A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=700260#post700260][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.09. 18:10[/b][/url]

A rúzsból nem elég egy réteg. Nem lesz olyan, mint a lányoknak az újságban. Felkenek még egyet, majd még és még. A végén viszont úgy nézek ki, mint egy vámpír, aki nem kiszívta, hanem szó szerint kirágta az áldozata nyaki ütőerét. Egy kis kenőccsel és papírzsebkendővel letörlöm, kiszáradt számra pedig vastagon viszem fel a szőlőzsírt. Málnás. Imádom. Kicsit megmozgatom, a végén cuppogok kettőt, majd félreteszem az amúgy már gyalázatosan kinéző rúzst. Anyám dobta ki ezeket, én viszont elkértem, hogy gyakoroljak. Szép akarok lenni. Olyan, mint Rosie. Fel akarok érni hozzá. Bár nem vagyok vörös hajú, de anya szerint még nincs minden veszve. A szempilláimat már kikentem a spirállal, abból is három réteget használtam, így az amúgy se rövid pilláim most úgy néznek ki a szemem körül. mintha tényleg valami baba lennék, mint a babáim gyerekkoromból (egy éve még babáztam, de most már tizenhárom vagyok), melyeknek olyan csukódós szemük volt.
Egy másik rúzst veszek magamhoz, ennek narancsosabb kicsit a színe, ezt már nem négy, csak három rétegben kenem fel A látvány pedig magáért beszél, tökéletesen teltté válnak az ajkaim, már értem, hogy miért hasznos a szájceruza, és hogy mennyire sok mindent változtat a szempillaspirál. A kezembe veszem a szemceruzát, de elég félelmetesnek hangzik, hogy a szemem külső széléhez érintsem és ott, minden veszély nélkül, tökéletes vonalat húzzak, amit aztán a végén lévő izével elsatírozok. Fogalmam sincs, hogy azt hogyan kellene, de nem merem megkérdezni. Nem akarom, hogy bárki tudja, hogy ezekkel játszom, mert tudom, hogy kinevetnének. Ki akar itt szép lenni, amikor ott van Rosie? Ő olyan tökéletesen vékony, és szép. Leteszem a ceruzát inkább, és nézem magam a tükörben. Elképzelem, ahogy a fiú aki ott dolgozik a boltban, rám néz, és azt mondja: "Milli, te gyönyörű vagy. Leszel a barátnőm?" Én pedig boldogan mondok igent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=701999#post701999][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.17. 11:42[/b][/url]

- Val…!
A neve további része azért nem jön ki a torkomon, mert annyira megijedek attól, hogy megjelenik mögöttem, majd lecsapja a rúzsomat az asztalra, hogy egyszerűen bennakad a neve folytatása. Ez a ház ijesztő nagyon, a benne élők is ijesztőek. Még apa is ijesztő, mindenki ijesztő. Ha a tükörbe nézek, saját magamat is ijesztőnek látom. Ijeszt az, ahogy ez a kisgyerek képes manipulálni és félelemben tartani. Tudom, hogy ha kinyitom a szám, ő is kinyitja a száját, és én nem érek fel hozzá, sem Rosiehoz. Ha ők ellenem vallanak, én vagyok a bűnös. Ha én ellenük, akkor is én vagyok a bűnös. Ördögi kör.
- Rendben van.
Mindig félek attól, amikor így fogja meg a kezem. Nem tudom definiálni az „így” pontos jelentését, de van benne valami ijesztő. Tudom, hogy az út végén nem lesz az a kellemes érzés, ami az előbb volt a tükörben, ahogy elképzeltem, hogy egy fiú a barátnőjének akar engem. Bárcsak akarna. De én nem vagyok olyan értékes, mint a többiek. Ezt pedig többször ki is fejtette már Monica is. Engedelmesen felkelek, azzal se foglalkozom, hogy a szám még mindig rúzsos, vagy hogy a kelleténél több szempillaspirál lehúzza a szempilláimat, sőt egy kicsi még a bal szemhéjamra is tapadt. Nem feltűnő, csak, ha nagyon néz valaki, amikor csukva van a szemem.
A rántásra engedelmesen gyorsítok, nem akarom, hogy nekem támadjon, mert lassú vagyok. Én nem vagyok Rosie, aki képes repülni a levegőben, az én lépéseim sokkal tompább, fiúsabb lépések. Pedig szeretnék én is olyan tökéletes járást, olyan szép, ívelt lépteket, de azt mondják, én nem érdemlem meg. Valery megérdemli, én viszont nem vagyok elég jó. Igazából fogalmam sincs, hogy mit tettem, amiért nem lehetek olyan, mint ők. A célnál engedelmesen leguggolok én is, és az utasításra engedelmesen behunyom a szememet. Még csak nem is lesek, így amikor engedi a kinyitást, kevés választ el attól, hogy felsikítsak. Nézem a meggyalázott kis tetemet, a halott madárkát, amit már meg is környékezett egy légy.
- Te csináltad?
Kérdezem inkább, nyugalmat erőltetve a hangomba, még egy mosolyt is kierőszakolva magamból. Bár nem látom kívülről az összképet, de úgy vélem, elég büszke lehetek magamra. A kismadárról viszont nem fordítom el a tekintetem, igyekszem jól az eszembe vésni, hiszen ez egy bizonyíték, arra, hogy ha nem engedelmeskedem, bármikor végezhetem én is így.