BK Fórum - Európa

Téli kirándulás -, Wien

Egy ruhakupac, néhány csomag cukor, és a cipőhegyek között ücsörögve, idegesen csaptam egyet a földre. Hihetetlen, hogy ennyire képtelen vagyok elboldogulni, hogy még mindig nem sikerült összepakolnom, és nagyjából fél óra múlva el kell indulnom úgy, hogy a dolgok tetejében egy szál pizsamában vagyok. A régebbi precizitásom úgy tűnik most cserben hagyott, így kénytelen vagyok meglehetősen gyors válogatásba kezdeni. Végigrohanok a szobán, mindent bedobálok, amit úgy ítélek meg, szükséges lehet, majd néhány invito használatával odaintézem a többi cuccot is a szobába, hogy csak rá kelljen dobni a kupac tetejére. Volt már takarosabban összepakolva, de nem tehetek róla, ha egyszer sietni kell, nincs apelláta. Gyorsan felugrottam, és pillanatok alatt átöltöztem egy kissé melegebb, kényelmesebb utcai viseletbe, a szokásos téli leggingsembe, a hosszú szürke pulcsimba, és a mamuszomba, majd rávettem egy kabátot, és már startolhattam is. Hét órára kellett kiérni, az utolsó másodpercben futottam be, de legalább odaértem. Az utazás a lehető legegyszerűbben lett megoldva, egy egyszerű hop-por, és máris a Tündérszálláson teremtünk. A szabályokra nem figyeltem túlzottan, sosem érdekelt mit szabad, és mit nem, ráadásul ha nem kapnak el, nem tök mindegy mit csinálok?! Ez a mentalitás eddig is bejött, és ezután is befog, habár Mirával nem szívesen szúrnék ki, így még egyszer végiggondolom, hogy egészen pontosan, hogyan is oldjam meg, amit esetleg akarok. Hála a jó égnek kávéfüggőségemről nem kell letennem, forralt bort pedig megint csak szabad inni, de az, hogy a töményebb alkohol kerülendő, számomra nem éppen jó hír. Mindegy, úgyis tudom, ha akarjuk, ki tudjuk kerülni. Nagy sóhajjal nézek körbe a jelenlevőkön, ami a legrosszabb az egészben, hogy csupán néhányukat ismerem személyesen, még töredék annyit látásból, a legtöbben azonban ismeretlenek. A szobabeosztásra már jobban fülelek, amikor azonban megkapom a végleges szobát... hát nem vagyok túl boldog. Mihaellel? Most komolyan?? Ninának örülök, na de csak ez hiányzott. Ismét egy sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben szemforgatva elindulok, hogy felpakolhassak a szobába. Beérve nem is köszönök senkinek, csak a lehető legszimpatikusabb ágyhoz megyek, és lepakolok. A probléma csak az, hogy ezután szúrom ki, hogy sikerült Nináék mellé költöznöm. Mindegy, antiszociális énemnek úgysem számít, ki van mellette. Csendben figyeltem, amint kimennek bagzani a népek, én pedig Robert Merle könyvével a kezemben feküdtem el az ágyon, hogy igencsak mély, és világkizáró olvasásba kezdjek abban a tíz percben, ami még volt. Éljen a szabadság, és a kirándulás!