Mina


A tavasz egy olyan hónap, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Mindenki talál benne valami apró örömöt, valami inspiráló mozzanatot, ami miatt egyszerűen nem hiányozhat az évből. Sokakat hallottam már, hogy azt mondják, utálom a telet, mert túl hideg, vagy a nyarat, mert túl száraz, esetleg az őszt, amiért túl esős és szürke, de azt, hogy valaki a tavaszt utálja...lehetetlen! Én személy szerint kifejezetten szeretem. Csicsergő madarak, rügyező fák, egyszerűen életre kel a természet és ez bennem is mindig megmozgat valamit. Az egyetlen, amit nem szeretek benne, hogy túl sablonos és engem is azzá tesz. Például ma azzal az eltökélt szándékkal pattantam ki az ágyból, hogy márpedig nekem hatalmas mosollyal az arcomon kell sétálni menjek a napsütésben, ami annyira, de annyira átlagos ilyenkor, dehát mit lehet tenni az effajta kísértések ellen?
Gyorsan felkaptam az első tavaszi ruhám, ami a kezembe akadt, mert ha itt a szép idő, ki kell használni, hogy hordhatok szoknyát, viszont nem akartam megfázni sem, ezért egy bokacsizmát és egy kiskabátot is felkaptam magamra. A hajammal nem törődtem sokat, mert lefoglalt a naplóm utáni kutatás és szerencsére meg is találtam 5 perc intenzív keresés után. Mint kiderült az éjjeli szekrényem felső fiókjában volt, azaz a helyén. De magamból kiindulva az volt az utolsó hely ahol megnéztem, mert sosem teszek semmit vissza oda, ahova való, de ezek szerint kivételesen rendes voltam. Valahonnan kerítettem egy pennát és tintát is, és megkerestem Zoé pórázát, majd a kis kölyköt is előkerítettem a szoba egyik kis zugából, ahol épp Dóra a felfedezőt játszott. Furcsa egy kis kutyus ez, mert szinte semmitől sem fél és mindenre kíváncsi és nagyon a szívemhez nőtt, pedig a "táskakutyák" nem a kedvenceim, sőt a Yorkshire terriereket kifejezetten utáltam. De Zoé valahogy más... Ő olyan kis eleven és szeretni való. Miután engedelmesen kivárta, hogy pórázra kössem az ölembe kaptam, és elindultam kapu felé. Nem akartam, hogy a kis eb körmei kopogjanak a kövön, ezért csak a parkban tettem le a földre, és ki is csatoltam a pórázt, hogy kedvére szaladgálhasson. Nem tudtam, hova készülök, csak mentem az orrom után, egészen a faluig, amikor is eszembe jutott egy kedves kis hely, a kis tó. Kifejezetten ilyen időre találták kis. Mikor odaértem, kerestem egy kényelmesnek tűnő követ, a táskámat magam mellé tettem, és szememmel megkerestem Zoét, aki természetesen már a vízzel ismerkedett. Lehunytam a szemeim, és egyszerűen csak élveztem a napsütést.

Jamie

Őszintén tisztelem az anyatermészetet, de meg kell hagyni, mostanában elég tréfás kedve lehet. Azt még megérteném, ha az évszakok kicsit elcsúsznának a nekik szentelt hónapoktól, hisz márciusban még hóviharban volt részünk, de az, hogy mindössze egy hétig volt igazi tavaszi időjárás, az azért több a soknál. Pont a legjobb évszak, amikor nem kell még meghalni a hőségtől, nem éget a nap, de kedvére sütkérezhet az ember. Ehelyett most mi van?! Húsz fok, tűző nap, szélcsend...meg lehet őrülni ebben. Azt hiszem, ha frontérzékeny lennék, már tényleg meg is tettem volna. Ha Dániel itt lenne, már rég kinn feküdne a napon, és arról áradozna, hogy mennyire hiányzik neki az ausztrál napsütés, és bármennyire is jó ez a korai nyár, azért nem ugyan olyan, mint Melbourne-ben. Nekem is hiányzik, persze, de annak ott van hangulata. Itt, Magyarországon nem szeretnék áprilisban már rövidnadrágban lófrálni. Viszont muszáj volt valahová elvonuljak, mert a Gólyalakban meg lehet néha bolondulni, nekem pedig tanulnom kéne, mert jövőre már nem szeretnék évet ismételni. Az idei még betudható annak, hogy alig két héttel a vizsgák előtt érkeztem, de jövőre már szeretném hozni az elvárható eredményeket. Miközben a tanulásra és az időjárás elviselésére egyaránt alkalmas helyen törtem a fejem, automatikusan öltöztem át az "otthoni" pamut sort és trikó párosból a normális utcai viseletre. Felhúztam egy háromnegyedes farmert, mivel sortnadrágokból még csak be sem vásároltam, és egy egyszerű púderszínű pólót. Amikor a karkötőm után nyúltam ugrott be a kis tavacska. Pár napja jártam ott, és pont ugyan ezt a karperecet viseltem, és így végiggondolva egész jó kis hely. Eleve vízparton kicsit hidegebb van, árnyékos helyet tuti találok, és még az emberek sem szoktak nyüzsögni arrafelé.
Amint kitaláltam hová megyek, gyorsan felhúztam a cipőm, és már indultam is. Egyik részem vágyott már a napsütésre, a másik pedig épp felmondott emiatt, úgyhogy próbáltam minél inkább az előbbit előnyben részesíteni, már csak a terveim szempontjából is. Zoé-t inkább nem hoztam magammal, jobb helye van neki most a kastélyban, ott körülrajongják és kedvére felfedezheti az egész helyet, nekem pedig nem kell Rá vigyázzak. Így alig pár perc után, kiskutya nélkül megérkeztem a tóhoz, és a múltkor is kényelmesnek bizonyult sziklára le is telepedtem. Elővettem egy pergament és egy pennát, hogy először is megírjam a heti jelentést Dan-nek. Az időjárás végülis nem olyan rossz, így összességében, úgyhogy a házik még ráérnek, viszont a kedves bátyám szerintem már halálra aggódta magát, tehát fontos dolgok először...határoztam el magamban, és el is kezdtem papírra vetni a hét minden kis mozzanatát.