30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Évnyitó ünnepély a Nagyteremben!

Megjelent az Edictum legújabb száma!

Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Rét - Park Min Woo hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 16:18 | Link

Gil

*Rosszul aludtam az éjjel. Kezdődött azzal, hogy az elalvás része is nehezen indult be. Éjfélkor sikerült valami álmosságot erőltetnem a szememre, halk birkaszámlálással, de ezzel még nem ért véget a megpróbáltatásom. Két óránként felébredtem, mert úgy éreztem valaki figyel, ami eléggé lehetetlen volt. Betudtam annak, hogy a megszámolt állatok jelentek meg a szobában és kísértettek. Mikor sikerült, úgy ahogy mély álomba kerülnöm, a nap sugarai köszöntek be az ablakon újabb vidámságot okozva nekem. Nyűgösen ébredtem fel végül.
A reggeli készülődésem öt percig sem tartott. Nem mentem el fürdeni, fogat mosni sem, csak gyorsan átvettem a pizsamát egy szürke pólóra és egy melegítő nadrágba. A kócos hajamat a frufru részénél felcsatolom, hogy ne lógjon a szemembe. Ideje lenne valamit kezdeni vele, de az én ügyességemmel rosszabb lenne, mint most.  Az ablakban nézem meg a csattolás eredményét, mivel nincsen kedvem a mosdóig elvánszorogni. Mikor megfeleltnek nyilvánítom, elindulok a nagyterem felé. Vasárnaphoz képest már elég sok diák szállingózik a folyosón. Látszik rajtuk, hogy élvezik a tanításmentes napokat, mert sajnos igen, elkezdődött a következő év. Másodikos évemnek teljesen másnak kéne lennie, de eddig semmilyen változást nem érzek. Ugyan olyan távolságtartó maradtam és az emberek sem változtak meg körülöttem. Néhányan nőttek a szünet alatt, vagy a frizurájuk lett más, de nagyjából ugyan azok maradtak.
A Nagyteremben meg vannak terítve a különböző ház asztalai. Gyorsan helyet foglalok a Rellonnál és magam elé veszek egy adag zabkását. Közben körbetekintek a teremben és megakad a szemem egy fiún. Éppen jóízűen fogyasztja az igen bőséges lakkomáját. Szemén a kihagyhatatlan álarc, amit annyira utálok. Gil az. Most nem boldogság fog el ahogy meglátom, hanem egy csepp gyűlölet.*
~Direkt nem néz rám. Végig hazudott nekem és ezért nem akar velem összefutni. Becsapott és különben utál engem. Én meg hittem neki.~*Az előzmény csak annyi, hogy az előző találkozásunknál elég sok mindent elmondtunk egymásnak, Ő meg megígérte hogy segít megszeretni az embereket és nem csak ellenséget látni bennük. Megbeszéltük, hogy találkozunk majd, de azóta nem is láttam.
Feláll és egy nagy adag étellel indul ki a Nagyteremből. Megvárom a megfelelő alkalmat, majd utána indulok. Ki megy a kastélyból és a rét felé indul. Lassan megyek utána, hogy ne vegyen észre. Leül az egyik padra és a füzetébe rajzolgat. Ebben a füzetben beszélgettünk. Egy kis idő után a fű jobban tetszik neki így oda telepedig és egy könyvből olvas. Ezt az alkalmat használom ki és elé sietek, pont elállva a nap fényét.*
- Gilbert, miért hazudtál nekem, én elhittem amit mondtál.* Nem várom meg a válaszát, hanem rávetem magam. Szitokszavakkal illetem, közben pedig nem túl erősen ütögetem. Hát igen, ilyen, ha az ember nem tud este aludni.*
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 20:14 | Link

Gil

*Nem volt valami hosszú a szünet, mégis éveknek hittem a sok szobában töltött nap miatt. Megpróbáltam a szabadidőmet a kastélyon kívül tölteni, hogy egy kicsit azt higgyem, tényleg szüneten vagyok, és azt csinálhatom, amit akarok, pedig nem így volt. Legszívesebben hazamentem volna és a családommal töltöttem volna ezt a röpke időt. Csak hogy kaptam egy levelet, miszerint elvileg kaptak egy remek ajánlatot egy útra így elutaztak. Az a baj, hogy ismerem őket és apám nem hagyná ott az állását egy ilyen, idézem „csak a pénz fogy miatta”
dolog miatt. Az sem lebecsülendő, hogy testvéreim közül háromnak iskola van, a nagyobbak pedig nem hiszem, hogy hazajönnek. Még is hinni szeretnék nekik, és bízni abban, hogy tényleg valami jó utat találtak nélkülem.
A napsütés nem hagyott alább. Egy lágy szellő lengedezik, pont emiatt tökéletes az időjárás. Felnézek az égre, de egy felhőt sem látok. Olyan jó lenne, ha megérkezne a nyár. Azt jelentené, hogy ritkán fordulnának elő a rossz esőzések és a kedélyállapotom is javulna. Ami ebben a pillanatban nem volt éppen fényes.
Ahogy rávetődök, azonnal az álarcot támadom. Az az aprócska tárgy még mindig eléggé irritál, pedig azért azt tudom, hogy levenné. Most mégis a düh kerekedik fölém. Engem becsapott, Ő csapott be és nekem csak rosszat akar. Minden a fiú hibája. A tanulás, a rossz alvás és az otthoni dolgok. Csak ő tehet az egészről. Igazából csak kell egy személy, akin kitöltöm a bennem lévő feszültséget.  Olyan könnyen el tudom magammal hitetni a dolgokat, hogy már tényleg elhiszem, amit gondolok. A sok hazugságot, amit magamba tuszkolok.
Lassan érzem, hogy mozgolódni kezd, de nem nagyon foglalkozok vele. Elvileg arra tanítottak, hogy beszéddel oldjam meg a dolgokat, mivel azt nem szeretek így csinálom. Nem vagyok erős és magas sem, talán nőttem egy keveset a szünetben, de az nem hoz sok előnyt. Érzem, hogy két kéz tapad a kezeimre. Kinyitom a szemem és Gil-re nézek. Elernyednek az izmaim, mikor megkér, hogy álljak le. Végre a józan eszemre hallgatok egy kicsit. Elkezdem olvasni a szájáról, amit mond, és lassan lekecmergek róla. Igaza van, hogy nem beszéltünk az nem teljesen az Ő hibája. Nem tudom hogyan gondolhattam azt, hogy majd Gilbert keres engemet, miközben Ő tesz nekem szívességet. Pedig teljesen ebben a hittben voltam. Vártam, hogy segítsen, miközben én nem tettem neki semmit. Különben is mi az, hogy muszáj? Akkor tanul az ember, csak ha akar, lehet, hogy megbukik, de akkor rájön, hogy az Ő hibája és majd jövőre tanul. Nincs olyan, hogy muszáj.*
-    Muszáj, milyen szó már ez?* Ekkor jut eszembe, hogy ez a leglényegtelenebb része az egésznek, amit mondott. Most vertem jól meg és én ezen akadok fent. Még a szeme felett is vérzik. Ilyen erősen ütöttem volna? Most már nem vagyok rá mérges, inkább magamra. Hogy lehettem ilyen? Néha gondolkodnom is kéne. Egy kicsit még is jól esett, amit ezzel a püföléssel kiadtam magamból. A zsebemből előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom.*
-    Kösz…* Elég furcsa egy ilyen szó ezek után. Egy bocsánat, vagy egy véletlen volt jobban megfelelt volna, de én még is ezt választottam. Lehet nem fogja érteni, nem is ez a lényeg. A következő kérdésekor leveszem róla a szemem és az arcomra erőltetek egy mosolyt, majd szépen hazudok.*
-    Semmi!* Nem ebben állapodtunk meg, de makacs vagyok és rossz barát.*
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 1. 16:40 | Link

Gilbert

*Lelkiismeret furdalásom van. Bár az is igaz, hogy előző találkozásunknál Ő ugrott rám, de neki meg volt az oka. Lehet, hogy ez lesz a köszönésmódunk? Mégis Gil az, akivel mindent megosztok. Ő benne bízok meg a legjobban, de csakis Őt vertem meg eddig. Mindketten egy kicsit forrófejűek vagyunk, de Gilbert állít le és utána még logikusan is gondolkozik. Okos és valahogy biztonságban érzem magamat, ha a közelében vagyok. Ez furcsán hangzik, de ha belegondolunk igaz, először gondolkozik, utána támad. Legtöbbször.
Annyira még sem lehetek ostoba, hogy ne lássam az arcán a szomorúságot. Én mikor a családomról beszélek, boldogság tölt el és nem boldogtalanság. Nekem az jelenti a békét és a tökéletességet. Legalább is sokáig így volt. Most, hogy Gilbert arcán ezt látom érdekelni kezd a családja.  Azt hittem, hogy mindenki tökéletes családdal rendelkezik és hozzájuk térhet haza, de ez a gondolat megdőlni készül.*
-    Baj van otthon?* Kérdezem halkan és félénken. Nem vagyok benne biztos, hogy megkérdezhetem e. Én sem mondom el neki a bajaimat, csak tagadok, akkor Ő miért tenné. A sebes megjegyzésen egy kicsit elcsodálkozok. Akkor jól gondoltam, hogy mégsem vagyok nagyon erős, nem tudom megsebezni szabad kézzel. Ehhez már nem teszek fel kérdést, túl komoly téma és ezt nem nekem kell elmondania. Én csak egy emberke leszek, aki ott lesz mellette, ha kellek, legalább is megpróbálok. Azt hittem Gil tökéletes, akinek semmi baja nem lehet, nagyon úgy néz ki, hogy elég nagyot tévedek. Segít nekem, miközben nekem csak magammal van gondom, neki meg a családjával. Az is lehet, hogy csak egy aprócska összezörrenés volt, de rosszabbra gondolok. Erre én csak egy „semmit” mondok. Nem vagyok jó barátnak. Kedves hozzám és mintha az előbb nem is én ugrottam volna rá. Hirtelen szorítást érzek magamon, a szokáshoz híven egy kicsit megremegek, de nem húzódok el. Nem akarok, jó ez így nekem. Elenged és látszik rajta, hogy ideges, én is az vagyok így nem csinálok semmit, csak nézem Őt.
A zsebkendőt a sebéhez szorítja, úgy nyúl a másik kezével a fűbe. Egy aprócska könyvet emel fel és lapozgatni kezdi. Csöndesen figyelem, ahogy megáll az egyik oldalon és felém nyújtja. Egy fiú van a képen, akinek ugyan olyan az álarca, mint amilyen ma Gilen volt, amíg le nem téptem. Nem jó akkor maszkot viselni, amikor én ott vagyok. A mondata végét sikerül csak elkapnom. Ő készítette. Hát én még egy átlagosat sem tudnék, nem hogy egy teljesen olyat, mint az igazi. A képre nézek, majd rá, aztán megint és elmosolyodok, csak úgy halványan.*
- Mint te!* Remélem nem egy gonosz karakterre mondom azt, hogy olyan mint Ő. A kérdése meglep. Nem az előbb mondtam rá nem túl szép szavakat? Nem értem. A helyében biztos jó messzire szaladnék, nem pedig felkínálnám, hogy üljek mellette, de szerencsére nem vagyok a helyében. Visszaadom a könyvet, majd egy aprót bólintok.*
- Ühümm!* Újabb dolgon kezdek el gondolkozni. Nem akarom, hogy ez a mai még egyszer megismétlődjön. Így kell valami, ami megakadályozza. Kellene egy tárgy, ami jelez, de van egyáltalán ilyen? Varázsvilágban vagyunk, muszáj lennie.*
- Bocsánat, hogy múltkor csak úgy eltűntem. Nem fogom megismételni. Ez meg elég rosszul jött ki. Talán…valami, amitől tudjuk, hogy kellünk egymásnak. Ne, felejtsd el. Ez hülyeség. *Össze-vissza habogok. Lehajtom a fejemet, mert egy kicsit elpirosodok. Hogy tudtam ilyen hülyeséget mondani?*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2013. május 1. 16:53 Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 8. 20:39 | Link

Gil

*Meglepődök mikor Gil a válaszában nem elutasítóan csak egy „semmit” mond, hanem igazából elmondja a problémáját. Az arcán lévő halvány mosoly csak úgy fénylik a szomorúságtól, amitől én sem érzem valami jól magam. Ahogy leolvasom a szájáról mondatait, egy kicsit görcsbe rándul a szívem. Ilyen lehet, ha elvállnak a szülők? Minden tönkre megy és többet nem lehet boldogan gondolni a családra? Ekkor jut először eszembe a gondolat és eljátszok vele fejben, hogy lehet otthon is nagyobb gondok vannak, mint eddig hittem. Talán nem is hazudtam akkorát, mikor azt mondtam semmi, mert a fejemben még tényleg semmi volt, nem hittem el, hogy bármi baj lehet otthon. Ahogy most Gilbert elmesélte a saját családját kétségbeesek. Kívülről maximum az arcomon látszik egy kicsit, de belülről annál jobban. Félek az egészet magamnak beismerni, mert addig tettethetem azt, hogy minden rendben van. Mi van, ha az egészet én idéztem elő? Azzal, amit csináltam a pincében akaratlanul is a családot szabdaltam szét, nem csak magamat? Emiatt lesz rossz a többi testvéremnek? Rossz és szomorú gondolatok, amiket megpróbálok elhessegetni, de nem sok sikerrel. Ránézek a mellettem lévő fiúra, akinél már csak beletörődést látok és beszélni kezdek.*
- Van egy apukám és egy anyukám. Mióta megsüketültem minden más lett, de próbáltam nem észrevenni, talán nem is vettem. Csak nem rég tűnt fel, hogy valami nem jó.* Nem gondolkozok sokat azon mit is mondjak, csak jön az a pár mondat, de jobban érzem ettől is magamat. Nem tudhat meg sokat ebből az egészből, hiszen nem voltam bőbeszédű, de érezheti azt, hogy megbízok benne. Hiszen ezt nem mondanám el akárkinek, nagyjából senkinek, aki itt van a kastélyban. Gillel mégis megosztom. Talán azért, hogy érezze nincs egyedül, vagy, ami a nagyobb lehetőség, mert  Ő megért, nem fog hülyeségeket összebeszélni és nem mondja azt, hogy sajnálom, mert azzal semmit nem érne el.
Az ölelés jól jön, lenyugtat és talán Őt is. Nem is ellenkezek, miért tenném: Nem vagyok én azért egy ennyire hideg gyerek. Talán még a mosolygással gondjaim vannak, de majd belejövök. Ahogy a képregény rajzot felém tartja, tényleg azonnal Ő jut az eszembe. Ahogyan pedig a mondatot kimondja meglepődök. Az én szememben igen is erős, nagyon erős, Ő mosolyog és olyanokat mond, amikre én nem lennék képes.*
-    Nem!* Halkan mondom, lehet, hogy nem is hallja, de legalább kimondom. Aztán következik a dadogásom. Próbálom eltakarni a piros arcomat és nem megtörténtnek nyilvánítani. Amikor feláll a helyéről, szomorúan nézek utána, mert félek, hogy elüldöztem, de csak az asztalig megy. Ahogy megáll megnyugodok és az aggodalmat átveszi a kíváncsiság. Talált valami megoldást? Egy könyvecskével tér vissza és lapozgatni kezdi, majd egyszer csak megáll és kitép egy lapot. Aztán becsukja, megfordítja és elkezd hozzá beszélni. Érdeklődve és reménykedve hajolok arra, hátha nem meghülyült a beszélgetőtársam, majd megnyugodva konstatálom, hogy a könyvön lévő Hölgyhöz beszél. Annak is mozog a szája, de nem nagyon tudom leolvasni mit mond. Nem lesz valami nagy barátság köztünk. Aztán hirtelen átvándorol a kitépett lapra, amitől Gil arca felvillanyozódik. Aztán beszélni kezd. Ahogy mondja az én arcom is vidámabb kezd lenni, és már nem látszik rajta az ezelőtti komoly téma. Elveszi a lapot és óvatosan összehajtja. Egy mondat kicsúszik a számon, amivel nem pecsételem meg a Szőke hölgy barátságát.*
-    Mi történik, ha eltépem?
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 14. 18:49 | Link

Maid Café


Ezen a héten a legtöbb dolog a Maid Café körül zajlott. Igaz, hogy a rendezvény csak egy napig tart, de a kitett hirdetményeken keresztül azonnal elterjedt, mint a futótűz. Sokan beleélték magukat és biztosak voltak benne, hogy elmennek, de akadtak olyanok is, akik nem értették. Mire jó a kiszolgáló diákoknak, hogy bármit megtesznek a vendégnek? Ez volt a fő kérdésük. Én sem értettem, és nem tagadom, most sem értem, még is úgy döntök, hogy elmegyek rá, mert egy kis szórakozás nem árt. Egy aprócska terven gondolkozok, amivel nem hívom fel magamra a figyelmet annyira, de a kiszolgálóm arcán jókat lehet majd nevetni. Az meg, hogy Gazdámnak fog szólítani, csak egy ráadás.
Mégis csak egy ünnepélyes valami, így a fekete farmeromhoz, egy kék farmeringet veszek fel. Miután elkészülök, a Rét felé veszem az irányt. Ahogy megérkezek, azonnal a sok ember tűnik fel. Páran már kifelé igyekeznek, de még elég sokan üldögélnek bent is.  A kapuban néhány kiszolgáló-egyenruhát viselő emberke vár és a leendő Gazdájukat vagy Úrnőjüket figyelik. Pár percre megtorpanok, mert elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha valamit még is csinálok és felhívom magamra az összes ember figyelmét? Mi lesz, ha kinevetnek és megutálnak, majd megalázóan bánnak velem? A legtöbbször ilyenkor visszafordulnék és a szobám menedékét választanám, de ez a mai nap más. Nem tudom miben, de az biztosan megvan, hogy tovább indulok a célállomásom felé. Egy nagy sátorban vannak az asztalok és a székek. Az egész eléggé világos hatást kelt, ami elég furcsa nekem, sohasem voltam ilyen. A legtöbb dolog sárga és fehér. Az emberek boldognak látszanak, a legtöbben egyedül vannak, de mindegyik körül legyeskedik egy pincér vagy pincérnő. A kapuhoz érve megállok, és mivel mindent megcsinálnak nekem, nem szólok semmit, csak várom, hogy észrevegyenek.
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 14. 21:36 | Link

Pincérnő

*Rengeteg volt a mozgás. A pincérek csak úgy sürögtek forogtak és a vendégek is jöttek mentek. Tényleg sokan voltak, még sem láttam egy ismerős arcot sem. Igaz, hogy annyira nem vagyok ismerkedős típus, azért még is jólesett volna, ha látok ismerősöket. Különben nem is baj, legalább nem fed fel.
Miközben kint várakozok, egy lány jelenik meg előttem. Ő is pincér ruhában van, így nagy nehezen kilogikázom, hogy talán egy Pincérnő. Hosszú szőke haja és barna szeme van, ez elég ritka. Lehet, hogy idősebb nálam, de ez nem látszik, mert én vagyok a magasabb. Egy pillanatig büszkeség fog el emiatt. Majd beszélni kezd. Leolvasom a szájáról a sok nyálas szót, de nem ültetem ki az arcomra a gondolataimat. Nem lenne jó, ha azonnal megtudná az igazat. Inkább csak figyelek és egy apró mosolyt hagyok a számon, hogy ne ijedjen meg tőlem. Mivel a válaszra illedelmes lenne válaszolni, ami nem áll szándékomban, pár lépést teszek a sátor felé, hogy rájöjjön, oda akarok menni, még is furcsának nézzen. Most még nem tudja mi a helyzet, de majd lassan rájön. Ha rájön, hogy bent szeretnék helyet foglalni, elindul, és egy székhez irányít engemet. Félek, hogy kihúzná nekem a széket így inkább gyorsan leülök, és a kezembe veszem az étlapot, ami az asztalon van. Elég furcsa dolgokat képzelek el erről a helyről. Az egyik például, amit most megelőztem, de nem csak ez van. Lehet, hogy a cipőmet is megtisztítanák, vagy felcipelnének a kastélyba, félelmetes. Kisöpröm ezeket a fejemből és inkább kinyitom az étlapot és olvasni kezdek. Eléggé sok minden van benne, de a legtöbb dolgot elég egyszerűen el lehet készíteni. Egy dolgot nézek ki magamnak, amiről fogalmam sincs, mi lehet. Omlette rice. A neve jól hangzik, talán rizs lehet benne, amit szeretek, így visszafordulok a lányhoz és mutogatni kezdek.*
Szeretnék kérni egy Omlette rice-t. *Nem hosszú, de mivel az étel nevét nem tudom a jelbeszédben, csak elbetűzöm az ABC-n, így elég zavarba ejtő lehet. Egy halvány mosolyt ejtek rá, majd kíváncsian figyelem. Vajon mi lesz a reakciója, mert, hogy tud jelelni, az nagyon kicsi esély. Most már tényleg nem kéne egy ismerős sem, mert az könnyen lebuktatna, hogy tudok szájról olvasni és még beszélni is.*
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 19. 17:09 | Link

Aileen


*A jelbeszéd kiváltja a hatását. Ahogy látom, ahogyan kétségbe esik, magamban elkezdek nevetni. Nem, nem vagyok valamilyen nagyon gonosz ember, de nekem is jár egy kis jókedv, és Ő lett az, akin most szórakozhatok. Belegondolva elég nehéz lehet most neki, hiszen kedvesnek és illedelmesnek kell lennie, de egy ilyen vendégnél elég nehéz. Talán azonnal elszakadt volna nálam a cérna, ha a helyében lennék, de más a felosztás. Mivel, jókedvem szerencséjére, nem tudja a jelelést bevallja az őszintét. Másra számítottam, de jól tette, hogy elmondta. Valahogy azt vártam, azt mondja, hogy értette és elmegy, aztán nem jön többet vissza, de szerencsére nem így lett. Kicsit megkedvelem, hiszen nem adja fel a helyzetet, hanem azt csinálja, ami a munkája. Elmondja őszintén, hogy nem érti.
Közben megjelenik egy srác a gitárjával, Ő volt az, aki az Őrült Kviddicsen kicsit tényleg megőrült, azt hiszem féltékenységből. Előveszi gitárját és mond a számkérésről valamit, majd elkezdi, de arra már nem figyelek, mert úgy sem hallom inkább a lány felé fordulok.
Egy furcsa homlokráncolással reagálom le és mintha nem érteném, mit akar azzal, hogy megmutatja az étlapot. Talán egy kicsit értelmi sérültnek is gondolhat, amin nem is csodálkoznék, hiszen eléggé egyértelmű, amit csinál, de én tovább szeretnék szórakozni. Egy kicsit felháborodok, hogy miért nem érti és kérdően nézek rá, mintha ezt mindenki tudná, hogy mit jelent, csak Ő nem érti. Majd egy szinttel lassabbra veszem a mozdulatokat és újra elmutogatom. Még nem fejezem be, mert újabb jeleket formálok.*
Nem értem az embereket. Nem vesznek minket komolyan. Ha akarnák, megtanulhatnák a jelelést, de nekik mindig a könnyebb utat kell választani. Szörnyű ez a mai világ. Különben meg, jól szórakozom rajtad, remélem te is élvezed. * Kérdőn nézek rá, mintha muszáj lett volna megértenie. Különben jól elbeszélgetünk, olyan mintha én sem értem én, a lány meg biztos nem ért engemet még is mondjuk egymásnak a dolgokat, vicces.*
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 23. 21:36 | Link

Maid Café - Aileen

*Ahogy a lány előhúz egy füzetet, azonnal tudom, hogy mi fog következni. Azért analfabéta már nem lehetek. Az eddigieket még el lehet nézni, de ha azt mutatom, hogy olvasni és írni sem tudok, az már túlzás lenne. Hogyan lennék itt a kastélyban, kell egy alaptudás, hogy felvegyenek és az olvasás és az írás, nem is tudom, lehet, hogy az lenne?
Ahogyan írja a sorokat, magamban lejátszom az előző pár percet. Jó volt szórakozni, kár, hogy most már biztos vége. Lehet, hogy el kéne mondanom neki az igazat, hiszen megszenvedett velem és nem adta fel. Nem ismerem, lehet, hogy majd mikor a folyosón fogom látni, nem ismerem majd fel, de büszke vagyok rá. Na, ezek a dolgok, amiket biztos nem fogok elmondani senkinek. Érzem, ahogy összeszorul a hasam, kívülről biztosan hangos lehetett. Talán tényleg jó lesz majd megadni magamat és egy bőséges, lakomát elfogyasztani, igaz, csak szendvicsekből meg süteményekből fog állni.
Gondolataimból az elém rakott papír zökkent ki. Belenézek a füzetbe és elolvasom a sorokat. A fogalmazáson már meg sem lepődöm, az egész alkalom a magázás köré épül. A papír alján lévő kis rajzocska nagyon aranyos, egy lágy mosoly ül ki az arcomra, de közben eszembe jut valami. Rendben akkor szórakozzunk még egy kicsit, bár ez már annyira nem lesz vicces, csak elfoglal még egy kicsit. Megfordítom a lapot és írni kezdek.*
„Azt szeretném, hogy ülj le és figyeld a kezemet.”
*Nem rajzolok semmilyen formát, mivel a rajztudásom a padló szintjét súrolja, így csak egy egyszerű mondat éktelenkedik a lapon. Gyorsan még egy mosolygós fejet odaszúrok, hogy ne rohanjon el félelmében. Vajon tudja, hogy Rellonos vagyok? Ha leül és remélem, hogy megteszi, mivel a vendég parancsa az első, akkor felé fordulok, és a kezemre mutatok, hogy figyeljen rá. Aztán elkezdem. Egy O-betűt formálok az ujjaimból és úgy hagyom, míg a másikkal megmutatom benne az O körvonalait. Lassan váltok és az M betűt mutatom meg neki. A nagyujjamat a kisujj és a gyűrűsujj közé rakom, és ott is megrajzolom a két hidacskát a másik kezemmel. Következik az L, az E, a két T, majd megint E. Biztos vagyok benne, hogy már kitalálta, de azért elmutogatom a második felét is. R, I, C, E. Szerintem teljesen logikus ez az ABC és mi, hallássérültek is használjuk, mivel vannak olyan szavak, főleg azoknál, akik nem siketen születtek, amiket nem tudnak és így elmondhatjuk egymásnak. Jól kitalálták nem? Mikor én megsérültem, sokat köszönhettem ennek az ABC-nek, ezt tanultam meg legelőször, persze azelőtt volt még azért az írás.  Reménykedve nézek a lányra és egy kicsit félek, hogy nem értette meg. Hiszen azzal azt is mondaná, hogy nincsen igazam, kicsit sem logikus ez az egész.*
Jelnyelv ABC
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. június 5. 20:15 | Link

Maid Café- Aileen


*Miközben a betűket formálom a kezemmel, a szemét nézem. Nagyon hamar ki lehet belőle deríteni, hogy érti az illető, amit csinálok, vagy csak azt mondja, hogy érti, hiszen a szem rengeteg dolgot elárul. Ahogyan megmutatom neki az O betűt, rájön a jelentésére és már látszik rajta, hogy azon kezd el gondolkozni, hogy milyen étel vagy ital kezdődhet ezzel a betűvel. Nem hiszem, hogy ebből ki lehetne találni, bár ha sikerült is, én akkor is végigmutogatom a szavakat. Az M-nél már bajban van és csodálkozva mutatok végig még egyszer a két íven. Nem baj, akkor inkább folytatom. Az L-ben bízom, hiszen többször is szokták használni a lúzer szó rövidítéséhez, halló emberek is. Miközben a többivel folytatom, amíg az I-hez és a C-hez nem érek, nem látok túl sok felismerést a szemében, mégsem keseredek el annyira, hiszen az érdeklődést azért észreveszem. Befejezve elmosolyodok és nagyon remélem, hogy rájött, vagy legalább találgatni tud. Ahogyan lefirkantja a megoldást a lapra, bólintok egyet. Aztán hirtelen már el is tűnik. Eléggé gyors, de ez a feladata a pincérnőknek, hogy minél hamarabb ki tudja szolgálni az ételt. Amíg várok, a szalvétát birizgálom. Nem tudok sok mindent hajtogatni, de az egyik ilyen a hajó. Belekezdek, és mire befejezem, már az étellel az asztalnál áll a lány. Lerakja az ételt és meghajol nekem. Majd egy újabb lap kísérletében egy kérdést fűz hozzám.  Ez olyan hosszú idő, mire Ő is ír Én meg válaszolok, még sem vesz rá a lélek, hogy elmondjam az igazat. Most már így ismert meg és érdekli is hogyan boldogulok. Furcsa dolog, de tetszik a helyzet, ráadásul leleményes volt és rájött a beszélgetésünk módjára. Amikor meg, mutogattam neki a betűket az érdeklődése tetszett nekem.
Megcsapja az orromat az elém rakott étel illata és már alig várom, hogy belekezdjek. Még sosem ettem ilyet, bár hallottam már róla. Finomnak tűnik és üres gyomrom már nagyon kívánja. Még is elolvasom előtte a kérdést illetve a kérdéseket. Az elsőre megrázom a fejemet, de másodikra már egy igenlő választ firkantok le. Miért is ne, csak nem árasztja el ketchuppal az egészet, hiszen a papíron lévő rajz is jó lett. Nehezen állom meg, hogy ne kezdjek enni, de jófiúként, csak figyelem, hogy mit is akar rajzolni.*
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 13. 22:32 | Link

Misi



*Békés álmomból valami vizes érzés az arcomon kelt fel. Megpróbálom letörölni, de utána egy kicsit érdesebb, de puha felület újra felkeni. Lassan nyitom ki a szememet, mintha így többet aludhatnék. Pontosan az arcommal szembe, csak pár centivel arrébb egy nagy fekete orr szaglászik, és két barna szem bámul vissza rám. Hatalmasat ugrok hátrafelé, kifelé az ágyból, mint egy sáska. Az állat csodálkozva néz rám én pedig vissza rá. Álmosan nehezen fog az agyam, így beletelik pár másodpercbe, mire felfogom ki is üldögél velem szemben. Ő Torry, egy harcieb…helyett az én újdonsült lelki társam, más néven az én hallókutyám.
Karácsonykor nyugodtan tértem haza, még mit sem sejtve a már lassan egy éve folyó tervről. Teljesen pontosan volt a fejemben a karácsony lebonyolítása. Fenyőfadíszítés, ajándékvásárlás a kisebbeknek, következő nap kis családi ebéd otthon, ajándékozás, este nagy családi vacsora mamáméknál a megszokott pletykálással, veszekedéssel és ajándékozással. Majd ezt követő napon jöhet a hatalmas családi ebéd, ahol minden olyan ismerős eljön, akit évente csak ilyenkor látunk, szépen letelepednek a házunk bármelyik pontján és onnan nem mozdulnak és csak beszélnek és beszélnek, ráadásul egyszerre, ami számomra elég zavaró, de nem szólhatok rájuk, hiszen ez a szeretet ünnepe. Általában az összes karácsonyunk ilyen, de a mostani másképp sikerült egy bizonyos ajándék miatt. Még Szenteste előestéje megmaradt a megszokottnak, a Szenteste már máshogy telt. Elsőként egy plusz ember csatlakozott hozzánk, akit úgy mutattak be nekem, mint akinek senkije nincsen, és ezért itt marad mára. Klárinak hívják. Ez engem nem zavart, úgyhogy addig fel sem tűnt semmi. Az ajándékozásnál kezdődött, mikor végigkutattam az összes névre szóló csomagot, de egyik sem volt az enyém. Egy kicsit szomorú lettem, hogy elfelejtettek és még az idegen néninek is vettek valamit, de én nem kaptam semmit. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy nem az ajándékozás a legfontosabb, hanem, hogy együtt van a család, úgyhogy visszavonultam az egyik sarokba és elzárkóztam a többiektől. Pár perc múlva Klári felszívódott, szüleim pedig odahívtak magukhoz. Mivel utána kiderült, hogy a néni nem egy hajléktalan, akinek nincsen családja, hanem egy kutyaidomár, aki direkt hallókutyák betaníttatásával foglalkozik. Az ajtóban megjelent egy csodálatos fekete Labrador Retrieverrel és mosolyogva nyújtotta felém a pórázt és mindent elmagyarázott. Szüleim körülbelül egy éve keresték meg azt a szervezetet, aminek Klára is dolgozik, hogy beszerezzenek nekem egy hallókutyát. Akkor még nem tudták, hogy milyen hosszú folyamat is ez az egész, és egy hallókutya kiképzése egy évig tart, emiatt elcsúsztak a tavalyi karácsonnyal. Így hát úgy döntöttek, majd csak a mostani karácsonyra lesz ez az ajándékom.  Már megvoltak a nagy odafigyeléssel kiválasztott kutyák és azok közül esett a döntés Torry-ra, gyönyörű fekete szőre miatt. Aztán kezdődhetett a kiképzése, ami egy kicsit speciálisabb volt, mint a többi hallókutyánál. Klára tanította be, mivel Ő egy varázsló volt, csak éppen nem a varázsvilágot választotta. Így Torry pluszban megtanulta a Bagolyhuhogás hangját felismerni és pár varázsszóra is felfigyel és jelez. E mellett még rengeteg dolgot tud csinálni, mert ezek a kutyák nagyon intelligensek, okosabbak, mint pár ember. Mikor hallja a nevemet jelez valahogy, hogy figyeljek fel rá. Torry novemberi kutya, így mikor megkaptam már egy éves is elmúlt. Ezt a nevet nem én adtam, hanem még az anyukájának a gazdája, de nem sajnálom, mivel nekem a névkeresésem leáll a Rexnél.
Úgyhogy karácsonyra egy hallókutyát kaptam, aminek tényleg örültem, mivel az állatokat szeretem, de mivel nem szeretek másképp kinézni meg viselkedni, mint az egészséges emberek, tudtam, hogy nem fogom minden apróságra felhasználni. Olyan lesz, mint egy normális kutya csak néha jelez, ha szólítanak. Ekkor még azt hittem, hogy milyen jó lesz ez a karácsonyom, hiszen hosszú a szünet és még egy új játszópajtást is találtam, de kiderült, csak ezután jött a kemény munka. Egy vizsgát kellett letennem Torry-val együtt, hogy hivatalosan is hallássérült segítő kutyának avathassák. Én, mivel nem tudtam még semminek a jelzését meg a megfelelő hangnemét, a kutya meg nem ismerte az én hangomat, beletelt plusz egy hónapba, amíg le tudtuk rakni a vizsgát. Úgyhogy egy héttel később tértem vissza Bagolykőre, de Torry is velem jött.
Torry szokása az, mivel ezt tanították be neki, hogy nyalással ébreszt engem, úgyhogy ma is ennek az áldozata lettem. Mivel csak a főbb dolgokat tudtam ennyi idő alatt megtanulni a vizsgára, a játékos trükköket még nem ismertem, úgyhogy a mai napot ez fogja kitölteni. Egy labdát keresek, amit könnyedén el tud kapni. Feladom rá a nyakörvet és „Lábhoz” vezényszó hallatán a bal oldalamhoz siet és ott is marad, amíg le nem érünk a rétre. Ott leültetem és kicsatolom a pórázt, majd leguggolok hozzá.*
-    Figyelj te egy zseni kutya vagy, úgyhogy eldobom a labdát, te elkapod és visszahozod nekem. Egyszerű, bárki meg tudja csinálni.* Szavalok neki egy sort, majd gyorsan megfordulok, és pár lépést hátrálok. Majd egy nagy lendítéssel eldobom a labdát. Torry meg sem moccan csak nagy szemekkel bámul rám.*
-    Menj!* Mondom neki mérgemben. Eleget is tesz a parancsnak elindul futva, csak éppen nem abba az irányba, amerre a labdát dobtam.*
-    Hé!* Kiáltok utána, de nem áll meg, így utána iramodok. Sajnos még nincs meg az elég tapasztalatom, a jelszavakhoz, így ezt is egyszerűen elrontom. Egy fiú sétál át a réten, Torry pedig pont felé tart és sikeresen le is dönti a lábáról. Más helyzetben röhögnék egy jót, de most éppen szökni próbál a kutyám, nekem pedig nem jut az eszembe, hogy egy Állj paranccsal megállítsam. Úgyhogy csak rohanok utána, semmi beszéddel. A gyerek feltápászkodik a földről és a kastély felé indul el maga után hívva Torryt. Végre eszembe jut az az egy szó, amit márt több perce ki kellett volna mondanom.*
-    Állj!* A kutyám azonnal megáll, és felém néz. Én egy mérges tekintetet vetek rá, majd a fiúhoz fordulok, és magam felé fordítom, hogy tudjak a szájáról olvasni.*
-    Ne lopd el, az enyém!
Szál megtekintése

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 26. 19:43 | Link

Misi



*A hallókutyák, első ránézésre elég gépiesnek tűnhetnek, hiszen nekik pontosan azt kell csinálniuk, amit mondanak, vagy jeleznek nekik. Ugyan így van a vakvezető és a mozgássérülteket segítő állatokkal is. Ők mégsem egy gépek. Mikor mi dolgozunk, próbáljuk mindig azt csinálni, amit ránk bíznak, az ilyen állatoknak is pontosan ez egy munka, amit megbízhatóan kell elvégezniük. Mint ahogy nekünk is, nekik is van szabadidejük, csak éppen Ők nem időben számítják ezt, hanem, mikor kapnak rá engedélyt, azt csinálhatnak, amit akarnak, játszhatnak, vagy egyszerűen csak rohangálhatnak. Na, igen, én ennél a pontnál rontottam el. A labdát eldobtam, de nem engedtem meg neki, hogy játsszon, így azt még figyelmen kívül hagyta. Mikor kimondtam a „menj” szót, akkor végre szabad volt és azt csinálhatta, amit szeretett volna, csak éppen nem állt szándékában megkeresni a labdát. Szórakozás közben az ilyen kutyák teljesen átlagosak, ugrálnak, futkosnak és egy kicsit sem figyelnek a környezetükre. Torry-t még csak egyszer láttam játszani, de akkor sem velem és körülbelül kettő hete lehetett, úgyhogy most még őrültebb volt, mint akkor. Szegény fiú, akit kutyusom lendületében feldöntött talán kettő-három évvel volt nálam fiatalabb. Még nem nagyon járhatna az iskolába, de lehet, hogy Ő is egy ilyen zsenipalánta, aki kihagyta a lejjebb lévő osztályokat, hogy idejárhasson. Futva közelítem meg Őket, mivel elkezdi húzni Torry-t a kastély felé. Utánuk kiabálok, mikor már elég közel vagyok hozzájuk és kezemmel a fiú után nyúlok. Torry-ra megvetően nézek rá, de Ő nem törődik a tekintetemmel, csak félrefordítja fejét. Végül visszafordulok a diákhoz, aki csodálkozva tekint rám, pedig kitalálhatta, hogy mit akarok. Mikor hozzáintézem szavaimat, már biztos lehetne benne, hogy én vagyok a kutya gazdája, de Ő csak bámul és tanácstalanul néz rám. Itt elbizonytalanodok, mivel nem tudom mire vélni hallgatását. Lehet, hogy nem jól mondtam a szavakat? Nem lehetett érteni és csak valami dadogásféle jött ki a számon? Idegesen nézek végig rajta, hogyha megszégyenítene lenne-e esélyem ellene, de legalább tíz centivel kisebb nálam, úgyhogy egy kicsit megnyugodok. Az viszont még mindig zavar, hogy a srác nem beszél. Mikor leguggol, hirtelen én is elkezdek ereszkedni vele, hogy a szememmel követhessem a száját. Mikor már nem látom rendesen és nem tudnék leolvasni róla semmit rendesen, idegesen felállok, és onnan szemlélem a gyereket. Ahogy az ujjával a földön kezd valamit formálni, megpróbálom a megfelelő helyet megtalálni, hogy láthassam mit is akar csinálni. Mire rájövök, hogy mit szeretett volna mutatni, már régen elvesztettem a fonalat, ráadásul a fű miatt nem is lehetett igazából látni a betűket. Biztos vagyok benne, hogy rájött a fogyatékosságomra és ezt a megoldást találta ki a helyzet megoldására. Megpróbálom megfogni a vállát, hogy felránthassam, de hirtelen feláll, én pedig ijedten ugrok hátra egyet, nehogy lefejeljen. A földön látszik pár vonal, de nem tudom kivenni belőle a szavakat, bármennyire koncentrálok. Eközben Ő egy tollat vesz a kezébe, amit a zsebéből húz elő és a kezére kezdi el körmölni a szavakat. Megvetően nézek rá, hiszen miért nem kérdez azelőtt, hogy cselekedne.*
- Értem a beszédet…* Morgom, de nem fogom le a kezét, mivel eléggé belejött az írásba. Ha pedig bőrrákot szeretne, miért akadályozzam meg. Szép terjedelmes szöveg gyűlik össze a kezén, amit még nem tudok elolvasni, mivel messze van és túl aprók a betűk. Ahogyan felém nyújtja a tenyerét, amit teljes mértékben tinta fed, megvetően fogom meg, hogy el tudjam olvasni, de közben egy megjegyzést nem tudok kihagyni.*
- Ha betelik, hova fogsz írni?* Elgondolkodom rajta, hogy azt mondom, nem tudom elolvasni és írja le újra, de aztán nehézkesen belekezdek a szöveg olvasásába. Az első sorokat elolvasva egy kicsit szánalmasnak érzem a srácot, hiszen mi van, ha Torry egy veszett kutya, aki bármelyik pillanatban megharaphatta volna, nem gondolkozott normálisan, de most tartom a számat és tovább olvasok, nehézkesen. A következő mondatok után én érzem magamat rosszul, de egyben kíváncsi is vagyok. Szegény fiút teljesen félreértettem, ami azért az én helyzetemben érthető. Mégis kíváncsi lettem, hiszen a Bagolykőn és úgy igazából otthon sem nagyon ismertem hozzám hasonló gyereket. Volt a jelbeszédoktatóm, aki siket volt, meg a kutyaiskolában is az egyik néni halláskárosult volt, de én mindig az épek között voltam. A jelbeszédet is csak testvéreimmel használtam otthon, mivel az könnyebb volt, mint a szájról olvasás. Ez a fiú hozzám képest nem csak siket volt, hanem néma is, ami azt jelenti, hogy nem tud beszélni. Biztosan még piciként vesztette el a hallását, így nem tudna normálisan beszélni. Még engemet is feszélyeztet az, hogy nem hallom a hangomat, akkor Őt még jobban zavarná, ha most beszélnie kellene. Aztán hirtelen eszembe jut valami, amit még beszélve mondok ki.*
- Tényleg siket vagy? Hiszen, mintha felfigyeltél volna rám, mikor érkeztem.* Elbizonytalanodok, mivel ha hazudik, és csak szórakozik velem, nem fog jól járni. Így hát elkezdek jelelni, hogy kiderítsem igazat mondott-e.*
- MinWoo. Remélem, hogy nem szórakozol, mert az nem lenne éppen előnyös számodra, erre vagyok a legallergiásabb, ha ezzel viccelnek, hiszen én is az vagyok.* Tudom, hogyha hazudott, ezt nem értheti, de valami hosszabbat kellett jelelnem, hogy biztosan ne tudja kitalálni, mit is akartam mondani.*
Szál megtekintése

Rét - Park Min Woo hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék