Ágoston
Élő saláta! Hihetetlen, de ezek szerint tényleg van. Vagy ha nincs is, akkor valami tengeri űrherkentyűnek kell lennie, más csak nem lehet. A lényeg akkor is az, hogy nagyon finom! Bár mint szinte mindennek ezen a világon, ennek is van némi hátulütője. Átmeneti elmezavart okoz, minek hatására a fogyasztó azt sem tudja, hogy éppen mit művel. Több mint valószínű, hogy Elena agyában is ezek a műveletek folynak, s ki tudja mikorra múlnak el. Csak remélni tudja, hogy a fiú meg fog jelenni, különben nem tudna mit csinálni azzal az ajándékkal amit neki vett. Mert igen, készült némi meglepetéssel a sárga-fekete unikornisfiúnak. Igaz még csak nem rég óta ismeri, hisz körülbelül májusban csatlakozott az iskola DÖK csapatához, ahol behatóbban megismerhette a srácot. Azelőtt csak látásból ismerte, de a csatlakozás óta sikerült megfigyelni a stílusát, meg minden egyéb szokását. A karkötőt, ami a Navine színeiben pompázó dobozkában rejlik, már rég megvette, ám odaadni eddig még nem volt mersze. És, hogy miért is szeretné meglepni valamivel az érkezőt? A válasz egyszerű. Ágoston sokszor segített neki, mikor valamilyen gondja akadt, nem csak a DÖK-nél, hanem bárminél ami épp felmerült. Persze ilyenkor rálehetne fogni, hogy ez a dolga mivel prefektus, de mint köztudott, Elena szereti megköszönni az érte tett dolgokat. Ezért is döntött úgy a minap mikor az Ajándékboltban járt, hogy vesz valamit a sárga preffencsnek. Számtalanszor szerette volna már átadni, de amikor a tárgyra tért volna, megfutamodott és inkább témát váltott. Hála a motyogó zöldsalátának, lett annyi önbizalma, hogy írjon Ágostonnak egy levelet, hogy jöjjön el, mert beszélni szeretne vele.
Ezeken töpreng, mikor megpillantja a korlát felé sétáló emberkét. Ezek szerint mégsem dobta félre a levelet, és ahogy látja, még magával is hozta. A kis vöröske gyors visszadugja a táskájába a salátaleveleket, mire Ők egy halk motyogással jelzik, hogy ez nemigazán tetszik. A lány előrelép pár lépést, közben egy röpke pillantást vetve a dobozban rejlő "Ágo" feliratú ékszerre.
- Szia! Már nagyon vártalak! Kérsz salátát? - Közli, táskájából kihúzva a pislantó leveleket, majd a fiú felé tartva. Ha most nem lenne kitágulva ennyire a pupillája, talán még egy csillanás is látszódna a boldogságtól, de mivel ugye a jelen pillanatban ez nem lehetséges, ezért csak egy mosollyal jelzi, hogy már igazán várta Őt. Az ajándékot szorosan a háta mögött tartja, és csak reménykedni tud, hogy a fiú még nem vette észre.
*