Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=709774#post709774][b]Lukács Éda - 2017.12.14. 21:09[/b][/url]

A hónom alá kapok egy csomagot, majd másik kettőt próbálok egyensúlyozni a kezembe. Alig látok ki, így érdekes lesz a lépcsőn lemenetel. Biztos van valami varázslat, amivel csak úgy ellebegtethetem magam előtt őket, de ahhoz koncentrálni kell, ami perpillanat nem megy. (Különben is, ritka rossz vagyok bűbájtanból) Kopog a szemem az éhségtől, mert ma egybesült malac volt a menü, szóval én csak a köretekből csemegéztem, de abból sem sokat. Annyira elvette az étvágyamat a látvány, a szag pedig felforgatta a gyomrom. Természetesen, az otthonról hozott rágcsák, már mind elfogytak. Már egy zacskós levesért is ölni tudnék, csak egyek valamit.  
Ezen gondolkozva, és a látóterem egy méretes kiesése miatt sikerült megbuknom az ágy sarkában, vagy egy kiálló részében, igazából nem tudnám megmondani. A lényeg, hogy elterülök, alattam a csomagok, a térdem felhorzsolódik, egy apró vércsepp tűnik fel a harisnyámon. Sóhajtva kapaszkodom fel, óvatosan, hogy még véletlen se sértsem meg a térdemet, esetleg a többi végtagom. Valami felsőbb erő hatására, talán őrangyal, de nevezzük csak megmentőmnek, megóvta Minju cuccainak nagy részét. Azonban egy nagyobb doboz félig-meddig alám szorult, a sarkai felszakadtak, majd ahogy véletlen a kezem alá kerül, miközben feltápászkodom, tovább szakad.
Nagyszerű, arra gondolok, hogy már csak az lenne ennél is nagyszerűbb, ha mondjuk, a teljes tartalma a földön végezné, és tulajdonképpen bűncselekményt követnék el, mert felbontottam valakinek a személyes levelét. A baglyokra fogom fogni. Majd azt mondom, hogy Polett túl érdekesnek találta, és elkezdte a csőrével piszkálni. Hiába egyértelmű, hogy behorpadt, ehhez a kis baglyomnak minden erejét összeszedve kellett volna belevágódnia. Ami nem vall rá, hiába egy rémség az a madár. Imádja Minju baglyát, gondolom szerelmesek egymásba, de így folyamatosan összekeverednek a küldeményeink. Amikor még nem tudtunk erről, egyből föltéptük egymás leveleit, szerencsére mindkettőnknek elég gyorsan kiderült a turpisság, mert én nem tudok koreaiul, ő meg annyira jól magyarul, és csak valami csoda folytán tanulhatott meg ilyen gyorsan a családja magyarul. Így az óta elég gyakran találkozunk, a bagolyház a "randi" helyünk.
Idegesen rántom le magamról a harisnyát, vágom be a fiókom mélyébe, majd keresek egyet, ami nincs elszakadva. Ez elég lehetetlen küldetés, de sikerülni látszik a dolog. Sietősen átveszem, majd újra felkapom a dolgokat, imádkozva, hogy nem leszek olyan béna, mint két perccel ezelőtt.
Az út a bagolyházba balesetmentesen (na, jó, néha megbuktam a saját lábamban) telik.
— Hahó! Van itt valaki?
Nem akarok nagy zajt csapni, így elég halkan kérdezem, néhány bagoly visszahuhog, de emberi hangot nem hallok. Így letelepszem a sarokba, magam mellé teszem a dobozokat. Kivéve az összezúzottat. Előveszem a pálcám, megpróbálok a korgó gyomrom ellenére koncentrálni, összeszedni a gondolataimat. Rákoppintok a pakkra, és láss csodát, a koreai írásjelek magyar szavakká állnak össze. Egy kissé bűntudatom van, nem kellene ezt csinálnom. Minju biztos nem piszkálja a cuccom, nem hiszem, hogy egyáltalán érdekli.
A csomagban állítólag valami étel van, keksznek, chipsnek hangzik. Belekukkantok a résen, ami igazolja is a gyanúmat. Elgondolkozom, hogy mi lenne, ha kinyitnám, megkóstolnám, majd eldugnám a bizonyítékot. Fejem benne a dobozban, mikor lépteket hallok magam mögött, és mikor felnézek Minjut látom magam előtt.
— Öhm... bocsánat? — idegesen, teszem, majdhogynem ledobom Minju kajáját a földre.