkül utazik? Nem, nem hinném. De az ember hosszabb távra tervezne Krisztinával, aki megállás nélkül utazik? Talán. Csak a saját nevemben beszélhetek, azonban elszomorító, hogy nem valószínű, hogy a kapcsolatunk kibírná.
Fél szemmel Krisztinára sandítok, akinek pirospozsgás arca még mindig mosolyra késztet. Göndör fürtjei keretezik arcát, mint egy festménynek.
- Amíg nem kell menned, a tiéd vagyok - mosolygok rá, csak ennyit tudok erre reagálni jelenleg. Igaza van, nem kell avval foglalkozni, hogy mikor megy el, a jelent élvezzük ki. Kit érdekel mi lesz két, vagy akár három óra múlva?

A nő
Outfit

Több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem. Ezt hívom én patthelyzetnek. Vajon az emberekkel gyakran előfordul, hogy ilyet éreznek?
- Ez egy nagyon jó ötlet! - boldogan cseng a hangom, az is vagyok igazából. Nem akarok gondolni mi lesz este. Hogy mi lesz később. - Várj meg itt - engedem el a kezét, aminek hiányát rögtön meg is érzem. A legközelebbi étterembe berohanva gyorsan rendelek egy pizzát, egy fekete kávét és  egy karamellás lattét elvitelre. Az ilyenekkel nem lehet mellényúlni egy nőnél, ugye? A lattét minden nő szereti... Ujjaim egyre hangosabban dobolnak a pulton, mire megérkezik az étel, a kávé szinte már ki is hűlt. Oké, enyhe túlzás, de tényleg majdnem kihűlt! Kilépve a boltból egyik kezembe fogom csak a pizzát, annak tetejére rárakom a kávékat, így ismét megtudom fogni Krisztina kezét. Máris jobb!
- Madárfészket mondtál? - kérdezek vissza. - Fogalmam sincs mi az vagy hogy hol van - nézek rá meglepetten, sajnos valóban nem tudom miről beszél, de remélem hamarosan elmondja és egy stresszmentes délutánt tölthetünk el együtt.

A nő
Outfit

- Ha szeretnél mehetünk oda - mosolygok rá. Mert nekem most valóban mindegy, hogy merre megyünk. Itt most nem az a lényeg, hogy én irányítsak, hogy én legyek a férfi, hanem hogy a nő, aki mellettem áll mosolyogva és a kezemet markolászva, jól érezze magát. Legalább arra az időre, amennyit együtt tudunk tölteni, ami nem valami sok.
Tekintettel arra, hogy valóban nincs semmi ötletem merre vagy hová menjünk Krisztinára hagyom magam. Amerre indul én is arra megyek, mert a helyszín itt már tényleg nem számít.
- Szóval merre megyünk? - lassan elindulok az egyik irányba, mert a lábaim már kezdenek elgémberedni a sok álldogálástól, azt nem mondom, hogy a hűvöstől is, mert pyromágusként az elég furcsa lenne. - Pár perc és dél, gyorsan döntsd el merre menjünk, kezdek kajás lenni - nevetek fel, majd érzem, ahogy arca közeledik felém. Az utolsó pillanatban fordítom el a fejem, így a kedves arca pusziból, bizony csók lesz. Derekára csúsztatom szabad kezem, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.

A nő
Outfit

A csók után, csak mosolygok, mint egy elmezavaros, ja várj... Nem, komolyan beszélek! Krisztina közelsége megnyugtat és elfeledtet velem mindent, amiért aggódnom kellene. A pirulákat el sem hoztam, tudom, hogy ma semmi nem vihet ki a sodromból.
- Rendben, menjünk, de te tudod merre van - fogom meg gyengéden a kezét, és várom, hogy elinduljunk a megfelelő irányba.
Az ominózus estéről még nem esett szó és megmondom az őszintét fogalmam sincs, hogy ilyet finoman, hogy hozol fel, mert sosem kellett még kedvesen kitálalnom az ilyeneket. Simán odadobtam a lánynak, hogy rendben volt és eljöttem, de nyilvánvalóan ez más. Simán megkérdezem, abból mi baj lehet, nemde?
- Ugye nem bántad meg? - sétálok tovább, csak szemem sarkából pillantok Krisztinára és minden reményem abban van, hogy tudja mire gondolok és miről beszélek. Nem szívesen tárgyalnám ki az egészet a Fő utcza közepén.