[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465066#post465066][b]Adam Kensington - 2015.02.17. 12:31[/b][/url]

Verseny a budai hegyekben. Erre készülünk barátommal, ahogy megbeszéltük. Fehér Jaguar XJ-S XJ27em begördül a helyszínre, ahol az auror már ott vár a szürke Volvo S40ével. Meglehetősen másfajta verdák, az övé kevéssé alkalmas arra, amire készülünk. Úgy tudom, otthon az USAban van neki egy menőbb járgánya, de teljesen mindegy, feszültséglevezető, lélekfelszabadító céljainknak ez is tökéletesen megteszi.
A térképet kiterítjük a motorháztetőmre és kijelöljük a pályát, a teljesítendő távot. Izgalmasnak tűnik. Rábólintok. Tőlem mehet! Bepattanunk hát kocsijainkba, a starthoz hajtunk, stílusosan bőgetjük motorjainkat, letekert ablakainkon át sandítva egymásra, és megkezdjük a visszaszámlálást, fokozatosan keményedő és erősödő hanggal. Három... kettő... egy... Maga a kezdő jelzés pedig már csak valami morduló kiáltás mindkettőnk részéről. Számat összepréselem, orromat megráncolom és a gázra taposok. Csikorognak a kerekek, kavarog a por, mi pedig szépen eltűzünk.
Általában egyedül szoktam repeszteni kihalt útszakaszokon. Ez így társaságban egészen más. Még pezsdítőbb élmény. Néha barátom felé sandítok, máskor az úton tartom a szemem, és eszem ágában sincs a fékre lépni. Egyre jobban átadom magam az önfeledt száguldásnak. Sápadt ábrázatomra lassan, de biztosan egy játékos, elégedett mosoly kúszik, megállapodva rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465458#post465458][b]Adam Kensington - 2015.02.18. 11:15[/b][/url]

Az én lidércszerű vonásaim is eltorzulnak olykor a vezetés hevében, máskor visszasimulnak mámorittas elégedetté. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen veszélyes, agyament sportot űzünk éppen, azonban nincs okom rá, hogy ez engem eltántorítson. Nekem nem igazán lehet bajom, maximum a kocsimat tehetem tönkre -természetesen kár lenne érte-, azonban kétlem, hogy bármilyen baleset érne, hiszen az ösztöneim, fokozott érzékeim ezt nem engedik. Nagyon el kéne bambuljak, hogy bármi tragikus bekövetkezzen. Barátom miatt aggódhatnék, persze, dehát nem fogok. Minek tenném? Csak ő felelős saját magáért, ráadásul tapasztalt sofőrnek tűnik. Tudja, mit csinál. Az adrenalin meg úgyis besegít neki, hogy végképp a toppon legyen.
Nem a száguldás az, ami különleges a számomra ebben a mi kis feszültséglevezetésünkben, hiszen én magam sokkal gyorsabban mozgok és tudok le bármilyen távot, mint egy autó. Itt az a lényeg, hogy egy ekkora géppel döngetek és hogy versenyzünk egymással. Nagyjából fej-fej mellett haladunk. Néha az egyikünk tör előre, néha a másikunk. A kanyaroknál akadnak főleg izgalmak. Ilyenkor összes-összeszorítom a fogam, vicsorítva szinte. Élvezem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465502#post465502][b]Adam Kensington - 2015.02.18. 14:02[/b][/url]

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Egy újabb kanyar, barátom mögém kerül. Rátekintek a visszapillantón át, és hasítok tovább az úton. Valamire aztán figyelmes leszek. Hiába van sötét, amelyet csak a fényszóróink világítanak be, nekem ez a természetes közeg. Látni mégsem annyira látom azt a valamit, mint inkább érzékelem. Dwayne kocsijának tetején landol, nem sokkal azután, hogy a férfi nagyjából felzárkózott mellém. Odakapom a fejem, még mielőtt becsapódna az auror feje fölött az a dolog, és hamarosan látom, ahogy kapaszkodik csontos kezével. Dehát mégis mi ez?
Versenytársam elrántja a kormányt. Nem lassítok még, hiszen akkor nekem jön. Hajtok tovább, így bár csak pár centi híja, de nem koccan nekem. A szalagkorlátnak viszont szépen nekifut. A fékre lépek, félreállva az úton valamivel távolabb, majd kipattanok a kocsimból és egy pillanat múlva már a szerencsétlenül járt verdánál vagyok. Éppen csak elnézek a szerzet felé, ami a balesetet okozta, de most első sorban barátommal foglalkozom. Az az akármi ráér utána. A fél szemem persze azért rajta tartom. Lehajolok, benézve a sofőrülésre, és kinyitom ajtót.
- Dwayne... - szólítom meg a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465628#post465628][b]Adam Kensington - 2015.02.19. 11:52[/b][/url]

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Barátom egyben van. Jelzi is nekem, de látom és érzem is rajta. Nincs semmi komoly baja. Megrándultak tagjai, beütötte magát néhol, halántéka pedig vérzik. Aprót nyelek csak ennek láttán. Fogaim nem bújnak elő. Tiszta, higgadt tudatállapotban könnyedén visszatartom őket, ha akarom. Márpedig most akarom, hiszen már csak az hiányozna még az aurornak, hogy a kivont agyaraim miatt kezdjen aggódni.
Hátrébb lépek, ahogy jobban kilöki az ajtót. Nyújtanám neki a kezem, vagy alá karolnék, de nem az a típus, aki rajong a segítségért, vagy legalábbis aki vállalná, hogy rajong érte. Meg hát tényleg nincs vele nagy gond. Ha mégis megszédülne, vagy támogatásra szorulna, könnyen és gyorsan ott teremhetek érte. Egyelőre azonban ez szükségtelen. Hagyom őt összeszedni magát. Jogos kérdése nyomán pedig a szóban forgó szerzet irányába fordítom fejem.
- Inkább: mi zuhant a kocsidra? - javítom ki a kérdését, hiszen az az akármi fentről érkezett, nem az úton volt. Az a helyzet, hogy ha eleddig a figyelmemet a lénynek szenteltem volna akár csak minimálisan, már rég beazonosíthattam volna, mi az. Hiszen fejlett érzékeimnek és a halandók számára feldolgozhatatlan gyorsaságomnak köszönhetően egyetlen pillantás, egyetlen nesz elkapása, egyetlen szippantás a levegőből elég ahhoz, hogy nagy mennyiségű információ birtokába jussak. Egyedül azért nem tudom még, mivel van dolgunk, mert eddig ez nem érdekelt. Az a része majd most jön. Most, hogy barátomat viszonylagos épségben tudom.
Komótos, bakancsos lépteimet a kocsi tetejéről az útra vágódott szerencsétlen felé veszem. Hosszú, sápadt kezeimet magam mellett lógatom. Fejem kissé oldalra biccentem. Nyugodtan közelítem meg, már távolról felmérve mindazt, amit eddig elmulasztottam, hogy így mihamarább kiderüljön, mivel van dolgunk és hogy mekkora kárt szenvedett, milyen állapotban van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465669#post465669][b]Adam Kensington - 2015.02.19. 16:26[/b][/url]

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Abban a különleges élményben van részem, hogy csaknem fogalmam sincs, mi kuporog itt előttem. Kicsit hasonlít ehhez, kicsit ahhoz, összességében pedig valamiféle bizarr, beteges teremtmény. A látvány, ahogy ez a szerzet magzatpózban gubbaszt az úton az éjszakában, biztos sokak gyomrát és lelkét megviselné, azonban egyikünk egy minden tekintetben edzett auror -aki most mondjuk éppen a varázspálcát hajkurássza, de ez mellékes-, a másikunk meg egy sok száz éves tapasztalattal rendelkező, több életre eleget látott, éjjeli ragadozó. Ami tehát az érzékeim elé tárul, groteszk valója ellenére egyáltalán nem megrémiszt vagy taszít, hanem összességében sokkal inkább lappangó szánalmat és törődést ébreszt bennem és mindenek felett felkelti az érdeklődésem. Ritkán adódik, hogy nem tudom, mivel van dolgom.
Jobban megnézem magamnak, ahogy morogva támadó pozíciót vesz fel. Megállok tőle pár lépésnyire és csak figyelem őt vizsgálódón, rezzenéstelenül. Dwayne megszólítja valahonnan a kocsi mellől a maga szokásosan szimpla, direkt módján. Nem tudom, kapunk-e bármilyen választ a csont és bőr leányzótól, minden esetre nyugodtan kémlelem tovább, ügyelve rá, hogy kisugárzásom, amely máskor halálos fenyegetést sugallhat, most csak békés közvetlenséget árasszon. Szépen, lassan felemelem sápadt kezeimet nagyjából deréktájig, tenyereimet az idegen felé tartva, így jelezve neki, hogy nem akarjuk bántani. Én legalábbis.
Van valami a karja belső felén, kivenni viszont még nem tudom teljesen, mi az. Sok minden felvetődik bennem, mi lehet, minden esetre eléggé elüt az amúgy rikítóan fehér bőrétől. Várom, lenyugszik-e és megközelíthetem, vagy kénytelen leszek akarata ellenére begyűjteni. Megtehetnénk, hogy egyszerűen itt hagyjuk, részemről azonban nem vagyok ez a fajta. Eleve szeretek bizonyos dolgoknak a végére járni, másfelől meg meztelen, sérült, kétségbeesett lényeket nem hagyunk így magukra az úton, főleg így, hogy előtte jól eltrafáltuk őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465774#post465774][b]Adam Kensington - 2015.02.20. 10:26[/b][/url]

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

AW22. Mint valami kísérleti alany kódja. Legelsőnek ez ugrik be. Persze, akármi más is lehet. Minden esetre ezt az adatot megjegyzem magamnak, különben viszont mélyen egyetértek barátommal a távozást illetően. Ha a lény súlyosan megsérült volna, nem hagynám itt magára, azonban látom és érzem, hogy nincs komolyabb baja. Ez esetben meg minek ebbe jobban beleártani magunkat? Rég megtanultam már, hogy nem kell mindennek a végére járni mindig. Bizonyos dolgokat úgy kell hagyni, ahogy vannak. Ettől függetlenül egy bejelentést mindenképpen tehetünk majd. Lehetőleg minél hamarabb. Ezt viszont nem most fogom megvitatni az aurorral. A javaslata nyomán egyszerűen csak bólintok neki, régi fényű tekintetem viszont a szerzeten tartom.
- Megvárom, amíg elindulsz. - közlöm a férfival és olyan helyre húzódom az úton, ahol nem zavarok be neki a kitolatásnál és a tovább hajtásnál. Mehetnék már rögtön a kocsimhoz én is, azonban látom a teremtményen, hogy felfigyelt Dwayne állapotára és nem vagyok biztos benne, hogy ne használná ki. Szóval fedezem barátomat. Persze, így felmerül a jogos kérdés: ha egyszer feltételezem, hogy egy veszélyes egyeddel van dolgunk, hogy hagyhatom szabadon elmenni? Az ok egyszerű: mert még én sem tudom pontosan felmérni az erejét. Ha úgy találnám, elbírok vele, nem haboznék cselekedni. Így viszont nagy ostobaság lenne. Rá kell ezt hagyni a hatóságokra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=470276#post470276][b]Adam Kensington - 2015.03.03. 12:04[/b][/url]

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Nem nézek barátom felé, épp csak akkor pillantok utána, mikor már elhajtott. Különben tekintetem végig a furcsa szerzeten tartom. Most, hogy Dwaynet már biztonságban tudom -legalábbis távol a lénytől-, alkalmam nyílik kiélvezni a helyzetet. Amit pedig élvezek benne, az nem más, mint az ismeretlen, az újdonság. Nem túl gyakori eset az ilyesmi nálam. Márpedig még azt is értékelni és becsülni szoktam, amihez már oly' sokszor volt alkalmam, hát még mit kezdek azzal, ami ennyire ritkaságszámba megy. Megélem, magamévá teszem, hagyom hatni rám, elraktározom. Szóval bár megtehetném, hogy sarkon fordulok és megyek a kocsimhoz, hisz ez az érzékelésemen, egy esetleges támadáskor tanúsított reakcióidőmön mit sem változtatna; viszont most hátrafelé kezdek lépkedni, mert addig is szemlélhetem az groteszk egyedet. Ahogy elérek az autómhoz, vetek még a különös teremtményre egy pillantást, majd bevetem magam a Jaguárba és egyszerűen elhajtok. A tükörben még vissza-vissza nézek a valamire, míg el nem tűnik a szemem elől.