Mathias és Állia - Kalanra feel!

Dühben fortyogva sétálok a vasútállomásig. Nagy nehezen elvergődtem ebbe a faluba, hogy megtudjam, merre van. A háztársaim egyike abban segített, hogy felhívta a figyelmem ennek a létezésére - nem tudtam, hogy ilyen hely is van a közelben -, és hozzátette a keresett placc ittlétét is. Azonban mennie kellett, tanulni akart, hogy jövőre jobb jegyeket kaphasson egyes tantárgyakból, így azt már nem magyarázta el, pontosan merre kéne elindulnom a keresést illetően. Végül összepakoltam némi ruhát egy gurulós bőröndbe, meg néhány szükséges holmit - mint a fogkefe, törülköző, stb. -, és nekivágtam egymagam.
Nem volt egyszerű nekikezdeni. Nincs ínyemre most sem, hogy idegen emberekhez kellett fordulnom. Minden x idő után újabbat, s újabbat faggattam ki a vasútállomás hollétéről, hogy biztos legyek benne, még jó irányba tartok. A többség meglepően készséges volt, ezt valamennyire tudtam értékelni, de a legutóbb megkérdezett ember pillantása erős undorral tölt el, ahogy visszagondolok rá. Olyan.. lenéző, és megvető, mintha baj lett volna, hogy felmerek neki tenni egy kérdést. Szokásomhoz híven meglepettségemet nem mutattam ki, helyette a gyomrába könyököltem, majd elrohantam, hátra sem nézve. Bízva abban, nem követ. Később lassítottam csak, most pedig hideg verítéktől csillogó arccal rovok egy utat, ami állítólag elvezet a célomig.
Nem is tart sokáig, és elérem. Megkönnyebbültem veszem tudomásul, hogy a vonatom még nem ment el. Szalamantonra tartok a kikapcsolódni vágyás miatt. Szüleim eddig rám hagyott pénzéből állom az utazás költségeit.
Unottan robogok végig a jármű folyosóján, s tolakszom be egy random fülkébe. Fintorogva pillantok utastársamra, aki egy sapkás, pulcsis fiú, aztán a bőröndömet elrakom az útból. Nem kérdezem meg, nem bánja -e, ha idejövök. Nem érdekel, ha zavarom. Már legyökereztem itt, most pedig ahelyett, hogy magam előtt látnám újra és újra azt a gusztustalan, szürkéskék szempárt, összefonom mellkasomon karjaimat, kilesek az ablakon, majd nagyot sóhajtok. Valahogy már most hosszúnak érzem ezt a napot. Elfáradtam, kimelegedtem, pedig egy barna csőszárú farmert, kék rövid ujjút, és a nadrághoz illő farmerdzsekit viselek. Ami a lábbelimet illeti, egy egyszerű fekete szandál. Nem úgy öltöztem, mintha Szibériába készülnék. Ennyire hatással lett volna rám egy idióta? Chh, ezt kötve hiszem!

Mathias és Állia - Kalanra feel!

Némán folytatom a táj fürkészését az ablakon át akkor is, amikor a fiú megszólal. Nem nagyon jön be ez a stílus. Habár jogos a felháborodása, bízom abban, hogy nem reménykedik a csevegőviszonyban. Egy ideig ugyanis biztosan nem lesz kedvem hozzászólni azok után, ahogy fogad. Ilyen lobbanékonyságú alakokat sem láttam még!, jegyzem meg magamban, aztán figyelmes leszek egy idegen lépteire. Hallom ahogy közeledik, majd egyszer csak abbamarad. Ösztönösen a fülkeajtó felé fordítom a fejem, hogy megnézzem ki az, aki be készül tévedni. Egy fekete kis kabátos lány téved ide hozzánk. Számomra idősebbnek tűnik, nem tudom, hogy vele szívesen beszélgetnék -e, de valamivel szimpatikusabbnak tűnik, mint a pulcsis tök fej.
- Üdv - biccentek felé, és végig azt figyelem, hogy mit fog tenni. Végül helyet foglal, és a táskájában kezd könyv után matatni, miközben a vonat elindul. Lassan gördül a síneken, majd folyamatosan gyorsít, míg el nem éri normál sebességét. Hosszú percekig a számomra oly' édes zakatolását hallgatom. Valahogy megnyugtat, lehet a folyamatos ritmikusság teszi ezt, és a táj... A legkedveltebb elfoglaltságom a kinti dolgokat fürkészni, kizárva magamból minden mást, ami körülvesz. Azonban tudom, hogy nem maradhatok így sokáig, s itt rá kell ébrednem még egy dologra: amióta beszéltem egy szintén Eridonos lánnyal, azóta máshogy érzem magam. Azt nem mondanám, hogy megváltoztam csakúgy varázsütésre, ám vannak dolgok, amiket másképp kezdtem el megközelíteni, mint ahogy eddig tettem. Ezért meg is könnyebbültem.
- Érdekes, hogy miután betéved más ebbe a fülkébe, rögtön moderálod magad - szólok be hirtelen a srácnak, ismételten elfordulva az ablaktól, majd nagyot sóhajtok - Én is az iskolából jöttem, Navinés vagyok, és Sheelának hívnak - mutatkozom be végül, s direkt nem említem meg a vezetéknevemet.  

[Ne haragudjatok a késés miatt! =/]