28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! Love
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Negyedikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 290
Összes hsz: 1166
Írta: 2019. január 9. 08:22 | Link



Tényleg rohanok! Hát normális vagyok én? Kimelegedek, aztán kimegyek a hidegbe. De mégsem illik megvárakoztatni valakit, vagy legyek lazább? Már tök mindegy, futok és felöltözök, lökdösődök és újra ledöbbenek. Már csak a sapkáját igazítgatja a Levitások gyöngye, komolyan mondom a durrfarkú szurcsók lőné fenéken az ilyet. Minek ennyit előre tanulni, aztán meg majd unatkozik az órán. Viszont nehogy már könnyű legyen neki az élet meg kell csikizzem. Ahogy elrohanok nevetve mellette a mai napi második piszkálása után, már hallom a nevető kiáltozását. Hah, majd utolér, ha akar! Utol is ért, csak nem ő, hanem a végzet, ami a kis átkába teljesedett ki hirtelen, váratlanul és... viccesen. Röhögnöm kell, úgy eltalált.
- Hééé, neeem érrr iiiilyeet - nevetek, közben meg mérges arcot is vágok. Orvul lecsikizni?! Nem mintha három, négy másodperccel ezelőtt nem én csináltam volna hasonlót, de én vagyok a fiú, nekem lehet, nem? A lányoktól nem ezt várom! Megállok - vagy mi - és remegve nevetek, a hasam fogom, mert már fáj. - Ezzzttt méééég tuuuuti visszakap, kap, kapoood - nevetem, felé és remegő ujjammal figyelmeztető jeleket küldök Masa irányába úgy nagyjából. Végül megkegyelmez a kékek nevető átkozója, és leveszi a varázslatot rólam. Nagyokat lihegve szedem össze magam, a térdemre támaszkodva, de azért mosolygok.
- Te orvlövész! - heherészek, majd egy még nagyobb sóhajt engedek el és felegyenesedek, ahogy annak idején elődeink tehették. Tettetett bosszús tekintettel nézem, de látszik, hogy majd el röhögöm magam, majd vállat vonok.
- Mostantól minden sarkot figyelned kell, mert LB bárhol lecsaphat majd! - elkerekedett szemekkel, "jóslástan hangon" mondom neki, hogy innentől vége van. Aztán a hangom normál Bencés lesz, amikor hozzáteszem.
- De most már menjünk, mert kilyukad a gyomrom. Eddig is lyukadgatott, de tettél róla, hogy még jobban fájjon - mosolygok, majd belebokszolok a vállába gyengéden és elindulok a pizzázó felé. Most, hogy egy kicsit kettesben vagyunk, meg is szorul a torkomban a kijönni akaró szöveg, hacsak ő meg nem töri a csendet. Tényleg barátkozunk, meg ilyesmi? Fura egy lánnyal ezt csinálni, de azért örülök neki.
- Na, itt is vagyunk. Hölgyem - ezzel a mozdulattal kinyitom neki a Félszemű Kukor Ica ajtaját és beengedem őt. Még nem tudom mit rendelek, de, ahogy belépek utána azonnal olyan éhes leszek, mint voltam, csak kétszer. remélem gyorsan megvan a pizza, mert itt fogok éhen halni.
- Te rendelsz én fizetek. Nekem kell valami innivaló is, meg süti, szóval magadnak is rendelhetsz, de tényleg. Ha sokallod, majd egyszer visszahívsz - vigyorgok, de szinte tolom a pulthoz, ha ő nem akarna odalépni.
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Pro Levita-díjas, Levita úrhölgy, Negyedikes diák


Minden lében villa
online
RPG hsz: 433
Összes hsz: 5025
Írta: 2019. január 9. 21:19 | Link

Lóri
Előzmény

A nevetés, amit „csalással” hoztam ki belőle, engem is mosolyra késztet, és ahogy elsétálok mellette, lepillantok rá, vállam felett hátrapillantva.
- Nagyon várom, hogy megpróbáld! – cukkolom a kijelentésével. Magamban kitűnően szórakozom azon, hogy látszólag bevette az invitós történetet, és ahogy végre minden helyreáll és immár kényelmesebb tempóban baktatunk, kicsit tovább is játszom a dolgot.

- Hát igen, megtanulgattam ezt-azt, úgyhogy csak óvatosan a fenyegetésekkel… – dőlök az oldalának egy pillanatra csibészes mosollyal az arcomon, ahogy felé kerülök ki egy sáros foltot az ösvényen. Sajnálkozva gondolok rá, milyen kár, hogy elolvadt a legutóbbi hó, és már csak itt-ott emlékeztet rá pár beszürkült kupac. Kényelmes csend telepszik közénk, és arcomat felfelé fordítva fújok egy szép lehellet-ködöt az ég felé. Szurkolok nagyon az időjárásnak, hogy mire hazaindulunk kezdjen valamit magával, mert elegem van a barnás domboldalból – fehéren sokkal jobban tetszett. Néha vetek egy-egy oldalpillantást a másikra, de ahogy látom ő is nagyon a gondolataiba temetkezik, így nem erőltetem a beszélgetést. A kis szünetet persze titokban arra használom ki, hogy rendezzem a futástól és a nevetéstől szapora lélegzeteimet. Kényelmesen, nézelődve tartom a lépést a tempót diktáló fiúval, itt-ott lendületet véve átugorva a befagyott pocsolyákat.

- Köszönöm! – mosolygok rá, ahogy előre enged az ajtóban, és a kis pirulást amit ez okoz ráfogom a pizzázóból kiáramló meleg levegő hatásának. A lényeg, hogy mindig legyen alibink, nem igaz?
Újra megkordul a pocakom, ahogy megérzem az illatokat. Leveszem, és zsebembe gyűröm a sapkámat, felfedve mókásan összekócolódott tincseimet. Felcsillanó szemmel kezdem el kémlelni az étlapot, majd megállapodok egy szimpatikusnál, és a beállok a pult előtt egyre rövidülő sorba.

- Ne aggódj, vissza foglak – mosolygok vissza rá. Mert hát tényleg, ez így fair, ha megosztjuk a dolgokat – legalábbis én így gondolom. – És akkor köszönöm.
Noha fent a kastélyban még kiengesztelést emlegettem, ennek már köze sincs hozzá, az inkább csak… Egy indok volt, hogy vele tartsak. Amikor végre mi következünk, előre lépek a pulthoz.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy margarita pizzát, - itt szünetet tartok, és Lórira nézek, hogy elmondhassa ő milyen pizzát kér, azután folytatom – egy mentás limonádét, - majd jelezve, hogy befejeztem kicsit hátrébb lépek, és átengedem a szót végleg a fiúnak.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. január 9. 21:20
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Róbert Vándordíj 2019 tavasz/nyár (az első levitás vándordíjas én vagyook! *-*)

Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Negyedikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 290
Összes hsz: 1166
Írta: 2019. január 14. 15:31 | Link


- Igen? Na majd lesz meglepetés - próbálok a nevetés mellett komoly fenyegető arcot vágni, ami olyanra sikerül, mintha egy mustárnak mondanánk, hogy most legyél ketchup. Szóval minden bizonnyal nem túl meggyőző az alakításom, főleg, hogy utána el is nevetem magam rögtön, plusz még meg is fenyeget ímmel-ámmal ez a galád Levitás!
- Nem is fenyegettelek igazán, ez amolyan izé volt, nem kell mindent komolyan venni - bizonytalanodom el, egy kicsit, de biztosan nem gondolta komolyan Masa ezt az egészet. Persze, egy igazi Levitástól minden kitelik, lehet, hogy már az összes varázslatot ismeri, csak nem akar villogni vele. A szerénysége kétségbeejtő. Viszont a cukisága az már-már Navinés vonásokkal ruházza fel őt. Mindegy, a lényeg, hogy menjünk, mert behalok az éhségtől. Amúgy sem tudom, hogy minek kezdek elemezgetni bármilyen lányt, ahelyett, hogy a hátamra kapva rohannék veled, hogy minél előbb ehessek. Hiszen a kaját még el is kell készíteni, tehát előtte valami sütit tuti be kell nyomnom az arcomba, hogy túléljem a várakozási időt. Amúgy bírom, ahogy ugrál a befagyott pocsolyák felett. Már a múltkor is megfigyeltem, hogy szeret ugrándozni, talán el kellene mennie valamit sportolnia, például a kviddics levezeti a feles energiát, órán pedig egészen ügyes volt benne. Már amennyire az én szuper szemléletemmel meg tudok ilyesmit állapítani. Mindenesetre előreengedem, amit illedelmes lány módjára meg is köszön. Sokan természetesnek veszik ezt, pedig minden előzékenységet illik megköszönni szerintem. Vagy csak túl sok mugli regényt olvastam hősszerelmes és/vagy kalandor alakokról. Végre megcsap a sülő pizza illata, a gyomrom pedig összerándul az ízek szaglás alapján érzékelendő kavalkádjára. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy nem éppen, de az biztos, hogy jó lesz! Masával hasonlóan teszek, tehát lerántom a fejemről a sapkát és begyűröm a zsebembe, majd a kabátomat is leveszem és felteszem a helyi akasztóra. A rendelést Masa kezdi és én folytatom, felválta, ahogy azt illik.
- ... én pedig egy sonkás kukoricásat, sima kukoricával ... - mondom mosolyogva, majd a teás rendelése után megtoldom a sajátommal. - ... én pedig mondjuk valami narancslevet, meglepetéssel ... - fopgalmam sincs, hogy van-e ilyen, de az eladó, aki a rendelést felveszi mosolyogva bólint és kitesz elénk egy kis lényt, amit magamhoz is veszek. Van sok üres asztal, szóval Masához fordulok.
- Válassz helyet - mondom neki, és amint megtette elkísérem odáig. Megvárom míg leül, azt én is ledobom magam vele szembe. Az italaink szinte azonnal érkeznek - egész pontosan ordibál a kukorica lény, amit adtak - én egy "bocs, mindjár' jövök" után elrohanok értük, majd vissza.
Azonnal iszom is egy keveset, hogy nem korogjon a gyomrom.
- Még nem ettem itt, szerinted gyorsan kész lesz? Amúgy nektek is feladta Bojarski a billiwyges esszét? Én azt hittem ez reptan, nem pedig LLG - morgolódok, csak, hogy elüssem az időt. Nincs bajom a reptan tanárral, meg amúgy is van pár kártyám róla, de mit érdekel engem az a lény? Ja, hogy repül. Ennyi erővel a sárkányok hátáról is írhatnánk, mert azokkal is lehet repülni. Már ha túléli a mágus a találkozást.
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Pro Levita-díjas, Levita úrhölgy, Negyedikes diák


Minden lében villa
online
RPG hsz: 433
Összes hsz: 5025
Írta: 2019. február 3. 13:12 | Link

Lóri
Előzmény


Szavai ártatlan pislogásra késztetnek. Angyali mosollyal az arcomon értelmezem félre – direkt – a fenyegetődzését, és csillogó gombszemekkel, hátam mögött összekulcsolt karral pillantok fel rá féloldalasan.

- Szeretem a meglepiket… - somolygok a nemlétező bajszom alatt. Ez az egész kezd úgy kinézni, mintha bátorítanám, hogy adja vissza a kis tréfát, és ó Merlinre de még mennyire hogy így van. Talán azért mert Stefi mellett nőttem fel, talán azért mert egyszerűen ilyen vagyok (legjobb kifogás a világon), de szeretem az ilyen kisebb kis „háborúkat”. Imádom látni, ahogy sikerül véghezvinnem egy ötletemet, vagy akár csak a másik megdöbbent-nevető arcát, miután rájön, hogy belesétált a csapdámba… Na jó, ennyire nem vagyok piszok, nem állítok én csapdákat! (De.)

Talpacskáimon billegve nézelődök körbe, ahogy fél füllel Lóri rendelését hallgatom. A kérésére, hogy keressek magunknak egy asztalt, visszanézek rá, és nagyon enyhén, de tényleg éppenhogycsak félredöntött fejjel bólintok vissza. Szemeim megakadnak egy ablak melletti kétszemélyes asztalnál. Elég nagy ahhoz, hogy a pizzáink szépen elférjenek (ez fontos), és mégse az van, hogy egy hatszemélyes asztalt befoglalunk magunknak. Elszlalomozok az asztalunkig, itt-ott elég szűkösen verekedve át magam a székek közt.

- Ez jó lesz, vagy keressünk másikat? – kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, miközben nekiállok kizippzharozni a kabátomat. Félig kinyújtott nyelvvel igyekszem úgy ügyeskedni amikor kibújok belőle, hogy ne vágjak fejbe senkit, és a falba se vágjam bele a kezem. Sikeres manőverezésem után leterítgetem szépen a szék háttámlájára, és lecsüccsenek. Ekkor kezd el rikácsolni a kis kukoricafigura, mire én elkerekedő szemekkel hajolok közelebb hozzá, és bökdösöm meg az ujjammal.

- Hogy ez mennyire de aranyosan édes! – sóhajtok fel szinte gügyögve, és megsimizem a kis kiálló kukoricaszemeit. Lassan jut el az agyamig, hogy ez most egy jelzés, de szerencsére Bencét nem köti le ennyire a figura visítozása, így mire kiszakadok a bamba bábú birizgálásából, már koppan is előttem a poharam. (Bamba bábú birizgálása bamba bábú birizgálása babamba... Na mindegy.)

- Köszönöm! - egy aprót pislogva térek vissza a jelenbe, hiszen mindeközben gondolatban már valahol mexikóban csuháztam a kukoricát fehér ingben, sombreroban, borzalmas akcentussal alliteráló rigmusokat dalolászva. Bal kezem mutatóujját még mindig a kis lény oldalába bökve tartom, miközben másik kezemmel kivitelezek egy ivás-szerű dolgot. Valamikor ekkor unja meg Kukoricajancsi – igen, már neve is van – a bökdösésemet, és miközben rámkiabál, arrébb ugrál Lóri felé. Legalább nem le az asztalról, ügyes kis varázsketyere. Sóvárogva bámulok utána, de békén hagyom, és inkább a fiú szemébe nézek.

- Remélem, mert mióta eszembe juttattad, hogy kajaidő van, azóta már az én gyomrom is korog. – Mosolygok rá cinkosan. – Bár nem tudom, hogy most megsértődött-e annyira, hogy csak neked fog jelezni… - szuggerálom bánatosan Kukoricajancsit. Kutatni kezdek az emlékeim között, és rémleni is kezd az esszé-dolog.
- Szerintem már elkezdtem, valahol a szobámban lehet… Jó is, hogy mondod, még be kéne fejezzem… - teszem hozzá tűnődve. Ja, hogy csak két hét múlvára kell? Ugyanmár, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Majd egy csodás ötletem támad.
- Ha gondolod, megírhatjuk együtt valamelyik délután. Nekem kifejezetten tetszik a téma.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Róbert Vándordíj 2019 tavasz/nyár (az első levitás vándordíjas én vagyook! *-*)

Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Negyedikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 290
Összes hsz: 1166
Írta: 2019. február 10. 10:10 | Link


Persze, hogy szereti a meglepetéseket, ki nem szeretné. De az a huncut somolygás már előrevetít valamit, mi biztos, hogy a káromra fog válni. Az, hogy nem fájdalmas káromra abban biztos vagyok, hiszen Masa igazán laza, meg cuki, szóval nem hiszem, hogy túlságosan kibabrálna velem majd a jövőben. Mondhatnám, hogy a „bajusz alatti” kicsit meg is rémít, de hát csak nézzen rá bárki! Nem hinném, hogy valaha is gonosz lenne, de ha mégis kihoz belőle ilyesmit valaki, akkor annak még lehet, hogy gratulálni is fogok – miután orrba vágtam. Rábízom az asztalfoglalást, és ő a billegő kis lépteivel, valamint sasszemei segítségével kiszúr egy nekünk tökéletesen megfelelő helyet. Az más kérdés, hogy nekem bármelyik megtette volna, de legalább így nem kéredzkednek mellénk, és nyugodtan tudunk enni, meg inni és beszélgetni. Követem az ő útvonalát, majd a háta mögött most én vigyorodom el.
- Hát, nem is tudom – ha rám néz, elgondolkodó arcot vágok, és kicsit csóválom a fejemet. – Tökéletes – nevetek, aztán mivel amúgy sem fogadna el nemleges választ abból ítélve, hogy vetkőzni kezd én is hasonlóan teszek. Mivel nincs a közelben akasztó – én szeretem használni a dolgokat, amiket kitalálnak praktikus szempontokból – én is a saját székem háttámlájára repítem a kabátom. Mivel a kis bábú azonnal rikácsolni kezd, nagyon nem örülhetek a leülésnek, pedig a kis futástól már elfáradtam, kiváló kondiban lehetek. Hozom az italt, amit ő megköszöni és már be is dönti egy részét magában, de úgy látom, hogy elvan ő magában is, szinte nem is kellek neki. Most akár megsértődhetnék, hogy egy kukoricaszem-bábú érdekesebb, mint én – amúgy tényleg érdekesebb, de ez mindegy -, de a kis izé meggondolja magát és átgurul hozzám.
- Nincs mit – vonok vállat magamban, de azért a figyelmesség mindig jól esik. Én nem birizgálom a kis bigyót, inkább próbálok nem elveszni Masa szemeiben és üdvözölve fogadom a kérdésemre adott válaszát, ami a segítségemre van ebben a hatalmas feladatban.
- Mivel egyszerre rendeltünk, nem hiszem, hogy külön készítenék el, ne aggódj. Ha más nem adok az enyémből – próbálok nyugtató alternatívával szolgálni. Közben én is beleiszom az üdítőmbe, ami olyan jól eshet, mint szomjazónak a sivatagban egy pár korty víz. Csak én éhes vagyok, fene ezeket a képzavarokat.
- De jó neked. Oké, akkor megcsináljuk együtt, szuper ötlet! Főleg, mert félő, hogy egyedül nem biztos, hogy tökéletesen elkészülne, vagy nem is sikerülne befejeznem időre, a sok más tanulnivaló miatt. Még a végén te leszel a megmentőm – mosolygok, majd hirtelen hátrahőkölök, ahogy a kis kukiszem megijeszt.
- Ó, hogy enne meg valami rozsdásfogú sárkány – fújom ki a levegőt, majd felállok és elszambázok a kajáért. Kiviszem a két tányért – illetve kilebegtetem, nehogy már megégessem magam -, és az evőeszközök felét megosztom Masával. Kár, hogy egy pár villa nekem, egy pár kés neki jutott, és amikor ezt észreveszem, már a kezemben van a két villa.
- Ó a fenébe – nevetek, majd átnyújtom Masának az egyik villát. Érzem, hogy ég a fejem, de most már mindegy, mert megöl lassan az éhség.
- Jó étvágyat Masa! – adom meg a kezdő lökést, és azonnal a villámra tűzök egy kisebb falatot. Jóízűen falom be és meglepve tapasztalom, hogy milyen finom. – Azta – nyögöm ki az adag lenyelése után és csillogó szemekkel nézek hol a pizzára, hol pedig a levitás asztaltársamra. Nem igazán tudom eldönteni, hogy most melyikőjük – bocs a megszemélyesítésért pizza – a szebb.
- Tényleg be lehet menni a farsangotokra? – jut eszembe egy nemrég fél szemmel olvasott hirdetés. Tuti be fogok menni valahogy, hiszen tök izgalmas lehet más házba bepillantani egy kicsit. Úgyis nemrég kellett renoválni.
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed