[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=502581#post502581][b]Katherine Danielle Averay - 2015.08.03. 21:20[/b][/url]
Konstantin
Buda, Osztrovszky szülők otthona
A gondolataim kissé kuszák voltak és nem voltam benne biztos, hogy jól tartom a kezemet, a lábamat vagy egyáltalán jó helyen állok-e. Rettegtem, hogy mégis mit fognak szólni hozzám a szülők és ennek elég nyilvánvaló oka a vérszívó mivoltam. Mintha legalábbis tehettem volna arról, ami velem négy éve történt. Igen, az én hibám volt, mert elszöktem otthonról, de nem ragasztottam neon villogót a homlokomra „Gyere és csapolj meg!” szöveggel.
Konstantinba kapaszkodva hallgattam az édesapja reakcióját, de nem állt szándékomban semmiféle módon sem jelezni, hogy fájna a mondandója. Ilyen volt a világom; hamis, felszínes. Senkit sem érdekelt, valójában mit gondol a másik, mégis rendkívül jól esett, ahogyan az édesanyja rám nézett és az érintése is, miközben elhaladt mellettem.
-Igen, szeretem. –mosolyogtam rá és a férfi kezével a derekamon megindultam előre, csak a vállam felett pislantottam vissza, hogy egészen halkan válaszolhassak Kon bátorítására.
-Vámpírokkal harcolok, elbírok apáddal is. Majdnem hangosan felnevettem, de még idejében összekaptam magamat, ahogy belibbentem az étkezőbe és elfoglaltam a helyemet. Halvány görbülettel köszöntem meg a férfinek a segítséget, de mielőtt még bármit is szólhattam volna az édesapja már szóra emelkedett. Minden egyes mondat tőrdöfés volt a szívemben. Borzasztóan fájt, ha ember lettem volna a kezem egészen biztosan remegni kezd, de így csak Konstantinéra csúszott és igyekeztem meg sem moccanni, egészen szoborszerűvé dermedtem addig, amíg Felurt bele nem keverte a dologba… és az anyját. Kényes pont volt ez az életemben, bármennyire is igyekeztem, minden erőmmel azon voltam, hogy a kislány megkedveljen és minél több időt szándékozzon eltölteni az édesapjánál. Elvégre, én mindezt nem adhattam meg neki, hát minden követ megmozgattam. Megtettem mindent, ami csak tőlem telt.
-Igen, vámpír vagyok. Problémát jelent? –feleltem végül a lehető leghiggadtabban, mégis éreztem a gyilkost, aki megbújt a hangomban, elrejtőzött a sorok között.
–Tettem olyanokat, amire nem vagyok büszke, de egyáltalán nem az én hibám, hogy azzá váltam, amivé. És ha hiszi, ha nem Felur kifejezetten kedvel engem, mert ő azt látja, amit maga, Uram, észre sem vesz. Hogy szeretem Konstantin.Ennyi. Ennél több mondanivalóm nem akadt. Sikerült annyira higgadtan és hidegen elmondanom a monológomat, hogy rejtve maradhasson az éjlény, aki mindeközben odabent kitörni vágyott. Megtehette volna. Ha nem gyakorlok önuralmat évek óta, bizonyára felfalom a díszes társaságot.
Tessék, kimondtam itt, a szülei előtt is, hogy szeretem. Ez volt a lehet legőszintébb és legnehezebb… főleg, mert azelőtt talán a férfinek sem mondtam a szemébe. Ahogyan pedig ez a gondolat megfogalmazódott bennem Konstantin felé fordultam és valamiféle reakciót vártam, csak mert én halálra rémültem. Épp ezért, hagytam, hogy ő terelje el a témát az ismerkedésünkről.