Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=777802#post777802][b]Juhász Laura - 2019.10.11. 19:28[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Egy újabb nyugodt kis éjszakai bóklászás a kastélyban. Máskor annyira szoktam neki örülni, de most már alig várom, hogy eljussak végre az ágyamig. Hiába, nem sikerült még kipihennem azt az ominózus egész éjjel ébrenfekvést, amiben a minap részem volt. És még emellé bejött ugye a munka is, szóval már nagyon várom a hétvégét, amikor végre kipih…ó nem, dolgozom. Hát, pech. Akkor majd valamikor kipihenem magam. A lényeg, hogy most nagyon szeretnék már végezni mára az őrjárattal.
Lassan, csoszogó léptekkel haladok előre a kastélyban a rám bízott útvonalon, néha felkuncogok magamon. Már tényleg annyira a józan eszem határán vagyok, hogy simán képes vagyok röhögni azon, hogy úgy festek, mint egy zombi. Egy elmeháborodott zombi. Uniformisban, ami körülbelül úgy fest rajtam, mintha csak hirtelen magamra dobtam volna, nem foglalkozva a nyakkendővel, vagy hasonlókkal. És ez bizony így is van. Azon se lennék meglepve, ha a lábamon papucs lenne. Lehet, hogy az is van. Istenem, de fáradt vagyok.
Legalább eddig nem találkoztam senkivel se, még a többi prefivel sem. Tiszta szerencse, nekik is, meg nekem is. Nem hiszem, hogy képes lennék normális társalgásra jelenleg. De, már csak egy helyre kell benéznem: a konyhába. Belököm a vállammal az ajtót és bekukkantok, készen arra, hogy forduljak is vissza. Ám szokatlanul nagy odabenn a sürgölődés. Nem szokott ilyenkor ez lenni már, általában csak csendesen befejezik a másnapi dolgok előkészítését a manók és nyugovóra térnek. Nem pedig főznek. Mert most bizony főznek. Felsóhajtva lépek hát beljebb, mire páran felnéznek és ellépnek az asztaltól, így észreveszem, hogy mi is, vagyis ki is ennek nagy sürgés-forgás oka.
- Szia Annie! – köszönök rá a lányra mialatt az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Felismerem, persze hogy, sokszor szoktam látni, egymásra is köszönünk és megy mindenki tovább a maga dolgára. A gyomra felől érkező hangok alapján ez nem egy kis laza éjszakai nassolás. – Te aztán jó éhes lehetsz!
Fejemmel a sok finom falat felé biccentek, majd pár pillanatnyi töprengés után leülök vele szemben. Az addig rendben van, hogy kihágáson kaptam és nyilván meg kell büntetnem. De azért szívtelen nem vagyok, nem fogom elrángatni a kaja elől. A hozzám odasiető manóra pillantva csak megrázom a fejemet, ne is kérdezze, hogy kérek-e valamit. Párnát, takarót. Csupán ezeket, de azzal nem tudnak szolgálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=778118#post778118][b]Juhász Laura - 2019.10.14. 19:06[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Vannak olyanok, akik élvezik azt élvezik a prefektusságban, hogy mászkálnak rendbontókra vadászva és azokat jól megbüntetik. Nos, az éjszakai mászkálást én is élvezem, azt hogy úgy látják, hogy példamutatóan viselkedem – szerintem ugyan nem, de engem nem kérdezett anno senki se erről – hát azt is. Na de a büntetés kiszabást már nem igazán. Sőt, én annak örülök ha nem találok senkit se a rám bízott helyeken. Most pechem van. És igen, így gondolom, hogy nekem van pechem, nem pedig szegény Annienek, aki csak enni szeretne. Gondolom én, végül is mi másért lenne a konyhában.
Visszamosolygok rá, bár egy kicsit furcsán hat ez nekem most. Nem kellene itt lennie, és ezt vagy nem tudja, vagy nem foglalkozik vele. Vagy nem tudom, tényleg nem tudom mire vélni azt, hogy rám mosolyog. Mindegy, majd kiderül, ha rátérek a kevésbé kellemes részére a dolognak. Terveim szerint ezt meg is tenném, rögtön azután, hogy válaszol a kijelentésemre, ám a szavai meghökkentenek.
- Megőrzésre? Hogyhogy? Nem lehetsz otthon egyedül? – árasztom el kérdésekkel majd bocsánatkérővé válik az arckifejezésem. Semmi közöm hozzá igazából, nem is értem, miért kérdezgetek én ennyit. De ha már mindenképpen kérdezni akarok, akkor meg miért ezeket? – Öhm, ez hogy függ össze azzal hogy úgy meg van terítve előtted, mintha hetek óta nem ettél volna?
Megrázom a fejemet, amikor felajánlja a sok ételt. Te jó ég, dehogy tudnék én ilyenkor enni! Jó, ez nem igaz mert tudnék, nyilván. Sőt, szoktam is tudni enni ilyenkor. Filmezés, vagy olvasás közbe vagy valami. De nem úgy, hogy hamarosan már az ágyamba leszek, és főleg nem valamiféle menüsort. Valami kis sima, egyszerűt, például ropit azt már inkább. Vagy popcornt, gumicukrot, pizzát, uh, kezdek rosszul lenni a kaja gondolatától is.
- Igazából pont mielőtt bejöttem volna fogyott el az utolsó falat a nagy zacskónyi mogyorós csókból, úgyhogy tele vagyok. Viszont … inni azt tudnék. Te kérsz esetleg valamit? – oké, ez lehet hogy fura, hiszen meg kellene büntetnem, ehelyett arról érdeklődöm, hogy nem szomjas-e esetleg. Szép kis prefektus vagyok, tudom. Az egyik manó már száguld is felém egy sárgadinnyés limonádéval, míg egy másik Annie válaszára vár. Belekortyolok az italomba, majd intek egyet a rengeteg étel felé, hogy csak rajta, lásson hozzá nyugodtan. Ráérek, ráérünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=778769#post778769][b]Juhász Laura - 2019.10.22. 20:33[/b][/url]

éjjeli őrjárat

És pontosan ezek azok, amiket igyekszem meg sem hallani, nemhogy elhinni. A pletykák. Benne voltam már párban, hallottam elég vad dolgokat, a festmények hihetetlen dolgokat képesek kitalálni. Szóval a lényeg, hogy én ezekről ám nem tudok semmit sem. De ha tudnék sem nagyon foglalkoztatna a dolog. Amíg Annie nem mondaná, hogy félvámpír, hát én biztos nem tartanám annak.
- Oh, nem lehet egyszerű akkor. És mennyi ideig tart egy-egy ilyen koplalási időszak? Vagyis most mióta nem ettél már? – nem kezdem el a szokásos, sablonos szövegeket, hogy jaj de sajnálom meg hasonlók. Eleve nem úgy tűnik, hogy őt nagyon maga alá gyűrné a dolog, teljesen normálisan mondja ezt, szóval szerintem csak jó, ha én se aggályoskodom nagyon. Tapintatlan sem szeretnék lenni, hogy arról kérdezgessem mi baja van, ami miatt ilyen pocsék bogyókat kell szednie. Nem tartozik rám amúgy sem. Nem aggódom, viszont együttérző vagyok. Ha szeretné majd elmondja.
- Neeem? Nagyon fog ízleni szerintem. Az epres is klassz, de a sárgadinnyés! Az valami mennyei – kezdek el lelkendezni, majd egy bocsánatkérő mosolyt villantok rá. Hadartam, ilyenkor mindig hadarok. Annak meg határozottan örülök, hogy sikerült felhívni a lány figyelmét is a folyadékbevitelre, fontos ám. Bele is kortyolok az üdítőmbe, majd annyira megdöbbenek, hogy kis híján félre is nyelem az egészet. Csodálkozva meredek a lányra, mialatt kicsit félrebillentem a fejemet és a poharamban jégkockák jelennek meg. Erre meg mégis mit mondjak?
- Ö, kedves tőled, hogy ezt mondod – válaszolom végül. Örülök, hogy örül neki, meg minden, csak éppen magamról nem vagyok túl nagy véleménnyel. És zavarba hoz ezzel a kijelentéssel, hiszen nem is ismerem őt igazából. Thomas van jóban a lánnyal, ő ismeri … miért nekem mondja hát? – Én is örülök annak, hogy ti ilyen jóban vagytok.
Mosolyodom el finoman, bár kicsit félek tőle, hogy ez furán hangozhat. Pedig tényleg örülök ám, és nem olyan értelemben, hogy fú hát örülök, hogy ti csak barátok vagytok. Mármint nyilván annak is, jaj ez egyre kuszább. Még zavarosabb lenne minden, ha a lány tudná, hogy én féltékenységi rohamot kaptam miatta. De a lényeg a lényeg, hogy nagyon klassz dolog egy Thomas barátjának lenni. Ebben szerintem teljesen egyetértünk a rendbontó majszolgatóval.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=779227#post779227][b]Juhász Laura - 2019.10.28. 10:18[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Felhúzom a szemöldököm a szavait hallva. Egy hete? De hát az rengeteg! Az nem pár nap! Te jó ég, egy hónap?
- Jézusom, az nagyon durva! Egy hónapig? És nem lehetne valamiféle másmilyen gyógyszerre váltani? Aminek nincs ennyire brutális mellékhatása? – kérdezek vissza teljesen elhűlve, de amint végigmondom már tudom, hogy butaságot kérdeztem. Nyilván végigpróbáltak már mindent és ez lehetett a legkisebb rossz. – Mióta kell szedned gyógyszereket?
Egy újabb kérdést teszek fel csendesen, majd szinte rögtön tovább is lépek a következő témára, jelezve, hogy nyugodtan ignorálhatja a kérdést ha nem szeretne felelni. A kaja meg teljesen jónak tűnő téma.
- A kedvenc nyári gyümölcsöm – árulom el neki mosolyogva. Nem vagyok nagyon válogatós szerintem, így hirtelen nem is nagyon jut eszembe olyan, amit nem szeretek. A borscs na azt nem, az tuti. Meg a tejes teát sem. És tudom, hogy van még más is, de így tele pocakkal nem megy a gondolkodás.
- Igen, ő nagyon különleges ember. Úgy voltam vele mindig is, hogy örültem annak ha boldog, és reméltem, remélem hogy bárhova is sodorja az élet, mindig az lesz. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő majd pont velem szeretne együtt lenni – elpirulok a monológom után, nem szoktam én csak így csacsogni ilyenekről. Ettől függetlenül persze minden szavam igaz. Mindenesetre lehet, hogy nem kellett volna így rázúdítani ezeket a lányra. - Bocsánat.
Nagyokat kortyolok inkább az innivalómból és figyelem, ahogy a lány módszeresen pusztítja el a finom falatokat. Nem vagyok éhes egyáltalán, de olyan jóízűen eszik, hogy elgondolkozom azon becsatlakozzam-e. Bár nem lenne jó ötlet.
- Öhm, de, zavar. És nem furcsa – felelem szűkszavúan a meglepődés miatt. Nem gond egyáltalán, hogy ilyet kérdez, csak nem számítottam hasonlóra. Könnyed kis csevejre gondoltam, nem pedig egy olyan témára, ami minden csak nem könnyed, az én esetemben legalábbis. Sóhajtok egy nagyot, majd rövidítve elmagyarázom neki a helyzetet.
- Nem igazán állunk közel egymáshoz a szüleimmel. Ha tehettem haza se mentem a szünetekben például. Ők most épp egy költözés küszöbén vannak, én azonban nem megyek velük. Már nagykorú vagyok, szóval keresek magamnak saját helyet a faluban. A bentlakás nem annyira rossz egyébként, bár a saját szoba után osztozkodni a birodalmadon mással … na az nem egyszerű – miközben beszélek ide-oda pörgetem a kezemben a poharat, hiába nem igazán tudok nyugton lenni. A gond viszont az, hogy ez az egész bentlakásosdi felvet egy kérdést bennem, amit még csak megpendíteni sem akartam egy jó darabig. Félrebillentem hát a fejemet és kedves ámde szigorú arccal nézek Anniere. Legalábbis remélem hogy szigorúan, még az is lehet, hogy totál mókásan festek.
- Te sosem akartál bennlakásos lenni? És, az nem rossz, hogy majd még vissza kell bandukolnod a faluba? Ilyen késő éjszaka …

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=779618#post779618][b]Juhász Laura - 2019.11.01. 20:00[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Tökéletesen jól elfogadnám azt a választ is, sőt a szájösszeszorítás is már egy reakció a számomra, innentől kezdve én már vissza is vonulok a témától, fel sem hoznám többet meg semmi. Viszont úgy tűnik Annienek csupán némi gondolkodási időre van szüksége és válaszol.
Figyelmesen hallgatom, ám nem tudom leplezni az átsuhanó meglepődést az arcomon. Fogalmam sem volt erről, de hát ugye mégis honnan is lehetett volna? Nem sajnálkozom, ilyesminek jelét sem adom, pedig nem lehetett egyszerű neki. Tudni, hogy ki tudja meddig élhet – oké, ez mondjuk mindenkire igaz - , tudni hogy az orvosok szerint már rég nem lenne köztünk. Ami viszont látszik rajtam nagyon az az elismerés. Hogy mindezeket tudva sem adta meg magát a betegségnek, nem törődött bele, hanem küzd és harcol. És él.
- Hát, csak folytasd tovább az orvosok véleményének megcáfolását. Mondjuk úgy 90-100 éves korodig, mert hát … - torpanok meg egy kicsit majd végül úgy döntök, hogy kimondom azt, ami az eszembe jutott. Csak őszintén, nem számít, hogy nem ismerem úgy igazán. Legfeljebb majd kínosan pislogunk a másikra és gyorsan témát váltunk. - … szóval fantasztikus vagy.
Amit amúgy is megteszünk, a finomabbnál finomabb gyümölcsökre terelve a szót. Iszom is tovább a limonádémat, jóízűen hümmögve minden korty után.
- Tényleg? Még soha nem ettél sárgadinnyét? Na, hát akkor majd jövőre ezt orvosoljuk – bólogatok határozottan. Így is finom, de úgy, hát valami isteni. A kérdéseim inkább csak a meglepődés miatt csúsznak ki a számon, hiszen igazából nincsen abban semmi sem, ha az ember nem kóstolta végig a világ összes gyümölcsét, zöldségét, ételét. Sőt, általában nem teszik ugyebár.
- Hát, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hallgatni, ahogy fülig szerelmes kamaszlány módjára áradozom róla meg ilyesmi – mondom egy picit lesütve a szememet. Meg mert picit furcsa Thomasról beszélgetni a lánnyal. A lánnyal, akire féltékeny voltam. Nem sokáig tartott a dolog, csupán éveknek tűnő hosszú percekig és letisztáztuk anno, és azóta se jött elő, egyszer se éreztem magam furcsán vagy kellemetlenül ha Annie neve felmerült. Ám picit mindig is szégyelltem magam ezért a butaságért. Sőt, jelenleg is ezt teszem.
Érthetőek az okok, ami miatt nem a suliban lakik, bár teljesen átérezni nem tudom. Mindig egyedül voltam, még amikor otthon laktam apuékkal, akkor is. És azt gondolná az ember, hogy most, hogy elkerültem onnan boldog vagyok, hogy végre körbevesznek emberek, velem egykorúak, hozzám hasonlóak. És mégsem teljesen. Örülök, de a nap végén visszavonulni a kis saját helyedre, hát az fantasztikus. Talán ha nem az lenne, hogy osztozni kell a szobákon, akkor nem is akarnék elköltözni a kastélyból. De nem így van.
- Jó lehet, hogy ilyen sokan törődnek veled, meg hogy mindig van valaki, akire tudsz számítani – válaszolom végül őszintén. Tényleg az lehet, szerencsés a lány. És pontosan ez az, ami a fejemben van ha meghallom azt a szót, hogy család. Ennek így kell lennie, így kell működnie.  És nagyon jó, hogy az övé ilyen támogató. – Ó, akkor lehet hogy majd néha összefutunk a faluban. De amúgy inkább lakást szeretnék. Tudod, nem csak egy szobát, hanem rendesen mindent, konyhát, fürdőt. Nem lenne újdonság magamról gondoskodni teljesen. És tuti, hogy nem botlok bele senkibe, amint éppen befoglalja a tűzhelyet előlem meg ilyenek. Na meg a sárkányleopárdom sem éppen egyszerű eset – finoman fogalmazva. Nehezen fogad el új embereket körülöttem, árgus szemmel figyel mindenkit, aki szerinte közel merészkedik hozzám. Úgyhogy, jobb a békesség. És bármennyire is ódzkodok attól, hogy felhozzam a dolgot, de sajnos kénytelen leszek.
- Annie, azt ugye tudod, hogy nem lenne szabad ilyenkor itt lenned? – kérdezek rá szomorkásan. Nem akarom megbüntetni, de szó nélkül sem engedhetem el. Amíg kitalálom, hogy mi is legyen addig is megtudakolom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy szabályt szeg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=780286#post780286][b]Juhász Laura - 2019.11.07. 18:40[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Minden bizonnyal eléggé szokatlan, hogy ilyeneket mondok egy lánynak, akit tulajdonképpen nem is ismerek. A festményeknek biztos meg lenne a magyarázatuk rá, például, hogy mivel a barátom egyik kedves ismerőse, ezért én is igyekszek jó viszonyt ápolni vele, mert … hát fogalmam sincs miért. Hiszen csak azért mert ők ketten jóban vannak, nekünk még nem kötelező. Persze az az ideális, ha nem fúj senki senkire, hanem béke és nyugalom van és nem szakad ki tudja hányfelé Thomas. De engem nem ez mozgat. Kedves vagyok Annievel, mert … hát saját maga miatt. Az, hogy jóban vannak Thomasszal az tök jó dolog, nem szeretném, ha ez megváltozna, főleg nem miattam. Igen, tudom, féltékeny voltam a lányra, de az csak egy pillanatnyi butaság volt, teljesen alaptalan, ezt már akkor is éreztem és tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot. Összenőve amúgy sem vagyunk a fiúval, meg amúgy is, Thomas mindenkire tud megfelelő mennyiségű időt szánni. Nem hinném, hogy bármelyik ismerőse elhanyagoltnak érezné magát.
Egy aprót biccentek csak jelezve, hogy hallottam ahogy megköszöni, és főleg azért, mert látom, hogy ő sincs oda az ilyen kedves szavakért. Vagyis nem tudja hova tenni őket, zavarba jön tőlük. Ismerős, mintha magamat látnám.
- Miből csinálsz fülbevalót? – kérdezek vissza rögtön érdeklődve. A szerelmes sztorikra nem igazán tudok reagálni, olvastam én is párat, de mindig csak elszomorodtam tőlük. Meg amúgy is, a harmadik után az ember már keni vágja a koreográfiát úgymond. Mint a katasztrófafilmekét is. – És el is lehet olvasni ezeket a meséidet? – lehetséges, hogy Annie más szemszögből, más megvilágosításból írja őket, érdekes lehetne bepillantást nyerni az ő világába. Már ha nem hozom nagyon zavarba megint azzal, hogy kifejezem, hogy elolvasnám szívesen az irományait. Imádok olvasni, még jó hogy elolvasnám.
Hümmögök csupán egyet, hiszen ha ő nem tudja mivel érdemelte ki, és zavarba jön attól, ha én pozitív véleményt alkotok – márpedig zavarba jönne most is - , akkor inkább jobb meg sem szólalni. Mellesleg a véletlenek azok, amikben egyáltalán nem hiszek. Minden valamilyen okkal történik, pont akkor, pont úgy. Nem próbálom meg kibogozni, hogy ugyan miért, nem is tudnám szerintem, és csak a fejem fájdulna meg. Na meg, hol van nekem arra időm, hogy ezeken agyaljak?!
- Nem újdonság ezeket csinálni, fogalmazzunk így. Annyi, hogy a pénzt nem én kerestem meg rá eddig, a többi az viszont stimmelt. Nem nagy bátorság hát megint ugyanezt csinálni. De amúgy meg, nem leszek egyedül. A mindenlében kanál macsekom is jön velem, mellette pedig nem lehet unatkozni – árulom el neki vigyorogva. Nem tartom magam bátornak emiatt, és igen, elhatároztam. Megszoktam már, hogy egyedül oldok meg mindent, így sajnos sokszor van az, hogy ha van egy probléma akkor én azonnal elkezdek megoldást keresgélni rá, ahelyett, hogy például az első pillanattól kezdve megosszam az egészet valakivel, amivel lekerülne pár kövecske a vállamról.
Most viszont csak nem akar enyhülni az a súly, főleg, ahogy kiderül, hogy Annie tisztában van azzal, hogy szabályt szeg. Sóhajtok egy nagyot, aztán picit elkerekedik a szemem, ahogy eljut a tudatomig, hogy büntit is kapott, méghozzá Thomastól.
- Ne haragudj, de … én is meg foglak – prefektusok gyöngye vagyok, bocsánatot kérek azért, mert büntetőmunkára fogom a lányt. Ez a dolgom! És mégis én érzem magam vacakul azért, mert megteszem. Még mielőtt azonban még tovább növelném a lelkiismeret furdalásomat eszembe jut egy egész jónak tűnő megoldás. – Hm, arra gondoltam, hogy nem kéne szegény manókra hagyni az elmosogatást, így is dolgoznak éppen eleget. Szóval ha belaktál teljesen, és kifújtad magad, akkor besegíthetnél nekik, varázslat nélkül. Itt maradok veled, segítek ööö edényt szárítani – kérdőn nézek a lányra, ugyanis bármilyen hihetetlen, de tényleg érdekel, hogy megfelel-e ez neki. És vajon leesik-e neki, hogy bár megbüntetem, de tulajdonképpen segítek is neki és együtt csináljuk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=781335#post781335][b]Juhász Laura - 2019.11.20. 19:01[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Bólogatva hallgatom arról, hogy szokta beszerezni az ékszerekhez a dolgokat. Nem tudja ugyan a lány, de ezzel a témával alaposan beletrafált a dolgokba. Én ugyan ásványokból csináltam mindenfélét, gyógyító célzattal ugyebár, de van némi hasonlóság azért. És már évek óta nem foglalkozom vele. De attól még nagyon szívesen hallgatok másokat ilyesmikről beszélni.
- Gyurmából? Érdekes! Olyat még nem is láttam szerintem – szökik fel a szemöldököm meglepődésemben. Majd rögtön be is dobok egy kérdést. – Csak úgy csinálod ezeket, az alapján, hogy mikor milyen kedved van, vagy egy adott személynek valami alapján?
Rögtön bocsánatkérővé válnak a vonásaim. Még nem olvasta őket senki? Biztos, hogy nem gond akkor, hogy én felhoztam azt hogy esetleg megmutatná-e nekem azokat? Végül is kije vagyok én a lánynak? Senkije. Nyilván ha valakinek meg szeretné mutatni, akkor nem nekem tenné. Ám mielőtt még megszólalhatnék már meg is nyugtat.
- De csak ha tényleg nem gond neked – teszem azért még hozzá. Nyugodtan mondhatja azt, hogy bocs de nem. Teljesen megérteném és elfogadnám. Még rosszul sem esne.  Elmosolyodom viszont azon, hogy bátornak tart, mert a saját lábamra állok. Lehet, hogy igaza van, viszont nem újkeletű a dolog. Már rég meg kellett tennem ezt a lépést. Réges régen, és igen, kellett. Ez a mostani ez szinte semmiség. Főleg, hogy most áll is mellettem valaki, akire számíthatok. Azért ez eléggé dob az egészen. Mert nem egyedül csinálom végig, Thomas mellettem van, és támogat. Mindenben.
Kivéve most ebben, pedig nagyon örülnék neki, ha itt lenne most, és nem kellene egyedül kínlódnom azzal, hogy azt csinálom, ami a dolgom. Történetesen, hogy büntetést osztok ki Annienek, amiért tilosban járt. Több oka van ennek a diszkomfort érzésnek, legfőképp azonban az, hogy napok óta nem evett a háztársam semmit, a betegsége miatt. Végre-valahára most van étvágya és eszik. Erre meg kell büntetnem érte. Ez egyáltalán nem igazság.
- Nem tudsz esetleg beszélni a házvezetővel? Hogy kaphass valamiféle engedélyt takarodó után a konyhában tartózkodni és enni? – teszem fel talán életem leghülyébb kérdéseit. De komolyan, én simán engedélyezném ám neki a körülményekre való tekintettel. Hiszen ő nem azért van kinn, mert csínytevő, vagy szabályszegő. Ez az eset teljesen más. Azonban nem engedhetem el figyelmeztetéssel, mert már kapott büntit. Furán venné ki magát. Jobb ötletem nem lévén bedobtam hát a közös mosogatást. Izé, hogy ő itt elmosogat előttem na.
- Meg tudunk közbe beszélgetni is még – teszem hozzá, amikor beleegyezik a mosogatásba. Sőt, már el is indul. Gyorsan a nyomába szegődök az egy szem poharammal, és meggyőzöm a manókat, hogy tényleg nem kell segíteniük, menjenek pihenjenek csak le, mi majd megoldjuk a dolgot.
- A vizes részét meg a szárítást azt bízd csak rám – mondom gyorsan, majd a semmiből vizet idézek elő, egyenesen a mosogatóban lévő koszos edényekre folyatva. Egyrészt ez így jóval halkabb, másrészt meg a hőfok beállításával sem kell vacakolni, harmadrészt meg én is csinálok valamit. Bár, ahogy elmossa az első tányért, már nyúlok is a másik szivacsért, hogy beszálljak én is. Gyorsabban haladunk na. – Vissza kísérjelek utána, nehogy más is elkapjon?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=782730#post782730][b]Juhász Laura - 2019.12.08. 20:23[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Érdeklődve hallgatom a lányt az ékszerkészítés mikéntjéről. Picit ki is kerekedik a szemem, hiszen akkor rengeteg fülbevalója lehet! Nap, mint nap történik egy rakás dolog az emberrel, igaz nem mindegyiket érdemes megörökíteni, de hát akkor is!
- És fel is szoktad venni őket később is? Amikor már nem az a hatás érvényesül? – kérdezek rá arra, ami megfordult a fejemben. Klassz lehet egyébként ez, amit csinál. A készítés során belekerül az ékszerbe az akkori érzés is, és elég csak rápillantani vagy a kezébe fogni és máris teljesen fel tudja idézni. Ha rossz érzésekről van szó, akkor mire elkészül az ékszer addigra már ki is adta magából.
Vidáman hunyorogva bólintok egyet, már alig várom hogy láthassam a világító tökös gyurma ékszereket. Már csak így név alapján is viccesnek hangzik. Az meg, hogy valaki ilyet hordjon, hát tök jó. Anno én is hordtam volna, de már nagyon régóta nem hordok ékszert. Csak az elemi mágia miatt néha. A ruhatáram is teljesen más lett, és még ezt is elhagytam. Mintha egy teljesen más lányhoz tartozó dolgok lettek volna. Néha tényleg úgy is érzem.
- Rendben, az menni fog – ha szeretné elmondom én neki majd a véleményem az írásáról persze. Méghozzá őszintén. Ha nem tetszik majd benne valami, el fogom én mondani azt is. Nyilván kíméletesen, de nem fogom neki azt mondani hogy fantasztikusan jó, ha egyszer nem az. Lehet, nem ártana előre figyelmeztetnem erre, de végül is ráér akkor, amikor majd átnyújtja a kéziratot, hogy olvassam át.
- Szürke kisegér, mi? – kérdezek vissza kedvesen, amikor megmagyarázza miért nem folyamodik speciális engedélyhez. Hát ezt teljesen meg tudom érteni, mármint, hogy erre vágyik. Nem azért, mert nem egyszerű az élete és az a legjobb ha a háttérbe szorulhat, hanem mert nagyon ismerős, amit mond. – Ezzel én is így vagyok. Néha sikerül, néha nem. Amióta prefektus vagyok, azóta nagyon nem.
Nem kell emiatt kínosan éreznie magát a lánynak, tényleg teljesen meg tudom érteni ezt a dolgot. És nem is néztem ki belőle, hogy ne tudna szivacsot ragadni és edényeket sikálni. Vagyis hát, na, sikálnia éppen nem kell, mert nem annyira koszosak. De a lényeg, hogy nem néztem ki belőle, hogy ez a tevékenység gondot fog okozni neki, főleg úgy nem, ha besegítek.
- Igen, de én csak szimplán hydromágus vagyok. Hallottam Denis képességeiről, gondolom hogy milyen nehéz lehetett neki. Egy képesség teljes elsajátítása sem egyszerű, nem hogy kettőé. De nem volt még szerencsém, hogy megnézzem ezt a gyakorlatban, mert … hát tudod … tűz és víz – picit bocsánatkérően forgatom a szememet, jelezve, hogy ha tehettem akkor még el is kerültem a srácot. Sajnos ez ilyen, minden porcikámban érzem, hogy ő az ellentétes elemet irányítja és ez eléggé óvatossá tesz. – A levegő viszont klassz, azt elfogadnám.
Legyintek egyet csupán, hiszen az igaz, hogy megérdemli a büntetést. De nem kezdem el megmagyarázni neki, hogy bár neki nem baj, hogy megbüntetem őt, de nekem az. Nem szeretek büntetni, sem őt sem másokat. Mosogatás közben beszélgetni viszont klassz, szóval bele is vetem magam.
- Jól van, úgy legalább nem halmozod a büntiket. Lehet, hogy kevésbé baráti elfoglaltságot róna ki rád a következő prefektus, aki elkap – mosolygok rá miközben leöblítem a habot az egyik pohárról, majd megszárítom azt. Majd elgondolkodva nézek a lányra. Rég nem kérdezték ezt tőlem, általában kerülni szokták a témát, aminek nagyon jó oka van a legtöbbször.
- Hát, én pozitív kitöréses vagyok, azt gondolom tudod mit jelent – kezdek bele rögtön egy kérdésszerűséggel indítva. Denis húga, tehát van rá esély, hogy többet tud az elemis dolgokról, mint az átlag, de mindenesetre elmagyarázom neki. – Szóval nekem nem rossz élményhez köthető. Itt a kastély parkjában idéztem vizet egy sima egyszerű beszélgetés közben. Akkor tört rám az érzés, hogy itthon vagyok, hogy tartozom valahova és hogy vannak barátaim – ahogy felidézem ismét átélem azt a mindent elsöprő béke és boldogság érzést, de a tekintetem csillogásán kívül más erről nem árulkodik. Már nem okoz egy ilyen kis apróság kitörést. Nem térek ki több részletre, de persze ha kíváncsi rá szívesen megteszem.
- Mit fogsz csinálni az alapképzés után, azt tudod? Mestertanoncira mész tovább? – jut eszembe hirtelen, hogy ő egy évvel felettem jár, tehát hamarosan végez. És eléggé foglalkoztat mostanság a továbbtanulás kérdése, szóval kapva kapok az alkalmon, hogy megérdeklődjem ő hogy áll ehhez hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=784083#post784083][b]Juhász Laura - 2019.12.17. 18:58[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Határozottan érdekes ez a lány, az ahogy hozzááll a dolgokhoz, a meglátásai. Jó értelemben persze, hiszen hányszor hallani olyat, hogy x vagy y-nak milyen érdekes az arca és ezzel csak udvariasan akarja kifejezni az illető, hogy hú hát nem valami túl szép. A lényeg, a lényeg, hogy én nem így értem most. Tetszik a mentalitása, igazán jó az ő szemén át látni a világot. Már amennyire sikerül látnom, hiszen nem ismerem őt túlzottan, kizárt hogy túlságosan beengedne a belső kis világába, hogy onnan kukucskálhassak kifelé.
- Nem lehet könnyű egy ilyen híres nagytestvér árnyékában élni – oké, először hírhedtet akartam mondani, de az nem hangzott volna túl kedvesen. Nem is ismerem a srácot, szóval pláne jó, hogy nem mondtam ki azt, amit ki tudja honnan hallottam vele kapcsolatban. Elhúzom a számat és úgy csóválom egy picit, ugyanis megértem, hogy miről is van szó. Annien keresztül akarnak a bátyjához közelebb kerülni. – Ez annyira ronda dolog. Mármint, hogy van aki csak azért barátkozik veled, mert van egy bátyád, aki bejön az illetőnek. Szedje össze magát és menjen oda hozzá – fakadok is ki egy kicsit, mert tényleg eléggé kiakaszt, hogy ilyenre képesek az emberek. Soha nem tennék ilyet. Ha barátkozom valakivel, akkor azzal az illetővel barátkozom, mert őrá vagyok kíváncsi és nem másra.
- Hát, vannak nehezebb pillanatai a dolognak. Szemtelenkedő alakok, megbüntetendő diákok, ilyesmi. De amúgy nem vészes, őrjáratozni este kifejezetten kellemes, miután megszokod az éjszakai kastélyt – felelem eltöprengve. Nem éppen a legideálisabb jelölt vagyok a feladatra, az érintés-fóbiám meg tudja nehezíteni rendesen a dolgot például. De példamutatásban jó vagyok, eszem ágában sincsen kihágást elkövetni. Megbüntetnem meg mindenkit egyformán nehéz, legyen szó a barátaimról vagy vadidegenről. Mellesleg olyan prefektust is ismerek, aki határozottan csínytevő típus. Szóval vannak itt érdekes dolgok azért.
- Ó hát úgy értettem, hogy a dimágusság jóval nagyobb dolog, mint monomágusnak lenni. Dennishez képest én ’csak’ egy kis hydromágus vagyok – magyarázom el a lánynak, nyuszifüleket mutogatva. Egy nem képességbirtokhoz képest igen, nagy dolog elemi mágusnak lenni. Na de ahhoz képest, aki két, három esetleg mind a négy elemet uralja? Olyan ez mintha egy olimpikonhoz szeretném hasonlítani a saját kis egyéni rekordomat. És ó nem, eszembe sincs hasonlítgatni. Mindazonáltal kíváncsi lennék arra, hogy is működik a dolog. De ha majd túlbuzog bennem a vágy, hogy megtudakoljam, akkor majd felkeresem vele Dennist. Elvégre az ő képessége ugyebár.
- Nem mondanám rossznak, hanem olyan furcsa. Az elemi lényeink azok viszont totál kiakadnak egymás közelében, vérre menő küzdelmet akarnának folyatni meg ilyenek. Mi, a gazdáik csak érezzük, hogy a másikba van valami ami veszélyes. Ami nagyon veszélyes, ami miatt bizalmatlan leszel vele szemben és nem is tudom, nyugtalan. Látszani nem látszik rajtad, csak érzed ugye belül, és inkább megtartod a pár lépés távolságot – nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mit is érez az ember. Erőteljes érzés nálam az biztos, de valószínűleg amiatt is, hogy Denis fiúból van. És összeadódnak ezek a dolgok nálam. Ki lehet bírni egymás közelében az tuti.
- Nem rossz ötlet, két kedves prefektusod már van – nevetek rá az ötletre. Egyszerűbb lenne egy speciális engedélyt szereznie ugyan, de az ő módszere mókásabbnak hangzik. Legalábbis barátságosabbnak, barátkozósabbnak.
- Nagyon-nagyon ritka is. Kiskoromban szinte csak rossz élmények értek, egyik katasztrófa a másik után, nekem az, hogy boldog vagyok és tartozok valahova és szeretnek, elfogadnak … hát ez egy pozitív trauma volt. Elég erős ahhoz, hogy kijöjjön az elemim – jó dolog a pozitív kitörés, csak éppen bonyolít mindent. Ha valamitől túlságosan is boldognak érzem magam, akkor megvan rá az esélye, hogy kitör, ha nem figyelek. Szerencsére már ritka, egész jól megoldom a dolgot, megvannak a kis trükkjeim, de még mindig le tud buktatni az elemem.
- Ez nagyon okos megoldás, és még jól is mutat – vizitálom meg a szép ékszert. Tényleg nagyon óvják, védik ezt a lányt, mindenre gondoltak, alaposan fel vannak készülve. De inkább ez legyen, mint hogy be legyen zárva a házba éjjel-nappal, hogy rajta tudják tartani a szemüket.
- Óvónéni? Az szép hivatás pedig. Biztos van valami olyan, ahol gyerekekkel tudnál foglalkozni – persze nem jut ám eszembe semmi sem, sosem gondolkoztam errefelé, így nem igazán vagyok képben. De majd töprengek rajta, hátha eszembe jut valami. – Uhh, nem. Gyógyító akartam lenni még mugliként, de azt már nem szeretném csinálni. Meg olyat sem, amihez állandóan pálca kell. A repülés sem az én világom. Az állatokat imádom, meg elemizni szeretek. Meg felszolgálni a pizzériában, azt is – megvonom a vállamat, hiszen van még időm kitalálni. Magamat ismerve egyszer csak fel fogok riadni az éjszaka közepén felkiáltva, hogy megvan, és kész tudni is fogom. Mindeközben megszárítom a már tiszta edényeket és körbenézek, hogy van-e még valami elmosnivaló.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=785809#post785809][b]Juhász Laura - 2019.12.25. 20:21[/b][/url]

éjjeli őrjárat

Hát ebben lehet valami, bár sajnos én ezt nem tudom megítélni. Nincs egy testvérem sem. Azt mondjuk el tudnám mondani, hogy szülőkkel együtt élni sem feltétlenül egyszerű, de a tinik többsége így van vele, úgyhogy értelmetlen lenne erről diskurálgatnom.
- Hm, hát a lényeg az, hogy a hugára vigyáz. Lehet akármilyen rossz a híre, ez mindenképpen pozitívum – hallottam dolgokat Denisről, de mint mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó hitelt adni a pletykáknak, amíg első kézből meg nem bizonyosodom a dolgokról. Az biztos, hogy a híresztelésektől függetlenül tartok a sráctól. Valószínűleg az eleme miatt. Vagy a fene sem tudja. De soha egy szót nem váltottam vele, így nem is ismerem.
- Ó, hogy ez még mindig így van! Azt hittem, hogy csak az előtt, hogy megnősült volna – csodálkozom el, félbehagyva az edények sikálását. Hűha, hát ez így még szokatlanabb. Ilyen nyíltan koslatnak egyes lányok egy foglalt férfi után? De hát, miért, meg hogy? Hiszen, foglalt, van valakije, együtt van valakivel, nős meg minden. Az persze eszembe sem jut, hogy ez még nem feltétlenül jelenti is azt, hogy ezt tiszteletben kell tartani, vagy hogy ne lenne ettől függetlenül úgymond szabad préda. Ajj, van erre egy szó pedig, na mindegy. A lényeg, hogy nekem ez eszembe sem jut. Én magamból indulok ki ugyebár. Nekem ott van Thomas, és pont. Őszintén szólva fel sem tűnik, hogy léteznének más fiúk is a világon. Mármint, tudom hogy vannak, egy párral nagyon jóba is vagyok, de nem … nem úgy látom őket. Ahogy Thomas előtt sem úgy láttam őket.
- Na! – kiáltok fel amikor mesél az éjszakai kastély szépségeiről – Még nem láttam éjjel a Fénylő lelkeket! A legközelebbi őrjáraton elnézek arra, szeretem azt a helyet, jó emlékeim vannak róla. Milyen klassz helyek vannak még ahova érdemes éjszaka elnézni?
Izgatottan csillog a szemem, fel sem fogva, hogy most éppen bepillantást nyerek abba, hogy merrefelé szokott kihágásokat elkövetni a lány. Meg azt sem, hogy még bele is kérdezek. Ó nem, én tényleg örülök annak, hogy ilyen izgalmas és romantikus helyekről hallok, és már tervezgetem is, hogy mikor fogok ezekre a helyekre elnézni. Az Udvarra naná, hogy elmegyek egy teliholdkor, és ahogy eszembe jut milyen emlék köt oda a leginkább … egy pillanatra el is pirulok. Aztán lassan lehervad a vigyor az arcomról, amikor végre felfogom, hogy túl sok infót tudtam most meg.
- Oké, tök jó, hogy hallottál ezekről a helyekről, valakitől, aki kijárkál éjjel, talán szándékosan is hogy ilyen csodálatos látványban legyen része – mosolygok rá a lányra, jelezve, hogy én ezt most így fogom kezelni. Hogy ő csak meséli ezeket, és nem ténylegesen ő járkál ki. Hogy nem fogok kezdeni semmit sem ezzel az információval. Nem fogok szándékosan oda menni, hogy megbüntethessem. Megakadályozni nem hiszem hogy fogom tudni, hogy más tegye, de én nem fogom módszeresen tönkrevágni az ilyen estéit. Most nem prefektusként hallottam ezt a sztorit, hanem egy szimpla diákként.
- Hű, ennyi mindenre képes? Az nem semmi! Nem is értem, hogy bírja! Na és te? Sose szerettél volna mondjuk animágus lenni? Vagy legilimentor? – érdeklődöm a lánytól. Elemi mágus nem lehet, az a vérében van az embernek. Valaki vagy az, vagy nem. De amiket felsoroltam, azok mind elsajátíthatóak. Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek rá. – Vagy, gondoltál rá, de nem szabad?
A betegsége megnehezítheti a dolgokat, én meg profin meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy nem gázoltam bele a lelkébe ezzel. Amúgy meg eléggé elismerésre méltó az, amit ő tesz. Hogy ennyire kitart, hogy abszolút nem látszik rajta semmi sem, hogy a dokik jóslatainak ellentmondva él és virul. Ehhez képest szerintem mindaz, amit a bátyja tesz egy nagy nulla.
- Ó, dehogy nem. Csak két ellentétes eleműnek nem. Tehát a víz-tűz az hamvában holt ötlet. A víz-föld, vagy víz-levegő, vagy víz-víz az teljesen rendben van. Azt mondjuk nem tudom látod, hogy ha valaki több elemet ural akkor az vajon mennyiben csökkenti ezeket a nehézségeket. De jó mese alap lenne a sztori az tény. Kicsit tragikus, romantikus – valószínűleg sokan vevők is lennének rá. Amolyan modernkori Rómeó és Júlia. Jó, talán mégsem pont ők, de ez ugrott be. Még filmnek is egész jó lenne. Szomorkásan elmosolyodom és kissé az égnek emelem a tekintetemet, amolyan ’ó ha te azt tudnád’ jelentéssel. Átlagos gyerekkor, hát mindenem volt csak az nem. Nagyon nem.
- Örülök, hogy nem látszik az, hogy min mentem keresztül, mit éltem túl, ahogy te fogalmazol.  Mindenképpen jó úton haladok, amióta ide járok azóta  van részem boldogságban meg nyugalomban. Meg barátokban. És igen, nagyon nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás is, hogy megismerem ezeket az érzéseket – és még elég sok mindenért vagyok hálás, de inkább nem kezdem el sorolgatni. Valóban nem érdemeltem meg azt, ami kijutott nekem, de már azt is tudom, hogy nem tehettem volna ellene semmit, nem az én hibám volt. Csak úgy megtörtént, az a múltam és el kell engednem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen sikerüljön is. Ezért küzdök.
- Hm, majd elgondolkodom rajta, ki tudja mit hoz a jövő – érdekes, erre még sosem gondoltam. Hogy vendéglátózzak? Végül is, lehet hogy illene hozzám. Mindenesetre elrakom most magamban ezt az infót, valahogy nem az éjszaka közepén szeretnék ezen töprengeni. Főleg nem őrjárat közben. Vagyis éppen büntetőmunka közben. Szétnézek, mire megerősít a lány abban, amit sejtettem. Hogy végeztünk. Minden szépen tisztán szárazan csillog villog. Igazán jó munkát végeztünk.
- Én is úgy látom. Akkor … mit szólsz ahhoz ha szépen lassan visszabattyogunk a hálókörletbe? – jól elhúzom a lassan szót, kiemelve, hogy tényleg komolyan gondolom. Nem kell visszasietni, kicsit még elodázhatjuk azt a négy fal közé zártságot és alvás részt. Útnak indulni mindenesetre kellene. Ott is hagyom a mosogatót és az ajtó felé indulok, visszapillantva Anniere, hogy ő készen áll-e már a távozásra. Én teljesen.