27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szakács Ágota-Beáta
Tanár, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 24. 23:51 | Link

Endre cicu


Érzékeimnek már rég búcsút mondtam, kizárva teljesen a külvilágot. Már ami itt létezik belőle, a baglyok, a kék ég, a megmaradt faldarabok. Bár egy két huhogó masina kifejezi nemtetszését vagy éppen tetszését amellett, hogy mit csinálunk, csupán én nem tudom eldönteni melyiket is tette. Lehet meg kéne tanulnom előbb utóbb bagolyul...
Egyetlen egy személy létezik most számomra, a magas negyedéves akinek már rég nyakában vannak karjaim. Most cseppet sem zavar a magasság különbség, amúgy is lassan ezzel is megbarátkozom. Apránként kettőnk között annyi hely sincs, hogy egy  pergament át lehessen csúsztatni, aminek valahol örülök. A levegő is kincs számba megy, nehézkesen vesszük egy két, jobb esetben három másodpercig. Három darab másodperc már tényleg igazi kincsnek minősül, mivel még ennyi ideig sem vagyunk képesek elszakadni egymástól illetve egymás ajkaitól. A szárnyas félisten nagyon jó munkát végzett, annak ellenére, hogy egy Valentin nap alkalmából ki akartam tépni a szárnyacskáit.
Sokkal régebb intettem búcsút a gondolatoknak, mint az érzékeknek. Ez mostanra se változott egy cseppet sem. Na jó, talán annyit, hogy a tüdőm szépen lassan felfogja adni a szolgálatot, mert nem elégszik meg azokkal a kis korty levegőkkel amit veszek. Ettől függetlenül űzzük egymással a macska egér játékot, néha felcserélve a szerepeket. Rájövök, hogy csak élvezem a pillanatot, ami megadatott számomra ezen a helyen. Sodródom az árral és Endrével együtt, karjába simulok amint csípőmhöz ér. Csak éreztetem, hogy semmi nincs ellenemre. Követve a mozdulatait indulok el vele az ajtó felé, rálépve ki tudja hány darab csontvázra és ki tudja hány madár étkezését megzavarva. Nem maradnak viszonzatlanak azok a kis harapdálások amiket véghez vittem, egy kisebb fájdalom érzet után el is válnak ajkaink. Ő mosolyog, én is mosolygok, olyanok vagyunk, mint két beszívott akiknek a világ ott is rózsaszín ahol fekete kéne legyen. Eltelik csiga lassúsággal a pár másodperc, ami alatt még egy morgás is elhagyja a negyedéves ajkait. Újra a kalóriaégetés mezejére lépünk, egymás ajkait becézgetjük egyre hevesebben, megtűzdelve hátsimogatásokkal illetve részemről, hogy párszor végig simítok arcán amit meglepően puhának érzek.
- Az önkontroll jó dolog, de most elítélem mélységesen. -
Kissé bánom az elválás tényét, főleg, mert levegőt is lehet kapni a tevékenység közben rendesen. Homlok puszira csak mosolygok és remélem tisztában van a jelentésével Endre, mert keményen be fogom hajtani rajta. Tanácsát megfogadom, hátrább lépek sikeresen beleütközve egy  faldarabba, felszisszenve konstatálom, hogy szét is kéne nézni.
- Törzsvendég leszek a csárdában miattad lassan és prefektusként könnyű volt utána nézni annak, hogy ki járkál annyit a faluba. -
Lehet nem kéne ennyi mindent megosztanom róla, de már úgy is mindegy, elmondtam. Csárdához talán hozzá kéne fűznöm, hogy a szabad estéimen voltam ott és nem akkor mikor be voltam osztva. Ó és még az iskolában betöltött szerepemet is elárultam, asszem tényleg valami érzelem kialakult a szárnyas félisten nélkül is bennem.
- Beáta vagyok, de hívj Beának. -
Amennyit elmondtam neki abból könnyen tudhat meg rólam dolgokat, nem szükséges az egész nevemmel rendelkeznie ahhoz. Gondolataim még mindig, ekkora 'nagy' távolságból is csak körülötte forognak, komolyan mi lett velem?!
- Nem szoktam vadidegen emberekkel csak úgy csókolózni, az az igazság. De attól érdekel, hogy mi lesz velünk miután innen elmentünk? -
Visszatért a józan eszem annyira, hogy kimertem mondani helyesen két épkézláb mondatot, halleluja. Következő lépés talán az lenne, hogy fejezzem be a bámulást, mert idegesítő lehet számára. Amúgy ez jól működik elméletben, de gyakorlatban semmit sem ér. Pont úgy bámulom őt, a szemeit, a száját, az egész háztársamat, mint percekkel ezelőtt. Felé tett lépések lehet nem a legjobb dolog amit valaha tettem, de ez van. Felnézek, rá, pontosan bele azokba a szép szürke szemekbe az én csokoládé barnáimmal. Amúgy akárki akármennyire nyuszinak néz, de én félek attól, hogy csak úgy simán itt fog hagyni. Sokan megtették már, nem akarom még egyszer átélni azt az érzést.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2012. december 25. 16:34
Hozzászólásai ebben a témában
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 26. 08:35 | Link

Beus

Az érzés valóban háton, s karokon futó hidegrázással jár, főleg a pici lányka ölelő karjainak érintése. Endre bőre sok helyen libabőrössé válva fejezi ki tetszését a lány irányába. Futkos a hideg testén, fel és alá játszva, fokozva a kedélyeket. A csókok csak még szomjasabbá teszik a negyedévest, mintha Bea elindított volna egy megállíthatatlan, elsöprő lavinát, vagy rálelt volna magára a feneketlen kútra. Endrének tetszik, hogy háztársnőjének nincs ellenére némi érintés, irányítás és a bontakozó érzelmek heves vihara.
- Mit nekünk önkontroll?! - nevet fel a kábult lelkű fiatal, és szomorúan nézi, ahogy Bea tényleg elválik tőle. Nehéz neki türtőztetni magát, - hogy ne nyúljon azonnal a leányzó után - pedig csak pár méterről van szó, de valahogy a tényleges elválást, szakítást, valaki fontos elvesztését juttatja eszébe. Talpai alatt csak úgy törnek a patkánycsontok, a különböző apró jószágok maradványai. Endrét széles vigyorra készteti a jelenet, de az örömködés hamar lefagy arcáról, amikor a prefektuskisasszony háttal nekiesve a falnak bámul fel rá.
- Ne őrjíts meg - suttogva ejti ki ajkain ezeket a szavakat, jobbra döntött fejjel közben óvatosan végigpillantva a vonzó társaságon. Bármi vagy bárki tette is vele ezt, virágoztatta fel szívét, lőtt nyilat a fenekébe, vagy engedte fejére szállni a rózsaszín, szívecskés ködöt, Bea végeláthatatlanul megbabonázta Endrét, és innen kétségkívül nem volt már visszaút.
- Utánam jártál le a faluba? -  meglepődve kérdezi, de fejében ezernyi lehetőség játszódik le egyszerre. A lány prefektus, ő pedig nem a jóság és engedelmesség mintaképe. Nem tartja be a kötelező szabályokat, nem aktív az órákon, ha egyáltalán bemegy egyre is. Nem szívesen fogadja meg a tanácsokat, nem tér időben vissza a klubhelyiségbe, nyugovóra meg csak akkor hajlandó menni, ha már lebukik a feje az álmosságtól, vagy éppen olyan kedve van. A prefektusi kötelezettségekbe nem biztos, hogy belefér egy Endre. A gondolatra hamar pici és görcsös lesz a fiú gyomra, és mintha még szíve is megmozdulna, dobbanna egy hatalmasat. Az élet iróniája, hogy amint valami jó történik, valami igazán szépet él át a fiú, azonnal jön valami, ami belerondíthat a tökéletesnek látszó képbe. Kételyek érkeznek, mint a sírokra szálló varjak, dörömbölnek a lélek ajtaján, és ha nem nyitja azt ki senki, hát betörik az ablakot, és azon másznak be. - És mi a véleményed rólam prefektusi szemmel?
Kérdését nem előre megfontolt szándékkal tette fel, és amint kimondta a leányzónak szánt szavakat, azonnal megbánja őket. Nem biztos, hogy hallani szeretné a letörőnek ígérkező választ, az ennyi volt, jól szórakoztam veled, kedves Endre, de nem alacsonyodom le hozzád kezdetű, tipikus, mindennel azonnal végző mondatokat.
A negyedéves egyszer sem vette észre a prefektust, és csak reméli, hogy nem az alkohol kecsegtető hatása miatt. Azonnal kiszúrta volna ezt a lányt, ha csak egyszer is úgy néz körbe, hogy lát is, nemcsak néz. Bezzeg az italtól kipirult arcú, bibircsókos boszorkákat látta, és a büdös, izzadságszagú varázslókat is szemügyre vette. Csak éppen ezt a fiatal boszorkányt nem vette észre, aki most egyik pillanatról a másikra vált igazán fontossá Endrének. Igaz, hogy a fiú a csárdába felejteni járt le, és az italok ennek a sajátos lélekgyógyító kúrának voltak az alapvető részesei. Hol csak egy-két pohárkával hajtott fel, akkor is a pultot támasztva, körbe sem pillantva, máskor Gergővel és nevelőanyjával beszélgetett vagy Katkó által megismerkedett a túlontúl furcsa és kiszámíthatatlanul szerencsétlen Ákossal. A csárdában töltött esték száma valóban párral több lehetett a fiú esetében, mint egy átlagos diáknál. Endre elmosolyodik röptében tartott visszaemlékezésére, majd nem sokkal ezután azt is megtudja, hogy hívják a kedvest.
- Kedves Bea - szól, és azzal a lendülettel közelebb is lép hozzá. - Örülök, hogy ha ilyen módon is, de megismerhettelek téged.
A két fiatal között ismét gyorsan fogy a távolság, fogyatkozik a levegő, és mielőtt Endre bármit is tehetne, a leányzó biztosítja arról, hogy nem szokott csak úgy... ha ez nem így van, vagy nem fedi a teljes valóságot, jelenleg az sem zavarja a negyedévest. Amit most átélt, és újra érezni akar, abba nem fér bele egy harmadik személy, egyetlen emlék sem. Önző, és magától érthetően várja el, hogy ezekben a pillanatokban csak ő legyen, csak és kizárólag ő számítson Beusnak. Természetesen aztán érkezik a kérdés is, és a leányzó is lép egyet Endre felé. A fiú egy pillanatig sem gondolkodik a hozzá intézett kérdés válaszadásán. Megteszi az utolsó lépést is, ami még köztük van, a kósza, barna tincseket a leányzó füle mögé söpri, belenéz a melegséget árasztó gyönyörű csokoládészínbe, és újabb csókot kezdeményez. Reméli, hogy ebben benne van a kérdésre elég, tiszta válasza, hogy lehunyt szemekkel élhesse át újra és újra a csodás érzést, amivel Bea megajándékozza őt.
- Először is mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk szentestén, karácsonykor vagy pár nappal később - ahogy neked is megfelel? - kérdezi mosolygó szemekkel, és reméli, hogy ezzel biztos alapokat állít a még ingatag jövőjüknek. Ő nem megy haza az ünnepekre, de ha Bea igen, akkor majd találkoznak visszatérte után. Talán kimehetne elé a vasútra a fiú, és visszafele jövet a kastélyba, beugorhatnának egy finom forró csokira, vagy egy frissen készült süteményre, miközben átbeszélik az összes addig történt apróságot, fontos és kevésbé jelentőségteljes történést eddigi életük során. De kezdhetnék csupán azzal is, hogy érezték magukat karácsony alatt, vagy milyen volt a vonatút vissza a kastélyba, ha egyáltalán Beus Endre számításainak megfelelően tényleg hazamegy.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 26. 08:39
Hozzászólásai ebben a témában
Szakács Ágota-Beáta
Tanár, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2012. december 28. 03:09 | Link

Endre cicu


Van már annak is egy ideje, hogy hiába reagál a testem különböző ingerekkel a fiú közelségére nagyon nem tudom felfogni. Ilyenek például az állandó gyorsult szívverés, ha ez sokáig megy így nem biztos túlélem, vagy az ott megjelenő libabőr ahol hozzám ér a negyedéves. De legalább biztos vagyok abban, hogy mindkettőnkkel hasonló dolgok történhetnek, sodródunk rendesen az árral és egymással abból ítélve, hogy egyikünk se állítja le a másikat. Hajajj, levegőt is kéne kapnom valamikor, ordít bele a tüdőm az egészbe, emiatt veszek egy nagyobb korty levegőt majd űzzük tovább a macska egér játékot.
- Mégis van ha nem jöttél utánam. -
Hiába nevet, attól még tudom, hogy minden egyes porcikája közel akar lenni hozzám és nem ott ahol éppen ő van. Nem mintha velem nem hasonló lenne, de ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor lehet bármi, sose lesz belőle igen. Kissé meglepődöm a hirtelen jött vidámság eltűnésén, de annyira nem akadok fent. Mostanában gyakoriak a hangulatemberek, lehet kifogtam én is egyet a fene nagy szerencsémmel.
- Megpróbálom nem megtenni. -
Szinte tökéletesen felesleges ezt elmondanom, mert amúgy sem tehetek erről. Ám egy szóval nem mondhatja azt, hogy nem próbálom megtenni amit mondtam, íriszeim valahol úgy mellkasa tájékán állapodik meg. Hiába néz végig rajtam, úgy is csak oda, abba az egy pontba bámulok, legalább nem bele a szemeibe. Ez megy addig amíg nem érdeklődik meglepődve, mert akkor már muszáj megnézném magamnak milyen is a meglepődöttség a szürke szemekben. Amúgy nem egészen úgy van ahogy ő gondolja. Faluban tényleg jártam, először nem is miatta, ez csak olyan szép mellék tevékenység lett a szabad estéimre. Azok pedig elég sűrűek lettek tekintve, hogy bevállaltam az ünnepeket is. Mellesleg csak annyit akartam, hogy változtassak rajta határozottan jó irányba. Kevesebb csárda, kevesebb bódító ital, több alvás, több óra és talán még a több szorgalom is belefér. Persze ezt szépen lassan, fokozatosan, nem bele ugorva a közepébe. Illetve még talán az is bekerülhet, hogy kerülje ki Janey fiát. Nem félek attól a nőtől, de attól igen, hogy egyik pillanatról a másikra neki esne annak aki ilyen ügyesen és fondorlatosan elrabolta a kis szívemet. A szívem pedig még az orromnál is előbb való, pedig mindkettőt össze lehet rakni. Utóbbit tapasztaltam is, tavaly a gyengélkedőn maga az eridonosok házvezetője rakta össze a kis orromat.
Egyáltalán nem akarok válaszolni kérdésére. De a csend ami köztünk lép fel kezd kínossá válni. Emiatt muszáj kitalálnom mit mondjak neki. A prefektusi szememmel jobban megnézve van rajta mit változtatni, de valahogy jobbnak gondolom azt ha nem itt és most fogom megosztani vele mind amiket tenni akarok vele. Amúgy itt semmi rosszra nem kell gondolni, én csak jó irányba akarom befolyásolni, de nagyon.
- Prefektusként látok egy két formálható dolgot benned, kevesebb csárda, több idő velem és nem lesz többet szükséged arra a koszfészekre. -
Talán nem ez a válasz amire számított, de ezt kapta. Talán valami elutasítót, lekezelőt várt tőlem. Valószínűleg más lettem volna ha azelőtt nem veszi el teljesen az eszem, borítja minden egyes érzékszervemet rózsaszín ködbe ahol még tapogatózni is nehezen lehet a sok vattacukortól. Kedves voltam vele, ezt is írja fel valahova. Mással simán bunkóztam volna, lehordtam és tovább álltam volna vigyorogva. Másképp viselkedtem, valahogy úgy ahogy egy prefektushoz illik.
Hiába nézett körbe a fiú többször, mint a pohara aljára, engem úgy sem láthatott meg. Először is boszorkány vagyok, másodszor pedig a 'Segíts magadon és Isten is megsegít!' elv alapján tündököltem ideiglenesen szőkén, kék szeműen a csárdában. Ráncokat már nem akartam magamnak, pedig erre az eshetőségre még egy mugli kozmetikai reklámot is felkutattam, a Garniert aminek a mottója, hogy megérdemlem. Hát én nem tudom mit érdemlek, de ott a csárdában jó párszor leöntöttek ki tudja mikkel, kaptam megjegyzéseket és utolsó látogatásomkor pedig elátkoztam az egyik kétes kinézetű férfit, mert azt mondta, hogy a cicája vagyok. Ne hívjon engem cicának akárki, főleg olyan ne aki még a saját anyját is eladná ha megvennék a vén csoroszlyát.
- Hasonlóan örvendek, de máskor később akarj levelet írni, mert 2 órát aludtam az éjszaka a járőrözés miatt és utálom ha valaki felébreszt csak, mert idegbeteg baglyot akar hazaküldeni. -
Lehet nem ez volt a legjobb megnyilvánulásom ittlétünk alatt, de istenem, legalább őszinte voltam. Amúgy lépések össze vissza, távolság már vészesen fogy köztünk aminek én kifejezetten örülök. Még a fodrászom is készül lenni, félre söpri az útban lévő hajszálakat, talán mégis jobb lett volna két perccel később érni ide, de legalább ember kinézetűen. Rám néz, én vissza, bele azokba az íriszekbe amikben a saját tükörképemet látom, de attól még tetszik a látvány. Megkapom az elmaradt csók adagomat amit a felesleges mondatokkal, szavakkal fecséreltünk el. Számomra csak ő van most itt, meg a tollas jószágok, ha vannak még itt ilyenek. És követelhet ilyet, boldogan teljesítem számára, hogy csakis ő létezzen nekem. Ha ezzel le kell mondjak egyről, másról is. Lehunyt szemekkel élvezzük egymást, ám én, mint valami kíváncsi kislány nyitom ki idő előtt szemeimet, nézem az ő szorosan lezárt szürkéit és gyönyörködöm benne.
- Ezt visszafelé megbeszéljük, mert takarodó lassan és jogom van büntetőmunkára küldeni, ugye tudod? -
Mosolyára én is azzal válaszolok, még ha éppen azon vagyok, hogy megnézzem a rég említett golyóstoll meg van-e még. És igen, meg van. Egyébként szépen, csendben elhagytuk a bagolyházat, ami távozásunk után pontosan ugyan olyan silány lett, mint volt a sok madárkával. Vacsorára egyáltalán ne nézünk be, mert minek? Inkább kiélvezzük még egymás társaságát míg szó szerint elküldöm az ágyáig, majd elvánszorgok a sajátomig is. Elég lesz később megtudnia neki, hogy a jelen helyzet alapján én már nem rendelkezem szülőkkel, ám egy rakás féltestérrel igen. Azok közül kettő is bele szeretne szólni a kis életembe, amit az én nem engedek csak úgy meg akárkinek.
A jövő pedig bizonytalan, főleg számunkra. Ki kell várni mit hoz a holnap, a napfelkelte és nem elrohanni, inkább kiélvezni a pillanatokat.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2012. december 28. 03:09
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony