Varga Dávid

Szeretek ülni a cukrászdában,nézni ahogy mindenki rohan vagy beszélget vagy bármi mást csinál.Szeretem a nyüzsgést.Nyüzsgés, s mégis olyan nyugodtság és jókedv kering.Éppen rendeltem egy finom sütit,amikor megláttam valakit.

Varga Dávid
-Igen kérek egy forró csokit.-mondom.
-Nagyon örülök,hogy tudtunk találkozni,nagyon rég nem láttalak.-közbe végig az járt a fejemben,hogy szinte semmit sem változott és hogy, még mindig mennyire helyes.Sajnos soha nem volt elég bátorságom neki elmondani,hogy,mennyire tetszik nekem és mennyire szerelmes vagyok belé.Annyi év eltelt és még mindig ha,rágondolog a szívem félrever és összevissza kalimpál.De,már annak is örülök,hogy a barátjának elfogad engem,aki ilyen jelentéktelen.Régebben sokat álmodoztam róla hátha,megcsókolna....Elég! Megráztam a fejem.Ez a múltban volt bár a jelenre is igaz de most ezeket a gondolatokat háttérbe kell szorítanom,ha normálisnak akarok látszani.
-Mit csinálsz mostanában?-kérdezem.Közben megjött a pincér is a forró csokival.Nagyon finom....

Varga Dávid
-Megtudom érteni, mikor én megtudtam hogy,varázsló vagyok és ide fogok járni....Nagyon meglepődtem,de imádok itt lenni.Bár az elején nagyon féltem, nem igazodtam ki sehol, nem volt egy barátom se és ráadásul a régiek is nagyon hiányoztak, de most már vannak új barátaim és nagyon megszerettem ezt a világot is.Mindenki olyan kedves és segítőkész.A legjobban a sötét varázslatok kivédése  szeretem,de majd szívesen tanulnék vámpírológiát is.Neked melyik óra a kedvenced?Szereted a kvidicset?Én nagyon.Melyik házba vagy?-jajj most már igazán lakatot tehetnék a számra,de olyan jó beszélgetni.Bár úgyis tudja,hogy mennyire bőbeszédű tudok lenni. Miközbne a kviddiccsről kérdezek eszembe jut,milyen jól mutatna a kviddiccs csapatban,mivel régen kifejezetten ügyes volt a sportokban.
-Várod már a karácsonyt? Tényleg és mit hozott a mikulás?-kérdezem. Szeretem a karácsonyt. Olyankor minden díszben van mindenki jobban odafigyel a másikra és ez a szeretet ünnepe, ráadásul egy régibaráttal ez még szebb lesz.Aztán,amikor eljön a nagy nap és kibontod az ajándékokat....és az előtte való várakozás és készülődés...Elég csak rágondolnom és máris érzem az ismerős mézeskalács illatot. Nyam!
-Mit szeretsz a legjobban a karácsonyban?-erről még soha nem beszélgettünk.Valahogy soha nem beszélt a karácsonyról. Általában, amikor erre terelődött a szó inkább témát váltott. Remélem, hogy most nem lesz így és válaszolni fog nekem. Már sokszor gondolkodtam ezen, hogy miért kerüli ezt a témát,de ez is egy olyan kérdés volt a sok közül, amit nem mertem neki föltenni. Újabb kortyot ittam a forró csokimból.
-Tényleg, mikor is tudtad meg hogy varázsló vagy?-össze-vissza kérdezek, de remélem, hogy mindenre válaszol. Annyi mindenre vagyok kiváncsi. Olyan régen láttam..jól esik nézni,ahogy csak ül és issza a teáját. Olyan békés most. Olyan, mint régen....Mindig visszarántanak az emlékek.Született nosztalgiázó vagyok. De, jól esik.Szép emlékeim vannak amikre jó vissza gondolni.Már csak egyet remélek,hoy nem fogom elriasztani a hihetetlen nagy szó és kérdés áradatommal. Hiába, ha egyszer rám jön...nehéz leállni és hagyni a másikat is beszélni,pedig nagyon szeretem hallgatni,ahogy mesél magáról.
-Ha, túl sokat beszélek azért állíts le,jó? Mert akkor lehet hogy itt ülünk még holnap után is!-figyelmeztetem mosolyogva. Hátradőlök a székemen és élvezem, hogy végre ennyi idő után ismét itt van velem....

Dávid


-Kérek szépen! Szóval, én se vagyok itt olyan régóta, sőt szerintem te kicsit előbb érkeztél, mint én! Egyébként a Levita házba kerültem, szóval hajrá kékek!De, szerencsére, hamar találtam itt barátokat, például Nikit vagy Alexet, akik segítenek nekem mindenben. Niki nekem amolyan örökbefogadóm. Tényleg neked van örökbefogadód? Egyébként sok mindent lehet a Levitába csinálni. Tegnap például hócsatázni voltunk a téli csodaországban. Azt hiszem így hívják. Olyan gyönyörű hely. Érdemes oda ellátogatni. A kviddics tetszik, de nem szeretnék csapattag lenni, viszont a színjátszó szakkörbe szeretnék járni.-mély levegő, néha emlékeztetnem kell magam, hogy levegőt is kell vennem, ha nem akarok mindjárt megfulladni.Bár azt mondják, szép a fulladásos halál, de csak színpadon. Sajnos nem levitás. Kár, pedig tök jó lett volna. Na mindegy.
-A Levitáról jut eszembe, nálunk járt a Mikulás a klubhelységben. Sőt, hozott nekem egy gyönyörű ládikót, amibe a szemem előtt íródott be a nevem gyöngybetűkkel. Ha kinyitom egy gyönyörű dallamot játszik, amitől elmúlik a félelmem. Ráadásul, tértágító bűbájjal van ellátva, szóval bármilyen mennyiségben pakolhatok bele. Berakni bárki belerakhat, viszont kivenni, csak én vehetem ki a dolgokat. Tessék itt is van nálam.-ezzel elő is veszem a ládikámat és átnyújtom Dávidnak. Kíváncsi vagyok a véleményére. Még mindig nem értem, miért kerüli ennyire a karácsonyi témákat. Az arca éppen egy másodpercre, de mintha grimaszba torzult volna. De miért? Mi történhetett vele? És miért nem mondja el nekem? Vajon nem bízik már bennem? Akkor viszont vissza kell szereznem a bizalmát. Bár, lehet hogy jobb volna nem erőltetni a témát. De kíváncsi vagyok. Tudni szeretném mi bántja, hogy hátha, ha valakinek elmondja meg szabadul a rossz élményeitől, és idén talán végre neki is szép karácsonya lesz. Talán. De ahhoz ki kell szednem belőle! Ki is fogom, de azzal még egy kicsit várnom kell. Nem szabad ajtóstul rontanom a házba.
-Hiányoznak a régi barátaid?-egyszerű kérdés de, ha elkezdünk beszélgetni, talán megnyílik.

Dávid

-Nem tudom, olyan evidensnek tűnt. Megérzés, ha az úgy jobban tetszik.-Gondolkodom el, miközben mosolygok. Tényleg melyikünk van itt régebben? Tök mindegy. Az a lényeg, hogy itt vagyunk. Ráadásul barátokkal.
-Tényleg? Annyira rosszak voltatok, hogy még virgácsot se hozott?-Kérdezem gonoszkodva.
-Nálunk tizenöt ajándékot hozott és ilyen gyorsaságra ment.-Még egy plusz pont, amiért jó a Levita. Jobban átjár minket az ünnep. Aztán, egy pillanatra elgondolkodom. A rellonosok a rosszak? Ezt nem is tudtam. Bár nem nagyon hallgatom, ki mit pletykál, de lehet. Majd megkérdezem az egyik tapasztaltabb Levitást. Ha már itt tartunk, minket minek gondolnak? Ezt is majd meg kell kérdeznem. Aztán visszaterelem a figyelmem Dávidra.
-Ebben, egyetértek. Nekem nem is volt nagyon olyanom. De optimista vagyok és remélem itt ki tudok alakítani olyan barátságokat, melyek aztán egy életre fognak szólni.-Mondom meggyőződéssel. Biztos vagyok benne, hogy így lesz. Innen nem lógok ki. Itt már eddig is könnyebben elfogadtak.
-A szüleim jól vannak. a karácsonyi szünetre haza utazom, meglátogatni őket, meg természetesen az állatkáimat.-Szeretettel gondolok rájuk. Az anyukámra és az apukámra, a kutyáinkra és a macskáimra is. Sőt, ha arra gondolok, hogy a lovam Ezüst Hold is otthon vár, olyan izgatott leszek, hogy legszívesebben cigánykereket hánynék. De azt azért mégsem. Nem szeretnék, felfordulást okozni. Nincs feltűnési viszketegségem. Sőt, inkább eltűnési viszketegségem van, ha van egyáltalán ilyen.
-Nincs testvérem. Egyke vagyok.-Hát, nálunk én vagyok az egyetlen gyerek, aminek épp annyi előnye van, mint hátránya. Közben visszajött a pincér is. Szegény, jó sokat ugrál miattunk.
-Nagyon köszönöm!-Hálálkodom a pincérnek. Aztán, beleharapok a sütibe. Mennyei! Ahogy, a csokis tésztába beleharapok és szétárad a számban, a csokiöntet! Nagyon finom.
-Köszönöm Dávid! Nagyon finom.-Igyekszem nagyon lassan enni, hogy minél tovább tartson. Kicsit töprengek, hogy milyen témáról beszélgessünk, ami neki is és nekem is kellemes. A karácsony és a család kilőve.
-Tényleg, hogy viseled az elektronika hiányát?-Kérdezem egy ravasz mosoly kíséretében. Hiszen régen nagyon sokat gépezett. Lehet, hogy azóta változott. Bár az emberek nehezen változnak. De a változás jó, bár nem mindig. A legtöbb dologban érdemes az arany középutat választani.
-Mesélj valamit! Olyan rég láttalak, mi történt veled mostanában, mielőtt ide kerültél?-És rád nem uszítottam, a kivallató tulajdonságaimat. Addig, amíg messél, lesz időm valami témát kitalálni, vagy a mondókájából elindítani egy új témát, mert hirtelen kifogytam a szövegből. Ilyen ritkán fordul elő velem. Elég ijesztő.

Húgi <3


Szeretem ezt a helyet, a nyüzsgést, ahogy az emberek beszélgetnek, nevetgélnek vagy csak valakit nézni, amint csendesen elüldögél és elmélkedik az élet nagy dolgairól. Jó ide jönni, letenni az iskolával járó sok terhet és kikapcsolni egy ideig, üdítő érzés. Közben nézni, hogy ki mit eszik, vannak, akik csak teáznak, mások sütiznek is. Van, aki sokat és van, aki kevesebbet rendel, én szeretek mindig mást enni. Így nem unok meg semmit, mindig hat rám az újdonság varázsa. Viszont, a mai nap után valami szokványosat rendelek, hogy kompenzálja ezt a furcsa napot. Kíváncsian figyelem, hogy mit rendel Kat, a csoki torta jó választás. Éjféli turmix? Új specialitás? Nahát, feltétlenül ki kell próbálnom.
-Majd kaphatok egy kortyot?-Kérdezem meg Katet. Ekkor feltűnik, hogy mennyire bámulja az én kis húgom a pincér fiút.
-Oh, tetszik a srác?-Súgom halkan az asztal fölött. Nem szoktam senkit se ugratni, de most helyén valónak tűnik.  Ezt még tuti visszakapom, de ez nem is baj ez is velejárója a dolognak. Amikor a testvérpárokat figyelem, ők is jó sokszor tréfálnak egymással. Ami, nem bántó, inkább vicces, de, szeretetből csinálják, ami elveszi a dolog bántó élét és egy jó nevetés lesz belőle. A kedvenc filmemet hallva, már meg se lepődök, ennyi erővel magamat is kérdezhetném.
-Szereted a musicaleket? Ha, választani kellene, Peeta vagy Gale?-De, az utóbbi kérdésben biztos vagyok. Erre, nem lehet mást mondania, mert annyira hasonlít rám. A legtöbben Galet mondják, mert lázadó, nekem viszont pont ez az ellenszenves benne. Ahogy a könyv is írja, én a pitypangot, a megújulást szeretem, szóval az én válaszom Peeta, remélem az övé is. A kérésemre megmerevedik, de nagyon remélem, hogy válaszolni fog, mert különben sosem tudom meg, hogy min ment keresztül és így megérteni sem tudom őt igazán. De megkönnyebbülésemre lassan elkezdd beszélni. A története mélyen megindít.  Miközben mesél, megjön a rendelés, megvárjuk, míg a pincér leteszi a sütit meg az italokat az asztalra, majd Kat folytatja a történetet. Annyira figyelek, hogy még a süti se érdekel. Minden más megszűnik, körülöttem csak egy ember marad benne, aki most velem szemben ül. Ahogy Kat mesél, szinte magam előtt látom őt is és Milot is, a gondtalanságot, majd a halálfélelmet.
-Nagyon sajnálom!-Suttogom, majd közelebb húzom a székemet és a hátát simogatom, majd elterelem a szót, hogy kicsit felengedjen. Legnagyobb örömömre igent mondd, erre a szóra a fantáziám is elszabadul. Írnom kell a szüleimnek, biztos fognak nekünk örülni, meg azért is, hogy szerezzünk egy lovat Katnek, a közös lovaglásokhoz.
-Tudsz lovagolni?-Kérdezem ártatlan képpel, mert, azt tudom,hogy szereti a lovakat, de,ha még nem tud lovagolni, akkor majd most megtanítom.
-Jó neked, én is mindent tudok, de attól még görcsben áll a gyomrom!-Nevetek, úgy irigylem az ilyen magabiztos embereket. Én miért nem kaptam? Biztos, amikor osztogatták, akkor én a sor végén álltam és már elfogyott mire odaértem, vagy mit tudom én! Ez van, nem baj, kaptam mást, legalábbis ezzel nyugtatom magam.
-Szinte biztos vagyok benne, hogy a kedvenc könyved a Hunger games, ha magamból indulok ki. De, azt nem tudom, hogy szereted a vöröspötyös könyveket? Ha, igen melyikeket olvastad? Milyen témájú könyveket szeretsz?-Kérdezem meg, ez egy olyan téma, amiről bárkivel, bárhol, bármikor el tudok beszélgetni. A könyveknek varázserejük van. Köztük az is, hogy lehet róluk beszélgetni...

Húgi


Szeretem ezt a helyet, a nyüzsgést, ahogy az emberek beszélgetnek, nevetgélnek vagy csak valakit nézni, amint csendesen elüldögél és elmélkedik az élet nagy dolgairól. Jó ide jönni, letenni az iskolával járó sok terhet és kikapcsolni egy ideig, üdítő érzés. Közben nézni, hogy ki mit eszik, vannak, akik csak teáznak, mások sütiznek is. Van, aki sokat és van, aki kevesebbet rendel, én szeretek mindig mást enni. Így nem unok meg semmit, mindig hat rám az újdonság varázsa. Viszont, a mai nap után valami szokványosat rendelek, hogy kompenzálja ezt a furcsa napot. Kíváncsian figyelem, hogy mit rendel Kat, a csoki torta jó választás. Éjféli turmix? Új specialitás? Nahát, feltétlenül ki kell próbálnom.
-Majd kaphatok egy kortyot?-Kérdezem meg Katet. Ekkor feltűnik, hogy mennyire bámulja az én kis húgom a pincér fiút.
-Oh, tetszik a srác?-Súgom halkan az asztal fölött. Nem szoktam senkit se ugratni, de most helyén valónak tűnik.  Ezt még tuti visszakapom, de ez nem is baj ez is velejárója a dolognak. Amikor a testvérpárokat figyelem, ők is jó sokszor tréfálnak egymással. Ami, nem bántó, inkább vicces, de, szeretetből csinálják, ami elveszi a dolog bántó élét és egy jó nevetés lesz belőle. A kedvenc filmemet hallva, már meg se lepődök, ennyi erővel magamat is kérdezhetném.
-Szereted a musicaleket? Ha, választani kellene, Peeta vagy Gale?-De, az utóbbi kérdésben biztos vagyok. Erre, nem lehet mást mondania, mert annyira hasonlít rám. A legtöbben Galet mondják, mert lázadó, nekem viszont pont ez az ellenszenves benne. Ahogy a könyv is írja, én a pitypangot, a megújulást szeretem, szóval az én válaszom Peeta, remélem az övé is. A kérésemre megmerevedik, de nagyon remélem, hogy válaszolni fog, mert különben sosem tudom meg, hogy min ment keresztül és így megérteni sem tudom őt igazán. De megkönnyebbülésemre lassan elkezdd beszélni. A története mélyen megindít.  Miközben mesél, megjön a rendelés, megvárjuk, míg a pincér leteszi a sütit meg az italokat az asztalra, majd Kat folytatja a történetet. Annyira figyelek, hogy még a süti se érdekel. Minden más megszűnik, körülöttem csak egy ember marad benne, aki most velem szemben ül. Ahogy Kat mesél, szinte magam előtt látom őt is és Milot is, a gondtalanságot, majd a halálfélelmet.
-Nagyon sajnálom!-Suttogom, majd közelebb húzom a székemet és a hátát simogatom, majd elterelem a szót, hogy kicsit felengedjen. Legnagyobb örömömre igent mondd, erre a szóra a fantáziám is elszabadul. Írnom kell a szüleimnek, biztos fognak nekünk örülni, meg azért is, hogy szerezzünk egy lovat Katnek, a közös lovaglásokhoz.
-Tudsz lovagolni?-Kérdezem ártatlan képpel, mert, azt tudom,hogy szereti a lovakat, de,ha még nem tud lovagolni, akkor majd most megtanítom.
-Jó neked, én is mindent tudok, de attól még görcsben áll a gyomrom!-Nevetek, úgy irigylem az ilyen magabiztos embereket. Én miért nem kaptam? Biztos, amikor osztogatták, akkor én a sor végén álltam és már elfogyott mire odaértem, vagy mit tudom én! Ez van, nem baj, kaptam mást, legalábbis ezzel nyugtatom magam.
-Szinte biztos vagyok benne, hogy a kedvenc könyved a Hunger games, ha magamból indulok ki. De, azt nem tudom, hogy szereted a vöröspötyös könyveket? Ha, igen melyikeket olvastad? Milyen témájú könyveket szeretsz?-Kérdezem meg, ez egy olyan téma, amiről bárkivel, bárhol, bármikor el tudok beszélgetni. A könyveknek varázserejük van. Köztük az is, hogy lehet róluk beszélgetni...

Húgi


-Köszi.-Mondom, majd belekortyolok az italba-Te, ez tényleg nagyon finom.- Miközben azon gondolkodom, hogy miből készülhet, elmerülve bámulom a kékesfekete sűrű folyadékot.  Már a látványa is izgalmas, de az íz világa az fenomenális.  Legközelebb ilyet fogok rendelni, döntöm el magamban. Mikor szóba hozom a srácot, legnagyobb meglepetésemre az én kicsi húgom elpirul. Jaj, de édes! Hangosan azért nem mondom ki, nem akarom leégetni az egész cukrászda előtt. Felmérem a fiút, barna hajával és mélykék szemével tényleg csinosan nézz ki. Éppen két csajt szolgál ki, még beszélget is velük. A mugliknál mindig furcsálltam, hogy a pincérek, miért olyan merevek. Alig akad olyan, aki mosolyog, gondolataimból Kat rideg válasza rántott ki.
-Ez nem igaz Kat. Simán fölveszed bármelyik lánnyal a versenyt, különben is, szerintem a belső fontosabb, mint a külső. A másik, hogy szerintem csak a munkáját végzi, azért beszélget velük. Tudod, ez itt megszokott.-Magyarázom neki. Sokszor voltam itt, társasággal és egyedül is egyaránt. Volt már olyan, hogy egyedül voltam és a pincér leállt velem egy két rendelés között csevegni. Ez itt normális, mindenki beszélget mindenkivel, kivéve talán a rellonosok, azok elvannak saját magukkal.
-Miket láttál? Ha, akarsz,sokat láthatsz ezen túl, ugyanis anyu musicalszínész és ingyen bevisz, ha akarjuk. Engem már nagyon sokszor bevitt. Imádom a musicaleket. Egy nap én is musicalszínésznő szeretnék lenni. Neked mik a terveid a jövőre nézve?-Érdeklődök. Kicsi korom óta színház a mindenem. Szinte minden este megkértem anyut, hogy vigyen el, mikor játszott egy darabot. Olyan büszke voltam, hogy én vagyok a lánya. A kollégái is tök jó fejek, meg, plusz előny, hogy beengednek a kulisszák mögé is. Látni a díszleteket, meg, hogy milyen munka folyik a háttérben, egyszerűen lenyűgöző.  Néha még otthon is megkérem, hogy énekeljen nekem ebből vagy abból a darabból. Szeretem őt hallgatni, olyan jó hangja van! De, elég az álmodozásból, ideje visszamenni a valóságba. Alig észrevehetően megrázom a fejemet, hogy kitisztuljon, azonban rögtön le is esik az állam. Micsoda? Az nem lehet. Biztos, hogy a testvérem? Ő is Gale párti? Hova fajul ez a világ! Ekkor meghallom a csilingelő kacagást és rájövök, hogy csak vicc volt. Huh, szerencsére. Mikor elkezdi Peetát dicsérni, mosoly terül szét az arcomon.
-Peeta forever. Nekem a pitypangos hasonlat tetszik. Hogy ő a megújulás.  Az a kedvenc jelenetem, amikor kiviszi a fecsegőposzátás helyről és utána nyugtatja.  Tudod, a második kötetben, ahol van az  óriás aréna. Meg a végén, amikor megkérdezi, hogy szeretsz engem.-Magyarázom-Neked melyik a kedvenc Peetás részed?-Kérdezem izgatottan. Teljesen belemelegedek a témába. Annyira imádom Peetát. Mikor kicsi voltam, mindig arról álmodtam, hogy eljön a szőke herceg fehér lovon, és a szőke herceg nem más, mint Peeta. Álmok, gyönyörűek, vannak, amelyek egy idő után elszállnak, mint a szél fújta homok, és vannak, amelyek meggyökereznek benned, mint az erős fák, melyet téphet a vad vihar, de azok mégis szilárdan állnak.
-Király!-Kiálltok fel, de a gondolat szárnyain már egy zöldellő dombon járok Ezüst Holddal, mellettem pedig egy éjfekete paripán Kat lovagol. Eszembe jut, milyen jó érzés, mikor a lovam sörényébe merítem az ujjaimat, milyen, mikor puha pofáját a kezembe rakja és orrával belelehel a tenyerembe. De jó, hogy hamarosan szünet, már nagyon hiányzik nekem. Ő is, meg a három kutyám is. Kis öreg Hipike, a túlbuzgó Oszkár és az én örök mutatványos Surdám. Persze, ha ez még nem lenne elég, akkor hozzám dörgölőzzik még Zolika is, az én gyönyörű szürke macskám. Az ablakomban pedig Ébenke, mint fekete árnyék fekszik. Honvágyam van.  Hiányoznak nagyonak, de örülök, hogy Hedvig bárhová jöhet velem. Fehér baglyom elengedhetetlen bárhol. A mugliknak a facebook, nekem pedig a baglyom. A vizsga szó hallatán ismét összeugrik a gyomrom, de már kezdem megszokni, hiszen, nincs is más téma. Még a csapból is ez folyik.
-Köszi.-Nevetem el magam a poénon. A hasamban levő gombóc már fel is oldódik. A nevetés mindenre jó gyógyszer. Ez egy örök igazság.
-Szeretem a Twilightot. A kedvencem Jacob és Carlise és neked?-Na, a másik kérdés, amiben eltérek az átlagtól. Mindenki Edwardért van oda. Hát, ez van. Egyedi az ízlésem. Ezért vagyok különleges.
-Az Obszidiánt még nem olvastam, de szeretném. Nálam a Bíborhajú sorozat, az Éhezők viadala után van közvetlen, ha rangsorolom a könyveket. Annyira megfogott, Kellan, mint szereplő. Elnyerte a tetszésem. Igazából, elég sokakat olvastam, az Easyt, a Szárnyak sorozatot, az Evernight sorozatot, Az időutazó sorozatot, amiben van a Gwendolin-veszek egy mély levegőt, mert közben a kifogyott belőlem a szusz-Csitt,csitt trilógiát, a Bree Despain által írt sorozatot,Fallen sorozatot,a Halhatatlanok sorozatot,a Fényemberek könyvet, a Baltazart, Az eperszedőt, a Vértestvéreket,természetesen a twilight sorozat összes kötetét, meg a kiegészítő könyveket is. Azt hiszem ennyi, de,ha még eszembe jut, akkor később mondom.-Fejezembe az elég hosszúra sikeredet válaszomat. De,hát, mit csináljak, a vöröspötyös könyvek a gyengéim. Egyszerűen kihagyhatatlanok!
-Mik a kedvenc zenéid?-Szóba került már könyv, film. De, nagyon fontos dolgot hagynánk ki, ha nem jönne szóba a zene. A filmeket annyira nem szeretem, de a könyv é a zene számomra minden pénzt megér! Nélkülük üres volna az élet...

Kat-Kat


Srácok, nagyon bonyolult lények. Kiszámíthatatlanok, az IQ-juk, nem áll olyan magasan, mint a nőknek, de mégis, elég villantaniuk egy kis mosolyt és elvarázsolnak. Lehet, hogy tudnak valamit, amit mi nők nem? Miközben ezeket a gondolatokat fogalmazom meg magamban, az én kis hugicám, még mindig tépelődik a helyzeten. Sohasem voltam még szerelmes, akiket pedig láttam, azoknak elvette az eszét. Mivel a tanulmányaim most fontosabbak, ezért nem is szeretnék egy darabig fiú ügyletekbe kavarodni.
-Biztos vagyok benne. De, miért nem beszélgetsz vele?-Teszem fel neki ezt az egyszerű kérdést. Ha, annyira akar vele beszélgetni, menjen oda és szólítsa le. Hiszen, a srác vagy diák, vagy pedig itt lakik a faluban. Ezen a helyen, mindenki közvetlenebb. Az újakkal azért, hogy beilleszkedhessenek, a régiekkel meg azért, mert már jó barátok. Közben tovább beszélgetünk Kattel. Nagyon fáj, mikor hallom a hangjában, a szomorúságot. Tisztában vagyok vele,hogy soha se fog elmúlni. De, talán, jobb lesz neki, ha megismeri őket.
-Amikor nálunk leszel, bevihetünk. Nálunk jobb is, mint a mugliknál, mert a látvány világban segít a varázslat-somolygok-de, a mugli színházak is bámulatosak.  A kedvenc mugli színészem Bereczki Zoltán és szerintem ő játszotta abban a felvételben Mercutiot.Az egyik legnagyobb rajongója vagyok és, ha egyszer megkérné a kezem, akkor szerintem belehalnék az ámulatba.-Jelentem ki határozottan. Rengeteg mugli színészt kedvelek, de ő kiemelkedik mind közül. A hangja, mint a puha bársony simogatna. Egyszerűen lélegzetelállító. A mozgása pedig, olyan könnyed és mégis tele van energiával. De, elég az ömlengésből. De, mit tehetek, ez van, ha az ember, pontosabban a varázsló lánya rajongó.
-Az tényleg nagyon szép jelenet.-Helyeslek,közben eszembe jut, ahogy a könyvben olvastam. Szomorú, de mégis olyan megható, ahogy Peeta kezében fekszik az egyik morflingfüggő, ő pedig mondja, hogy milyen festeni és, hogy mihez milyen színeket használ.
-Tényleg? Az melyik film? De, van azzal a színésszel még egy film. Az utazás a rejtelmes szigetre. Tök tetszett nekem. Láttad már?-Igazság szerint, nagyon megkedveltem a Peetát alakító színészt. Tehetséges és még helyes is. Pláne szőkére festett hajjal. Ilyenkor szokták az emberek kritizálni az ízlésemet, de már megszoktam.  Bár, helyesebb az a kifejezés, hogy ilyenkor is. De, nem érdekel, így vagyok pont jó és különleges. Nem szeretnék beállni a sorba és mások másolata lenni. Az már nem én lennék. Az Elisabeth című musicalben i van egy dal, aminek ez a címe és teljesen igaza van.
-Akkor te úgy vagy a szinkronhangokkal, mint én a musicalszínézekkel.-Szúrom közbe viccesen. Egyébként ez igaz. A kedvenc énekeseimet é musicalszínészeimet, bármikor, bárhol felismerem. Aztán visszatérünk, a Hunger Gameshez is. Én is elmosolyodom, mikor Kat idéz a könyvből. A harmadik kötet, számomra nagyon szomorú volt sokáig. Főleg Peeta miatt is. De,azért is, mert ez volt a finálé ott derült ki, hogy ki nyer, és nem csak egy helyen folyt csata. Viszont, a három könyv alatt nem egyszer dobogott a torkomban a szívem é nem egyszer hatódtam meg. Ebben a trilógiában az érzelmek széles skáláját át lehet élni. Ezért is olyan kiváló sorozat.
-Én se, ne aggódj, szívesen beszélgetek róla meg minden, de azért annyira nem szeretem, hogy posztereim meg cuccaim is legyenek. Viszont a Hunger Gamest! Nos, hát a szobámban az én felem tele van ilyen cucokkal.-Nevetek, mert ez teljesen igaz. Remélem el lehet intézni, hogy Kat a szobatársam legyen. Akkor nem egyedül képviselném Az éhezők viadalát a falamon.
-A filmekben is van zene.-Mosolygok. A családban is mindenki a filmeket szereti jobban. Kat biztos tőlük örökölte a filmek iránti vonzalmát.
-Akkor megtaláltuk az első dolgot, amikben különbözünk. Nálam a zene az elő, aztán egy hajszállal lemaradva a könyv és végül a filmek.-Ez nem is baj, valamiben kell különböznünk is. Az már túl unalmas lenne, ha semmiben sincs semmi vélemény eltérésünk. A kijelentésre felütöm a fejem.
-Nekem a zene és a tánc a mindenem. A kedvenc zenei stílusom, a pop és természetesen a musical. De, van egykét rockosabb szám is, amit szeretek, bár nem vagyok oda a stílusért. Még a klasszikusban is szívesen barangolok. A kedvencem a River flows in you. El is tudom játszani, csak adjatok egy zongorát.-Jegyzem meg viccesen.  Az a darab, mindig olyan, mint ha a lelkemből szólna. Mindig megfog, mikor hallom, de, amikor játszom az egy teljesen más érzés. Mintha dalban elmondhatnám az összes érzésemet, fájdalmamat.
-Szereted a táncot? Nem olyat, mint amit a bulikon nyomnak, hanem az igazi táncot. Tudsz hangszeren játszani?-Kérdezem. Hirtelen annyi kérdés jutott az eszembe, de visszafogom magam, hogy csak szépen lassan, egymás után tegyem fel, hogy esélyt adhassak neki a válaszadásra. Ekkor arra fele sétál a fiú. Beugrik, hogy én még nem is ettem, így míg, hagyom Katnisst válaszolni, addig harapok pár falatot a sütiből. Huh, de finom. Majd, leöblítem a falatokat a kakaóval.
-Voltál már szerelmes? Mit gondolsz a témáról?-Kíváncsi vagyok, hogy a tesóm vajon romantikus lélek, vagy már a gondolattól is rosszul lesz. Én személy szerint valahol a kettő között helyezkedek el. Aranyos, amikor párokat látok sétálni, de nem tudnám magamat elképzelni, ahogy egy srác kezét fogom és andalogva sétálunk az utcán. Kivéve talán eggyel.  Az álmaimban látott sráccal, Kelannal. De, ő egy másik birodalom tagja. Sajnos! De, majd egyszer eljön az én időm is. Apu mindig ezt mondogatja. Kellan gondolatára elpirulok, de remélem Kat nem vette észre. Hogy is magyarázhatnám meg ezt a valamit, mikor még magam sem értem teljesen az egészet. Nem baj, türelmesen fogom várni, hogy értem is el jöjjön az én világomban lévő nagy Ő...

Leyla


Katniss kitérő válaszára megrántom a vállam. Ha nem, hát nem. Hiszen, ki vagyok én, hogy rákényszerítsek valami olyat, amit nem akar? Hagynom kell, hogy saját maga tempójában haladjon az ismerkedéssel. Ráadásul, én hogy is kezdtem itt? Alig mertem bárkihez is szólni. De, szerencsémre kaptam a mikulástól a ládikámat, meg aztán ott volt Alex, Odett, Niki és a többiek. Sokkal lógok nekik. Hirtelen, mint ha sötét szobában lámpát kapcsoltak volna fel eszembe jutott valami.
-Hallgasd meg!-Nyújtom oda neki hőn szeretett ládikámat. Még mindig gyönyörű. Minden cuccom elfér benne a tértágító bűbájnak köszönhetően és bomba biztos lopás ellen is. Nem mintha itt szükség lenne rá. Kívülről a nevem gyönyörűen bele van írva. Kinyitom immár a húgom kezében heverő kincsemet. A muzsika azonnal kiáramlik, ellazítva az izmaimat. Ez mindig beválik. Kíváncsian nézem a testvéremet, míg nem bekövetkezik az eredmény. A tartása elernyed, könnyedebbé válik. Mosolyogva figyelem, mert most látom először ellazultnak őt. Érdeklődve hallgatom az új információkat arról a színészről, akit Peetaként, majd pedig egy másik szerepben kedveltem meg.
-Ja ezzel, teljesen egyetértek. Nagyon gagyi!-Nevetek szívből. Nem tudom, hogy azon, mert tényleg elég béna a hangzása, vagy Kat cinizmusa ennyire megnyerő. Jó színésznő lenne belőle az biztos. Hiába, ő is azokból a génekből örökölt, amelyekből én is. Viszont észreveszem, hogy Katet mennyire bosszantja a dolog. Van, aki nevet és van, aki mérges az ilyenektől. Apa és anya esete. Általában apa nevet és anya mérgelődik. Vicces, ugyanezt eljátszani.
-Lesz harmadik része, mikor?-Csillan fel a szemem. Csak a másodikat láttam, de már tervbe van az első rész megnézése, de akkor ezzel együtt a harmadik rész is. Huh, hosszú egy levelet kell írnom otthonra. Hosszabbat, mint amikor nagy bevásárlás előtt listát írunk.
-Egyetértek. –Tényleg, úgy néz ki a szobám, mint egy Hunger Games őrültnek. Még igazuk is van. Tényleg a szó szoros értelmében imádom, de azért kiegészül egy kis Bereczkivel meg Narniával. Ebből kettővel nem lesz baj, az már kiderült, a harmadikat, meg nem lehet nem szeretni szerintem.
-Persze, képzeld el, ha mindenki egy klón lenne. A gondolat is borzalmas. Ketten buli, de amikor mindenhol csak magaddal találkozol, az elég hátborzongató.-Beleborzongok a gondolatba. Csak bábuk lennénk, egyen érzésekkel és gondolatokkal. Nem tudnánk egymásnak segíteni, hiszen mindenkinek ugyanaz lenne a hibája és a gondja. Szerencse, hogy különbözőek vagyunk.
-Én is már anyuék agyára mentem vele. Egyébként ez tévedés. Nagyon sokan azt hiszik, de valójában, amit a filmben játszanak annak a címe Bella’s dream. Megvan otthon a kottája, de még nem volt időm átbogarászni, itt meg még nem akadtam rá egy zongorára se.-Jegyzem meg. Bár, már abbahagytam a tanulást, a balesetem miatt, de attól még néha leülök játszani, de, ha érzem, hogy fáj abbahagyom.
-Nahát, én is meg szeretnék tanulni gitározni, de még nem találtam senkit, aki megtanítson.  Most viszont igen! Egyébként én is tanultam furulyát.-Minő meglepő. Az egész arcomon szétterül egy nagy mosoly. Még a hangszertudásunk is nagyjából egyezik, azzal a különbséggel, hogy ő még gitározni is tud. Kíváncsi vagyok, hogy szólna egy négykezes.
-Majd lenne kedved megtanulni velem egy négykezest? Izgalmas páros lennénk, mint látványban, mint játékban-Jegyzem meg humorosan, majd jelentősen rá majd magamra pillantok. Körbenézek egy kicsit, miközben nyelek pár falatot. A nyüzsgés most is jelen van. Tőlünk nem messze egy párocska turbékol, a másik oldalon egy diák éppen az anyagot magolja, bár nem tudom, hogy mennyit tud ebben a zajban felfogni a tanulni valóból.
-Teljesen egyetértek. Ilyenkor még felesleges, elveszi az időt a fontosabb dolgoktól.-Jelentem ki határozottan. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy jégkirálynő vagyok és apácaként szeretnék meghalni valami eldugott zárdában, csak annyit láttam az ezekből maradó fájdalmat, hogy félek, hogy én is a mosdóban fogom végezni egy százas zsepi csomaggal a kezemben. Kinek kell ez, mert nekem nem! Ám, a következő kérdésre megmerevedek. Erre most, hogyan válaszoljak?
-Igen.-Majd pár perc habozás után hozzá teszem.-és nem is. Ez egy nagyon kacifántos történet. –Hogy is magyarázhatnám el anélkül, hogy ne nézzen totál lököttnek? Hogy megtetszett egy srác, aki valójában egy másik birodalomban él, ahova az álmaimban léptem be, kétszer az egész életembe...

Húgi-Peeta forever


Ahogy, kiszabadul a zene, akaratlanul, de az én izmaim is ellazulnak. Hiába, olyan gyönyörű! Tuti varázslat is van a dologban. Egy pillanatra lehunyom a szemem és úgy élvezem az andalító muzsikát. A képzeletem szárnyán visszarepülök haza. Ezüst Holdon vágtázok egy vadregényes tájon. Körülöttem madarak csivitelnek, a szél a hajamba kap és csípi a szememet, de nem bánom. A lágy dallam kíséri utamat, minden olyan békés,boldog. Egyszer csak meghallom a Húgom zihálását,kinyitom a szemem és azonnal reagálok. Kikapom a kezéből a ládát,becsukom és visszateszem a táskába.  Már éppen kérdeztem volna, hogy mi zaklatta fel ennyire, de mintha már testbeszéddel kommunikálnánk,válaszolt is a ki nem mondott kérdésemre. Oh, Milo a történet engem is megrázott, nem is tudom, hogy képes Kat megbirkózni egy ilyen élménnyel.
-Csssssss.Semmi baj! Itt vagyok!-Suttogom neki, miközben mellé húzom a székemet és átölelem. Így is maradunk pár percig, míg megnyugszik. Aztán ismét elhelyezkedek vele szemben, mert így könnyebb a beszélgetés számomra. Szeretek az emberek szemébe nézni,mikor beszélek. Bár, egy kissé ilyesztő, most a sajátjaimat látni, attól még ezt a szokásomat megtartom. Mert így egyenes. Ha, valaki nem néz a szemembe annak vagy bűntudata van,vagy titkol valamit. Egyik se jó,kivéve, ha meg akar lepni valami kis aprósággal. Akkor elfogadható.  
-A csuda!-Mondom, akkor még várhatunk, de hátha anyu a kapcsolataival megtudja szerezni jó hamar. Elvégre, mire jó, ha ennyi színészt ismersz? A következő válaszokra csak mosolygok. Azért én se vagyok egy nagy művész, csak azt a darabot annyira megakartam tanulni, hogy egyszerűen ott tartott a saját akaratom a zongoránál. Soha egy darabnál sem éreztem ezt, de ennél igen. Furcsa is volt, de a mai napig nem untam meg, ezt a remekművet. Örök hálám a szerzőnek! Közben felfalom a torta utolsó morzsáit is. A kakaóm,már rég elfogyott, ám a testvérem megjegyzésére ravaszul elvigyorodom.
-Nem, legközelebb máhova viszlek, annyi felfedezni való vár még itt rád, ne ragadj le egynél!-Tanácsolom neki, hiszen régen én is itt voltam először, míg nem Dalma és a többiek szépen rá nem vettek arra, hogy nem csak egy hely létezik itt. Nem bántam meg,Bagolykőn minden hely, olyan gyönyörű. A kérésére egy pillanatra megmerevedek, de aztán egy mély levegőt veszek és belekezdek. Elvégre ő is elmondott nekem mindent, tartozok neki ennyivel.
-Nos, van egy olyan varázsige, hogy betudsz lépni egy másik birodalomba,mikor álmodsz. Én kétszer voltam ott, egyszer Jóslástanon, máskor pedig Aileenel. Mikor először jártam ott, találkoztam egy fiúval, Kelannal. Ő elvolt átkozva, és csak egy valaki törhette meg az átkot, ez a valaki voltam én. Megkellett küzdenünk egy gonosz varázslóval is, meg ki kellett állnunk három próbát. Aztán a harcban megsebesültem,de győztünk és megöltük a gonoszt. Kellan ápolt, de egy idő után mennem kellett, de mielőtt elragadott volna a köd-éreztem, hogy kezdek elvörösödni, remélem Kat elég tapintatos lesz-kaptam tőle egy búcsú puszi féleséget. Aztán mikor másodszorra találkoztunk, éppen elakarták vágni a banditák a torkomat, de, ő pont ott volt és megmentett. Közben szembe találkoztam Aileenel, akinek a sárkányát és a barátját rabolta el, az előbb általam említett gonosz varázsló öccse. De, azt is legyőztük! -Mosolygok diadalmasan. De, érzem, hogy a történet még magyarázatra szorul.
-Szóval, Kelannal nagyon jóba lettem, de sajnos nem találkozhatok vele, hiszen ő egy másik országhoz tartozik, nem pedig ide.-Fejezembe szomorúan. Ezért is butaság a részemről álmodozni utána. Mert csak csalódni fogok. Meg kell várnom a saját világomban élő hercegemet, vagy pedig valami varázslat folytán kellene egyikünknek átvándorolnia a másikunkhoz. De, a varázsigét bármikor használhatom, de minek fájdítsam vele a szívem...


/Hedviggel elküldöm a hosszabb változatot, ha szeretnéd,csak üzenj Mayaval./