A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=150427#post150427][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.16. 00:24[/b][/url]

Másból sem áll az életem mostanában, csak intézni valókból. Eddig is ez ment, körülbelül mióta megkaptam a polgármesteri széket, folyamatosan, de mégis más volt. Hiába nem volt tökéletes a kapcsolatunk, ott volt mellettem Nicol, és még amikor tudtam is, hogy nem szívesen, de támogatott, és ott állt mellettem minden döntésben, otthon volt Chrissel és törődött a bolttal, amíg nekem a mágiaügyi minisztérium kirendeltségén kellett kezelnem a rengeteg papírmunkát, és meghoznom azt a sok döntést. A falu tanácsával még a rendezvényszervezésbe is belekezdtünk, csak hogy még fokozzam a tennivalókat. Konzultálnom kellett az iskola diákönkormányzatával, még előttem áll a színjátszókörös megbeszélés, és ezernyi teendő. Szerencse, hogy csak augusztus utolsó hétvégéjére kell elkészülnünk, előbb szerintem esélytelen lenne a dolog. Na meg addig a tusa is lecseng, mindenki kipiheni a fáradalmakat, és örülhetnek neki, hogy nem váltak sárkányeledellé.
Most vagy azért, mert kezdtem beleunni a folyamatos fejetlenségbe, és abba, hogy szinte nem látom a fiamat felnőni, vagy azért, mert hirtelen a drága is bevágta a hisztit, és már hetek óta nem hajlandó hozzám szólni, hirtelen elég volt. A politika szinte elrabolta tőlem az életemet, nem volt rá szükségem. Tisztában voltam vele, hogy akad a fővárosban is éppen elég teendőm, időszerű volt elintézni őket. A fagyos hangulatból éppen elég volt hozzá, hogy úgy érezzem, szükségünk van egy kis távollétre. Bár ő egy szót sem szólt hozzám még mindig, elmondtam a feleségemnek, hogy hova megyek, és hogy néhány napon belül itthon leszek. Elköszöntem Christől, aki már közel egy éves, és éppen járni tanul, összepakoltam a cuccaimat, és elindultam a vasút felé.
Választhattam volna az utazásnak más formáját is, de kellett egy kis gondolkodási idő az egész megbeszélés előtt, a néhány órás vonatút ebben segített nekem. Meglehetősen sokan voltak így nyár közepén, gondolom voltak, akik nyaralni mentek, mások pedig ügyes-bajos dolgaikat intézték Budapesten, mint én is. Nem találtam teljesen üres fülkét, bár bevallom, nem is nagyon kerestem. Megálltam a lehető legfélreesőbbnél, amiben csak egy eléggé fiatal, látszatra iskoláskorú lány ült, beléptem és az ajtót behúzva magam mögött leültem vele szembe, az ablak mellé. A poggyászomat már előreküldtem, azzal nem kellett vesződnöm, az aktatáskát viszont, amit magammal hoztam leraktam a mellettem lévő ülésre.
- Ugye nem zavarlak? -
Akkor sem fogok felkelni innen, ha azt mondja, hogy zavarom, de az illem, amit a nevelésem során rendesen belém vertek, megköveteli a kérdést. Nem tartottam soha szem előtt, hogy másoknak mi volt a jó, a családomon kívül ma sem érdekel. Az idegenek nekem teljesen közömbösek, még így is, hogy megválasztottak polgármesterré. Persze, a látszat szerint törődnöm kell velük, ezt meg is teszem, amíg az irodában, és a faluban vagyok. De most, a kis kiruccanás során úgy érzem, hogy egy kissé elvonatkoztathatunk a kilétemtől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=150451#post150451][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.16. 00:56[/b][/url]

Nem kedvelem a gondolatokat, különösen nem a sajátjaimat. Gyakran elvonják a figyelmemet a munkáról, amit éppen végzek, elvégre anno, még iskolás koromban rengeteg időm volt rá, hogy tépelődjek az élet nagy dolgain. Akkor nem is csináltam szinte semmit sem, volt, hogy még a szobából sem sikerült kimozdulnom, csak estefelé. Az órákat meglehetősen hanyagoltam, ami miatt kaptam is a rengeteg figyelmeztető levelet anyáméktól, bár ezek már akkor sem érdekeltek. Éjjelenként megvolt a program a Sakáltanyában, a saját szobámat jórészt csak nappal használtam az éjjeli alváshiány pótlására. Szerintem oda az életben nem sütött be napfény, nem tudom, hogy ma még megvan-e egyáltalán maga a szoba. A diákok manapság nagyon unatkoznak, túl sok idejük van rá, hogy ezeket a dolgokat átszervezzék. Pedig azok voltak a szép napok, akkor még arra volt időm, amire akartam, nem pedig arra, amire jutott. Ez az élet, amit most élek kegyetlen, tudom, hogy a közeljövőben változtatnom kell rajta, ha nem szeretnék gyökeres változást. És nem szeretnék, nem vagyok a hívük. Csak felforgatják a nyugalmat, és teljesen felesleges drámát okoznak mindenkinek.
Manapság nincs időm gondolkozni, egyik papírt íratják velem alá a másik után, van amit rendesen átgondolni sincs időm. A falu napjának megszervezésével kellett egy kis agytorna, üdítő változatosságot nyújtott a mókuskerék után. Élveztem, hogy intézkedhetek, és végre ténylegesen polgármesternek éreztem magamat, nem pedig aktakukacnak. Elhatároztam, hogy a közeljövőben fel fogok venni egy titkárt, aki előre átnézi nekem a teljesen agyzsibbasztó okiratokat, és csak a megtekintésre lényegeseket juttatja el hozzám. Így talán több időm lesz majd a családomra és magamra is.
A velem szemben ülő lányra nem fordítok különösebb figyelmet, a jelenlegi diákok közül egyet sem ismerek. Csak másfél éve hagytam ott a kastélyt, mikor leköltöztünk a faluba papás-mamást játszani, mégis ennyire rövid idő alatt kicserélődtek az emberek. Vagy lehet persze, hogy ők eddig is ott voltak, csupán én járkáltam csukott szemekkel - már amikor kimozdultam a szobámból és az alagsorból. A nemleges válaszra csupán bólintok, én is így gondoltam. Tudom, hogy az emberek rövid pályafutásom alatt is megismertek, legalább névről tudják, hogy ki vagyok, de voltak, akik arcról is. Nem élveztem, mindig is pletykáltak rólam, a származásom miatt tudták, hogy ki vagyok, jól esett volna a szürke tömegben lenni. De nekem úgy tűnt, ez nem megy, mindig megtaláltam azokat a dolgokat, amikkel kitűnhetek a sorból.
- Akkor is lényegtelen lett volna, ha a többi fülke nincs tele. -
Megvonom a vállamat, ami a fekete öltöny-fehér ing párosításban annyira nem kényelmes művelet. Régen rám sem tudtak volna erőszakolni ilyen ruhákat, maradtam a farmer-póló-tornacipő szettnél, de mára ez is megváltozott. A pozíciómban nem engedhettem meg magamnak az igénytelen öltözködést.
- Mi dolgod van Pesten? -
Feltételeztem, hogy oda tart, elvégre a vonat végállomása az egyik pályaudvar a fővárosi forgatagban. Különösebben nem érdekelt, de legalább eddig is kiszabadultam a gondolatok közül, és másra koncentráltam.