– Levitás vagyok. –egyszerű kérdés, egyszerű rá a válasz.
– Mágustusáztam, és meg is nyertem. –vigyorogva néztem rá. Büszke voltam magamra, és mi tagadás: jó érzés az, ha dicsőítenek. Csak ne lenne annyi interjú. Unalmas mindig ugyanazt elmondani, hazudni, meg nem hazudhatok, mert akkor jön az, hogy ennek mást mondtam, annak megint mást.
– Nem, soha nem járőröznek együtt. Úgy kisebb területet tudnak bejárni, és a szabályszegőket nehezebb lenne elkapni. Max ketten sétálgatnak egyszerre egy helyen, hogy ne unatkozzanak. –láttam rajta, hogy megdöbbentettem, amit mondtam. Szóval ő úgy gondolta, hogy az összes Prefektus egy helyen kezdi a járőrözést, de sajnos ki kellett belőle ábrándítanom. Kapkodva rajzolja tovább a festményt, én pedig érdeklődve nézem. Szegény azt sem tudja, hogy már réges-régen bajba került. Jó azt látni, hogy mennyire is "pánikolnak" ilyenkor a diákok. Ráadásul egy elsőssel van dolgom, aki mellesleg még Levitás. Hiába a háztársam, a szabály az szabály. Az én kezem is meg van kötve ilyen téren, ha elengedem, akkor én járok pórul.
– Én is elsős vagyok. –azt már megmondtam, hogy melyik házba is járok. A rajzán még finomít egy kicsit, ám a következő kérdése elgondolkoztat. Most ugye azt játszom, hogy én is szabályt szegek, ezért valami olyan válasz kellene, amivel nem buktatom még le magamat. Noha lassacskán el kellene mondanom neki a dolgokat, mert ha időközben egy másik Prefektus vagy tanár erre jön, akkor nézhetek.
– Ha el is kap, akkor sem büntetnek meg, legalábbis engem nem. Te viszont már nagy pácban vagy, ezért mondtam, hogy nyugodtan fejezd be a rajzodat. Addig legalább agyalhattam, hogy milyen büntetést adjak neked, amiért takarodó után a hálókörleteden kívül tartózkodsz. –mosolyogva lóbáltam a lábaimat. Jó érzés Prefektusnak lenni, és nagyon remélem, hogy egészen a suli befejeztéig az is maradhatok. Rufus arcát figyelem, próbálom kiolvasni, hogy most mit is gondolhat rólam. Már mint nem nagyon érdekel, de azért valahol mégis kíváncsi vagyok rá.

– Azok bizony. Értem, akkor ezért sem találkozhattunk még. –na meg persze azért, mert még hírből sem hallottam róla. Nem ismertem régebb óta, meg nem foglalkoztatott a dolog, hogy ki is jön a Levitába.
– Köszi. –mosolyogva fogadtam a gratulációját. Néha, még mindig nem hiszem el, hogy nyertem. Az, hogy Bennel kell osztoznom az első helyen, az sem nagy gond a számomra. Ő is megérdemelte a győzelmet, csak tudnám, hogy most merre is van. A közös ünneplésünk után nem találkoztam vele, de ismerve őt, vagy iszik, vagy egy nővel van valahol.
– Egyszer kerültem bajba, azóta kifigyeltem, hogy merre szoktak menni. –vagy inkább tudom, mert bár vannak a házak között nemtetszések, mégis meg kell beszélnünk, hogy ki merre megy járőrözni, de ezt Rufusnak nem kell tudnia. Ő inkább azzal foglalkozzon, hogy ne keveredjen bajba... megint.
– Huhh, hát eléggé fárasztó, de nagyon jó volt. Már a jelentkezési lap megszerzése is nagy feladat volt, ott kiment a bokám a végére. Az első próbán kaptam egy Pogrebint a nyakamba, miután eléggé depressziós állapotba kerültem. A második alkalommal egy sárkány megégette a lábamat, de szerencsére nem túl vészesen. A harmadik alkalommal csurom vizes lettem, a labirintusban meg egész jól mulattam. Ott aztán szükség volt gyorsaságra, logikára és erőre is. Lényegében nagyon jó volt meg minden, de többször nem vennék részt rajta. –talán mert nem is vehetnék részt, de ha lehetne se jelentkeznék. Szép volt, jó volt, de elég volt. Fáraszt volt, sokszor azt sem tudtam, hogy mi is történik körülöttem, de mindig is arra koncentráltam, hogy megoldjam a feladatokat. S ugyebár szemfülesnek is kellett lenni, ezért is szúrtam ki, hogy Rufus hátratette a kezét. Azt hiszem meg kell változtatnom a büntetését, ha pálcát fog rám, de ha végre elmondom neki, hogy Prefektus vagyok, talán észbe kap, és nem fog jelenetet rendezni.
– De, valahol mégis jogom van téged megbüntetni, ellenben veled. –leugrottam az ablakpárkányból, belenyúltam a zsebembe, és kivettem a jelvényemet. – Sajnálom, de a büntetés nem marad el, és ha jót akarsz magadnak, elveszed a kezedet a pálcádtól, különben Rédey bá' elé kell, hogy vigyelek, és valljuk be: kettőnk közül, ő nekem fog hinni, és nem neked. –nem mindenki sétál Prefektusi jelvénnyel, szóval ha még mindig hazugnak hisz, akkor mehetünk a HV elé, majd ő megmondja neki, hogy merre hány méter.

– Uhh, hát sajnálom. Remélem, azért jobban vagy már. –húztam el a számat, és bár meg kell, hogy büntessem, a betegség mégsem jó dolog. Én csak a bokámmal voltam egyszer a gyengélkedőn, akkor Chaske bácsi segített. A sárkány tüzének sérülését pedig a Roxfort igazgatója gyógyította meg. Azóta pedig nem voltam se beteg, se sérült.
– Nem tudtam aludni, így kimentem az erkélyre. Kicsit elszaladt az idő, és egy prefektus talált meg. –vontam meg a vállamat. Nem volt nagy szám, de azóta ismerem Amirát, és mi tagadás... még jól is jártam azzal a lebukással. Most eszembe jutott, hogy meg kellene keresnem, és a nyakába ugranom, hogy megjöttem, de nem. Biztosan Krisivel van valahol, és nekem ott nincs semmi keresnivalóm. Legyenek csak boldogok, nem akarom, hogy megint szétmenjenek miattam.
Ekkor jön a hideg zuhany, és Rufus megtudja, hogy én valójában Prefektus vagyok. A kezét még nem vette el a pálcájától, de csak nem annyira idióta, hogy megtámadjon. Visszasüllyesztem a jelvényem a zsebembe, és összekulcsolom magam előtt a karjaimat. Eddig kedves voltam, most már nem leszek az.
– Na idefigyelj! Az, hogy a háztársam vagy, nem jogosít fel arra, hogy kivételezzek veled. Az én kezem is meg van kötve, és a szabály, az szabály. Nem én hozom őket, csak betartatom, és a szabályszegőket megbüntetem. Te sem fogod megúszni, hiába próbálsz rám hatni. S megmondtam, hogy vedd el a kezedet a pálcádtól. Ennyire te sem lehetsz ostoba, hogy rám támadj. –egyelőre normális, csevegő hangon szóltam hozzá. Ha ebből sem ért, akkor nincs mit tenni, megyünk Rédey bához, és ez csak neki lesz rosszabb. Vajmi kevés esély van arra, hogy a tanerő még ébren lenne, és ha felkeltjük egy ilyen semmiségért, elég morcosan fogadja majd. Csak Rufuson múlik, hogy mekkora bajt csinál még magának.

A betegség soha nem jó, de nem szabályozhatjuk, hogy mikor betegedjünk meg. Csak az ellen tudunk tenni, hogy minél később nyomjuk az ágyat. Egy mosollyal fogadtam a köszönetét, majd válaszoltam a kérdésére is.
– Bogolyfalva terén kellett süteményt árulnom Supermannek öltözve. A bevételt meg a sulinak kellett adnom. Igazából nem volt nagy cucc, csak ne lett volna olyan melegem abban a jelmezben. Teljesen rám tapadt a nap végére, alig tudtam leszedni magamról. –visszagondolva eléggé vicces feladat volt, és tetszett is. Ugyanakkor elég is volt a büntetésekből, legalábbis azokból, amiket én kapok. Most én osztogatom őket, és Rufus az a személy, akit elsőnek büntetek meg a pályafutásom alatt. Még szép, hogy nem fogom elengedni neki, hiszen az első szokott lenni a legizgalmasabb. Közben elindul, én pedig követem, és ha nem a Levita felé veszi az irányt, azonnal arra felé fogom terelni. Szavaira nem mutatok valami nagy érdeklődést, de azért nem hagyom szó nélkül.
– Helyes. Ilyenkor nem számít a ház. Mondtam, hogy meg van kötve a kezem, és kénytelen leszek megbüntetni téged. Pontot én nem vonhatok le, csak Rédey bá, és ő is csak akkor, ha jelzem neki, hogy nem készítetted el a büntetőmunkát. Erre a tilosban járkálás előtt kellett volna gondolnod. Rád jobban mérgesek lesznek, mert te voltál a szabályszegő, és az, aki nem készítette el a büntetőmunkát, s ezért veszít pontot a ház. Én meg csak tettem a dolgomat, és aki emiatt rág be rám, hát vessen magára. Nem azért lettem Prefektus, hogy ezzel segítsem a házamat. –nem én leszek a hibás, hogy ő nem tudja megcsinálni a feladatát időben. Egyenesen visszatereltem a körletünkbe, megvártam még bemegy, elköszöntem, és mentem tovább járőrözni. Ajánlom, hogy többet ne fussak vele össze, mikor járőrözök. Bár kötve hiszem, hogy ezek után még szóba állna velem, de hát nem tehetek róla. Prefektusként ez is a feladatkörömbe tartozik.

Eljött ez a nap is. Olyan régen beszéltem Gergővel, és akárhol kerestem, sehol nem találtam meg, így hát írtam neki egy baglyot, hogy ma estefele találkozzunk a faluban lévő tónál. Úgy is hétvége van, majd megkérem Yancsit, hogy hagy aludhassak nála. Tuti megengedi, mert jó fej, és már régóta ismerem. Vele is majd beszélnem kell, mert érdekel, hogy mit is gondol most rólam, hogy már nem a kékeket erősítem. Furcsa, mert egyszer azt mondtam, hogy velem ne szúrjon ki a kastély, hogy másnap egy másik házban ébredek, de ezek szerint megetette. Ha így látta jónak, hát nem szállok vele vitába, és kitudja nem e szeretem meg a Rellont. Hamar meg fogom szokni a változást, csak azt nem tudom, hogy kinek fog feltűnni, hogy már nem vagyok ott. De őszintén szólva eddig is láthatatlan voltam, és ha nem nyertem volna meg a Tusát, még most is az lennék. Na de ennyi elég arról, hogy már nem vagyok Levitás.
A délután szunya sajna azt eredményezte, hogy most kapkodhatok, hogy időben odaérjek a tóhoz. Gyorsan felvettem egy inget, meg a cipőimet, kivettem a szekrényből egy doboz minden-ízű drazsét, amit Gergőnek adok, és már rohantam is le a faluba. Jó pár embernek nekimentem, de nem érdekelt. Ők voltak az útban és nem én. Már jól tudtam az utat a tó felé, így nem kellett megállnom, hogy megkérdezzek valakit. Befordultam pár sarkon, még rohantam vagy tíz percig, és kifulladva érkeztem meg. Gergőt még nem láttam sehol sem, ezért megnyugodva ültem le a fűbe, hogy kifújjam magam, mire ideér. A Tusa óta nem beszéltünk, ha jól emlékszem. Sok mindenről kellene beszélgetnünk, de konkrétumokat nem tudok, majd adja magát a helyzet. Körbenézek, és mivel még nem látom Gergőt sehol sem, ezért keresgélni kezdek. Hamarosan a kezembe akad egy kő, és mosolyogva hajítom bele a vízbe, hogy kacsázzon. Pár ilyen dobálás után, elfekszek a földön, és az eget kezdem nézni. Szép tiszta, és ez tetszik benne.

Léptek zaja üti meg a fülemet, na meg babakocsié, ebből következtetek arra, hogy biztosan nem Gergő érkezett meg. De kellemeset kellett csalódnom, mikor megállt mellettem, és meghallottam a rég nem látott haverom hangját. Felültem, és vigyorogva néztem végig Gergőn. Megváltozott elég rendesen, vagy csak nekem tűnik úgy? Nem, határozottabban más lett, a legutóbbi találkozásunk óta. Ami még furább, hogy egy kis lurkót is hozott magával.
– Hello. Ennyi idő eltelt, hogy már gyereked is lett? –vigyorogva kérdeztem rá, bár tuti nem az övé. Nem úgy ismertem meg, hogy fiatalon apa legyen, de nem tudtam kihagyni ezt a dolgot. Remélhetőleg ő is viccnek fogja fel. Integetek a kicsinek, és még kezet is rázok vele, persze finoman. Az én húgom is ilyen aranyos, mint ő, és már van tapasztalatom a kicsik terén. Közben Gergő elmondja, hogy sok mindent kell nekem mondania, és a sóhajtásból ítélve, nem valami vidám történetek lesznek. De erre valók a barátok, hogy meghallgassuk egymást, még akkor is, ha nem tudunk segíteni, csak annyival, hogy itt vagyunk egymásnak.
– Nekem is mondanom kell majd pár dolgot, de előbb mesélj te. –mindig is jó hallgatóság voltam, de most már kezd kinyílni a szám is. Igaz, csak azokkal szemben nagy, akik megérdemlik, de mivel Gergő a barátom, vele szemben csak akkor fogom kinyitni, ha tényleg hatalmas ostobaságot követ el, és egy alapos fejmosás kell majd neki. Olyankor aztán lesz régi csapatkapitányi hangulatom, csak itt az lesz a különbség, hogy Gergő nem az egyik átlövő játékos, aki nem tudja alkalmazni a bizonyos formációkat.
– Aranyos gyerek. Hogy hívják? –kérdezek rá mosolyogva, mert ez még nem derült ki, és valahogy hívni kell a kicsit is, nem csak babunak, meg kis lurkónak. Biztosan Gergő mostoha öccse lehet, vagy valamelyik szomszédjának a gyereke, csak éppen bébicsőszködik. Az is jó kis zsebpénz forrás, de mondjuk inkább lányok szoktak lenni a gyerek vigyázok, ezért marad az, hogy az öccse.

Kiöltötte a nyelvét, szóval vette a humort, és nem olt le miatta. Tudtam, hogy bár régen találkoztunk, azért tudja mikor viccelek, és mikor beszélek halál komolyan. Aztán megköszörüli a torkát, ebből arra következtetek, hogy valami hosszadalmasat fog mesélni. Érdeklődve figyelek rá, és reményeim szerint tudok is majd neki mit mondani a hosszas monológja után. Elhangzik egy név, egy hely, és egy gyűrű is. Csak remélni merem, hogy Gergő nem tett ostobaságot 14 évesen, és ezt az ő szavai is alátámasszák. A kisebb monológját azzal fejezi be, hogy a szerelem fájdalmas érzés. Hát igen, sajnos én is tudom, hogy milyen rossz, ha az ember hoppon marad. Veszek egy mély levegőt, s mindezt lereagálom.
– Voltam, és még most is szerelmes vagyok, így tudom, hogy milyen pocsék érzés. –együtt érzek vele. A lányok már csak ilyenek, mi meg csak reménykedhetünk, hogy észhez térnek. Gergő közben a kezembe nyomja mostohaöccsét, akit Tristannak hívnak. Nagyon aranyos kiskrapek, és mivel már van tapasztalatom a babázásban, hála a húgomnak, így tudok rá figyelni, meg foglalkozni is. Mivel Gergő már befejezte a mondandóját, így én következtem. Összeszedtem a gondolataimat, és egy mély levegővétel után kezdtem bele.
– Na szóval emlékszel a Tusa nyitóbáljára? Ott kimentem Amirával a lépcsőházba, mert kellett egy kis friss levegő. Beszélgettünk, meg minden és hát elcsattant egy csók is. A hogyanokat, mert a miérteket most hagyjuk inkább. Azóta valahogy mindig megmagyarázhatatlanul hevesen dobogott a szívem, mikor megláttam, és idővel bele is szerettem. A csók közben kitudódott, és szakított a barátjával... miattam. –itt tartottam egy kis hatásszünetet, mert erre még mindig nem vagyok büszke. Hiába cselekedtem utána jól, mégsem tudom megváltoztatni a múltat. Közben visszahúztam a kicsit az ölembe, mert éppen szaltózni készült. – Aztán találkoztunk Amirával a madárfészeknél, és elmesélte, hogy már vége van a kapcsolatának, én hülye meg kihasználtam... már ha érted mire gondolok. Másnap az Alagsori medencénél összefutottam Kristóffal, időközben befutott Amira is, és az még egy szép jelenet volt... Nem tudom hogyan, de sikerült őket kibékítenem, és most én maradtam egyedül. –szinte már elcsukló hangon mondtam a végén, visszatartva a felesleges könnyeket. Senkinek nem mondtam el, Gergő az egyetlen, és neki is csak azért, mert bízok benne. Kíváncsian fürkészem az arcát, hogy megtudjam belőle a véleményét erről az egészről.

Gergő szemöldöke egyre magasabbra, és magasabbra szökik, amiből kitallom, hogy nem igazán tetszik neki, amit mondok. Ráadásul olyasmi derül ki Amiráról, amit nem hittem volna. Csak nagyokat pislogok Gergőre, amolyan: "ez most komoly?" nézéssel.
– Hogy mit csinált veled? –még mindig nem akarom felfogni, amit Gergő mondott. – Igen megkapta... de hát mit tudjak csinálni, ha egyszerűen szerelmes vagyok belé? –költői kérdésnek szántam. Mintha valami rokonlelkek lennénk, mert neki is, és nekem is szerelmi bánatom van. Hogy melyikünké a nagyobb, na azt az egyet most meg nem mondanám.
– Ki... én meg még segítettem neki, hogy újra összejöjjön Krisivel. –visszaadtam a kicsit Gergőnek, majd lesütöttem a szemeimet. Ez az én szerencsém. Beleszerettem valakibe, akibe nem kellett volna, és ez lett a vége. El kellene felejtenem, de nem igazán megy. Elgondolkodtam egy kicsit, és Gergő szavai ébresztettek fel belőle.
– Jó, menjünk, de csak ha nem zavarok. –felkeltem, és nyújtózkodtam egyet. Nem tudom, hogy a szülei jó szemmel néznék, ha most beállítanék hozzájuk. Nem is ismerem őket, és még hallani se hallottam róluk egy szót sem. Vajon Gergő miért nem beszélt róluk eddig? Na mindegy, majd kiderül, hogy milyenek.
– Figyelj, kérdezhetek valamit? –igaz, ez már kérdés volt, de nem erre akarom megtudni a választ, hanem valami egészen másra vagyok most kíváncsi. Ezt se nagyon halogathatom tovább, mert ki fog derülni, de jobban szeretném, ha tőlem tudja meg, és nem a huszadik verzióban hallja vissza. Ha igenlő választ kapok, akkor egy nagy levegő után kérdezem csak meg.
– Mit gondolnál rólam, ha azt mondanám, hogy többé nem Levitás vagyok? –lassan lépkedek mellette, és közben felkészülök az újabb kiakadására.

Zsolt Perott - 2013.08.27. 22:32


Tudsz róla, hogy alaptalanul van baromi nagy szád?

Nina, igen itt

Hogy vagy Nina?

Szia Jim : D

Egerszegi Nina Viktória - 2013.08.27. 22:50


Én megvagyok

Talán az állására fáj a fogad kölyök? : D

Ne is mond... tavaly ilyenkor már rég pánikoltam, hogy suli, érettségi, felvételi, nemtudommégmidenagyonfontosdolog

Most már legalább nem (annyira) kell ^^

Hát akkor kitartást hozzá

Nincs mit


Nem sok, tervezem utolérni magamat az oldalon Veled? ^^

Köszi

Én a kávén már túl vagyok Én hsz-t gyártok, hogy behozzam magam >.<

Ne szóljá' be

Szép napot Tanci Hogy tetszik lenni?

Nem szabad


A kávé jó dolog, biztos hatni fog

Én megvagyok, pótolgatok

Vanda: sajna nincs Ha tudnék rá gyógymódot, akkor én sem szenvednék ebben a kórban >.<

Ezt a képet Lájkolom

Maxieeeeeeeeeeeeeeeeeee *-*

Mizu veled Bátyó?

Megvagyok, amint látod bepenészedtem Ezt nem kötöm az orrodra Legalábbis nem a nyilvánosság előtt

Jó, küldök

*röhög rajtuk* xD

De röhögök

Én is örülök neki

Miru, most miért mondod ezt? Maxie igenis jó bratyó... annak ellenére, hogy egész tanévben el volt tűnve